Nemzet, 1886. március (5. évfolyam, 1257-1287. szám)
1886-03-01 / 1257. szám
SZÍJEKESZTŐSÉG: Ferencziak tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencinek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 2 kr. 125? (60.) szám. Kiadó-hivatal : Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva, 1 hónapra .......... .. ................................. 2 frt. 3 hónapra .. .. ............. „ ..................... 6 » 6 hónapra .. „ ......................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Esti kiadás. Budapest, 1886 Hétfő, márczius 10. évi folyam* www»ni7iiir«mrTrTir r a— a i MR b—8» Egyes szám 2 kr. Budapest, márczius 1. A törvényhatóságokról szóló törvényjavaslat feletti nagyarányú átalános vita ma vette kezdetét a képviselőházban. A fekete táblára nem kevesebb, mint harminchárom képviselő íratta fel magát a szólásra. A vitát Dárday Sándor előadó figyelemmel hallgatott indokoló és tájékoztató beszéddel nyitotta meg, melyben a törvényhatóságok közjogi állását jellemezve, az önkormányzati és állami administratió természetéről szólt, amint az nálunk és Angliában tapasztalható. Majd a Grünwald-féle felfogással szembeszállva azt fejtegeté, hogy a javaslat a történeti fejlődés útján halad s e javaslatra a közigazgatási bíróságnak kellene majd következni. Végül a javaslat egyes fontosabb intézkedéseit méltatta, ajánlva elfogadásra a javaslatot. Utána Tisza Lajos gróf beszélt, természetesen a javaslat mellett, bár a tisztviselők kinevezésének barátja. De elfogadja a javaslatot mégis, mert az administratió javítása a czél, melyre a javaslat is törekszik. Nem rendszerváltoztatás, nem új elveken fekvő szerves törvény a tárgyalás alatti javaslat, hanem a 15 évi tapasztalat által szükségeseknek feltüntetett módosítások törvénybe iktatása. Egy nemével az elégtételnek emeli ki szónok, hogy mind többen és többen barátkoznak meg az államadministratió gondolatával s a házhoz e javaslat tárgyában intézett törvényhatósági kérvények közül négy helyezkedik ezen álláspontra. Az érdekkel hallgatott s helyesléssel kisért fejtegetések után Grünwald Béla tarta ismét egyikét leghosszabb beszédeinek. De talán még egyszer sem engedett meg magának oly fokú túlzásokat, mint ma, midőn egyebek közt azt mondá, hogy Francziaországot centralisatio tekintetében felülmúltuk ; hogy a tisztviselők választása nem egyéb, mint az adott jogok frivol kijátszása — a főispán által. Nem választás ez, mondá, hanem »erőszakos, önkényes kinevezés.« A tisztújítás : »undorító eljárás« ; alaposan tönkre tettük szerinte a hatalmat is, a szabadságot is, mert a kormány gyenge, a szabadság mégis túlságosan korlátozva van. Condludált aztán oda, ahova rendesen szokott, hogy állami és nemzeti érdekek védelmére alkalmas tisztikart csak kinevezés útján lehet állítni. Természetesen nem fogadja el a javaslatot. Végül Vámos Béla átalános szempontokból majdnem másfél óra hosszáig beszélt a javaslat mellett. Ezzel az ülés véget ért. Holnap folytatja a ház az átalános vitát. Kálmán miniszterelnök, Szapáry Gyula gr., Trefort Ágoston, Kemény Gábor dr. és Fehérváry Géza b. Elnök a múlt ülés jegyzőkönyvét hitelesítvén felhatalmazást kér,hogy "a Farkas Dávid képviselő elhalálozása folytán megürült zalaegeszegi kerületben új választás iránt intézkedhessen és bemutatja Esztergom megye feliratát a műborgyártás meggázdására vonatkozólag, Szabolcs megye és Selmecz és Bélabánya városoknak feliratait, a törvényhatóságokról szóló törvényjavaslat elvetése tárgyában. Végül Szeben megye és Szeged sz. kir. város feliratát és a hazai rendezett tanácsú városok országos értekezletére egybegyűlt kiküldötteknek Péchy Gábor képviselő által beadott kérvényét a községi törvényjavaslat tárgyában. Szederkényi Nándor kérésére,a városok küldöttei által beadott kérvény czíme, mely a zajban nem volt hallható újból felolvastatván, Szederkényi szükségesnek tartja tiltakozni az ellen, hogy a kérvény a »rendezett tanácsú városok küldötteitől« eredőnek tekintessék. E kérvény egyszerűen több rendezett tanácsú város küldöttének értekezletéből származott, amely értekezlet az említett czímnek használatával túllépett jogkörén. Szükségesnek tartja pedig ez ellen fölszólalni azért, hogy az utókor ne láthassa a ház naplóiból azt, hogy valamennyi város küldötte kívánta a választópolgárgárok jogainak megnyirbálását. Elnök kimondja, hogy a kérvény a ház irodájában tétetik le. Ezután fölolvastatik az elnöki havi jelentés, s ezzel a választ nem nyert interpellációk, az el nem intézett indítványok és határozati javaslatok sorjegyzéke. Következik a »köztörvényhatóságotróll szóló törvényjavaslat általános tárgyalása. Dárday Sándor előadó: T. ház! (Halljuk ! Halljuk!) A törvényhatóságokról szóó törvslattal szoros kapcsolatban áll a községek rendezéséről és a tisztviselők elleni fegyelmi eljárásról szóló törvslatok, melyek együttesen egész seriesét képezik azon közigazgatási reformjavaslatoknak, melyeknek szükségét az 1870 óta alkotott közigazgatási törvények eléggé igazolják. Közigazgatásunk 1870 óta az időközben alkotott törvények sokasága által oly alakításon ment keresztül, hogy nagy tévedés lenne egyedül ezen, most tárgyalás alá kerülő tervslatokban keresni összes reform-törekvéseink kifejezését, mert közigazgatásunk mai napon nem is azonos az 1870 évi alkotással. Azóta lett ugyanis a törvénykezés elválasztva a közigazgatástól; azóta lett a közigazgatási bizottság szervezve; az országos csendőrség felállítva; a megyék háztartásáról szóló törvény alkotva ; a tisztviselők minősítéséről szóló törvény hozva és a pénzügyi közigazgatási bíróság szervezve stb. de ezek csak a szervezeti törvények, míg az anyagi törvények még nagyobb kört foglalnak, melyek közül csak a fontosabbakat felsorolva, azóta lett az iparügyi, gyámügyi, közegészségyi törvény alkotva; a magyar állampolgárságról, a nyilvános betegápolásról szóló törvények, a cselédtartás, a rendőri büntető törvkönyv, az erdőtörvény, a vízjog és a közadók kezeléséről szóló törvények alkotva, melyek mindannyian mélyen benyúlnak a törvényhatósági és helyhatósági közigazgatás ügykörébe, mert tudvalevőleg mai nap már a közadók kezelése nem képezi oly kizárólagosan az állami administratió tárgyát, mint akkor, a midőn még nem merték azt a rendes közigazgatási közegekre ruházni. A ki mindezekről egy tiszta képet tud magának alkotni, az kénytelen lesz beismerni, hogy mai nap az 1870-ki törvénynek csak kerete áll fenn, mig a gyakorlati élet fejleményei s Tisza Kálmán m. elnök úrnak ez irányban követett czéltudatos és czélirányos közigazgatási politikája oly kapcot létesített az állami és törvényhatósági közigazgatás közt mely majdnem teljesen megszüntette azon ellentétet, mely az állami és törvényhatósági administratió között tagadhatatlanul létezett, — létezett mint hagyománya azon időknek, melyben az állami kormányzat velünk szemben idegen hatalmat képviselt. Mai nap azonban a magyar parlamenti kormányzat és a törvényhatóságok önkormányzata köztöbbé nem forog fenn ellentét — anélkül, hogy egyike a másikat absorbálta volna. A magyar állam rendelkezési joga és befolyása a törvényhatóságok útján eszközölt közigazgatásra annyira biztosítva van, hogy hatályosabb állami administrációt én nem is kívánthatok, mert a kormány az állami ingerenciának minden eszközével rendelkezik, — úgy, hogy a legmerevebb centrálisatió igényeit is kielégíthetné, — és mégis — és mégis a törvényhatóságok önkormányzata és az állami kormányzat közti komolyabb ellenzésnek esetei az utóbbi időben alig fordultak elő; mert hiszen senki sem fogja az ellenzék gyengeségének avagy gyöngédségének felróni, hogy azokat esetleg nem tudta volna a fennálló kormányzati rendszer ellen felhasználni . Ezen harmóniát az állami kormányzat és a törv.hatóságok önkormányzata közt másodsorban azon közérzületnek köszönhetjük, hogy csekély kivétellel maguk törvényhatságaink át vannak hatva azon tudattól , hogy saját önkormányzatukkal az állami czél szolgálatában állanak s épp ebben nyilvánul napjainkban a közszellemnek lényeges átalakulása. (Úgy van jobb felől.) Mai nap senki sem keresi többé az egykori alkotmányos védbástyákban azon hatalmi tényezőt, mely a hatalmat az állami kormányzattal megosztotta. Jelenleg a törvényhatóságokban mindenki csak közigazgatási szervezetet lát , így a kérdés is csak az: váljon a közigazgatás ezen szervezete megfelel-e az állami czélnak ? Meg kell azonban jegyeznem, hogy a törvényhatóságoknak mint politikai tényezőknek fenntartását senki sem ellenezte a bizottságban és azt hiszem, itt a házban sem fogja senki ellenezni, noha a parlamenti képviselet és a korlátlanul szabad sajtó mellett ez idő szerint a törvényhatóságok politikai actiója majdnem teljesen felesleges. (Ellemmondás a bal és a szélsőbaloldalon- Helyeslés jobbfelől.)de azért mindegyikünk érzi, hogy a jogot részükre fenn kell tartani, amely jog esetleg oly arányban növekedhetik fontosságában, amely arányban az előbbi biztosítékok netalán erejüket veszítenék. Ha szabad egy triviális hasonlattal élni, úgy azt mondhatni, hogy 1848 óta az alkotmányi védkötelezettség az egész nemzetre szállott, melynek sorhadát, a parlament, a törvényhatóságok pedig a népfelkelési szervezetet, a Landsturmot képezik. Igaz ugyan, hogy az már rendszerint igen kétségbeejtő helyzet, amidőn a népfelkelésnek akcióba kell lépni, de nekünk legkevésbé van okunk alkotmányunknak ezen széles alapra fektetett védelmi szervezetéről lemondanunk. Ezzel azt hiszem elég pregnánsan jeleztem a törvényhatóságok azon közjogi állását, melylyel alkotmányunk keretében bírnak, a nélkül, hogy azon tartalékat! jelentőségüket kicsinylendőnek tartanám s ezzel áttérek azon kérdésre, váljon közigazgatási szervezetként megfelelnek-e az állami czéloknak ? (Haljuk ! Haljuk!) mely tekintetben pártkülönbség nélkül oly eltérő nézetek nyilvánultak, hogy azoknak előterjesztésével nem fárasztom a t. házat, mert amúgy is elég alkalma lesz azokat a vita folyamán közvetlenül megismerni. A bizottságnak és azt hiszem azzal megegyezőleg a kormány álláspontjának jelzésére kénytelen vagyok azonban e törvényjavaslat előzményeit is röviden ecsetelni. (Haljuk! Haljuk!) A miniszterelnök úr ugyanis még 1880 ban egy nagy közigazgatási enquétet hívott egybe, melynek magam is egyik szerény tagja voltam s a melynek röviden reassummálva következő öt kérdést terjesztetett elő: 1. Midő irányban szükséges az 1870. 42. t. sz. módositása; ide értve a közigazgatási bizottságot, a fegyelmi eljárást s a közpénzek kezelését is. 2. Minő qualificatióhoz köttessék a tisztviselői állás ? 3. Lehető-e a megyei házipénztárak behozatala pótadó kivetése vagy más kombinált alpon ? 4. Szükséges-e a járások új beosztása s arányosítása ? 5. Mily alapra fektettessék a közigazgatási bíróság intézménye? A 2., 3. és 4-ik kérdésre adott válaszok, amint méltóztatnak bölcsen tudni, már törvényhozási megoldást nyertek. Csak az első és utolsó kérdés megoldása maradt függőben s most állunk az első kérdés megoldása előtt. (Haljuk ! Haljuk !) Te hát! Én azóta újból nagy figyelemmel átnéztem azon enquête tanácskozmányait, melyeknek folyamában épp úgy mint valószínűleg az itt a házban kifejlendő vitában főleg két irány küzdött egymással, melyeknek mindegyike az önkormányzat hívénekvallotta magát, noha homlokegyenesen ellentétes állást foglaltak egymással szemben. Az egyik irány ugyanis az volt hogy az államkormány gyakorolja az administrate s a törvényhatóságok az ellenőrzést, amíg megfordítva, a másik irány az államkormány részére vindikálta az ellenőrzést és ezzel a felügyeleti jogot, mely természetesen bizonyos mérvű rendelkezési jogot is involvál, mert én megvallom épp oly kevéssé tudok magamnak önkormányzatot képzelni, mely beérje az ellenőrzéssel, amint nem tudok államkormányzatot képzelni, mely beérhesse az ellenőrzéssel, mélyreható ingerentia nélkül. Mindkét esetben tehát az állam fenhatósága az, melynek érvényt kell szerezni s így csak a módozatban nyilvánul az eltérés aziránt, hogy mely úton biztosítható inkább az állami czélok elérése ? Sokan azon álláspontot foglalják el, hogy éppazért, mert az államkormányt illeti a közvetlen rendelkezés joga s az azzal járó felelősség terhe, ezért a végrehajtást is saját közegei által eszközöltesse. Ez helyes és következetes álláspont, de akkor ne beszéljünk önkormányzatról. Mert hát akkor miből álljon az önkormányzat ? Erre egy phrasist szoktak használni, t. i. hogy az öncselekvőségben áll az önkormányzat, melynek mennél tágabb kört kell engedni ! De vizsgáljuk meg ezen phrasisnak tartalmát. Én ezen öncselekvőség alatt nem tudok mást érteni, mint a rendelkezési és jurisdictionális hatalmat ! A magyar közjog önkormányzat alatt, épp úgy mint az angol önkormányzat, mindig azt értette önkormányzat alatt, — úgy hogy nálunk törvényhatóság és jurisdictio teljesen azonos közjogi fogalom. Angliában a cserkek és auditorok egész serege végzi a közigazgatás munkakörét, de a jurisdictios rendelkezési jog a békebirák és boardok feladata, — a központi államkormánynak ellenőrzési és felügyeleti joga vagyis mélyre ható ingerenciája mellett. Távol van azonban tőlem, hogy én az angol és magyar önkormányzat azonosságát vitassam. Az angol önkormányzat kizárólag helytartósági és nem ismeri a mi a tágabb körű törvényhatósági szervezetünket, de abban megegyeznek mindketten hogy az államkormány csak az ellenőrzést s felügyeletet gyakorolja. Nem is az ingyenes szolgálatban áll tehát az önkormányzat lényege, mert Angliában a fizetett és a helytartóságok által alkalmazott cserkek és az auditorok igen nagy száma működik, kik egyaránt felelősséggel tartoznak a helyhatóságnak és az állami kormánynak, mely utóbbi szigorú felügyeletet és közvetlen fegyelmi hatalmat gyakorol felettük. De ingyenes azoknak functiója, kik a jurisdictiot gyakorolják. Ezt igenis, ingyenesen gyakorolják,de vétessék el tőlük a jurisdictió, bizonyára nem fognak az államkormányzat végrehajtó közegeinek szerepére vállalkozni. Itt ismét egy ponthoz jutottam, melyben a mi önkormányzatunk e tekintetben eltér az angol önkormányzattól, amennyiben a mi önkormányzati közegeink egyúttal végrehajtó közegei az államkormánynak, amiből azonban csak önként folyik, hogy a mi törvényhatósági szervezetünk szorosabb kötelékben áll az állami kormányzattal s ebből ismét az államkormányzat még fokozottabb mérvű ellenőrzési és felügyeleti joga következik. E törvényjavaslat tehát igen helyesen szorosan a történelmi fejlődés nyomán halad amint egyáltalában codexeket ugyan lehet recipiálni, de arra nincs példa, hogy más állam közigazgatását bármely német recipálta volna. E törvényjavaslat tehát épp a történelmi fejlődés nyomán felhasználja, (Ellenmondás a szélsőbaloldalon.) részben a főispánok megváltozott közjogi állását, s ezek utján igyekszik a már eddig is létezett kapcsott az önkormányzat és az állami kormányzat közt még szorosabbá tenni (Mozgás hálós szélsőbaloldalon.) s még pedig nem az önkormányzat jogkörének csorbításával, hanem azáltal, hogy a főispán felügyeleti jogkörét az állami közegekre is kiterjeszti mert különös hogy ne mondjam viszás helyzet volt az, hogy míg eddig a főspán a törvényhatósági administráció és közegeivel szemben igen messze terjedő hatalmi körrel volt felruházva, addig épp az, állami közegek működéseivel szemben majdnem teljes semlegességre volt kárhoztatva. Nem beszélek most a bíróságról, melyekről az 57 §. tárgyalásánál fogok szóltani, hanem utalok arra, hogy a pénzügyi közegek és a hány ága csak van az állami administrácziónak, azok mindannyian külön státust képzenek, mely állami szempontból az egységes administrácziónak roppant hátrányára szolgál. Tudom hogy sokan azt fogják mondani, hogy ily főispáni összekötő kapocsra nem volna szükség, mihelyt az állami administráció behozatalával közvetlen alárendeltség foglalna helyet. De ez csak egy nagy tévedés, mert oly centralizátió nem képzelhető, mely minden, tehát akár megyei, akár districtuális, akár provinciális szervezetet nélkülözhetne, amelyekben a közigazgatás szálainak egybe kellene folyni. Ne higyjék tehát t, uraim ! hogy a nagy conceptiók az önök kizárólagos szellemi tulajdona, melyre mi képesek sem vagyunk. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Mindenre képesek!) Higyyék el, hogy a merész constructiókban épp oly művészetet tudnánk kifejteni mint önök, ha újítások terére akarnánk lépni s ha annál a létezőnek fejlesztését nem tartanók helyesebbnek ! (Úgy van jobbfelől.) Higgyék el uraim! hogy épp ezzel mi is öntudatos politikát követünk, mely eddig oly erősnek bizonyult, hogy nincs semmi okunk válságos experimentátiókba bocsátkozni. E törvényjavaslat tehát fentartja még a tisztviselők választását is, mert nálunk a tisztviselők választása nem csupán az administratió kérdése, hanem eminenter politikai kérdés. (Úgy van jobbfelől.) Én meg vagyok győződve arról, hogy a választott tisztviselő, jobb politikai tisztviselő, mint a kinevezett tisztviselő, ki hivatala ablakából tekinti a világ folyását, kinek a hivatal a hazája, mint a katonáé a tarisznya volt az általános védkötelezettség behozatala előtt. Széles e világon belátták már, hogy a katonai fegyelem nem képes a hadsereg hazafias lelkesülését pótolni, és belátták világszerte, hogy a hivatalbeli honboldogítás a kormányzottak közreműködése nélkül meddő törekvés. Az tapasztalati tény által van igazolva, hogy amit nem vádkép csak illustratió kedvéért hozok fel, hogy pl. a pénzügyi közegek ritkán tanúsítanak érzéket a közszükség iránt s a nagy panaszok azok kíméletlensége ellen csak azóta szűnt meg, mióta a törvényhatóságoknak is befolyás van engedve a nélkül, hogy a közadók azóta rosszabbul folynának be. Valjon minek tulajdonítható ez ? Szerintem egyedül annak, hogy a választott tisztviselők, mint a hivatalos hatalom kezelői, nem képeznek az általuk kormányzottak érdek és létkörétől különvált hierarchiát, melynek szemében az általuk kormányzott nép csak objektumul szolgál. A választott tisztviselők nem csak hivatalos állásuknak kötelékével, hanem úgyszólván családi traditiójuknak minden gyökerével vannak azon földhöz kötve, melynek kormányzatában részt vesznek s ezért az állami érdek érvényesítésének is legbiztosabb vagyis legmegbízhatóbb közegei. Igaznak tartom, hogy Magyarország tiszti karán fordul meg a nemzeti uralom kérdése is, de épp ezért én vakmerő experimentantiónak tartanám az u. n. állami administratió behozatalával a most választott tisztviselőknek exszirpátióját és kinevezésükkel őket az általuk kormányzottakkal ellentétbe juttatni. Újabb időben némelyek az állami administratió szükségéből erőnek erejével igyekszenek nemzetiségi kérdést formálni. (Haljuk ! Haljuk!) — amit azonban én csak egy szerencsétlen botlásnak tartok, mely a költségvetési vita folyamán Apponyi Albert gr. képviselő urat is némi rectificatióra kényszerítette. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőhöz Ülése márczius 1-én. Ülés kezdete d. e. 10 órakor. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Szathmáry György, Rakovszky István és Ábrányi Kornél. A kormány részéről jelen vannak: Tisza ! A NEMZET TÁRCZÁJA. Márczius 1. A CROIX-MORT GRÓFNŐK. REGÉNY. jogosított ELSŐ RÉSZ. (Folytatás.) 16 Csendes életüket egy igen szomorú eset zavarta meg. Az öreg üvegfestő meghalt. Nyolczvanhét éves volt és egy napon szenvedés nélkül elhunyt. Az Abbé olyan fájdalmat érzett, mint egy anya, ki elveszté a csecsemőjét. Zokogva sírt, mikor élettelenül látta a szegény beteget, akit úgy ápolt eddig, akár egy gyermek. A gyöngéd ápolás közben még jobban megszerette. Minél többet kivánt a szegény öreg, annál jobban ragaszkodott hozzá. Az öreget ez a halál, mely oly soká késett, sok szenvedéstől szabadította meg. De a plébános vigasztalhatatlan volt. Hanem Edméenél a legőszintébb,a legmélyebb részvétet találta.Együtt siratták az öreg művészt. Croix-Mort kisasszony az üvegházból kiszedette a legszebb virágokat és megtöltötte velük a hallottas szobát. Elsőnek ment a koporsó után és mindvégig ott maradt a szertartásnál, mikor az öreg plébános, mint lelkész és mint fiú, megadta atyjának a végső tisztességet. A szomorú szertartás után elment hozzá a sekrestyébe, a leggyöngédebb módon vigasztalta, azután magához vitte a kastélyba, míg a cselédei rendbe hozták a plébánia lakót. A következő napokon az öreg plébános tétlenül járt, nem találva magának semmi foglalkozást. Edmée biztatta, hogy tegyen vele egy pár nagyobb sétát a környéken, felrázta fásultságából és általában a legüdvösebb hatást gyakorolta a levert agg abbéra. Sokszor is mondogatta az öreg pap: — Croix-Mort gróf kisasszony valóban bámulatra méltó nő. És ez igaz volt. Csak szabadjára kellett hagyni ezt a gyermeket és menten kitűnt, hogy mi rejlik benne. Világos, éles, gyorsan határozó elme nyilvánult benne, mely talán nagyon is higgadt volt és kelleténél és kevesebb tért engedett a fiatalság hevének. Teljesen megállapodott jellemet mutatott, amely rá vallott úgy az atyjáéra, mint az anyjáéra. Émettől a rendszeretet örökölte és bizonyos hajlamot a merengésre, atyjától pedig az erős kitörésekre képes érzelmeket. Az erős tettvágy hideg vérrel párosult benne. Erősen tudott gyűlölni, de iszonyú nyugalommal adott irányt a gyűlöletének. E perezben nem gyűlölt senkit. Lelke lecsillapodott. A harag, mely benne felgerjedt, mikor a szép Fernand odaállt a Croix-Mort grófnék életútjára, megszelídült, mert hisz a tolakodó már távol volt és alakja a visszaemlékezés homályában kevésbbé ellenszenvesnek látszott. Edmée boszankodott, ha rágondolt ; tartott tőle, hogy ez az ember megint el fog jönni, de nem akart előre aggódni; igyekezett őt elfeledni, amíg lehetett. Hanem az anyját őszintén sajnálta; szinte előre látta, hogy a báróné boldogtalan lesz; el volt tökélve, hogy akkor anyjának be fogja bizonyítani, hogy mégis igazán szereti. Említésre méltó körülmény még, hogy Edmée, amint idősebb lett és okoskodott, nem tanúsította többé azt az exaltált vallásosságot, mely lelkét az első áldozás napján megszállotta. Eljárt ugyan a templomba, de inkább csak megszokásból, mint a nagy buzgóság miatt. Levasseur abbé előtt fel is tárta ezt a lelki állapotát és ezért sokszor nagy vitába is elegyedett vele. A vallás mysteriumait és csodáit nem tudta elfogadni és megérteni; nem talált semmi öszhangot az anyagi tények közt, melyekre a keresztény tan alapítva van, és az erkölcsi következtetések közt, melyeket a hitoktató azokból levont. A jó lelkész szelíden mondá neki: — Gyermekem, ne vitatkozzék, hanem irigyyen. — De hisz az a baj — felelé Edmée — hogy nem tudok hinni és hogy nem értem a hitet, felelt Edmée. Pedig nem érthetem meg, ha nem vitatkozom. Az agg plébános szeliden megveregette az arczát és szerető szemrehányás hangján mondá: — Ön voltakép amolyan kis eretnek. . . Ha elgondolom, hogy én tanítottam önt, nagyon elszomorodom ; önben a lázadás, a gőg szelleme szólalt meg . . . Igyekezzék azt legyőzni . . . Legyen alázatos . .. Ne akarjon az égen túl látni ... Ne igyekezzék többet megismerni, mint amint a teremtő meg akart önnek mutatni. Mi a végtelenséghez képest oly kicsinyek, oly nyomorultak vagyunk, miért igyekezzünk annak titkait föltárni ? Még ennek a múló világnak tárgyait sem ismerjük és le akarnék leplezni az örökkévaló nagy erőt! Szabad szemünk alig egy pár csillagot tud észrevenni, pedig van még millió és millió csillag, melyeket nem látunk. De azért nem tagadjuk azok létezését. Miért vonjuk kétségbe azt, amit véges eszünk nem bír felérni ? Ilyenformán beszélgettek, mikor este a park fasorai közt sétálgattak. Fejük felett kigyúltak a csillagok myriádjai, mintha meg akarnák erősíteni a lelkész hivő szavait. A csillagos boltozat fenséges derűjében a világegyetem csodálatos rendje nyilvánult. És Edmée elhallgatott; nem akarta öreg barátját megszomorítani; nem akarta neki elmondani, hogy az oly ünnepélyeseknek látszó, de oly kisszerű emberi tettek, a nagy dolgokhoz képest oly gyenge emberi okoskodások terelik el a tanult hittől és bizonyos természeti vallásra oktatják, mely felháborodik a gyermekes szertartások ellen, de bámulva nézi a teremtést és imádattal a teremtőt. A plébános néhány könyvet kölcsönzött neki melyek úgy mondá, meg fogják őt győzni. El is olvasta ő azokat lelkiismeretesen, de megütközött az aprólékos érveken és azon a kisszerű tendentián, mely a vallást a szabályok és rítusok megtartásának szűk keretébe akarja szorítani, ahelyett hogy a látkört tágítani igyekeznék és rámutatna arra, hogy a vallás mély mint a végtelenség és széles mint az örökkévalóság. Nem a nagy istenhez, hanem kis emberekhez mért vallás volt az, olyan melyet magunkra veszünk és viselünk, mint egy könnyű misemondó ruhát. — Tudja-e kisasszony, mondá olykor a plébános, hogy ön nagyon közeledik a protestánsokhoz ? — Pedig nem szeretem őket, felesé Edmée; ellenszenvesnek találom náluk azt a száraz formálismust és azt a szigorú pedantisnmst___Különben, föltata nevetve, ne iparkodjék engem bárhová is sorozni. Én nem vagyok más mint egy rosszul nevelt kis leány, aki nem tudja mit akar. De a lelke mélyében nyugtalan zavar honolt. Nagyon korán kezdett a nagy kérdésekről okoskodni. Nem ismerte a boldog gyermekkor gondatlan biztonságát, mikor a kis leány nem kénytelen töprengni és magába zárni oly fájdalmat, mely gyönge kedélyének nagyon is nehéz. Agyveleje nagy munkát végzett, amely kifárasztotta, talán meg is tévesztette és megfosztotta a gond és baj nélküli gyermekkor üdeségétől. Édesanyja most már gyérebben irt neki és nem oly lelkes hangon mint ezelőtt. Levelein megérzett, hogy a nő, aki irta, nem zárja ki a lelkét, még önmagát is illuziókba igyekszik ringatni, de nem egészen boldog. Az első napok mámora szétfoszlott és a szép napok elmaradtak. Még mindig ditbgrambokat irt ugyan zajos életéről, de hibázott benünk az őszinte elragadtatás hangja; a verseken meglátszott az érzelmek erőltetett volta, a kifejezések keresettsége. D’Ayéres báróról ritkán volt szó és sikerei el voltak hallgatva, mintha a báróné már nem akarna azokkal hivalkodni. Mintha Régine belefáradt volna a párisi életbe! Olyan vágyakozó hangon beszélt a csendes Croix-Mortról, »amely most az új, éledő tavaszban nagyon szép lehet« és amely többé korántsem volt »olyan szomorú sivatag«, ahol csupa nyers parasztok élnek. Csakugyan felújult a tavasz és hozott enyhe verőfényt, édes illatokat. A kerítésben kivirult a galagonya és az erdők, rétek hímes mézet öltöttek. Edmée ablaka előtt hatalmas rózsabokor virított, mint egy menyasszonyi csokor, melyet egy óriás vőlegény állított volna oda. A természet lerázta a tél fásultságát, ébredő ereje megtermékenyítette a csirákat és kifakasztotta a rügyeket. A szél játszi szelídséggel suttogott, az esők langyosak lettek, a felmelegedett, megelevenedett föld erős illatot árasztott és, mint a parasztok mondják, szerelmet lehellt Croix-Mort kisasszony a kis kocsin megint bebarangolta az erdőt. És amint a fakereskedők nehéz szekerei által vágott mély barázdákon lassan tova döczögtetett, egyszerre egy bokor mellől, mint valami erdei genius, előbukkant Billel, a kerülő, vállra vetett puskával. Arcza sugárzott a gondolattól, hogy az ő kedves fiatal úrnője néhány órára vele marad az erdőben. Erős kézzel tolta a kis kocsit és éles csettentéssel biztatta a vén poneyt. Edméenek pedig le kellet szállnia és benéznie a sűrűbe, ahol a nőstény fáczányok költögették tojásaikat. Hallgatva hatoltak előre és Billett elfojtott halk hangon mondá: — Lássa ott, a sürü fűben, ott is rejtőzik egy nagy fáczány. Hogy villognak a fekete szemei! Boszantja, hogy itt vagyunk.... De azért közel mehet hozzá, meg sem fog mozdulni___Valamennyien ismernek. ... A kutyámat otthon hagyom, hogy meg ne ijeszsze őket, mert hát, lássa, annak az állatnak nincs annyi esze, mint az embernek és zavarja a vadakat. A kerülő odahajolt a fáczány felé, melynek tollai felborzasodtak a rémülettől; szelíd fütytvel csillapította és mintegy megdelejezte, asztán beszélgetett vele...• Maradj csak, édes jó madaram. . . . végezd csak a dolgodat.... senki sem fog háborgatni. Azután tovább mentek a meleg verőfényben, mely úgy lankasztja a lábakat és a karokat. Billet enyhe, édes illatú vadvirágokat szedett; durva keze nem félt a tövisektől és gyönyörű csokrot szedett öszsze. A gyepes hanton nesztesen haladtak tova és a vágás fordulójánál Billet szó nélkül mutatott egy kis őzikére, mely bámulva, nyugtalan szimatolással nézte ezeket az idegeneket, akik megzavarják birodalma mély csendjét A szép kis állat erős, szinte haragos bőgéssel felszökött és eltűnt a csemetefák közt. E sétákon, melyeken a derék kerülő szóval tartotta, Edmée visszanyerte fiatal évei gondtalanságát; megfeledkezett az aggodalmairól és az erdők nyugodt üdeségétől áthatva tért vissza a kastélyba. A tavaszt a nyár követte és eljött a julius hó. D'Ayéres báróné, aki mind gyérebben, mind kurtábban írogatott, fényes társaságával együtt Trouvilleben volt, ahol minden nap négyszer átöltözködött, eljárt a casinóba, nagy sétákat tett lóháton, gacleton vagy kocsin és hordozta tovább az elegáns élet nyűgét, épp úgy mint a poros Párisban. Augusztusban hazaírt, tudakozódott a vadászterület felől és utasításokat irt a kerülő számára. Edmée összerezzent. Hisz ez a hazajövetel előjele ! Pár hét múlva megnyílik a vadászat és d’Ayéres báró buzgó vadász. Croix-Mortban és Vignerieben 7—800 hectárnyi vadászterület van, ahol Billet szigorú felügyelete folytán roppantul elszaporodott a vad. A fiatal leány sejtette, hogy anyja haza fog jönni. Egy hét múlva ez a sejtelem bizonyossággá lett. A báróné ezt írta : »Intézkedj, hogy a kastély valamennyi szobáját kiszellőztessék és rendbe hozzák és ha egy pár szobába nem jutna elég megfelelő jó bútor, akkor hozass el Vignerieből mindent, ami szükséges, hogy az egész kastély be legyen rendezve. Nemsokára társaságot kapunk Croix-Mortba.« (Folyt, következik.) • Írta: OHNET GYÖRGY , fordítás