A nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium diplomamunkái, 2000
C. Szilveszter Olga: Játék a sorssal
- Miből élnek a nevelt fiával? - Nehezen élünk. A fiam csak alkalmi munkát kap a faluban. A jóslásért nem sok pénzt kapok. - Igaz , hogy elvették a házát? Látom érzékeny pontján érintettem, arcán pillanatnyi rángás fut végig, válaszolni sem tud. Miklós együttérzően vállára teszi a kezét, s ő válaszol. - A rossz seb vigye el őket. Leitatták, éjszaka zavarták el - indulatosan hadonászik -, még jó, hogy nem ütötték agyon. -De, kik voltak azok? -A rokonaim - szepesi Mari néni - Eltartási szerződést kötöttek velem, de becsaptak. A szomszédok fogadtak be. Hiába pereskedtem, a házam odalett, holott egyedül építettem, két embert fogadtam, hogy felépítsék, mégis az utcára kerültem. - igyekszik leplezni a könnyeit. - Látom, szerencsére, mégis van fedél a feje fölött. - Igen, mert egyszer nagyon el voltam keseredve, kimentem a temetőbe, hogy felakasszam magam. Találkoztam Mészáros Erzsébettel, aki befogadott. Mielőtt Erzsébet meghalt, sokat betegeskedett s én ápoltam. A fia, a ház jelenlegi tulajdonosa, megengedte, hogy amíg élek itt maradhassak. - Hány éves? - Én vagyok a faluban a legidősebb, már a 97-et taposom. - Kívánom, hogy megélje a százat. Látta-e előre, hogy megéri a kétezredik évet? - Hát látni nem láttam, de valahol éreztem. Van, akinek bejött a jóslat a. Erzsébet évekkel ezelőtt járt Mari néninél, először és utoljára, azóta hisz a jóslatokban. Szép vonású, nemes arcú lelki gyötrődésekről tanúskodik. - Ezelőtt hét évvel, tavasszal jártam Mari néninél. A kíváncsiság hajtott. Sok jó és hasznos dolgot mondott, de azt is, hogy inkább szomorúságban lesz részem - arca elborul, orrcimpái kitágulnak, nyakán lüktet egy ér. Emlékszem.