Nemzeti Hirlap, 1904. április-augusztus (1. évfolyam, 1-124. szám)

1904-05-07 / 31. szám

Új ülésszak: Kolozsvár, május 7. A képviselőház új ülésszaka ma nyílik meg. Némi időt igénybe vesz az alakulás, azután következhetnek az ér­demleges tárgyalások, melyek a jegyzői fizetések szőnyegen levő javaslatán alig terjedhetnek túl, mert a delegác­iók miatt e hó közepén elnapoltatnak az ülések s addig még a delegáczió tagjait is meg kell választani s az idei költségelőirányzatot is be kell terjesz­teni. Ez utóbbit a pénzügyi bizottság valószínűleg a szünet és a delegácziók tartama alatt fogja tárgyalásra előkészí­­teni. A kormány azonban, minden es­hetőségre számítva, hír szerint a június végén lejáró indemnitit egy hóval meg akarja hosszabbíttatni, a­mi minden­esetre indokolt előrelátás, mert az ellen­zék egy részének hangulata s a halaszt­hatatlan ügyek összetorlódása nem nyújt reményt arra, hogy a költségvetéssel idejére elkészülhessünk. Mert az ellenzéki régiókban nem a belátás és megfontolás, hanem a hangulat és szeszély az uralkodó planéta. Azt mondják, hogy csak az erőszakos és reakc­iós Tiszával szemben. De a tapasztalat azt bizonyítja, hogy általá­ban minden kormánynyal szemben,­­­e­­kintsük kissé visszafelé s azonnal meg­győződünk, hogy a magyar ellenzék csak rombol, időt pocsékol, kormányo­kat eszik, fegyelmet bont, kedélyeket izgat s a közállapotok elvadulását idézi elő, ha mindjárt csak közvetve is. Ha aztán eljárása megtermi gyümöl­cseit, ha benn a hasznos dolgok fönn­akadnak, künn az izgatás s a hatalom tekintélyének lejáratása erőszakosságo­kat szül, a­mik megtorlásokat provo­kálnak , sajtójuk rögtön kész a kormány megtámadásával, a­mi még inkább vér­szemre kapatja a fölpuskaporozott ele­meket. A magyar politika egy sajnálatos czirkulus virziózusban vergődik. Az el­lenzéki féktelenkedés, mely mindig sub­jektív elemekből táplálkozik, megbénítja a törvényhozás és a kormányzat műkö­dését. Évek óta nem lehet oly alkotá­sokat létesíteni, melyek a nép jóllétére és megelégedésére kihatással lehetné­nek. A szegénységet és elégületlensé­­get mégis újabb támadásokra s a köz­hasznú működés további megakasztására használják, a­helyett, hogy a bajok or­voslására, ezek okainak elhárítására időt és alkalmat engednének. Az ellenzék józanabb, higgadtabb része mindezt tudja, látja s a munkaké­pesség biztosítása érdekében jelenté­keny hazafias lépéseket is tett. De a zajos kisebbség terrorizmusa alól mind­eddig nem bírta teljesen emanczipálni magát. Azt hisszük, hogy helyes nyo­mon járunk, midőn a helyzet kulcsát ezen a ponton keressük s a politikai időjárás alakulását a mérsékelt és túlzó elemek mérkőzésének eredményétől tesz­­szük függővé. Kossuth betegsége minden­esetre sajnálatos már csak politikai szempontból is, ámbár így is jogosan remélhetjük, hogy pártja kiválóbb tag­jainak magatartása nem tévesztheti el kijózanító hatását úgy a zajos frakc­iók magatartására, mint az egész helyzet tisz­tázására. Erre az ellenzék szempontjából is szükség lehet, mert egy kormány csak tetteiből ítélhető meg igazán. Ha tehát tárgyilagos kritikát akarnak gyakorolni, engedjenek időt a cselekvéshez. A vas­úti sztrájk elintézéséből csak felületes­séggel és elfogultsággal faraghatják az erőszak és a reakczió vádját, mert az erőszakot a vasútiak alkalmazták s a kormány ez ellen védte az állam ér­dekeit és becsületét. Reakczió pedig csak a szabadság lenyűgözése lehet, de itt a szabadosság megtörésének esete forog fönn. Az erős kéz működését az ellenzéki szertelenségek provokálják, mert utoljára is állami és társadalmi érdekeink fölötte állanak minden párt- és egyéb mellékes érdeknek, azok pe­dig a mesterségesen szított fegyelm­et­­lenséggel és lazulással szemben, rendet és békét követelnek. A szenvedélyes pártoskodások ká­ros következményeiről elég szomorú példa tanúskodik történelmünkben. Ilyen­kor támadnak közéletünkben a rések, melyekre kül- és belellenségeink les­nek s ilyenkor lesz az állam szekeréből kopott, kotyogós jármű, mely mindenütt elvásott s itt is törik, ott is szakad. Bizony ilyenkor áldás az erős kéz, mely mindent rendbe tud hozni s a megtágult szögek helyreszorításával a gépezet rendes működését tudja bizto­sítani. Mert a gépezetre ritkán volt akkora szükségünk, mint most, mikor nemcsak sok, de a nemzet élete és fejlődésére igen fontos kérdés elintézése vár reánk. Ily esetben minden jó hazafi alul hagyja a kicsinyes pártoskodásokat s az ország érdekeit helyezi első sorba. Óvakodik attól, hogy a kormány erejét és mű­ködését paralizálja s ily módon a köz­érdeket koc­káztassa. Mert nekünk nemcsak egymás közt vannak elintézni valóink, hanem a velünk egy uralkodó alatt élő osztrákokkal is. A­mit ezek ily módon nyernének fölöttünk, annak ódiuma méltán azokra eshetnék, a­kik párcziális érdekekből bénítsák az össz­­érdeket képviselő kormány erőit. Ha­sonló esetekben ne azt nézzük, hogy mi választ el egymástól itthon, ha­nem azt, hogy mi ad nagyobb erőt kifelé. Ámbár hiszen van nekünk elég el­lenségünk ide­haza is, a­kik mind a mi egyenetlenkedéseinkre és viszály­kodásainkra építik reményeiket és szá­mításaikat. Jó hazafi pedig, a­ki erős és egységes magyar nemzeti államot akar, nem azon kezdi, hogy az egysé­get a mindenáron való pártoskodással, a magyarságot az idegenek fölbátorítá­­sával koc­káztassa. Lehet, sőt kell is ellenzékeskedni, de úgy, hogy építsünk, nem pedig, hogy romboljunk vele. Itt az új ülésszak a maga nagy föladataival. A nemzet ezek megoldá­sát és nem az időpocsékolás folytata­­tását várja. A zajos frakc­ióktól függ azon fölmerült nézet megc­áfolása, hogy parlamentarizmusunk túlélt intézmény.­­ A­mit másfél éven át rontottak, még helyrehozhatjuk. Rehabilitálhatják ön­magukat Politikai kilátások. — Saját tudósítónktól. — Budapest, május 6. A legközelebbi jövendőben a fontos ese­mények egész sorozata fog világot deríteni külső és belső politikai viszonyainkra. A legelső nagy horderejű esemény Lukács László pénzügyminiszter expozéja lesz, a­mely­nek kíséretében az 1904. évi állami költség­­vetés előirányzatát a Ház asztalára leteszi. Nagy érdeklődéssel várják magát a költség­­vetést is, melyről már ez idő szerint ismere­tes, hogy fölösleggel záródik, de nem kisebb figyelemmel várják a pénzügyminiszter fejte­getéseit, melyek pénzügyi helyzetünknek min­denkor elfogadott képét szokták az ország elébe tárni. A már lezárt zárószámadások elő­terjesztése ezúttal hiányozni fog. Ezeket már a múlt év végén a kormány letette a Ház asztalára. Megtudtuk belőlük, hogy a záró­számadási év tényleg és jelentékeny, bár az előbbi eredményhez képest csökkent­ felesleg­gel záródott. Úgy tudjuk azonban, hogy a pénzügyminiszter ezúttal is ki fog térni a zárószámadásokra és azok eredményére, mert hiszen ez az alap, melyre idei előirányzatát felépíti. E mellett az ex-lex rombolásaira is derül majd némi világosság. Az országgyűlés felettébb megkésett a költségvetés tárgyalásával, így hát haladék­talanul hozzá kell látnia annak elintézéséhez. Ilyképen a képviselőház idejét a budget elő­készítő tárgyalásai fogják kitölteni hosszabb időn keresztül. A pénzügyi bizottság fog ülésezni nap-nap után május hó végéig. Első ízben ül ez évben össze a delegáczió a magyar országgyűlés új, díszes hajlékában. A katonák, diplomaták, marinőrök ugyancsak meg fogják bámulni a ragyogó hajlékot, a­melyben a delegáczió terme épen a közép­részben, a díszes kupolacsarnok felett van elhelyezve. A magyar jó­módnak ez a nyil­­vánulása most már nem jár veszedelemmel, miután a magyar kormánynak már sikerült leszállítani és elfogadhatóvá tenni a hadü­gyi követelések terén mutatkozó túlzott óhajokat. A király a budavári palotában vasárnap délben fogadja a delegácziókat. Ez a fogadás is nagyjelentőségű eseménynek készül. A felség beszédének külügyi passzusát érdeklődéssel várják. És pedig két szempontból. A balkáni helyzet nyugodalmának konstatálását elég gyakran nem is hallhatjuk a szakadatlanul híresztelt mozgósítási mesék ellenében. De a nagy keletázsiai háborúnak lokalizálása, az európai bonyodalmak távoltartása olyan théma, melyre egész Európa figyelni fog. Egyebekben a királyi cerclétől is várnak egyet-mást. Egy-egy szót ejteni fog a felség a közelmúlt eseményéről, úgy lehet, hogy a sivár osztrák viszonyokról is ejt egy bevilá­gító szót, a­mit mindenkor érdeklődéssel figyel­nek a legszélesebb körökben A jelek arra vallanak hogy a delegáczió ülésszaka sima és nyugodt lesz. A legutóbbi ülésszak óta csak két hónap telt el. Ebben az ülésszakban a magyar urak olyan előzé-­­­kenységgel találkoztak minden nemzeti törek­vésben, hogy a legjobb benyomásokkal hagy­ NEMZETI HÍRLAP.­ ják el az osztrák fővárost. Különösen Pitreich miniszter nyilvánult állására rátermettnek.­­ I Jóindulatú ember, a­ki nem olyan egyoldalu­ és elfogult, mint számos elődje és e mellett L I modern, nagytudásu katona, a magas szinvo­­nalú Kriegsschule növendéke, a ki a k­iráály bizalmát is igen nagy mértékben birja. Előre­láthatólag az idén is alkalmuk lesz a magya­roknak bizalmukat nyilvánítani irányában. A delegáczió után kezdődik meg k­t­ségvetési vita, mely ez évben erősen bele fog nyúlni a nyári hónapokba. Gámán Zsigmond: Kolozsvár, május 7. Holnap szép és fölemelő ünnep tanúi le­szünk. A kolozsvári kereskedelmi és ipar­kamara jubilálja érdemdús titkára ötven éves működésének évfordulóját. Az ünnepelt bok­ros érdemei s az alkalom kiválósága messze s kiemelik ez ünnepet a lokális keretekből s s országos jelentőségét bizonyítják a résztvevők és a legfelsőbb elismerés. Gámán Zsigmond neve programm : a hazai iparfejlesztés helyes eszközeinek pro­­grammja. Avagy zászló: a zajtalan, de annál behatóbb közhasznú tevékenység zászlója. Ötven évi szakadatlan munkásság bármely köztéren méltán kivívhatja a közelismerést, mert egy férfiúi életnek a közért való felál­dozását jelenti. De különösen a hazai keres­kedelem és ipar fejlesztése körül tanúsított odaadó buzgalom többszörös méltánylásra tarthat igényt, mert ez oly tér, mely Magyar­­ország létfeltételeinek gyökereit erősíti s fáj­dalom, mégis nélkülözi a jelentőségével arány­ban álló fölkarolást és művelést. Kereskedelmi és iparkamaránk érdemes titkára itt, az alapvető feladatoknál, az élet­gyökereknél ragadta meg a derekas munkát, melyet egy félszázad óta teljesít a mai kor külső látszatra és föltűnésre irányuló szelle­métől elütő zajtalan, de annál mélyrehatóbb és sikeresebb tevékenységgel. Hasonlóan a csöndes nyári esőhöz, mely villámok és dör­gések nélkül jő, de annál inkább megtermé­kenyíti a talajt. A Gámán Zsigmond tollából kibugygyanó tintacsöppek is így termékenyí­tették meg kereskedelmünk és iparunk ba­rázdáit, melyekből elméjének fénye és szivé­nek melege egymás után keltette életre a be­cses és magvas kalászokat. Sokoldalúsága, széles látköre, avatottsága és gazdag tapasztalatai rég kinőttek a kereske­delmi és iparkamara keretéből s bár ez in­tézmény önmaga is bő teret nyújt a közér­dekű cselekvésre, szereplése kiágazott min­den oly irányba, mely fő foglalkozásával kap­csolatban, hazánk kulturális és közgazdasági fejlődésével s a nemzeti és társadalmi szellem gyakorlati művelésével összefüggésben áll. E tekintetben különösen szűkebb hazarészünk és szülővárosa, Kolozsvár érdekében megbe­csülhetetlen szolgálatokat tett. A mellett, hogy kamaránk tekintélyét és erkölcsi súlyát hovatovább emelte s magvas dolgozataival mind a kormány, mind a társkamarák, mind a rokonintézmények előtt a legméltóbb elis­merést vívta ki, tevékeny és elhatározó részt vett minden fontosabb városi, erdélyrészi és országos mozgalomban, melyek Magyarország kulturális és közgazdasági emelkedésére irá­nyultak. Országos és vidéki kiállításainkon, az Emke közgazdasági akc­iójában, városi és vidéki szakintézeteink létesítése és fejleszté­sénél, sőt egyes kereskedelmi, ipari és pénz­vállalatok alapítása körül is mindenütt ott van az ő alapos tudásának és avatott kezé­nek nyoma. Egy ember, a­ki a munkába nemcsak belenőtt, hanem bele is kövesedett, a­ki széleskörű szakmájában mindent tud, ötven év történetéből mindenre emlékezik, türelmét, hitét, reményét és bizalmát soha egy pilla­natra se veszítette, sőt még idegessé se lett, hanem ma is ép oly nyugodtan és szeretetre­­méltóan kezeli a hozzá folyamodók aprólékos ügyét-baját, mintha csak most ült volna dol­gozó­asztala mellé. * Az ily férfiakhoz és az elismerés adójá­val közelíthetünk a legnagyobb óvatossággal, nehogy megbántsuk szerénységüket. De Gá­mán Zsigmond talán elnéző lesz velünk szem­ben, hisz elég soká vártunk ez országos ová­­czióval, melyet soha jobb helyen nem alkal­maztunk. Most is csak azért tesszük, hogy , adósságunk ne halmozódjék föl a lerovás le­­hetetlenségéig, mert jól tudjuk, hogy a­ki szakadatlan munkában töltötte eddigi életét, alig várja az ily ünnepi pihenő végét, hogy megszakított dolgaihoz visszatérhessen s ig­­tasson újabb fejezeteket hazánk kereskedelmi és ipari történetébe, hol már is szép lapok örökítik nevét. Másoknál a jubilálás gyöngéd menesztés, de itt erős faarasztás. Mentől nagyobb hiányt pótol valaki, annál becsesebb. Gámán Zsig­­mond oly erő és oly helyet tölt be, hogy ma az ipari és kereskedelmi reform-mozgalmak forrpontján, nélkülözhetetlenebb, mint valaha Kívánjuk, hogy az elismerés- és üdvözlé­sekből, melyekkel méltóan alkalmazni igyek­szünk,­ újabb erőt és lelkesedést merítsen a további fejezetekhez. Ad multos annos ! Fővárosi levél, Budapest, május 6. Május hónapja, ragyogó égboltja, virágos illata, alighanem szomorú emléke lesz ismét a magyar nemzetnek. Babéros ravatal, a halha­tatlanság rózsáiból szőtt szemfödél szimbolizálja majd az idők végtelenségéig a szomorú emlékű május hónapját. A nyolc­van esztendős Jókai nagybeteg. A virágokat ébredésre keltő tavaszi hajnal talán utolsó éjszakája lesz a mi bálvá­nyunknak, a mi büszkeségünknek és mi itt maradunk veszteségünkkel, de egyben nagy vi­gaszunkkal is : a Jókai Mór sok száz kötetre menő csodás alkotásaival. A nagy kör, a­mit ez a nagy elme megfutott, ime bezáródik. Az élet a maga kérlelhetetlenségével elüti a tizen­kettedik órát, a mindenség nagy könyvében saldiroznak egy számlát és vége. Nagy ember, kis ember, egyaránt lerója halálával az élet iránti tartozását s az élet kereke forog tovább, az óra mutatója megy a maga fehér lapján előre s az emlékek fogynak, a sírok behorpad­nak, egyenlővé válnak a föld színével s az emberek railliójai eltűnnek, elvesznek, mintha soha nem is éltek volna Ez az átlagos, a min­dennapi ember sorsa A rendkívülieké más. Ezek az emberek nem halnak meg, csak ép eltűnnek közülünk Az ő­ sírjuk válhat egyen­lővé a föld színével, fölszánthatja ekevas, el­­porlódhatnak csontjaik, mégis élnek. Minek az idők idejéig. S ebben a mi nagy városunk körúti palo­tájában küzködik az elmúlás, a testi enyészet ellen a mi halhatatlan szellemünk, s az embe­rek félő gonddal, remegő tekintettel néznek föl a palota ablakaira. Vajjon mi van belül? Hervadás, elmúlás, gyász, a test halála. S a lélek halhatatlansága, az örök diadal ragyogó szimbóluma ott van Magyarország majd minden házában. Egy két kötet Jókai még a legsze­gényebb családok asztalán, vagy szekrények fiókjában is találtatik és az ő emléke idők ide­jéig nem fog kiveszni a szivekből. Jöhetnek bármiféle uj áramlatok, uj szinek, a Jókai költészetét soha semmi nem mossa el. Édes, varázslatos meséi, földöntúli alakjai, a­mig csak szív dobog Magyarországon, addig élni fognak. — — — — — — — — Eddig mentem levelem írásában a csöndes esteli órákban, mikor úgy tiz óra felé becsön­getnek kis Tuszkulánumom ajtaján és levelet hoz­nak. Egy ismerősöm küldte és csak két szó volt benne: Jókai meghalt . . . Tehát gombolyítsuk vissza a reménység szi­­nes szálait arra az orsóra, melyet üresre még egy ember se gombolyított le. Vége. Meghalt. Felállíthatjuk a babérrava­talt és learathatjuk Magyarország összes vi­rágait. Jókai nincs többé. Jókai, az ember meghalt, de a költő él. A mi gyönge volt benne, a test, átadatik az éhes enyészetnek s a lelke itt marad a mi lelkünknek. Kihűlt teteme mellett öreg életének, utolsó éveinek gyönyörűsége áll, egy feketeruhás szép asszony, az ifjú hitves. Egy darab regény az ő káprázatos regényei közül, az ő nagy szíve szerelme megható, káprázatos alakjainak sze­relmei közül. Gyönyörű regény, melyben saját magát múlta felül. Az öreg szív fiatalos, bűbájos virág­zása, bódító májusi illata, a nagy, fiatalos férfi­erőnek szembeszállása minden előítélettel és a maga gyönyörűséges győzelme öreg szerelmé­vel, a­mely mindenkit meghatott, meggyőzött és kibékített. Lux Torka. H­ÍREK. Jókai sáter. Mikor a nagybeteg természet Felüdül tavasz jövetén, Mikor a fecske visszatérve, Építi fészkét a remény, Mikor a napsugárnak csókja Ott ég az üde levelen — És a felébredt mindenségben Árad az érzés, szerelem; Mikor virágot nyit a kikelet . Akkor siratunk el mi Tégedet! Halottja illatos tavasznak, Jobbkor Te meg se’ halhalál; Elringat édes álmaidnál. Csalogány-dal, szellő, sugár; V­irágos lesz sírod nyugalma, S felglóriázza szellemed Mosolygás édes-édes bája. Midőn az Iír elé vezet, Hogy hallgassák ott fenn az angyalok : Mit a mi Jókaink mesélni fog! Eredj utadra . . . elbocsátunk! Áldásunk, könnyünk is kisér; A mit itt hagysz örökbe nálunk, Ily veszteséggel is felér! Nevedet a szivünkbe Írtad, Azt szivből-szivnek adjuk át S fog visszhangozva feldobogni A mig csak fenn áll a világ . . . Mi büszkeségünk, örök ifjú lélek: Szállj a tavaszban és mesélj az égnek! Feluxeghy­­Dezső, Kolozsvár, május 7. 1904. május 7 Kolozsvár gyásza. A nemzet gyászában mélységes, igaz régi véttel osztozik Kolozsvár városának egész közönsége. Megírtuk már azokat az intézke­déseket, melyekkel a tanács gondoskodott a részvét és gyász nyilvánításáról. A nemzet nagy költőjének temetésére a Kolozsvár kép­­viseletében Salamon Antal tanácsos és dr Esterházy László főjegyző mennek fel s le­ fogják tenni a város díszes koszorúját a hal­ halhatatlan költő ravatalára. A város középületein gyászlobogók len­­genek. Több mulatságot, összejövetelt a nem­­­zeti gyász miatt elhalasztottak. (Az egyetem részlete.) A kolozsvári Ferencz József tud,.egyete­men Jókai Mór halála alkalmából kitűrték gyászlobogókat. Az egyetem tanácsa tegna délután dr. Schilling Lajos profesor lete alatt rendkívüli gyűlést tartott. a ta­nács elhatározta, hogy Jókai temetésén egyetem képviseltetni fogja magát és a rava­talra koszorút helyez. Az egyetem képvisele­tében holnap a déli vonattal Budapestre utaz­nak dr. Apithy István egyet, rektor vezetési mellett dr. Pisztóry Mór jogi kari, dr. Hoót Károly orvostani dékánok, Moldován Ger­gely bölcsészetkari prodekán, dr. Fabinyi Rudolf math, és term­észettudományi kari dékán. Az egyetem koszorújának felirata: „Jókai Vióricznak — a kolozsvári tudományegyetem.“ A tegnap délelőtt tartott előadásokon több egyetemi professzor megemlékezett a nemzet nagy halottjáról, s kegyeletes szavakban mél­­tatták az elhunyt költő-király nagy érdemeit és korszakos működését, így az egyetem magyar irodalom tanára Széchy Károly dr. tegnapi előadását tisztít Jókai emlékének szentelte. Megragadóan szív szavakban vázolta hallgatói előtt Jókai iro­­dalmi működését, rövid életrajz keretében is­mertette nemes alakját, gyöngéd lelkületét, 8 verőfényes, meleg kedélyét, mely a jóízű ma­gyar humornak valóságos kincses bányája volt. A nagyszámú hallgatóság mély megin­­dultsággal hallgatta a tudós professzor igaz kegyelettől áthatott megemlékezését. Elő­adása végeztével pedig felkérte hallgatóit Széchy professzor, hogy külsőleg is adjanak kifejezést gyászuknak. Széchy Károly dr. különben előadásait felfüggesztette mindad­dig, mig a nagy halottat örök pihenőre he­lyezik. Háll,’s kegyelettel emlékezett meg nem­zetünk nagy halottjáról, egyetemünk másik népszerű professzora, Szddeczky Lajos dr. teg­nap délelőtti előadása alkalmával. A 48/49-iki magyar szabadságharczról lévén szó, ennek keretében méltatta gyönyörű, szívhez szóló szavakkal Jókai 48-as szereplését, fantáziájá­nak bámulatos termékenységét, mely őt a költők­ királyává emelte. De nemcsak költő volt ő, hanem hisztérikus is, ki a száraz tör­ténetet megtudta érzékíteni, mindenki előtt élvezhetővé tenni. A szép számban összegyűlt hallgatóság hálásan fogadta a kegyeletes meg­emlékezést. (Az E. I. T. részvéte.) Az Erdélyi Irodalmi Társaság tegnap délután 4 órakor választmányi ülést tartott a bölcsészeti kar tanácstermében, a­melyen a tagok megbeszélték, hogy mily módon adja­­nak kifejezést Jókai Mór halála fölött érzett gyászuknak és részvétüknek Az ülésen Észak­ Károly r. tag elnökölt. Csengeri János dr titkár indítványozta, hogy a társaság Jókai Mór halála alkalmából részvéttáviratot intéz­zen az elhunyt költő-király családjához. A részvéttáviratot még az ülés folyamán fel­­küldték a családhoz. Elhatározta továbbá az ülés, hogy a nagy halott ravatalára koszorút küld, melyet Csengeri János fog a koporsóra helyezni. Az Erdélyi Irodalmi Társaságot a temetésen Csengeri János dr. titkár és a tár­saságnak a fővárosban élő rendes tagjai fog­ják küldöttségileg képviselni. A társaság való­színűleg az ősz folyamán tartandó díszgyűlé­­sén kegyeletesen fog megemlékezni a nagy halott érdemeiről. (Az iskolák részvéte.) Kolozsvár középiskolái, gimnáziumai­­ méltó módon adnak Jókai Mór halála fölött­­ érzett részvétüknek kifejezést. Több intézet I koszorút küld a nagy halott ravatalára,­­ I Jókai családjának részvétét fejezi ki, vagy I pedig külön kis gyászünnepély keretében em­­l­­ékeznek meg a költő-fejedelem korszakos iro­­­­dalmi működéséről. A r­im. kath. főgimnázium tanári kara uta délután gyűlést tart, a melyből részvét fel­iratot intéz a gyászoló családhoz. Jókai nagy érdemeit az intézet önképzőköre a temetés napján tartott gyászünnep keretében fogja méltatni felolvasásokkal és szavalatokkal. Az unitárius kollégium tanári kara és ifjú­­sága hatalmas babérkoszorút küld a nagy ha­lott ravatalára. A koszorú felirata a követ­kező :­­Egy az Isten­ szerzőjének — a kolozs­vári unitárius kollégium. A kereskedelmi akadémia tanári kara ma délelőtt tartott ülésén elhatározta, hogy a te­metés napján, hétfőn gyászlobogót tűz ki az intézet homlokára. Az ifjúság Jókai Mór ne­véről elnevezett önképzőköre, május 12-én .

Next