Napi Magyarország, 1998. szeptember (2. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-12 / 214. szám
198. szeptember 12. szombat" ■ Nádas Péter 0 Vilenica-díjas A Vilenica Közép-európai Nemzetközi Írótalálkotó immáron tizenarmadszor kerül megrendezésre a szlovén karszton. Az idei Vilenica-díjat a Szlovén Írók Szövetségének elnöke ma az ugyanezt a nevet viselő karszti barlangban nyújtja át Nádas Péternek. Az írótalálkozó első megrendezése idején, 1986-ban, még megvolt a vasfüggöny, így annak a találkozónak volt még egy kis „szamizdatos”, ellenzéki jellege is. A Baltikumtól az Adriáig terjedő, túlnyomórészt kis nemzeteket felölelő térségben a szellemi, kulturális és hagyománybéli különbségek ellenére a jellemző és elsődleges erők mindig is a sokszínűség, tolerancia, nyitottság és a kölcsönös megértés voltak. Ezt a gondolatot igazolja a díjazottak sora is: 1986 - Fulvio Tomizza olasz író, 1987 - Peter Handke osztrák író, 1988 - Esterházy Péter magyar író, 1989 - Jan Skacel cseh költő, 1990 - Tomas Venclova cseh költő, 1991 - Zbigniew Herbert lengyel költő, 1992 - Milan Kundera cseh író, 1993 - Libuse Moniková cseh származású német író, 1994 - Josip Osti bosnyák költő, 1995 - Adolf Muschg svájci író, 1996 - Adam Zagajewski lengyel költő, 1997 — Pavel Vilikovsky szlovák író. A már hagyományossá vált háromnapos rendezvénysorozatra a tágan értelmezett Közép- Európából száznál több író, költő, szerkesztő, kiadó, esszéista érkezik, hogy baráti beszélgetések közepette eszmét cseréljenek és közelebbről megismerjék egymást. A találkozó idei hivataaos programja szerint a magyar irodalom került bemutatásra. LifA^1»' MAGYARORSZÁG * 11 Kultúra ■■ A SZÍNHÁZ ARCAI Kétségek és nevetés Sorozatunkban színházi alkotókat kérdezünk arról, hogy változó világunkban milyennek látják a magyar színjátszás helyzetét. E számunkban Jordán Tamásnak, a Merlin Színház igazgatójának véleményével ismerkedhetnek meg. ^—l—; — Szembe kell néznünk végre a változásokkal, s felmérnünk, képesek vagyunk-e lépést tartani azokkal. Valamilyen szinten - mély tisztelet a kivételnek - az alkotók többsége kénytelen volt kollaborálni a kádári érával. Gondolok itt magamra is és azon kollégáimra, akik április negyedikén verset szavaltak. Ennek dacára, döbbenten tapasztaltam, hogy a rendszerváltozást követően szinte mindenki ellenállónak kiáltotta ki magát. A szocializmusban többrétegű volt a színház feladata, mint ma. A nézők nem csupán jó előadásokat akartak látni, elvárták, hogy mondjunk ki olyasmiket, amiket a hétköznapokban nem lehetett, vagy sugalljunk gondolatokat, amelyek nem hangozhattak el. A világot, amelyben éltünk, senki sem szerette, azonban megváltoztathatatlannak hitte. A színházban közösen vágyakozhattunk egy más világ után. Roppant nagy segítség volt ez az alkotók számára, hiszen nem kellett olyan koncentráltan a művészettel foglalkozniuk, mint kellene manapság. Nyolcvankilenc után szekértáborokra bomlott a színházi szakma, annak ellenére, hogy mindenki egyetértett abban, valami mást kellene csinálni, mint addig. Még mindig nem sikerült színjátszásunknak elszakadnia a politikától, pedig az életben egészen másként gondolkodunk, mint teszik azt a Parlament széksoraiban ülők. A művészembernek csak a művészettel kellene végre foglalkoznia. Minden alkotó legfontosabb kötelessége, hogy képes legyen szembenézni saját korlátaival. A fő kérdés az, valóban tehetséges-e, tud-e olyan módon beszélni a világról, ami mások számára is fontos. Ezután következhet csak a kellő pénz hiányának kérdése. Identitászavarban szenved korunk színjátszása, nem tudja, mit és hogyan kellene csinálnia. Igényli vajon a néző, hogy a bennünk, alkotókban munkáló kétségekkel szembesüljön, avagy legyenek a produkciók könnyedek, derűsek és szórakoztatóak. E kettőt kellene ötvözni, olyan előadások formájában, amelyek a közönség számára szórakoztató módon szólnak, mindnyájunkat érintő, fontos problémákról. Pályámon végigkísért a szerencse, amelynek köszönhetően mindig olyan helyekre csöppentem, ahol történt valami jelentős. Az így megtanultakat kamatoztatom mind a mai napig. Kezdődött az Egyetemi Színpaddal, azzal a társulattal, amelyik a leghaladóbb világszínházi törekvéseket képviselte a hatvanas évek Magyarországán. Külföldi turnéinkon belepillanthattunk Európa meghatározó színházi műhelyeinek munkájába. Megízlelhettük a szabadság szelét. Következő állomásom a Huszonötödik Színház társulata volt. Itt profi kőszínházi körülmények között folyhatott, az Egyetemi Színpadhoz hasonló progresszív munka. Életutam harmadik szakasza a Kaposvári Csiky Gergely Színházhoz kötődik. Mindegyik teátrumban közös, hogy az előadásokon túl is élt tagjaiban az összetartozás szelleme. Nyitott emberek, egyenes tekintetek és biztató kézszorítás vett körül mindnyájunkat. E közeg hívta elő a tehetséges működést. Mindig is munkált bennem a vágy, hogy ezeket az élményeket átadjam, tovább adjam másoknak, ettől a szándéktól vezérelve született a Merlin Színház. Itt próbálom a hozzánk bekopogtató tehetségek közt szétosztani mindazon kincseket, amelyekkel megajándékozott az élet. Lejegyezte: Ditzendy Attila Jordán Tamás: Korunk színjátszása identitászavarban szenvedFotó: Tatum Atilla (! )Arról beszélek, ami ragyog ^ és tiszta, mint a kristály ^ Emlékezés Iványi Ödönre ''Y^P A rákoshegyi Erdős Renéházban, bensőséges hangulatot árasztó környezetben, meghitt pillanatok várnak arra, aki megtekinti Iványi Ödön festőművész emlékkiállítását. Iványi Ödön 1918-ban, Leszenyén született. A Sopronban és Győrött eltöltött középiskolai évek után 1938-tól 1943-ig a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula növendéke volt. Hadifogságból hazatérve Baján élt, majd 1954-ben Salgótarjánban telepedett le. A megyei könyvtár igazgatója volt, részt vett a Palócföld létrehozásában, tanított a Madách Imre Gimnáziumban. Megszervezte a helyi képző- és iparművészek csoportját, ő volt az amatőr képző- és iparművészek legismertebb megyei patrónusa. 1941-től 1985-ben bekövetkezett haláláig rendszeresen szerepelt országos kiállításokon. Művészeti és pedagógiai munkásságáért több díjjal is kitüntették. A kiállításon látható művek felvillantják Iványi stíluskorszakait, nyomon követhető, ahogy a Rudnay hatásától megváló művész kialakítja a maga színvilágát, tematikáját. Különös élmény, hogy a kezdetben harsány vörösökben és kékekben tobzódó olajfestmények hirtelen megszelídülnek és pasztellkékekre,zöldekre váltanak a derűt és egyben elvágyódást tükröző akvarellekben. Az emberábrázolást felváltják a csöndet sugárzó tájképek, a természet kínálta ritka pillanatok. Ez a művészi befelé fordulás ellentmond Iványi karakterének, aki a hétköznapok valóságában jókedvet, harmóniát sugárzott környezete, tanítványa felé. Az akvarelltechnika kiválasztásáról 1981-ben így nyilatkozott: „Azt szeretném, hogy eltűnjön a köd, a por, a szutyok. Nem akarok belemászni a nyúlós mocsárba, mindabba, ami lehúzza az embert, viszont szeretném felkelteni a szebb utáni vágyat. Azt vallom, hogy nem szükséges bemocskolni sem a levegőt, sem a társadalmat, sem egymást. Most már csak arról beszélek, ami ragyog és tiszta, mint a kristály, hogy ne adjuk föl a vízpárákat és a fénypásztákat.” Iványi Ödön festményei Lipták György grafikusművész átgondolt, empatikus elrendezésében szeptember 16-ig láthatók. Kálmán Gy. Önarckép, 1977 (olaj, vászon) |Ujj C^\ Have-rock Fesztivál címen kezdődött tegnap Nyíregyházán és ér véget ma este Szabolcs-Szatmár-Bereg megye már-már hagyományosnak számító seregszemléje Mint Radács Máriától, a szervező Váczi Mihály Városi Művelődési Központ igazgatójától megtudtuk, az ötödik alkalommal megrendezett programon - amelynek most először a Bujtosi Városliget nemrég kialakított szabadtéri színpada adott otthont - ebben az évben tíz helyi és megyei amatőr rockzenekar mutatja be tudását. A produkciókat szakmabeliek alkotta zsűri értékeli, a győztesek pedig értékes tárgyjutalmakban részesülnek, s nem utolsósorban szakmai tanácsokat kapnak a folytatáshoz is. -TT Koltay Gergely új, zenés műsora Vigadalom - élő adásban Zeneszombat címmel mától új,nagyszabású,havonta jelentkező zenei "magazin indul a Magyar Televízióban. Mint Koltay Gergely, a Magyar Televízió Zenei Főszerkesztőségének vezetője, a műsor felelős szerkesztője lapunknak elmondta: a műsor ötlete még a tavaly októberben elindított exkluzív zenei klub, a Szombat este idején fogalmazódott meg, miután sorra kezdtek megjelenni különböző csatornákon is a hasonló jellegű zenés műsorok, s a stáb úgy érezte váltani kell. A hosszú előkészületek után elkészült Zeneszombat, a televíziózás ősgyökereihez tér vissza, hiszen élő, egyenes adásról van szó, melyben a nézők betelefonálhatnak, különböző játékokban vehetnek részt a stúdióban és a képernyők előtt egyaránt. A__műsor háziasszonya Borbás Mária lesz, akinek munkáját mindig egy meghívott műsorvezetőtárs segíti - az első adásban Bodrogi Gyula -, lesz állandó tánc-, illetve zenekar, a nézők pedig neves vendégművészek (ma Varga Miklós, a Cotton Club Singers, és a Dolly Roll), s egy fiatal tehetség, a „hét felfedezettjének” (elsőként Nagy Gabi, Nagy Feró lánya, aki az édesapjával énekel duettet) bemutatkozására számíthatnak. A vállalkozó szelleműeket minden adásban egy igazi esküvő is várja, egy mozgó stáb pedig az aktuális zenei eseményekről tudósít majd. Koltay Gergely nevéhez fűződik még a Karthágó együttes sitkei koncertjének holnapi tv-bemutatója: a Kápolnáért Sport és Kulturális Egyesület felkérésére ugyanis a főszerkesztő, illetve a Magyar Televízió vállalta át az immár tizenkét esztendős múltra viszszatekintő kápolnakoncertek megrendezését, amelyet valamikor Balázs Fecó kezdeményezett. Még ebben az évben három másik sitket koncert felvételét is láthatják a nézők. . . . . Cs. O. —---------—_— ----------------------------------------------- — A • / KIT’S/. K. * Sisi titkos kazettája Szeptember 10-én múlt száz éve, hogy egy olasz anarchista a Genfi tó partján szíven szúrta Erzsébet királynét. A magyarok iránti rokonszenvéről ismert Sisi még aznap belehalt sérülésébe, ám életének kisebb-nagyobb rejtélyei mind a mai napig találgatásokra adnak okot - így például az Andrássy gróffal folytatott állítólagos viszonya is. A Duna TV csütörtökön sugárzott emlékműsora mégsem ezekkel a pikánsnak is mondható részletekkel, hanem a királyné költői tevékenységével foglalkozott. Sisi verseinek gyűjteményes kiadása Mészöly Dezső fordításátórT'Skráh' a Burgban címmel jelent meg magyarul, tehát az avatottabb nézők már találkozhattak az illusztrációkként elhangzott költeményekkel, de a kézirat hányódásának története újszerű információnak bizonyult. A Kövesdy Zsuzsa által szerkesztett műsor ugyanis nagyrészt a királynő Svájcban őrzött „titkos kazettájával”, ennek föllelésével és a fölnyitás körüli bonyodalmakkal foglalkozott. Katona Tamás rövid történelmi összegzése után, amelyben főként a nagyaszszonynak a kiegyezésben betöltött szerepét taglalta, Claudio Caratsch - Svájc magyarországi nagykövete - minden részletre kiterjedően ismertette a lírai naplót rejtő kazetta történetét. Az általa valódi kriminek titulált kazettafelnyitási procedúrát az tette hangsúlyossá, hogy Rudolf főherceg búcsúlevelét remélték megtalálni benne, ám kiderült, hogy ezt a dokumentumot a megírása után szinte azonnal elégették. Maradtak tehát a versek, amelyekről a svájciak már első pillantásra megállapították, hogy „nem kifejezetten divatosak”. Mégis értékesek voltak, mert nyilvánvalóvá vált, hogy eredeti kéziratokról van szó, de így is több évnek kellett eltelnie, amíg az Osztrák Tudományos Akadémia végre kötetben is publikálhatta őket. A titkok nagyasszonyaként ismert királyné - mint minden tevékenységében - a költészetben is Európa legjobbja szeretett volna lenni, de ma már tudjuk: ez a célkitűzése nem sikerült. Az okok nem annyira a tehetség hiányában, mint inkább életkörülményeiben keresendők. Egy királyné számára a művészettel járó vívódás ugyanis egészen mást jelent, mint mondjuk Gabriel Mistral számára, aki a chilei hegyek közül őstehetségként robbant be a világirodalomba. (1945- ben irodalmi Nobel-díjat is kapott.) Az emlékműsor szerkesztői természetesen nem bocsátkoztak bele ilyen, a történet szempontjából lényegtelen okfejtésekbe. Egyszerűen csak visszagondoltak erre a törékeny alkatú, rengeteg titok övezte asszonyra, mégpedig úgy, ahogy királynőkre illik emlékezni: halkan és méltóságteljesen. • Majoros Sándor fifi 'Y&'CdW kl'VILÁGVEVŐ Jó éjszakát, gyerekek Már régen nem ezzel a címmel szerepel a műsorújságban a tévé esti meseműsora. (Gyerekeknek! - most így, felkiáltójellel.) A rádióban viszont maradt a Jó éjszakát, gyerekek! Az időpont tekinthető megfelelőnek is. Fél nyolckor jogos a kérdés az apróságokhoz: - Remélem, ágyban vagytok már? Csakhogy amennyire én ismerem a mai apróságokat, ebben az időpontban többnyire eszük ágában sincs még ágyban lenni. Már a kétéveseknek legalább az ötven százaléka is rádiós mese helyett a tévék valamelyikén nézi a Cartoon Networköt vagy más rajzfilmműsort. Megérteni, beszélni sem kell tudnia, a mozgókép leköti a gügyögő bölcsist is. A jó szülőknek pedig ezalatt sem kell foglalkozniuk a gyerekkel, elvan az szépen magában, mint a befőtt. Mármost éppen az a nagy kérdés, mit érnek ezek az esti rádiós mesék? Ki vagy kik hallgatják? Egyáltalán, milyen a kínálat, mit szeretnének meghallgattatni a szerkesztők? Ezzel, mármint a mesékkel, nincs baj. A múlt hetiek különösen dicsérhetők. Igazán jó és színvonalas ötlet volt, hogy hét estén Shakespeare-meséket sugároztak. Az avoni bárd zsenialitása egyebek között abban is megnyilvánul, hogy még a legsúlyosabb tragédiáit, illetve azok cselekményét is el lehet mesélni. Ezt ismerte fel még a múlt század elején az angol író, Charles Lamb és nővére, Mary. így született meg 1807-ben, a Tales from Shakespeare (Shakespeare-mesék), amelyben a testvérpár húsz Shakespeare-dráma - színmű, vígjáték, tragédia - meseszerű ismertetésével hozza közel a gyermekekhez, képzeletvilágukhoz a nagy drámaíró műveit. A kötet több kiadásban megjelent magyarul is. Legutóbb Vas István élvezetes nyelvezetű fordításában, s ez is több kiadást megért (jelenleg ritkán, legfeljebb antikváriumokban található meg). A héten tehát a Kossuthon esténként Shakespeare mesélt a gyerekeknek, Győry Franciska kedves, nagymamás hangvételű tolmácsolásában. Sorrendben hét darab - a Rómeó és Júlia, az Othello, a Lear király, A vihar, a Hamlet, A makrancos hölgy és a Szentivánéji álom - meséje hangzott el. Rövidítve persze, hiszen az általában tizenöt-húsz oldalas Lambszövegek nem fértek volna bele a mesék tízperces műsoridejébe. Élvezet volt hallgatni a történeteket. Nem mintha ezek a kivonatok pótolták volna (pótolnák) a művek színpadi megtekintését. De talán kedvet csináltak hozzá. A kérdés ismételten csak ez: ki hallgatta ezeket a meséket? Van-e türelmük a mai, mesehallgatónak tekinthető korúaknak, hogy tíz percig egy helyben ülve odafigyeljenek valamire, ami csak szó, és nem kép? Nem szoktatta-e le őket erről már régen a szem rágógumija, a televízió? Az a gyanúm, hogy ezeket az esti meséket többnyire csak a nagyapák és nagymamák hallgatják. Igaz, ők már a második gyermekkorban vannak. Takács István • -elféb . -