Református tanítóképző, Nagykőrös, 1864
, féltudósból, hajlam és lelkitehetség után intézett szerencsés választás esetében, a legjelesebb s legboldogabb polgára válhatott volna e világnak. Kedves szülők! ne hirtelenkedjétek el gyermekeitek szerencséjét; fontoljátok meg azoknak mind testi erejét, mind lelki tehetségeit; s ha magatoknak tanácsot adni nem tudtok, forduljatok hozzánk, ily ügyekben avatottakhoz bizalommal. Még gyermekeitek tanpályája közepén is, ha az tűnik ki, hogy azok a tudományokat meg nem bírják, ne kényszerítsétek őket tovább; vagy ha nem haladhatnak, ne kárhoztassatok bennünket, hanem válaszszatok számukra más pályát, nehogy később bánjátok meg, min akkor segítni már nem lehet. Világi pályáján az embert egy jobb jövő reménye lelkesíti kitűzött czélja felé. Remény táplál egyeseket mint egész nemzeteket, s az élettől megválónak is jól esik, ha az élet küzdelmei után, egy jobb jövő reményében hunyhatja le bágyadt szemeit. Remény nélkül az élet kietlen sivatag, mélyen a szemnek, bármerre tekintsen, megállapodása nincs; s ki ezt nem bírja vagy elveszti, teljesen boldog ez életben nem lehet. így van e tisztelt gyülekezet körünkben is; remény lelkesíti a pártfogókat, midőn a vallás, erkölcsiség, miveltség és tudományosságterjesztésére virágzó tanintézeteket alapítnak; remény lelkesít minket, hogy szentegyházunknak buzgó híveket, a hazának jó polgárokat s a világnak jeles egyéneket fogunk nevelni; remény lelkesíti a tanulókat is, hogy ha a bennök vetett bizalomnak lelkiismeretesen megfelelnek , nemcsak közméltánylásban, becsültetésben, szeretetben s szellemi és anyagi kitüntetésekben fognak részesülni, hanem jövő boldogságuk alapját is megvetik. Ki az életben boldogulni akar, kitűzött czéljához hű kell hogy maradjon, pedig hányan vannak, kik hol egy hol más úton mindaddig kóvályognak, míg egyszer azt veszik észre, hogy az idő eljárt, anélkül, hogy egy czélt bár megközelítettek volna. Igaz ugyan, hogy a körülmények szerénti változás a bölcs tulajdona, de ennek csak a becsület határai közt s azon esetben lehet helye, ha elháríthatlan akadályokba ütközünk, s az azokkal való daczolás sem tűnik fel mint nemes áldozat. Az ifjúnak is hűnek kell lennie kitűzött czéljához, mert az ingadozás , vagy olykori szerepcserélés, mire pedig az iskola falain belül nem egy példa van, idővesztésbe, sokszor az élet eljátszásába kerül. Kitűzött czélja felé az ember ritkán halad minden akadály nélkül biztosan; küzdenie kell sokszor egész életén át, gyakran magára hagyatva. Ily esetben kitartónak kell lennie, s ha kitűzött czélja nemes, küzdelme becsületes volt, a kivívott győzelem sokkal kedvesebb leend, mintha ahoz ingyen jutott volna. Küzdenie kell pályáján a tanulónak is, még pedig nemesen, versenyezve és kitartó szorgalommal, s küzdelmét bizonyos jutalom koszorúzandja. Hogy az ember az élet küzdelmei közt biztosabban s könnyebben haladhasson, bizonyos kötelességeket kell teljesítnie, mi nélkül minden küzdelme kimerítő s haszontalan fáradalom. Ezek egyikével Istennek, másikával embertársainak, harmadikával önmagának tartozik. Első a vallásosságot föltételezi, mely szívet lelket nemesít, s az embert Istennel összeköttetésben tartja; azon Istennel, ki őt alkotta, fentartja, életét intézi, s kinek rendeletéből folynak többi kötelességei is. A vallásosságot a legmíveletlenebb, legvadabb népeknél is föl lehet találni; mindenki hisz Istent, ki mindennél hatalmasabb, s önkénytesen hódol ez isteni hatalom törvényeinek. Még a legelvetemedettebb embernek is vannak perczei, midőn Isten lételéről meggyőződve, ahol fölsóhajt; miként tudna mívelt ember, kinek értelmisége az isten