A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (2. kötet, 1-4. szám)
IRODALOMTÖRTÉNETI KONGRESSZUS - Bóka László: Eredmények és feladatok az utolsó század irodalmának kutatásában
BÓKA LÁSZLÓ freudizmus felett, hogy népi mozgalmunk legjobbjai azért tudtak kiszabadulni a népi romantika útvesztőjéből, mert idejében találkoztak a marxizmussalleninzmussal és a szovjet irodalom példájával. Szaporázhatnám még és differenciálhatnám még a példákat, hiszen a klerikalizmus szerepéről még nem szóltam, fel sem vetettem a nyugati dekadens, formalista irodalmi irányok irodalomtörténeti szerepét, a szellemtörténeti, tipológiába futó iskola hatását, stb. Ám ennyiből is világos, hogy irodalmunk múltjában s jelenre való hatása terén nem igazodhatunk el a dialektikus és történelmi materializmus filozófiájának kritikája, iránymutatása nélkül. Ezt jelenti Lukács követelése, hogy az irodalmi irányharcokat emeljük ki a személyi harcok anekdotikus alacsonyságából és emeljük elvi szintre. A szélesebb, nemzetközi perspektívára sem csupán az analógiák meglelése szempontjából van szükségünk, jóllehet az analógiák olykor mélyen belevilágítanak a problémákba. Ha azt látjuk, hogy a romantikus antikapitalizmus világszerte hogyan torkoll a »harmadik út« elméletébe s olyan utópizmusba, mely a fejlődés következő lépésének egy már túlhaladott állapotot tüntet fel akkor közelebbről értjük meg Németh László bukását. Viszont a kiritikai realizmus európai fejlődésének távlata szükséges ahhoz, hogy ne becsüljük túl Mikszáth anekdotikus társadalombírálatát, hanem lássuk meg mögötte a gentry sajátos magyar helyzetét, a bolgár Botev kommunista hitvallását kell ismernünk ahhoz, hogy ne legyünk túlságosan megbocsátóak Jókai párisi kommüntorzításával szemben. Ady nagysága viszont akkor tűnik ki igazán, ha kora nagy lírikusai, Rilke, Stefan, George mellé állítjuk. A régimódi irodalomkutatás nem vetett ügyet a nagy ideológiai összefüggésekre s ezért mindent autochton fejlődéssel magyarázva, sovinzimusra nevelt, beleesett viszont a kicsinyes hatáskutatásba s ezzel a kozmopolitizmust növelte. Mi tudatosan szakítunk ezzel az úttal, amikor irodalmunkban »a társadalmi harc tükröződését, a társadalom fejlődésével összefüggő eszmék kifejezését«41 keressük és irodalmunkat nem elkülönülve, hanem az igazi nemzetköziség túlértékeléstől és a nyugati polgári kultúrák előtt való hajbókolástól egyként megóvó távlatában vizsgáljuk. (Gondoljunk csak arra, hogy Arany és Ady között Vajda Jánost, Zilahy Károlyt, Arany Lászlót, Reviczky Gyulát, Kiss Józsefet, Iványi Ödönt, Justh Zsigmondot, Tolnai Lajost, Gozsdu Eleket, Petelei Istvánt, Papp Dánielt, Bródy Sándort nem emlegethetjük meg úgy, hogy ne kellene szólnunk a nagy orosz realisták közvetett vagy közvetlen hatásáról. Ezt a hatást éppen nem a kicsinyes motívum- és formaátvételek után való bogarászás veti fel, hanem irodalmunknak az a fordulata, mely ezekhez a nevekhez kapcsolódik.) Magas elvi szintről s világirodalmi távlataiban kell vizsgálnunk az elmúlt évszázad irodalmát ahhoz, hogy irodalmi irányainkat a haladás és a maradiság 41 regelia : Sztálin és az irodalom kérdései. Sztálin és a szovjet tudomány. Budapest, 1950. Szikra, 232. 1.