Napi Magyarország, 1998. április (2. évfolyam, 77-101. szám)
1998-04-30 / 101. szám
Iffs rk Álomutazás Methenyvel Harmadik alkalommal lépett fel hazánkban kedd este amodern dzsessz-rock egyik legnagyobb alakja, Pat Metheny. Azseniális gitáros legújabb - egy álomszerű utazás képeit és hangulatait lefestő - Imaginary Day című lemezét mutatta be a csaknem teljesen megtelt Budapest Sportcsarnokban. Az esemény rangját jelzi, hogy a szemfülesebbek olyan magyar sztárokat fedezhettek fel a közönség soraiban, mint Babos Gyula, Szakcsi Lakatos Béla és Tátrai Tibor. Az estén Metheny összeszokott kvartettjét (Lyle Mays billentyűs, Steve Rodley nagybőgős és Paul Wertico dobos) három vendégmuzsikus egészítette ki: egy ütőhangszeres és két énekes, akik esetenként akusztikus gitárt és trombitát is ragadtak. A műsor az Into the Dream című - egy speciális negyvenkét húros, úgynevezett Picasso-gitáron előadott - darabbal kezdődött, és valóban egy álom kezdetét is jelentette. Ezt a Letter from Home albumról ismert Have You Heard követte, majd jött két dal a legutóbbi stúdiólemezről. Mindez látványos, de ízléses fényeffektekkel kísérve, tökéletes hangminőségben. Többek között ez a káprázatosan tiszta és megdöbbentően erőteljes megszólalás tette az Imaginary Day című igen összetett kompozíciót a koncert csúcspontjává. Metheny arányérzékét dicséri, hogy a program vége előtt - pihenőként — eljátszott egy bensőséges hangulatú akusztikus blokkot is, melyben egy szerzeménnyel magyar származású mesteréről, Zoller Attiláról is megemlékezett. A bő két és fél órás koncert bizonnyal feledhetetlen élményt jelentett minden jelenlévőnek, és, ha hinni lehet Metheny ígéretének, akkor a jövőben gyakrabban lehetünk részesei az álomutazásnak. NSZK - A rocksztár megosztotta álmait a magyar közönséggelFotó: Hatlaczki Balázs. i VIKF A Tavaszi Fesztivál mérlege Várakozáson felüli eredménnyel zárta idei rendezvényét a Tavasz Fesztivál vezetősége. Elégedettek lehettek mind a kulturális turizmus felívelésével, mind a közönséglátogatással és nem utolsósorban az események rangjával, minőségével. Összegzésképpen, 18 nap alatt 62 helyszín 253 rendezvényén 170 ezer néző vett részt. A külföldiek részvétele 33-37 százalékos volt a (még nem végleges) adatok szerint, a fellépők között 34 külhoni nevezetesség, 11 vendégegyüttes szerepelt a 253 magyar társulat, zenekar, folk- és táncegyüttes mellett. Bőséggel kínáltak idén - a tavalyi kritikákat megszívlelve - a kortárs zene színe-javából is. A vegyes koncertműsorokon kívül tíz „vegytiszta” kortárs zeneestnek adtak hajlékot. Való igaz, a Thália Színházban rendezett, hasonló hangversenyeket a közönség bizony gyéren látogatta. Ettől függetlenül, a jövőben modern operaelőadásokat is terveznek. Nagy népszerűségnek örvendtek a híres külföldi művészek hangversenyei, a csúcspont azonban a Nemzeti Filharmonikusok előadásában, Kocsis Zoltán vezényletével elhangzott nagyszabású, megrendítő Schönberg-mű, a Gurre-dalok magyarországi ősbemutatója volt a Kongresszusi Palotában. A Tiszai Vegyi Kombinát,a fesztivál fő mecénása, nagy öszszegeket szánt a produkciókínálat bővítésére, s mint a Budapesti Tavaszi Fesztivál Kht. és a TVK közös sajtótájékoztatón kiderült, a támogatást a jövőben is folytatják. A jövő évi fesztivál műsora már a „Búcsú a XX. századtól” mottó jegyében készült, meghívottjai közt olyan jelességek találhatók, mint például a világhírű G. Rozsgyesztvenszkij, vagy a Londoni Philarmonic Orchestra. A Magyar Állami Operaház pedig Vajda János Leonce és Lénájával illetve egy Szokolay Sándor-ősbemutatóval, a Szávítrivel gazdagítja az 1999-es fesztivált. M. K. /.\!7s?T r~ í í w. apnii 30, í.j'íinil * xz)/\XjAjUJ f, j ((/^) (HQC MAGYARORSZÁG111 Lehetséges, hogy a Dobermann című francia film for- gatókönyvének írója, Joel Houssin (aki egyébként több mint harminc sci-fi- és thrillerkötet szerzője, s írt vagy húsz forgatókönyvet is) kutyalexikonokat forgatott, mielőtt hősének „becenevét” kitalálta. E derék fiatalember ugyanis, Houssin regényeinek olyan stabil figurája, mint Agatha Christie-nek Poirot mester, Simenonnak Maigret, vagy Conan Doyle-nak Sherlock Holmes - nas, ő a fantáziátlan Yann Lepentrec polgári névre hallgat. Tulajdonságait illetően viszont pontosan olyan, amilyennek a kutyás könyvek a dobermannt jellemzik: meglehetősen vad, ingerlékeny, nyughatatlan, a végletekig bátor, gyakran gyenge idegzetű. S mivel Lepentrecünk foglalkozására nézve bankrabló, gyilkos, gengszter és a többi, s mint ilyen, meglehetősen vadnak, ingerlékenynek, nyughatatlannak, a végletekig bátornak és gyakran gyenge idegzetűnek is mutatkozik (őrjöng, hisztériázik), nem indokolatlan a Dobermann bece- és márkanév. Ennyiből is kitetszhet: a mindössze harmincéves, eleddig reklám- és rövidfilmrendezőként ismert és elismert Jan Kennen ebben a z pkó nagyjátékfilmjében (persze Houssin jóvoltából)krimit forgatott. Igen ám, de ez olyan krimi, mintha valamiféle városi és francia western lenne. Dobermannban és nála semmivel sem kevésbé vad, flúgos, vérszomjas társaiban egyszerre van ott a klasszikus amerikai gengszterkrimik rosszfiú hőseinek és a legendás vadnyugati filmek legendás törvényen kívülijeinek számos vonása. Mindez pedig olyan mai környezetbe telepítve jelenik meg, melyben a diszkók, kokainbarlangok, szupermodern bankok és lerobbant kéglik látványa a meghatározó, s elmaradhatatlanok a szórakoztató elektronika, a legjobb autók és terepjárók, valamint a bámulatos hatásfokú fegyverek legeslegújabb termékei. Hogy a krimik, akciófilmek és westernek széplánya itt is jelen van, az csak természetes. Őt Natnak hívják, az érdekesség kedvéért cigánylány, gyönyörű és szexis, amúgy pedig vadabb és vérengzőbb, mint Dobermann vagy a banda bármelyik tagja. Ő kezeli például ezt a spéci, géppisztoly-, lézerpuska- és gránátvető-kombináció csodaizét, amivel banktrezorokat és páncélautókat játszi könnyedséggel lehet kinyírni. Szó ami szó, ez a Dobermann nem kutya. Fenegyerek, véreskezű, könyörtelen bandita, akinek a nyomát vérpatakok és hullahegyek jelzik. És mégsem ő a legrosszabb fiú a filmben, hanem a még vadabb, véresebb és könyörtelenebb hekus, Christini, aki a szolid Hiéna becenévre hallgat, és maga a Sátán, rendőrjelvénnyel. Ez a zsaru már csak látszólag a bűnüldözés embere. A valóságban megszállott, begőzölt magánrendcsináló, aki élvezi a gyilkolást, az erőszakot. Bűnös és bűnüldöző között már amúgy is elmosódóban vannak a határok - Christini esetében pedig el is tűnnek. Pusztán a gyakorlatilag semmit nem jelentő rendőrjelvény különbözteti meg őt Dobermanntól. Lehetne persze azt is mondani: amilyen a mosdó, olyan a törölköző. Az egyre brutálisabb gengszterizmust ráolvasással, imádkozással, belügyminiszteri nyilatkozatokkal és politikusi mellébeszélésekkel nem lehet megfékezni. Ahol lőnek, ott vissza kell lőni. Esetleg előbb kell lőni, mint a maffiózók. Igen, ez is igaz. A kérdés mindenesetre az: hová vezet ez? Hol a vége? Vagy a kör végtelen? A Dobermann nem az a film, amely a leghalványabb kísérletet is óhajtaná tenni a dilemma feloldására. Amit óhajt, az egyfajta, s túlzásainál, időnként a műfaj ismert darabjait és sablonjait parodizáló jeleneteinél fogva a fekete humort sem nélkülöző, szórakoztató film összehozása. Ez sikerül is. A dobermanni ezért, a tengernyi vér és erőszak dacára is, odébb, mint nyögvenyelős hollywoodi társai. Takács István : Dobermann nem kutya If n Is nn Helyesbítés Lapunk keddi számában tévesen jelent meg az I. Holland- Magyar Barokk Zenei Fesztivál művészeti vezetőjének neve. Az elírásért elnézést kérünk az érintett Rácz Márton karnagytól és olvasóinktól. Dario Fót hívják rendezni Operatagozat Miskolcon Miskolc, az ezer és egyszáz éve gyakran vállalkozó kedvű avasaljai város jó tíz esztendeje operatagozatra vár. Most eldőlt: színházában rövidesen meg is teremtik az önálló operaművészetet. Szeptemberben kezdünk, de a beteljesülés ,ideje: 2000 - mondja Heevi Arnád Jutocsa, a J.Missiolci Tieme Zeti Színház igazgató-főrendezője. Öt éve dolgozom ezért, mióta a társulatot vezetem. Idén februárban aztán a közgyűlés győzött a pénzügyi gondokon: három éven át esztendőként 5-5 százalékkal növeli az előző év színházi költségvetésének összegét. Ebből a pénzből 2000-re áll fel a teljes operatársulat. Addigra növeljük meg a már most harmincnyolc tagú zenekart, szerződtetünk nem sok, de kellő számú magánénekest, baletttáncost, s növeljük meg a kórust is. A magyar operaénekes-társadalom szinte kiköltözött Nyugatra, hisz a kinti gázsi tőre- idákét sem kapja itthon. Van megyeszékhelyi operatagozat, amely pénz híján lassan elolvad. Nem fél? Nem túl nagy a kockázat? Idézhetnék költői mondatot, hogy „Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek...” Inkább járjuk körül a kérdést. Az operaművészet világszerte reneszánszát éli. Miskolc joggal kéri ki magának, hogy az ország legrégibb kőszínházában, ahol a városban klasszikus zenei kultúra él, még mindig nincs saját operatagozat. Pedig az opera-előadásokat eddig is operettsikerrel játsszuk, mert a miskolci közönséget lenyűgözi a drámai történés és a zene együttes élménye. Ne mondjak mást, az itt tanuló tízezer egyetemista és főiskolás kezét mi fogjuk majd, mi vezetjük be őket ebbe a csodaszép szentélybe. Előnye is van, ha egy színházi tagozat tiszta lappal indul, nem kell feltétlenül tisztelni a kövületeket, egyenest lehet a modern európai esztétika áramkörébe tartani. A színházi direkció alapművelete, hogy a közönség rétegeződését felmérje?! Ennek alapján a nagyszínházban az első félidőben a népszerű nagy operákat, a Verdi-Puccini-vonulatot játszszuk. A Csarnok nevű kisebb játszóhelyünkön pedig opera-keresztmetszeteket nyújtunk zeneileg fajsúlyosabb művekből, melyekben a lényeges áriákat, jeleneteket pódiumszerűen adjuk elő, így haladunk a távolabbi feladatok, a Bartók-Kodály-c.művek, majd az orosz operairozdalom irányába, s egyszer talán eljutunk Wagnerig. Nem könnyű a bonyolult műfajú opera színrevitelére színházi szemlélettel megáldott rendezőre találni... Elárulom, 1999- ben a Sevillai borbély rendezésére meghívjuk Dario Fot. A színház zenei igazgatója, Kesselyák Gergely, aki 1995-ben a budapesti nemzetközikarmesterversenyharmadik helyezettje, 7 fi volt. A hasonló megszállottságú operatagozatok zenekarához képest, mi teljesen függetlenek leszünk a helyi szimfonikus ze- nekartól - mondja. - Ha olykor hiány-zik egy-egy zenész, elsősorban hozzájuk fordulunk majd, de ettől eltekintve még átfedések, például kettős állások sem lesznek. Megerősítettük a zenekart, már 7 első, 5 második hegedűsünk van, továbbá 4 brácsás, 3 csellista avagy 2 bőgős. Ilyen zenekarral már több helyütt játszanak operát. Gondunk persze tengernyi, elképzelésünk szintén. Érezni a programban az olasz opera vonzerejét. Nem véletlenül, hisz a pesti karmesterverseny előtt egy évvel, 1994-ben, a pármai Toscanini-versenynek ugyancsak harmadik helyezettje voltam. Külföldi vendégszerepléseim során pedig legtöbbször Észak- Olaszországban dirigáltam. Földessy A színház zenei igazgatója, Kesselyák Gergely Fotó: Somoskövy Béla idió Muzsika-szó fef ! Mokka, táncosokra Ilyen még nem volt: holnaptól kezdve három estén a Petőfi Csarnokbais lép fel a Magyar Állami Operaház balettegyüttese! Miért is ne? Ha egyszer operaénekesek is veszik maguknak a bátorságot, hogy olyan klasszikus zenedrámával, mint amilyen Beethoven Fideliója, a Sugár úti palota estélyi ruhás közönsége helyett a PeCsa farmernadrágos publikumát hódítsák meg... (Galgóczy Judit izgalmas rendezéséről sajnos csak másoktól hallottam, mert mindössze kétszer ment, s a Tavaszi Fesztivál párhuzamosan zajló eseményei miatt egyik előadásra sem jutottam el.) A Magyar Nemzeti Balett - ahogy újabban az operaházi társulat nevezi magát - „nagy ugrása” lehet ez a vállalkozás, amennyiben a teljes egészében modern táncművekből álló program az „alternatív színház” körülményei között szerencsésen megtalálja a maga híveit, sőt rajongóit. A tét nem csekély, lássuk be. Az Operaház nézőterén ugyanis a hagyományos táncjátékok és -drámák kedvelői túlsúlyban vannak a kortárs koreográfusok „koncertáns” alkotásait igénylőkkel szemben (a meghatározás Miloss Auréltól ered: a mester nem a cselekményre épülő balettet definiálta így). Magyarán: a modern táncdarabok átütő sikerre a Házban még akkor sem számíthatnak, ha maguk az előadók tomboló ünneplésben részesülnek is. Ez történt például a nagyszerű Pongor Ildikó jubileumi estjén („Táncot kívánnék látni...”), amelyre csupa modern koreográfia készült, a kortárs táncművészet három nemzetközi nagyságának ajándékaképpen; a fogadtatás hőfokát azonban szinte kizárólag a valóban briliáns - táncos-teljesítmények határozták meg, a művek megálmodóinak csupán udvarias taps jutott (mármint a premieren, ahol jelen voltam). Hajózni viszont kell, állították a régiek, akik tudták, hogy a tehetség késztetése mindennél, még az életösztönnél is erősebb. Mit tegyen hát a táncos, ha egyszer szeretné másban is megmutatni magát, mint amiben nézői a patinás falak között megszokták? Várni nem tanácsos, mivel a befogadói ízlés változása hosszú és lassú folyamat, ezzel szemben a balettkarrier íve meredek ugyan, de módfelett rövid, akár az élsportolói pálya. Az Operaház klasszikus neveltetésű táncművészei - versenygyőztesek és nemzetközi hírű csillagok, nagy nevek és ígéretes sztárjelöltek - döntöttek tehát: kihajóznak a védett öbölből, s nyílt vizekre eveznek, hogy modern koreográfiákban, új közönség előtt, ismeretlen közegben is kipróbálhassák vonzerejüket, tudásukat, atmoszférateremtő képességüket. A kísérletben részt vesz többek közt Pongor Ildikó és Végh Krisztina, Venekei Marianna és Rujsz Edit, Kováts Tibor és Csonka Roland, Eichner Tibor és Nagyszentpéteri Miklós - s még vagy kéttucatnyi reprezentánsa a társulatnak. A négy koreográfus pedig, aki a színre kerülő darabokat kreálta: Lőcsei Jenő, Egerházi Attila, Juronics Tamás, valamint a Pongorjubileum alkotói gárdájából a varázslatos Myriam Naisy. A francia vendég elbűvölő ötletéből született az est címadó darabja is: a Mokka kilenc tételében megannyi kávéfajta aromáját élvezhetjük a tejszínhabos capuccinótól a méregerős espresszóig - táncos kivitelezésben, természetesen. „Remélem - írja a műsorleporelló ajánlószövegében Myriam Naisy -, a nézőnek is sikerül megéreznie az olasz kávékülönlegességek ritka zamatát”. S eközben talán felfedeznie egy új vonást is a Nemzeti Balett arculatán... ^Kerényi Mária