Nemzet, 1895. szeptember (14. évfolyam, 4676-4707. szám)

1895-09-01 / 4676. szám

Szerkesztőség : ÜPere» laielE-tsre, Atheuseum-ópfllst, L emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk a­ Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere Athenaeum-épület) küldendők. Ara 5 kr. vidéken 6 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) 4676. (240.) szám. Reggeli kiadás. Budapest, 1895. Vasárnap, szeptember 1. BuDÓ-ÖTVAfil: Ferenceiek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, v­agy Buda­­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ...................................................... 2 frt. 5 hónapra . .. 6» 6 hónapra ___________________________ 12 > Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felü­l­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1­0 ére­s kr. vidéken 8 kr. (esti síppal együtt 8 kr.) XIV. évfolyam. Szedán, Budapest, aug. 31. (vl) A holnap kezdődő szeptember hónap első napjaiban éljük meg negyed­­százados évfordulóját annak a világtörté­nelmi eseménynek, hogy a II. franczia csá­szárság összeomlott saját terhének és a német fegyverek csapásainak súlya alatt. III. Napóleon, a második Bonaparte, a­ki Francziaország császári trónján ült, 1870. szept. 2-án Szedánnál adta át kardját Vil­mos porosz királynak. Waterloo is csata­­vesztés volt; a császári korona ott is le­bukott egy Bonaparte fejéről és mégis mi­lyen óriási különbség Szedán és Waterloo, 1870 és 1815 között! Ott, mintha a hajó a pocsolyában megfeneklenék, itt mintha a menydörgés, villámlás pokoli játéka között nyelnék el az orkán által fölkorbácsolt hullámok! Sem I. Napóleon, a háborúnak csodálatosan nagy mestere, sem III. Napó­leon nem lelte halálát a véres harczmezőn; de míg ő róla, a nagyról, elhiszszük, hogy kétségbeesetten kereste a találkozást a halál öldöklő angyalával, addig ő róla, a kicsinyről, Vilmos porosz királyhoz írott levele ellenére sem tudja megalkotni senki a gyilkos golyózápor közé rohanó hős ideálját. Lelkileg és testileg betegen hur­­czolta magát hadserege után, épen úgy, a­mint uralma szellemileg és anyagilag rok­kantan tengette életét szept. 4-ig, a­mikor Párisban megkapta a kegyelemdöfést. És a­mint kevés fölemelőt találunk, a II. császárság történetére irányozva tekin­tetünket, épen úgy szomorú benyomást gyakorol reánk III. Napóleon öröksége. A könnyelműen előidézett titáni mérkőzés Utóhatásai még ma is, huszonöt év múltán, kínos lidércznyomásként ülnek a népek lelkén. Az európai egyensúly, III. Na­póleon diplomácziájának kedvencz jelszava, a­mint az ő dicsősége idején mester­kélt és erőltetett vala, úgy bizonytalan és kétséges m­a. A nagy háború fenyegető ár­nyai még m­indig közöttünk járnak, hogy kisértsenek, zavarják nyugalmunkat és ag­godalommal töltsék el szívünket, a­mikor a holnapra gondolunk. Negyedszázad elégte­lennek bizonyult arra, hogy lecsillapítsa a háborgó szenvedélyt, enyhítse a sajgó se­bet, a­melyet Elzász és Lotharingia elvesz­tése és a vereség szégyene táplál Franczia­­ország lelkében. Bosszúra szomjasan, a kar­­­zi szerencsétlenség révén elveszített tar­tományokra éhesen, áll a franczia nemzet a 25 évvel ezelőtt kitűzött német határnál, hogy a legelső alkalmatos pillanatban lán­goló dühhel törje át a korlátokat. Ez a huszonöt esztendő szülte meg az európai államok új csoportosulását. A ter­mészetellenes, a történelem összes tanúsá­gaival ellentmondásban álló, a háború ve­szedelmeire spekuláló franczia-orosz barát­ságot, s a becsületes béke őrzésére alakult hármas szövetséget. A szedáni nagy napok évfordulóján őszinte szívből kívánjuk, hogy a franczia nemzet okulva a múltak keserű tanulságain, megtalálja lelkének egyensú­lyát, s megszűnjék az európai nyugalom állandó fenyegetője lenni. Ám ha a sors megtagadja tőle ezt az áldást, aggodalom nélkül bízzuk sorsunkat a hármasszövet­ségre, a­mely elég erős minden támadás visszautasítására. Milyen más kép tárul elénk, ha az újjászületett német birodalom tűnik sze­münkbe. A hősisesen kivívott győzelem jól megérdemlett jutalmául a tekintély, hata­lom és virágzás részese. Soha nem álmo­dott magaslatra emelkedett a nagy német nemzet és mint hűséges őre a békének, méltónak bizonyítja magát a fényes helyre, a­melyet a népek társaságában elfoglal. A német birodalom, I. Vilmos, Frigyes és II. Vilmos császárok alakjai ragyogóan emel­kednek ki az utóbbi 25 év történetéből, üdvözöljük derék szövetségesünket a feled­hetetlen emlékezetű napok előestéjén. A NEMZET TÁRCZÁJA. Au­gusztus 81. Gavallér. Jelzőnek igen szép a gavallér szó, de undo­rító, ha valaki foglalkozására nézve semmi egyéb, csak gavallér. Azok a nagyúri társaságokban forgó, nagy­úri passzióknak hódoló, kétes, de még egyelőre — bizonyítékok híján s vakmerő elszántság bővében — kifogás alá nem eső exisztencziák, a­kiknek sem gazdaságuk, sem tőkéjük, sem hivataluk, sem foglalkozásuk, sem dolguk nincsen, azok az úgyneve­zett gavallérok. Voltaképen az úri sorban ugyanazok ezek, a­mit az alsó néprétegben, rendőri műki­­fejezéssel, foglalkozás nélküli csavargó­nak ne­veznek. S ha csakugyan feltétlen egyenlőség uralkodnék a világon, el kellene időnként egy-egy közveszedelmes gavallért is tolonczolni illetékességi helyére. Mert az ex professo gavallérok nem igen tartózkodnak illetékességi helyükön. Nemo pró­féta in patria. Rendszerint a nagy városok­ban csavarognak, a­hol arisztokratikus tár­saság , szerencsejáték, lóverseny , demi monde és temérdek élvezet-forrás van. Az ariszto­kratikus társaság, a szerencsejáték és a lóverseny a talajuk, a melybe vetnek, s a melyről aratnak. A demi monde, meg a többi élvezet-forrás pedig, aratásuknak mohó elnyelője. Az ex professo gavallér kicsinyben kezdi, de gyorsan halad. Kezdetben valami vidéki város­ban bukkan fel. Megkoppasztja kártyán a vidék jámbor urait, snájdigul megállja a sarat né­hány vidéki párbajban , a megyei naiv lóverse­nyen kitűnik, mint po­ppási prlova, és szakértő paripatulajdonos. A gavallér hírbe kerül s a vidéki nyereséggel kezd fellárogatni a budapesti verse­nyekre. Egy-két sikerült fogadása megnyitja előtte a nagyúri társaságokat s azok klubjait. Mikor már itt is megalapította gavallér hírnevét, szűk lesz neki ez a Mac­edonia is. És nemsokára ismerik a bécsi pinczérek, virágárus leányok, demi mondeok, turf- és klub­látogatók is. Ha hamarosan le nem törik itt sem, egy-két év múlva már ott terem Európa bármely pontján, mihelyt ott játszani, nagy urakhoz dörgölőzni és élvezni lehet. Már ekkor nemzetközi gavallér, bárha nemzetünk na­gyobb dicsőségére,, a külföldi újságok, kártya-, turf- és egyéb úri kalandjairól írván, úgy emlegetik is, hogy X. Y. úr az ismert magyar gavallér. Nem tudom, hogy az ilyen kalandor a rend­őri bejelentési lapokra, a népszámlálási ívekre s egyéb efélékre minek írja be magát. Mit felel erre a filiszter kérdésre: polgári foglalkozása ? . . . Elvégre nekem is, sőt a rendőrségnek is mindegy, akármit felel. Beírhatja, hogy földbirtokos, tőke­pénzes, vagy magánzó — és senki sem fogja kutatni hogy hol van a földbirtoka, melyik bankban van elhelyezve a tőkéje, vagy honnan hozza a ma­gánzáshoz szükséges járadékokat. Hanem azért mindenki tudja, hogy az illető úr valójában csak gavallér és semmi egyéb. Gavallér, a­ki hivatás­szerűen, életczélul és létfentartás végett szüntele­nül azt csinálja, a­mit az igazi gavallér úri em­ber csak hébe-hóba s csak szórakozás czéljából enged meg magának. Az igazi gavallér úri ember például, szintén már mind játszik s próbálkozik a szerencsével a kártyaasztalnál, a túrion, Montecarlóban, sőt ma már a börzén is. Az úri embernek — akár szüle­tett herczeg, akár csak miniszteri titkár — annyi felesleges ideje van, hogy annak egy részét játék­kal kell neki agyonütni. Minden őse játszott, az apja játszott, minden rokona, barátja, ismerőse s mindenki a­kit csak lát — játszik. Nem is tudja, el sem bírja képzelni, hogy tisztességes ember játék nélkül is megélhessen. Játszik tehát ő is, ha rákerül a sor. Játszik pedig a maga mulatságára. Ha nyer, örömteljes, ha veszit, bosszús izgalmak szórakoztat­ják el lelkét. És ezzel teljesen elérte a c­­élt a me­lyet a játékkal elérni akart. Nem ékken, nem igy és nem ezért játszik a gavallér. A gavallér mindig játszik, mihelyt partnere akad s mindig ravaszul, óvatosan s nagy nyereségre spekulálva igyekszik maga mellé anyazsírozni a szerencsét. Mert ennek nem mulatsága, hanem ke­nyérkereső mestersége a játék. S ha a gavallér, meg a gavallér ember ellen­félként kerül össze a játékban, rendesen a gaval­lér nyer és a gavallér ember veszít. De hogyan is lehetne ez máskép ? A gavallér ember, a­ki csak szórakozni és üdülni jött este a klubba, egész nap reggeltől óta egyéb dolgaiban küzködött, fáradott. Idegei fel vannak bolygatva és ki vannak merülve. Agy­ve­leje a napi munkától elernyedt, úgy, hogy az már nem tud olyan góczban összepontosulni a színes játékpapirosok felett, mint a gavallérnak pihent és külön csakis a játékra trainirozott agya. A gavallér ember képzelete dudorászva an­­dalog a játék esélyei közt, ellenben a gavalléré­lesben áll, siklik, sompolyog és ugrik a prédára, mint a tigris. Mialatt a gavallér ember hat já­ték kombinácziót eszel ki, a gavallér kieszel hat­­vanat. És ha a gavallér ember sokkal eszesebb és szerencsésebb is, mint a gavallér, emennek kell nyerni, mert ez határozottan nyerni akar, holott amaz csak mulatni. Ilyen egyenlőtlen fegyverekkel folyván a játék­mérkőzés, a­ gavallérnak rendszerint semmi szüksége sincs arra, hogy csaljon, vagy alávaló módon játszók. A mester e nélkül is diadalmas­kodni szokott a laikuson. És a­míg a gavallérnak nincs szüksége a csalásra és az alávalóságra, attól épp olyan iszonyodva és utálattal fordul el, mint akármelyik igazi, úri gavallér ember. A gavallér emberek azonban, a­kik vala­mennyien kitűnő játékosoknak vélik magukat, nem ítélik meg az ő örökös vesztésüket s a gavallér­nak örökös nyerését ilyen hidegen, tárgyilagosan és természetesen. Ők igazságtalanok lesznek. Csó-­­válják a fejüket, gyanakodva vonják össze szemöldö­küket s kezd a gavallér nekik nem tetszeni. A gavallérnak pedig vége van, mihelyt nem tetszik a gavallér embereknek. Ha még olyan ár­tatlan is, éppen abban az egyben, a­miért elhide­­gednek tőle, nem bir a tiszta öntudat ama biztosságával, a­mely nélkül a gyanúba vett embernek el kell veszni. A gavallér exisztenc­iája hasonlatos a jegybankhoz, a­mely sokkal több banknótát bocsát ki, mint a­mennyi aranyfedezete van. E mellett fényesen virágzik a jegybank, va­lameddig nyugodt, szilárd, általános bizalom kör­nyezi. Ámde, hacsak valami állás következtében is, a bank általános hitele egyszerre megromlik s mindenki oda fut pénztáraihoz, hogy utalványait becserélje aranyra *— rögtön meginog az egész virágzó vállalat s nyakra-főre közeleg a tönk. Az egyszer, bár méltatlanul gyanúba vett gavallért is, minden oldalról körülfogja és megrohanja az álta­lános bizalmatlanság. Hacsak anyagi hitele veszne ilyenkor oda, az még nem volna olyan nagy szerencsétlenség. Egy szerencsés tip a turfon, egy sikerült leülés a kártyaasztalnál, egy jó szám a rouletten, vagy egy ügyes slussz a börzén, mihamar helyrehozna min­dent. De az erkölcsi hitel elvesztése a gavallérra nézve pótolhatatlan, mert addigi nagy becsületének csakugyan szörnyű kevés az aranyfedezete. Ez az a stádium, a­mikor a gavallér még ott ragyog a turfi nagy tribün alatt, még dölyfö­­sen nézi le a munkájuk után élő tisztességes em­bereket, még robogó kocsijában nagyzolva dől vé­gig , kerekeinek sarával még büszkén fecskendez szét a világba­n■ de már minden avatatlan ke­reskedősegéd gúnyosan nevet utána: no gavallér, med­dig henczegsz még ? Mindenki tudja már a gavallér valóságos végromlása előtt hónapokkal s évekkel, hogy ez a czifra, kalandos úr halálra van ítélve, csak az ítélet végrehajtásának nincs még a biztos határnapja kitűzve. Honnan tudja ezt mindenki ? A diskrét nagy­úri társaság nem igen fecseg úgy, hogy a plebeju­sok i­s megtudják. Azt már a közvélemény ösztön­­­szerűen érzi meg, hogy mikor fordul a gavallér hirtelen fölfelé vivő pályája egyszerre meredeken lefelé. A gavallér pedig teljes jóhiszeműséggel s háborgó keserűséggel azt tartja, hogy most bor­zasztó igazságtalanság történik vele. Mert lám, ő egy szikrával sem rosszabb, sőt tán valamivel még pallérozottabb s korrektebb ma, mint a minő volt akkor, mikor a tenyerén hordta, s magasra emelte őt az egész nagyúri társaság, az egész világ. Mi az ő bűne, hogy most a nehéz bünhödés szele csap felé ? Nem jut eszébe, hogy az ő bűne az, hogy ő foglalkozására nézve gavallér. Őt eddig nem taní­totta meg a társaság arra, hogy a gavallér szó, mint jelző, igen becses dísze a férfiúnak, ellenben a ga­­vallérság, mint életállás és keresetforrás gyalázatos dolog. Abból élni, hogy az ember gavallér, épp olyan ordenáré bűn, mint például szerelemből élni. Ordenáré bűn pedig, nem is az előkelő társaság, hanem az egész emberi rendeltetés és erkölcsi közfelfogás ellen. Ezzel a bűnnel szemben maga az előkelő társadalmi osztály a legkevesebbé ké­nyes , sőt az nem is ezért a való bűnért, hanem képzelt inkorrektségeiért tartja bűnhő­­désre méltónak a gavallért. A sors ítélete kegyetlenül igazságos, hanem az előkelő társaság azt tévesen okolja meg. A fő és a lényeges egyéb­iránt az egészben csak az, hogy az emberiség gé­niusza szerint, ezért a­­bűnért valamely után­­módon s előbb, vagy utóbb, de biztosan és kemé­nyen meg kell lakolni. A gavallér erkölcsi hitele vesztése után, mindent elveszít. Nyugalmát, ravaszságát, óvatos­ságát, szerencséjét, pénzét, pénzhitelét, mások pénzét, lovait, gyűrűjét, óráját, lánczát, szeretőit, arany és ezüst csecsebecséit, ruháit, fehérneműit, becsületét és életét. Ennek így kell lenni és máskép nem is lehet. Ebben a sors kérlelhetetlen. De ezt azok, a­kik a gavallér életpályára adják magukat, nem tudják. Vagy tán tudják, csakhogy erre a pályára olyan ellenállhatatlan vágyat éreznek, hogy rövid érveiért és hamis diszeiért szívesen adnak min­dent oda ? Andronicus: Mai számunkhoz egy ír melléklet van csatolva. A király útja. Budweis, aug. 31. Budweis pompás ünnepi köntösben vár az uralkodó megérkezésére. Ő felsége a király holnap kilencz óra után fog megérkezni. Az egész város gazdagon fel van lobogózva; majdnem kizárólag a fekete-sárga, vörös-fehér és fehér-kék színek az uralkodók. A zöld guirlandokkal valóságos pazar­lást űztek. A lakosság nagyszerű fogadásra készül, bár magán az állomáson csak a helytartó a prágai hadtestparancsnok és a helyi hatóságok fejei lesz­nek jelen, a közönség elől azonban az állomás el lesz zárva. Ő felsége holnap Budweisban mint ural­kodó fog időzni és ennek következtében fogadtatá­sok is lesznek, este pedig udvari ebéd. Azonkivül két udvari ebéd lesz. Holnaputántól kezdve azon­ban a zárhadgyakorlatok egész tartama alatt szeptember 26-áig ő felsége csupán úgy Ausztriá­nak, mint Magyarországnak legfőbb haduraként fog szerepelni és ezért a máskülönben szokásos udvari fogadtatások és ünnepségek a szept. 22-én Kolozsvárott tartandó nagy fogadtatások kivéte­lével teljesen el fognak esni. A hadgyakorlatok főintézője az innen 33 km.-nyire fekvő Kaplitz városkában van. Ide megy ő felsége is és pedig most már, Albrecht főherczeg halála után, mint a főintézőség valódi feje és a hadgyakorlatok főin­­tézőség valódi feje és a hadgyakorlatok főintéző­­ségének élén fog állni, mindazonáltal naponként Kaplitzból ide fog visszatérni. A hadgyakorlatok a hadtest hadtest ellen és pedig a 8-ik (prágai) hadtest egyrészről és a 14. (insbrucki) hadtest másrészről lovassággal és osztrák Landwehr csapatokkal megerősítve — há­rom napig fognak tartani. A gyakoriakat rendkívül dombos tetepen tartják. Az északi fél Grü­nn Fülöp gróf tábor­szernagy, hadtestparancsnok és a déli fél H­ö­­­d Sándor lovagaltábornagy hadtestparancsnok veze­tése alatt fog állani. B­e­c­h báró táborszernagy, a vezérkar főnöke a döntnökök egy részével, a hadműveleti és a részletezési irodával már meg­érkezett Kaplitzban. Már holnap megkezdődik az egész vonalon a felvilágosító szolgálat. Ferencz Ferdinánd főherczeg helyett a budweisi dandárparancsnokságával Lat­­scher Gyula vezérőrnagy, utászfelügyelő bízatott meg. Ma este külön vonaton érkezett meg Rainer főherczeg és ő felsége kíséretének Bécsben tar­tózkodó tagjaival. Rainer főherczeg a Glocke fogadóban szállt meg, de együtt érkezett a kí­sérettel ő felségének a püspöki palotában levő udvari szállásán. T­hun gróf helytar­tónak több vendége volt, közöttük G­r­ü­n­n­e gróf hadtestparancsnok. Holnap reggel külön vo­naton megérkeznek az összes katonai attadhék. Ő felsége az eddigi megállapodások szerint T­h­u­n Ferencz gróf helytartóval holnap délután Budweiss város kiváló nyilvános intézeteit is meg­tekinti. Este 8 órakor a várost kivilágítják és ez­után fáklyásmenetet és szerenádot rendeznek. Apponyi és a fúzió. Budapest, aug. 31. Apponyi Albert gróf, ki lábának szerencsét­len megsértése következtében kénytelen volt üdülését megszakítani és gyógyítása végett hazajőve, Bécsben tartózkodott, egy bécsi újságíró előtt nyilatkoza­tokat tett pártjának a kormánynyal szemben a legközelebbi ülésszakban elfoglalandó álláspontja felől. A közjogi ellenzéki párt vezérének e nyilatko­zatai abban a formában, a mint azokat a bécsi lap visszaadta, ismeretesek. Nem tudjuk híven tük­rözi-e a bécsi lap vissza Apponyi Albert gróf esz­méit, de ha valósággal megfelel a keserű hang, az üres vádaskodás és a szentimentális érzékenykedés, mely a nyilatkozaton átvonul a pártvezér új el­veinek, akkor nem tudjuk, vájjon a betegség okozta kellemetlen hangulatnak, vagy pedig annak tudjuk-e be az elkeseredést, hogy Apponyi gróf a delegá­­cziók óta a magyar politikai körökkel nem érint­kezett. Fájdalmasan hangoztatja a közjogi ellenzék vezére, hogy Bánffy báró működése lehetetlenné teszi a közjogi alapon álló pártok fúzióját és a lehetetlenség okát a választói névjegyzékek össze­állításában látja, úgy tudjuk,­hogy a 67-es pártok fúzióját nem is oly régen megkisérlették és akkor hire járt, hogy Apponyi Albert gróf magatartása hiúsította meg az egyesülést Ha igazak voltak s a mint mi tudjuk igazak is voltak ezek az akkor elterjedt hírek, különösnek tetszhetik, hogy most épen Annonyi AH»““* «--»v - »“*-*“ tétlenségét. A­hányszor eddig a sajtóban a fúzió eszméje felvettetett, az egyesülés mindig a közjogi ellenzék hideg magatartásán szenvedett hajótörést. Most egyszerre az a vád hangzik, hogy a kormánynak az ellenzékkel szemben követett harczmodora az oka a fúzió lehetetlenségének. Hozzá vagyunk szokva régóta az Apponyi Albert gróf politikai következetlenségeihez. De már több az inkonzekvencziánál, midőn valamely állam­férfi elvek összeegyeztetése helyett, külsőségekben keresi a pártok egyesülésének alapjait. Még ha igazak volnának is a kormány ellen emelt vádak,­­ pedig alaptalanságuk magukból a gyanúsításukból kitűnik — még akkor sem lehetne azokból azt a következtetést vonni, a melyet Ap­ponyi gróf bevall. Vájjon az ellenzék keztyüs kézzel harczol-e a kormány ellen és nem tesz-e meg minden lehetőt, hogy a kormányt helyéről leszorítsa? Hiszen épen Apponyi Albert gróf gyanúsítá­sai és vádjai mutatják, hogy ő sem válogat harczi eszközeiben, midőn olyasmivel áll elő, a­mit benső­­leg valószínűleg maga sem tart lehetségesnek. Azzal vádolja ugyanis a kormányt, hogy a választókat összeíró küldöttségekben csakis kor­mánypárti elemeket tűr meg. De hisz ezeket a bizottságokat és küldöttségeket az autonóm ható­ságok választják. Ezek esküt tesznek arra, hogy a törvény rendelkezései szerint fognak eljárni. Tegyük fel, hogy a hatalom képes volna egy egész ország összes ily bizottságainak egybeállítá­sára befolyást gyakorolni, lehető-e, hogy e bizott­ságok mindenike törvénytelenül és törvény ellenére járjon el ? De még ha ez az abszurdum is lehetsé­ges volna, elképzelhető-e, hogy egy egész ország tűrjön ily hatalmi túlkapást és ne vegye igénybe a törvény adta fegyvereket, ne felebbezze meg a helytelen összeírást? Vagy talán Apponyi Albert gróf azt hiszi, hogy a felebbezési fórumok és a kir. kúria is a kormány utasítása szerint jár el? Valóban szomorúnak képzelheti a helyzetet az or­szágban és elhisszük neki, hogy elkeseredik felette, ha a távolból ilyennek nézi a Magyarország jelen­legi közviszonyait. De hát maga is mondja, hogy Brüsszelből és Brightonból nézte csak viszonyainkat. A távol — úgy látszik — megcsalta látó érzékeit, vagy pedig az ő magatartása miatt lehetetlenné vált fúzió felett való elkeseredésére keres gyógyító irt abban, ha másra háríthatja az egyesülés lehetet­lenné válténak bűnét. Ne ott keresse Apponyi Albert gróf az el­lenzék elkeseredését, a hol keresi. A választók névjegyzékének összeírásánál bizonyára ott volt és van az ellenzék is és fel fog használni minden fegyvert, sőt az eddigi tapasztalatok szerint ke­vésbé lesz válogatós, mint a kormány szokott tenni. — az egyesülés lehetetlensége épen ott van, a­hol Apponyi gróf nem keresi, sőt a miről azt állítja, hogy nem volt a fúzió akadálya: az egy­házpolitikai kérdésben. Azt mondja, hogy e tekin­tetben nem elvi, csak czélszerűségi álláspont vá­lasztotta el a két közjogi pártot. Emlékezzék csak vissza Apponyi gróf e te­kintetben sokszor változtatott álláspontjai idejében tartott beszédeire. Hiszen e beszédekben mindig ellentétes álláspontot foglalt el a kormánypárt álláspontjával, még akkor is, ha ön önmagával jött ellenkezésbe. Nem a kormány részéről a hatalmi érdek túlhajtása által az ellenzék keblében szított elke­seredés, nem külsőség választja el a két közjogi alapon álló pártot, hanem az ellenzéknek elvi magatartása az egyházpolitikai kérdésben. Kiváncsiak vagyunk ezen jászberényi nyilat­kozataira és arra, mely újabb fordulattal fogja kimagyarázni azt, hogy nincsen közte és a kor­mánypárt közt az egyházpolitikai kérdésben elvi ellentét. Ha e magyarázat ismét az ő elveinek vál­toztatását fogná jelenteni, alig tarthat számot ko­molyabb figyelembevételre, mint Apponyi gróf el­veinek számos metamophozisa. Vidéki élet. Miskolcz, aug. 31. (Eredeti távirat.) Hir szerint Lévay József alispán a jövő közgyű­lésen állásáról lemondani és nyugalomba vonulni szándékozik. A jeles férfiú távozása megyénkre nagy veszteség lenne. TÁVIRATOK. 1870 emléke. Grácz, aug. 31. (Eredeti távirat.) A »N. Fr. Presse« jelentése: A szedáni napok emlékének alkalmából vasárnap és hétfőn egész Stájerországban nagy ünnepségek lesznek hegyi tüzekkel. Gráczban hétfőn lesz az ünnepély. A német hadgyakorlatok. Stettin, aug. 31. A császárhadgyakorlatokra a német császárné és Vilmos császár egyidejűleg érkeznek ide; a császárné részt fog venni a dísz­­ebéden. A császárné szept. 8-án visszatér a pots­dami új kastélyba.

Next