Nefelejts, 1873. január-december (15. évfolyam, 1-52. szám)
1873-05-04 / 18. szám
206 NEFELEJTS. — Egyél már, édes öregem — vágott közbe a háziaszszony — mert meghal az ételed; persze, hogy férjhez adjuk leányunkat, akit az isten rendel, majd felkeresi. — A Fejes Bertók szeme jobbra, a Petronella kisasszony szeme balra s mindkettő lefelé fordult, arczukon pedig csak a képzelmek országában barangoló Borzas nem látta azt a hirtelen pirosságot, mely a tetten kapott kis bűnösök árulója szokott lenni. — Ne legyen olyan hallgatag Fejes ur — menjen, hozzon nekünk egy palaczk pezsgőt s az asszonyoknak egy kis üveg Muscat Lunelt — de — na hát menjen . . . Fejes Bertók meg nem foghatta Borzas uram tékozlási rohamait, hanem azért csak ment s elhozta a borokat és csendesen iddogálni kezdtek, mig az öregek elálmosodtak. Kenderiné magához térve a hálaérzet első bódultságából, azonnal ismét áskálódni kezdett Borzasék ellen, kik burger létekre is sofrézni kezdenek, és főként az asszony ellen, hogy az miért szép, pedig harminczöt éves ; miért olyan kedvelt, miért olyan nyugodt, szóval miért nem szánalom vagy megvetés tárgya — és most még leányukat akarják egy Ujlaki nyakára tolni ? Abból semmi sem lesz, hisz akkor inkább vegye el az én bátyám leányát, az legalább nemes leány,és rögtön levelet is irt Balogfalvára, hogy a Rózsikát azonnal hozzák be farsangolni. Rózsika aztán kényezve válván el a szomszéd uradalmi ispántól s esküt téve, hogy a nagy város (már t. i. Bormező város) csábításait elkerülvén, híven fog visszatérni Bandija karjai közé, engedett az atyai szigornak, s zurmarás téli estén meg is érkezett a nagytekintélyű néni védszárnyai alá, hol aztán nagy titokban még az első este elbeszélte Jutka szolgálónak, hogy ő mily szerencsétlen, mert babájától meg kellett válni , csakhogy a szive meg nem szakadt. R. Január hónap már közepe felé sietett s a naptárban tiz nap óta szerepelt a farsang — Bormező város azonban mind ez ideig csendesen viselte magát; — ma azonban teljes hatalommal akarta megkezdeni a tánczolást, még pedig „házibál“ban, mely tudvalevőleg legkellemesebb — minthogy csak a gazda költ, a többi pedig ingyen mulat. Meg volt híva Borzasékhoz a város java, virága, s igy az estét a megelőző nap bizonyos csendes zúgásban, a közös készülődés sokat ígérő susogásai közt telt el; a város egyetlen fodrásza sápadtan, kimerülten ; szaladgált le s fel a város utczáin, s az olyan házakról, hol jól meg nem fizették, pletykált rettenetesen; még két fésülő aszszony akart szerepelni — de az egyik már délig annyi szíverősítő rozsdist és cseresnyés pálinkát roldogált jobbra balra, hogy délben már alig volt képes hazáig vergődni; a másikat pedig annyian keresték és hívták, hogy a sok sürgetés és a nagy sietség miatt egyetlen egy kisasszonyt se tudott szépen „megfrizírozni“. Hát a szabók és női ruhakészítők, varrónők, czipészek, keztyűsök láttak-e valaha ilyen vásárt, hallottak-e valaha ennyi szép szót , s csináltak-e valaha ily magas számlákat ? Mindezek daczára az este elérkezett s Fejes Bertók fehér nyakkendőjét s Pestről extra hozatott gallérait és kézelőit felkötögetvén és gombozván, s ezalatt Petronella megújított hivségére gondolván, diadalmosolyával tekintett kicsiny tükörébe, s a Bormezőn ritka essbouquet szeszszel hintvén meg frakkját és zsebkendőjét, ragyogó arczczal lépett a szobába, amely a tánczolásra volt felkészítve. Borzaséknak három nagyszobájuk volt s két kisebb, és igy elég nagy helyiség a bálozásra, ij Fejesnek már egy pár pajtása érkezett a singeskereskedésből és a kolégyomból, s azonnal sietett is Borzasné és leánya után. S hogy illő helyeket foglalják el — már csörgött egy szánka s már dübörgött egy vén hintó a kapu előtt; természetesen elss ső volt Hartainé két leányával, kik már harmincz év körül jártak s a mégis szendét játszták, mindenre elpirultak s lankadhatlan igyekezettel vadásztak tánczosok után. Azután Kenderiné és húga Rózsika, nemes kisasszony szegény, de oly bolon- dúl, olyan tarka-barkán, olyan aranylánczosan volt felöltöztetve, hogy még a bormezői világnézet is megbotránkozott rajta — mindazáltal Rózsikénak üdepiros arczája, ragyogó apró szemei, szivreható bánata, melyet ártatlan bőbeszédűséggél minden ismerősének elbeszélt, bizonyos népszerűséget szereztek az ifjak előtt, s egy hamis írnok a városházától úgy megzavarta fejét, hogy utoljára kis fejében Bandit és írnokot ir összecserélve, éjfél után csak úgy szaporán puszizgatta a hamis ifjonczot, ki mindegyre esküdözött s élte angyalának nevezte. Nagyon elegánsok voltak a Schwarcz kisasszonyok, de is rosz hangulatban, mert Fejes Bertók hidegségét észrevétették. Egymásután érkezett Fialszki a kapitány, Tétényi pol■gármester, Szendiék, Virágék — s legvégül, már csak úgy tíz óra felé — Ujlaki Zoltán urfi , ki tudtán kívül a nap hőse volt. Általában véve az egész társaság külseje nagyvilágias volt, az ifjak mind frakkban voltak fehér nyakkendővel, a piros nyakkendő, s kék atlasz mellény és más tarka-barkaságok nem boszantották a szemet; a leányok is jó ízléssel, vagy legalább csinosan öltöztek, s azoknak a hajdani kisvárosi és vidéki félszegségeknek, legalább ami a külsőt illeti, kevés nyoma , volt; látszott rajtuk is, hogy a vasút már érinti városukat, s , hogy a „Ne felejts” divatképeit gyakran és behatólag tanulmányozzák. De a régi szokásokat és erkölcsöket nem lehet oly könnyen változtatni mint az öltözéket, s igy e részben mégis csak kisvárosiak voltak Búzás Kelemen ur ünnepi színbe öltözött , vendégei. Az urak egy része kevés ideig nézte a tánczot, aztán egy-egy szögletbe vonulva tarokkoztak, preferánczoztak, s közbe közbe gyenge vörös bort, vagy az uj divat szerint rumos theát iddogáltak. — Nézd csak azt a Szendinét lelkem, mind ott ténferagy a leányok között, s pedig csak az a baja, hogy tánczolhatnék. — Már kedvesem, ha Olajosné tánczol, bizony Szendinét is táncolhat — csak hogy mindenik azzal a két-három urfival akar tánczolni — mintha a többi fiatalság itt se volna. — Rózsika jár ide — sipított Kenderiné — ne menj mindenkivel tánczolni; mit converzálsz folytonosan azzal a hitvány írnokkal vagy mivel ? de ! — De édes néni, mikor az az írnok olyan kedves. . . — Oda tekints, ott van Urlaki, Várlaki, Szirtiaki, azokaj kai kell neked mulatni, azok a hozzád való nemes ifjak. — De édes néni, mikor azok rám se néznek. . . Általában véve igen jól tánczoltak a vidéki urfiak és a kisasszonyok; legesetlenebb volt a három nemes urfi, kik valami különös módon, valami erőltetett és képzelt mágnásosan is akarván tánczolni, úgy esetlenkedtek, mint valami ujonczó medvebocs. Aztán egymásra nézve, az állatias ostobaság neveletlen röhögésével tüntették ki magukat; mindamellett, hogy az urfiak megérkeztek, többé a mulatság nem volt nyúli godt és kedélyes, mert a kisasszonyok mind csak urfival akar * I * * XV. ÉVFOLYAM