Nemzet, 1885. szeptember (4. évfolyam, 1076-1105. szám)

1885-09-16 / 1091. szám

Szerkesztősé©: Ferencalek-tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSRE ugy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás: Kiadó­hivatali ,Perencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ............................................. 2 frt. 8 hónapra .. .. ................................. 6 » 6 hónapra ................................................. 12 » Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felül­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám 4 kr. 1091. (254) szám. Budapest, 1885. Szerda, szeptember 16 I­V. évi folyam. Budapest szeptember 15 A ki olcsó adomának tartja azt a régi történetet, az egyszeri német forradalmárról, ki ki akarta kiáltani a köztársaságot — a nagyherczeggel, mint teljhatalmú fejedelem­mel az élén, — az csak nézze meg az ellen­zéki lapokat mostanában, és gyönyörű ismét­lését fogja találni ennek a történetnek — ko­moly képpel, politikai programmkép elő­adva. Ezúttal csak egyre, a mai »Egyetér­tésire hívjuk fel a gondolkodó közönség figyelmét. E laptársunk, mely egy lucidum intervallumában megsokalt bizonyos üzelme­ket, melyek a délvidéken a Bayern-vereinek jelszavai alatt kezdeményeztetnek, azóta sie­tett más véleményre térni s mostaccompagnh­­­oz azon támadásoknak, melyek e paraszt-, vagy (mint újabban nevezni szeretik) kisbir­tokos-egyletek alapszabályai jóváhagyásának megtagadása miatt a kormány ellen intéztet­­nek. S nekünk, kik tisztelünk minden véle­ményt, nem is lenne kifogásunk e támadások ellen, ha azok véletlenül ugyanegy hasábra nem esnének egy üdvözlő czikkel, melyben ugyan a lap gróf Károlyi István indítványát részelteti, mely a törvényhatóságokban moz­galmat akar indítani a megyék pótadójának a magyar közművelődési egyesületek czél­­jaira fordítása iránt. Mi ez indítványról el­mondtuk véleményünket, látjuk előnyeit, gyakorlati kivehetőségében sem kételkedünk, de meggyőződésünk, hogy foganatosítása kö­rül nagyobb bajok és visszásságok csak úgy lesznek elkerülhetők, ha a törvényhatóságok élén, az érzületre kifogásolhatatlanul magyar elemek jogos befolyása nem csak nem boly­­gattatik,hanem még fokoztatik. Mert azt hisszük nem sértünk meg senkit, ha azt mondjuk, hogy, ha a mérsékelt ellenzékiség bérmáló szentsége által legutóbb igaz magyar haza­fiakká avatott szász néppárti politikusok — a Zayak, Wolfok, Imrichek stb. — tovább is a helyzet urai maradnak Brassó megyében; ha továbbá Temesben a Rotai’iakat, Krassó­­ban a Bredicsánokat és Babeseket, Bácskában a Miloszavljevicseket és Dimitrievics Mihá­­lyokat segítik uralomra a különböző paraszt­­egyletek — nem sértünk meg senkit, ha azt mondjuk, hogy akkor, ha eme megyék meg is szavazzák adójuk bizonyos pótlékát köz­­művelődési czélokra, abból a magyar köz­­művelődésnek aligha lesz legcsekélyebb haszna is. Arról pedig jó lesz tisztában lenni mindenkinek, ki Magyarországban politiká­val foglalkozik, hogy mindama mozgalmak­nak, melyek Délmagyarországon ez idő szerint megindultak, van egy közös jellemvonása. Nem ismételjük, mit a szerkesztőségünkbe e vidékekről tömegesen érkező levelek állíta­nak s a mi gróf Apponyinak és társainak oly zokon esik, nem ismételjük, hogy államel­­lenes utógondolatuk van. Nem , sőt föltesz­­szü­k — s kivánjuk, igazolják a tények e föl­tevést — hogy e­z nincs. Nem beszélünk még csak e mozgalmak nemzetiségi jellegéről sem. Mi — ha kívánják — elhiszszük azt is, hogy mindazon urak, akiket gróf Apponyi agitatioja egyszerre fölszínre segített, tud­nak (ha akarnak) nemzetiségi zamat nélkül is politikát folytatni. Egyet azonban igen­is állítunk s ebben nem hiszszük, hogy ők is megc­áfolni akarjanak, mert ebben saját ma­guk mindennapi bizonykodásai szólnak mel­lettünk: állítjuk azt, hogy agitatiójuk czélja, a politikai téren való ellenzékeskedés mellett, sőt azt több helyütt megelőzőleg — a tör­vényhatóságok kebelében megdön­­teni az eddig ott érvényesült irányt és eleme­ket s »uj« tényezőket segíteni diadalra. És tudja azt az »Egyetértés«, tudja azt az ellen­zéki sajtó, tudja azt gróf Apponyi, mit tesz ez Temesben, Krassó-Szörényben, mit tesz To­rontálban ? Vegye elő bárki e megyék virili­­seinek névsorát, nézze meg mostani irányadó elemeiket s aztán számoljon magyar lelkiis­meretével, mielőtt azon tényezőket, melyek ott megteremtették a mostani, sokban héza­gos, de hazafiságban kifogástalan törvényha­tósági önkormányzatot s melyek ott — részben , alkotmányosságunk egész ideje alatt, részben a határőrvidék bekebelezése óta — a legnagyobb szolgálatot tették nem egy pártnak, nem is egy nemzetiségnek, hanem a törvényesség, ügyének : számoljon lelkiismeretével, mielőtt ezen tényezőket kibuktatni segíti a »hata­lomból«, mely nem hatalom, hanem nehéz kötelesség, hogy helyükre segítsen másokat kik nem bizonyították be amazoknál jobb közigazgatási képességeiket sehol, de akiknek még ezután kell bebizonyítani — most szó­val ugyancsak állított —­ hazafias megbíz­hatóságukat is. Mikor mi, nem nemzetiségi utógondolattal, tisztán a társadalmi béke s a magyar nemzeti fejlődés szempontjából, han­goztattuk a jelszót, hogy a históriai magyar nemesség utódainak egy középosztályban kell egyesülniük a magyar értelmiség többi tényezőivel ; hogy el kell azokat fogadniok, föl kell karolniok minden téren ; hogy csak e két elem szoros egyesülésében, illetve az utóbbiaknak az előbbiekhez való — amazok által tárt karral fogadott — csatlakozásában van társadalmi bajaink orvoslásának titka , akkor a leggyűlöletesb vádaskodás hangzott e miatt ellenünk, kik — így szóltak a vádak és a mérsékelt ellenzékről — »modern jel­szavak« alatt ki akarjuk becsülni a magyar­ság legtöbb érdemet szerzett tényezőit apái politikai és társadalmi örökéből, kik »idege­neket« akarunk becsempészni oda, hol ed­dig meg tudta magát védelmezni az ősi jog s a nemzeti érdem, kik igy megtagadjuk hagyományainkat s feláldoz­zuk azokat elméleteink oltárán. Így hang­zott a vádaskodás ellenünk, kik nem az eddigi vezérelemek leszorítását hangoztattuk, hanem azok megerősitését; nem egy uj té­nyező azok helyébe lépését, hanem ez új té­nyező becses részeinek amazzal egyesülését. És most, azok szeme láttára, azok kedvére, sőt részben azok vezetése mellett, kik elle­nünk ama vádakat hangoztatok, indul meg a bajsza Délmagyarországon, egyenes leszorí­tására mindazon közéleti elemeknek, melyek eddig Magyarország ama részeiben — nem örömmel, de kényszerűséggel, és így joggal és érdemteljesen — elmondhatták, hogy a­mi ott a magyar államért, a magyar közművelő­­désért s a magyar öntudatért történt, általuk és kizárólag általuk történt. Mi, a­kiket éve­ken át elhíreszteltek, mint ez osztály s e tár­sadalmi rétegek született ellenségeit; mi, a kiket »irodalmi szövetkezet«-nek csúfoltak azok, kik nem olvasták, a mit irtunk, s kikre reá fogták, hogy csak gúnyolni s olcsó jó ta­nácsokkal fokozni tudjuk e létéért való küz­delmében is a hazának élő társadalmi réte­gek megpróbáltatásokkal járó szenvedéseit: mi a harcz láttára, mit ott indítottak ellenük, egy pillanatig se habozunk, s azt kiáltjuk ne­kik, azt a magyar közvéleménynek, azt ellen­feleinknek, azt a kormánynak, a politikai pártoknak, hogy rokonszenvüek, a jog, az igaz­ság,a legitimitás és minden a megtámadottak részén van s a magyar állam politikai érdeke követeli azt, hogy e h­arczban ők maradjanak győztesek. S nem kérdezzük gróf Apponyitól: vár­jon azt, a mit a főrendiház reformja körül tartott hires beszédében ez elemeknek ígért, hogy felsegíti őket oly politikai rétegekbe is, honnan eddig ki voltak zárva, úgy kezdi-e foganatosítani, hogy segédkezet, sőt vezéri szózatot szolgáltat azoknak, kik őket egy egész országrész eddig becsülettel teljesített közéleti szerepléséből ki akarják szorítani? És nem kérdezzük az »Egyetértést«, várjon hiszi-e, hogy ha Torontál, Krassó-Szörény, Temes és Bácska önkormányzata vezérlő ele­mei nem a mostaniak lesznek többé, ha az Ormosokat, Hertelendyeket, Talliánokat, Ró­­nayakat, Jakabfyakat stb. fel fogják váltani a Steinackerek, Grecsákok és Reiliratok Bauernvereinjai: nem kérdezzük, hiszi-e, hogy akkor — gróf Károlyi István szépen gondolt indítványa értelmében — a magyar közmű­velődési egyesületek számíthatni fognak e megyékben nagyobb, számíthatni fognak csak oly felkaroltatásra is, mint ma? Mi mindezt nem kérdezzük, mert a vá­­laszszal tisztában vagyunk. És törjön bár­mely vádaskodás szózata felénk: ismételjük a magyar közvélemény előtt, mit már annyi­szor ismételtünk: ne higgyen a jelszavaknak, ne forduljon el ismert jó barátai jó arczától ismeretlenek álorczái kedvéért. BELFÖLD, Budapest, szept. 15. (A dunamelléki ref. egyház közgyűlése.) A dunamel­léki ref. egyházkerület, őszi rendkívüli közgyűlését ok­tóber 21-én tartja meg. A közgyűlést megelőző két napon lelkészi vizsgálatok lesznek. Látogatás Riegernél. Prága, szept. 14. Berlini utazásomat felhasználtam arra, hogy a cseh fővárosban megállapodjam és látogatást tegyek a cseh nemzet vezérénél, Riegernél. A Palaczkyról elnevezett utcza egyik szerény házában lakik, ugyan­abban, a­melyben a híres cseh történetíró, a­ki tudva­levőleg Rieger apósa volt, meghalt. Meglepetéssel láttam a nagy egyszerűséget, mely e kiváló férfiú háztartását jellemzi. Rieger szeret beszélni s igy rövid üdvözlés után csakhamar belemelegedett; sok tűzzel, itt-ott szenvedélyességgel, de mindig érdeke­sen és gyönyörű németséggel szólt. Meg fogom kísér­teni, hogy eszmemenetét, amennyire lehet, híven visz­­szaadjam. Értesülve, hogy Magyarországból jövök, azon kezdő, hogy megfoghatatlan előtte az idegenkedés, mondhatni ellenséges indulat, a­melylyel a csehek iránt Magyarországon még ma is viseltetnek. Megjegyzem, hogy ellenséges indulatról szó sem lehet, de tagadhatatlan, hogy politikai körökben némi bizalmatlanság uralkodik a jelenlegi cseh viszonyok iránt, főleg azon szempontból, hogy a most fenálló közjogi állapot netáni változtatása, Magyarország po­litikai állását is érinthetné. — A dualismust érti ön ? — monda R­eger. — Megvallom, nem rajongok érte. Ha a magyarok oly jól érzik magukat benne s azt hiszik, hogy az felel meg egyedül érdekeiknek, ám legyen. Végre is vannak bizo­nyos meggyökerezett eszmék, amelyek a népeknek ugy­­azólyán vallását képezik s a melyekkel azt hiszik, üdvö­­zülnek. Megjegyzem azonban, hogy a­­dualismust, ha már egyszer meg van, elfogadjuk. A kiegyezést a császár kétszer is szentesité s Ausztriában, hol annyiit­, nem szi­lárd, annyira nem biztos semmi, kell hogy legalább egy szilárd pont legyen, amelyre még támaszkodnunk­­-lhet s ez: a császári szó. A magyarok abban a tévedésbenn vannak, hogy Csehország jogos követeléseinek teljesí­tése szükségkép maga után vonja a monarchia jelen közjogi állásának megváltozását. Deák máskép gon­dolkodott. Vannak tanuk, a­kik igen érdekes fel­­világosításokat adhatnának a felől, mikép kí­vánta Deák, a­ki évekkel ezelőtt tartott egyik beszédében, hangsúlyozta, hogy nagy időkben a magyar és cseh nemzet keresni és megtalálni fogják egymást — a kiegyezés problémáját a csehekre való tekintettel megoldani. A kiegyezést az önök agyondicsért Andrássy-ja kötötte meg a né­metekkel s pedig igen kényelmes elv szerint: »Te vi­szed a magad részét, én viszem a magam részét.« Mi a magyarok nemzeti törekvéseit mindig elő­mozdítani igyekeztünk. A csehek legutóbbi budapesti kirándulása egyátalában nem volt előkészítve, merőn spontán dolog volt. Fölösleges önt emlékeztetnem arra, hogy én is egyike voltam azoknak, a­kik Schmerling Verwirkungstheorie-jával szemben síkra szálltak Magyarország szabadsága és függetlensége mellett. Akkor ünnepeltek Magyarországon, most mindezt­­ elfeledték. Most a bécsi lapok nyomán, a­melyekből önök kizárólag merítik értesüléseiket, hi­telt adnak mindazon rágalmaknak, a­melyek rólunk terjesztetnek. Szóba hoztam a lapok jelentéseit a kihágások­ról és excessusokról, a­melyek jelenleg Csehországon úgy látszik napi­renden vannak, s fölemlítem a »Frem­denblatt« legutóbbi, nagy feltűnést keltett czikkét is, a­melylyel Riegernek néhány nap előtt mondott cho­­doborci beszédét commentálta. Ez a czikk — úgymond Rieger — méltán fel­háborított. Ön a bécsi lapok közlései nyomán, csak kivonatosan és irányzatosan olvashatta a beszédet, de abból is kivehette, hogy békülékeny szellemben nyilatkoztam, s hogy mérsékletre, nyugalomra intem a cseheket. S a »Fremdenblatt« nekem ront kímélet­lenül és durván. Az ember csakugyan nem tudja, mi­­kép szóljon voltakép. Elhiheti, hogy népszerűtlen dolgot miveltem, midőn Chodoborcban azt a hangot használtam. Sokkal hálásabb, a nép szenvedélyeire appellálni s biztosítom róla, ha azt mondom róla: Ne hagyd magad! szívesebben megtapsoltak volna. Nevetséges azt hinni, hogy mi akarunk kikötni a németekkel. Tudjuk nagyon jól, hogy valahányszor egy cseh elkövet valamely vigyázatlanságot vagy rend­ellenességet, a milliókra menő németségnek ezer meg ezer lap kürtöli szét barbár voltunkat, viszont, ha a német válik bűnössé valamiben, ezer meg ezer lap van, amely tettét szépíteni tudja. Igen, mi csehek és németek egyenjogúak vagyunk mindenben, de nem vagyunk egyenjogúak abban, hogy becsületünket meg­­védhessük. Különben is, a­mi az excessusokat illeti, merem mondani, hogy azok miatt elsősorban a néme­teket illeti a felelősség. Kész vagyok fogadást aján­lani. Küldjünk ki egy vegyes bizottságot, mely con­­statálja, hogy az elkövetett erőszakoskodások tekinte­tében, ki a hibás, s ha kiderül, hogy a csehek részén van a hiba, vagy pedig a nagyobb hiba, kész vagyok rögtön letenni mandátumomat. A dologra nézve egyéb­iránt foly a vizsgálat, de ki kell emelnem, hogy az eddig hatóságilag elintézett ügyekben, az elítél­tek közt egyetlen egy cseh sincs; azok, a­kik egy Prága melletti kis faluban kődobálá­­son rajtakapattak, 12—13 éves éretlen gyerkőczök voltak, míg pl. Reichenbergben, Trautenauban a né­metek bűnössége elvitázhatatlanul kiderítve jön. A cseh már természeténél fogva lágy. Nézze meg az ön slovénjeit, nem olyanok-e, mint a nép, a­melyet gyúrni lehet. Bezzeg a szerbekkel több dolguk van a magyaroknak. A német, bízva számbeli erejében, erő­szakos és kíméletlen. A német tudja, hogy mögötte a nagy német birodalom, milliókat számító nagy nem­zet áll. A­mi pedig különösen a csehországi némete­ket illeti, ezekre a német birodalom közelsége épen­­séggel veszélyes hatással van. Midőn a poroszok az 1866-iki háború alatt bejöttek Csehországba, bizo­nyos oldalról folytak alkudozások, s pedig nem a monarchia egysége érdekében. Ha a németek akkor a csehekben nem találtak volna erős ellenzékre, isten tudja, hol lennénk ma Csehországgal. Hogy minő e tekintetben a hangulat, bizonyítja a Schönerer párt szaporodása a választások alatt, s hová czéloz e mozgalom, tanúsítja Kurtz úr szereplése Drezdában. Csehország nem egy városá­nak korcsmájában kifüggesztve fogja ön találni a né­met császár arczképét. Ezeket különben én előre lát­tam. Tizenöt évvel ezelőtt, mikor még nem volt meg a német franczia háború, egyik beszédemben megjó­soltam a német egység bekövetkeztét; arra intettem német honfitársaimat, fontolják meg a kérdést : néme­tek akarnak-e lenni, vagy pedig osztrákok, s még em­lékszem, mikor kiejtettem e mondást: »Mi nem en­gedhetjük, hogy Ausztria császára a német császár vazallusa legyen.« S ezen kifelé kacsintgatással szemben a magya­rok nem látják be, hogy saját létérdekükről van szó. A német gyarmatosítási politikában nem látják a né­metek elnyomó természetét. Bármennyire dicse­kedjenek is Budapesten a nemzeti önállósággal, ta­gadhatatlan, hogy a magyar mint nemzet, csak kis té­nyező az európai népek háztartásában. A­mi a ma­gyar nemzetnek szilárd hátvédet nyújt, az maga a monarchia s ennek serege. A magyar és cseh nemze­tek találkoznak abban, hogy mindkettőnek fennállása feltételezi e monarchia fönnállását s ha egyszer ennek kerete széthull, kezdetét veszi a létért való küzdelem. Mindkettő elmerülne a német tengerben. Egy közös nagy érdek fűzi tehát össze a két nemzetet, az osz­trák-magyar monarchia fennállásának érdeke s ezt az osztrák németség, kivéve a conservativeket, nem tud­ja,­ vagy nem akarja minden körülmények közt megól .i. A mai harczunk a németekkel, egyszersmind a monarchia egységes és ép­pentartásának harcza. A nemzetek lehetnek kétfélék, vagy politikaiak vagy genetikaiak. Politikai nemzet például a franczia, ge­­neticai a svájczi. A svájcziak egy része a német nyel­vet beszéli, de azért visszautasítaná azt az állítást, ha valaki azt mondaná, hogy német. A csehországi németség sem lehet politikai nemzet, mihelyt ez akar lenni, megingatja a monarchia szervezetét, Csehor­szágban azonban egész eljárása, eg­ész története azt mutatja, hogy a politikai nép szerepért és preponde­­rantiájára tör. A fehérhegyi csata megtörte a csehek uralmát saját országukban s a németek egy másik fe­hérhegyi csatát akartak készíteni számukra. A németek, a­hol csak tehették, elnyomták a cseh nyelvet. Iskoláikban kötelező a franczia nyelv — de az országé, a­melyben élnek, a­melynek népével naponként érintkeznek, nem. Az iskoláktól elte­kintve, ők úgy számítottak, hogy a cseh munkás, a­ki elmegy a német gyároshoz, el fogja felejteni anya­nyelvét , nem felejtette el. Ellenkezőleg, a cseh nyelv és cultúra mindinkább érvényesíti magát. Mikor a cseh technicai főiskola megnyitása előtt mindenki azt hitte, hogy a tantermek üresek lesznek, a következés megmutatta, hogy látogatottabb, mint a német. Maga a főváros, Prága is örvendetesen csehesedik s ha a zsidók most folyamatban levő nemzetiesedése teljesen befejezett ténynyé válik, a jelenleg itt élő 25000 német száma ugyancsak meg fog apadni. Az új színház legékesebb bizonyítéka a cseh nemzet áldo­zatkészségének és életképességének. Pedig minden tekintetben teljesen magunkra vagyunk hagyatva. Ámítás, hogy mi a kormány tá­mogatásával találkozunk, a­mint ezt ön­ök a bécsi la­pokban olvassák. Ellenkezőleg, a kormány hivatal­nokai, a­hol csak lehet, nyomnak bennünket. Az osz­trák kormány ellenség módjára viseli magát a cse­hekkel szemben. Legutóbb is Pilsenben, tehát egy tiszta, vagy legalább túlnyomólag cseh városban, az ottani ipariskolában, megtiltotta a cseh nyelv előadá­sát. Érdekünkben p­edig nem mer tenni, mert való­sággal fél a német közvéle­ménytől, mely naponkint jobban elmérgesíttetik. Ily viszonyok közt azután folytonos izgatás, elkeseredés és gyűlölség vitetik a nép közé, s valóban a mozgalom végét belátni sem lehet. Megjegyzem, hogy a nyelvkérdés, megoldásának minden nehézsége daczára sem képezhet okot, hogy általában ne találtassák bizonyos modus vivendi, a­mely a két nemzetiség harczainak véget vetne. — Magam is azt vallom, szólt Rieger, hogy a kérdés súlypontja a nyelvkérdésen nyugszik. Nincs is több óhajtásom annál, hogy létrejöjjön az egyetértés a két nemzetiség közt. Szeretem hazámat, a­mint csak hazát szeretni lehet s épp ezért kívánom, hogy lakos­­sága békében és boldogan éljen. Mi akarunk egyez­kedni a németekkel, de eddig mereven visszautasít­­tattunk. A boldogult Szlatkovszky már évekkel ez­előtt tette az ajánlatot a csehországi németek vezéré­nek Schmeykalnak, hogy hozzák létre a két nemzet közt való kibékülést. S akkor Schmeykal igen jellem­zően körülbelül úgy nyilatkozott, hogy a németek nem szorultak a csehek barátságára. A csehek nem köve­telnek semmit, csak elvitazhatatlan históriai alapokon nyugvó jogaik elismerését és érvényesítését. — Se cseh koronázás mennyiben áll összefüg­gésben ez utóbbi kérdéssel ? — A cseh koronázásról nincs szó, válaszolt Rieger. — Nincs is remény, hogy az a megvalósulás stádiumába lépjen ? — Azt nem mondtam. Az eseményeket ki tudná megjósolni előre. De tartozom azon kijelentéssel, hogy a koronázás, még ha ténynyé válnék is, egyáltalában nem érintené sem Magyarország, sem a monarchia közjogi helyzetét. Mi ráléptünk a közjogi alapra s attól nem kívánunk eltérni. Még azt a kérdést vetem föl, hogy a meginduló kiegyezési tárgyalások és átalában a kiegyezéssel zemben, mily álláspontot fognak elfoglalni cseh kép­viselők, s hogy lesznek-e határozottan körülírt köve­teléseik. — Erre nem adhatok választ. A képviselők még nincsenek együtt, magam is csak holnap utazom Bécsbe s a parlamenti élet csak most kezdődik. Véle­ményem azonban az, hogy a kiegyezés, lényegileg az eddigi alapokon fog megköttetni. Egyébiránt a kor­mány dolga megtenni az előterjesztéseket, valamint a kormány kötelessége az itt uralkodó sajnos áramla­tok és szenvedélyek közepette föntartani a békét s ügyelni arra, hogy az állami rend kötelékei végkép föl ne bomoljanak. — sz. — r. A román irredenta és a rékasi kerület. — Levél a szerkesztőhöz. — Budapest, szept. 15. Temesmegye rékasi kerületéről a t. szerkesztő ur becses lapjában, úgy az összes többi hazai lapok­ban, azon hit terjesztetik, hogy a román irredenta esze­veszett proclamatiói ezen kerületben nagy számban lennének elterjedve, s hogy ottan az irredenta biztos talajra számíthatott, sőt a szept. 7-iki esti lapban egyenesen az állíttatik, hogy e kerületben, mely állí­tólag mérsékelt ellenzéki képviselőt küldött a képvi­selőházba, a famosus vörös proclamatiókkal már a dynamit háborút hirdetik a magyar állam és faj ellen. Ezen kerületnek én lévén országgyűlési képvi­selője, erkölcsi kötelességemnek tartottam az ottani lakosság jó hírnevének ezen megtámadása ellen fel­szólalni, és az álhír megc­áfolására kérem a szer­kesztő urat, hogy a következő nyilatkozatot közzé tegye: A­mily kevéssé való az, hogy én a mérsékelt el­lenzéki párthoz tartozom, és oly valótlan, hogy a ré­kasi kerületben valaki a dynamit- háborút hirdeti a magyar állam ellen, vagy hogy ottan a román irre­denta proclamatiói, melyek a román nemzetiségű honpolgárokat rabló és gyújtogató bandákká akarják lealacsonyítani, terjesztetnének s hogy azok ottan ta­lajra találnának. E kerületet vegyes ajkú békés szorgalmatos honpolgárok lakják, kik testvériei jó egyetértésben élnek egymással, hazafias, correct magaviseletűek, s eddig semmi által sem szolgáltattak okot hazafiságuk kétségbevonhatására, köztük lakom, senkitől sem hal­lottam, semmi nyomát sem láttam annak, hogy valaki a román irredentisták, ezen esztelen emberek gyalá­zatos proclamatióját látta vagy terjesztette volna, átalá­ban a népnek még csak tudomása sincs róla; a hiva­talos közegek pedig bizonyára el nem hallgatnák, ha valakinél ily proclamatióra akadtak volna. Nincs mit tartani különben attól, hogy megyénk erélyes kormánya és tisztviselői kara azonnal fel nem fedezné és csírájában el nem fojtaná azon hazaelle­nes izgatást, melyre az irredenta czéloz, ha az bárhol e megyében megkiséreltetnék, mit én még valószínű­nek sem tartok. Biztosíthatom különben­­, szerkesztő úr, hogy minden tisztessége román undorral fordul el a ma­gaz proclamatiótól és tudtommal azt az összes hazai román lapok, még a legszélsőbbek is, egyaránt el­ítélték. Legyen egyúttal megengedve, hogy ez alkalom­ból egész átalánosságban megjegyzést tegyek a sajtó magatartására nézve. Azt hiszem, hogy legkevésbé sem mozdítja elő hazánk javát az, ki a testvéries egyetértés helyett a nemzetiségek, fajok közt a gyűlöletet szítja, s hogy egyenesen a gyűlölet malmára hajtja a vizet az, ki egyesek magában álló esztelen cselekményeiért egész vidék, nemzetiség vagy faj hazafiságát vonja kétségbe, szerény nézetem szerint tehát helyesen cselekednének a komolyabb lapok, ha mellőznék azon híreket, me­lyek ilyesmire czéloznak, s melyek által a kedélyek ok nélkül felizgattatnak, s a közvélemény a közjó hát­rányára elmérgesittetik. GALL JÓZSEF, Temesmegye rékási kerületének országgy. képviselője. Országos bányászati és kohászati egyesület. A bányászati congressus magyarországi tagjai ma délután a közös ebéd végével az »Országos bá­nyászati és kohászati egyesület« megalakítása czéljá­­ból a kiállítási zenecsarnokban ülést tartottak. A kérdés, mely felett tanácskoztak, nagy horderejű: az egyesület hivatása bányászatunkat és kohászatunkat előmozdítani. És a kérdés fontosságához méltóan a tagok a lehető legnagyobb számmal vettek részt az ülésben s az iránt a tanácskozás egész folyamában látható érdeklődést tanúsítottak. Az ülés délután 4 órakor vette kezdetét. A ta­nácskozás vezetésére, elnökül egyhangúlag Zsigmondy Vilmos orsz. képviselőt, jegyzőül pedig Gömöry Sán­dor bányamérnököt választották meg. Zsigmondy Vilmos elfoglalván az elnöki széket, az ülést a következő beszéddel nyitotta meg: Tisztelt uraim! Felette fontos mozzanat az, melynek érdekében önök ma idegyültek: a bányászat jövőjének kérdése. Mert ezen hathatósan lendíteni egyedül az országos bányászati és kohászati egyesü­let van hivatva. Erre nézve a congressust előkészítő bizottság mindazok véleményének meghallgatásával,kik az ügy iránt érdeklődtek és ahhoz értenek, sza­bályzati szervezetet készített elő. Ezt vagyok bátor a congressus elé terjeszteni. Mielőtt azon­ban ennek tárgyalásához kezdenénk, azt hiszem kijelenthetem, hogy a szóban forgó egyesület megala­kítását valamennyien égető, szükségnek tartjuk és a legmelegebben óhajtjuk. (Átalános éljenzés.) Az elő­készítő bizottság alapszabályzati tervezetét azonban csak annyiban méltóztassanak tárgyalás alá venni, a­mennyiben az csak alapjául szolgálna annak, a­me­lyet az e czélra kiküldendő bizottság dolgozna ki egész terjedelmében. (Helyeslés.) Ezután Gömöry Sándor előterjesztette az előle­­ges bizottság által készített alapszabályza­ti terveze­tet, a­mely élénk és eredményes vitát proponált. Az ülés minden egyes tagja elfogadta az egye­sület czimét, mely a következő: »Országos bányá­szati és kohászati egyesület.« Ennek állandó szék­helye Budapest és hivatalos nyelve a magyar leend. Kimondották továbbá, hogy az egyesület czélja a magyar bányászat és kohászat érdekeinek megóvása és előmozdítása minden irányban. Az egyesület tagjai lehetnek mindazok, kik bányászati, kohászati és ezekkel rokon­ szakmákkal foglalkoznak, vagy azok iránt érdeklődnek, továbbá minden testület. Az egyesület tagjai négyfélék: a) rendes tagok, kik magukat az évi járulék (hely­beliek 8 frt, vidékiek 5 frt) fizetésére 5 egymásutánra következő évre kötelezik magukat ;b)alapítótagok, kik legalább az évi járulék 5°/0-ás tőkéjét az egye­sület pénztárába egyszer s mindenkorra befizetik; c) tiszteletbeli tagok, kik az egyesület czéljaiban érdemeket szereztek és végül d.) ideiglenes ta­gok, oly külföldiek, kik itt tartózkodásuk ideje alatt az egyesület tevékenységében részt venni óhajtanak és a kiket a közgyűlés megválaszt. Az utóbbiak havonta 2 frt tagdíj fizetésére köteleztetnek. Minden tag évi, illetőleg havi járulékát félévi részletekben, illetőleg havonta előre tartozik lefizetni. A­ki az egyesületből ki akar lépni, ezen szándékát köteles

Next