Nefelejts, 1866. január-december (8. évfolyam, 1-52. szám)
1866-07-29 / 30. szám
Ez még mindeddig a rendes kerékvágásban ment. Csokonai képzelt szerelmében boldogan élt, s Lillát sem zavarta semmi sem. Sőt igen jó kedvvel olvasgatta a hozzá küldött szerelmi dalokat. Hogy mi lesz a vígjátéknak vége? — arra egyik fél sem gondolt. Lévai István nevű kereskedő megkérte Lilla kezét, s ő minden vonakodás nélkül oda nyújtotta. Csokonainak csak „paradicsomi boldogsága felől való contractusa“ maradt, — az álmodott boldogság füstbementével. Vitéz Mihály nem volt vérengző és boszúvágyó kedves. Megírta utolsó levelét, búcsúzóját „barátjához,“ inkább a holdvilágszöcsölő Sentimentalismus, mintsem a szakgatottan kitörő keserű csalódás, kijátszott, s boszúvágyó szenvedély hangján. Nem haragudott Júliára, s még hat évig is zengte „Lilláját“ a kilencz hónapig tartó viszony szerencsés fölbomlása után is. Ezt sem vette ő komolyan. Hisz csak egy év előtt írta Lillához bucsúzójában: „nékem egyéb részem nem jutott, hanem hogy elrablott gyönyörűségemnek puszta sirhalmán holtig kesergjek“ s most a„holtig kesergő pusztán búbánatában Josepha lábaihoz omlik. „Ah remélni tán nem szégyen. Hogy Josepha enyim legyen, S én Josepháé legyek.“ Csokonai kereste a szerelmet, áltatta magát érzelmeivel, hogy halhasson. Inkább költő volt szerelmében is, mint valóban szerelmes. Átadta magát bármily ábrándszerű hangulatnak, képzelgett és e képzeletűnek ideált keresett. Saját viszonyait is nagyban idealizálta. Egész más jellegű, mint azon kor másik költőnagysága: Kisfaludy Sándor. „Himfy szerelmei“ legkisebb részletében is átélt lyrai szívregény. Készul értette a Csokonai életét és költészetét Kölcsey. Azt véli, hogy Csokonai „nevezetes convulsiokat szenvedett a szerelem miatt,“s másutt költői érzését „inkább tanultnak, mint veleszületettének tartja. *) Mi Csokonai költészetében legbámulatosabb, hogy ily szerelem nélkül magára erőszakolt, segélyzett érzelme gyakran oly igaz és közvetlen kifejezést lel Lillájában. Csokonai szerelme csak az életben segélyzett és költött, mélyen átérzett és igaz dalaiban. Himfy szerelme mind az élet, mind a költészetben egy és igaz. A „Kesergő és Boldog Szerelemének átélt története van, Liza által Kisfaludy kínszenvedett és üdvözölt. **) Himfy költőjének szerelemtörténete az 1795 diki badacsonyi szüreten vette kezdetét. Nagy karavánnal indult ide útnak Szentgyörgyi Horváth Zsigmond, Zalának egyik jómódú, régi magyar szabású földbirtokosa. Magával hozta vendégül Szegedi Józsefet, a megye úlcispánját, hírhedt szépségű leánya Rózával. Amint útközben a karaván egyik falusi korcsmában megpihent, a körültekintő Horváth Zsigmond szemeivel jó barátja Kisfaludy Mihálynak, a zalai hegyeken bolygó testőr fián, Sándoron akadt meg. Jó barátja fiát már rég nem látta, Bécsben testőrködött, s most is csak néhány napra rándulhatott le apjához, Sümeghre. Hogy ily ritkán látott ismerőst el kell fogni a szüretre, azt Horváth György uram, a mily gyorsan gondolta, végre is hajtotta. A szép Rózát magával vitte s a merengő testőrnek elébe került a leánynyal. Már így könnyű volt Sándort elfogni a badacsonyi szüretre, hová az öreg Kisfaludy is elrándult. Három napon át mulatott itt, az először látott Rózával. Szüretnél el nem maradhatott a táncz, táncz közben a kézszorítás, csárdás közben az átkarolás, minél az ifjú pár kissé nekihevült. Táncz után sétára rándult a társaság, öreg öregével, ifjú ifjúval, a szép Róza Sándorral. Ekkor még nem uralkodtak úgy a garde des damesok. Az ifjú pár előbb kimehetett a társaságtól annyira, hogy kölcsönös szerelmét párjának szóval is tudtára adja. Igen, de a dolog még titokban maradjon, szívükön kívül egyelőre csak Sándor apjának szabad e szerelemről értesülnie. Titoktartást ígérve elegyedett a sétáról visszatérő ifjú szerelmes pár a társaság közé. Sándor mégis elmondta a dolgot Róza apjának, az öreg Szegedynek. De mit tehetett a dologról! Az öreg Kisfaludy estefelé haza készült, s hogy ne mehessen, az öreg Szegedy magára vette köpenyét, s egyik szobában elrejtette, így nem is ment haza az öreg Kisfaludy, míg köpenye jószerivel elő nem került. Azonban a körönytréfa árát Sándor fizette meg. Látván a sötét szobában Szegedyt botorkálni, a családi köpenyről ítélve apjának tartotta. Hevenyében odasugta: Atyám, boldog vagyok! Róza szeret stb. Az öreg Szegedy Kisfaludy Mihály uramat játszva, kihallgatta a szerelmes testőr vallomását. Bucsuzáskor híven ígérte Sándor Rózának, hogy már senkinek sem szól szerelmükről, hisz apjának már elmondta! Csak az volt a dolog bibéje, hogy Róza apjához, Sándor Bécsnek vette útját, innét vágyott vissza a kedves hazába, hol boldogságát hagyta, Róza pedig Szent-Györgyre ment, s a badacsonyi szüret kedves emlékét az atyai háznál álmodta vissza. Az öreg Szegedy órahosszan át merengeni látván szeretett leányát, megsajnálta őt és mindenkép vallomásra nógatta. Az öreg úrnak tetszett Kisfaludy Sándor nyílt jelleme, víg társalgása, gazdag tanultsága. Mielőbb szerette volna már vejének, Róza a tagadás politikáját vallotta a szerelemben. Atyjának nógatásaira kitérő választ adott, míg az öreg úr kereken kimondta, hogy ő mindent tud. Róza szereti Sándort és viszont szerettetik, ezt ő magától a fiatal testőrtől hallotta, a badacsonyi szüreten. Róza mindent tagadott, míg atyja azon meggyőződésre jutott, hogy az ifjú Kisfaludy beszéde merő dicsekvés, kora elhamarkodás volt. Békét hagyott leányánál nógatásaival, de földúlta szerelmét. „Tehát ő is szószegő,d d e gondolat üldözte, lemondott szerelméről. Midőn Sándor Bécsből újra hazajött,Rózát meghűlve találta. Mintha nem is a régi víg leány lenne már, kitérőleg és komolyan felelt Sándornak és soha sem szólította meg maga. A hű ifjú kétségbeesett, azt hitte: Róza mást szeret, ő boldogtalan volt ez életben ! S itt kezdődik a „Kesergő Szerelem“ lélektana. (Vége következik.) *) Kölcsey F. M. M. H. köt. 137—8 és 146. 1. **) „Kesergő szerelem.“ 1859. — Előszó. Toldy Ferencztől „Múltak emlékei“ I. köt. 1. s köv. old.