Napsugár, 1991 (35. évfolyam, 409-420. szám)
1991-03-01 / 411. szám
— Le az esernyőkkel! Hogy állunk maholnap esetleg golyók elé, ha az esőcsepek is terhünkre vannak? Mire suhogás támadt a levegőben, mintha ezer madár le-, szállna, ezer esernyő kapcsolódott le. Részlet Mikszáth Kálmán Jókai élete és kora c. könyvéből * * * A fiatalok a nép nevében lefoglaltak egy nyomdagépet. A nyomdászok szedni kezdték a 12 pontot. Petőfi levetette magát az egyik szedő asztala mellé, és elkezdte leírni a Nemzeti dalt! A „türelmetlen“ Vasvári ollóval levágja az első szakaszt, és átadja a szedőnek. Azután levágja a következő strófát — és így tovább, a hat versszakot hat munkás szedi ki. Az utolsót már diktálja a költő. Sietni kell, minden perc veszteség vereséghez vezethet! A kész verssel Petőfi rohan ki a nép elé. Részlet Fekete Sándor így élt a szabadságharc költője c. kötetéből * * * Délután — a szakadó eső dacára mintegy 10.000 ember gyűlt a múzeum elé. Innen vonult a nép a Városházához. Egyszerre az a hír szárnyal, hogy katonaság jön... — körülnéztem, hogy az arcokat vizsgáljam; egyetlenegy ijedt arcot sem láttam... minden ajkon e kiáltás: fegyvert! fegyvert! A tömeg Budára vonult, a helytartó tanácsot fölszólítandó, hogy a cenzúrát rögtön eltörölje, Táncsicsot szabadon bocsássa, a katonaságnak rendeletet adjon. Miszerint ügyeikbe semmi szín alatt be ne avatkozzék. A nagyméltóságú helytartó tanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, s öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. Táncsics Mihály börtönének ajtaja megnyílt, s még este győzelmi hangulatban fogadta őt a Nemzeti Színház közönsége. (Lapok Petőfi Sándor naplójából) Magyar történet múzsája, Vésőd soká nyugodott, Vedd föl azt, s örök tábládra Vésd föl ezt a nagy napot! Nagyapáink és apáink, Míg egy század elhaladt, Nem tevének annyit, mint mink Huszonnégy óra alatt. Csattogjatok, csattogjatok, Gondolatunk szárnyai, Nem vagytok már többé Szét szabad már szállani. Ott áll majd a krónikákban Neved, pesti ifjúság, A hon a halálórában Benned lelte orvosát. Tettre, ifjak, tettre végre, Verjük le a lakatot, Mit sajtónkra, e szentségre, Istentelen kéz rakott. És ha jő a zsoldos ellen, Majd bevárjuk, mit teszen; Inkább szurong a szívekben, Mint bilincs a kezeken! Föl a szabadság nevében, Pestnek elszánt ifjai'... — S lelkesülés szent dühében Rohantunk hódítani. ^ Egy kiáltás, egy mennydörgés Volt az ezerek hangja, Odatört a sajtóhoz és Zárját lepattantotta. Nem elég... most föl Budára, Ott egy író fogva van, Mert nemzetének javára Célozott munkáiban. A rab írót oly örömmel S diadallal hoztuk el, Aminőt ez az öreg hely Mátyás alatt ünnepelt! — S te, szívem, ha hozzád Hogy kevély légy, lehetnél! E hős ifjúság vezére Voltam e nagy tetteknél. Egy ilyen nap vezérsége, S díjazva van az élet... Napóleon dicsősége, Te veled sem cserélek! PETŐFI SÁNDOR versei 15-Ik MÁRCIUS, 1848 rabok, férje, A MÁRCIUSI IFJAK (Részlet) Szolgaságunk idejében Minden ember csak beszélt, Mi valánk a legelsők, kik Tenni mertünk a honért! Mi emeltük föl először A cselekvés zászlaját, Mi riasztók föl zajunkkal Nagy álmából a hazát! A földet, mely koporsó volt S benn egy nemzet a halott, Megillettük, és tizennégy Milton szív földobogott. Egy szóva s egy érzelemmé olvadt össze a haza. Az érzelem „lelkesülés“, A szó „szabadság“ vala. 3