Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1882-10-18 / 84. szám
84. szám. Sepsi-Szentgyörgy 1882. Csütörtök, október 19. Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Csiki-utcza, Matheovica-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadó hivatal: cadtuotei u utcái KÖNYVNYOMDÁJA, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. A hirdetmények és nyíltterek díja előre fizetendő. Politikai, társadalmi, ismeretterjesztő, szépirodalmi és közgazdászati lap. fwatalds közlönye. ХП. évfolyam. Megjelenik ezen lap hetenkint kétszer: csütörtökön és vasárnap. Előfizetési ár , helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve. Egész évre 6 frt — kr. Fél évre 3 frt — kr. Negyedévre 1 frt 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyeg-dijért külön 30 kr. Nyittér sora 15 kr. «- - ----- Igaz-e? — nem-e? Sepsi-Szentgyörgy, 1882. október 18. (I) A pénzügyminiszteri előterjesztés azt állítja hogy 1883-ban 8 millió lesz a deficzit, 1884- ben pedig az állami háztartás egyensúlya helyre áll, azaz : deficzit már nem lesz. Az ellenzéki sajtó azonban, mint minden előterjesztés alkalmával tette, azt állítja, hogy a pénzügyminiszter előterjesztése nem helyes, mert a deficit nem 8, hanem 48 millió. Ezek a számadások persze igen alkalmasak a kavarásra és zavarásra, a „nettó“ és „bruttó“ bevételek összekonfundálására, az átmeneti adósságok és kiadások konfúziójára; szóval egy oly labyrinth készítésére, hogy abból kibontakozni csak is az lehessen képes, ki a háló minden szálát kezében tartja s minden szál futását és jelentőségét ismeri. A pénzügyminiszter előterjesztése megkísérli ezen labyrinth szétfejtését és szétrakását, számozva és kijelölve minden tételt, hogy ez ide, ez meg ide való ; ebből, ha ezt hozzáteszem, ez lesz; ebből, ha ezt belőle elveszem, ez lesz, stb De bizony azt hiszem, kevés olvasónak van az a türelme, hogy e számokat trónnal kezében tételről tételre kísérje, összeadja, kivonja, ezenképen győződvén meg az összefüggésben levő valóságról, hanem kapja magát a legtöbb olvasó, azt nézi, hogy mit szól hozzá maga az újság , valamint hogy a legtöbb ember a maga órája után, úgy a legtöbb olvasó a maga újsága után szokott indulni. Навет persze, azokat a tételeket, melyeket a pénzügyminiszter szétrakott, az újságíró az ő vezérczikkében már úgy összehúzza és keveri, hogy abból ugyan a valóságra a herkopáter sem ismert rá. Ami tehát az olvasót valósággal útba igazíthatja és tájékozhatja, az nem más, mint a hitel. Kinek hisz jobban : az újságírónak-e, vagy a miniszternek ? Na persze, hogy ezt a hitelt meg a pártállás szokta meghatározni, s e szerint ott lennénk, hogy daczára az előterjesztésnek, mégsem tudnánk semmiből semmit, — ha t. i. nem lenneegy mindennél biztosabb útmutató. Nem szólván ugyanis az 1875. előtti időkről, csupán azt az időt hozzuk fel, amióta Tisza Kálmán áll a kormány élén. Hát ahány előterjesztés azóta történt, mindre azt mondta az ellenzék : nem igaz! Minden előterjesztéskor kilátásba helyezte az államfönköt és a világ végét. S ime, az állam nem bukott meg, a világnak pedig nem lett vége. Hát ez már tény, ez már valóság és nem állítás. Márpedig ha nem a pénzügyminiszter előterjesztésében kimutatott tételek, hanem az ellenzéki tagok tételei lettek volna igazak , azóta ha nem is a világ végének, de az államfőnknek okvetlen be kellett volna következnie. És a helyett ?... A helyett azt mondja a pénzügyminiszter, hogy 1884-ben a deficzit megszűnik. Ugyancsak rettentően két ellentétes állítás: államfónk. A deficzit megszűnés ! Az ellenzéki sajtó szerint folytonos esés, a pénzügyminiszter szerint folytonos emelkedés. Csakhogy míg az ellenzék szerint felállított esés sebessége szerint már régen el kellett volna érnünk azt a pontot, melyen agyonütöttük volna magunkat, a pénzügyminiszter szerint az emelkedés lassan, de biztosan és pedig a meghatározott, kimutatott fokozat szerint megy végbe. És miután az csakugyan megtörtént, hogy még élünk, hogy magunkat agyon nem ütöttük, holott amint mondom, ennek az ellenzéki csillagászok számítása szerint már régen meg kellett volna történnie , hátha mégis a pénzügyminiszternek van igaza? És hogy ezt higyjük, arra az elsoroltakon kívül minden pártállástól eltekintve, még egyéb okaink is vannak. Azaz : Becsületes emberekhez illően, mindkét félről , tehát a pénzügyminiszterről is, meg az ellenzéki sajtóról is tegyük fel, hogy igazat akarnak mondani. Az ellenzéki sajtónak czikkezőit ugyan nem ismerjük s így mindenesetre nagy kedvezmény rájuk nézve, ha őket hitelesség szempontjából Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter mellé állítjuk, kiről tudva van, hogy a kimondott szó szentségére legtöbbet adó magyar mágnások egyike. Ámde hát tegyük föl, hogy az ellenzéki sajtó vezérczikkezői is olyanok, ergo remélhetjük, hogy ezen feltevésünkkel meg vannak elégedve. S így, amennyire a lovagiasság terén mehettünk, elmentünk , hanem ami a józan észt illeti, hát józan eszű embertől azt már nem kívánhatja senki, hogy az ellenzéki sajtó félig érett és félig éretlen, a pénzügyek terén pedig vagy dilletáns, vagy csupán theoretikus vezérczikkezésről még azt is feltegyük, hogy pénzügyeink állását jobban ismerik, nem mint a pénzügyminiszter maga, hanem mint az egész pénzügyminisztérium. . . . Ugyan-e, hogy ilyesminek a feltevését már csak nem kívánják tőlünk ? Na lássák ! Pedig az az előterjesztés, melyet a pénzügyminiszter tett, az egész pénzügyminisztérium kompetens szakközegeinek adatai nyomán történt. Hát hogy most már az ellenzéki kalkulusok tudomás szempontjából ezen adatoknál hitelesebbek lehetnének ? Engedelmet kérek, és ugye, hogy meg sem haragudnak érte ? — de én azt Önöknek nem hiszem el. Hanem azt, hogy 1884- ben, ha rendkívüli, előre nem látható körülmények közbe nem jönnek, a deficit megszűnik, azt egy olyan pénzügyminiszter kijelentése után, mint amilyen Szapáry Gyula gróf, el kell hinnem! Igaz különben az is, t. ellenzéki újságíró urak, hogy ezt önöknek, különösen a szélsőbaliaknak nagyon savanyu elhinni, mert hiszen ebben a tényben a szélsőbal halálítélete van kimondva. Mert ha egyszer bebizonyított tény, hogy a szemlátomást magyarosodó és művelődő ország, az 1867- iki alapon anyagilag is emelhető, akkor a szélsőbal szükségének , mely elv máskülönben is csak hipothezis, nincs értelme. És mint minden olyan tárgy, dolog avagy eszme, melynek szükségtelensége bebizonyult, semmivé lészen és elmúlik : úgy fog elmúlni és semmivé lenni az a szükségtelenség is, melyet eddig a szélső baloldal elve képviselt. A „Nemere“ tárczája. Meg sem ösmer édes... ?*) (Fölytatás.) — Ma ha jól tudom, igen, Anna napja van — felelt eszmélve az öreg úr és mintha megtalálta volna az elébb hasztalanul keresett vezérfonalat. De az öreg asszony közbeszólott és azt kérdezé : — Hol volt ön ma 45 esztendeje? — Ah! Holländer Anna! Bizony soha sem felejtettem el önt, de rég kihalt a reményem, hogy valaha még találkozzunk. És a két öreg egészen elérzékenyülve, melegen szorított kezet egymással. A harmat leszállott és az est gyorsan vált hűvössé; a tánczot be kellett végezni. Janka grófnőt Tevers vezette nagy atyjához. Ugyancsak nagy szemeket nyitottak mind a ketten, amint a két öreget olyan bizalmas kézszorítás között találták. — Tehát jó éjszakát — mondá az öreg Torja — holnap, remélem, találkozunk, mert nagyon sok az elbeszélni valónk. — Bámuló unokáját pedig azzal világosítá fel, ahogy tovább haladtak . — Képzeld csak, a Tevers főhadnagy anyjában egy régi kedves ismerősömre találtam. Oh az nagyon-nagyon kedves dolog, édes nagyapám ! III. Akk°r bizony, ezelőtt 45 esztendővel, mikor a sorsa félix haja 80rás fekete volt, őt tartották Brassóban a legszebb és leggazdagabbnak. Ősi nemes család egyetlen ivadéka; csak azért szolgált, hogy ott töltse el az ifjúság rajongó éveit. Majd ha kitombolja magát, mikor egészen eltelik az életnek lepkeként szedett édességével , akkor haza hívja az apja, keres számára rangjához illő feleséget, és lesz belőle tekintélyes nagy úr, mint az ősei. Abban az időben volt égszínkék a Holländer Anna szeme és termete hajlékony, mint a nád. Azt mondották, hogy nincs olyan több a Királyföldön, mint a brassói gyógyszerész leánya. Már volt e másnak, vagy nem, annyi igaz, hogy Torja Félixnek a föld kerekségén sem volt, akivel Holländer Annát elcserélte volna. És a tanács ifjú urai hasztalanul epekedtek a szép és gazdag gyógyszerész-leány után; annak a tűjében csak a Félix neve csengett, szivét egészen az ő alakja töltötte be. Fejeket csóválták a szomszéd urak s figyelmeztették olykor a patikás szomszédot, hogy olyan okos ember mikép engedheti, hogy leányát egy katona s hozzá magyar nemes urfi bolorulusa. A patikás szomszédok azonban nem hallgattak a figyelmeztetésre, mert Félix úgy megszerettette magát velük is, mintha saját fiuk volna. Hiszen azt a két gyermeket el sem lehetne választani egymástól. Ha rájuk néz az ember, mindjárt látja, hogy azokat az isten is egymásnak teremtette. Azt az emlékezetes Anna napját együtt töltötték a család bolgárszegi kertjében, és mikor késő este, ragyogó holdvilágon haza mentek, Anna a Félix karjára simulva, az ég sem volt tisztább és ragyogóbb, mint az ős lelkekben a boldogság. és Félix másnap még sem jelent meg , nem is látták többé soha. A gyógyszerész szomszédok rég sírba szállottak azzal a meggyőződéssel, hogy a kételkedő szomszédoknak volt igazuk, mert a magyar nemes ifjú olyan könnyelmű és olyan csapodár, mint a pillangó. De Anna soha sem ítélte el Félixet, s ha le is kellett róla mondania örökre, emlékét úgy őrizte meg, mint mindennél drágább kincsét. Most, hogy negyvenöt hosszú esztendő múlva újból találkoztak és számot adtak egymásnak egykori érzelmeikről, szenvedéseikről, életök minden főeseményeiről — özvegy Tevers Jakabné megerősödött abban, ami régen is fentartotta: hogy az ő Félixe, szívében, nem volt hitelen hozzá. Apja kivonata s a katonai elöljárók összejátszása akaratán és tudtán kívül szakították el. Mikor a névnap estéjén haza mentek, még nem is sejtette, hogy hajnalban már el fogja hagyni Brassót örökre. Azután ismeretlen emberek közt, idegen földön utaztatták, s mikor haza került, már ki volt választva számára a család fényének megfelelő márka. Egy haldokló apa feltétlen akarata fojtotta el benne az ellenmondást. Özvegy Teversnének most is jól esett még, úgy esett, mint egy régi ígéret beváltása, hajdani kedvese ajkairól hallhatja, amit szentül hitt addig is, és ami fentartotta az elviselhetlennek vélt csapás alatt. Eszébe sem jutott azt az ellenvetést tenni, hogy rá nézve ugyan lehetett volna akármilyen szülői akarat, és akármennyi társadalmi tekintet, mert őt hamarább lehetett volna abban az időben életétől megfosztani, mint lemondásra bírni a kedveséről. Azt szívesen kimentette olyan mentséggel, amelyet magára nézve el nem fogadott volna. Együtt sétálgattak délutánonként a fenyvesek közt, az Olt partján és a mogyoró-cziber körül; együtt üldögéltek a szellős tornáczokon mindennap s olyan jól esett felújítani a régi szép napok emlékét és elbeszélni kölcsönösen életök folyását. Úgy átélvezték multjuknak minden éleményét, még a szenvedéseket is, mint mikor a lemenő nap egyaránt megaranyozza a romokat s a rajtok diszlő repkényt. — Nincs miért tagadnom — folytatá Teversné egy alkalommal a megkezdett beszélgetést — hogy rendkívül megrázott az ön elvesztése. (Folytatása következik.) * A csikmegyei közelgő választásra ugyancsak üti a dobot a tisztelt szélsőbaloldal. Csikmegyei levelezők nyakra-főre hitegetik a budapesti újságokkal, hogy a szélsőbaloldal már szervezkedett Ugron Gábor és Orbán Balázs grácziájából s hogy a kormány jelöltjei mellett