Nagyvilág, 1981 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1981 / 1. szám - Linhart, Robert: A munkapad

A szürke vagy sötét öltöny, amelyet az utcán visel, annyira hozzánőtt, hogy egy pillanatra mindig meglepődöm, valahányszor a fényezők munkaruhájában bukkan fel az ebédlői tolongásban. Persze, látványos egy munkaruha, azt meg kell hagyni: zöld, bő kezeslábas, gumicsizma, és minden festékfoltokkal pettyeget­­ve, még az arca is. Ezek a tényezők a búvárokhoz hasonlatosak, mintha nem is tudom, miféle mérges kipárolgásokból kerülnének elő, torokkaparó vegyi bűzö­ket árasztva. Ebédlői beszélgetéseink lassan rendszeres találkozókká válnak. Kínosan pon­tos és céltudatos ember lévén, Primo ezt a húsz percet olyan jól kihasználja, amennyire csak lehet. Minden érdekli. Könyveket, újságokat viszek neki, és sorra mindent elmesélek, amit csak megtudtam a Citroenről, a többi gyárról, a francia­­országi helyzetről. Mostanában sok szó esik a Citroen és a Fiat esetleges egyesü­léséről, vajon hogyan fog végbe menni? Vajon Agnelli átszervezi-e a Citroent az olasz módszerek szerint? Vajon össze tudjuk-e majd kapcsolni a harcunkat a torinóiak jelenleg igen heves küzdelmével? Beszélünk a szakszervezetekről. Az áthelyezésekről. A létbizonytalanságról. Primónak igen szabatosak az észrevételei a Citroen kizsákmányoló rendszeréről, a gyár gyönge pontjairól, a munkások hangulatáról. Sohase mondja, hogy „mi, vasasok”, mert kerüli a dagályosságot, mégis egész lényéből ez sugárzik, szakadatlanul. Bár Olaszországban nem volt munkás, roppant közel érzi magát az olasz autóiparban dolgozó bajtársaihoz, akik, akárcsak ő, szintén délvidékiek. Valósággal tűzbe hozták a piemonti „geril­­la”-sztrájkok, amelyek során a munkások megváltoztatták a munkaritmust, és ellenőrizni kezdték a termelést. Amikor kérdez vagy magyaráz valamit, szinte kézzelfoghatóan érzem annak a nemzetközi proletárságnak a valóságát, amelynek - és ezt sohase felejti el - ő is tagja. Testvére a Citroen, Fiat, Berliez, Peugeot, Chrysler, Renault és Ford vasmunkásainak, az autógyárak szerelőszalagjain dol­gozó millióknak, akiket ugyanazok a fogaskerekek őrölnek, és akiket - a hatá­ron innen és túl - az ellenállás száz meg száz formája és a változatlanul is­métlődő mozdulatok egyesítenek. De Primo nem bonyolódik elvont okfejtésbe. A sors szeszélyéből a Citroënnél dolgozik, ide köti az élete. A mindennapos elnyomás egyetlen apró részlete se hagyja közönyösen. Tagja a szakszervezetnek, de nincsen más „megbízatása”, mint hogy elevenen megőrizze a képet, amelyet a munkás méltóságáról kialakított magának. Ennyi is elég, hogy állandó riadókészültségben tartsa. Nem kell sokat kérlelni, hogy „felmenjen a bizalmihoz”, és figyelmeztesse egy nehéz helyzetben levő bajtársa esetére. És a fényezőműhelyre vonatkozólag rendszeresen ellát pon­tos adatokkal, ezzel is kiegészítve a röpcéduláinkat: „A fényezőműhelyben még mindig áll a szellőztető berendezés. Tegnap is rosszul lett egy munkás. Követeljük az igazgatóságtól a legelemibb egészségügyi követelmények betartását. .Aláírás: „A 84-es műhely”. * Január közepe táján az igazgatóság egy minden műhelyben kifüggesztett, rövid rendeletben arról értesít bennünket, hogy egy hónap múlva, február köze­pén, újra megkezdődik a „törlesztés”.

Next