Katolikus Tanítóképző intézet, Nagyvárad, 1914

EZÜSTMISE a­ z idő hatalmas folyamán rohan az élet hajója. A végtelen folyó partjain határjelek tűnnek sze­münkbe : az egyéni és társas élet nevezetesebb eseményeinek emlékoszlopai. Nézzük, mig mel­lettük haladunk s ha eltűntek emlékezünk rájuk. Megyés Püspökünk, intézetünknek egyik áldozat­kész Fenntartója, május 7-ikén érte meg papi működésének negyedszázados jubileumát. A zajos ünneplést kerülve, Mariazellben, Magyarország Pátronájának egyik legna­gyobb királyunk által emelt oltára előtt mutatta be az ünnepi évforduló szentmise áldozatát. Itt adott hálát val­lásos lelkének elmélyedésében a múltban tapasztalt ke­gyelmekért s kérte Istennek áldását nemzetére, mert a mindenható Isten áldására és segítségére soha sem volt nagyobb szüksége a magyarnak, mint most. A nemzeti létért folytatott gigászi küzdelem közepette ünnepi hangulattal állunk meg ez előtt a szép és fő­pásztori méltóságban ritka ünnepnap előtt, hogy letűz­­zük a megemlékezésnek szerény jelét és kifejezést adjunk tiszteletünknek és hálánknak, amellyel kegyelmes főpász­torunk, nagyméltóságú gróf Széchényi Miklós, dr. v­b. 1.1. megyés püspök ur iránt viseltetünk. A jubileum napján ezt csak sürgöny utján tehettük. Áldozócsütörtökön intézetünk tanári kara testületileg részt vett a székeskáptalan és a papság tagjainak sorában főpásztorunk üdvözlésén. De megemlékezésünket itt is megújítjuk. Az Isten áldását kívánjuk eredményekben eddig is gazdag életére és működésére. Engedjen a Min­denható hosszú időt és adjon elég erőt nemes törekvé­seinek megvalósítására. S lássa teljesedésbe menni, hogy szivének szeretete és atyai gondoskodása nyomán miként nyeri fokozatosan az egyházmegye híveinek hitvallásos és nemzeti életében „az ezüst, az arany és gyémánt ér­tékét, fényét és ragyogását.“

Next