Nemzet, 1884. augusztus (3. évfolyam, 689-719. szám)
1884-08-02 / 690. szám
Szerkesztéség : Ferenczsere-tere, Athenaeum-épület, L emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztősedhez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunkL Köziratok visszaküldésére nem vállalkozunk HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-ter*, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás, 690. (212 ) szám. Budapest,1884. Szombat, augusztus 2. Kiadó-hivatali: g#*eaoziek-teret Athenaeum-épület, földaalulé Előfizetési díj : küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli ét etti kiadás együtt: 1 hónapra 2 firi 8 hónapra 6 » 6 hónapra .. ...................................... 12 » Az eeti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám 4 kr. III. évi folyam. Budapest, augusztus 1. A szebeni román lap csekély értelmi erőre valló nagy phrasisokkal dolgozik a szóba hozott Hóra-ünnepély alkalmából. Nagy hősiességgel kijelenti, hogy nem fél az akasztófától sem. Éppen olyan okos és tartalmas beszéd, mint mikor Csanády Sándor kijelenti a képviselőházban, hogy ő nem fél a »hóhér pallosától sem«, az előtt is megmondja az igazat. Amint nem fenyegette s nem fenyegeti Csanádyt a hóhér pallosa, mely nem létezik, úgy nem fenyegeti a románokat sem, mint ilyeneket az akasztófa, melytől azonban bizonyos esetekben mégis csak jó lesz félni azoknak, akiket illet a közrend és közbátorság érdekében. Örökösen csak az üres, kongó nagy phrasisok azok, melyekből a román sajtó nagy része táplálkozik. Szegényes, alantas niveau ez nagyon. Mikor fogunk már a román sajtóban egy értelmes, higgadt, okos szót is olvashatni ? Nem sokalták már meg az örökös üres phrasisok sovány táplálékát ? Hogyan elégíthet ez ki egy ambitiosus, értelmiségére rátartós nemzetiséget, mint a román ? Egyik leggyakrabban használt s merőben elkoptatott vesszőparipája a román lapoknak, melyen a szebeni lap ezúttal is nyalogal, »a magyarosítás«, az »assimilatio«, melylyel legtöbbet és leglelketlenebbül izgatják a román nép azon részét, mely irni-olvasni tud s ezáltal azt a nagyobb részt is, mely nem esik az irni-olvasni tudás gyanúja alá. A szebeni román lap ismét nagy hősiesen azt mondja, hogy »nem lesz az assimilatióból semmi sem«, mintha ez oldalról isten tudja, mily nagy veszély fenyegetné román fajrokonait. Pedig a dolog valójában úgy áll, hogy éppen a román nemzetiségnek van legkevesebb joga, az assimilatió izgató jelszavával dobálózni, mert a hazában lakó összes népfajok között éppen a román, a legintadabb nemzetiség. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint a 23 millió főnyi román népből nem kevesebb mint 92-17 százalék (2.141,740) csak románul beszél. Tehát az összes hazai románságnak csupán 783 százaléka beszél más nyelvet is anyanyelvén kivül. És mig e viszonyt igy látjuk a románoknál, nézzük, hogyan áll a többi népfajoknál. A 60 millió magyarból csak magyarul beszél 81-82°/o (5.044,655). Az 1-7 millió németből csak németül beszél 61-70°/o (109,716). Az 1-7 millió tótból csak tótul beszél 85-52% (1.531,438). A 342,351 ruthénből csak ruthénül beszél 89-51°/o (306,451). A 605,725 horvát-szerbből csak horvát-szerbül beszél 74-95°/o (454,020.) A 60,948 vendből csak vendül beszél 80-90°/, (49,308.) Tehát csak az anyanyelvet beszélők legnagyobb százaléka éppen a románok közt van. A legnagyobb e nemű százalék az összes hazai népfajok közt. Igaz, hogy e tény nem valami kedvező világitásba helyezi a románok műveltségi viszonyait, de illustrálja másfelől azt is, hogy éppen a román nemzetiség van legkevésbbé megkezdve más nyelvek által s az egész nép nöm ugyszólva egy kerek, elzárt, vagy inkább elzárkózott egészet képez. Leginkább a magyar jellegű assimilatiótól tartanak, az ú. n.magyarosítástól. Ezzel agitálnak és szédelegnek legtöbbet. Pedig absolute nincs igazuk. Ezen oldalról is ki lehet mutatni statisticai adatok alapján, hogy az egyetlen ruthent kivéve, éppen a románok közt vannak a legkevesebben, akik a magyar állam nyelvét beszélik. Lássuk az adatokat: A románok közül beszél az anyanyelven kivül magyarul is 5-90°/o (137,252.) A németek közül beszél az anyanyelven kivül magyarul is 2r02°/o (377,041.) A tótok közül beszél az anyanyelven kivül magyarul is 9,82% (176,693.) A horvát-szerbek közül beszél az anyanyelven kivül magyarul is 10-83°/o (65,637.) A vendek közül beszél az anyanyelven kivül magyarul is 12’22°/o (7450.) Végül a ruthenek közül beszél az anyanyelven kivül magyarul is 5.70®/6 (19,525.) Tehát csupán a kevés számú ruthenek s ezek is csak Va'Vo-kal vannak hátrább, mint a románok az államnyelv tudásában. Mit bizonyitnak ez adatok? Azt, hogy a románoknak — mondjuk — ezer éves magyar uralom alatt ma is 92T7°/6-a tiszta, és eredeti oláhnak maradt meg s nem beszél más nyelvet, mint a maga anyanyelvét, a románt. Mi ehhez képest az az 5,90%, mely magyarul is tud ? Ennek a nem egészen hat százaléknak is egy része olyan, hogy a magyar nyelv neki: kenyérkereseti megélhetési eszköz, a másik része pedig ép oly fanaticus nationalista, mint például az a hírlapíró, ki a fejtegetésünk tárgyát képező czikket írta a szebeni román lapba. Hogyan lehet tehát épp észszel és jó lelkiismerettel erőszakos magyarosításról, assimilatióról beszélni, mint olyanról, mely veszélyként fenyegetné a románokat? Hiszen még magában Romániában sem maradt érintetlenebbül a román nyelv, mint az ezer éves magyar uralom alatt! És a közlött adatok tanúbizonysága szerint nemcsak a románok, de a többi hazai népfajok nagy zöme és roppant többsége érintetlenül őrizte meg nemzeti nyelvét. Pedig lett volna mód, idő és alkalom bőven elég, hogy ez ne úgy legyen ma, de a magyar nem tette. Nem mintha nem állott volna hatalmában, hanem mert — mint Kállay Béni »Magyarország a kelet és nyűgat határán« czímű jeles akadémiai értekezésében alaposan és szépen kifejté — államszerkezetének és közszellemének nem ez volt a természete, nem ez volt a czélja. Ma sem az. Éppen ezért, ha nem is emlegetünk akasztófát, de mindenesetre“ rosszhiszeműségen, vagy tudatlanságon alapuló bűnös dolgot művelnek azok, kik az assimilatió jelszavával bolondítják és izgatják a népet ellenünk. A NEMZET TÁRCZÁJA. Aug. 1. Románó csibakéró sziklariben. Jegyezgetések. Jttkai Márttel. (Folytatás és vége.) XIII. És még mindig nem következik a román ó csibakéró sziklariben. Előbb az exegesisen kell kezdenünk, hogy támadt egy magyar főherczeg keblében az a gondolat, hogy ő a czigányok nyelvét tanulmányozza ? Fiatal korában jött az az eszméje, hogy ő a magyarok eredetét szeretné feltalálni. Hogyan ? A nyelvészet nyomán. Ha a czigányok őseredetét fel lehet vezetni Hindusztánig, miért ne lehetne a magyarokat is Ázsia belsejéig? De hát váljon igaz-e az is, hogy a czigányok Hindusztánból származtak ? Ez a kérdés volt a kiindulási pontja. A Yasa-ezrednél, kinn Lombardiában, ahol a főherczeg az 50-es évek elején szolgált, volt 36 czigány katona. Azokat József főherczeg egyenként magához hívta, külön mindegyikét kikérdezte egyes szavak jelentése iránt, míg meggyőződött róla, hogy az igazi szavakat mondják, nem csalják meg. (Eleinte megpróbálták.) Mikor e szavak össze voltak gyűjtve, akkor megtanulta tőlük a ragozást, a szókötést, a declinatiót, a conjugatiót, jó Studium volt a grammatica viva. Mikor Magyarországra visszakerült, már akkor jól tudott czigányul. Egyszer egy erdélyi városba kerülve, a vendéglőben ebédelt együtt több tisztekkel, a kikkel akkor a polgári hivatalnokok is együtt tartottak. Ott volt a Bezirkscommissar is. — Nagy úr volt akkor egy Beczirker! A terem közepén egy czigánybanda húzta a polkát, meg a mazurt. — No most elhuzatom velük a nagyidai keserves nótát, mondá a kerület főnöke. — Bajosan teszik meg, szólt a főherczeg. A czigány nem igen áll kötélnek, ha a maga nemzeti gyászát akarják vele elhuzatni. — No majd én megmutatom, hogy nekem megcselekszi! A főherczeg erre odaszólt czigányul a prímásnak. — Húzd rá neki azt a nótát, amelyikért huszonöt botot kell kapnod, én minden botért, amit kiállsz, száz forintot adok. A prímás ráhunyorított, s azt mondta rá: »csácsó!« s amint a nagyságos úr ráparancsolt, hogy húzza el a nagyidai nótát, rárántotta neki a Rákóczy-indulót. A Beczirker majd a bőréből ugrott ki dühében, de a czigány olyan ártatlan képpel esküdött mennyreföldre, hogy ez az igazi nagyidai nóta, hogy inkább adott neki egy fertálybankót, csak ne húzza tovább. — »Jobb szerettem volna én ennél a huszonöt botot!« szólt nagy busán a prímás. (A főherczeg szerint a czigányokgyásznótája nem a nagyidai vereségről szól, hanem az őshazájukra való visszaemlékezést tolmácsolja.) Azután folytatta József főherczeg a czigánynyelv tanulmányát korábbi nyelvészek munkái, p. Liebig nyelvtana nyomán, s külföldi utazásaiban, a más nemzet czigányai között. Egyszer egy nagy német városban akadt egy vén czigányasszonyra, a kinek a czime csak ez volt: »Die alte Hexe« — Ennek a bátyja az akasztófán halt meg, úgyszintén az apja is, — valamintségesen a nagyapja is; — tehát jó famíliából való volt. — Ő maga azonban »egyptomi bűvészet« segélyével csodakurákat mivelt s hetedhét országban hires volt felőle. Különösen a makacs női bajokat, amik minden orvosi tudományon kifognak, csalhatlanul meggyógyította. Két magas fejedelmi hölgy is, kik közül az egyik a főherczeg rokona, felkereső a csodatevő czigányasszonyt, József főherczeg kíséretében. Mikor a főherczeg a czigányasszonyhoz belépett, megszóklta őt a maga nyelvén: »te vén asszony! hát mért hazudod te azt, hogy te egyptomi vagy, hiszen tudod, hogy mink Indiából jöttünk ide!« Nagyot lobbant az öröm a vén asszony fekete arczán az édes czigány szóra. »Hát hogy ne tudnám ? De hát ezeknek a fehér bőrűeknek nagyot kell hazudni, hogy elhigyjék! csak te halgass! Téged nem csallak meg, de ha ezek meg azt kívánják, hát hadd legyen nekik, amit kívánnak.« S azzal elővette az egyptomi varázsmondatokat, (amikkel a zsizsiket űzik ki a lencséből) aztán disznózsírból meg levendulából elkészítette a csodatevő itt, aminek a receptjét a mágusok hagyták hátra papyrus levélre irva. József herczeg nem árulta el a csodaszer titkát a magas urhölgyek előtt s azok bizonyosan meggyógyultak tőle. — Nagy orvos a hit! Külföldön a czigányok közé fehérek is keverednek ; hanem azokat az igazi czigányok magasról lenézik, s csak a legaljasabb szolgálatra használják; azt tartják, hogy ezek rontják a czigány becsületét. Nálunk nem szokás ez. Egy öreg magyar czigány prímás, aki a főherczegnek nagy kedvencze volt, összeírt egyszer a számára egy egész czigány szótárt is. Csak az a baj van vele, hogy az öreg prímás a czigány nép Kazinczyjának képzelte magát s olyan uj szavakat csinált, a miket semmi czigány meg nem ért. Például erre a szóra »ágyú« a mi a czigányban nincs meg, összeragasztott két szót »ággyal,« úgy hogy most meg egy czigány Szarvas Gábor kellene hozzá, a ki a szótárát kinyelvőrölje. De nagy praktikus hasznát is vette József főherczeg a czigánynyelv ismeretének. A csehországi hadjárat alatt rajta kaptak egy czigányt, hogy a poroszok részére kémkedik. Más tábornok főbelövette volna rögtön, talán a főherczeg is, ha nem czigány a kém; — így azonban maga elé hozatta s elkezdett vele czigányul beszélni. »Mit fizetnek neked a burkusok, a miért nekik hirt viszesz ?« — »Hát, kire válogatja: van olyan, a melyikért száz tallért, van olyan, amelyikért ezer tallért adogálnak.« — »Aztán hány purdéd van otthon ?« — »Egész káplár állja, csak azokért adtam rá a fejem.« — »Hát én nem bánom, hordj hirt felőlünk a burkusoknak; ha te nem teszed, megteszi más; hanem aztán viszont énnekem meg hozz hirt a burkus táborból, hanem nekem nincs ám annyi pénzem.« — »Neked pirincz, megteszem én azt a te aranyos szép szavaidért ingyen.« — S az egész hadjárat alatt az a czigány család volt a főherczegnek a legjobb hadi kéme — a poroszok költségén. Azok száz szemmel strázsálták az öreg czigányt, hogy el ne árulhassa őket, hanem az a purdéitul küldötte az izenetet, s azok az arasznyi porontyok olyan pontosan elmondták a rájuk bízottakat, mintha írásban hozták volna. Ezután kezdett a főherczeg az összehasonlító nyelvészeti tanulmányhoz. Először az európai különféle czigány idiómák eltéréseit tanulmányozta át, azután fordult az ázsiai rokonszerű nyelvek egybevetéséhez. Hogy ebbe a vizsgálatba belemélyedhessen, meg kellett ismerkednie a szanszkrit, arab, török, hindusztáni nyelvvel, irodalommal, írásjegyekkel. Ennek a tanulmánynak az eredménye a »román, csibakéró sziklakiben.« XIV. Ha előttem nem feküdnének kizárva ezek a vaskos könyvek, a mikben minden szó József főherczeg ismert férfias betűjegyeivel van irva, alig tudnám elhinni, hogy egy uralkodó családbeli főherczeg, a kinek rangja annyi nehéz hivatást, gazdagsága annyi élvezetet kínált s a ki mindannak meg is felelt, a családi élet örömei, a hadjárat viharai közepett, annyi változatos munka mellett, melybe a honvédelem szervezésétől kezdve a kertalkotás, artézi kút furatás, állatnemesítésen keresztül a tűzoltó szerek tökéletesítéséig minden egybe van halmozva; még ilyen kimagasló és széles alapon épített irodalmi művet is képes legyen létrehozni, ami maga elég volna egy emberélet szerzeményének. A »romano csibakéró sziklariben« czímtábláján a magyarországi czigány vajdaságok egyikének czimerét viseli vignettül: egy töviskesdisznót, futó szájában cserággal. (Én is találtam egy ilyen vajdaczimert, Gomán Ádám vajda ezüst buzogányára kiverve; ez meg egy férfi, aki két hátulsó lábain álló lovat tart kötőféken; egy harmadik czigányvajda czimert viszont egy mellcsattról rajzoltam le: két oroszlán tép egy kígyót.) Ez összehasonlító nyelvtanban elő vannak adva a magyarországi czigány nyelv szabályai, ragozásai, szókötései, számos példákkal értelmezve, s viszonyítva a szanszkrithoz. Kiderül a tanulmányból, hogy a czigány nyelvtan szabályzata nem más, mint a szanszkrité, elszegényülten. A szanszkritban van három" nem, három szám, a czigányban csak két nem: férfi és nő, és két szám, egyes és többes. A szanszkritban van nyolcz eset szerinti ragozás : nevező, birtokló, tulajdonítandó, szenvedő, szólító, kiható, segítő, állapító; a czigány nélkülözi a 8-ikat, de a hetedik kifejezi a behatót és távolitót. A szanszkrit igék 5 alakra, 14 időre és módra oszlanak s 10 nyelvtani osztályba soroztatnak; a czigány igék 6 alakra, 11 időre és módra s 4 nyelvtani osztályra szorítkoznak. Legközelebb áll a czigány nyelvtan szabálya a prukrithoz, a népnyelvhez; egyes szavaiban pedig legtöbb hasonlata van a hindusztánihoz. Most segélyül jön a »romano ugrikano alanengero libro«, melynek rovataiban a tudományos búvárkodó a czigány nyelv egyes szavait, kifejezéseit, egész mondatait egymás mellé sorakoztatja a szanszkrit, prukrit, hindusztán, bangali nyelvekkel. Azután kikeresi az egyes szavakat, amik a czigány nyelvben otthonosak, a kashmiriak, seikok, mabrattok, szindhik nyelvéből. — Itt sem áll meg, folytatja a nyomozást a malabári, tamuli, telingai, czingáli és maldivi nyelvek rengetegeiben. — Talál nyomokra a persában, a törökben, a kurdban. Hatszáznegyvenegy fokólap van megtöltve a keleti nyelveknek e szónyomozásával: valóságos nyelvészeti kincstár. Egy pár összehasonlított mondatot kijegyeztem belőle: Magyarul: »Az Isten nem hal meg, az ember nem él örökké.« Czigányul: »Devel na merel, manusz na csele dzsivel.« Hindusztánul: »Dev na murri, adini (török szó) na lek szint.« Magyarul: »A hold nagyobb, mint a csillag. Czigányul: »Csonhi bara der, hár szírna.« Hindusztánul: »Csand hej bara, szül ti szitára.« És ehez járul még az összehasonlítás a magyar czigánynyelv, és az angol, cseh, franczia, török, görög, BELFÖLD. Budapest, aug. 1. (A használhatatlanná vált pénz kicserélése.) A használhatatlanná vált új ötven forintosok kicserélése és beváltása tárgyában a pénzügyminiszter körrendeletet bocsátott ki, melyben felsorolja azokat a módosításokat, melyekkel a használhatatlanná vált 50 frtos állami jegyek kicserélése és a sérültek beváltása iránt 1882. február 18-án kibocsátott körrendelet határozatai az 1884. évi január 1-én kelt 50 frtos államjegyek kicserélésére és beváltására nézve szintén irányadók. A módosítások a következők: a 2. §-hoz: összeragasztott, II. kibocsátású, 1884. január 1-én keltezett 50 frtos államjegyek a kir. pénztárak által fizetés gyanánt vagy kicserélésképen csak az esetben fogadhatók el teljes névértékben, ha azok finom selyempapírral vagy egyéb átlátszó anyaggal olyképen ragasztattak össze, hogy a jegyek teljes hiánytalansága és valódisága egész biztossággal megállapítható. A más módon összeragasztott II. kibocsátású 50 forintos államjegyek sérülteknek tekintendők s az 1882. évi 4395 szám alatt kiadott utasitás 9. §-a értelmében a megtérítési összeg kiszabása végett a m. kir. pénzügyminisztérium utján a cs. és kir. közös pénzügyminisztériumhoz küldendők. A 4. §-hoz: Oly II. kibocsátású 50 ftos államjegyek, melyek állapotából kitűnik, hogy azok szándékosan lettek megváltoztatva, az 1882. évi szeptember 26-án 1868. sz. a. kiadott rendelet 1 pontja értelmében állami pénztárak és hivatalok által fizetés gyanánt nem fogadhatók el, hanem ezek által a valódiság megállapítása illetőleg azoknak az előállítási költségek megtérítése mellett való kicserélése végett a m. kir. közp. állampénztár utján a bécsi cs. és kir. közös pénztárba küldendők. A 6. §-hoz: A sérült új kibocsátású 50 frtos államjegyekért járó megtérítés megállapítása végett azok alakja 200 egyenlő négyszögrészre osztatik. Ezen felosztás olynemű hálózat alkalmazása által eszközöltetik, mely derékszögű keretbe van illesztve s akként készült, hogy a keret belső térfogata tökéletesen fedi az államjegy alakját és ezt a keretben vízszintesen és függőlegesen egyenlő távolságban húzott fonalak álól 200 egyenlő nagyságú négyszögű közre osztja. A 7. §-hoz: Minden négyszögrész után, melynek térfogata a hálózat alá tett 1884. január 1-én kelt 50 frtos államjegy által legalább fele részben nem fedeztetik, az államjegy teljes névértékéből 25 kr levonandó. Oly hiányzó részekért, melyek két vagy több négyszögrész érintkezési pontján vannak, nem az egyes négyszögrészre eső összeg, hanem azon összeg vonandó le, mely a hiányzó résznek együttvéve felel meg. Budapest, aug. 1. (A belgrádi lapok Angyelics Germán útjáról.) A belgrádi »Videlo« azon ünnepélyes fogadtatásról, melyben Angyelics patriarcha Belgrádban részesült, lelkesült czikket írva, egyúttal említést tesz ama »durva ildomtalanságról« is, mely egy belgrádi lapocskában a »Beogradszki Dnevnik« (Belgrádi Naplóban) megjelent. A nevezett lap szerkesztője Jovanovics Kornél a volt omladinismusnak apostola és Miletics magasztalója. Ez megtámadta Angyelicsot »a kinevezett patriarchát« és a magyarok bérenetét. A »Videlo« ezen eljárást botrányosnak bélyegezve, megtámadja az »idegent« — Jovanovics újvidéki születésű — aki a szerb vendégjoggal igy visszaéli k. "Cr LFÖL ID. Budapest, aug. 1. (Oroszország és Francziaország 1876 ban.) A »Figaro« nagy port vert czikkében tudvalevőleg közli, hogy mi módon akadályozta meg Oroszország a franczia-német háborút. A »Neue Freie Presse« ma érkezett számának egyik párisi levele helyreigazítja a »Figaro« elbeszélését. A bécsi lap szerint a dolog nem történt úgy, amint azt a »Figaro« élénk képzelődéssel előadja. Mindenekelőtt a francziák csakis gyaníthatják azt, hogy Németország 1876-ban második háborúra készült Francziaország ellen. Mi természetesen nem állíthatjuk bizonyosan, hogy a németek részéről megvolt-e ez a szándék. Annyi tény, hogy a franczia diplomatia akkortájt nagy aggodalomban volt e tekintetben. Állítólag hallották Bismarck herczegnek olyan nyilatkozatait, melyek ebben összpontosultak: »Valahára végeznünk kell!« Egyéb tüneteket is a legpessimisticusabb módon fogtak föl. A bizonytalanság érzete fogta el a vezető köröket s már gondolkoztak a védelem leghatályosabb eszközeiről is. A diplomaták erősebb munkálkodására így kellőleg elő volt a tér készítve. S akkor történt, hogy az orosz czár a pétervári franczia nagykövetnek, Lefie tábornoknak, aki iránt mindig hajlandósággal viseltetett, talán csak azért, hogy Francziaország iránti jó indulatairól adjon tanúságot, könnyed hangon ezt mondá: — Azt hallom, hogy Francziaország hadseregének újjászervezése lassan halad. Kár. Kissé jobban kellene igyekezni. Az ember sohasem tudja, hogy mi történhetik . . . Kevésbbé izgatott időben Lefie tábornok a czár e hajlandóságát a maga értéke szerint tudta volna megbecsülni. De akkor a czár szavai fatális jelentőséget nyertek. Ő az utolsó mondatból azt következteté, hogy a czár már ismeri Németország szándékait, s e figyelmeztetés által félre nem érthető módon nyilvánítja iránta rokonszenvét. Amint e körülmények között különben kötelessége volt, a dolgot azonnal megsürgönyözte Decazes herczeg külügyminiszternek. A herczeg azon diplomaták közzé tartozik, akik örömest őrizkednek az illusióktól. A czár szavai iránt viseltetett tisztelete daczára, annak diplomatiailag meghatározható értéket tulajdonítani nem tudott. Irt tehát Lefie tábornoknak, hogy ő felsége nyilatkozatában fölötte becses rokonszenv jeleit látja, s azt kifejteni és megerősíteni minden után törekedjék a nagykövet. De fejtse ki a czár és a kormánykörök előtt, hogy Francziarszág katonai újjászervezésének jellege békés, a védelem actiója s ebben az értelemben, a czár óhajának megfelelőleg, annak befejezését sürgetni fogja. Lefte tábornok szerezzen tudomást arról, hogy ha Francziaországot újólag mégis fenyegetné veszély, támogatni fogja-e azt őfelsége szavával vagy másképen, mint ahogy hadseregét újjászervezésének munkájában olyan rokonszenvesen bátoritá. Ez a levél lényege. Jellege védelmi volt, s nem törekedett, mint azt a »Figaro« következteti, szövetségesek után háború esetére, s nem állott benne az, hogy a czár szükség esetén, rántson kardot Francziaország mellett. E lépést még a Quai d’Orsayn megtenni szükségesnek nem látták. Hogy miként történt az, hogy Gorcsakoff herczeg e levelet kezébe kerítette, s uralkodójának megmutatni jónak látta, arról inkább szólhat a novellista, mint kétségtelen tények elmondója. Lejie tábornokot ez minden aggály nélkül nem hagyta. »Talán oktalanságot követtem el, távirja Párisba, hogy e levelet átengedtem Gorcsakoff herczegnek.« —Ámbár ez eset diplomatiai szempontból kifogásolható, Decazes herczeg nem bocsátkozott fölötte a nagykövettel tárgyalásokba, s a czár nyilatkozatát feszülten várták. Sokáig nem kellett rá várakozni. Egy estélyen a czár oda lépett a nagykövet elé s barátságosan szólta meg: — Én olvastam levelét, s jótállok mindenről. Tudvalevő, hogy nemsokára azután Gorcsakoff azt sürgönyözteté széjjel: »A béke biztosítva van.« —Hogy az orosz közvetítés minő volt, s mennyiben volt szükséges, azt csak gyanítani lehet. Még csak két ember él, aki eziránt fölvilágosítást adhatna, ha politikájuk érdeke ezt úgy kívánná. Az akkori eseményekkel áll összefüggésben egy levélváltás Bécs és Páris között, az udvariasság minden követelményének megfelelőleg. Figyelembe kell vennünk, hogy a franczia diplomatia kevéssel a csapás után, mely hazáját érte, fölöttébb érzékeny volt, s a hatalmak képviselőinek olyan mozdulatát, melyet ma, a béke idejében, természetesnek találnának, akkor tanulmány tárgyává tették, hogy nem lehetne-e abból valamit kimagyarázni. A bécsi franczia nagykövet tudósítása folytán tehát azt gondolta Decactes herczeg, hogy Andrássy gróf Francziaország iránt a hidegségig közönyös magaviseletet tanúsít s a nagykövet utasítást kapott, hogy Andrássy magaviseletéről magának tájékozást szerezzen. Andrássy gróf olyan hangon felelt, mely az ő nyílt, őszinte jeljellemének becsületére válik: — Nem foghatom föl, úgymond, hogy az ön kormánya nem tud magának számot adni a helyzet felől. Németország nagyon szívélyes irántunk, mi jó viszonyban álunk Németországgal, s nagyon komoly okunk van vele barátságos lábon megmaradni. A mai körülmények szerint nem állhatok szoros összeköttetésben Német- és Francziaországgal egyszerre. A mi érdekünk a német oldalon van. Ezzel szemben nem volt hatalma Decazes herczegnek fölszólalni, s nem is akart fölötte hiába panaszkodni. De szívesen vette volna, ha Andrássy odabővíti szerepét, hogy közvetíti Német-és Francziaország között azt, hogy a nehézségek apadjanak, ami olyan szolgálat, melyet Francziaország nem feledhetett volna el. Ezzel az ügy be volt fejezve. Decazes herczeg utódja máskép igyekezett magának Ausztriában pártot szerezni. Erről talán tudnának valamit mondani a szláv »vezetők«, bizonyos gennek Magyarországon, s néhány trieszti irredentista ? Budapest, aug. 1. (A lengyelek és a varsói elfogatások.) A lembergi »Gazeta Narodowa« egy varsói közleményében azt állítja, hogy a varsói elfogatások még mindegyre tartanak, és hogy a 210 letartóztatott egyén között alig van néhány lengyel. A lengyelek ugyanis Bakunin, Herczen és Csernisev tanítványai, akik azon voltak, hogy mindent leromboljanak és semmit fel ne építsenek, nem voltak és nem is lesznek. Katkov és Pobjedonosz folytatják jelenleg az orosz socialismus főmestereinek művét. Madrid, júl. 27. (A spanyol kormány) állása úgy látszik meg van kissé ingatva; magában a Canova-cabinetben egyenetlenségek fordulnak elő s napról-napra nő a conservativek és azon képviselők