Nefelejts, 1866. január-december (8. évfolyam, 1-52. szám)

1866-07-29 / 30. szám

Ez még mindeddig a rendes kerékvágásban ment. Cso­konai képzelt szerelmében boldogan élt, s Lillát sem za­varta semmi sem. Sőt igen jó kedvvel olvasgatta a hozzá küldött szerelmi dalokat. Hogy mi lesz a vígjátéknak vége? — arra egyik fél sem gondolt. Lévai István nevű kereskedő megkérte Lilla ke­zét, s ő minden vonakodás nélkül oda nyújtotta. Csokonai­nak csak „paradicsomi boldogsága felől való contractusa“ maradt, — az álmodott boldogság füstbementével. Vitéz Mihály nem volt vérengző és boszúvágyó kedves. Megírta utolsó levelét, búcsúzóját „barátjához,“ inkább a holdvi­­lágszö­­csölő Sentimentalismus, mintsem a szakgatottan ki­törő keserű csalódás, kijátszott, s boszúvágyó szenvedély hangján. Nem haragudott Júliára, s még hat évig is zengte „Lilláját“ a kilencz hónapig tartó viszony szerencsés föl­bomlása után is. Ezt sem vette ő komolyan. Hisz csak egy év előtt írta Lillához bucsúzójában: „nékem egyéb részem nem ju­tott, hanem hogy elrablott gyönyörűségemnek puszta sir­­halmán holtig kesergjek“ s most a„holtig kesergő pusz­tán búbánatában Josepha lábaihoz omlik. „Ah remélni tán nem szégyen. Hogy Josepha enyim legyen, S én Josepháé legyek.“ Csokonai kereste a szerelmet, áltatta magát érzel­meivel, hogy halhasson. Inkább költő volt szerelmében is, mint valóban szerelmes. Átadta magát bármily ábránd­­szerű hangulatnak, képzelgett és e képzeletűnek ideált ke­resett. Saját viszonyait is nagyban idealizálta. Egész más jellegű, mint azon kor másik költőnagysága: Kisfaludy Sándor. „Himfy szerelmei“ legkisebb részletében is átélt lyrai szívregény. Készul értette a Csokonai életét és költészetét Köl­csey. Azt véli, hogy Csokonai „nevezetes convulsiokat szenvedett a szerelem miatt,“­s másutt költői érzését „inkább tanultnak, mint veleszületettének tartja. *) Mi Csokonai költészetében legbámulatosabb, hogy ily szerelem nélkül magára erőszakolt, segélyzett érzelme gyakran oly igaz és közvetlen kifejezést lel Lillájában. Csokonai szerelme csak az életben segélyzett és köl­tött, mélyen átérzett és igaz dalaiban. Himfy szerelme mind az élet, mind a költészetben egy és igaz. A „K­e­­sergő és Boldog Szer­elemének átél­t története van, Liza által Kisfaludy kínszenvedett és üdvözölt. **) Himfy költőjének szerelemtörténete az 1795 diki ba­dacsonyi szüreten vette kezdetét. Nagy karavánnal indult ide útnak Szentgyörgyi Horváth Zsigmond, Zalának egyik jómódú, régi magyar szabású földbirtokosa. Magá­val hozta vendégül Szegedi Józsefet, a megye úlcispán­­ját, hírhedt szépségű leánya Rózával. A­mint útközben a karaván egyik falusi korcsmában megpihent, a körülte­kintő Horváth Zsigmond szemeivel jó barátja Kisfaludy Mihálynak, a zalai hegyeken bolygó testőr fián, Sándo­ron akadt meg. Jó barátja fiát már rég nem látta, Bécsben testőr­ködött, s most is csak néhány napra rándulhatott le ap­jához, Sümeghre. Hogy ily ritkán látott ismerőst el kell fogni a szüretre, azt Horváth György uram, a mily gyor­san gondolta, végre is hajtotta. A szép Rózát magával vitte s a merengő testőrnek elébe került a leánynyal. Már így könnyű volt Sándort elfogni a badacsonyi szüretre, hová az öreg Kisfaludy is elrándult. Három napon át mulatott itt, az először látott Rózával. Szüretnél el nem maradhatott a táncz, táncz közben a kézszorítás, csárdás közben az átkarolás, minél az ifjú pár kissé nekihevült. Táncz után sétára rándult a társa­ság, öreg öregével, ifjú ifjúval, a szép Róza Sándorral. Ekkor még nem uralkodtak úgy a garde des damesok. Az ifjú pár előbb kimehetett a társaságtól annyira, hogy kölcsönös szerelmét párjának szóval is tudtára adja. Igen, de a dolog még titokban maradjon, szívükön kívül egy­előre csak Sándor apjának szabad e szerelemről értesül­nie. Titoktartást ígérve elegyedett a sétáról visszatérő ifjú szerelmes pár a társaság közé. Sándor mégis elmondta a dolgot Róza apjának, az öreg Szegedynek. De mit tehetett a dologról! Az öreg Kisfaludy estefelé haza készült, s hogy ne mehessen, az öreg Szegedy magára vette köpenyét, s egyik szobában elrejtette, így nem is ment haza az öreg Kisfaludy, míg köpenye jószerivel elő nem került. Azonban a köröny­­tréfa árát Sándor fizette meg. Látván a sötét szobában Szegedyt botorkálni, a csa­ládi köpenyről ítélve apjának tartotta. Hevenyében oda­­sugta: Atyám, boldog vagyok! Róza szeret stb. Az öreg Szegedy Kisfaludy Mihály uramat játszva, kihallgatta a szerelmes testőr vallomását. Bucsuzáskor híven ígérte Sándor Rózának, hogy már senkinek sem szól szerelmükről, hisz apjának már elmondta! Csak az volt a dolog bibéje, hogy Róza apjához, Sándor Bécsnek vette útját, innét vágyott vissza a kedves hazába, hol boldogságát hagyta, Róza pedig Szent-Györgyre ment, s a badacsonyi szüret kedves emlékét az atyai ház­nál álmodta vissza. Az öreg Szegedy órahosszan át meren­geni látván szeretett leányát, megsajnálta őt és minden­­kép vallomásra nógatta. Az öreg úrnak tetszett Kisfaludy Sándor nyílt jelleme, víg társalgása, gazdag tanultsága. Mielőbb szerette volna már vejének, Róza a tagadás politikáját vallotta a szerelemben. Atyjának nógatásaira kitérő választ adott, míg az öreg úr kereken kimondta, hogy ő mindent tud. Róza szereti Sán­dort és viszont szerettetik, ezt ő magától a fiatal testőrtől hallotta, a badacsonyi szüreten. Róza mindent tagadott, míg atyja azon meggyőző­désre jutott, hogy az ifjú Kisfaludy beszéde merő dicsek­vés, kora elhamarkodás volt. Békét hagyott leányánál nó­gatásaival, de földúlta szerelmét. „Tehát ő is szószegő,d d e gondolat üldözte, lemon­dott szerelméről. Midőn Sándor Bécsből újra hazajött,Rózát meghűlve találta. Mintha nem is a régi víg leány lenne már, kitér­ő­­leg és komolyan felelt Sándornak és soha sem szólította meg maga. A hű ifjú kétségbeesett, azt hitte: Róza mást szeret, ő boldogtalan volt ez életben ! S itt kezdődik a „Kesergő Szerelem“ lélektana. (Vége következik.) *) Kölcsey F. M. M. H. köt. 137—8 és 146. 1. **) „Kesergő szerelem.“ 1859. — Előszó. Toldy Ferencztől „Múltak emlékei“ I. köt. 1. s köv. old.

Next