A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (13. kötet, 1-4. szám)
Szemle
szemle írója , s az író végeredményben kitér e föladat elöl a történelem festésébe. Egy helyütt Bóka László Ady kuruc verseit említi Gárdonyival kapcsolatban. Nos, éppen ennek a forróságnak a hiányát érzi az ember az Egresilatokban. Kétségtelen : Gárdonyi már nem egészen a Thaly Kálmán világában áll, ha a történelmet nézi. De nem áll Adyéban, Móriczéban sem ; igen-igen messze áll még tőlük. Valahol a kettő feleútján van, s talán közelebb Thalyhoz, mint Adyhoz. Nemcsak a korban volt a hiba, amiért az Egri csillagok ifjúsági regény lett (annak kiváló), hanem némileg a regényben, elsősorban a regénynek bizonyos társadalmi sterilitásában is (aminek persze megvannak a maga korszerű, az író szemléletében s ábrázolásmódjában is kinyomozandó okai). Más kérdés megint, hogy ez a szemlélet, ez az ábrázolás még mindig egy lépést előre jelentett a kor átlagához mérve ; viszont mihelyt megjelent irodalmunkban az igazi, nagyindulatú történeti realizmus, Móriczé az Erdélyben, ehhez mérve Gárdonyi egész világa, minden érdemével, minden szépségével, mégiscsak menthetetlenül naivnak hatott, minden fegyverzajával idillivé, minden hősiességével ártatlanná-ártalmatlanná szelídült. Talán kissé túl hosszasan is időztem a könyv egyetlen tanulmányánál , de ez is illusztrálhatja, mily gondolatébresztőek, termékenyítőek Bóka László esszéi még ott is, ahol nem mindenben értünk egyet velük. Azokban az írásaiban viszont, melyekben verselési, nyelvi kérdésekkel foglalkozik (de mindig egy-egy író és kor szerves valóságában, sosem a meddő esztétizálás kipreparáló élettelen eljárásával), az olvasónak az a legfőbb kifogása ellene, hogy érzése szerint túl gyorsan végez ott, ahol többet szeretnénk s részletesebben , elegánsan éppen csak súrolja a problémát, jelzi a dolgot, s máris új meglátással lep meg, új ötletet villant elénk. Ezeket mind előszámlálni vajmi terjedelmes volna ; elégedjünk meg mi is éppen csak felvillantásával egyiknek-másiknak. Hogyan oldja föl Petőfi Arany nehézkességét, öröklött plebejusi félénkségét? — pár lapon meggyőző, élénk, finom pszichológiájú képet kapunk róla. Miben áll Arany nyelvi eredetisége? Nemcsak a finom érzékű esztétikus világít rá megszívlelendő dolgokra, hanem a nyelvesztéta is — s ez egyik erőssége Bóka Lászlónak : a nyelvi kérdések alapos ismerete, de egyben költői ismerete is. „Arany nem feled el semmit, amit 'szemen szedett' — olvassuk ebben a tanulmányban — költői alkotása abban remekel, hogy roppant memóriája mindig elébe sodorja huszonöt-ötven esztendők távolából az egyszer meglelt tökéletes kifejezést, és friss ihletésű művében helyére — végső helyére — teszi." Jelentős és találó megállapítás amellett igen termékenyítő. Aranynak ez a Bóka László által elénk idézett arca (s ezt is a nyelvész, de költő-nyelvész idézi elénk , hiszen a szigorúan vett „szaktudomány" — LEHR ALBERT — már sok mindent föltárt ezen a téren, de mindezt élővé is kell tenni!), a nyelvben építő-formáló Aranyé egy egész nagy, és nem mellékes problémakörre hívja föl a figyelmünket. A költői munka, a költői teljesítmény bizonyos fokig nyelvi teljesítmény is — költője válogatja, kinél mennyire ; és egy-egy költő világnézetét nemcsak az vallja meg, amit mond („a tartalom"), hanem amiben mondja : a nyelv is ; és nemcsak a választott forma, hanem egy bizonyos forma minősége, verselésének hanglejtése is (erről annak idején KESZI IMRÉnek volt egy-két olyan megjegyzése, amit érdemes volna jobban napirenden tartani). Arany nyelvi eredetisége, e kis arányaiban is jelentős tanulmány sok szempontból végez