Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-09-12 / 73. szám
országok országgyűlése, hogy az 1808: XXX. törvényczikkely némely pontjai az ezen törvényben körülírt módon átvizsgálás alá vétessenek. Az elősorolt tárgyakon kívül egyéb halaszthatatlan intézkedések is igénybe fogják venni Önök törvényhozási tevékenységét. Meg vagyunk győződve, hogy e nemzedékekre kiható sokoldalú működésre sietnek felhasználni a kedvező viszonyokat. A trónbeszédben, melylyel a múlt országgyűlést berekesztettük, megelégedéssel érintik barátságos viszonyainkat a külállamok irányában. Azóta e barátságos viszonyok fenmaradásának és mindinkább megszilárdulásának újabb biztosítékait vettük. Reméljük, hogy a béke áldásai között sikerülni fog Önöknek a megkezdett átalakítás nagy munkáját nemcsak folytatni, de a Mindenható segedelmével szerencsésen be is fejezni. E reményben, ez óhajtással üdvözöljük Önöket, kedvelt füveink, Magyarországunk Főrendei és Képviselői ez országgyűlés kezdetén, melyet ezennel megnyitottnak nyilvánítunk ! A székelyföld. A territoriális különlegességeknek, s az ebből folyó érdekek törb-szabad kielégítésének nem vagyunk barátai. Különösen nem akkor, ha e specialitásokon az idő szele már keresztül fújt, s ha nem egy történelmi múlt külön fejlődésének szükségképi következményei. Azt tartjuk, hogy az államnak legkevésbé áll érdekében a különböző szükségletek teremtése, s ezek érdekeinek kielégítése. Nem az az állam fogja fel valódilag érdekét, mely szüntelen a részeket legyezgeti, s ezekre pazarolja legjobb erejét. Ennek rendesen a nagy egész adja meg az árát. Hiába mondják sokan, hogy ahol a részek egészségesek, ott boldog, megelégedett az egész is. Ez lehet igaz, lehet helyes felfogás az anyagi világban, a nagy természetben, de az államok életében soha. Azoknak a fótiaknak, kik egy állam sorsát intézik, felül kell emelkedni egyik vagy a másik rész szeretetén, szemek előtt az egésznek javát, boldogságát célzó intézményeknek kell lebegni. Még akkor is midőn alkotásaik parciális érdekeket elégítenek ki elsősorban, az összállam fogalmáról nem kell megfeledkezniük, s a részekért nem kell oly valamit tenni, mely az egész keretébe nem illő. Korunk törekvéseiben lehetetlen fel nem ismerni az egyetemességet célzó irányt. Ma a kormányok nem egyes osztályok, egyes részek, hanem az egész, különösen a nagy tömeg érdekeinek védelmezői, őrei. Nem is ily értelemben kívánok felszóllalni a székelyföld érdekében. Kiváltságolt állapotokat, különlegességet egyátalában nem kívánok részére. De amit egyiknek megadunk, ne tagadjuk meg azt a másiktól. Ha egyformán áldozunk vagyont, vért, életet, jogosan megkívánhatjuk, hogy egyformán osztozkodjunk a jótéteményekből is. A szegény székely ember kopár, terméketlen bérezei után, amelyekből csak a legnagyobb erőfeszítéssel képes a legszükségesebbeket előteremteni, — ép úgy megfizeti adóját, mint a dúsgazdag bánáti vagy bácskai birtokos. Hazaszeretet, s a közáldozatok terén sem áll hátrább mint más. S ha nem tehet mégis úgy és annyit, mint kinek módjában áll, oka bizonyára nem ő, hanem a mostoha viszonyok, a körülmények, melyek vasmarokkal tartják vissza, s kárhoztatják tehetetlenségre. Nem egy darab földterületről van itt szó, mely csaknem elhagyottan, kiaknázatlanul áll, melynek ter- mészeti kincsei legnagyobb részben még a földgyomrában hevernek érték nélküli állapotban. Hisz a föld egyforma érzéketlenséggel ad hazát bárkinek is. Nem hanem egy életrevaló, természetes észszel gazdagon megáldott népről, mely ha él, s életéről tanúbizonyságot ad néha-néha, csak saját ügyességének köszönheti, és senki másnak. A székely nép magára volt hagyatva még eddig, vagy ha történt valami érdekében, az számításba sem jöhető kevés. Az alkotmányos szabadság napja felviradt az egész magyar államra 67-ben. Új korszak küszöbén állottunk. Húsz év keserves szenvedéseit együtt éltük át, s a székely nép nem volt utolsó, mely remélt egy jobb jövőbe, mikor ez megérkezett. Örömtől sugárzó arczczal hangoztatta, hogy ismét urai lettünk magunknak. Őszinte ragaszkodással fogadta el a kiegyezési művet, mint oly alapot, melyen egyedül lehetséges a jelen körülmények között hazánk felvirágzásán munkálni , s küldött oly képviselőket az első magyar országgyűlésre , kik őszinte barátai voltak Deák politikájának. Az első három évtől nem remélt sokat, mert meg volt győződve, hogy a legelső lépés, melyet az országgyűlésnek tenni kell, államunknak közjogi rendezése, a külbiztonságnak megszilárdítása; meg volt győződve, hogy a nagyszabású államjogi művek rendezése igénybe fog venni minden időt. Mindezeket tudta és várt, anélkül, hogy türelmetlenkedett volna. Hanem mikor 69-ben másodszor választotta meg képviselőit Deák szellemében, midőn a közjogi alkotások ideje nagyrészt lejárt volt, azon reménnnyel, azon kilátással tette, hogy itt az idő, midőn saját érdekeinek is szóba kell jönni az országgyűlésen. Ismét csalódott. Hiába várt, az alkotmányos élet következményeinek semmi nyoma a székelyföldön. Valóban meglátszott úgy az országgyűlés , mint különösen a kormány működésén, hogy a székelyföld nagyon távol fekszik Pesttől; a panaszolja vágyak, az óhajok nem hatottak el odáig, s ment minden a régi kerékvágásban. Ez a körülmény buktatta meg a mostani választások alkalmával a kormánypártot, de nem Deák politikáját — Deáknak s elveinek ma is őszinte tisztelője csaknem az egész székelyföld. S ha az ő szellemében vitetődött volna keresztül az elv, a rendszer a belélet terén is, a székely nép ma is a régi zászlók alatt harczolna. Maguk az erdélyrészi, s különösen a székelyföldi képviselők sem feleltek meg a közóhajnak, az általános várakozásnak. A nyilvános élettéren, — mint egyedüli illetékes fórum előtt — egy kettőt kivéve, nem hallatták szavukat, nem említették fel azon sérelmeket,melyek orvoslásra várnak. A múlt országgyűlés végén tettek ugyan annyit, hogy egy memorandumba foglalták azokat a halasztást nem szenvedő ügyeket, melyek kis hazánk testén mint megannyi sebek égnek. Annyi következménye volt a dolognak, hogy hiányos, félszeg állapotok még nagyobb világosságba helyeztettek, de orvoslásuk már késő volt. Ismeretes még báró Bánfy Albert emlékirata a miniszterelnöknek ajánlva. Nézetem szerint egyik eljárás sem volt helyes. Nem olyanok a mi bajaink, melyeket egyszerűen közigazgatási úton el lehetne intézni. Egyedüli fórum csak az országgyűlés lehet, mert azok törvényhozási elintézést kívánnak. Itt kellett volna tehát a képviselőknek szavukat felemelni a maga idejében, a honatyák előtt kellett volna nyíltan, őszintén megvilágosítani helyzetünket, feltárni sebeinket, hadd lássák azok, kik egyedül lehetnek hivatott orvosok bajainkat illetőleg. Nem kívánok tovább menni a történelmi fejtegetésekben. Azok már a múltéi, segíteni nem lehet azon, ami megtörtént. De annyi tanúságot meríthetünk belőle, hogy az állapot már tarthatlan, a székelyföld érdekében már valahára tenni kell, ha csak nem akarunk az alkotmányos életből merő paródiát csinálni. Ezeket előre bocsátva, melyek inkább a múltat illették, közelebbről tüzetesen hozzászólunk a székely viszonyokhoz, megvilágosítjuk annak a népnek az életét, mely eddig oly elhagyatva volt, s kopogtatni fogunk legalább szavunkkal ott, hol szükséges. Hanig. a szászokkal, arra nézve mi örvendünk, haa ,,Kr. Z.“nak igaza van. Ali arról, mint a dologhoz nem tartozóról nem is szóllottunk. A sajtónak hivatása a közügyeket szemmel kisérni s visszaélések ellen a közönség nevében felszólalni. Közérdekű magánügyekbe is szabad ugyan avatkoznia, de ez nem kötelessége. Gyűlöletes, irigy rágalmazónak nevez bennünket a „Kr. Ztg.” Az igazmondók már megszokták, ily czimeket nyerni azoktól, kik az igazat nem szívesen hallják. Különben olyan hitványságokat nem gyűlölet, de megvetés illeti, s az egyedüli, mit a szászoktól irigylünk — ellenes. Egyébiránt tudja a Királyhágón inneni és túli magyarok nagyobb része, hogy nagyon kevésrágalom van abban, mit kedvezőtlent a szász vezérek politikájáról mondanak. El vannak ítélve ők, s igy nem ítélhetnek a mi journalistiai becsületünk felett. Másról máskor. Ha. 290 Brassó szept. 8-án. A „Kr. Z.“, az a megkoppasztott szélkakas a különlegességek roskadozó laktanyáján, mely egészen belerozsdásodnék, ha a „Nemére“ nem forgatná meg néhanéha— ismét nyikorgótt néhányat légtisztitó és szellőztető fugalmainkra. A Xantus Jánosról nagyon hiteles forrás után közlött csikkünkre ugyan nagyot recseg a 140. számban. Azzal kezdi, hogy felcsap saját panegyricusának s ugyan eldicséri a szász kolomposokat, kikre — mint mondani szokták — rá is fér a dicséret. Elmondja, hogy a szászok majdnem 8 száz év óta vannak az országban, mit mi is érezünk, volt ugyanis idejük azalatt sok mindenfélét összekaparitani. Megjegyzi, hogy a szász nép tömege becsületes és hűséges, hogy csak egyesek képeznek kivételt. Erről mi is meg vagyunk győződve, csak sajnáljuk a népet, hogy ép ezen kivételesek jutottak a vezérszerephez ! ! A szabadság barátainak mondja őket — talán mert szeretnék, hogy minden szabadságukban álljon! A hazáért vívott százados véres harczokra vonatkozólag , ezekről a más nemzeteknek inkább illenék beszélniük. A szászok harcza többnyire lázadás volt, küzdöttek ezelőtt mint most, hogy szabadalmaikat megóvják — az egyenlőséggel szemben. Ami a mostani vezérfényeket illeti, tartunk attól, hogy a nép későn fogja belátni, hogy lidéretfény után indult. De lássuk, hogy czáfol a „Kr. Z.u Mi elbeszéltük, hogy Xantus János Segesvártt és Brassóban a városi hatóságoknál nem találta hivatalosan teljesítve a minisztérium hivatalos rendeletét. Ez az egyszerű tény, mely ellen még a „Kr. Ztg.u sem mer szót emelni, s amely méltán jogosított fel a kifejezett vélekedésekre. Hogy privatim mi történt Xantus és A császárok találkozása Berlinben. A császárok együttlételéről következő főbbtávirati tudósítások érkeztek eddig. Berlin, sept. 5. Sándor czár, a trónörökös és Wladimir nagyfejedelem ma délután fogadtattak a pályaudvaron Vilmos császár, a trónörökös és többi hercegek és német fejedelmek, Bismarck és a miniszterek által. Díszszázad volt felállítva és a vonat megérkeztekor a zenekar az orosz néphymnust játszódta. A két császár a díszített utczákon át vonulva a néptől lelkesen üdvözöltetett. Bérin, sept. 1). Az orosz cár azonos ide érkezése után meglátogatt Augusta császárnét, nem sokára ennek, a koronahercegné és a többi császári hercegnék látogatását kapta. A délután folyamában az orosz cár hosszabb látogatást tett Wilhelm császárnál és azután a császári hercegeknél. Berlin, szept. 6. Az orosz császár ma fogadta Wrangel és Moltke altábornagyokat ; a nagyherczeggel Vilmos császárnál és a badeni nagyherczegnél látogatást tett; az ausztriai császár megérkezése után az összes herczegek részvétével ebéd lesz. Bismarck és Gortsakoff herczegek az orosz császár által hosszast kihallgatáson fogadtattak, később Bismarck látogatást tön Berg gróf Lengyelország helytartójánál. Dresda, sept. 6. Az austriai császár és a szász koronaherczeg ma d. u. 2/4 órakor mentek el innen Berlinbe. A király, a koronáng, és neje kísérték el a császárt kocsin Pillnitzből Dresdán át a vasúthoz, ahol György herczeg, a hadügyminiszter, a tábornoki kar és az austriai követség tagjai voltak jelen, és egy díszszázad volt felállítva zenével. A császár a „Ferencz József császár“ porosz testőrgránátos-ezred egyenruháját viselő. A király és koronaherczeg austriai formaruhákban voltak öltözve. A díszszázad megtekintése után a közönség éljenzésekben tört ki. A királytól, a koronaherczegnétől és György herczeg nejétől való szívélyes elbucsúzás után ő felsége és a szász koronaherczeg a császári díszvagyonba léptek, mire megtörtént az elmenetel. B e )■ 1 i n, sept. 6. Az austriai császár, a szász koronaherczeg kíséretében ma este 6 órakor ide érkezett. A potsdami új pályaudvar elfogadó terme austriai, magyar és német szinű zászlókkal volt diszítve. A peromon a 2-ik testőrgránátos ezred egy zászlóalja volt díszőrségül felállítva, zenével és kibontott zászlóval. Vilmos császár, a koronaherczeg legidősb fiával, valamint a királyi ház többi herczegei — mindnyájan austriai egyenruhában, a Szent István-rend nagy szalagjával, és az arany gyapjas-renddel — már hat óra előtt megjelentek a királyi elfogadó szobában ; jelen voltak ezeken kívül: a meklenburgi, badeni, weimari nagyherczegek, a coburgi, anhalti, altenburgi herczegek, valamint több, ittlevő német fejedelem, hg. Bismarck, a Szent István rend szalagjával, az osztrák-magyar követség attacói, gróf Károlyi nagykövet, és az első követség tanácsos, báró Munch, ki Roederannig utazott a császár elé. Megjelentek még : Wranger és Moltke tábornagyok, a tábornoki kar, és a legfőbb udvari méltóságok. A vonatoknak a pályaudvarba megérkezésekor a díszszázad teljesíti a katonai tisztelgést, és az ezred zenekara az ausztriai néphymnust játsza. Ferencz József császár, saját porosz gránátos ezredének egyenruhájában öltözve, kiugrott a vagyonból, a feléje siető Vilmos császárhoz ment, szívélyesen megölelte és megcsókolta azt; erre Vilmos császár üdvözlé a szász koronaherczeget ; ezután mindkét császár ellépdelt a felállított díszszázad homlokozata előtt, mire Vilmos császár átnyújta a magas vendégnek-a „Ferencz császár“