Nemzet, 1883. június (2. évfolyam, 149-178. szám)
1883-06-30 / 178. szám
Szerkesztőség : Barátok tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátok-tere, Athenaeum-épület) küldendők. n. évi folyam. REGGELI KIADÁS Budapest, 1883. szombat, junius 30. Kiadó-hita. „ Barátok-tere, Athenaeum-ép Előfizetési du. Poétán küldve, vagy Budapesten házhoz h kiadás együtt: 1 hónapra ....................... 8 hónapra .. 6 hónapra ......................................... .. „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként .............. 1178. szám. Táviratok. Cattaro, jun. 29. (Eredeti távirat.) Az albán lázadók nem győzöttek le még, mert az albánok kijelentették, hogy nem fogadják el Afiz pasa azon föltételét, hogy meghódolásuk jeléül átadják minden fegyverüket. Az albánok ugyanis azt hiszik, hogy a föltétel czélja az, hogy a török kormány könnyebben kiszolgáltathassa őket Montenegrónak. (N. fr. Presse.) Páris, jun. 29. A » Temps« alaptalannak jelenti ki azon hírt, hogy a tárgyalások Shangaiban félbenszakadtak volna, constatálja azonban, hogy a tárgyalásokat megnehezítette China azon kívánsága, melytől el nem áll, hogy minden barátságos egyezmény lapja China Annám fölötti fenhatóságának eismerése legyen. Nevezett hírlap megjegyzi, hogy a chinai kormány azt állítja, hogy Tricou azon békülékeny küldetésnek, melylyel megbizatott, kihívó színezetet adott, mit a Francziaország és China közt eddig fönnállott viszony nem igazol. Szt.Pétervár, június 29. Sermazában a Swir folyó mellett tegnap ment végbe a Swir és a Sinas csatorna megnyitása a czár és czárné jelenlétében, kiknek kíséretében több miniszter volt. A pétervári és subinszki kereskedelmi testületek feliratot nyújtottak át a czárnak. A czár ez alkalommal azon reményének adott kifejezést, hogy az új viziut elősegítendi az orosz kereskedelem emelkedését. A czári flottát oda- és visszautaztában a Ladoga tó partján összegyűlt nagy néptömeg lelkesen üdvözölte. A Swir csatorna a czár nevéről, a Sinas csatorna a czárné nevéről neveztetett el. Mindkét csatornan láb mélységű és nagy hajók járhatnak rajta és általuk lehetővé van téve az, hogy az áruczikkek szállítása a pétervári kikötőbe 10 nappal hamarább történhetik, mint eddigelé. Aachen, június 29. Itt nagy égés volt, 9 ház és a tanácsház két régi tornyának egyike lángban áll. BÉCS, június 29. A görög királyné Pétervárról jövet ma délután Bécsen át Triesztbe utazott. Páris, jun. 29. A »Temps« arra figyelmeztet, hogy Angolország kivételével valamennyi hatalom intézkedéseket tesz a cholera ellen, s megjegyzi, hogy ha a ragály Port-Saidból az angol kikötőkbe hurczoltatnék, csaknem lehetetlen volna megakadályozni, hogy az a continensre is át ne hozassák. Ha Európában kiüt a cholera, ez újabban azon ország közönyének lesz köszönhető, mely anyagi érdekei iránt való igen szűkkeblű aggodalmában minket már most e veszélynek tett ki. Páris, június 29. A »Havas« ügynökség jelenti Port-Saidból, hogy a Suez-csatorna társaság ügynökei és a nemzetközi egészségügyi bizottság között létrejött az egyetértés arra nézve, hogy a hajók szabad forgalma megkönnyíttessék a csatornán, úgy, hogy az egyptomi terület ne érintessék. Azt állítják, hogy egyes egyének átlépték volna az egészségügyi határvonalat a hatóságok tudta nélkül. London, június 29. Camp te 11 Bannermann, a tengernagyi hivatal titkára, ma kijelentette az alsóházban, hogy a középtengeri hajóraj most szokott nyári czirkálását járja és az alkalmat felhasználja arra, hogy a nemzetközi udvarias viszontlátogatásokat végezze. London, jan. 29. A felsőház 145 szavazattal elvetette 140 szavazat ellenében a harmadik olvasásnál azon törvényjavaslatot, mely szerint az özvegy férfi és volt nejének nőtestvére közötti házasság törvényesíttetik. London, jan. 29. Tegnap délután a hajótulajdonosok értekezletet tartottak, melyben két kiváló ügyvédnek, a suezi földszorosra nézve L e s s e p s által igényelt kizárólagos jog iránt adott véleménye fölött tanácskoztak. A véleményezések L e s s e p s igényeinek jogosultságát egyaránt és feltétlenül tagadják, és a hajótulajdonosok azokat kiindulópontul elfogadták azon lépésekre nézve, melyeknek célja, hogy az illető hatóságokat, a második csatornának, angol ellenőrzés alatt történendő építésének megnyerjék. Alexandria, június 29. A Reuter-ügynökség jelentése szerint Damietteben és Mansurahban tegnap összesen négy choleraeset fordult elő. A betegek közül hárman meghaltak. Port-Saidban egy ember halt meg cholerában. AHavas-ügynökség jelentése szerint tegnap Damietteben százheten, Mansurahban pedig hárman haltak meg cholerában. Orsóvá, június 29. Ma a persa küldöttség Belgrádra utazik, hogy Milán királynak az Oroszlán és Naprend gyémántos nagycsillagát átnyújtsa. Igló, jun. 29. A szepesi határegyesület dalünnepélye ma tartatott meg Iglón, az ettől fél órányira délnek fekvő gyönyörű fekvésű mulató helyen. Az ünnepélyen részt vettek a szepesi daláregyesületen kívül a budapesti férfi dalegylet és a kassai dalárda testületileg. A budapestieket a kassai indóházban a kassai dalárda szóval és dallal üdvözölte, mit a budapestiek nevében Hajnik Béla ügyvéd egyik alelnök viszonzott. A két dalegylet a reggeli vonattal indult Iglóra. A vonat a kő előtti őrháznál állott meg, a szepesiek harsány éljenzése között. Innen a dalárok, kibontott zászlóval, zeneszóval szép sorrendben — elől a budapesti, — indultak a kő alá, melynek bejárata előtt remek épitményű, nemzeti lobogókkal feldíszített diadalív »Isten hozott« felirattal, volt felállítva. Az érkezett dalárokat a dalcsarnok emelvényéről az iglói dalárda nevében, mint ünnepélyrendező Payer Jenő tanár és a szepesi dalszövetség nevében Fest Miksa üdvözölte, mire a budapestiek nevében ismét Hajnik Béla tartott szép beszédet, kifejezést adva a szepesiek iránt táplált rokonszenveknek, kiknek — úgymond — eddig csak a magyar haza iránti tántoríthatlan szeretetét és ragaszkodását ismerték, most azonban mindent felülmúló vendégszereteteket is alkalmuk van megismerni. Beszédét harsányan megéljenezték. A délelőtt az ismerkedéssel, a szepesi haláregyesület közgyűlésével, amely a lövöldében 91/a órakor kezdődött, és a dalárdák összpróbáival telt el. A közgyűlésből említésre méltó határozat, hogy a jövő évi szepesi halárünnepély Szepesváralján fog megtartatni. Szövetkezeti elnökké Fest Miksa, alelnökké Schmidt Sándor, míg Gretzmacher János az egylet volt elnöke, ki egészségi szempontból visszalépett, tiszteletbeli elnökké választatott meg egyhangúlag. A közgyűlés, illetve a szepesi dalárok összpróbája után a budapesti férfi dalegylet, majd a kassai dalárda mutatták be jeles tehetségüket. A közönség mindkét dalárdát zajosan tapsolta és dalaikat megújrázta. A kassai dalára »Tarka madár« czímű dalával frenetikus tapsvihart aratott. Az egyes dalárdák bemutatása után két órakor nagy díszebéd következett, melyen mintegy háromszázan vettek részt. A pohárköszöntők sorát Fest Miksa nyitotta meg, poharát felséges királyunkért, királynénkért és a királyi családért ürítve. Scherfi, Igló város polgármestere, a város nevében az érkezett dalárdkat, különösen a a budapesti és kassai dalárdákat éltette. Pohárköszöntőket mondtak még: Hajnik, a szepesi dalszövetségre és Iglóváros vendéglátó közönségére ; Barcs Pál (Kassáról) a szepesi hölgyekre és Willmrotter Henrik (szintén Kassáról) zajos éljenzés közben Kossuth Lajos nagy hazánkfiára. Ezután még Kerner (kassai) Igló városát és Hajnik újra a kassai dalárdát éltette. A kedélyes díszebéd kevéssel négy óra előtt ért véget, mire kezdetét vette a tulajdonképenidalünnepély, melyet a szepesi daláregyesület Erkel »Hymnus «-ával nyitott meg. Nagy sikert aratott a szepesváraljai dalkör vegyes kara az »Aufforderung zum Tanz« czímű dallal; az iglói dalárda Huber »Szabadságdal«-ával és a daláregyesület Them »Dalünnepen« czímű dalának eléneklésével. A műsor végeztével a budapesti férfi-dalegylet nevében Hajnik igen szép beszéd kíséretében kék-fehér selyemszalagot nyújtott át a szepesi dalegyesületnek emlékül, hogy azt leendő zászlójukon viseljék. A szalagon a budapesti férfi-dalegylet és a szepesi dalegyesület jelenlegi tagjainak névsora van kihímezve. Ezen emléket a szepesiek a legnagyobb örömmel vették. Ezután a nyári tánczteremben czigányzene mellett megindult a tánczmulatság, melyen Igló város intelligentiája igen nagy számban volt képviselve. A kőalján különben is a délutáni órákban igen nagy számú közönség volt a Szepesség minden vidékéről. A táncztermet az esti órákban villamos világítással árasztották el, mely gyönyürü látványt nyújtott a kies erdők, hegyek, halmok és víz által körülvett vidéken. A dalárok esti 9 órakor testületileg vonultak be Iglóra, onnan a budapesti dalegylet holnap reggel Lőcsére megy, hol a lőcsei dalárdával egyetemben a lőcsei árvák javára dalestélyt rendeznek. Kolozsvár,június 29. Széchenyi Pál gróf kereskedelmi miniszter, a tegnapi esti vonattal erdélyországi körútjából ide érkezett. A minisztert az indóháznál csak Esterházy gróf főispán, Minorch polgármester és Deák főkapitány fogadták, miután a miniszter minden ünnepélyes fogadtatást előre kikért. A miniszter a mai délelőtt folyamán megtekintette az áruraktárakat, az ipariskolát és a kolozsmonostori gazdasági tanintézetet és mindenütt teljes megelégedését fejezte ki; különösen meglepte a minisztert az áruraktárak olcsó és czélszerű építkezése és roppant nagy forgalma. A délután folyamában Gyaluba ment Eszterházy gr. főispán és Gyarmathy alispán kíséretében, hol a szövészeti iskolát tekintette meg. A miniszter ma délben fogadta az üdvözlő küldöttségeket, nevezetesen: a gazdasági egyletet, melyet Jósika Samu báró vezetett, az ipar- és kereskedelmi kamarát Zsigmond Dezső vezetése alatt, Kolozsmegye és Kolozsvár sz. kir. város tisztikarát, az erdőigazgatóságot, melyet Girsik főerdőmester vezetett stb. A honvédság részéről Pacor és Mangesius tábornokok tisztelegtek ő nagyméltóságánál, ki az esteli vonattal utazik vissza Budapestre. Bécs, június 29. Blaháné asszony búcsúja alkalmából fényes estély volt, melyen Rogefort lord az ünnepelt művésznőt felköszöntvén, őt »Magyarország csillagának« nevezte. Tizenhat kocsi, köztük kettő virággal megrakodtan, kisérte a művésznőt a »Vesta« hajóig. A népszínház tagjai közül Szelényi és Solymosy voltak jelen az estélyen. Bécs, jun. 29. A »Concordia« hírlapíró egylet Blaha Lujza asszonyt, Hegyi Aranka és Rákossy Szidi kisasszonyokat, a budapesti népszínház művésznőit, dísztagjaivá választotta, s az egyleti jelvénynyel ruházta föl. Pozsony, jun. 29. A budapesti népszínház személyzete a »Vesta« hajón útban van haza felé. A magyar határon a férfikar a »Szózat «-ot énekelte. A horvát-szlavon országos hódoló küldöttség tagjai, kik jövő julius hó 12-én a horvát bán vezetése alatt ő felsége által Laibachban kihallgattatáson fogadtatnak, az »Agramer Zeitung« .szerint a következők: Mihalovics József bibornok és zágrábi érsek;Angyelics Germán pátriárka és kardczai metropolita; Kresztics Miklós képviselő; monyorókeréki gróf ErdődyRudolf, nagybirtokos; trakostyani gróf Draskovics József, nagybirtokos ; buzsimi Jellachich Gyula, nagybirtokos; Dreskovics Tamás, birtokos és képviselő. A krassó-szörénymegyei szabadelvű párt gróf Bissingen Ernő elnöklete alatt f. hó 27-én délután, mint levelezőnk írja, a lugosi nagy vendéglőben óriási lelkesültség közt tartotta meg közgyűlését, melyre számos szabadelvűpárti sereglett össze Krassó-Szörénymegye minden részéből, nemzetiségi különbség nélkül. A románajkú polgártársak közül is száznál többen vettek részt, élükön a hazafias érdemekben megőszült Liviu Endre görög-katholikus kanonokkal. Gróf Bissingen megnyitó beszéde után a szabályzatokat megállapították, azután megválasztották a központi bizottságot s a kerületi elnököket. A pártértekezlet Bissingen beszéde után emelkedett hangulatban oszlott szét. Levelezőnk szerint ily népes gyűlésre Lugoson nem emlékszenek. Gradisteanu levele. A jassyi képviselő, úgy látszik félt, hogy másképpen magyarázhatnák Jassyban tartott beszédjét. Levelet intézett tehát a »Romanie Libera« lap szerkesztőjéhez, amelyben panaszkodik, hogy a hivatalos »Monitorul« nem közölte az »egyszerű polgár« beszédjét. Gradisteanu ennélfogva, nehogy feledésbe menjenek szavai, még egyszer ismétli azokat. E beszéd végső szavai ezek: »Vannak olyanok, akik nincsenek jelen ezen az ünnepélyen. Vannak azonban olyanok is, akik szívesen jöttek volna, de nem jöhettek; de a kiknek tekintete ebben a pillanatban reánk van irányozva, vagy jobban mondva, akik teljes lélekkel közöttünk vannak, mert Felségedet nem Románia királyának, hanem a románok királyának tekintik, akiknek támogatásával Felséged a Nagy István koronájából hiányzó drágaköveket pótolhatja.« Erre Gradisteanu megjegyzi levelében: »A kifejezett érzelmeket valamennyi román osztja, és akármit mondjanak vagy tegyenek, senki sem lesz képes az érzelmeket elfojtani.« A vindobona budai útja. — jan. 28. Múlt hét keddi napján kellett volna már felszállnom Silberer úr léghajóján. De csak tíz napi várakozás után vihettem keresztül e szándékot. E tiz nap alatt száz meg száz kérdéssel ostromoltak ismerőseim. Mikor szállok már fel ? Gondolom-e,hogy könnyű lesz »fel«menni a pokolba ? Megírtam-e a végrendeletemet ? Gondoskodtam-e netán létező hitelezőim megvigasztalásáról ? Kiben tisztelhetik nevető örökösömet ? Voltakép miért halasztom el annyiszor ezt a szép kéjutazást ? Tudok-e a fákra mászni, a Dunán átúszni, 3000 láb magasságból ügyesen a földre ugorni, vagy esetleg a szél ellen röpülni ? Mit fogok csinálni, mikor a szélvész elkapja mellőlem az úti társaimat és magam leszek kénytelen a Vindobonát a felhők hátán tovaczipelni ? Könnyű volt e kérdésekre azt felelni, hogy pl. a szél urfi engem is elbír talán, ha már az útitársaimat el tudja vinni, hogy aki a léghajóról szállt le, annak a fák tetején már semmi keresni valója stb. De e kérdések arról tanúskodnak, hogy anno 1883, a léghajózás évszázados jubileumának évében a közönség még mindig nem szokott hozzá a gondolathoz, hogy a felhők és szelek birodalmának elfoglalása már fait accompli. Lázonghat olykor a nyughatatlan ország makranczos népe. A hódítók merész hadának, az »audax tapeti genus«-nak egy-egy éclaireur-jét leülheti de a hódítás megtörtént, a birtokba foglalás processusa folyamatban van. A dolog eleinte nem is boszorkányságnak, hanem valóságos blasphemiának tetszett. Gusmant, a 17-ik század »röpülő emberét,aki az egész spanyol kir. udvar jelenlétében szállott fel a magasba, az inquisitió száműzte, mint lázadót, az isteni törvények ellen. És mikor Párisban az első »montgolfiére« szállott fel, a nézők térdre borultak, mert azt hitték, hogy a merész feltaláló az ördöggel czimborál. De az emberek csakhamar belátták, hogy nekik joguk van birtokukba ejteni a levegő birodalmát, ha hozzá férhetnek. A nagy forradalom katonái kutatni kezdték talán a természetfölötti lényeket, melyekkel a babona a felsőbb rétegeket benépesítette volt és miután ezeket nem találták meg, nekibátorodtak és fölvették a harczot az ósdi előítélet földi seregével. Nem kis önbizalmat kelthetett a fleurusi ütközet alatt a franczia harczosok közt, hogy az eget hódító diadalmas szerszám kikémleli a reactio hadseregeinek minden mozdulatát és ezzel ő is az »ember jogai«-nak bajnokai közé szegődött. Földön és égen segített a forradalomnak. Mint minden occupatio, úgy a jég birodalmának elfoglalása alkalmával is, azt hitték, hogy már most csak annectálni kell. Arago, a nagy tudós pl. arról ábrándozott, hogy a tudomány szilárdan megveti most a lábát a felhők közt és onnét operálva, levezeti a felhőkből a villamosságot és megakadályozza majd pl. a jégesőt. Hát ennyire még nem jutottunk. Túlvérmes reményeket fűztünk az első léghajóhoz és azért csalódtunk. A 30-as és 40-es években a »vasúti láz« idejében meg is feledkeztek a léghajóról. Tiz-húszezer franciával kapkodták a franczia vasúti részvényeket, melyek még ma is csak 2000 frankot érnek. Csak a hatvanas és hetvenes években jöttek megint divatba a léghajók és Gauthier Theophil egy czikkben azt constatálta, hogy vasárnaponkint annyi a levegőben a léghajók mint a csillag.« És a »mánia« egyre tart. A léghajósok már légiót képeznek és alig múlik nap, melyen itt vagy ott ne történnék egy-egy felszállás. Ha aztán száz expeditió közül egy balul üt ki, a közönséget ismét elfogja a babonás félelem a magas régióktól. Mintha a hullámos tengeren vagy a süppedő vasúti gátakon sohasem történnék szerencsétlenség, csak ott fenn a sima levegőben! Hanem az ilyen szerencsétlenségek nem riasztják a léghajósokat. Egy »szép katastrófa« után még sűrűbben jelentkeznek a vállalkozók, akik daczolni akarnak a makranczos elemekkel. Múlt év őszén történt Bécsben egy leszállás, melynél a léghajósok sérüléseket szenvedtek. Az valóságos »reklám« volt, mert 38 személy jelentkezett azonnal, aki mind a legközelebbi felszállásnál akart részt venni. A veszély tudata szinte ösztökélte az embereket, fokozta kíváncsiságukat, provocálta elszántságukat. Azért is meg akarják lesni a mennyköves Jupiter iszonyú titkait. Ha Prometheus a szikrát lopta az Olympusról, ők legalább egy darab felhőt szeretnének zsebre rakni. A természet ura érvényesíteni akarja jogait, éreztetni a maga hatalmát és a léghajós, aki elszántan nekiindul a levegő-óceánnak, úttörője az emberiségnek. És ezen úttörők közt bizonyára nem utolsó helyen áll Silberer barátunk,a Vindobona tulajdonosa és kormányosa. Nem tudós ő, nem talált fel új elméletet a léghajózásról, nem írt róla vaskos köteteket, melyekben per a-i-b bizonyította volna be a léghajózás jogosultságát .Il prouve le mouvement, en marchant.« Tud-e az ember a levegőben járni ? kérdezik tőle. »Igenis tud, feleli ő, mert én járok benne.« Gyakorlati szempontból űzi a léghajózást, mert meg vannak benne hozzá a főkellékek: a biztos, erős kéz, az éles szem, a hidegen számító, nyugodt fő, és a gazdag tapasztalatok, melyeket szerszámon szerzett. Különben kiváló sport-férfiú, ki Bécsben az »Allgemeine Sport-Zeitung«-ot szerkeszti és az evezősport terén meg éppen tekintély; tíz éven át a bécsi versenyekben mindig ő volt a győztes; ő volt az első, külföldi, ki részt vett (1873-ban) egy budapesti regatta-versenyen és itt két első díjat is nyert. A léghajózást a francziáktól kezdte tanulni és tavaly maga készíttetett egy óriási léghajót, a Vindobonát, melylyel 1882 augusztus 11-én (egy pénteki napon) először szállott fel. Első négy útját a léghajó készítőjének fiával, ifj. Brissonnet úrral tette, mikor ez visszatért Párisba, Silberer magára maradt. Miután a bécsi rendőrség nem akarta neki megengedni, hogy más is mehessen vele, Silberer négy ízben egyes-egyedül szállt fel a négy emberre számított óriási gömbbel, hatodik útján nagy vihar közepette járt 2000 méter magasságban és semmi baja sem történt. Most már a rendőrség megengedte neki, hogysegédeket vihessen magával. De ezeknek alá kellett írniok egy írást, melyben kijelentették, hogy nem jönnek a hatósághoz siránkozni, ha a nyakuk találják szegni. Utóbb a rendőrség már elnézte azt is, hogy Silberer úr hölgyeket vitt magával a levegőbe. Múlt év augusztus 11-ke és október 22-ke közt tizenhat utazást tett a »Vindobona« Bécs fölött. Akiket érdekel, ez utazások körülményes leírását megolvashatják a »Die Wiener Luftfahrten« cz. füzetekben, melyeket Silberer ur közzétett és itteni felszállásai alkalmával áruitat. Most Silberer úr Budapestre jött, hogy a budaipesti közönség előtt is bemutassa művészetét. Múlt kedden láttuk őt először felszállani. Ott állott előttünk a 24 méter magas és közepén 14 méter széles, nyers selyemből készített gömb, mely 1.100.000 liter légszesszel van megtöltve. — Mit tenne most, ha ez a légszesz felrobbanna ? kérdezi valaki tőlem. — Ön a kerepesi út szélén lakik ? Hogy teheti ezt ? Hát ha a garaméter a levegőbe repül ?.. . Ha az a sok »ha« nem volna, Budapest már százszor elpusztult volna, vagy én már milliomos lennék. Egy kis fatalizmus nagyon szükséges ebben asiralom völgyében. Tegnap pl. egy hölgy a lövöldekertben elájult, pedig ez nem történt volna meg ha... a szélirány kipuhatolására feleresztett gyermekballon szét nem talál pattanni. Hát a jó isten még a gyermekballonokra is vigyázzon ? De már itt nem egy ha... fenyeget. A »Vindaboná«-t ugyancsak hintázza most a szél, majd hogy hasra nem fekteti. Ott fenn kétségkívül éppen igy hintázik. Már pedig akkor okvetlenül kifordul a kosárból, aki benne áll. Jó lesz akkor erősen kapaszkodni és elsajátítani ama magyar léghajós mesterségét, aki évekkel ezelőtt mutogatta magát és feje tetején állott a léghajóhoz kötött trapézén. Már pedig ez nehéz mesterség. Minden előkészület megtörtént, Silberer vezényszavára a bakák elbocsátják a léghajót. Nem hintázik az már, egyenesen repül fel, mint a nyílvessző. Sebesen hasítja keresztül a légrétegeket. Az egy millió liter légszesz felfelé tör. A szél kelet felé nyomja ugyan a gömböt, de nem hintáztatja, mert az enged most a nyomásnak. Nincs hát szükség a clownok tudományára. A léggömb most ott lebeg a magasban. Utána nézek, a Vindobona akkorának látszik, mint egy gyermekballon. A kosárnak se híre se hamva. Hasztalan nézek. Szorongva gondolok rá, hogy várjon ott van-e egyáltalán Aggódva nézem azt a gömböcskét, vájjon nem fog-e most hirtelen irányt változtatni, sebesen fel vagy lemenni. Nem! Ott lebeg csendesen nyugodtan! De az utasok ? Ha abból az irtóztató magasságból le találnak nézni, nem fogja-e el valamelyiküket a szédülés ? Oly pici pontot képeznek ott, hogy az ember még a pehelytől is félti őket. A látvány felizgatott, pedig csak néző voltam. Tegnap semmi rosszat sem sejtve, mentem ki a lövöldekertbe. Úgy tudtam, hogy az aristocratia két tagja fog felszállni. A bejáratnál találkozom Silberer úr titkárával. — Ma talán ön száll fel, mondja nekem. No ez nyilván nem tudja, mit beszél. A kertbe megyek, ott is hallom többektől, hogy én szállok fel. Nevettem, mint aki tudja, hogy csak tréfából ítélték halálra. Nyugodtan néztem a Vindobona himbálózását. Nem én leszek a kosárban. Egyszerre csak Silberer úr szólítja »azokat az urakat« és felém int. »Azok az urak« . Az én voltam és dr. Kilián collega. Megnézem a kosarat: olyan magas, mint jó magam. Azon tűnődöm, hogy én hogy is fogok ebbe bejutni. Meg fogom a kötelet, »schwung«-ot veszek és benne vagyok a végzetes kosárban. Hiszen ez pompásan kezdődik. Körültekintek és látom a több ezer főnyi közönséget. Hogy néz! Vájjon mi látni való van itt ?_ Ben furcsák ezek a nézők , mind erre tekintenek. Önkénytelenül is elnevetem magam. Most beszáll a collega, majd meg Silberer úr, azután megszólal a zene és egyszerre csak azt veszem észre, hogy az a tömérdek ember hirtelen, mintha haptákot vezényeltek volna, mind felfelé nézeget. Ismerőseim integetnek, kiabálnak felém. Azaz hogy már nem is tudom, ismerőseim-e azok. A kiabálást hallom, de már nem értem, hamarjában nem tudom, a zene egy Charivari-t játszik-e, vagy a tömeg éljenez-e. A tömegből is csak a fejeket veszem ki, meg azt a mulatságos hadonászást. Most a Damjanich-utcza felé találok tekinteni. Hát az micsoda ? Az utcza feketéllik a néptömegtől. Azaz hogy nem feketéllik, a nap verőfénye mellett éles világításban tömérdek arcú fehérük. Sejtem, hogy azok a nézők mind hátravethették a fejeiket. Most nagy látást-futást veszek észre. Az a sok alak hirtelen összeteperedett és talán emiatti ijedtségében futkos ide és tova. És hogy rohannak azokon a keskeny szalagokon! Belt sajátságos kis hangyák. És bámulatos, hogy az a Budapest milyen tiszta város! Az utczáin egy szikra szemetet se veszek észre, a házikók mind egyformára vannak meszelve és olyan szép egyenes sorokat képeznek. Ott látom az Új épület nagy udvarát, ahol térdig érő homokban egreczkoztam annak idején. Hiszen az egy valóságos skatulya! Amott egy gyönyörű kis virágágyat pillantok meg, közepén apró tócsákkal. Az a városliget, melyben mindig el szoktam tévedni. Mindez olyan furcsa, olyan mulatságos. Cseppet sem hasonlít ahhoz a látványhoz, mely elénk tárul, ha egy torony tetejéről nézünk le egy-egy utczába. Egyszerre nézünk be valamennyi utczába, melyek mind keskenyebbek, kisebbek és takarosabbak lesznek. Ezen a feledhetlen látványon tudj’Isten meddig felejtettem volna rajta a szemem. — Ide nézzenek! szólal meg egyszerre Silberer. Felocsúdok merengésemből és magam mellé tekintek. Most veszem csak észre, hogy itt vagyok a nagy üres levegő közepén, egy keskeny kosárban és fölöttem fenyegetőleg terpeszkedik szét az egy nagy szörnyeteg. Mit csinálunk? Emelkedünk? Vagy állunk mozdulatlanul ? Vagy visz a szél valamerre felé ? — A Duna felett vagyunk, jegyzi meg Silberer úr. Csakugyan ott látok egy széles ezüstszalagot, melyen jobbra és balra egy-egy gyönyörűen kifaragott deszka van letéve. A szalagon apró hajócskák gurulnak. Tulfelől rendetlen sánczok látszanak. Az egyik a Gellérthegy, a másik a várhegy miniatűrképét tünteti fel. Silberer úr most papírszeleteket dobál ki. Ezek nagy sebesen rohannak a föld felé, azaz, hogy correcte fejezzem ki magamat, azok igen csendesen maradnak, de mi sebesen repülünk fel mellőlük. Ötszáz méter magasságban vagyunk. Én csak nézem a tájékot. — És most dologra! mondja egyszerre Silberer úr és azzal helyéről a kosár túlsó sarkába lép. Ezt nem látom, de érzem. A kosár olyanféle mozgást tesz, mely emlékeztet némileg a csónak billenéseire, melyek a vizisporttól teljesen távol álló egyéneket a vizen kissé meg szokták ijeszteni. De itt a billenés fél másodperczig se tart és éppen csakhogy érzi az ember. Olyan, mint a gondolat, mely megvillan az agyban. Silberer úr most mindenekelőtt leereszti a horgonyt, hogy minden eshetőségre el legyen készülve. Legombolyítom a negyven méternyi kötelet, ő pedig azon leereszti a 100 fontos vasmacskát. Ezután kiszórunk egy zacskó homokot. A kosár terhén történt e könnyítés, a ballon emelkedési erejét 18 kilogrammal növeli és egy-két perczre ráconstatáljuk, hogy több mint 900 méter magasságban lebegünk. Köröskörül sik csend, a zsongás, mely alulról eleinte felhallatszott, rég elnémult. Egy szellő se mozog, egy madár se suhog. Ott vagyunk a budai oldalon. Alattunk az Eötvös-villa terrassen látszik, mintha egy terített asztalka volna az egész, a Zugliget, a Svábhegy, a Jánoshegy, a budakeszi, budaörsi stb. hegyek minden zuga, minden hasadéka, minden kerte, minden ligete olyan szépen látszik, mintha annak igen gondosan készített dombormű-térképe volna előttünk kiterítve, melynek szélén ott húzódik el számos kígyózással egy fehér szalag : a Duna. Megközelíthetlen magasságban vagyunk ott. Ha most a budai hegyek közt hadsereg volna felállítva, megmondhatnék mindegyik zászlóaljának elhelyezését. Valóban könnyű megérteni, hogy katonai köreink és nevezetesen az országos főparancsnok és a honvédségi államtitkár oly serény nézői Silberer úr felszállásainak. Francziaországban a léghajót amint feltalálták, már hadiczélokra használták. És az köztudomású, hogy Páris ostroma alatt nem kevesebb, mint 74 léghajó indult el a körülzárolt világvárosból, és hogy ezek közül hatvankettő a poroszok ágyúi és dzsidásai daczára szerencsésen le tudott szállani a még meg nem szállott országrészekben. Kétségtelen, hogy a legközelebbi háborúban a léghajók igen nagy szolgálatokat fognak tehetni, főleg az ostromzár alatt levő várakban. Sikerül-e majd feltalálni addigra a kormányozható léghajót — igen kétesnek látszik. Sokan határozottan utópiának tartják. Annyi bizonyos, hogy egy évszázad óta a léghajósok erre az egyik kérdésre koncentrálták minden erőfeszítéseiket. Érezték, hogy e kérdés szerencsés megoldása roppant hatást keltene, az aeronautikát a legfontosabb és legserényebben tanulmányozott tudományszakká tenné, melynek előbbreviteléért a legkitűnőbb elmék fáradnának. Van pl. Párisban egy honfitársunk, ki már százezer franknál többet költött egy ily irányú kísérletre ; hosszúkás hajó alakú óriási (a Vindobonánál öthatszorta nagyobb) léghajót készített, melynek ormányán kis szélmalmocska van. Ez villamosság által forgásba hozatik és félreveri a levegőt a hajó elől. A ballon körüli levegő odatódul a légüres térbe és odanyomja a ballont. Az így támasztott szél annyira növelhető, hogy 60—80 mfldnyi sebességgel halad és így legyőzi a legerősebb orkán ellentállását. A szél esetleg csak egyik oldalon támasztatik. De ez még csak kísérlet és be kell várni, hogy sikerülni fog-e a jelzett rendszer szerint kormányozható léghajót építeni. Ami a ballon captif-t illeti, melyet az 1878-iki párisi kiállításon láttak, az olyan, mint egy hajó, mely kifeszíti minden vitorláját, azután horgonyt vet. Biztonságban van addig, amíg a horgony el nem szakad. Pedig ez a baleset már több ballon captif-nél esett meg. Egyelőre le kell mondanunk a feltétlen biztonságról és a kormányzásról és be kell érnünk azzal, ha a léghajósok jól ismerik lenge terepüket, solid anyagból készítik hajójukat és biztos kézzel vezetik. És e tekintetben Silberer úr tegnap is fényesen állotta meg a próbát. Mikor léghajónk Budakesz fölé ért, Silberer úr kijelentette, hogy most le fog szállni, mert vissza kell térnie Budapestre, ahol mára sok munka várja. Nekem azt az utasítást adta, hogy álljak készen a homokos zsacskókkal, ő pedig megrántja a felső szellentyű zsinórját, olvas 6-ig, aztán elereszti a zsinórt, azaz ismét lezárja a szellentyűt. Csakhamar érzem, hogy lefelé szállunk. De figyelmeztetem Silberer urat, hogy szőlők fölött haladunk, ahol nem jó lesz leszállni. Kiszórunk egy zsacskó homokot, mely szétporzikalulról, mint későbben hallottuk, füstnek nézték és azt hitték, hogy lövöldözünk és így újból emelkedünk. De eközben egyre haladunk, mégpedig a Budakesz és Kis-Torbágy közti erdő felé. Márpedig az erdőt okvetlen ki kell kerülni.