Muzsika, 2017 (60. évfolyam, 1-10. szám)
2017-06-01 / 6. szám - OPERA - Bóka Gábor: Müpa-kalandozások Nagyabonytul Plymouth váráig
A puritánok OPERA teljesen figyelmen kívül hagyva, csakis a szereplők érzéseire koncentrálni? (Úgy hihetnénk, ez utóbbi a Bellinihez leginkább adekvát módszer - naná, hogy nyugaton manapság inkább az előbbivel élnek.) Némedi Csaba harmadik utat választott: a történet számára új kontextust keresett és talált, mégpedig Maria Callas személyes sorsában és tragédiájában. A görög díva, mint tudjuk, A puritánok interpretációtörténetének egyik legsikeresebb Elvirája volt - noha viszonylag kevésszer, mindössze tizenhat alkalommal alakította a szerepet, mégis vissza-visszatért hozzá, előbb egy lemezfelvétel erejéig, majd a Juilliard Schoolban 1971-ben és '72- ben tartott mesterkurzusokon. Utóbbi eseményt feldolgozta már igényes bulvárdarab is - most ez lett A puritánok előadásának kerete: Callas tanít, a hallgatók, művészjelöltek körberajongják - de ugyanakkor köztük is vonzalmak támadnak, kapcsolatok szövődnek, s ezzel párhuzamosan tehetségük is mindinkább kibontakozik. Az első pillanatra meghökkentőnek tűnő ötlet a gyakorlatban egyáltalán nem zavaró, mivel A puritánok esetében a történelmi háttér tényleg háttér marad, ezért nyugodtan helyettesíthető bármivel, ami biztosítja az emberi kapcsolatok plasztikus kibontakozását - ez történik a Müpa színpadán (Callast Aleszja Popova játssza, színésznőként ugyanolyan meggyőzően állva helyt, mint a balettszínpadon). Ugyanakkor ez bizonyos mértékig az előadás korlátaira is rávilágít: a nagy műgonddal felépített Callas-sztori ugyanúgy háttér marad, mint az eredeti műben Plymouth vára és Cromwell kora. Alapos elemzés helyett gyors és nem reprezentatív közvélemény-kutatásom eredményét közlöm: nem beszéltem olyan nézővel (sem a hivatásosok, sem a rajongók táborából), aki pontról pontra fel tudta volna idézni a látottakat, végig tudta volna követni a rendező által megteremtett új, párhuzamos cselekményt. Úgy gondolom, ez nem Némedi Csaba hibája: ő szemmel láthatóan különös műgonddal dolgozott - a mű azonban nagyvonalúságánál fogva leveti magáról az aprólékosságot, a nézőben pedig csak általános benyomások maradnak. Ezek azonban jók. Gilles Gubelmann díszlet- és jelmeztervező valódi játékteret alakított ki, amely értelmesen, átgondoltan szervezi a cselekményt, szinte vezeti tekintetünket az éppen fontos eseményekre és szereplőkre. Az 2017 JÚNIUS MUZSIKA-25