Nemzet, 1886. március (5. évfolyam, 1257-1287. szám)

1886-03-01 / 1257. szám

SZÍJEKESZTŐSÉG: Ferencziak­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­ hivatalba (Ferencinek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 2 kr. 125? (60.) szám. Kiadó-hivatal : Ferencziek-tere, Athenaeum-épü­let, földszint. Előfizetési díj: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva, 1 hónapra .......... .. ................................. 2 frt. 3 hónapra .. .. ............. „ ..................... 6 » 6 hónapra .. „ ......................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Esti kiadás. Budapest, 1886 Hétfő, márczius 1­0. évi folyam* www»ni7iiir«mrTrTir r a— a i MR b—8» Egyes szám 2 kr. Budapest, márczius 1. A törvényhatóságokról szóló tör­vényjavaslat feletti nagyarányú átalános vita ma vette kezdetét a képviselőházban. A fekete táblára nem kevesebb, mint harminc­há­­rom képviselő íratta fel magát a szólásra. A vitát Dárda­y Sándor előadó figye­lemmel hallgatott indokoló és tájékoztató be­széddel nyitotta meg, melyben a törvényha­tóságok közjogi állását jellemezve, az önkor­mányzati és állami administratió természetéről szólt, a­mint az nálunk és Angliában tapasz­talható. Majd a Grünwald-féle felfogással szembeszállva azt fejtegeté, hogy a javaslat a történeti fejlődés útján halad s e javaslatra a közigazgatási bíróságnak kellene majd követ­kezni. Végül a javaslat egyes fontosabb in­tézkedéseit méltatta, ajánlva elfogadásra a ja­­vaslatot. Utána Tisza Lajos gróf beszélt, ter­mészetesen a javaslat mellett, bár a tisztvise­lők kinevezésének barátja. De elfogad­ja a javaslatot mégis, mert az administratió javítása a czél, melyre a javaslat is törek­szik. Nem rendszerváltoztatás, nem új elve­ken fekvő szerves törvény a tárgyalás alatti javaslat, hanem a 15 évi tapasztalat által szükségeseknek feltüntetett módosítások tör­vénybe iktatása. Egy nemével az elégtétel­nek emeli ki szónok, hogy mind többen és többen barátkoznak meg az államadminis­­tratió gondolatával s a házhoz e javaslat tár­gyában intézett törvényhatósági kérvé­nyek közül négy helyezkedik ezen ál­láspontra. Az érdekkel hallgatott s helyes­léssel kisért fejtegetések után Grünwald Béla tarta ismét egyikét leghosszabb beszé­deinek. De talán még egyszer sem engedett meg magának oly fokú túlzásokat, mint ma, midőn egyebek közt azt mondá, hogy Fran­­cziaországot centralisatio tekintetében felül­múltuk ; hogy a tisztviselők választása nem egyéb, mint az adott jogok frivol kijátszása — a főispán által. Nem választás ez, mondá, hanem »erőszakos, önkényes kinevezés.« A tisztújítás : »undorító eljárás« ; alaposan tönkre tettük szerinte a hatalmat is, a szabadságot is, mert a kormány gyenge, a szabadság mégis túlságosan korlátozva van. Condludált aztán oda, a­hova rendesen szokott, hogy állami és nemzeti érdekek védelmére alkal­mas tisztikart csak kinevezés útján lehet ál­­lítni. Természetesen nem fogadja el a ja­vaslatot. Végül Vámos Béla átalános szempon­tokból majdnem másfél óra hosszáig beszélt a javaslat mellett. Ezzel az ülés véget ért. Holnap folytatja a ház az átalános vitát. Kálmán miniszterelnök, Szapáry Gyula gr., Trefort Ágoston, Kemény Gábor dr. és Fehérváry Géza b. Elnök a múlt ülés jegyzőkönyvét hitelesítvén felhatalmazást kér,hogy "a Farkas Dávid képviselő el­halálozása folytán megürült zalaegeszegi kerületben új választás iránt intézkedhessen és bemutat­ja Esztergom megye feliratát a műborgyártás meg­­gázd­ására vonatkozólag, Szabolcs megye és Selmecz és Bélabánya városoknak fe­liratait, a törvényhatósá­gokról szóló törvényjavaslat elvetése tárgyában. Vé­gül Szeben megye és Szeged sz. kir. város feliratát és a hazai rendezett tanácsú városok országos értekezle­tére egybegyűlt kiküldötteknek Péchy Gábor képvi­selő által beadott kérvényét a községi törvényjavaslat tárgyában. Szederkényi Nándor kérésére,a városok küldöttei által beadott kérvény czíme, mely a zajban nem volt hallható újból felolvastatván, Szederkényi szük­ségesnek tartja tiltakozni az ellen, hogy a kérvény a »rendezett tanácsú városok küldötteitől« eredőnek tekintessék. E kérvény egyszerűen több rendezett ta­nácsú város küldöttének értekezletéből származott, amely értekezlet az említett czímnek használatával túllépett jogkörén. Szükségesnek tartja pedig ez ellen fölszólalni azért, hogy az utókor ne láthassa a ház nap­lóiból azt, hogy valamennyi város küldötte kívánta a választó­polgárgárok jogainak megnyirbálását. Elnök kimondja, hogy a kérvény a ház irodájá­ban tétetik le. Ezután fölolvastatik az elnöki havi jelentés, s ezzel a választ nem nyert interpellációk, az el nem intézett indítványok és határozati javasla­tok sorjegyzéke. Következik a »köztörvényhatóságot­­r­ó­ll szóló törvényjavaslat általános tárgyalása. Dárday Sándor előadó: T. ház! (Halljuk ! Hall­juk!) A törvényhatóságokról szó­ó törvslattal szoros kapcsolatban áll a községek rendezéséről és a tisztvi­selők elleni fegyelmi eljárásról szóló törvslatok, melyek együttesen egész seriesét képezik azon közigazgatási reformjavaslatoknak, melyeknek szükségét az 1870 óta alkotott közigazgatási törvények eléggé igazolják. Közigazgatásunk 1870 óta az időközben alkotott tör­vények sokasága által oly alakításon ment keresztül, hogy nagy tévedés lenne egyedül ezen, most tárgyalás alá kerülő tervslatokban keresni összes reform-törek­véseink kifej­ezését, mert közigazgatásunk mai napon nem is azonos az 1870 évi alkotással. Azóta lett ugyanis a törvény­kezés elválasztva a közigazgatástól; azóta lett a közigazgatási bizottság szervezve; az orszá­gos csendőrség felállítva; a megyék háztartásáról szóló törvény alkotva ; a tisztviselők minősítéséről szóló törvény hozva és a pénzügyi közigazgatási bíró­ság szervezve stb. de ezek csak a szervezeti törvények, míg az anyagi törvények még nagyobb kört foglalnak, melyek közül csak a fon­tosabbakat felsorolva, azóta lett az iparügyi, gyámügyi, közegészségyi törvény alkotva; a magyar állampolgárságról, a nyilvános be­teg­ápolásról szóló törvények, a cselédtartás, a rend­őri büntető törvkönyv, az erdőtörvény, a vízjog és a közadók kezeléséről szóló törvények alkotva, melyek mindannyian mélyen benyúlnak a törvényhatósági és hely­ha­­tósági közigazgatás ügykörébe, mert tud­valevőleg mai nap már a közadók kezelése nem ké­pezi oly kizárólagosan az állami administratió tárgyát, mint akkor, a midőn még nem merték azt a rendes közigazgatási közegekre ruházni. A ki mindezekről egy tiszta képet tud magának alkotni, az kénytelen lesz beismerni, hogy mai nap az 1870-ki törvénynek csak kerete áll fenn, mig a gya­korlati élet fejleményei s Tisza Kálmán m. elnök úrnak ez irányban követett czéltudatos és czélirányos közigazgatási politikája oly kapc­ot létesített az állami és törvény­hatós­ági közigazgatás közt mely majdnem teljesen megszüntette azon ellentétet, mely az állami és törvényhatósági administratió között tagadhatatlanul létezett, — létezett mint hagyománya azon időknek, melyben az állami kor­mányzat velünk szemben idegen hatalmat képviselt. Mai nap azonban a magyar parlamenti kor­mányzat és a törvényhatóságok önkormányzata közt­ö­bbé nem forog fenn ellentét — a­nélkül, hogy egyi­ke a másikat a­b­s­o­rb­­ál­t­a volna. A magyar ál­lam rendelkezési joga és befolyása a törvényhatósá­gok útján eszközölt közigazgatásra annyira biztosítva van, hogy hatályosabb állami administrációt én nem is kívánthatok, mert a kormány az állami ingerenciá­­nak minden eszközével rendelkezik, — úgy, hogy a legmerevebb centrálisatió igényeit is kielégíthetné, — és mégis — és mégis a törvényhatóságok önkormány­zata és az állami kormányzat közti komolyabb ellen­zésnek esetei az utóbbi időben alig fordultak elő; mert hiszen senki sem fogja az ellenzék gyengeségé­nek avagy gyöngédségének felróni, hogy azokat eset­leg nem tudta volna a fennálló kormányzati rendszer ellen felhasználni . Ezen harmóniát az állami kormányzat és a törv.­hatóságok önkormányzata közt másod­sorban azon köz­érzületnek köszönhetjük, hogy csekély kivétellel ma­guk törvényha­tságaink át vannak hatva azon tu­dattól , hogy saját önkormányzatukkal az állami czél szolgálatában állanak s épp ebben nyilvánul napjainkban a közszellemnek lényeges át­alakulása. (Úgy van­ jobb felől.) Mai nap senki sem keresi többé az egykori alkotmá­nyos védbástyákban azon hatalmi tényezőt, mely a ha­talmat az állami kormányzattal megosztotta. Jelen­leg a törvényhatóságokban mindenki csak közigazga­tási szervezetet lát , így a kérdés is csak az: váljon a közigazgatás ezen szervezete megfelel-e az állami czélnak ? Meg kell azonban jegyeznem, hogy a törvény­hatóságoknak mint politikai tényezőknek fenntartását senki sem ellenezte a bizottságban és azt hiszem, itt a házban sem fogja senki ellenezni, noha a parlamenti képviselet és a korlátlanul szabad sajtó mellett ez idő szerint a törvényhatóságok politikai actiója majdnem teljesen felesleges. (Ellemmondás a bal és a szélső­baloldalon- Helyeslés jobbfelől.)de azért mindegyikünk érzi, hogy a jogot részükre fenn kell tartani, a­mely jog esetleg oly arányban növekedhetik fontosságában, a­mely arányban az előbbi biztosítékok netalán erejüket veszí­tenék. Ha szabad egy triviális hasonlattal élni, úgy azt mondhatni, hogy 1848 óta az alkotmányi véd­­kötelezettség az egész nemzetre szállott, melynek sor­­hadát, a parlament,­­ a törvényhatóságok pedig a népfelkelési szervezetet, a Landsturm­ot képezik. Igaz ugyan, hogy az már rendszerint igen kétségbeejtő helyzet, a­midőn a népfelkelésnek akc­ióba kell lépni,­­ de nekünk legkevésbé van okunk alkotmányunk­nak ezen széles alapra fektetett védelmi szervezetéről lemondanunk. Ezzel azt hiszem elég pregnánsan jeleztem a törvényhatóságok azon közjogi állását, melylyel alkot­mányunk keretében bírnak, a nélkül, hogy azon tar­talékat! jelentőségüket kicsinylendőnek tartanám s ezzel áttérek azon kérdésre, váljon közigazgatási szer­vezetként megfelelnek-e az állami czéloknak ? (Hal­juk ! Haljuk!) mely tekintetben pártkülönbség nélkül oly eltérő nézetek nyilvánultak, hogy azoknak előter­jesztésével nem fárasztom a t. házat,­ mert amúgy is elég alkalma lesz azokat a vita folyamán közvetlenül megismerni. A bizottságnak és azt hiszem azzal megegyező­­leg a kormány álláspontjának jelzésére kénytelen vagyok azonban e törvényjavaslat előzményeit is rövi­den ecsetelni. (Haljuk! Haljuk!) A miniszterelnök úr ugyanis még 1880 ban egy nagy közigazgatási enquétet hívott egybe, mely­nek magam is egyik szerény tagja voltam s a mely­nek röviden reassummálva következő öt kérdést ter­jesztetett elő: 1. Midő irányban szükséges az 1870. 42. t. sz. módositá­sa; ide értve a közigazgatási bizottságot, a fegyelmi eljárást s a közpénzek kezelését is. 2. Minő qualificatióhoz köttessék a tisztviselői állás ? 3. Lehető-e a megyei házipénztárak behozatala pótadó kivetése vagy más kombinált al­pon ? 4. Szükséges-e a járások új beosztása s ará­nyosítása ? 5. Mily alapra fektettessék a közigazgatási bíró­ság intézménye? A 2., 3. és 4-ik kérdésre adott válaszok, a­mint méltóztatnak bölcsen tudni, már törvényhozási meg­oldást nyertek. Csak az első és utolsó kérdés meg­oldása maradt függőben s most állunk az első kérdés megoldása előtt. (Haljuk ! Haljuk !) Te hát! Én azóta újból nagy figyelemmel átnéztem azon enquête tanácskozmányait, melyeknek folyamá­ban épp úgy mint valószínűleg az itt a házban kifejlen­­dő vitában főleg két irány küzdött egymással, melyek­nek mindegyike az önkormányzat hívének­­vallotta magát, noha homlokegyenesen ellen­tétes állást foglaltak egymással szemben. Az egyik irány ugyanis az volt hogy az állam­­kormány gyakorolja az administrate s a törvény­hatóságok az ellenőrzést, a­míg megfordítva, a másik irány az államkormány részére vindikálta az ellen­őrzést és ezzel a felügyeleti jogot, mely természetesen bizonyos mérvű rendelkezési jogot is involvál, mert én megvallom épp oly kevéssé tudok magamnak ön­­kormányzatot képzelni, mely beérje az ellenőrzéssel, a­mint nem tudok államkormányzatot képzelni, mely beérhesse az ellenőrzéssel, mélyreható ingerentia nélk­ül. Mindkét esetben tehát az állam fenható­­s­á­g­a az, melynek érvényt kell szerezni s így csak a módozatban nyilvánul az eltérés aziránt, hogy mely úton biztosítható inkább az állami czélok elérése ? Sokan azon álláspontot foglalják el, hogy épp­­azért, mert az államkormányt illeti a közvetlen ren­delkezés joga s az azzal járó felelősség terhe,­­ ezért a végrehajtást is saját közegei által eszközöltesse. Ez helyes és következetes álláspont,­­ de akkor ne beszéljünk önkormány­zatról. Mert hát akkor miből álljon az önkormányzat ? Erre egy phrasist szoktak használni, t. i. hogy az öncselekvőségben áll az önkormányzat, melynek mennél tágabb kört kell engedni ! De vizsgál­juk meg ezen phrasisnak tartalmát. Én ezen öncsel­­­e­k­v­ő­s­é­g alatt nem tudok mást érteni, mint a ren­del­kezési és jurisdictionális hatalmat ! A magyar közjog önkormányzat alatt, épp úgy mint az angol önkormányzat, mindig azt értette ön­­kormányzat alatt, — úgy hogy nálunk törvényható­ság és jurisdictio teljesen azonos közjogi fogalom. Angliában a cserkek és auditorok egész serege végzi a közigazgatás munkakörét, de a jurisdictio­s rendelkezési jog a békebirák és boardok feladata, — a központi államkormánynak ellenőrzési és felügyeleti joga vagyis mélyre ható ingerenciája mellett. Távol van azonban tőlem, hogy én az angol és magyar ön­­kormányzat azonosságát vitassam. Az angol önkormányzat kizárólag hely­­tartósági és nem ismeri a mi a tágabb körű tör­vényhatósági szervezetünket,­­ de abban megegyez­nek mindketten hogy az államkormány csak az ellen­őrzést s felügyeletet gyakorolja. Nem is az ingyenes szolgálatban áll tehát az önkormányzat lényege, mert Angliában a fizetett és a helytartóságok által alkalmazott cserkek és az audi­torok igen nagy száma működik, kik egyaránt felelős­séggel t­artoznak a helyhatóságnak és az állami kor­mánynak, mely utóbbi szigorú felügyeletet és közvet­len fegy­elmi hatalmat gyakorol felettük. De ingyenes azoknak functiója, kik a jurisdictiot gyakorolják. Ezt igenis, ingyenesen gyakorolják,­­de vétessék el tő­lük a jurisdictió, bizonyár­a nem fognak az államkor­mányzat végrehajtó közegeinek szerepére vállalkozni. Itt ismét egy ponthoz jutottam, mely­ben a mi önkormányzatunk e tekintetben eltér az angol önkormányzattól, a­mennyiben a mi önkormányzati közegeink egyúttal végrehajtó közegei az államkormánynak, a­miből azonban csak önként folyik, hogy a mi törvényhatósági szerveze­tünk szorosabb kötelékben áll az állami kormányzat­tal s ebből ismét az államkormányzat még fokozottabb mérvű ellenőrzési és felügyeleti joga következik. E törvényjavaslat tehát igen helyesen szorosan a történelmi fejlődés nyomán halad amint egyál­talában codexeket ugyan lehet recipiálni, de arra nincs példa, hogy más állam közigazgatását bármely ném­et recipálta volna. E törvényjavaslat tehát épp a történelmi fejlő­dés nyomán felhasználja, (Ellenmondás a szélső­­baloldalon.) részben a főispánok megváltozott köz­jogi állását, s ezek utján igyekszik a már eddig is létezett kapcsott az önkormányzat és az állami kor­mányzat közt még szorosabbá tenni (Mozgás hál­ós szélső­baloldalon.) s még pedig nem az önkormányzat jogkörének csor­bításával, hanem az­által, hogy a főispán fel­ügyeleti jogkörét az állami közegekre is kiterjeszti mert különös hogy ne mondjam viszás helyzet volt az, hogy míg eddig a fő­spán a törvényhatósági adminis­­trác­ió és közegeivel szemben igen messze terjedő hatalmi körrel volt felruházva, addig épp az, állami közegek működéseivel szemben majdnem teljes sem­legességre volt kárhoztatva. Nem beszélek most a bíróságról, melyekről az 57 §. tárgyalásánál fogok szóltani, hanem utalok arra, hogy a pénzügyi közegek és a hány ága csak van az állami administrácziónak, azok mindannyian külön státust képzenek, mely állami szempontból az egysé­ges administrácziónak roppant hátrányára szolgál. Tudom hogy sokan azt fogják mondani, hogy ily főispáni összekötő kapocsra nem volna szüks­ég, mihelyt az állami administrác­ió behozatalával köz­vetlen alárendeltség foglalna helyet. De ez csak egy nagy tévedés, mert oly c­entralizátió nem képzelhető, mely minden, tehát akár megyei, akár districtuális, akár provinc­iális szervezetet nélkülözhetne, a­melyek­ben a közigazgatás szálainak egybe kellene folyni. Ne higyjék tehát t, uraim ! hogy a nagy concep­­tiók az önök kizárólagos szellemi tulajdona, melyre mi képesek sem vagyunk. (Felkiáltások a szélsőbalol­dalon : Mindenre képesek!) Higyyék el, hogy a merész constructiókban épp oly művészetet tudnánk kifejteni mint önök,­­ ha újítások terére akarnánk lépni s ha annál a létezőnek fejlesztését nem tartanók helyesebb­nek ! (Úgy van­­ jobbfelől.) Higgyék el uraim! hogy épp ezzel mi is öntudatos politikát követünk­, mely eddig oly erősnek bizonyult, hogy nincs semmi okunk válságos experimentátiókba bocsátkozni. E törvényjavaslat tehát fentartja még a tiszt­viselők választását is, mert nálunk a tisztviselők vá­lasztása nem csupán az administratió kérdése, hanem eminenter politikai kérdés. (Úgy van­­ jobbfelől.) Én meg vagyok győződve arról, hogy a válasz­tott tisztviselő, jobb politikai tisztviselő, mint a kine­vezett tisztviselő, ki hivatala ablakából tekinti a világ folyását, kinek a hivatal a hazája, mint a ka­tonáé a tarisznya volt az általános védkötelezettség behozatala előtt. Széles e világon belátták már, hogy a katonai fegyelem nem képes a hadsereg hazafias lelkesülését pótolni,­­ és belátták világszerte, hogy a hivatalbeli honboldogítás a kormányzottak közre­működése nélkül meddő törekvés. Az tapasztalati tény által van igazolva, hogy a­mit nem vádkép csak illustratió kedvéért hozok fel, hogy pl. a pénzügyi közegek ritkán tanúsítanak érzéket a közszükség iránt s a nagy panaszok azok kíméletlensége ellen csak azóta szűnt meg, mióta a törvényhatóságoknak is be­folyás van engedve a nélkül, hogy a közadók azóta rosszabbul folynának be. Valjon minek tulajdonít­ható ez ? Szerintem egyedül annak, hogy a válasz­tott tisztviselők, mint a hivatalos hatalom ke­zelői, nem képeznek az általuk kormányzottak érdek és létkörétől különvált hierarchiát, melynek szemében az általuk kormányzott nép csak objektu­­mul szolgál. A választott tisztviselők nem csak hiva­talos állásuknak kötelékével,­ hanem úgyszólván családi traditiójuknak minden gyökerével vannak azon földhöz kötve, melynek kormányzatában részt vesznek s ezért az állami érdek érvényesítésének is legbiztosabb vagyis legmegbízhatóbb közegei. Igaznak tartom, hogy Magyarország tiszti karán fordul meg a nemzeti uralom kérdése is, de épp ezért én vak­merő experimentantiónak tartanám az u. n. állami administratió behozatalával a most választott tiszt­viselőknek exszirpátióját és kinevezésükkel őket az ál­taluk kormányzottakkal ellentétbe juttatni. Újabb időben némelyek az állami administratió szükségéből erőnek erejével igyekszenek nemzetiségi kérdést formálni. (Haljuk ! Haljuk!) — a­mit azon­ban én csak egy szerencsétlen botlásnak tartok, mely a költségvetési vita folyamán Apponyi Albert gr. képviselő urat is némi rectificatióra kényszerítette. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőhöz Ülése m­árczius 1-én. Ülés kezdete d. e. 10 órakor. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Szathmáry György, Rakovszky Ist­ván és Ábrányi Kornél. A kormány részéről jelen vannak: Tisza ! A NEMZET TÁRCZÁJA. Márczius 1. A CROIX-MORT GRÓFNŐK. REGÉNY. jogosított ELSŐ RÉSZ. (Folytatás.) 16 Csendes életüket egy igen szomorú eset zavarta meg. Az öreg üvegfestő meghalt. Nyolczvanhét éves volt és egy napon szenvedés nélkül elhunyt. Az Abbé olyan fájdalmat érzett, mint egy anya, ki elveszté a csecsemőjét. Zokogva sírt, mikor élettelenül látta a szegény beteget, akit úgy ápolt eddig, akár egy gyer­mek. A gyöngéd ápolás közben még jobban megsze­rette. Minél többet kivánt a szegény öreg, annál job­ban ragaszkodott hozzá. Az öreget ez a halál, mely oly soká késett, sok szenvedéstől szabadította meg. De a plébános vigasztalhatatlan volt. Hanem Edmée­­nél a legőszintébb,a legmélyebb részvétet találta.Együtt siratták az öreg művészt. Croix-Mort kisasszony az üvegházból kiszedette a legszebb virágokat és meg­töltötte velük a hallottas szobát. Elsőnek ment a koporsó után és mindvégig ott maradt a szertartás­nál, mikor az öreg plébános, mint lelkész és mint fiú, megadta atyjának a végső tisztességet. A szomorú szertartás után elment hozzá a sekrestyébe, a leg­­gyöngédebb módon vigasztalta, azután magához vitte a kastélyba, míg a cselédei rendbe hozták a plé­bánia lakót. A következő napokon az öreg plébános tétlenül járt, nem találva magának semmi foglalkozást. Edmée biztatta, hogy tegyen vele egy pár nagyobb sétát a környéken, felrázta fásultságából és általában a legüdvösebb hatást gyakorolta a levert agg abbéra. Sokszor is mondogatta az öreg pap: — Croix-Mort gróf kisasszony valóban bámu­latra méltó nő. És ez igaz volt. Csak szabadjára kellett hagyni ezt a gyermeket és menten kitűnt, hogy mi rejlik benne. Világos, éles, gyorsan határozó elme nyilvánult benne, mely talán nagyon is higgadt volt és kelleténél és kevesebb tért engedett a fiatalság hevének. Teljesen megálla­podott jellemet mutatott, amely rá vallott úgy az aty­jáéra, mint az anyjáéra. Émettől a rendszeretet örö­költe és bizonyos hajlamot a merengésre, atyjától pe­dig az erős kitörésekre képes érzelmeket. Az erős tettvágy hideg vérrel párosult benne. Erősen tudott gyűlölni, de iszonyú nyugalommal adott irányt a gyűlöletének. E perezben nem gyűlölt senkit. Lelke lecsilla­podott. A harag, mely benne felgerjedt, mikor a szép Fernand odaállt a Croix-Mort grófnék életútjára, megszelídült, mert hisz a tolakodó már távol volt és alakja a visszaemlékezés homályában kevésbbé ellen­szenvesnek látszott. Edmée boszankodott, ha rágon­dolt ; tartott tőle, hogy ez az ember megint el fog jönni, de nem akart előre aggódni; igyekezett őt elfeledni, amíg lehetett. Hanem az anyját őszintén saj­nálta; szinte előre látta, hogy a báróné boldogta­lan lesz; el volt tökélve, hogy akkor anyjának be fogja bizonyítani, hogy mégis igazán szereti. Említésre méltó körülmény még, hogy Edmée, amint idősebb lett és okoskodott, nem tanúsította többé azt az exaltált vallásosságot, mely lelkét az első áldozás napján megszállotta. Eljárt ugyan a tem­plomba, de inkább csak megszokásból, mint a nagy buzgóság miatt. Levasseur abbé előtt fel is tárta ezt a lelki állapotát és ezért sokszor nagy vitába is ele­gyedett vele. A vallás mysteriumait és csodáit nem tudta elfogadni és megérteni; nem talált semmi ösz­­hangot az anyagi tények közt, melyekre a keresztény tan alapítva van, és az erkölcsi következtetések közt, melyeket a hitoktató azokból levont. A jó lelkész sze­líden mondá neki: — Gyermekem, ne vitatkozzék, hanem irigyyen. — De hisz az a baj — felelé Edmée — hogy nem tudok hinni és hogy nem értem a hitet, felelt Edmée. Pedig nem érthetem meg, ha nem vitat­kozom. Az agg plébános szeliden megveregette az ar­­czát és szerető szemrehányás hangján mondá: — Ön voltakép amolyan kis eretnek. . . Ha elgondolom, hogy én tanítottam önt, nagyon elszomo­rodom ; önben a lázadás, a gőg szelleme szólalt meg . . . Igyekezzék azt legyőzni . . . Legyen alázatos . .. Ne akarjon az égen túl látni ... Ne igyekezzék töb­bet megismerni, mint amint a teremtő meg akart ön­nek mutatni. Mi a végtelenséghez képest oly kicsi­nyek, oly nyomorultak vagyunk, miért igyekezzünk annak titkait föltárni ? Még ennek a múló világnak tárgyait sem ismerjük és le akarnék leplezni az örök­kévaló nagy erőt! Szabad szemünk alig egy pár csillagot tud észrevenni, pedig van még millió és mil­lió csillag, melyeket nem látunk. De azért nem ta­gadjuk azok létezését. Miért vonjuk kétségbe azt, amit véges eszünk nem bír felérni ? Ilyenformán beszélgettek, mikor este a park fa­sorai közt sétálgattak. Fejük felett kigyúltak a csil­lagok myriádjai, mintha meg akarnák erősíteni a lel­kész hivő szavait. A csillagos boltozat fenséges derű­jében a világegyetem csodálatos rendje nyilvánult. És Edmée elhallgatott; nem akarta öreg barátját meg­­szomorítani; nem akarta neki elmondani, hogy az oly ünnepélyeseknek látszó, de oly kisszerű emberi tettek, a nagy dolgokhoz képest oly gyenge emberi okoskodások terelik el a tanult hittől és bizonyos ter­mészeti vallásra oktatják, mely felháborodik a gyer­mekes szertartások ellen, de bámulva nézi a teremtést és imádattal a teremtőt. A plébános néhány könyvet kölcsönzött neki melyek úgy mondá, meg fogják őt győzni. El is ol­vasta ő azokat lelkiismeretesen, de megütközött az aprólékos érveken és azon a kisszerű tendentián, mely a vallást a szabályok és rítusok megtartásának szűk keretébe akarja szorítani, ahelyett hogy a lát­­kört tágítani igyekeznék és rámutatna arra, hogy a vallás mély mint a végtelenség és széles mint az örökkévalóság. Nem a nagy istenhez, hanem kis em­berekhez mért vallás volt az, olyan melyet magunkra veszünk és viselünk, mint egy könnyű misemon­dó ruhát. — Tudja-e kisasszony, mondá olykor a plébá­nos, hogy ön nagyon közeledik a protestánsokhoz ? — Pedig nem szeretem őket, felesé Edmée; el­lenszenvesnek találom náluk azt a száraz formális­must és azt a szigorú pedantisnmst___Különben, föl­­tata nevetve, ne iparkodjék engem bárhová is so­rozni. Én nem vagyok más mint egy rosszul nevelt kis leány, a­ki nem tudja mit akar. De a lelke mélyében nyugtalan zavar honolt. Nagyon korán kezdett a nagy kérdésekről okoskodni. Nem ismerte a boldog gyermekkor gondatlan bizton­ságát, mikor a kis leány nem kénytelen töprengni és magába zárni oly fájdalmat, mely gyönge kedélyének nagyon is nehéz. Agyveleje nagy munkát végzett, a­mely kifárasztotta, talán meg is tévesztette és meg­fosztotta a gond és baj nélküli gyermekkor üdesé­­gétől. Édes­anyja most már gyérebben irt neki és nem oly lelkes hangon mint ezelőtt. Levelein megérzett, hogy a nő, aki irta, nem zárja ki a lelkét, még önma­gát is illuziókba igyekszik ringatni, de nem egészen boldog. Az első napok mámora szétfoszlott és a szép napok elmaradtak. Még mindig ditbgrambokat irt ugyan zajos életéről, de hibázott benünk az őszinte elragadtatás hangja; a verseken meglátszott az ér­zelmek erőltetett volta, a kifejezések keresettsége. D’Ayéres báróról ritkán volt szó és sikerei el voltak hallgatva, mintha a báróné már nem akarna azokkal hivalkodni. Mintha Régine belefáradt volna a párisi életbe! Olyan vágyakozó hangon beszélt a csendes Croix-Mortról, »amely most az új, éledő tavaszban nagyon szép lehet« és amely többé korántsem volt »olyan szomorú sivatag«, ahol csupa nyers parasztok élnek. Csakugyan felújult a tavasz és hozott enyhe verőfényt, édes illatokat. A kerítésben kivirult a ga­lagonya és az erdők, rétek hímes mézet öltöttek. Edmée ablaka előtt hatalmas rózsabokor virított, mint egy menyasszonyi csokor, melyet egy óriás vőle­gény állított volna oda. A természet lerázta a tél fá­sultságát, ébredő ereje megtermékenyítette a csirákat és kifakasztotta a rügyeket. A szél játszi szelídséggel suttogott, az esők langyosak lettek, a felmelegedett, megelevenedett föld erős illatot árasztott és, mint a parasztok mondják, szerelmet lehellt Croix-Mort kisasszony a kis kocsin megint be­barangolta az erdőt. És amint a fakereskedők nehéz szekerei által vágott mély barázdákon lassan tova döczögtetett, egyszerre egy bokor mellől, mint valami erdei genius, előbukkant Billel, a kerülő, vállra vetett puskával. Arcza sugárzott a gondolattól, hogy az ő kedves fiatal úrnője néhány órára vele marad az er­dőben. Erős kézzel tolta a kis kocsit és éles csetten­­téssel biztatta a vén poneyt. Edméenek pedig le kel­let szállnia és benéznie a sűrűbe, a­hol a nőstény fá­­czányok költögették tojásaikat. Hallgatva hatoltak előre és Billett elfojtott halk hangon mondá: — Lássa ott, a sürü fűben, ott is rejtőzik egy nagy fáczány. Hogy villognak a fekete szemei! Bo­­szantja, hogy itt vagyunk.... De azért közel mehet hozzá, meg sem fog mozdulni___Valamennyien is­mernek. ... A kutyámat otthon hagyom, hogy meg ne ijeszsze őket, mert hát, lássa, annak az állatnak nincs annyi esze, mint az embernek és zavarja a vadakat. A kerülő odahajolt a fáczány felé, melynek tol­lai felborzasodtak a rémülettől; szelíd fütytvel csil­lapította és mintegy megdelejezte, asztán beszélge­tett vele...­­• Maradj csak, édes jó madaram. . . . végezd csak a dolgodat.... senki sem fog háborgatni. Azután tovább mentek a meleg verőfényben, mely úgy lankasztja a lábakat és a karokat. Billet enyhe, édes illatú vadvirágokat szedett; durva keze nem félt a tövisektől és gyönyörű csokrot szedett ösz­­sze. A gyepes hanton nesztesen haladtak tova és a vágás fordulójánál Billet szó nélkül mutatott egy kis őzikére, mely bámulva, nyugtalan szimatolással nézte ezeket az idegeneket, akik megzavarják birodalma mély csendjét A szép kis állat erős, szinte haragos bőgéssel felszökött és eltűnt a csemetefák közt. E sétákon, melyeken a derék kerülő szóval tar­totta, Edmée visszanyerte fiatal évei gondtalanságát; megfeledkezett az aggodalmairól és az erdők nyugodt üdeségétől áthatva tért vissza a kastélyba. A tavaszt a nyár követte és eljött a julius hó. D'Ayéres báróné, aki mind gyérebben, mind kurtáb­ban írogatott, fényes társaságával együtt Trouvilleben volt, ahol minden nap négyszer átöltözködött, eljárt a casinóba, nagy sétákat tett lóháton, gacleton vagy kocsin és hordozta tovább az elegáns élet nyűgét, épp úgy mint a poros Párisban. Augusztusban hazaírt, tudakozódott a vadászterület felől és utasításokat irt a kerülő számára. Edmée összerezzent. Hisz ez a hazajövetel elő­jele ! Pár hét múlva megnyílik a vadászat és d’Ayé­­res báró buzgó vadász. Croix-Mortban és Vignerieben 7—800 hectárnyi vadászterület van, ahol Billet szi­gorú felügyelete folytán roppantul elszaporo­dott a vad. A fiatal leány sejtette, hogy anyja haza fog jönni. Egy hét múlva ez a sejtelem bizonyossággá lett. A báróné ezt írta : »Intézkedj, hogy a kastély valamennyi szobáját kiszellőztessék és rendbe hoz­zák és ha egy pár szobába nem jutna elég megfelelő jó bútor, akkor hozass el Vignerieből mindent, ami szükséges, hogy az egész kastély be legyen rendezve. Nemsokára társaságot kapunk Croix-Mortba.« (Folyt, következik.) • Írta: OHNET GYÖRGY , fordítás

Next