Napló, 1991 (2. évfolyam, 35-87. szám)
1991-01-04 / 35. szám
1991. január 4. Mi Napja 3 Figyelem az új év beköszöntéséről szóló híreket A gazdasági nehézségek ellenére mindenütt békésen, boldogan múlt el Szilveszter éjszakája - hallom mindenki bízik a másikban, mindenki igyekszik elfelejteni sérelmeit, jókívánságot mond felebarátjának a sorscsapások között - mintha valami hasonlót nyilatkozna ki a kolléga. Kánaán, mondom én, ha nem is tejjel, mézzel folyó, de jóindulattal csöpögő az óév fináléja és még inkább az új esztendő belépője. Az országos helyzetkép köztársaságokra és tartományokra lebontva is igen egységes: petárdadurrogás, fegyverropogás, általános lövöldözés. Az öröm biztos jelei. Sisakon egy őrült atyafi saját készítésű robbanószerkezete egy gyermek életét ki is oltotta. Szerbiában (az egységesben és a kevésbé egységesben egyaránt) napok, hetek óta petárdáktól hangos a táj; a csendélet szilveszter éjjelén ablakon besurranó eltévedt golyóval egészül ki. Az általam vidámnak és könnyednek ismert Szarajevóban általános harci zaj támadt, hallom, Crna Gora népe pedig jobban örült, mint bármikor”, ezért lövöldözött Macedóniában hasonló a helyzet csupán Szlovénia lehet a kivétel, mert onnan nem futottak be ilyen hírek. Boldogság, mondom, Kánaán, mellyel csak a Fülöp-szigetek és Libanon vetekedhet, mert a jelentések szerint ott került sor hasonló eszeveszett lövöldözésre. A további hírek is komolyságra intenek. Mint például az, amely a Szomáliai elnök tantaluszi kínjairól szól (mivel inog a trónja) s még inkább az, hogy Észak-Korea teljhatalmú ura, Kim Ir Szung elvtárs, miközben népe oly szegény, mint a pagodák egere, konföderációt javasol gazdag déli testvéreinek. Úgy kell nekik! Közben Irakban mintegy 750 000 katona áll fegyverben - beleértve a 12-13 éves kölyköket is; a palesztinok pedig kijelentették, hogy ők bizony a Szaddám zászlaja alá állnak - bizonyára saját államot remélve. Dávid földjén ismét nem az emberé a döntés joga. Ezeket a sorokat már Káin és Ábel napján írom, a bibliai idők testvérháborúinak emlékétől kísértve. Ahol a Kánaán, épp oly vágyálom volt, mint nálunk most. Talán nem is maguk a hírek, s nem is a kötelezően homályos újévi látás teszi szomorúbbá a közeljövő képét, de az vesse rám az első követ, aki az elmúlt évben, s különösen az év vége felé, nem két dolgot hallott ki a zsivalygásból: demokrácia és polgárháború. Nem vagy, hanem és. A hadsereggel körítve, amely biztosítja az ország egységét és benne a demokráciát, és megakadályozza a polgárháborút. Elgondolkodni szabad. Stop. Lövöldözni szabad. Stop. De ki ül akkor a tárgyalóasztalhoz? Ki beszéli meg Kosovo és Krajina ügyét, ki Szlovéniáét, s uram bocsá': Vajdaságét? Pontosabban, azoknak az embereknek az ügyét, akik ott élnek, a mindenkor fennen hangoztatott európai Kánaán mércékkel mérve, egyenrangúságban és egyenjogúságban - ám ezekben a kis balkáni nemzetállamokban az szabja meg az egyenjogúság és az egyenrangúsághelyi színekkel gazdagított formáit, akiből több van. Törvényszerűen a másik nemzet kárára, a nemzetiségekről, kisebbségekről nem is beszélve. Akik igazából hányszor hallottuk ezt az elmúlt évben! - csak nyűg, gond, púp a háton, sőt rákos daganat. Szóval, kissé szomorú vagyok az év első, kijózanító napjaiban, mert Isten tudja miért, de inkább iszom egy pofa bort valamelyik baranyai pincében, mintsem hogy fegyvert fogjak a - magamsem tudom-minek a védelmében. Áldozati bárány pedig végképp nem szeretnék lenni. Voltak azért az elmúlt évnek biztató pillanatai is. Mondjuk, a demokrácia térhódítása, amely a többpárti választásokban teljesedett ki, Szlovéniával kezdődött és Szerbiával végződött, Jugoszláviáról pedig a legkevesebb szó esett Legfeljebb olyan vonatkozásban, hogy kétfajta államberendezés (mármint a kapitalista és a bolsevik típusú kommunista) nehezen fér meg egymással. Egy országon belül pláne, mondják a külföldi megfigyelők.Akiknek a szavára azért mégsem kell sokat adni, mert a szerbiai választásokat például nem tartják kimondottan legitimnek. Demokratikusnak sem. Lelkük rajta! Tudjuk mi, hogy mi fán terem a demokrácia. Nem követjük a Vaslady maradi angol felfogását, s nem mondunk le, ha kiestünk a választáson. A hasonlat csak azért sántít, mert Margaret Thatcher, ha alig-alig is, de győzött a brit konzervatív párt választási procedúráján. Az alig-alig miatt azonban lemondott a brit kormányfői tisztségről. Stanko Radmilovic viszont szabályosan kiesett a köztársasági választásokon, Újvidéken, de nem mondott le a szerb kormányfői tisztségről, ehelyett újabb adókat vetett ki ránk. Az az érzésem, hogy a társadalmi vagyon, amelyre gazdasági programját építi, mégsem a Csáki szalmája, hanem az enyém is, és én nagyon nem szeretem, ha a vagyonkámat elherdálják, társadalmasítják De nem mond le dr. Bozovic sem, holott enyhén szólva, gyanús körülmények között győzött, ugyancsak Újvidéken. A gyanú árnyéka olyannyira látszik, hogy Szerbia Legfelsőbb Bírósága is úgy találta, a Bozovic-Kacar választási bokszmeccs végeredménye nem hitelesíthető, ezért az ügyet visszautalja a köztársasági választási bizottságnak azzal a megjegyzéssel, hogy az még egyszer vizsgálja ki azokat a tényeket körülményeket rendellenességeket, amelyekre az ellenzék óvása hivatkozik. Ugyanez vonatkozik a magyar színekben induló és közismerten magyar érzelmű Mihaly Kertes esetére is. De akár győz, akár veszít az újabb keletű szerbiai politika két vezéralakja, azt mégsem mondhatja el egyikük sem magáról, hogy a nép ott áll a háta mögött. Ők pedig ennek tudatában tehetnek, amit akarnak. Igaz, ezt eddig is tudták, de esetükben is érvényes a tétel: a hatalomnál csak a még nagyobb hatalom az édesebb. Nem tudom, hogy ezekre a gondolatokra a 98. paragrafus büntetőrendelkezései vonatkoznak-e, azt azonban igen, hogy a gondolatszabadság mindenfajta megnyirbálása nem vall éles elmére. A suttyomban meghozott és közvetlenül újév előtt a Szerb Köztársaság Képviselőháza által megerősített törvényszakasz védelmébe veszi az állami szimbólumokat és az államképviselőit a polgárok ellenében. Jellemző: azért dobtuk ki a nagykapun a verbális bűncselekmény intézményét, hogy a kiskapun ismét csak beengedjük. Igaz, csupán hat hónapra hosszabbították meg eddig sem dicső életét, de ez alatt az idő alatt oly sok minden megtörténhet: akár három évre is elítélhető például a köztársasági funkcionáriust és annak tevékenységét megszóló egyén. A sajtóban pedig lapok, műsorok szüntethetők meg, egyes cikkek miatt beperelhetők az újságírók, folytatódhat a meghurcoltatások, levállások, megaláztatások sora, amibe - íme közvetlen környezetemben is tapasztalhatom - nemcsak a hatalom tényleges kiszolgálói, hanem akár eddigi „kenyeres pajtásaink” is alaposan besegítenek Lelkük rajta. A kissé búskomorra sikeredett újévi belépő végkicsengéseként azért ide kívánkozik Csörgits József baranyai költő barátom egy nemrégi nyilatkozatából vett idézet: „Remélem, hogy a lehallgatókkorát a fülhallgatók kora váltja fel.”. Úgy legyen. Hogy megértsük egymást, hiszen mindenki Kánaánba igyekszik. Stop.