Nagyvilág, 2001 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 5. szám - MŰHELY - Green, Julien: Napló 1928-1934

Október 25. ...Az a tudat, hogy a múló órával időnk, életünk a nemlétbe hull, annyira nyo­maszt, hogy ez már önmagában elegendő magyarázat erre a naplóra, a bejegy­zések gyakoriságára... Este P. asszonynál. Sok a meghívott, mindenki roppant elegáns. Három con­­certót játszanak Bachtól. A második darab után általános vándorlás indul meg a büfé irányába, így a harmadikat a felére csökkent közönség előtt játsszák. A távollévők beszédének moraja beszűrődött az előadóterembe, és néha, a csen­desebb részeknél, elnyomta a zenét is, diadalmaskodott a zenekar felett. „Gyű­lölöm ezt az áhítatos hangulatot”, súgta egy hölgy a szomszédjának. Végül nem bírták tovább az unalmat, ők is távoztak a büfé irányába. November 10. Vásároltam egy Bérard-portrét, amelynek regényemben is szerepet szánok, abban az es­etben persze, ha szereplőimnek sincs ellenére. December 24. B.-vel ebédelek, aki most tért vissza Amerikából. Az ott eluralkodott nagy nyomorról beszél. Jól öltözött emberek álldogálnak sorban a szegénykonyhá­kon. Akik tegnap még gazdagok voltak, eladják bútoraikat, hogy egy kis kenye­ret vásárolhassanak. Tizenöt dollárért zongorát lehet venni, kétszázötvenért egy alig használt Hispano Suizát. 1931 Január 5. ...Ebben a könyvben egy értelmes polgár portréját akartam megrajzolni, aki felteszi a kérdést, van-e értelme őt megmenteni, s ha kitörne a forradalom, vé­dekezne-e egyáltalán? Nem igazán hiszi, hogy volna értelme. Perbe fogta és haladék nélkül elítélte önmagát. Január 10. Nem tudom, miért, a hajdani pussy-bourse-beli kocsisunk jutott eszembe. Mindenekelőtt a széles hátára emlékszem és az aranykarikákra, amelyek vörös fülcimpáin lógtak. Szürke hajtincsei úgy lógtak gallérjára, mint valami ezüst szalmaszálak. Mi mögötte helyezkedtünk el, a bak mögötti ülésben. Mikor felci­­helődött a bakra, lábát pokrócba csavarta, és nagyokat pattintott ostorával a fejünk fölött, én meg mindig úgy éreztem, valami nagy útra indulunk. A dere­sek fara fel-le mozgott, mintha egy hatalmas pedál lábtói lettek volna, amelye­ket láthatatlan lábak mozgatnak. És volt a kocsikázásnak egy egyszerre félelme­tes és gyönyörűséges pillanata, amikor a Passy utca és a kis Guichard utca ke­reszteződéséhez érve mindig attól tartottunk, hogy a hintó felborul. Ez az utca

Next