Napi Magyarország, 1999. január (3. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-02 / 1. szám
1999. január 2., szombat" Bennünk fénylő csillag Ez a címe Illyés Kinga - a kiváló erdélyi színésznő - önálló estjének, melyben régi karácsonyokra emlékezik, például az 1989-esre, amikor nem volt karácsonyfája, és egy szál gyertya pislákoló fényében csüggött a rádió hírein valami jobbra várta, vagy egy 1958-asra, amelyhez hasonlót sokat megélt, mert Erdélyben nem volt munkaszüneti nap a karácsony, nem volt vakáció, s a marosvásárhelyi színház - hogy mégis legyen ünnepe a családjuktól távol élő kollégista gyerekeknek - előadást tartott december 24-én este. Van emléke 1944 szomorú szentestéjéről is: menekült kisgyerekként élte meg Budapesten, ahol az ünnepi vacsora mellől zavarta le családját a pincébe az ostromkezdő légiriadó. Legelső karácsonyát is felidézte, amiről csak hallomásból tud, ám meghatározónak tekinti: anyja karján ülve boldogan hadonászott és gőgicsélt a betlehemes gyerekek láttán; ez volt az első örömteli találkozása a drámai hagyományokkal szülőfalujában, Brassó közelében, a háromszéki Berecken. Ezekből a személyes élményekből bontakozik ki Illyés Kinga műsora: Dutka Ákos, Ady Endre, Dsida Jenő, Áprily Lajos, Weöres Sándor, Egyed Emese versei, sok-sok gyönyörű erdélyi karácsonyi ének, és egy mezőségi asszony - Nagy Olga etnográfus által lejegyzett - szívbemarkolóan szomorú-vidám karácsonyi emlékezése a szeretet szerény ajándékaira, és a szegénységben is méltó módon megült, felemelő ünnepre. Illyés Kinga gyakran ad önálló esteket. Otthon Erdélyben és az anyaországban, Kárpátalján és a Vajdaságban is jól ismerik „Szabadnak lenni mit jelent?”, „Test és lélek” című pódiumműsorait, valamint a Márai művéből „San Gennaro vére” címmel összeállított, másfél órás katartikus monológját. A közeljövőben pedig most készülő Wass Albert összeállításával jelentkezik. Az előadó-művésznő rendkívüli szuggesztivitásával nemcsak életre kelti, reprodukálja a műveket, hanem kulcsot is ad megértésükhöz. Karácsonyi műsorával advent folyamán Dél-Erdély településeit járta - Miklós napján Bereck Szent Miklósról elnevezett templomában kezdte el a turnét -, és olyan vidékekre vitte el a szép magyar szót, ahol a madár sem jár. Templomokban, iskolákban, kollégiumokban, öregek otthonában, kis művelődési házakban ragyogtatta fel a benne élő betlehemi csillag fényét, megríkatva és megmosolyogtatva a zsil-völgyi bányászok, hétfalusi csángók és a dévai ferencesek által istápolt, elhagyott gyerekek után a Dél- Alföld magyarjait is. Adventi körútját ugyanis Csongrád megyében fejezte be: Mórahalmon, Nagymágocson, Forráskúton, végül a legméltóbb helyen: Makón, a Makovecz Imre által tervezett, nemrégiben elkészült szépséges hagymaház népi építészeti elemek igézetében fogant pódiumán. JÁMBORNÉ Balog Tünde A XX. századi magyar irodalom legjelentősebb folyóirata - mely a Kis József szerkesztette, 1890-ben indult A Hétig vagy a Magyar Géniuszig, a Jövendőig, a Figyelőig vezethető vissza, tehát nem előzmények nélküli vállalkozás a Nyugat első száma 1908. január 1-jén jelent meg. Kéthetenként jelentkezett, s utolsó számán 1941. augusztus 1. a keltezés. Élt tehát harminchárom évet és hét hónapot. A magyar irodalmi folyóiratok átlagos életkorát tekintve ez igen-igen nagy idő. S nagy idő volt az is, nagy írók, nagy művek ideje, amelyet ez a harminchárom év átfogott. Nem e jegyzet dolga elmondani, mit jelentett a modern magyar irodalom számára a Nyugat. Annyit mégis meg kell jegyeznem, hogy nézete, s ez ma már biztos, nem bontakozhatott volna ki ez az irodalom. Születése kilencvenedik évfordulóját nem ünnepeltük különösebben, leginkább a patinás névvel indítani kívánt új vállalkozás körüli viták irányították a figyelmet a Nyugatra. (Zárójelben: még így is jobban járt, mint a szintén 1908-as születésű, nagyváradi A Holnap antológia, mert arról sikerült tökéletesen elfeledkeznünk.) A rádiót kevesebb szemrehányás illetheti ez ügyben. Több műsort is szenteltek a Nyugatévfordulónak. Legutóbb például egy igen érdekes, kétszer három részes összeállítást, melyben a Nyugat két, szinte alapító tagnak számító szerzője, Tersánszky Józsi Jenő és Füst Milán (később mindketten a folyóirat főmunkatársai is lettek) mesélt a Nyugatról. Mindegyiküknek háromszor huszonöt perc jutott a Kossuthon (Tersánszkynak délelőttönként, Füstnek este), s e megszólalások anyagát a rádió roppant gazdag hangarchívumából válogatta Bán Magda szerkesztő. Élvezetes percek voltak ezek. Két tökéletesen különböző írói és emberi alkatú nagy öreg mesélt, többnyire nem is a Nyugatról közvetlenül (bár megtudhattuk, hogy Füst már az indulás évében, 1908-ban megjelent verseivel, s Tersánszky első novellája 1910. február 16-án jött), hanem inkább az akkori irodalmi életről, megismerkedésekről, barátságokról, a folyóirat körüli légkörről. Tersánszky élvezetesen anekdotázott, még híres furulyázóművészetét is bemutatta. Füst pedig megírt szövegét nem felolvasta, hanem előadta, kitűnően. Krúdy-portréja külön kis remeklés volt a szerda esti adásban. A két egyidős író (mindketten 1888-ban születtek, Füst 1967- ben, Tersánszky 1969-ben hunyt el) visszaemlékezései egyben azt is igazolták, milyen különböző stílusok, alkotói módszerek, eszmék fértek meg együtt a Nyugat hasábjain. E tekintetben a mai szerkesztők haszonnal forgathatnák a Nyugat bekötött évfolyamait... Takács VILÁGVEVŐ A Nyugat meséi A kérdés, hogy lehet-e elfogadható színvonalú szilveszteri műsort készíteni, nagyjából a televíziózással egyidős. Igaz, a fekete-fehér korszakban még nem mutatkozott oly sürgető igény a válaszra, mint néhány éve, amióta több tucat égi és földi csatorna száll „ringbe”, hogy a „lejobb óévbúcsúztató” címért megmérkőzzön. Kezdetben természetesen szó sem lehetett efféle - akár szimbolikusnak is mondható - mérkőzésről, mert az egyeduralkodónak számító Magyar Televízió hol harsányabb, hol visszafogottabb, de minden alkalommal elfogadható produkcióval rukkolt elő. A nagy kísérletezések a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején kezdődtek, amikor - több más „tévés” történéssel együtt - a szilveszteri műsor is össznépi üggyé nőtte ki magát. Mostanság nem is annyira a szilveszteri programok színvonala a fő kérdés, hanem hogy a tévécsatornák mennyire veszik komolyan azt a többször is megfogalmazott nézői igényt, mely szerint ezen az estén a szórakoztatásnak kell a főszereplőnek lennie. A közszolgálati televízió egyes csatornája tegnapelőtt például közel hatórás vegyes felvágottal szolgált, amelyben a régi klasszikus jelenetek, magánszámok mellett olyan ínyencségek is helyet kaptak, mint például a Pallesen Pilmark dán zongoraduó virtuóz játéka, vagy a három tenor mintájára létrehozott öt dívaCeline Dion, Carol King, Shania Twain, Gloria Estefan és Aretha Franklin) káprázatos énekszáma. A meghívott vendégek között, mint rendesen, most is művészeti és politikai életünk illusztris képviselőit köszönthettük, s miként az ilyenkor szokás, kilenc óra körül megnézhettük az egyre szárazabbá, élvezhetetlenebbé aszalódó Uborkát. A finálé előtt még legalább tucatnyi klasszikus jelenetrészt és showmorzsát láthattunk, de a képernyők legtöbbet sztárolt lovagjai is bemutatkoztak, ezért ha nem vágytunk sosem látott ínyencségekre, akár jól is szórakozhattunk. Ennek ellenére elmondható, hogy az MTV 1 sem erőltette meg magát túlságosan, és nem is sodorta még nagyobb veszélybe a költségvetését ezzel az egy alkalommal bemutatandó produkcióval. Természetesen egy rossz szó sem érheti ezért, viszont sokkal nagyobb hiba lenne, ha erről a szilveszteri röppentyűműsorról - amely úgy pukkan szét a médiavilágban, mint egy nagyobbacska petárda - okfejtő, vitatkozó cikkek látnának napvilágot. Egy olyan televíziós szolgáltatásról ugyanis - nevezzük akár szórakoztatásnak - amely bármikor, bármelyik csatornán föllelhető, egy újévváró produktum keretében egyáltalán nem érdemes vitatkozni. Majoros Sándor Képszüret Szilveszteri röppentyű Kultúra ! Évzáró barlangi koncert Az idei évad utolsó hangversenyét rendezték meg az óév utolsó hetében a világörökség részeként nyilvántartott aggteleki Baradla-barlang koncerttermében. Az Aggteleki Nemzeti Park igazgatósága az idén Aggteleki Esték 1998. címmel az egész évet végigkísérő színvonalas és látványos koncertsorozatot szervezett a Baradla különleges akusztikájú föld alatti hangversenytermében, illetve a Jósvafoi Óriások Termében. E program záróhangversenyén a Click együttes jazz-rock koncertjét élvezhette a közönség. Berki Tamás szólista részvételével. Az év utolsó napján is a Jósfavői Óriások Termében a miskolci Forrás kórus és szólistái - Nagy Csaba (tárogató), Nagy Veronika (furulya), Nagy Boglárka (gitár) és Borzsák Kamilla (fuvola) - szilveszteri koncertjét hallgathatta meg a publikum. A koncert bevételét az Aggteleki Nemzeti Park igazgatósága a jósvafői református templom felújítására ajánlja fel. MTI Jelszó: a szeretet ...megszólal az ének, Demjén Ferencnek a 13-as szám szerencsét hozott a Budapest Sportcsarnokban december 29-én megrendezett év végi koncertjén is. Ekkor mutatta be Tizenhárom címmel megjelent, természetesen 13 új dalt tartalmazó albumát. A csaknem háromórás koncert nyitánya a lemez címadó dala volt (Néha eltűnünk), amelynek Demjén nemcsak szövegét írta, hanem zenéjét is szerezte. Az ismert és kevésbé ismert dalokat a régi és újabb lemezek készítésekor öszszeszokott zenekar szólaltatta meg: Závodi Gábor, Fass Attila, Holló József (billentyűsök), Solti János és Vince Tamás (dob), Menyhárt János, Zsoldos Tamás és mindent betakar... (gitár), Demeter György és Bársony Attila pedig a háttérénekkel járultak hozzá a vastapshoz és a háromszori ráadáshoz. (Bársony Attila az elmúlt időszakban állandó vokálosa Demjénnek, nemrég pedig szólóénekesként is bemutatkozott egy önálló albummal.) A koncert sztárvendége, Koncz Zsuzsa két duettet adott elő a házigazdával, illetve két régi dalt (Valahol egy lány, Nyílik még a sárga rózsa) énekelt el a közönséggel. No persze egyetlen Demjénnel töltött este sem múlhat el anélkül, hogy az épp induló vonat ablakából kikukkantva fölragyogjon a sajtból „készült” Hold... Zentay Zsuzsa A SZÍNHÁZ ARCAI „Nézőművészeti Főiskola” Sorozatunkban színházi alkotókat kérdezünk arról, hogy változó világunkban milyennek látják színjátszásunk helyzetét. E számunkban, az új év örömére, Árkosi Árpád rendező osztja meg velünk a „nézőművészképzés” humorosnak tűnő, ám gondolatébresztő lehetőségét. - Lépten-nyomon hallani manapság, hogy a színház él-hal kedves közönségéért, s mindent megtesz kiszolgálásának érdekében. Ez a fajta színjátszás ugyanakkor elérte saját korlátait. Képtelen művészi önmegtermékenyülésre, fejlődésre. Minden újabb generáció a nulláról indulva próbálja megvalósítani saját színházeszményét, ahelyett, hogy az elődök által megszenvedett kifejezési formák nyomán hozná létre eredményeit. Nem látom esélyét egy olyan színházi forradalomnak, amely elméleti, illetve műhelymunkák eredményeként robbanna ki. így merült fel bennem a gondolat: mi lenne, ha a nézők képzése felől közelítenénk a színjátszás megreformálása felé. Megpróbálnánk olyan színházi tudatot kialakítani emberekben, ami provokatívan és inspirálólag hat az alkotókra. Egyik alaptantárgya „kritikaolvasás” lenne. Ennek révén a nézők fejében feloldódhat az a konfliktus, amely abból fakad, hogy az előadásról írt recenzió sokszor negatívan vélekedik arról, ami a befogadónak tetszett. Fontos tisztázni a klasszikus színművek fogalmát. E körbe a színháztörténelem és a siker emel műveket. De mi van akkor, ha a kanonizált drámaértelmezés helyett új szempontok szerint közelítünk az adott művekhez? Lehetségessé válik, hogy a néző előítélet nélkül fogadhassa be a produkciót, elfogulatlanul forduljon az előadás felé. A színház igen lényeges feladata: egyszeri alkalommal közösséggé és nem csupán közönséggé formálni a nézőtéren ülőket. Segíteni kell a befogadót abban, hogy - a színészhez hasonlóan - képes legyen levetkőzni hétköznapi énjét, s nyitottan közeledni a produkcióhoz. Ehhez föl kell szabadítani a közönség fantáziáját, s eljuttatni a nézőt az elvonatkoztatás képességéig. A gyakorlati megvalósítást úgy képzelem, hogy az érdeklődők részt vehetnének a színházi próba folyamatában. Bemutatóra nem is kerülne sor, ugyanis a közös alkotás titkában ily módon vehetnének részt a nézők. Új impulzusokhoz jutnának így az alkotók is, hiszen a szakmában szinte mindenki ismeri a másikat, ezért aztán nem képes komoly kihívás elé állítani partnerét. Mindenfajta megújulási folyamat az efféle szektaközönséggel karöltve valósulhatott meg. Hihetetlen mély szakadék tátong a gyermek és a felnőtt ember között a nyitottság és a fantázia tekintetében. A színház feladata ősidőktől fogva a kéreg alatt rejtőző gyermeki tudat megszólítása. A Nézőművészeti Főiskolának le kell bántani e kérget hallgatóiról, hogy képesek legyenek átélni, belekóstolni a színház mágiájába. Vegyük végre tudomásul, hogy a színház nem a művelődés egyik fellegvára, hiába is próbálja manapság ezt a szerepet betölteni. Közönségének nem a színészek által megjelenített „poszterfigurákat”, hanem az esendő emberek ábrázolását kell elvárnia az alkotóktól. A cél minél több olyan néző képzése, akik értő módon fordulnak a színjátszás felé, és ez a művészeti forma életükben a - jó értelemben vett - narkotikum fontosságával jelenjen meg. Lejegyezte: Ditzendy Attila Fotó: Csernus Ágnes MAGYARORSZÁG' 11 Karácsony - vízkeresztkor Ahol évente egyszer csendül a harang Az egri Ráchegyre megint később érkezett a karácsony, mint a város más részeire. A cserkészek Szentföldről hozott lángocskájával ismét id. Kutnyák Géza ny. pékmester, egykor a boksz világából is ismert sportember ballagott fel vele a vár alól. A vízkeresztre vitt fény a görögkeletiek most kezdődött szép ünnepén is csak néhány arcot tett derűsebbé. Az itteni öreg templomba ugyanis már alig járnak. Ilyenkor úgyszólván csak a Kuznyák család gyűl össze Isten dicséretére, több hívőnek, érdeklődőnek már csupán évente egyszer, a májusi búcsún csendül találkozóra a kis harang. Inkább a vendégeké a tornyos, zsindelyes, a belsejében páratlan ikonosztáziont őrző impozáns építmény. Turistacsalogató látványosság... Kisebbségi felekezeté volt, s maradt az egyházé, valaha azonban sokkal többen mondták magukénak, mint napjainkban. Mindössze tíz körülire apadt azok száma, akiket az erősen katolikus Egerben ritka ortodox hitük összeköt. A rácok, szerbek XVI. század végén megjelent előőrseit folyamatosan követték a többiek, így száz esztendő múltán már hatszáznál is népesebb volt a táboruk a hevesi megyeszékhelyen. A mai Tűzoltó tér, Mária utca és a Ráckapu tér közötti területen kolóniákat alapítva iparosokként, kereskedőkként gyarapították eszükkel, kezükkel, szívükkel, szorgalmukkal a települést. Majd amikor a vallási ellentétek oldódni kezdek, a messziről jött „idegenek” kirekesztettsége megszűnt, más városrészekben is gyökeret eresztettek. Az első időkben még az Ágoston-rendiek itt álló templomát használták istentiszteleteikhez, a görögökkel együtt. Ám utóbb az épület annyira leromlott, hogy újat kellett építeni helyette. II. József császár támogatásával 1786 és 1788. között végezték a munkát. Ifj. Kurnyák Géza helytörténeti kutatásaival emlékeztet a múltra, míg édesapja a jelenhez szól hagyományápolásával. Az idős embert templomgondnoki tiszte is kötelezi erre, igazából azonban gyermekkori élményei öntenek annyi erőt a lábaiba, hogy megmássza a meredek lépcsősort. - Itt nevelkedtem valaha, sokat harangoztam magam is - emlékezik id. Kurnyák Géza a karcsú torony alján. - Lentebb, a fedett feljáró alján volt a parókia, ahol a felvilágosodás költője, Vitkovics Mihály született annak idején. Az ottani udvar kerekes kútjának ritka jó vízéből a távolabb lakók is mindig szívesen merítettek, noha utóbb már évi két koronájuk bánta ezt. Nekünk, srácoknak az tetszett a legjobban, amikor a veder leszakadt, s utána kellett mennünk. Mivel a kútpalástba pincék nyíltak odalenn - öt vagy hat talán -, s roppant izgalmas volt számunkra akármelyik helyről kipiszkálni a himbálózó edényt. Mára sajnos semmi sem maradt a legendákkal övezett, rejtett titkokat őrző üregekből. Az utóbb váratlan, kellemetlen meglepetésekkel is szolgált, s ezért a veszélyesnek ítélt vágatok városszerte sorra került tömeszelésének buzgalmában a szomjoltó furatot és oldalnyílást is eltüntették... Ha a 30-as évek körül már nem is voltak sokan századunkban, 25-30 híve azért még mindig akadt az egri görögkeleti szerb egyházközségnek, s saját lelkésze sem hiányzott. Vasárnap délelőttönként misézett a pópa, s minden egyéb ünnepet megtartottak. Mára szerény a folytatás. Csak hosszú szünet után, s mindössze egy évtizedre sikerült a - tisztét nagybátyjától, Alexovics Gyulától örökölt - mostani templomgondnoknak megnyernie szentendrei hittársait ahhoz, hogy esztendőként legalább egyszer, májusban megint tartsanak szertartást, s védőszentjüket búcsúval köszönthessék. A karácsony már szinte csak a Kutnyák család ünnepe vízkeresztkor. A templom melletti régi lakban - ahol a jelenlegi gondnok a gyermekéveit töltötte - fiáéknál,vendégeskedik az idős ember. Ősi szokás szerint ilyenkor gyertyagyújtás után friss szalmával szórják fel az egyik helyiséget abetlehemi istállóra emlékezve), majd arccal keletre fordulva, kereszt alakban hátra dobnak négy diót, s utána ülnek vacsorához. Az idén sem lesz másképpen. S talán ezután is így történik... Gyóni Gyula