Napkelet, 1923. június-december (1. évfolyam, 6-10. szám)
1923-11-01 / 9. szám - ELVEK ÉS MŰVEK - Baros Gyula: Madách nyomai szépirodalmunkban
kényszerített s azon túl a virágok s a madarak életébe merült el. Feltűnik a dédapa: Láborfalvi Benke József, élete első felében híres színész, másodikában híres tanár; azután a Jókai asztalának vendékei, Tisza Kálmán, Bánffy Dezső, Szilágyi Dezső. Majd a múlt század végének időnek előtte elhúnyt tehetségei, köztük a nagyra hivatott Justh Zsigmond. Feszty Árpádné valamikor az ecsetet s a rajzont is forgatta, emlékezünk Jókai-regényekre, melyeknek rajzait ő készítette. Művészpályája az ecset mestereinek közelébe vitte, kik szintén feltűnnek az emlékiratban: Székely Bertalan, Liezen-Mayer Sándor, Mednyánszky László, Munkácsy Mihály. Az utolsó sorok férjének, a nagy tehetség tragikus hősének, Feszty Árpádnak vannak szentelve. Ennek elégiáját már leányuk, Mara mondja el, amint gyermekemlékeinek ködéből szövődik. A szomorú könyvnek szomorú hőse azonban maga a könyv írója, a címkép s a zárókép eredetije, ki a nagyok közelében nem élvezte a napsugárt, hanem csak az árnyékban didergett. Tolnai Vilmos, Baros Gyula: Madách nyomai szépirodalmunkban. Csaknem természetesen ötlik fel a kérdés, hogy ha Goethe Faustja a világirodalmat termékenyítette meg, váljon Madách művének legalább a mi irodalmunkban mutatható-e ki szembetűnő hatása? A kérdésre eddig mégis kimerítőbb feleletet nem adott az irodalomtörténet s így Baros Gyula értekezése már tárgyánál fogva is új. Az író sorra veszi azokat a szépirodalmi műveket, melyek vagy cselekvényük keretével, vagy alakításuk módjával vették mintául Az ember tragédiáját. Nyomozza a tárgykör és stílhangulat rokonságát is s ahol az olvasóra nézve érdekesebb tárgyra talál, ott az egyes műveket tartalmilag is kivonatolja. Műve végén arra az eredményre jut, hogy „Madách főműve legalább mennyiség tekintetében erősebb visszhangot keltett a későbbi költők lantján, mint eddig köztudomású volt“, s bár a Madách hatása alatt készült művek „az igazi költőiség hőfokát aránylag igen szerény mértékben éreztették, mégis figyelemreméltók, mert tájékoztatnak róla, hogy mily változatos irányban hozta hullámzásba Madách műve szellemi életünk bizonyos területét. Baros Gyula a tőle megszokott alapossággal tárgyalja a kérdést: még azok a kevésbbé jelentős stílparódiák sem kerülik el figyelmét, melyek egy-egy napilapban vagy élclapban jelentek meg s vonatkozásba hozhatók Madách művével. A kis füzet helyes és emelkedett irodalmi szempontjaival, valamint adatainak megbízhatóságával tűnik ki. — rtm. — 56’ 883