Napjaink, 1962 (1. évfolyam, 1-9. szám)
1962-04-01 / 1. szám
L évfolyam 1. szám ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI IRODALMI ÉS KULTURÁLIS LAP 1962. április 4. VÁLLALJUK A VÁRAKOZÁS, AZ ÖRÖM, a beteljesülés és az újabb tervezés, nekigyűrkőzés izgalmában ime megszületett a Napjaink első száma. Április 4-én, hazánk felszabadulásának évfordulóján kerül először az olvasó kezébe. Véletlenül esett egybe megjelenésünk napja felszabadulási ünnepünkkel, így szép jelképpé lett a Napjaink jelentkezése. Olvasók és írók egyaránt nagyon vártuk már első számunk megjelenését. Vártuk és bíztunk benne, mint ahogy bíztunk abban, hogy Borsod megye, szélesebben Észak- Magyarország irodalmi és kulturális élete előbb-utóbb meggyorsult ütemben követi óriásléptű gazdasági fejlődését. Akartuk az új lapot itt Miskolcon, minthogy reméltük, hogy ez a város az elsők között számontartott kulturális központja lesz az országnak. Nem a rangja, az ország gazdaságában elfoglalt helye miatt! Nem azért, második város, hanem a számában ma is állandóan növekvő munkásosztálya, lakossága, a benne feszülő erő és mozgás miatt. Érdemes lesz megrajzolni Miskolcnak, vagy a második, harmadik észak-magyarországi városnak a változását. Milyen nagyszerű lehetőség az íróknak, a művészeknek ez a több százezres találkozóhely. Bizony, birkóznunk kell az idővel, ha pótolni akarunk valamit mulasztásunkból. Lapunk, a maga szerény eszközeivel, vállalja e birkózást. Az észak-magyarországi rész elsősorban iparáról híres. Nem kevésbé jelentős azonban mezőgazdasága sem. Borsod a harmadik legnagyobb mezőgazdasági megyéje az országnak. Tájunk tehát gazdagon buzgó forrása, jó táptalaja mind a munkás-, mind a parasztélet új vonásai ábrázolásának. Tudjuk és tapasztaljuk azt a szinte hihetetlen iramú változást, amely falvainkban játszódik le. Azt is érezzük, hogy a gazdasági változás nyomán gyorsítani kell az emberek gondolkodásának változását is. Lehetőségeink határain belül igyekszünk ehhez hozzájárulni. Látjuk, hogy mind a városi, mind a falusi ember gondolkodása, ízlése állandó mozgásban van. Viszonylag gyorsan kopnak a múlt politikai, ideológiai, etikai lerakódásai. Mi fiatalos türelmetlenséggel hadakozunk azért, hogy ezek a lerakódások mihamarább jelentéktelenekké zsugorodjanak, majd végképp eltűnjenek. Nem véletlenül adtuk az új lapnak a Napjaink nevet. Programunkat summáztuk e címben. Tiszteljük és ápoljuk haladó történelmi, munkásmozgalmi, és irodalmi, művészeti hagyományainkat, azonban úgy véljük, akkor cselekszünk igazán jód hagyományaink szellemében, ha tekintetünk napjainkat kutatja és jövőnket keresi. Hitünk szerint a szocialista kommunista ember nevelését , nemesebb feladatot aligha látott el művészet. A Napjaink egyik fóruma lesz a szocialista gondolkodás és ízlés formálásának. AZ ÁLLANDÓ VÁLTOZÁS megköveteli, hogy íróink állandó és szoros kapcsolatban legyenek az emberekkel, az élettel. Manapság múlt emlékeiből, vagy felületes tájékozódásból vajmi keveset meríthet az író. A borsodiak ilyen vonatkozásban — néha terhes — helyzeti előnyben vannak. Bennünket nem kell „kihelyezni az életbe,” hisz valamennyien dolgozunk, ki a gyárban, ki másutt. Mégis várjuk, hogy ilyen „kihelyezésre” is sor kerüljön az eddiginél több ösztöndíj formájában. Ebből már adott ízelítőt a SZOT és a megyei tanács. Reméljük, hogy e támogatás a jövőben tovább fokozódik és a példát más szervek — a városi tanács, a nagyüzemek — is követik. Kormányzatunk azért teremtette meg e lap lehetőségét, hogy az ország e gazdaságilag — iparban és mezőgazdaságban — fontos részén ezzel a lappal is segítse a kulturális forradalom megoldását, és ennek egyik fontos eszközeként az irodalmi élet felvirágzását. Kívánjuk helyi szerveinknek, hogy a jövőben még gondosabb gazdái legyenek városunk, megyénk irodalmi életének. Ismereteink állandó gazdagítását követeli meg az a célkitűzésünk is, mely szerint őszintén és bátran írunk életünk jelenségeiről, kíméletlenül ostorozzuk a visszatartó, gátló tényezőket. A szocializmust, az emberiség haladását segítő tehetséges írók ilyen szándékának megvalósítását ma csak egy dolog hátráltathatja: nem ismerik kellően anyagukat, gyerek tapasztalataik mai életünkről. Köztudott, hogy a gyenge tudás minden téren bizonytalanná, gyávává, ellenkező végletben pedig demagóggá tesz. Hogyan segíthetnénk másoknak a valóság megismerésében, ha mi sem tájékozódunk abban biztosan? MÉLTATLANOK LENNÉNK lapunk címéhez, ha nem követelnénk meg önmagunktól és íróinktól, munkatársainktól a magas művészi színvonalat. Nem akarunk „vidéki” lap lenni. Mi tagadjuk a fővárosi és vidéki irodalom fogalmát. Azt az álláspontot valljuk magunkénak, hogy csak egy magyar irodalom van: magyar irodalom, szülessen az akár Budapesten, akár Pécsett, Szegeden, Debrecenben, vagy Miskolcon. A „vidéki” megkülönböztetés helyett a jó és a rossz jelzők alkalmazását helyeseljük. Bízunk abban, hogy a Miskolcon megindult pezsgő, vitatkozó kedvű irodalmi, művészeti, kulturális élet jó irodalmat szül. A magas művészi színvonal számunkra korszerűséget is jelent Jelenünk és a jövőnk tart bennünket izgalomban. A napjainkat és a holnapjainkat keressük mind a tartalomban, mind a formában. Jól tudjuk: e kettő nem választható el egymástól. Visszatetszőnek tartjuk, ha az új tartalom konzervatív formában jelenik meg, még visszatetszőbb azonban a semmitmondás, különcködő, újnak ható megoldásban. Inyenckedőknek, sznoboknak nem szerkesztünk lapot, de a tunyaszelleműeknek sem. A Napjaink szerkesztésének előkészületei tulajdonképpen már évekkel ezelőtt megkezdődtek. A TIT írócsoportjába tömörült írók, költők és kritikusok alapozták meg e lap megjelenését Kérték és követelték Észak-Magyarországnak az új irodalmi és kulturális lapot Kérésüket évről évre jobb érvekkel, javuló, a jövő ígéretét magukba hordozó művekkel támogatták Most megkaptuk a lapot — köszönjük felsőbb szerveinknek a megértést és bizalmat — és kérünk minden Észak-Magyarországon élő írót: támogasson bennünket színvonalas, jó művekkel. AZ ÚJ LAP MINDENEKELŐTT a borsodi írók fóruma, de — mint említettük — örömmel fogadjuk a szomszédos megyék — Hevesre, Nógrádra gondolunk — íróinak jelentkezését is. Feladatunknak tekintjük, hogy serkentői legyünk egész Észak-Magyarország irodalmi és kulturális életének. E tájjelleg nem teszi lehetetlenné azt, hogy közöljük az ország bármely részében élő szerző írását Azon fáradozunk, hogy lapunk szerves része, mégis friss, új színfoltja legyen az ország szellemi életének. Szeretnénk, ha élvonalbeli íróink is megkeresnének olyan írásaikkal, amelyek a mércét jelenthetnék számunkra. Megszületett a gyermek. A szülők örülnek, boldogok. Látogatók jönnek, mondják: szép. Az óvatosabbak így: szép gyermek lesz, erős, nagy emberré nőhet. Ezért azt mondjuk: lehet, hogy egy-két számunk próbára teszi kedves olvasóink bizalmát, mégis, ne feledje: a nyűgös kicsi is deli legénnyé serdülhet, ha egészségét féltik, védik és testét, lelkét gondosan táplálják. Bizalmat kérünk tehát és tartós érdeklődést várunk. Mi vállaljuk a gyűrkőzést ezért a bizalomért és érdeklődésért. A tartalomból: Baráth Lajos, Heldi János, Szekrényesi Lajos, Tóth Lajos elbeszélései. ♦ Akácz István, Bihari Sándor, Becze Károly, Borsodi Gyula, Ernyey Gyula, Forgács Károly, Füzes László, Hallanna Erzsébet, Kalász László, Kuzmányi Gusztáv versei. ♦ Gulyás Mihály, Gyárfás Imre, dr. Kabdebó Lóránt, Sz. Kovács Lajos, Simon Ferenc írásai. ♦ Cs. Nagy András, Lenkey Zoltán, Lukovszky László, Vati József rajzai. NIKI.AZ ADAM, Szelíd Dunántúl: rég nem idézlek én. Az ifjúsággá, eltemetődik így a táj, hol otthonomra lelnem nem sikerült sose nékem. Mennyi magányos álom partja feroskadott, míg ódon házak ambitusán pipált a Gőg — és asztalán a kulcsok fénye a flaska hasján csillant meg. Kanyargó utca macskakövén szegény utam kopogtak céltalan lépteim s reményeim között a gond, mint medve a málnabokorban, úgy ült.n. Csak ha lehúnyt szemeim pirosán megszűrtem a Tónál déli időben a fürt-szem Napnak aranyszínű mustját: láttam, amint kecses íját megpendíti Diána és fiatal fák árnya remeg puha illatú testén, így nevelődtem e tájon. Az antikos iskolakönyvek nyíltak elém csak; torzókat sejtettem a földben, márvány-ágyékú, rég holt szeretőket idéztem — és ha keményizmú tenyerével a szél zivatarkor Üstökömet borzolta: apámat véltem, a holtat — titkolt gyengédsége e mozdulatában álétt el. Messzirenyúlt árnyékom elomló körvonalán így látlak most: Pannónia. Hűvös-büszke Humánum fényei szikráztak fel kristályos szeleidben, tündöklő dombhátakon és vén templomaidban. Lám, az Idő Cellini-finom vésője felrántja azt, ami több volt: ennyi maradt meg. Már idegen vagyom. Szigorúbb ez a táj s igazabb. Homlokodon. Borsod, nem a múltat idéző képzelet tűnő színei sejlenek: szürke koromszemcsék felhőiben hull el a perc a jövőért. Itt, ha esik, bizony nagy a sár még: nem issza fel feledékeny, sárga homok, óriás teknőidben sietős gumicsizmák dagasztják okos csodákon átlényegítve földed nagy kenyerekké: héjuk beton, belük érc, így szel a nép mind’ jobbízű s nagyobb karéjt érdes reggeleken. Dombjaidon nem antik istenlányok tánca liheg: acélcsontú traverzek lépte alatt döndül e föld: vállukon hordják szerte a fényt. Barna e föld, mint a teremtő kéz és életet osztó: tenyeréből esznek a csillék — a vasbegyű galambok. Kohók izzó torka nyakalja az éjek aszúját s felcseperednek az ifjú erős falak is gondos gondjaink szárnya alatt. Tavad nem Balaton, nem kéklő ámulat. Úgy szűkül a Hámori-tó a bozontos hegyek között, mint amikor a hűs józan tekintet hunyorít, hogy a művet a mércéhez igazítsa. Húsz éve élek itt. Töprengéseim kései szeltek utat nekem. Otthonra találtam, s már bennem is él a vidék: gondja enyém és súlyosléptű szülöttei járnak előttem. Tétova ifjúságom sápadt sárgarezéből és e valóságot mérő ónból ötvözött bronzveretű sisakot tudatomra e tájék, e kor, ez a rend se humánum. Megőrzőm hitem én már benned, borsodi táj, felfénylő szemsugaramba fürösztve — s dolgos jobbodat el nem engedem immár. rpami, lilátéi - Qiövl&cLIg ÁRA: 2 FORINT Feledy Gyula rajza