A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (28. kötet, 2-4. szám)

Tudományos ülésszak Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából - Arató Endre: Petőfi és a kor nemzetiségi problémái

TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK PETŐFI SÁNDOR SZÜLETÉSÉNEK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL 143 nemcsak a nem magyar népeket asszimiláló vágyakat és törekvéseket tartal­mazta, hanem együtt járt a nemzetiségek számára kellemetlen intézkedésekkel is. Az ellenzéktől jobbra álló politikusok, például Széchenyi István, vagy a konzervatívok, az utóbbiak, ha nem is őszintén, de türelmesebb nemzeti poli­tikát követtek; az ellenzéktől balra helyet foglaló radikálisok pedig náluknál még türelmetlenebbek voltak. Ez a fokozati különbség megfigyelhető volt az ellenzéken belül is: Deák, Batthyány és Eötvös pl. türelmesebb volt, mint Kossuth. Az összefüggés kézenfekvő: ugyanis azok, akik az ellenzéknél kevésbé óhajtották a polgári-nemzeti átalakulást, toleránsabb nemzetiségi politikát vallottak magukénak, mint azok a plebejusok, akik teljesen el akarták sza­kítani az osztrák birodalomhoz fűződő láncokat, valamint szélesebb körű jobbágyfelszabadításra törekedtek, tehát az ellenzéknél türelmetlenebb nem­zeti-polgári felfogást képviseltek, s ennek megfelelően a nemzetiségi kérdésben még intranzigensebb koncepciót alakítottak ki. Az ellenzéken belül említett differencia is ezt a törvényszerűséget igazolta: a magyar nemzeti függetlenség kivívásának radikalizmusa szükségképpen kapcsolódott egybe a türelmetlen­séggel a nem magyar népekkel szemben. Vajon e téren is a magyar plebejusok sorába tartozott Petőfi? Nemzeti ideológiája alapjában megegyezett az övékkel, de 1848 áprilisa, a nemzetiségi ellentétek nagyarányú kiéleződése előtt érdemlegesen nem foglalkozott a nem­zetiségi kérdéssel. Petőfinek, a költőnek politikus társainál, Táncsics Mihály­nál vagy Irinyi Józsefnél is kevésbé megformált nemzetiségi programja volt. Írásaiban, verseiben 1848 előtt csak itt-ott találkozunk e kérdésre vonatkozó utalásokkal, amelyek nem adnak elegendő alapot arra, hogy nemzeti ideoló­giájának más összetevőitől eltérően (népi nemzet­ fogalom, magyar független­ség) a nem magyar népek nemzeti mozgalmai iránt tanúsított magatartását kibonthassuk. Különben is nehéz a magyar radikálisok nemzetiségi politiká­ját figyelemmel kísérni, mert a reformkorban nem rendelkeztek sajtóval. A kutató munkáját még az is megnehezíti, hogy a radikális elnevezés mögött a negyvenes évek derekán eltérő nézeteket valló egyének és csoportok álltak. Ez a különbség 1848—49-ben még szembetűnőbb, amikor több sajtóorgánum mögé sorakoztak fel, s az országgyűlésen, ha nem is alkottak egységes csopor­tot, de fontos kérdések kapcsán (olasz segítség ügye, az elemi oktatásról szóló törvényjavaslat stb.) együtt szavaztak. Az így formálódó irányzatban minde­nekelőtt azokat találjuk, akik inkább a nemzeti s nem az agrárkérdésben kép­viseltek radikális nézeteket. Visszatérve Petőfire, eddig még nem adtunk kielégítő választ erre a szót­lanságra, amelyet csak részben magyaráz az a tény, hogy a költő más eszkö­zökkel fejti ki programját, mint a politikus, és hogy a formálódó radikális irányzat nem rendelkezett sajtóval. Minden bizonnyal 1848 áprilisáig a költő tudatáig nem hatolt el e nem­zetiségi probléma nagysága. Valóban, a negyvenes években egyedül a magyar— MTA I. Oszt. Közl. 28. 1971

Next