Nemzet, 1882. november (1. évfolyam, 62-91. szám)
1882-11-21 / 82. szám
Kiadóhivatal : Barátok-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra................................................ 2 írt. 3 hónapra o — » « 6 » 6 hónapra .............. «■»«.-.«. ............. 12 * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként .............. .. .. 1 » REGGELI KIADÁS SZERKESZTŐSÉG: Barátok tere, Athenaeum-épület, x. emelet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK Hz noni előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. I. évi folyam. Budapest, 1882. kedd, november 21. 82. szám. Budapest, november 20. A takarékbetétek megadóztatásához. (D. A.) A takarékbetétek megadóztatása tárgyában az országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat sokkal fontosabb, mint első pillanatra látszik; nemcsak azért, mert azon adóreformnak képezi egyik lánczszemét, melyet a pénzügyminiszter megindítani kíván, hanem azért is, mert közelről érdekli az ország közgazdasági és államháztartási viszonyait. Amíg a pénzügyminiszter e javaslatnak törvényre emelésétől az adójövedelem gyarapítását reméli, addig a közönség azon része, mely e rendszabály alá esik, attól tart, hogy a takarékbetétekre rovandó adó, kamatjövedelmét csonkíthatná. Úton-útfélen hallani már olyan nyilatkozatokat, melyek a közönségnek e részben aggályait fejezik ki, sőt mi több, a magyarországi takarékpénztárak együttes fellépésre készülnek azon czélból, hogy a kérdéses javaslatnak törvényerőre emelését meggátolják, mely mozgalom mindenesetre figyelmet érdemel. Éz ezért nem lesz időszerűtlen e tárgygyal foglalkozni. Aki gondos megfigyelés alá vette azon érveket, melyeket a takarékpénztárak e törvényjavaslat ellenében felhoztak és felhoznak, aki ismeri takarékpénztáraink szervezetét, üzletköretes forgalmát, aki végül elég részrehajlatlan, hogy a takarékpénztárak érdekeit fölébe ne helyezze az állam- és közérdeknek, az nemcsak hogy helyteleníti, hanem határozottan indokolatlannak is fogja tartani a takarékpénztárak fellépését oly intézkedéssel szemben, mely sem üzletükre, sem a betevő felek jövedelmére nézve nem gyakorol oly mélyreható befolyást, mint amilyent annak tulajdonítanak. Sokszor hangoztatott jelszót képez lakosságunk takarékossága. Mi vagyunk a legutolsók, kik ennek szükségét és hasznos voltát még csak vita tárgyává is kívánnék tenni, mert oly tőkeszegény országra nézve, mint hazánk, hol a mezőgazdaság túlnyomó kiterjedése mellett, az ipar csak lassan fejlődhetik, hol a kereskedelem még nélkülözi azon élénkséget, mely kedvező közgazdasági fejlettség fokmérőjét képezi, közömbös sohasem lehet, ha takarékosság tekintetében azon nemzetek mögött maradunk, melyek közgazdasági vívmányaik nagyszerűsége mellett, folyton oda törekednek, hogy a takarékosságot minél szélesebb alapra fektessék. De az sehol sincsen megírva és dogmául oda állítani nem lehet, hogy a takarékpénztárak legyenek a takarékosság kizárólagos csatornái, különösen midőn mai napság már oly eszközökkel rendelkezünk, melyek a tőkemegtakarítás számos más módját is javalják. Mi a közgazdasági fejlettség egyik további kedvező ismérvét látnuk abban, ha hazánk lakossága a takarékbetétek mellett, szélüben gyakorolná a tőkeelhelyezés azon másik módját, melyet idegen, nálunk előrehaladottabb nemzetek már rég elfogadtak és tényleg gyakorolnak. Tudjuk ugyanis, hogy a magyarországi takarékpénztárak majdnem 300 millió forinton felüli betétek felett rendelkeznek. Ez képezi azon hatalmas eszközt, melynek segélyével üdvös hivatásuknak megfelelni igyekeznek, amennyiben a hitelszükséglet és üzletforgalom alakulásához képest e betéteiket kisebb vagy nagyobb mérvben helyezik el és alkalmazzák a közgazdasági tevékenység számos ágában. Ha bizonyos volna, hogy a takarékpénztáraknál elhelyezett tőkéknek egész zöme csakugyan keres és talál is elhelyezést a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem terén, akkor megnyugvással lehetne e jelenséget szemlélnünk. Ámde valószínű, hogy ebbeli feltevésünk nem egészen alapos. Ugyanis a takarékpénztárak által folytatott üzletágak felette változó természetűek és fejlődésük sokszor oly körülményektől függ, melyekre a takarékpénztárak elkészülve nincsenek. Így áll aztán elő azon közismeretű aránytalanság, mely egyrészt a takarékpénztárak betét- és illetve betétüzlete és másrészt a váltóleszámítolás és jelzálogkölcsönüzlet között létezik. A takarékpénztárak főleg e két üzletágra fektetnek súlyt. Azon hátrányok, melyek abból származhatnak, ha a takarékpénztárak csaknem túlnyomólag foglalkoznak a jelzálogkölcsönüzlettel, sokkal ismeretesebbek, mintsem hogy azokra itt újból visszatérni kellene. Mi ezeket csak annyiba kívántuk felemlíteni, amennyiben el nem hallgathatjuk, hogy ezen tőkéket, melyek évek hosszú során át a jelzálogkölcsönüzletben vannak lekötve, sokkal helyesebb volna, oly beruházásokban fektetni, melyek egészen egészen eltekintve attól, hogy a tőkék mobilizálását mindenkor lehetővé teszik, legalább is oly jövedelmet vagy hasznot nyújtanak, amilyen a jelzálogkölcsönüzletből egyáltalán hárulhat a takarékpénztárakra, amely intézetek, miután kölcsönüzleteket csakis készpénzben és törlesztési eljárás nélkül engedélyeznek a jelzáloglevél kibocsátására jogosított intézetekkel alig versenyezhetnek. Ami pedig a váltó leszámítolást illeti, részben köztudomású dolog, hogy kevés takarékpénztár fordítja az ezen üzletágra, rendelkezésére álló tőkéket valóban erre a czélra. Rendes körülmények között a hiteligényeknek csak annyiban szolgálnak, amennyiben egyúttal a részvénytőke kedvező kamatozásának megfelelő, bizonyos jövedelemre könnyen tehetnek szert, sok esetben megtörténik az is, hogy feleslegessé vált pénzeiket, egyéb pénzintézeteknél kamatozó betét gyanánt helyezik el. Ez pedig oly kisegítő utat képez, mely tulajdonképen a takarékpénztárak hivatásán kívül esik és azt eredményezi, hogy sok oly tőke, mely hazánkban egyébként forgalom és üzletébresztő hatást gyakorolhatna, tétlenül vesztegel a nagy letéti bankoknál,melyek normális viszonyok közt alig lehetnek utalva tömeges betétekre. Szerény nézetünk szerint a takarékpénztárak által a tervezet ellen felhozott indokok közül egy sincs, mely tárgyilagosságánál fogva érdemes volna bővebb fejtetgetésre, hisz mindannyi világosan mutatja , mily szűkkeblű felfogás uralja azok vezetését, és mily korlátolt nézetnek köszöni lételét azon egész támadó apparátus, melyet intéző közegeik mozgásba hozandónak véltek a pénzügyminiszteri javaslat ellenében. Nyilvánvaló, hogy a takarékpénztárak félreértik azon szerepet, melyre hivatva vannak. Valódi hivatásuk betöltésében azokat a pénzügyminiszter javaslata ép oly kevésbé fogja gátolni, mint amily kevéssé gátolta ebben azon törvényhozási intézkedés, mely szerint a takarékbetétek kamatai 3°/0-ás adóval lettek megróva. Hogy a takarékpénztárak maguk is e nézetben valának, legjobban kitűnik abból, hogy akkortájt szépen belenyugodtak ezen intézkedésbe, sőt, a mi több , ezt többnyire úgy foganatosították, hogy sajátjukból viselték a 3°/0-ás adót, anélkül azonban, hogy az adónak átvállalása évzárlati eredményeket csökkentette volna. És mi tényleg nem emlékezünk arra, hogy azon időben országos agitatió indíttatott volna meg. A pénzügyminiszter mostani javaslata erre szintén nem szolgáltathat okot. Mert az abban foglalt intenzio nem a takarékpénztárak ellen van irányozva, sem azok közönségét nem érinti. Ez kiviláglik már abból is, hogy a jövedelmet, melyet a 10°/0-ás adóból vár, korántsem praeliminálta oly összegre, mely latba esik akkor, ha az államháztartás deficittel küzködik. Igaz ugyan, hogy mi a pénzügyminiszter terveibe beavatva nem vagyunk, de minden előjel arra mutat, hogy a háttérben oly eszme lappang, melynek megvalósítása egy nagy nemzeti közérdekkel azonos. Nem is lehet tagadni ,az állam által kibocsátott értékeknek csak egy igen csekély része van itt benn az országban elhelyezve, valamint a törvényes fedezettel bíró egyéb hazai értékpapírok is a külföldön forognak közkézen, pedig nyomós érvek szólanak a mellett hogy a mennyire lehet, ilynemű czimletek a hazai közönség kezében maradjanak. Az első esetben kamatok, járadékok a külföldieknek jutnak, míg amabban az e papírokból folyó minden jövedelmek mind megannyi új forrásokat képeznének a kereskedelem, az ipar és üzletforgalom azon ágai részére, melyek tőkehiány és egyéb bajok miatt eddig elébiztos lábra állani nem tudtak. Nem alaptalan azon vélelem, hogy sok oly esetben, midőn az államháztartás czéljára a külföldi piaczokhoz fordulunk, azt az ellenvetést hallhatjuk: várjon az állampapírokat, ha oly biztos hasison alapulnak és ha csakugyan fizetésképesek vagyunk, miért nem veszi meg maga a hazai közönség? Ha pedig közintézetek, bankok stb. kénytelenülnek idegen piacok tőkegazdagságát igénybe venni, szintén gyakran megtörténik, hogy a hazai közönség részvétlenségére és közönbösségére utalnak. Közelfekvő dolog, hogy azon esetben, ha állampapírjaink, vasúti kötvényeink, zálogleveleink stb. biztos befogadásra találnak az országban, lényegesen megváltozik, javul helyzetünk a külfölddel szemben. A külföld szívesen vesz részt az állam és intézetek műveleteiben, ha mi magunk tüntetünk azok soliditása és megbízhatósága mellett. És nem is pusztán az állam érdekében áll ezen fordulat előidézése, javára válnék ez a magángazdálkodásnak is, mert így lehet módunk idővel önmagunk erejéből intézni pénzügyeinket azon irányba, amely érdekeinknek megfelel és amely lehetővé teszi, hogy befolyó tőkéink parlagon ne heverjenek, hanem ott alkalmaztassanak, ahol azokra épen szükségünk van. E czél előmozdítására vállalkozott most a pénügyminiszter, az idézett törvényjavaslat által. E törvényjavaslat a takarékpénztáraknak kárt nem fog okozni, mert nem bír oly erővel, hogy a takarékpénztáraknál évtizedek óta fekvő tőkéket azok pénztáraiból kivonja. Legföljebb azon csekély kamatok és azon kisebb tőkék hovafordítására fog némileg befolyni, amelyek a törvény életbeléptével, a jövő esztendőtől kezdve a felek által consumáltatnak és miután állampapírjaink, kötvényeink, zálogleveleink stb. oly jelleggel bírnak, hogy azokba a folyóvá leendő pénzeket kárveszély és kockázat nélkül lehet befektetni, nem osztozhatunk azok nézetében, akik első félelmükben, az idézett törvényjavaslatot oly intézkedésnek tartják, mely az eddig meghonosult hitelrendszer, pénz- és üzletforgalom stb. terén számbavehető átalakulást idézhet elő. A miniszteri javaslatnak, mely mindenesetre úttörőnek nevezhető, mindössze csak azon hatása lesz, hogy figyelmessé tévén a hazai közönséget a tőkeelhelyezés oly módjára, mely a takarékbetétek mellett is igen jól megfér, azt magyar állampapírok, kötvények, záloglevelek stb. beszerzésére fogja reábírni. Ez pedig legalább is oly közérdek, melynek kedvéért nem megtámadtatást, nem országos agitatiót, mint inkább azt vártuk volna a takarékpénztárak hazafiasságától, hogy az említett törvényjavaslatot részrehajlatlan és jóságos bírálatban fogják részesíteni. Ugyanazért reméljük, hogy a takarékpénztárak által megindított mozgalom, bármily széles mérveket öltsön is, elvégre hajótörést fog szenvedni azon józanabb felfogáson, mely azt javallja, hogy a tőkék szabad forgalmát nem megszorítani, hanem lehetőleg tágítani kell. Mai vámunkhoz fél iv mellékletem csatolva. A részletiv-Üzlet szabályozása. Azon két közlemény, mely a »Nemzete november 14-iki és 15-iki számában megjelent a részletivüzlet szabályozását két szempontból világítá meg,sz. i., először a hivatalos szempontból, amennyiben a minisztériumban javaslat készíttetett, mely a ma egybegyűlt enquéte tárgyalásainak alapjául szolgál; és másodszor a jogi szempontból, melyet ifj. dr. Neumann Sándor fejtett ki. Kétségtelen, hogy az állam, mint a közérdek hivatalos védője, elsősorban van hivatva e nagyfontosságú kérdéshez hozzászólani, és arra ügyelni, hogy az állam kötvényeinek mentül nagyobb elterjedése és elhelyezése a hazában, mentül nagyobb mérvben megkönnyíttessék, és hogy azok, kik ezen üzlettel foglalkoznak, a törvény oltalmában nemcsak minden tekintetben részesüljenek, hanem hogy ezen üzletág kiterjesztése minden gondolható módon elősegíttessék. Másrészt pedig kötelessége az államnak nemcsak polgárainak érdekeit megvédeni, hanem oly törvényeket is hozni, melyek által azok, kik jogaikban vagy birtokukban becstelen üzelmek által megsértettek, könnyen és gyorsan vonhassák felelősségre azokat, kik nem riasztva el a már fennálló büntető törvényektől lelkiismeret nélkül űzik gyalázatos fosztogató mesterségüket. A jogi kérdés fejtegetése mindenesetre szükséges, amennyiben a fennálló törvények elégteleneknek bizonyultak annak meggátlására, hogy sokan az államértékek részletfizetés melletti eladásának színe alatt a legkegyetlenebbül meg ne raboltassanak, mégpedig úgy, hogy eddig még nem sikerült a gaz tettesek egyikét is vagy megbüntetni, vagy az okozott kár megtérítésére törvényes ítélet folytán kényszeríteni. De van egy harmadik szempont is, melyet igen szükséges leend kiemelni, éspedig annál inkább, minthogy meggyőződésünk szerint ezen szempontnak gondos méltánylása által fogja az enquéte egyedül megtalálni azon eszközt, mely által az államértékekben a jogos és tisztességes üzlet nemcsak szaporodni és terjedni fog, hanem hathatósan meggátoltatik még a csalás lehetősége is. Ezen harmadik szempont az egyszerű kereskedőnek szempontja, mely arra törekszik, hogy az üzlet, ha bűnös, vagy veszélyes, vagy erkölcstelen, ki ne fizesse magát. A bűn undoksága, az erény dicsősége, a büntetés nagysága, mind elégtelen arra, hogy valaki vagy egy jótett végbevitelére buzdítson, vagy egy bűntett végbevitelétől visszariasszon, ha annak sikeres kivitelével nagy haszon van öszszekötve. A tapasztalat bizonyítja, hogy valahányszor nagy haszonnal járt valamely törvény áthágása, mindannyiszor találkoztak olyanok, kik szembe száltak a veszélylyel, akármily szigorú büntetés volt is a merényletre kiszabva. A büntető clausulák tehát valamely törvényben, amint látjuk, egymagukban nem elégségesek arra, hogy a bűntettet megakadályozzák. Nem mondjuk ezzel, hogy comminatoria ne legyen ott, hol tisztán kifejezett bűntettről van a szó, hanem hogy azokon kívül még a rendkívüli haszon lehetetlenné váljék. A törvényjavaslatban tehát nézetünk szerint a lényeges intézkedés az lesz, mely felhatalmazza a törvényszéket, tisztán, szabatosan és minden kétértelműség nélkül kifejezett törvény által a megkötött szerződést semmisnek kijelenteni és a részletiv-kiállító ceget a kár megtérítésére kényszeríteni, ha bizonyos árt meghalad az eladott értékpapír. Hogy mi az az ár és mi a jogos üzlet határa, azt nem leend nehéz meghatározni. Van uzsoratörvényünk. Ki van mondva, hogy 8 százalékon túl minden kamat, díjak, provisiók, egyátalában az uzsora mindennemű kibúvó ajtócskái — uzsora, és akként büntetendő. Ha tehát valaki államértékeket magasabb áron ad el, mint a napi áron, mely a hivatalos tőzsde árjegyzékében jegyezve van, a 8 százalékos kamat — az tilos, és hogy a kártérítés már ezen árnál, nem pedig a felénél több megkárosításnál követelhető. Ezen elvnek szabatos kifejezése és szigorú kivitele a létesítendő törvényben elégségesnek fog bizonyulni, hogy a sok kétes becsületű bankárokat viszszariassza a részletiv üzlet további folytatásától. Nyolcz százalék haszon, melyet úgyis a legtöbb esetben, de többet is, készpénzben kap az eladócég a vevő féltől, a legtöbb esetben egyrészt megóvja az eladót minden lehető kártól, sőt ezentúl már nem az eladót, hanem inkább a vevő szorul arra, hogy a törvény neki garantiákat biztosítson, nehogy az eladó elég a lefizetett részletek után a megvett értékeket neki kiadni vonakodjék ; de másrészt nem elégséges arra, hogy ügynököket fizessen, őket, mint urakat öltöztesse és költséges és előkelő módon az országban utaztassa, hogy üzletet kerítsenek. A tisztességes bankár pedig nagyon is megelégszik ezen haszonnal. Hogy a törvény megvédjen mindenkit a megcsalatástól, mikor ilyen fényesen felszerelt városi ágens munkába veszi, az majdnem lehetetlen. De ha az az ágens tudja, hogy ha majd magához tér a szegény menyasszony és szomszédja, vagy valami okosabb barátja a csalásra figyelmezteti, és hogy viszsza kell fizetni a pénzt és talán börtönbe is visszamenni, honnan a legtöbb esetben már egyszer kiszabadult, akkor aligha fogja érdemesnek tartani az üzlet folytatását. A 20,000 vagy 50,000 frt biztosíték letétele felett, úgy mint szinte a hatóságok folytonos beavatkozása felett elágazhatnak a vélemények, sőt egy tisztességes bank vagy ezég arra nem is fog vállalkozni, de ami a sorsjegyek vagy ígérvényeknek az egyéb államértékektőli elválasztását illeti, abban úgy hiszem, mindnyájan egyetértenek. A sokmilió nyereménye melyet az ügyes ágens aranyozott papíron elő tudott mutatni, de mely soha semmi szín alatt nem volt teljesíthető, tántorította meg a legtöbb esetben a legszilárdabbakat is, és sokszor tönkre is tette. Ezt kell tehát eltiltani és pedig a legszigorúbb büntetések mellett. Hogy részvénytársaságok, melyek bizonyos befizetett tőkével bírnak, minden tekintetben kivételesen kezelendők, azt úgy hiszem nem szükséges tovább hangsúlyozni. VIDÉKY ADOLF: A Gazdakörből. A Gazdakör Szilágyi Virgil által az uzsoráról tartott felolvasást a földbirtokot érintő magánjogi kérdések tanulmányozására kiküldött bizottsághoz utasította, amely albizottságot bízott meg a véleményadással. Ezen albizottság tagjai Lónyay Gábor elnöklete alatt: Kemény János báró, Apponyi Albert gróf, dr. Chorin Ferencz, dr. Darányi István, Dessewffy Aurél gróf, Horánszky Nándor, Szilágyi Virgil és Andrássy Géza gróf tagokból állott. Lónyay Gábor helyett később az elnökséget Kemény János báró képviselőházi alelnök vette át. A jegyzői teendőket dr. Peregriny János a kör titkára végezte. Szilágyi Virgil felolvasásának lényege abból állott, hogy kimutatni igyekezett, miszerint a képviselőház elé terjesztett uzsoratörvényjavaslat, amely a német és az osztrák uzsorajavaslatnak keveréke, az uzsorának megszüntetésére, de még csak nagyobb mértékben való mérséklésére sem vezethet azon könynyűség miatt, amelylyel az uzsorások ezen törvény következményeit a legtöbb esetben magukról elháríthatják. Ennek alapján felolvasó az uzsora megszüntetésének alapfeltételét a kamatmaximum megállapításában jelölte meg úgy, hogy ezen kamatmaximum megállapításával kapcsolatban a törvény szigorú alkalmazásának módozatairól kellőleg gondoskodva legyen. A kérdés tárgyalásánál két áramlat iparkodott magát érvényesíteni. Az egyik az uzsorának azon fogalmát kívánja érvényre emelni, amely a miniszteri törvényjavaslatban van , a másik pedig a kamatmaximum megállapításával óhajtja náirozni mi az uzsora. Tárgyalás közben a bizottság tagjai nem zárkózhattak el a korcsmahitel és a szenvedő váltóképesség szabályozásának, illetőleg megszorításának kérdése elől, mert az előbbit különösen a paraszt, az utóbbit pedig a paraszt és a kisbirtokosok érdekei teszik égetővé. A korcsmahitel szabályozása a regale kérdését közelről érintvén, ezzel tagok egyelőre bővebben nem foglalkoztak ugyan, de mindenki tisztában van az iránt, hogy ennek a kérdésnek megbolygatása igen könnyen arra a meggyőződésre vezethet, amit Galicziában tapasztaltunk, hogy a regale jövedelmét felére vagy azon alólira csökkenti. A szenvedő váltóképesség szabályozásának, illetőleg megszorításának kérdése igen hosszas és élénk vitára adott okot, melynek a tendentiája határozottan az volt, hogy e kérdést főleg a paraszt és kisbirtokosok érdekei megóvásának szempontjából és olykép kell megoldani, hogy a váltó az uzsora eltakarására eszközül ne szolgálhasson. A szenvedő váltóképességre vonatkozólag két concret indítvány adatott be. Az első így szól: »1. A nők szenvedő váltóképessége — a kereskedelmi ügyletekkel iparszerűleg foglalkozó nők kivételével — szinteztessék meg. 2. A kereskedelmi ügyletekkel iparszerűleg nem foglalkozók, vagy önálló ipart nem űzők által kibocsátott, elfogadott vagy forgatott váltóból, váltójogi kötelezettség csak akkor származik, ha a váltó nyilvános számadásra kötelezett részvénytársaság vagy szövetkezet által (az elfogadónak ?) nyújtott pénzbeli kölcsönből származik. 3. A váltóeljárás szabályozása tárgyában 1876. évi november hó 30-án kiadott igazságügyminiszteri rendelet akkép módosítandó, hogy a tanuzás és főeskü általi bizonyításra vonatkozó megszorítások mellőzendők.« A második pedig ekkép hangzik: »Ha egy idegen vagy saját rendeletre szóló váltónál annak kibocsátója, rendelvények, első és második forgatmányosaként valamely részvénytársaság vagy szövetkezet jelentkezik, úgy az ily váltó elfogadójának, illetőleg a részvénytársaságot megelőző kötelezettek mindegyikének szenvedő váltóképessége még akkor is megállapíttatik, ha ezek e mégjegyezve nincsenek, de különben terhes szerződéseket köthetnek.« E két indítvány tárgyalása közben szóba került az is, hogy nem volna-e czélszerű azt is kimondani, hogy »minden 50 frtnyi összegnél kisebbről szóló váltó egyszerűen kötelezvénynek tekintendő. Az első indítvány tárgyalásánál hangsúlyozva lett, hogyha annak alapján a paraszt- és kisbirtokosok szenvedő váltóképessége is megszoríttatik anélkül, hogy ezek hiteligényeinek kielégítéséről a megfelelő módon gondoskodva lenne, közgazdaságilag nagyobb kár okoztatik a haszonnál, habár a hiteligények kielégítésére a váltó helyett pl. a közjegyzői okirat is igen alkalmas, sőt bizonyos tekintetben előnyösebb, mert ennek alapján a végrehajtás minden egyéb előzetes lépés nélkül kérhető, másodszor, hogy ha ez nem vihető keresztül, úgy csak azon váltóügylet érvényes, melynél az elfogadó , tehát az adós, közvetlenül kapta a kölcsönt, akkor könnyen az a veszély támadhat, hogy az intézetek maguk lesznek az uzsora eszközei. Eölvettetett, hogy a kisbirtokos abban az esetben, ha az első indítvány fogadtatnék el, meg volna fosztva annak lehetőségétől, hogy midőn gazdasági gépeit részletfizetés mellett szerzi be, fedezetül váltót adhasson. Ez pedig jelenlegi gazdasági viszonyaink közt a földművelésre igen hátrányosan hatna. Ezzel szemben azonban utalás történt arra, hogy a kisbirtokos ilyen esetben a jelzálogi biztosíték mellett esetleg a folyószámlára nyitott hitelt vehetné igénybe. Ezen indítványokkal szemben mint közvetítő elfogadásra ajánltatott, miszerint csak annyi mondassák ki, hogy az uzsoratörvényekkel egybefüggőnek tekinti az albizottság a szenvedő váltóképesség megszorítását. Az albizottság ennél ismét fölvetette a kamatmaximum kérdését, minek meghatározása igen nehéz, mert az, mi ma maximum, igen rövid idő múlva minimummá lehet. Ezért — a legczélszerűbb lenne szükség esetén törvény által meghatalmazni a kereskedelmi minisztert, hogy időről időre mint erre legalkalmasabb és legilletékesebb közeg, határozza meg a kamatmaximumot. Ez azonban szintén kétélű fegyver, amely az ingadozás folytán, amelynek ekkér a kamat ki volna téve, a külföldi tőkét riasztaná el tőlünk. Végre is, mert a nők szenvedő váltóképességének megszorítása nem foglal magába egyebet, mint hogy a nők az uzsorások kapzsisága ellen megvédessenek és mert a kamatmaximum megállapítása egymagában nem elégséges, abban történt megállapodás, hogy a következő ajánlhassék a nagybizottságnál elfogadásra : “A kamatmaximum megállapításával kapcsolatban mindenesetre gondoskodni kell azon eszközök elhárításáról, amelyek a kamatmaximum mellett a felmerülő uzsora eltakarására szolgálnak. Mivel pedig ezen eszközök közt a legelső helyen a váltó használata áll, szükséges ennek, mint az uzsora eltakarására szolgáló eszköznek használhatását a szenvedő váltóképességnek bizonyos mértékben való megszorításával korlátozni.« KÖZLEMÉNYEK. Pest megyei állattenyésztő egyesület. Annak idején említettük, hogy Pest megye pártfogása alatt »állattenyésztést előmozdító egyesület« van alakulóban. A megye közönsége, úgynevezett régi »nemesi pénztárából« e czélra 5000 frtot ajánlott fel. A megyebeli községektől eddigelé 4700 forint ajánlat tétetett s igy a megye alispánja Eöldváry Mihály az alapítókat rövid idő múlva alakuló gyűlésre fogja összehívni. Az első cs. kir. szab. dunagőzhajózási társaság kimutatása a nov. 1-től nov. 7-ig terjedő bér bevételéről. 1882. évi 444,640 frt 16 kr, 1881. évi 336,193 frt 76 kr, ehhez a bevételek a hajózás kezdetétől október 31-éig 1882. 12.744,217 frt 90 kr, 1881. évi 12.244,442 frt 82 kr. Összesen az 1882. évi 13.188,858 frt 6 kr, az 1881. évi 12.578,636 frt 58 kr. Mohács-pécsi vasút. Kimutatás a november 4-től novemkor 10 igy-törj©elő kot levételből. 1002. CTI 26^4,94. frt 61 kr, 1881. évi 23,984 frt 31 kr, ehhez a bevételek m. é. deczember 1-től f. évi november 3-áig 1882. évi 1.023,839 frt 31 kr, 1881. évi 1.155,289 frt 24 kr. Összesen az 1882. évi 1.050,333 frt 92 kr, az 1881. évi 1. 179,273 frt 55 kr. A Gazdakör igazgatósága f. hó 22-dikén azaz szerdán délután 5 órakor ülést tart, melyre a tagok tisztelettel meghivatnak. Ez után dr. Azary Kálmán fog értekezni a virulens bántalmakról. Értekezés után a kör helyiségeiben közvacsora lesz. A magyar vasúti politika, dr. Láncz Miksa, m. kir. pénzügyminiszteri fogalmazónak lapunk folyó évi 61., 64. és 65. számában megjelent értekezését Grimm Gusztáv könyvkiadóhivatala külön lenyomatban is közrebocsátotta. A szép kiállítású füzet ára 40 kr. Gazdasági és üzleti tudósítások. Arad, november 17. (A »Nemzet« tudósítása.) Bár az esőzések által a városba vezető utak jelentékenyen megromlottak, mindazáltal meglehetős volt a mai hetivásárra úgy a búza, mint az idei morzsolt tengeri behozatala. Búza körülbelül 1200 mm. volt piaczunkon és lett minőség és súly szerint 8 frt 50— 9 frt 50 kr. Tengeri behozatatt a vásárra 2500 mm., de ennek nagyobb részét a külvárosokban vásárolták össze a szeszgyárosok 4 frt 70 krral mmként. A mi vidékről tengeri behozatik, az többnyire itt használtatik fel részint szeszégetésre, részint sertéshizlalásra és igy kivitelről szó sem lehet. Nagy a szükséglet helyben és ez az oka, hogy még a múlt héten 4.30— 4.40 krt fizettek, ma 4.70 kron alól imázsánként senki sem fedezhette szükségletét. Rozs, árpa és zab csak kevés kerül piaczunkra és az árak e szerint névlegesek. Szesz ára 29 forint 75 krajczár hordó nélkül. Kőbányai sertésüzlet. A sertéskereskedelmi csarnok jelentése. — November 20-án. Az üzlet nem változott. Magyar öreg nehéz 58*/a—59, fiatal nehéz 59/s—60, közép 60 —601/s, könnyű —.-----. — Szedett nehéz 57—57*/s, közép 55 — 56, könnyű 59 — 60. — Romániai bakonyi nehéz 58—59 átmeneti, közép 57 — 58 átmeneti, könnyű--------átmeneti, eredeti nehéz 54—55 átmeneti, könnyű 59—60 átmeneti. — Szerbiai nehz 58 — 59 átmeneti, közép 57*/a—58’/s átmeneti, könnyű-------átmeneti. Kövér két éves makkos —.—51. — Az árak hizlalt sertéseknél páronkint 45 ki. és 4°/0 levonással kilogrammonkint értendők. Romániai és szerbiai sertéseknél, melyek mint átmenetiek adattak el, a vevőnél páronkint 3 arany forint, vám fejében, megtéríttetik. Budapesti áru- és értéktőzsde. November 20. Gabonaüzlet. (Délutáni tőzsde.) A mai tőzsdén teljesen csendes volt a hangulat, mindössze egy rakomány búza kelt el tavaszra 9,36 forinton. Értéküzlet. (Esti tőzsde.) A sok kényszereladásnak most már hála az égnek vége szakadt, és sokkal kellemesebb vásárlási zsibongás hallatszik a teremben. A hangulat lényegesen javult. Jegyzéseink a következők : Új aranyjáradék 85.40.—85.35. 5 százalékos papirjáradék 84.40—84.37—. Osztrák hitelrészvények 290.20—291.80—290.10. Magyar hitelrészvények 282.50—281.50. Leszámítoló 95.25. Osztrák államvasuti részvények 346—346.50—345.50. Tgy hírlik, hogy az államvasutak holnapi jelentése igen kedvező lesz. A zárlat 6 órakor bágyadt. Uj ar.járadék 85.05, papírjáradék 84.9. — Osztrák hitelrészvény 297.80. Magyar hitelrészvény 279. Osztrák államvasuti részvények 345.25. Leszámítoló 94.75. A bécsi országos bank felmondta a letéteményezett értékeket. A zárlat nagyon bágyadt.