Napi Gazdaság, 2004. február (14. évfolyam, 21-40. szám)

2004-02-09 / 26. szám

4 Itthon otthon van • Turisztikai melléklet • 2004. február 9. Pályázati támogatás konferenciaszervezőknek Konferencia Nagyköveti ProgramMinden, ami rendezvény A Magyar Turizmus Rt. (MT Rt.) 2004-től konferencia-nagy­követi programot indít, melynek célja, hogy minél több nemzetközi rendez­vényt tartsanak Magyaror­szágon. Ez egyrészt gazda­gítja az ország tudományos, kulturális és gazdasági életét, másrészt erősíti az ország tu­rizmusát. A program keretében a Magyarországon bejegyzett szervezetek, szövetségek, amelyek valamely nemzetkö­zi szervezet tagjai, az MT Rt. szakmai és anyagi hozzá­járulásával készíthetik el konferenciaszervező pályá­zatukat. A minimum 150 fős, Magyarországon meg­rendezendő kongresszus, konferencia rendezési jogá­nak elnyeréséhez készítendő pályázat költségének legfel­jebb 80 százaléka, maximum 3 millió forint nyerhető el. A Konferencia Nagyköveti Programra rendelkezésre ál­ló keretösszeg 2004-ben bruttó 50 millió forint. A részvételi formanyom­tatvány térítésmentesen be­szerezhető a Magyar Turiz­mus Rt.-nél, a Magyar Kongresszusi Irodában, a Magyar Turizmus Rt. re­gionális marketingigazga­tóságainál, illetve letölthe­tő a Magyar Turizmus Rt. (www.hungarytourism.hu) és a Magyar Kongresszusi Iroda (www.hcb.hu) hon­lapján. A kérelmek beadási határideje: 2004. március 31. és 2004. szeptember 15. Az MT Rt. vezérigaz­gatója a hozzájárulás mér­tékéről 45 napon belül dönt. A Tourinform telefonos szolgálat: 438-8080 BÁTORLIGETI ÉS ELTK­ARTI Hazánk kevéssé ismert szép tájaira invitáljuk az iskolák tanárait és tanulóit! Az Európában is híres Bátorliget, valamint a Tisza partján fekvő Tivadar méltó keretet biztosít az egész év folyamán a táborozáshoz. A különböző táborok és a családi programok olyan lehetőségeket foglalnak magukban, melyek során tartalmas szórakozást nyújtunk minden kis- és nagydiák, illetve felnőtt vagy pedagógus számára. Kérje prospektusunkat az alábbi címeken és hívjon minket a következő telefonszámokon! Tiszaparti Szabadidő Tábor Bátorligeti Szabadidő Tábor 4921 Tivadar, Petőfi u. 9. 4343 Bátorliget, Rákóczi u. 35 Tel.: 45/701 026 Tel : 42/706-421 Tel./fax:42/475-678 Tel./fax:42/475-678­­ Szállás: Étkeztetés: LIGET FOODS BT. IPON 1 <?<?<? Sw^^TiSiyV1’-Oktatási ás Szolgáltató Bt. 4343 Bátorliget, Rákóczi u. 35 . Tel: 42/706-421 Tel./fax:42/475-678 Szent Orbán Erdei Hotel **** SE. ERDEI HOTEL­­Cím: 2625 Kóspallag-Nagyirtáspuszta, Hungary • Telefon: (+36-27) 378 034 (+36-27) 378-047 • Fax: (+36-27) 378-045 • E­mail: szentorban@szentorban.hu Web: www.szentorban.hu Elege van a városok zajából, folyton cseng a mobiltelefonja, kikapcsolódásra, nyugalomra vágyik? FEDEZZE FEL, AZ ÉRINTETLEN SZÉPSÉGET ÉS A NYUGALMAT! „ Több mint egy hotel, egy élmény ” A hotel és a fogadó a Börzsöny hegyei között, közel a Dunakanyarhoz és Magyarország legnagyobb nemzeti parkjának területén, egy tisztáson található. Nagyszerű helyet kínál a pihenésre és kikapcso­lódásra, emellett ideális helyszíne lehet hatékony tréningeknek, továbbképzéseknek, találkozóknak is. A hotel a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén, az erdő közepén található. A Szent Orbán Erdei Hotel**** 2003 májusában nyílt meg 30 szobával és egy lakosztállyal. Minden szoba tágas, rendel­kezik fürdővel, műholdas tv-vel, minibárral és hajszárítóval, némelyikhez erkély vagy terasz is tarto­zik. Sportolás és kikapcsolódás: szauna, szolárium, masszázs, lovashintó, lovasszán, teniszpályák és a nemrég megnyílt bowlingpálya áll a vendégek rendelkezésére. A fogadó*** 1995-ben épült a hotel mellett. 11 ikerszobával és két lakosztállyal rendelkezik, amelyek mindegyikében található telefon, műholdas tv, minibár és hajszárító. Az összeállítás a G-mentor Kft. regionális irodáinak közreműködésével készül 8000 Székesfehérvár, Szekfű Gy. u. 3.Tel./fax: (06-22) 515-051 7624 Pécs, Ifjúság u. 11.1/106. Tel./fax: (06-72) 512-537, tel.: (06-72) 512-536 7100 Szekszárd, Augusz I. u. 1-3. Mobil: (06-30) 299-8703 3300 Eger, Knézich K. u. 2. fsz.Tel.: (06-36) 518-546, fax: (06-36) 518-544 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. Tel./fax: (06-46) 341-645 6400 Kiskunhalas, Szilády Á. u. 5-7. Tel./fax: (06-77) 423-740, tel.: (06-77) 423-444/108, 103, 131, 133, 127, 106 m. 6720 Szeged, Széchenyi tér 17.Tel./fax: (06-62) 423-921, tel.: (06-62) 423-919, 426-110 A következő megjelenéssel kapcsolatos információk: G- mentor Kft. 1087 Budapest, Kerepesi út 27/A. Tel.: (06-1) 210-8345, fax: (06-1) 210-8356 J­anuár közepén új hely­színen, a Budapest Kongresszusi Központban került megrendezésre har­madik alkalommal az R3. Randevú a Rendezvények Rendezvényén c. konferencia és kiállítás. A háromnapos konferencia résztvevői töb­bek között képet kaptak a konferenciaturizmus nem­zetközi piacán folyó verseny­ről, helyzetelemzést hallhat­tak a kelet-európai országok MICE-piaci helyzetéről. Ke­­lecsényi Ágnes, a Magyar Tu­rizmus Rt. (MT Rt.) marke­tingigazgatója arról tájékoz­tatta a jelenlévőket, hogy az MT Rt. az idén milyen mó­don támogatja a hazai kong­resszusi turizmust. A hazai rendezvénypályázati lehető­ségekről Székely György, a GKM Turisztikai Hivatalá­nak vezetője, valamint Szabó Ildikó, az NKÖM kulturális turizmus főosztály vezetője tartott előadást. Karikás Esz­ter, a Magyar Kongresszusi Iroda igazgatója beszámolt az intézmény tavalyi munká­járól és ismertette ez évi ter­veiket, köztük a februárban induló Konferencia Nagykö­veti Programot (lásd külön írásunkat). A konferencia kiemelt fi­ A különleges helyszíneken gyermet fordított a rendez­ tartott rendezvényekről tör­­vényszervezők és a sajtó Kap­­ga István, a Monostori Erőd csalatára. Nagy Károly, a Hadkultúra Kht. ügyvezető Magyarországi Kiállítás és Vásárszervezők Szövetségé­nek főtitkára a sajtó képvise­lőivel pódiumbeszélgetést folytatott arról, hogy milyen híreket, információkat vár­nak a média képviselői a ren­dezvények sajtótájékoztató­ján. Az eseményturizmus forgalomnövelő hatásait vá­zolta előadásában Schreig Pé­ter, a Ma­tész elnöke, igazgatója tartott előadást. A rendezvények vizuális élmé­nyeiről, a rendelkezésre álló technikai eszközökről, élő de­korációról pódiumbeszélgetés és beszámoló is elhangzott. A konferenciát kísérő kiál­lításon több potenciális ren­dezvényhelyszín mutatko­zott be, számos rendezőiro­da, hang- és fénytechnikai stúdió kínálta szolgáltatásait. www.itthon.hu www.hungarytourism.hu hu^^*** ­ A Hajdú Volán Rt. menetrend szerinti autóbusz-járataival , átszállás nélkül juthat el Hajdú-Bihar megyéből és térségéből az alábbi, turisztikailag jelentős településekre: Abádszalók Békéscsaba Berekfürdő Bükkszentkereszt Eger Gyöngyös Gyula Hajdúnánás Hajdúszoboszló Hortobágy Miskolc Nyíregyháza Parádfürdő Salgótarján Sárospatak Sátoraljaújhely Szeged Tokaj Bővebb információ: S 06-80-201-302­­52/413-999_____________52/361-408______________54/402-091^ 100 film - nemzetközi filmverseny 70 nemzetközi jazz, ethno, alternatív koncert világsztárokkal­­ JOHN ZORN'S ELECTRIC MASADA (USA) • ART ENSEMBLE OF CHICAGO (USA) • WILLIAM PARKER QUARTET (USA) • ERIK TRUFFAZ BAND (CH) • DAVE DOUGLAS QUINTET (USA) • St. LOUIS BLUES EST (USA) • IMPERIAL CROWNS (USA) • stb. fotókiállítások, diaporámák, színházak, táncszínházak, tudományos előadások Speciális témák: SPIRIT - „ A palackba zárt szellem" ~ M A PRE-EURÓPA r- m MPKi Nemzetközi Film és Zenei Fes­zti I 2004. április 23 - május 1. FI helyszín: GYŐR BUDAPEST / CSORNA / KAPUVAR / KOMAROM / RÁBAPATONA / SZEKSZÁR­D DUNASZERDAHELY / RÉVKOMAROM (Szlovákia), SZABADKA (Szerbia) Információ: 96/517 666 info@mediawave.hu Részletes program.www.mediawave.hu

Next