Nyolcosztályú gimnázium, Nagyvárad, 1894
korántsem szolgálhat olyan biztos kalauzul, mint a XVIII. században. A múlt század végén és a jelen század folyamán több természettudós és bölcselő olyanokat hirdetett és hirdet ma is az embernek egyéni szabadságáról, melyek a régi intézetek kiváltságos helyzetével homlokegyenest ellenkeznek. A hatás, melyet ezen tudósok iratai idéztek elő, nem hagyta érintetlenül az ujabbkori tanférfiakat. A kimondott jelszó az, hogy a gyermek nevelése a családnak tartassák fent és csak annyiban és csak annyit engedjünk át az intézetnek, a mennyit a tanításban elérendő eredmény okvetetlenül megkíván. Tehát a gymnasium is azon intézetek sorába tartozik ma, melyek czéljukat csak a családdal egyetértve valósíthatják meg. Ezen viszony sokkal fontosabb a tanügy menetére, mint a heti órarendnek egy-két órai többlete, vagy valamely kevésbé fontos tantárgy fel-, vagy levétele a napirendről. Hogy az iskola csak a családdal karöltve oldhatja meg feladatát, az iránt nincsen kétség a komoly tanférfiak közt, ámde annál nehezebb meghatározni a viszonyt, mely természeténél fogva oly kényes, azaz, hogy az egyik félnek a jogai se legyenek megsértve. A XVIII század iskolái csaknem korlátlan hatalmat gyakoroltak épen úgy az intézet falai között, mint azokon túl növendékeik életmódja felett. És minden hatalom az egyetlen tanár kezébe volt letéve. Ellenőrködés, a Ratio educationis megjelenéséig alig jöhet szóba. Az egyetlen felettes hatóság a gymnasium igazgatója volt, ki, mint ilyen, az Entwurf életbeléptetéséig (1852.) tanítással soha sem foglalkozott. Az igazgatóság tulajdonképpen nem is tisztség volt, hanem méltóság, melyet az illetők hosszú küzdelmeik és érdemeik elismeréséül nyertek A jezsuitáknál például a XVIII. század első felében csak hosszú szolgálat után és pedig a Rend legkülönbözőbb alkalmazásaiban nagy érdemeket szerzett egyén lett igazgatóvá. És ha még hozzátesszük, hogy az igazgató rendesen több más és a testületet nagyon közel érdeklő hivatalt viselt, igen könnyen