Nemzet, 1883. december (2. évfolyam, 450-478. szám)
1883-12-01 / 450. szám
Szerkesztőség : Ferenc Esek tere, Athenaeum-épület, I. emelet. a lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás. Kiadó-hivatal: Varanoziek'tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .............................. 8 hónapra .. . .......................... 6 hónapra ......................... Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként .......................... , Egyes szám 4 kr. 2 írt. 6012 . 450. (330 ) szám. Budapest,11883. Szombat, deczember 1. II. évi folyam. Budapest, november 30. Hallottuk ismét a vihart menydörögni; láttuk a haragot villámlani; a sebzett szív keserve ismét megindított bennünket; a szenvedély, igaz hangján szólalt meg; a pathosznak újra kitört nemes heve; a tragédia komoly fenségét élveztük ismét a nemzeti színházban. Jókainé Laborfalvi Róza 50 éves jubileuma alkalmából fellépett a Corioláns-ban. A kik nem látták őt, a magyar színpad legnagyobb tragicai művésznőjét, fogalmat nyertek a magyar tragédia fénykoráról. A kik látták őt, megismerték benne a magyar szinpad királynőjét, aki eljött, hogy egy estére visszafoglalja trónját. Az összes mai nemzedék megértette a réginek lelkesedését és elragadtatását. Sejtelmet nyert azon diadalokról, melyeket Jókainé Laborfalvi Róza aratott. Megcsendültek fülében azon mély, lágy, s mégis erős accordok, mezekben a szerelem suttogását, vagy a szenvedély zivatarát festették bár, mindig ott volt a zene, s melyek egyaránt el tudták ragadni a kedélyt, s megrázni az idegeket. Feltárult egy félszázados életpálya reményeivel, s nagy diadalaival. Előttünk folyt le az a fáradhatatlan küzdelem az eszményért és — csak az eszményért. Az a küzdelem, mely magában véve is tragikus, mert a legmagasabb czélokat elérve még magasabbakat tűz ki; mely nem babért akar aratni, hanem eszmét megvalósitani, s mikor rögös útjára mégis sürü lombokban, egész erdőben hull a babér, meg nem nyugszik azon, tör előre pihenés, kifáradás nélkül a tökély felé — tovább-tovább! Nemes, nagy szellem nyitott meg, mely a büszke becsvágyat, s az igazi nagyság egyszerűségét tudta egyesíteni, s mely fényes szálakból, a lélek szálaiból fonta ragyogó alkotásait, mely önmagából merített, mint önmagából merít mindig a teremtő erő. És nemcsak Jókainé szerepelt ma a színpadon. Egy nagy korszak, a magyar nemzet legnagyobb korszaka jelent meg ott, rávetve fényét a háttérre, hogy megvilágítsa azon óriások alakját, kik Magyarország politikai, társadalmi és művészeti színpadáról leléptek. A nagy nemzedék egyik legnagyobb női tagja eljött, hogy a nemes római nő ajkaival beszéljen az uj nemzedéknek a régi nemzedékről. Azon nemzedékről, melynek volt eszménye, volt lelkesedése, azon nemzedéknek, mely nem tűz ki magas czélokat, s tán nem tud a lelkesedés tüzében felolvadni. Azon nemzedékről, melynek voltak nagy szenvedélyei, hogy nagy tetteket hajthasson végre, azon nemzedéknek, mely napi dolgát végzi napi igyekezettel. Azon nemzedékről, mely utat tört az akadályok gránit színjei között, azon nemzedéknek, melynek nagy érdeme lesz, ha a tört után előre tud haladni. A mai nemzedéknek azon nemzedékről, mely az óriások generatiója, mely a felébredt magyar genius ragyogó fényét tükrözte vissza; mely oly bőségében volt a nagy tehetségeknek, hogy még a másodrangú helyekre is első rangú nagyságokat tudott állítani. A nemzetek emelkedésében és hanyatlásában van valami végzetszerű az egyénekre nézve. Amikor egy nép újjászületik, ezt a tényt a lángszellemek fénye előzi meg, mint megelőzi a hajnalcsillag a kelő napot. S a magyar égen nemcsak egy hajnal csillag, s nemcsak egy nap ragyogott. Mintha a magyar életfája egyszerre ki akarta volna meríteni termékenységét, nem volt egy ága sem, mely dús és színpompás virágot nem hajtott volna. Három százados terméketlenségért egyetlen dús aratásban nyert kárpótlást. Magyarországnak nem voltak államférfiai s támadtak egyszerre legnagyobbak. Széchenyi és Deák mellett olyanok, kikre e két oszlop hiányában is támaszkodhatott volna a nemzet. A magyarnak nem volt parlamenti, csak táblabirói szónoklata. S az előbbi egyszerre oly magas fokra emelkedett, hogy a Pittek és Foxok korának színvonalát elérte, s Kossuthban jutott világtörténeti emelkedésének csúcspontjára. Nem volt fejlett irodalmunk, s Vörösmarty,Petőfi, Arany, Jókai stb. egyszerre győzelmesen bevitték a magyar geniust a világirodalomba. A Hunyadyak kora óta nem volt nagy katonánk. Rákóczy forradalma óta meghanyatlott a magyar vitézség. S a hadvezérek úgy támadtak nálunk is, mint a franczia forradalomban. Honvédeink soha el nem haló ténynyel viszszaállították a magyar nemzet katonai prestigenzsét. A magyar színművészet a század elején még csak bölcsőjében volt. S ebből a bölcsőből egyszerre óriássá nőve, a művészet ellenállhatatlan fegyvereivel felfegyverkezve kitört, s győzelmes harczot vivott a magyar nyelvért és magyar nemzetiségért. Rossz bódékban a legelső rangú színpadi csillagok ragyogtak, s azután a nemzeti színházat árasztották el fényükkel, azon színházat, mely hosszú időn át a nemzeti élet egyedüli menhelye volt a főnkért művészet pártfogása alatt. Nemcsak a politikai színpad, hanem a színházi deszkák is óriások léptei alatt rengettek. Egressy Gábor, id. Lendvay és Lendvayné, Jókainé Laborfalvi Róza, Tóth József, Szentpéteri, László stb. szerepeltek ott. Erről a nemzedékről beszélt Jókainé, ki e nemzedéknek legünnepeltebb női taga volt. Ez a nemzedék nyert apotheosist Jókainé 50 éves jubileumában. Az eszme, a küzdelem, a rajongás, a hősi erőfeszítés, az anyagi érdekeknél magasabb érdekekre tekintő munka nemzedéke. Lady Macbeth, Glyceria, Zrínyi Anna, Katalin czárné, Volumnia stb., nemes vagy fenséges alakjai, azon alakok melyekbe Jókainé örök életet lehelt, mind elvonultak szemeink előtt. De elvonultak egyszersmind azon nagy alakok, kik nagyot gondoltak, nagyot tettek, nagy nyomokat hagytak maguk után, s kiket nem a képzelet alkotott meg, hanem éltek és a mieink voltak. s mikor az uj nemzedék álmélkodva tekint fel e nagyokra, nem a lehangoltság, hanem a tiszta öröm és büszkeség töltheti be szivét. Annak a nagy kornak mások voltak feladatai, s igy más emberekre, más hitre, más lelkesedésre, más elragadtatásra, más tetterőre volt szüksége. A mai nemzedéknek nem feladata a haza és a nemzet megteremtése, hanem megtartása és kifejlesztése. Nem feladata a tömeges rombolás és tömeges alkotás, hanem a lassú átalakítás. A titánok harcza sem, hanem a békés és folytonos munka. Az egyes nagyok helyére lépett a nemzet, mely mindenkinél nagyobb. Az egyesek óriás munkájának helyére a nemzeti munka. Néhány, a lángész által megvilágított agyat ezerek elméje, néhány titáni kart milliók karja van hivatva pótolni. És ha a jelen nemzedék megtette kötelességét, megoldotta feladatait, szintén büszke önérzettel végezheti be pályáját. De a nemes lendületnek, a magasztos eszménynek, a szép és fenséges iránti érzéknek nem szabad kivesznie a jelen nemzedékből sem. Azoknak a czéloknak, melyek még mindig a magyar nemzet előtt lebegnek,szükségük van bizonyos ideális lendületre a nemzeti szellemben. A nyers realizmus nem fegyverezheti fel a magyart a még kikerülhetetlenül bekövetkezendő küzdelmekre. Nem szabad feledni, hogy a nemzetek szellemi ereje a művészetekben is nyilvánul, s a tragédia fenséges művészete, különösen kifejezése szokott lenni a művelt népek tetterejének. Róma hanyatlásának korában a magasztos görög tragédiákat senki sem értette, nem olvasta. A végzet kérlelhetetlen hatalmával szembe állított emberi erély küzdelme helyett, a sülyedő görög, római nép a gladiátorok és fenevadak küzdelmében gyönyörködött. A színi előadás helyett a circusban. Jókainé a nagy nemzedék eszményei lelkesedésére figyelmeztetett ma. Művészetének nyitásán át a nagy korszak fényét vetette prózaibb korszakunkra. E nemzedék és e kor még nincs oly messze tőlünk, számos tagja tagja egyszersmind a jelen nemzedéknek. Ami tehát hiányzik belőlünk az eszményi lendületből, kölcsön vehetjük. Jókainé ismét megtanított bennünket lelkesedni. Az a nagyszerű, az elragadtatásba átcsapó ovatio, melyben Jókainé részesült, őt és fényes pályáját illeti. A korona elismerése, mely ezúttal először tüntet ki magyar művésznőt, szintén neki szól: a legelsőnek s legnagyobbnak. De a jelen nemzedék megmutatta, hogy midőn tud élni a jelennek, tud egyszersmind lelkesedni a múltért, a valóban szépért, nagyszerűért és fenségesért. BEKSICS GUSZTÁV: A NEMZET TÁRCZÁJA. November 30. Jókainé-Laborfalvi Róza. Irta : Keszler Jóózsef. Ifjúságom korából egy látomány maradt meg emlékeimben. Egy magas termetű, impozáns magatartásu hölgy, kinek classicai szépségű arczán némelykor a lélek mélyében szunnyadozó vulkanikus szenvedélyek kifejezése jelenik meg, kinek a keblében őrjöngő viharok sötéten árnyalják be bűvös tekintetű szemeit, kinek ajkáról mély és érczcsengésű szavak hullanak, kinek nyugodt, erőteljes mozdulataiban hatalmas lélek erélye beszél, kinek egész megjelenése lenyűgöz, elragad, megrendít. E hölgyet a színpadon láttam. Neve: Jókainé. Hány és mely szerepben láttam, azt alig tudnám megmondani. Egyes szerepeire emlékszem, részletesen elmondhatnám hatásukat, másokból csak anynyi maradt meg emlékemben, hogy ő játszotta őket. A darabokat elfelejtettem, a művésznőt még most is látom. Világosan látom egyes hatalmas mozdulatait és parancsoló, lebilincselő tekintetét; füleimben csengenek megdöbbentő szavai, melyek némelykor úgy hangzottak mint a harangkongás, némelykor hirtelen elnémultak, mint a szekercrecsapás. És azt mondják, hogy a színpadi hatás oly nagyon mutékony. Igenis múlékony, mint minden művészeté, mely az időben történik, de emléke megmarad azok lelkében, kik a hatást élvezték, és megmarad a följegyzésekben, még a legkésőbb ütőkor számára is. A színjáték hatását épp az a körülmény teszi oly becsessé, hogy a reális jelenségek sorából eltűnik. Aki nagy színművészt játszani látott, az egy distinctióval bír, melyet későbbi egész nemzedékek irigyelnek tőle, midőn a voltakról tudomást szerzendők, kénytelenek a feljegyzésekhez folyamodni. És meg kell vallanom hiúságomat: büszke vagyok rá, hogy Jókainét még színpadon láttam. De meg kell vallanom azt is, hogy nem láttam eléggé arra, hogy csupán magam véleményével álljak elő, midőn Magyarország legnagyobb tragicai színésznőjéről kell beszélnem. Jókainé nagy és fényes pálcájáról magam is részben följegyzésekből szereztem tudomásomat. Az enyémnél jelesebb tollra vár a feladat, hogy a művésznőt, ki a magyaroknak Schrödernéjük, Babheljük, Dorvaljuk, Ristorijuk és Seebachjuk volt egy személyben, érdemeihez és dicsőségéhez méltóan ünnepelje, és a legjelesebb toll is könyvet lesz kénytelen írni — nem pedig hírlapba való rövid tanulmányt, — ha e nagy genie iránt igazságos akar lenni. Álljon tehát itt néhány kép a halhatatlan hírnevű művésznőről, kinek ötven éves jubileumát ma üljük meg. Közlöm e képeket úgy, amint kutatásaim közben rájuk akadtam. A legjelesebb szakértők tollából folytak; illő tehát, hogy saját impressióm csak kövesse őket szerényen és igénytelenül. Laborfalvi Rózát legelőször Déryné naplójában találom hosszabban említve. Déryné azzal a csalhatatlan intuitióval, mely a nagy művészeket minden szakmájukba vágó jelenség megítélésében vezeti, korán felismerte a rendkívül nagy tehetséget Laborfalvi Rózában és tudta azt is, hogy a művész a gyermekben kezdődik. Azért legelőször is a négy éves leánykának adja képét, gondosan feljegyezve a gyermek imitativ tehetségének egy gyönge bár, de igen jellemzetes vonását. (1835-ben Budára érkezvén és a színház társulatába beállván) »nagy örömömre itt találtam, — írja Déryné *) — Kántornét is és az előttem mindig kedves, négy éves kora óta ismert Laborfalvi Rózát, ki most olyan volt, mint egy festő rózsabimbó, az ő meglepő, nemes szépségében. Midőn még Miskolczon laktunk, sokat jártam Benke atyásékhoz (Liborfalvi Róza atyja). Ő már akkor nem volt a színészetnél, professor volt s a saját házában lakott. Még akkor a kis Juczi olyan csepp volt, hogy alig látszott ki a földből. Elém hömpölygött a kis buczkó, átfogta térdemet kövér kis karjával s mondá : »Üljön le, nike, anya kiment« , s csevegett nekem az ő vérpiros ajkaival. Örömmel szaladt aztán anyja elé: »Itt volt, itt volt az a nike — — Melyik nénike ? — kérdé az anyja. — Az a nike, akinek igy áll a szája: nik — s azzal összecsucsoritotta azt a kis mogyorónyi száját, olyan volt csakugyan, mint egy piros eper, — »aztán nadon szeretem azt a nikét.«... Igazán is szeretett engem az a piczi jószág s e jó indulatát megőrizte irántam mindig, és gyakran, ah igen gyakran bebizonyította tettel is, s még ki is tette magát értem a későbbi időkben. De őszintén szerettem én is őt az ő természetes, egyenes magaviseletéért, nemes, jó szivéért. Most is itt találtam az igéző gyermeket, ki azon*. Napló I. köt. XVIII. fejszét 874. 1. ban már ekkor sokat ígért a mélyebben látók szemében.« Déryné helyesen ítélt a serdülő leányról, és a közel jövő már fényesen igazolta véleményét. Midőn 1837 augusztus havának 22 én megnyitották a nemzeti szinházat, Kántorné, ki a hős anya szerepére volt szerződtetve, nem érkezett Már közel volt az ünnepélyes megnyitás napja, és a színházi bizottság kétségbe volt esve. Ki fogja adni »Belizár anyját«, ha Kántorné meg nem érkezik ? — Nézzék meg a megnyitó előadás kék keretű és piros betűs színlapját 2) , és meg fogják találni rajta e jelentőségű Antonia, Belizár neje . . . Laborfalvi Róza.» Azon színháznak tehát, mely ma önmagát tiszteli meg azzal, hogy Jókainé jubileumát megünnepeli nagy művésznőnk egyik első és mindenkor leghatalmasabb támasza volt. Déryné, kinek figyelmét semmi a művészetre nézve fontos tény ki nem kerüli, erről is megemlékszik. »De most ki lesz az, — írja * — aki méltólag elfoglalhatja az árván maradt szereposztályt, hogy aztán a mellett meg is állhasson s megfelelő legyen a nagyszerű hősnők alakításában ? Senkit nem találtak alkalmasabbat, mint az akkor még igen fiatal s az ily matrónák, római hősnők szerepeiben gyakorlatlan Laborfalvi Rózát. S azt a kitűzött nagy szerepet ez a fiatal teremtés kénytelen volt három nap alatt betanulni és eljátszani. S eljátszotta és pedig mily meglepő sikerrel. De volt is hozzá királyi termete, klassicai szépsége és azok a nagy fekete beszélő szemei! És mi több, abban a borzasztó forróságban játszani, ami akkor itt uralkodott. Még a könnyű nyári ruhában is majd összefőtt az ember. S ő abban a fekete posztóból készült, térdig érő, szörnyű bő nyakkal, három rőrös uszálylyal ellátott, nyakig begombolt ruhában ! Szegény gyermekleánynak még a hajáról is csak úgy omlott a verejték. Fáncsi volt az öltözékekre felügyelő rendező s ő oly szigorun ragaszkodott mindahhoz, a mi az öltözék jellemzetességére tartozott, hogy attól egy tűhegynyit sem hátrált, teljes sort. • Ibd. 110. lap. De Róza azért megúszta a tengert s legyőzte nehéz feladatát.« Lehet ennél nagyobb dicséret! És figyeljék meg, kérem, mily finom érzékkel, mily lelkiismeretes pontossággal jegyzi fel az éltesebb, már akkor országos hírnevű művésznő az eseménynek minden fontos részletét és minden érdekes mozzanatát. E sorokban Laborfalvi Róza művészeti kora fejlettségének, saját megfigyelő tehetségének és szíve áldott jóságának állított elévülhetetlen emléket. E percztől fogva Jókainé csillaga egyenesen követi útját fölfelé egészen a művészi hírnév legmagasabb tetőpontjáig. Déryné ezentúl már csak rövid szavakban szól róla, mintha minden fölösleges szót kerülni akarna oly dologban, melyről úgyis mindenkinek van tudomása. Kolozsvári tartózkodása alkalmával csak ennyit jegyez fel *): »A már akkor szép hírnek örvendő s elragadó megjelenésű Laborfalvi Rózát elragadtatással fogadták s a lelkesedés minden utabbi föllépésénél fokozódott iránta.S így volt ez mindenütt, hol Laborfalvi Róza a szinpadon megjelent. Húsz éven át volt első az elsők között. Alkotó géniusának rendkívüli hatalma oly magasra emelte, hova többé senki sem követte. Egyedül állt fényében és dicsőségében. E hatalommal, e fényben, e dicsőségben működött legerélyesebben közre a szinpadi dictio azon nagy reformjában, mely a határozott dallamú szavalásmód elejtéséhez és a természetes, realisticus beszéd adoptiójához vezetett. E nagy horderejű reform érdemének legnagyobb része az ő nevéhez fűződik. E tekintetben oly szerepe volt nálunk, mint, Lecouvreur Adrienne-nek a franczia színművészetben. Az alakítás realisticájában is ő tündöklött az elsők között. Aminthogy keresztül törte a modoros beszéd korlátait, úgy egyáltalán példaként járt elől az autorok hű felfogásában és természetes interpretációjában. Első volt azok között, kik a régi hagyomány fölött győzedelmeskedtek; első volt azok között, kik a gyakorlat új elveivel a művészetnek új korát nyitották meg. Nevéhez fűződik az örök szép az örök igazzal való egyesülésének végleges diadala. Húsz év alatt kivívta az általános elismerést. Midőn 1856-ban megjelent a »Huszonnégy író és színész arczképcsarnoka«, (Hölgyfutár) Tóth Kálmán ezeket irta róla: »Jókainé, tragédiánk szemefénye. Vele támad*) Ibid 899.1rtak fel színpadunkon a Zrínyi Ikonák, Gertrudok, Bornemisza Annák és a régi magyar történet többi dicső hölgyei. Kevés színésznő van, ki a természet által oly dúsan megáldatott volna mindazon külső és belső kellékekkel, mik a művészet útján sikert biztositnak. Szép külseje, déli termete, nemes plasztikai mozdulatai, arczának komoly, méltóságos tekintete, s hajlékony, változatos hangja, mely egyiránt alkalmas a gyöngéd érzelmek, s a legmagasabb női szenvedélyek kifejezésére, tiszta, gyönyörű beszédmódja őt a meghatóbb színpadi tünemények egyikévé teszik. Ajkairól hallva Vörösmarty jambusait,könnyen elhiszszük, hogy a magyar nyelvnek alig van párja a világon. Oly zengzetesen beszél, miképp az »Énekek énekét« véljük hallani. Az ő ajkain a szerelem suttog, mint szellő , a harag, a hosszú menydörög mint egy villamos felhő. Nemes arcza vissza tudja tükrözni a szív legszelídebb és legszilajabb indulatait. Plasztikája megdöbbent. Néha midőn a fejedelmi alak festői jelmezében előttünk megjelen, egy intése, egy mozdulata elég, hogy elhigyjük, miképp előttünk nem egy kitűnő színésznő játszik, hanem Stuart Mária vagy Volumnia élethű arczképei testesültek meg s léptek elénk, hogy még néhány perczig uralkodjanak fölöttünk... Játékát a legművészibb nyugalom jellemzi. — Vidéki vendégszereplései valódi diadalok voltak. Mindenféle kitüntetésekkel s becses emlékekkel lepték meg. Egyik fő előnye a sokoldalúság. Csak néhány szerepet kell idéznünk, hogy ezt bebizonyítsuk. Thisbe— Angeloban; Volumnia—Coriolanban; Leona; Stuart Mária; Bornemisza Anna ; Doray marquise — Paul Jonesban; Zrínyi Ilona; Mari — Egy anya a népből ; Lecouvreur Adrienne. — Mily roppant tere a művészetnek, a szerelemféltő indulatos Thisbétől Lecouvreur Adrienne művészi haláláig. Mennyi méltóság Stuart Máriában, mennyi élethűség a szegény Mari szenvedéseiben. — Elfeledhetjük-e valaha Volumnia esdeklő beszédeit, melylyel Coriolan vasszivét meghajtja; vagy Gertrud izgató szavalatát a vajda koporsója fölött, »Gritti«-ben; vagy a látnok Charitas túlvilági előadását Czakó »Szent László”-jában; vagy Leona őrült üvöltéseit, minél megrázóbb és kisértetiebb hang nem képzelhető. S e mellett sohasem torzít, nem vadászsza a tömeg tetszését, nem kapkod a hatás után és művészeletét nem áldozza fel soha tapsoknak.« !) E színlapnak tudtommal egyetlen létező példánya id. Szinnyei József birtokában van, ki kegyesen megengedte, hogy e kincsét megtekintsem, keresgéléseimben szives készséggel útbaigazított, és rendelkezésemre bocsájtotta a színház történetére vonatkozó nagybecsű könyvtárát. Fogadja ezért a jeles búvár benső bálom kifejezését. BELFÖLD, Budapest, nov. 30. A képviselőiház holnap hó 1-én d. e. 10 órakor ülést tart. Budapest, nov. 30. A képviselőház pénzügyi bizottsága decz. 2-án d. e. 11 órakor ülést tart. Budapest, nov. 30. (Az új horvát bán.) Győrmegye főispánjának, Khuen- Héderváry grófnak horvát bánná való kineveztetésével, véget ér egyúttal az a kivételes állapot, amely Horvátországra nézve az alkotmányosság felfüggesztésével volt azonos. Az albán dolga lesz ismét helyreállítani az alkotmányi tényezők normális functióját s e működésében — meg vagyunk győződve róla — jóindulatú támogatásban fog részesülni minden oldalról. Ebben Héderváry gróf fiatal kora daczára is dicsekedhetik mindazon képességekkel, melyek nehéz föladata sikeres megoldására teszik hivatottá. Kipróbált hazafisága s a közélet mezején eddig is tanúsított szakavatottsága és buzgósága, teljes megnyugtatást nyújthat azoknak, akik súlyt fektetnek Horvátországnak Magyarországhoz való benső, szívélyes viszonyára, míg az a körülmény, hogy bírja a horvát nyelvet, hogy hosszabb időn keresztül bő alkalma nyílt a horvát viszonyokkal alaposan megismerkedni, horvát részről is rokonszenves fogadtatást biztosíthat számára. Hogy az ulbán esetleg egy ősi magyar főúri család tagja, az Horvátországban tán épp oly kevéssé kelthet aggodalmat, mint nem kelt rala aggodalmat Magyarországon, ha a kiváló méltóságra nem közvetlenül magyar származású egyéniség emeltetik. A fődolog mindenütt az, hogy a bán, tudatában a két ország közjogi viszonyából folyó kötelességeinek, érzetében magas állása nagy felelősségének, alkotmányos és pártatlan magatartás, államféfiúi tapintat és mindenre kiterjedő figyelem által erősítse meg az érdekek ama solidaritását, mely Horvátországot az anyaországhoz fűzve, egyszersmind a kölcsönös, zavartalan fejlődés és haladás szükségképp feltétele gyanánt jelentkezik. Hiszszük, hogy az újbánnak sikerülni fog nemsokára meggyőzni mindenkit arról, hogy az ő méltóságában a magyar szent korona egységes volta jut kifejezésre, de e mellett, hogy lelkiismeretes és tevékeny feje az ország kormányának, melynek élére állíttatott s hogy benne Horvátország jogos érdekei — a szent korona egységének keretében — mindenkor hathatós szószólóra és képviselőre fognak találni. Budapest, nov. 30. (A horvát válsághoz.) Khuen-Héderváry Károly grófnak horvát bánná való kinevezésével egyidejűleg kir. kézirat fog megjelenni, melylyel Bedekovich Kálmánnjból kineveztetik horvát miniszterré. A báni méltóság elvállalása iránt Philippovich báróval folytatott tárgyalások, mint a »Budapester Correspondenz« értesül, kizárólag báró Philippovich megrongált egészségi állapota miatt nem vezettek óhajtott eredményre; báró Philippovich, ki idült testi baj következtében lépett volt nyugdíjba, most nem vállalhatta el a horvát bán teljes erőt és tevékenységet megkövetelő hivatalát. Khuen-Héderváry gróffal soha sem folytattak tárgyalások egy osztályfőnöki állásnak a horvát országos kormánynál való elvállalása iránt; erre egy oldalról sem gondoltak s a gróffal annak idején megindított tárgyalások már eredetileg a báni méltóság átvételére vonatkoztak. — A horvát országgyűlési képviselők legtöbbje már holnap Budapestre érkezik s igy alkalmuk lesz az uj bánnal már itt a fővárosban érintkezésbe léphetni. Budapest, nov. 30. (A főrendiház és a polgári házasság.) A »Magyar Állam« jelenti: A keresztények és izraeliták közti házasságról szóló törvényjavaslatot a főrendiház egyesült hármas bizottsága f. évi deczember hó 3-án (hétfőn) d. e. 11 órakor veszi tárgyalás alá. E tárgyalás legalább két napot fog igénybe venni. A jelentés csak szerdán vagy csütörtökön fog a plénum elé kerülni s minthogy remélni sem lehet, hogy találkozzék a főrendiházban olyan, ki ejavaslat tárgyalása tekintetében sürgősségi javaslatot tegyen, a plénum fog a tárgyalásra határnapot kitűzni s valószinüleg a menitorális tárgyalás csak deczember 10. táján veheti majd kezdetét. Budapest, nov. 30. (Az országgyűlés munkarendje.) Az országgyűlésen a karácsonyi szünidőkig — amint a »Bud. Corr.« értesül — a jövedelmi pótadó-törvényjavaslaton kívül még csak a jövő év első hónapjaira adandó indemnityről szóló törvényjavaslat fog tárgyaltatni s miután a jelenleg tárgyalás alatt levő törvényjavaslat előreláthatólag a jövő hét közepéig el lesz intézve s a keresztények és zsidók közt kötendő házasságokról, továbbá a jövedelmi pótadóról, valamint az indemnityről szóló törvényjavaslatokat — melyek utolsóját a képviselőház már a jövő hét végén, legkésőbb azonban december 10-én valószínüleg tárgyalás alá veszi — a főrendiház is rövid idő alatt el fogja intézni, az országgyűlés valószínüleg már deczember 12, legkésőbb pedig 14-én, január 7—8-ikáig el fog halasztatni. (Természetesen mindez attól függ, hogy meddig tart az adójavaslatok feletti vita. A »Nemzet« szerk.) A pénzügyi albizottságnak a jövő évi államköltségvetési előirányzatról szóló jelentése még a jövő hét folyamán a képviselőház elé fog terjesztethetni, úgy, hogy a költségvetést mindjárt január elején tárgyalás alá lehet venni. Budapest nov. 30. (Új törvényjavaslat). Némely megyék határának, egyes községek és puszták átcsatolása által való kiigazításától, mint értesülünk, törvényjavaslat készült, s annak szövege a magyar minisztertanács által már tárgyaltatott is. — A törvényjavaslat az 1881. LXIII. t. sz. alkotása óta, a törvényhatóságok illetőleg a községek részéről kezdeményezett tárgyalások rendén közigazgatási és más egyéb fontos szempontokból indokoltnak talált, s a legtöbb esetben kisebb mérvű átcsatolásokra szorítkozik. Nagy-Szöllös, nov. 29. (A megyei bizottsági tagok igazolásához.) Kétség merülvén fel Ugocsa megyénél a részben, váljon a f. é. október 31-én eszközölt bizottsági tagválasztások ellen felmerült panaszok másodfokbani elbírálására, tekintettel arra, hogy folyó évi október 4-ikén új biráló választmány alakíttatott, ezen választmány-e az illetékes, avagy az 1880. év elején törvény szerint 3 évre alakított biráló választmány, a belügyminiszter megyénk alispánjának felterjesztése folytán kimondotta, hogy a törvényhatósági bizottságból, a hat év letelte után a folyó év végével kilépő tagok helyére megejtett választások körüli eljárásnak másodfokbani elbírálására, nem az. évi október 4-ikén alakított új bírálóbizottság, melynek három évre szóló megbízatása csak 1884. január 1-én veszi kezdetét, hanem azon