Napló, 1991 (2. évfolyam, 35-87. szám)

1991-06-11 / 58. szám

12 M Mérsékelt optimizmus Beszélgetés dr. Dragoljub Micunovic professzorral, a Demokrata Párt elnökével K­unovic professzor kétségkívül a szerb ellenzék egyik legmarkán­sabb, de mindenképpen legeuró­­pacentrikusabb alakja. Nyugodt, békéltető, tényekre és elvekre alapozott képviselőházi felszólalásai nem csak növelték népszerűsé­gét, hanem a tévénézők előtt is bizonyos reményeket keltettek, hogy lám, vannak itt olyanok is, akiknek az Európába vezető út, nem pedig a polgárháború és a nemzeti kizárólagosság a politikai és emberi célja. A nagy tekintélyű professzor a saját bőrén ta­pasztalta, mit jelent az, ha az emberi, a polgári jogokat nem tiszteli egy (most már talán múlt) rendszer. Szabadelvűségéért a múltban sokszor meghurcolták, elvették tőle az egyetemi katedrát is. Pártja, a Demokrata Párt nemrég szakított az ellenzékben eluralkodott nacionalista vonallal, és egyedül az európai demokráciák elveire és kritéri­umaira támaszkodva, színtérre lépett egy új, demokratikus, európai irányza­tú Szerbia és Jugoszlávia létrehozásá­ért. A köztársasági hatok szarajevói hatodik találkozója, amely ez irányban némi optimizmusra adott okot, jó indí­ték volt a professzorral való beszélge­tésre. Napló: Micunovic úr, némi opti­mizmusra ad okot a tény, hogy a hat köztársasági vezető, Szlovénia Elnök­sége elnökének tartózkodása mellett, kompromisszumra jutott az ország jövőjével kapcsolatban. Ön osztozik-e ebben az optimizmusban, amelytől a külföldi reagálások sem mentesek? Micunovic: Én világéletemben realisztikus optimista voltam. Most is biztos voltam ab­ban, hogy ha egyszer elérkezünk a véghez, vagy igazán olyan közel jutunk hozzá, mint ez alkalommal, talán nem fogunk behódolni az irracionalizmusnak, hanem sikerül majd vala­milyen kompromisszumos megoldást talál­nunk. Számomra továbbra is ismeretlenek a szarajevói kompromisszum részletei, de maga az a tény, hogy a köztársasági vezetőknek sikerült önmagukról olyan képet festeni, mintha ők olyan emberek lennének, akik meg tudják találni a megegyezés valamilyen módját, tehát olyan hatást tudnak kelteni, hogy nem csak az összetűzés, hanem a megbékélés ügyében is jártasak, bizonyos mértékű optimizmusra ad okot. Napló: A burjánzó nacionalizmus, a visszahúzó és a múltat romantikus mende­mondák útján dicsőítő mítoszok újraéledé­se, meg a sok egyéb politikai, gazdasági és szociális gond mellett, jelenünkre jellemző a nemzeti és állami szuverenitáson való rátar­ti inszisztálás. Köztudott, hogy a mai világ­ban, főleg az integrálódó Európában, szó sem lehet együttműködésről, szupranacio­­nális jogrendszerről stb., ha az illető­­tagor­szágok nem hajlandók lemondani szuvere­nitásuk egy részéről a közös ügy, eszme, az integráció javára. Hogyan látja Ön ezt a problémát és a lehetséges megoldást? Micunovic Sajnos, az elmúlt ötven év alatt a most letűnőben levő hatalmi rendszer egyik legsúlyosabb hagyatéka egy nagymér­tékű provincializmus. Mi számos fogalmat ma is a XIX. századbeli értelmezésében haszná­lunk. Egy ilyen fogalom a szuverenitás fogal­ma is, amelyet ugyancsak rosszul, egy már rég túlhaladott értelemben használunk. Mi a szuverenitást ma is úgy értelmezzük, mint a múlt században, amikor a nemzeti államok alakultak. Ez pedig a nemzeti állam, a nem­zeti gazdaság és a pozitivista - a mások belügyeibe való be nem avatkozás­­ elvének a szinte mítoszi értelmezése. A totalitáris rendszerek történelme azt iga­zolta, hogy az emberiség nem engedheti meg egyetlen rendszernek sem, hogy saját állampolgárainak a kényura legyen. így jutot­tunk el a nürnbergi perhez, így került sor az ENSZ Alapokmányának és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának meghozatalára. Ettől kezdve a szuverenitásnak is más az értelmezése. Az emberi jogok nemzetközi jogi kategória lett, a gazdaság a világpiachoz kötődik és az ottani igényekhez alkalmazko­dik, ezenkívül újabb jogi fogalmak képződ­nek, mint a munkajog, a kulturális autonómi­ákra való jog stb. Ez egyben azt is jelenti, hogy az állam ezeken a területeken bizonyos mértékben lemond szuverenitásának egy ré­széről, mert az idevágó nemzetközi szerződé­sek többi aláírójának is joga van arra, hogy minden más aláírott tagállamnál ellenőrizze e jogok gyakorlati megvalósítását és védelmét. Mi viszont ma, ebben az országban éppen az emberi jogok és szabadságok terén törek­szünk arra, hogy itt érvényesítsük az abszolu­tizált szuverenitásunkat. Ennek eredménye az, hogy egyes nemzeteket, nemzetiségeket vagy kisebbségeket töröltek az alkotmány(ok)ból, alkotmányellenes módon megszüntettek bi­zonyos testületeket vagy szerve­ zete­ ket, stb. Ezekben a kérdésekben tehát mi Jugoszláviá­ban szembekerültünk a korszerű történelmi folyamatokkal, a világpolitikai realitásokkal. Ez pedig nem kis probléma. Napló: A jugoszláv válság egyik kulcs­kérdése a szerb nemzeti kérdés. Az önök pártja, a Demokrata Párt és Ön személye­sen, hogyan látja e kérdés megoldásának lehetőségét, tekintettel arra, hogy Szerbia ma nagymértékű önelszigeteltségben van, hogy a köztársaságban elszabadult a nacio­nalizmus és irracionalizmus ördöge, egyszó­val, nem kecsegtetők sem a politikai, sem a gazdasági, még kevésbé a szociális helyzet és viszonyok sem. Ezenkívül, felmerültek a követelések egyes új, nemzeti(ségi) autonó­miák létrehozására is? Micunovic Szerbiának számos, sokrétű gondja van. A köztársaság maga is többnem­zetiségű. A lakosság egyharmada nem szerb. Másrészt, a szerbség csaknem egyhar­mada a köztársaság határain kívül él. Ez okozza a szerb kérdés körüli nagy feszültségeket. Mindezt persze meg le­hetne oldani egy közös államon belül, mert egyazon országban egységes tör­vénnyel lehetne rendezni és védeni az emberi és a nemzeti (kisebbségi) jogo­kat, így a szerbség jogait is. Egyazon állam határain belül minden etnikum e téren biztonságban és biztosítva érez­­hetné magát. Tiszteletben kell tartani a kulturális autonómiá­ra való igényt. Nincs abban semmi bírálni való, ha valaki(k) követeli(k) az anyanyelvű okta­tást, a nyelv és írás szabad használatát, mert mindez szerves része a kisebbségi­­ jogokra vonatkozó nemzetközi doku­mentumoknak. Ezt Szerbiának is, mint mindenki másnak, tiszteletben kell tar­tani. Ha tehát itt mindannyian egy korszerű és civilizált országban kívánunk élni, amely tartja magát az európai szabványokhoz és védeni, biztosítani kívánja az emberi és kisebbségi jogokat és szabadságokat, akkor semmi szükség arra, hogy továbbra is határkérdé­sekkel, egymás közötti viszályokkal, netán a polgárháború témájával foglalkozzunk. Napló: Önök nem vettek részt az Egye­sült Szerb Demokratikus Ellenzék június 9-én Belgrádban megtartott békés tünteté­sén. Ez a párt új stratégiája-e, vagy egy olyan felmérés eredménye, hogy most jobb elhagyni az ellenzékben fellépő nemzeties­­kedő vonalat? Micunovic Ez a vasárnapi tüntetés szinte nevetséges eset. A meetinget az új, lényegé­ben nemlétező szerb egyesült demokratikus ellenzék szervezte, amely tulajdonképpen egy pártból és egy csoportból áll, amelynek még csak szándéka, hogy bejegyzett párt legyen. Ők szervezték tehát a népgyűlést és elöljáró­ban közölték velünk, hogy azon ne is jelen­jünk meg, vagy ha a tagságunk meg is jelenik, a pártvezetőségünk ne szólaljon fel. Mindez tényleg nevetséges, úgy is nézett ki az egész. Az ilyen magatartás azonban igazolja, hogy az ellenzéken belül törések és a szektás­­ság jelei kezdenek jelentkezni. Kovács László HolNapló 1991. június 11.

Next