Nemzet, 1895. szeptember (14. évfolyam, 4676-4707. szám)
1895-09-01 / 4676. szám
Szerkesztőség : ÜPere» laielE-tsre, Atheuseum-ópfllst, L emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk a Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere Athenaeum-épület) küldendők. Ara 5 kr. vidéken 6 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) 4676. (240.) szám. Reggeli kiadás. Budapest, 1895. Vasárnap, szeptember 1. BuDÓ-ÖTVAfil: Ferenceiek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ...................................................... 2 frt. 5 hónapra . .. 6» 6 hónapra ___________________________ 12 > Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 10 éres kr. vidéken 8 kr. (esti síppal együtt 8 kr.) XIV. évfolyam. Szedán, Budapest, aug. 31. (vl) A holnap kezdődő szeptember hónap első napjaiban éljük meg negyedszázados évfordulóját annak a világtörténelmi eseménynek, hogy a II. franczia császárság összeomlott saját terhének és a német fegyverek csapásainak súlya alatt. III. Napóleon, a második Bonaparte, aki Francziaország császári trónján ült, 1870. szept. 2-án Szedánnál adta át kardját Vilmos porosz királynak. Waterloo is csatavesztés volt; a császári korona ott is lebukott egy Bonaparte fejéről és mégis milyen óriási különbség Szedán és Waterloo, 1870 és 1815 között! Ott, mintha a hajó a pocsolyában megfeneklenék, itt mintha a menydörgés, villámlás pokoli játéka között nyelnék el az orkán által fölkorbácsolt hullámok! Sem I. Napóleon, a háborúnak csodálatosan nagy mestere, sem III. Napóleon nem lelte halálát a véres harczmezőn; de míg ő róla, a nagyról, elhiszszük, hogy kétségbeesetten kereste a találkozást a halál öldöklő angyalával, addig ő róla, a kicsinyről, Vilmos porosz királyhoz írott levele ellenére sem tudja megalkotni senki a gyilkos golyózápor közé rohanó hős ideálját. Lelkileg és testileg betegen hurczolta magát hadserege után, épen úgy, amint uralma szellemileg és anyagilag rokkantan tengette életét szept. 4-ig, amikor Párisban megkapta a kegyelemdöfést. És amint kevés fölemelőt találunk, a II. császárság történetére irányozva tekintetünket, épen úgy szomorú benyomást gyakorol reánk III. Napóleon öröksége. A könnyelműen előidézett titáni mérkőzés Utóhatásai még ma is, huszonöt év múltán, kínos lidércznyomásként ülnek a népek lelkén. Az európai egyensúly, III. Napóleon diplomácziájának kedvencz jelszava, amint az ő dicsősége idején mesterkélt és erőltetett vala, úgy bizonytalan és kétséges ma. A nagy háború fenyegető árnyai még mindig közöttünk járnak, hogy kisértsenek, zavarják nyugalmunkat és aggodalommal töltsék el szívünket, amikor a holnapra gondolunk. Negyedszázad elégtelennek bizonyult arra, hogy lecsillapítsa a háborgó szenvedélyt, enyhítse a sajgó sebet, amelyet Elzász és Lotharingia elvesztése és a vereség szégyene táplál Francziaország lelkében. Bosszúra szomjasan, a karzi szerencsétlenség révén elveszített tartományokra éhesen, áll a franczia nemzet a 25 évvel ezelőtt kitűzött német határnál, hogy a legelső alkalmatos pillanatban lángoló dühhel törje át a korlátokat. Ez a huszonöt esztendő szülte meg az európai államok új csoportosulását. A természetellenes, a történelem összes tanúságaival ellentmondásban álló, a háború veszedelmeire spekuláló franczia-orosz barátságot, s a becsületes béke őrzésére alakult hármas szövetséget. A szedáni nagy napok évfordulóján őszinte szívből kívánjuk, hogy a franczia nemzet okulva a múltak keserű tanulságain, megtalálja lelkének egyensúlyát, s megszűnjék az európai nyugalom állandó fenyegetője lenni. Ám ha a sors megtagadja tőle ezt az áldást, aggodalom nélkül bízzuk sorsunkat a hármasszövetségre, amely elég erős minden támadás visszautasítására. Milyen más kép tárul elénk, ha az újjászületett német birodalom tűnik szemünkbe. A hősisesen kivívott győzelem jól megérdemlett jutalmául a tekintély, hatalom és virágzás részese. Soha nem álmodott magaslatra emelkedett a nagy német nemzet és mint hűséges őre a békének, méltónak bizonyítja magát a fényes helyre, amelyet a népek társaságában elfoglal. A német birodalom, I. Vilmos, Frigyes és II. Vilmos császárok alakjai ragyogóan emelkednek ki az utóbbi 25 év történetéből, üdvözöljük derék szövetségesünket a feledhetetlen emlékezetű napok előestéjén. A NEMZET TÁRCZÁJA. Augusztus 81. Gavallér. Jelzőnek igen szép a gavallér szó, de undorító, ha valaki foglalkozására nézve semmi egyéb, csak gavallér. Azok a nagyúri társaságokban forgó, nagyúri passzióknak hódoló, kétes, de még egyelőre — bizonyítékok híján s vakmerő elszántság bővében — kifogás alá nem eső exisztencziák, akiknek sem gazdaságuk, sem tőkéjük, sem hivataluk, sem foglalkozásuk, sem dolguk nincsen, azok az úgynevezett gavallérok. Voltaképen az úri sorban ugyanazok ezek, amit az alsó néprétegben, rendőri műkifejezéssel, foglalkozás nélküli csavargónak neveznek. S ha csakugyan feltétlen egyenlőség uralkodnék a világon, el kellene időnként egy-egy közveszedelmes gavallért is tolonczolni illetékességi helyére. Mert az ex professo gavallérok nem igen tartózkodnak illetékességi helyükön. Nemo próféta in patria. Rendszerint a nagy városokban csavarognak, ahol arisztokratikus társaság , szerencsejáték, lóverseny , demi monde és temérdek élvezet-forrás van. Az arisztokratikus társaság, a szerencsejáték és a lóverseny a talajuk, a melybe vetnek, s a melyről aratnak. A demi monde, meg a többi élvezet-forrás pedig, aratásuknak mohó elnyelője. Az ex professo gavallér kicsinyben kezdi, de gyorsan halad. Kezdetben valami vidéki városban bukkan fel. Megkoppasztja kártyán a vidék jámbor urait, snájdigul megállja a sarat néhány vidéki párbajban , a megyei naiv lóversenyen kitűnik, mint poppási prlova, és szakértő paripatulajdonos. A gavallér hírbe kerül s a vidéki nyereséggel kezd fellárogatni a budapesti versenyekre. Egy-két sikerült fogadása megnyitja előtte a nagyúri társaságokat s azok klubjait. Mikor már itt is megalapította gavallér hírnevét, szűk lesz neki ez a Macedonia is. És nemsokára ismerik a bécsi pinczérek, virágárus leányok, demi mondeok, turf- és klublátogatók is. Ha hamarosan le nem törik itt sem, egy-két év múlva már ott terem Európa bármely pontján, mihelyt ott játszani, nagy urakhoz dörgölőzni és élvezni lehet. Már ekkor nemzetközi gavallér, bárha nemzetünk nagyobb dicsőségére,, a külföldi újságok, kártya-, turf- és egyéb úri kalandjairól írván, úgy emlegetik is, hogy X. Y. úr az ismert magyar gavallér. Nem tudom, hogy az ilyen kalandor a rendőri bejelentési lapokra, a népszámlálási ívekre s egyéb efélékre minek írja be magát. Mit felel erre a filiszter kérdésre: polgári foglalkozása ? . . . Elvégre nekem is, sőt a rendőrségnek is mindegy, akármit felel. Beírhatja, hogy földbirtokos, tőkepénzes, vagy magánzó — és senki sem fogja kutatni hogy hol van a földbirtoka, melyik bankban van elhelyezve a tőkéje, vagy honnan hozza a magánzáshoz szükséges járadékokat. Hanem azért mindenki tudja, hogy az illető úr valójában csak gavallér és semmi egyéb. Gavallér, aki hivatásszerűen, életczélul és létfentartás végett szüntelenül azt csinálja, amit az igazi gavallér úri ember csak hébe-hóba s csak szórakozás czéljából enged meg magának. Az igazi gavallér úri ember például, szintén már mind játszik s próbálkozik a szerencsével a kártyaasztalnál, a túrion, Montecarlóban, sőt ma már a börzén is. Az úri embernek — akár született herczeg, akár csak miniszteri titkár — annyi felesleges ideje van, hogy annak egy részét játékkal kell neki agyonütni. Minden őse játszott, az apja játszott, minden rokona, barátja, ismerőse s mindenki akit csak lát — játszik. Nem is tudja, el sem bírja képzelni, hogy tisztességes ember játék nélkül is megélhessen. Játszik tehát ő is, ha rákerül a sor. Játszik pedig a maga mulatságára. Ha nyer, örömteljes, ha veszit, bosszús izgalmak szórakoztatják el lelkét. És ezzel teljesen elérte a célt a melyet a játékkal elérni akart. Nem ékken, nem igy és nem ezért játszik a gavallér. A gavallér mindig játszik, mihelyt partnere akad s mindig ravaszul, óvatosan s nagy nyereségre spekulálva igyekszik maga mellé anyazsírozni a szerencsét. Mert ennek nem mulatsága, hanem kenyérkereső mestersége a játék. S ha a gavallér, meg a gavallér ember ellenfélként kerül össze a játékban, rendesen a gavallér nyer és a gavallér ember veszít. De hogyan is lehetne ez máskép ? A gavallér ember, aki csak szórakozni és üdülni jött este a klubba, egész nap reggeltől óta egyéb dolgaiban küzködött, fáradott. Idegei fel vannak bolygatva és ki vannak merülve. Agyveleje a napi munkától elernyedt, úgy, hogy az már nem tud olyan góczban összepontosulni a színes játékpapirosok felett, mint a gavallérnak pihent és külön csakis a játékra trainirozott agya. A gavallér ember képzelete dudorászva andalog a játék esélyei közt, ellenben a gavallérélesben áll, siklik, sompolyog és ugrik a prédára, mint a tigris. Mialatt a gavallér ember hat játék kombinácziót eszel ki, a gavallér kieszel hatvanat. És ha a gavallér ember sokkal eszesebb és szerencsésebb is, mint a gavallér, emennek kell nyerni, mert ez határozottan nyerni akar, holott amaz csak mulatni. Ilyen egyenlőtlen fegyverekkel folyván a játékmérkőzés, a gavallérnak rendszerint semmi szüksége sincs arra, hogy csaljon, vagy alávaló módon játszók. A mester e nélkül is diadalmaskodni szokott a laikuson. És amíg a gavallérnak nincs szüksége a csalásra és az alávalóságra, attól épp olyan iszonyodva és utálattal fordul el, mint akármelyik igazi, úri gavallér ember. A gavallér emberek azonban, akik valamennyien kitűnő játékosoknak vélik magukat, nem ítélik meg az ő örökös vesztésüket s a gavallérnak örökös nyerését ilyen hidegen, tárgyilagosan és természetesen. Ők igazságtalanok lesznek. Csó-válják a fejüket, gyanakodva vonják össze szemöldöküket s kezd a gavallér nekik nem tetszeni. A gavallérnak pedig vége van, mihelyt nem tetszik a gavallér embereknek. Ha még olyan ártatlan is, éppen abban az egyben, amiért elhidegednek tőle, nem bir a tiszta öntudat ama biztosságával, amely nélkül a gyanúba vett embernek el kell veszni. A gavallér exisztenciája hasonlatos a jegybankhoz, amely sokkal több banknótát bocsát ki, mint amennyi aranyfedezete van. E mellett fényesen virágzik a jegybank, valameddig nyugodt, szilárd, általános bizalom környezi. Ámde, hacsak valami állás következtében is, a bank általános hitele egyszerre megromlik s mindenki oda fut pénztáraihoz, hogy utalványait becserélje aranyra *— rögtön meginog az egész virágzó vállalat s nyakra-főre közeleg a tönk. Az egyszer, bár méltatlanul gyanúba vett gavallért is, minden oldalról körülfogja és megrohanja az általános bizalmatlanság. Hacsak anyagi hitele veszne ilyenkor oda, az még nem volna olyan nagy szerencsétlenség. Egy szerencsés tip a turfon, egy sikerült leülés a kártyaasztalnál, egy jó szám a rouletten, vagy egy ügyes slussz a börzén, mihamar helyrehozna mindent. De az erkölcsi hitel elvesztése a gavallérra nézve pótolhatatlan, mert addigi nagy becsületének csakugyan szörnyű kevés az aranyfedezete. Ez az a stádium, amikor a gavallér még ott ragyog a turfi nagy tribün alatt, még dölyfösen nézi le a munkájuk után élő tisztességes embereket, még robogó kocsijában nagyzolva dől végig , kerekeinek sarával még büszkén fecskendez szét a világban■ de már minden avatatlan kereskedősegéd gúnyosan nevet utána: no gavallér, meddig henczegsz még ? Mindenki tudja már a gavallér valóságos végromlása előtt hónapokkal s évekkel, hogy ez a czifra, kalandos úr halálra van ítélve, csak az ítélet végrehajtásának nincs még a biztos határnapja kitűzve. Honnan tudja ezt mindenki ? A diskrét nagyúri társaság nem igen fecseg úgy, hogy a plebejusok is megtudják. Azt már a közvélemény ösztönszerűen érzi meg, hogy mikor fordul a gavallér hirtelen fölfelé vivő pályája egyszerre meredeken lefelé. A gavallér pedig teljes jóhiszeműséggel s háborgó keserűséggel azt tartja, hogy most borzasztó igazságtalanság történik vele. Mert lám, ő egy szikrával sem rosszabb, sőt tán valamivel még pallérozottabb s korrektebb ma, mint a minő volt akkor, mikor a tenyerén hordta, s magasra emelte őt az egész nagyúri társaság, az egész világ. Mi az ő bűne, hogy most a nehéz bünhödés szele csap felé ? Nem jut eszébe, hogy az ő bűne az, hogy ő foglalkozására nézve gavallér. Őt eddig nem tanította meg a társaság arra, hogy a gavallér szó, mint jelző, igen becses dísze a férfiúnak, ellenben a gavallérság, mint életállás és keresetforrás gyalázatos dolog. Abból élni, hogy az ember gavallér, épp olyan ordenáré bűn, mint például szerelemből élni. Ordenáré bűn pedig, nem is az előkelő társaság, hanem az egész emberi rendeltetés és erkölcsi közfelfogás ellen. Ezzel a bűnnel szemben maga az előkelő társadalmi osztály a legkevesebbé kényes , sőt az nem is ezért a való bűnért, hanem képzelt inkorrektségeiért tartja bűnhődésre méltónak a gavallért. A sors ítélete kegyetlenül igazságos, hanem az előkelő társaság azt tévesen okolja meg. A fő és a lényeges egyébiránt az egészben csak az, hogy az emberiség géniusza szerint, ezért abűnért valamely utánmódon s előbb, vagy utóbb, de biztosan és keményen meg kell lakolni. A gavallér erkölcsi hitele vesztése után, mindent elveszít. Nyugalmát, ravaszságát, óvatosságát, szerencséjét, pénzét, pénzhitelét, mások pénzét, lovait, gyűrűjét, óráját, lánczát, szeretőit, arany és ezüst csecsebecséit, ruháit, fehérneműit, becsületét és életét. Ennek így kell lenni és máskép nem is lehet. Ebben a sors kérlelhetetlen. De ezt azok, akik a gavallér életpályára adják magukat, nem tudják. Vagy tán tudják, csakhogy erre a pályára olyan ellenállhatatlan vágyat éreznek, hogy rövid érveiért és hamis diszeiért szívesen adnak mindent oda ? Andronicus: Mai számunkhoz egy ír melléklet van csatolva. A király útja. Budweis, aug. 31. Budweis pompás ünnepi köntösben vár az uralkodó megérkezésére. Ő felsége a király holnap kilencz óra után fog megérkezni. Az egész város gazdagon fel van lobogózva; majdnem kizárólag a fekete-sárga, vörös-fehér és fehér-kék színek az uralkodók. A zöld guirlandokkal valóságos pazarlást űztek. A lakosság nagyszerű fogadásra készül, bár magán az állomáson csak a helytartó a prágai hadtestparancsnok és a helyi hatóságok fejei lesznek jelen, a közönség elől azonban az állomás el lesz zárva. Ő felsége holnap Budweisban mint uralkodó fog időzni és ennek következtében fogadtatások is lesznek, este pedig udvari ebéd. Azonkivül két udvari ebéd lesz. Holnaputántól kezdve azonban a zárhadgyakorlatok egész tartama alatt szeptember 26-áig ő felsége csupán úgy Ausztriának, mint Magyarországnak legfőbb haduraként fog szerepelni és ezért a máskülönben szokásos udvari fogadtatások és ünnepségek a szept. 22-én Kolozsvárott tartandó nagy fogadtatások kivételével teljesen el fognak esni. A hadgyakorlatok főintézője az innen 33 km.-nyire fekvő Kaplitz városkában van. Ide megy ő felsége is és pedig most már, Albrecht főherczeg halála után, mint a főintézőség valódi feje és a hadgyakorlatok főintézőség valódi feje és a hadgyakorlatok főintézőségének élén fog állni, mindazonáltal naponként Kaplitzból ide fog visszatérni. A hadgyakorlatok a hadtest hadtest ellen és pedig a 8-ik (prágai) hadtest egyrészről és a 14. (insbrucki) hadtest másrészről lovassággal és osztrák Landwehr csapatokkal megerősítve — három napig fognak tartani. A gyakoriakat rendkívül dombos tetepen tartják. Az északi fél Grünn Fülöp gróf táborszernagy, hadtestparancsnok és a déli fél Höd Sándor lovagaltábornagy hadtestparancsnok vezetése alatt fog állani. Bech báró táborszernagy, a vezérkar főnöke a döntnökök egy részével, a hadműveleti és a részletezési irodával már megérkezett Kaplitzban. Már holnap megkezdődik az egész vonalon a felvilágosító szolgálat. Ferencz Ferdinánd főherczeg helyett a budweisi dandárparancsnokságával Latscher Gyula vezérőrnagy, utászfelügyelő bízatott meg. Ma este külön vonaton érkezett meg Rainer főherczeg és ő felsége kíséretének Bécsben tartózkodó tagjaival. Rainer főherczeg a Glocke fogadóban szállt meg, de együtt érkezett a kísérettel ő felségének a püspöki palotában levő udvari szállásán. Thun gróf helytartónak több vendége volt, közöttük Grünne gróf hadtestparancsnok. Holnap reggel külön vonaton megérkeznek az összes katonai attadhék. Ő felsége az eddigi megállapodások szerint Thun Ferencz gróf helytartóval holnap délután Budweiss város kiváló nyilvános intézeteit is megtekinti. Este 8 órakor a várost kivilágítják és ezután fáklyásmenetet és szerenádot rendeznek. Apponyi és a fúzió. Budapest, aug. 31. Apponyi Albert gróf, ki lábának szerencsétlen megsértése következtében kénytelen volt üdülését megszakítani és gyógyítása végett hazajőve, Bécsben tartózkodott, egy bécsi újságíró előtt nyilatkozatokat tett pártjának a kormánynyal szemben a legközelebbi ülésszakban elfoglalandó álláspontja felől. A közjogi ellenzéki párt vezérének e nyilatkozatai abban a formában, a mint azokat a bécsi lap visszaadta, ismeretesek. Nem tudjuk híven tükrözi-e a bécsi lap vissza Apponyi Albert gróf eszméit, de ha valósággal megfelel a keserű hang, az üres vádaskodás és a szentimentális érzékenykedés, mely a nyilatkozaton átvonul a pártvezér új elveinek, akkor nem tudjuk, vájjon a betegség okozta kellemetlen hangulatnak, vagy pedig annak tudjuk-e be az elkeseredést, hogy Apponyi gróf a delegácziók óta a magyar politikai körökkel nem érintkezett. Fájdalmasan hangoztatja a közjogi ellenzék vezére, hogy Bánffy báró működése lehetetlenné teszi a közjogi alapon álló pártok fúzióját és a lehetetlenség okát a választói névjegyzékek összeállításában látja, úgy tudjuk,hogy a 67-es pártok fúzióját nem is oly régen megkisérlették és akkor hire járt, hogy Apponyi Albert gróf magatartása hiúsította meg az egyesülést Ha igazak voltak s a mint mi tudjuk igazak is voltak ezek az akkor elterjedt hírek, különösnek tetszhetik, hogy most épen Annonyi AH»““* «--»v - »“*-*“ tétlenségét. Ahányszor eddig a sajtóban a fúzió eszméje felvettetett, az egyesülés mindig a közjogi ellenzék hideg magatartásán szenvedett hajótörést. Most egyszerre az a vád hangzik, hogy a kormánynak az ellenzékkel szemben követett harczmodora az oka a fúzió lehetetlenségének. Hozzá vagyunk szokva régóta az Apponyi Albert gróf politikai következetlenségeihez. De már több az inkonzekvencziánál, midőn valamely államférfi elvek összeegyeztetése helyett, külsőségekben keresi a pártok egyesülésének alapjait. Még ha igazak volnának is a kormány ellen emelt vádak, pedig alaptalanságuk magukból a gyanúsításukból kitűnik — még akkor sem lehetne azokból azt a következtetést vonni, a melyet Apponyi gróf bevall. Vájjon az ellenzék keztyüs kézzel harczol-e a kormány ellen és nem tesz-e meg minden lehetőt, hogy a kormányt helyéről leszorítsa? Hiszen épen Apponyi Albert gróf gyanúsításai és vádjai mutatják, hogy ő sem válogat harczi eszközeiben, midőn olyasmivel áll elő, amit bensőleg valószínűleg maga sem tart lehetségesnek. Azzal vádolja ugyanis a kormányt, hogy a választókat összeíró küldöttségekben csakis kormánypárti elemeket tűr meg. De hisz ezeket a bizottságokat és küldöttségeket az autonóm hatóságok választják. Ezek esküt tesznek arra, hogy a törvény rendelkezései szerint fognak eljárni. Tegyük fel, hogy a hatalom képes volna egy egész ország összes ily bizottságainak egybeállítására befolyást gyakorolni, lehető-e, hogy e bizottságok mindenike törvénytelenül és törvény ellenére járjon el ? De még ha ez az abszurdum is lehetséges volna, elképzelhető-e, hogy egy egész ország tűrjön ily hatalmi túlkapást és ne vegye igénybe a törvény adta fegyvereket, ne felebbezze meg a helytelen összeírást? Vagy talán Apponyi Albert gróf azt hiszi, hogy a felebbezési fórumok és a kir. kúria is a kormány utasítása szerint jár el? Valóban szomorúnak képzelheti a helyzetet az országban és elhisszük neki, hogy elkeseredik felette, ha a távolból ilyennek nézi a Magyarország jelenlegi közviszonyait. De hát maga is mondja, hogy Brüsszelből és Brightonból nézte csak viszonyainkat. A távol — úgy látszik — megcsalta látó érzékeit, vagy pedig az ő magatartása miatt lehetetlenné vált fúzió felett való elkeseredésére keres gyógyító irt abban, ha másra háríthatja az egyesülés lehetetlenné válténak bűnét. Ne ott keresse Apponyi Albert gróf az ellenzék elkeseredését, a hol keresi. A választók névjegyzékének összeírásánál bizonyára ott volt és van az ellenzék is és fel fog használni minden fegyvert, sőt az eddigi tapasztalatok szerint kevésbé lesz válogatós, mint a kormány szokott tenni. — az egyesülés lehetetlensége épen ott van, ahol Apponyi gróf nem keresi, sőt a miről azt állítja, hogy nem volt a fúzió akadálya: az egyházpolitikai kérdésben. Azt mondja, hogy e tekintetben nem elvi, csak czélszerűségi álláspont választotta el a két közjogi pártot. Emlékezzék csak vissza Apponyi gróf e tekintetben sokszor változtatott álláspontjai idejében tartott beszédeire. Hiszen e beszédekben mindig ellentétes álláspontot foglalt el a kormánypárt álláspontjával, még akkor is, ha ön önmagával jött ellenkezésbe. Nem a kormány részéről a hatalmi érdek túlhajtása által az ellenzék keblében szított elkeseredés, nem külsőség választja el a két közjogi alapon álló pártot, hanem az ellenzéknek elvi magatartása az egyházpolitikai kérdésben. Kiváncsiak vagyunk ezen jászberényi nyilatkozataira és arra, mely újabb fordulattal fogja kimagyarázni azt, hogy nincsen közte és a kormánypárt közt az egyházpolitikai kérdésben elvi ellentét. Ha e magyarázat ismét az ő elveinek változtatását fogná jelenteni, alig tarthat számot komolyabb figyelembevételre, mint Apponyi gróf elveinek számos metamophozisa. Vidéki élet. Miskolcz, aug. 31. (Eredeti távirat.) Hir szerint Lévay József alispán a jövő közgyűlésen állásáról lemondani és nyugalomba vonulni szándékozik. A jeles férfiú távozása megyénkre nagy veszteség lenne. TÁVIRATOK. 1870 emléke. Grácz, aug. 31. (Eredeti távirat.) A »N. Fr. Presse« jelentése: A szedáni napok emlékének alkalmából vasárnap és hétfőn egész Stájerországban nagy ünnepségek lesznek hegyi tüzekkel. Gráczban hétfőn lesz az ünnepély. A német hadgyakorlatok. Stettin, aug. 31. A császárhadgyakorlatokra a német császárné és Vilmos császár egyidejűleg érkeznek ide; a császárné részt fog venni a díszebéden. A császárné szept. 8-án visszatér a potsdami új kastélyba.