Napút, 2010 (12. évfolyam, 1-10. szám)

2010-09-01 / 7. szám - Az Eötvös Társaság 25 éves

/Wptk­ HANGSZÓLÓ - CIGÁNYZENE küzdött ellene, mint a vallásosság, papi befolyás ellen. De néhány évtizedig még úgy-ahogy megmaradtak a zenekarok. Falvakban is túlélték itt-ott a mu­zsikusok a lejárató hadjáratokat, városi éttermekben, budai kiskocsmákban is lehetett hangulatos muzsikaszó mellett vacsorázni. A rendszerváltás új üzleti értékrendje azonban megadta a végső döfést a még létező zenekaroknak. Ma legföljebb ha féltucatnyi nagyvárosi étteremben szól a muzsika. Az egykori nagy zenészdinasztiák utódai, más tehetséges roma fiatalokkal együtt külföldön keresnek boldogulást a dzsessz, a komolyzene előadóművé­szeiként. Sokan közülük a gitárkirály Jimi Hendrix alakját tekintik példaképnek, vagy a rock fenegyerekeként számontartott Frank Zappát. Jimit nemcsak azért, mert olyan muzsikát tudott írni, mint a Cigányszemek című zene, de azért is, mert őt vélik a fajkeveredés rekorderének. Apja ír és cigány vért vitt a családba, anyja pedig néger és indián származású volt. Zappa koncertjei során gyakor­ta nevezte a cigányokat édes testvéreinek, és az egész zenészvilág úgy tudja, hogy van is benne néhány hegedűvonásnyi cigány vér. A külföldre szakadt muzsikusok is döbbenten kérdik visszanézve, vajon miért ez az elszánt, elkeseredett hadakozás a cigányzene ellen? Ismeretlen megrende­lésre szervezett összeesküvés volna ez, vagy valami más? Ahogyan a lelepleződött romagyilkosok ügyében sincs magyarázat, és homályban marad a kitervelő, a megrendelő, úgy a cigányzene elpusztításának ügyében még csak bírósági tár­gyalás sem lesz valamikor, hogy büntetéseket szabnának ki uraknak, elvtársaknak. Marad a lehangoló kép: mozdulatlan a cigánykerék. Marad a még lehango­lóbb tény: a cigányzene öröme, bánata, vigasztalása nem fog segíteni azoknak, akiknek reményre, önbizalomra volna szüksége. Néma a hegedű!

Next