Nemzeti Sport, 1933. január (25. évfolyam, 1-23. szám)

1933-01-01 / 1. szám

Újpest két győzelmes mérkőzése Barcelonában Déri és Szűcs játéka a spanyolok ellen • A közönség mindkét győze­lem után lelkesen ünnepelte a magyar csapatot Langfelder Ferenc útilevele Bercelonából Az első nagy diadal Barcelona, december 26. náig. három nap és "két^éjalak^ kemény harmadosztályú tapadón, bizony egy kissé — túl hosszú. De hát nekünk, szegény magyaroknak — még ha irigyelt profifutballis­­ták vagyunk is — csak ilyen „ké­nyelem” jár ki. Most látjuk csak, milyen okos dolog volt már péntek este megérkezni, hogy legalább két éjjelt itt tölthessünk az első mérkőzés előtt. A szombatot pihenéssel, sétával, a Barcelona pazar pályájának megtekintésével töltöttük és megcsodáltuk a város szépségeit. Vasárnapra mindenki fitnek érezte magát, mégis az első félórában az utazás fáradalma látható merevségben jelentkezett játékosainkon. A fiúk nehezen jöttek lendületbe, a vil­lámgyors spanyolokkal szemben lassúnak bizonyultak és hogy az ellen nagy hírneve is elfogadottá tette őket, nem csoda, ha vagy harminc percig nem volt fellépé­sük határozott, sőt inkább némileg kapkodó. De attól a perctől fogva, ahogy Déri pontos keresztlabdá­ját Avar jól ismert bombájával a spanyol kapuba vágta és megszü­letett az első gól, mintha megszűnt volna a va­rázs, minden ment, mint a karikacsa­ , más,­­hogy az immár pontosan mű­ködő gépezet nagy magyar győzel­met fabrikáljon. Passzokt előre, ha kell, vissza a fedezet sorba, okos A második félidő a miénk. A játék megy , még­pedig jól. Déri csak most találja helyét gépezetünkben, gyorsan, észszerűen tör előre, adja, küldi társainak a jobbnál-jobb labdákat Kovács gólja a helyzet szemfüles felhasználásából. Dérié pedig erőtel­jes lövéséből született. Gólhelyze­tünk akadt még bőven, dehát a spanyolok is a pályán voltak és ugyancsak romboltak. Hogy el ne felejtsem: közben a bíró Avar egy­­ véleményem szerint teljesen szabályos gólját les­állás címén nem adta meg. A spanyol támadások is elég sűrűn ismétlődtek, de sosem voltak olyan pontosan előkészítve, mint a mieink. No meg aztán védelmünk­nek ugyancsak a helyén volt a szíve. Rombolt, dolgozott, bele­dobta magát a játékba mindhá­rom, mintha ezen a mérkőzésen dőlne el a bajnokság. (Pedig, hol vagyunk még attól!...) A biztos védelem és a gólképes csatársor között a fáradhatatlan, szívós, piros fedezetsor, ergo győznünk kellett és győztünk is. A győzelem méltatása, játéko­saink kritikája — legalább is a nyilvánosság előtt — nem az én feladatom. Én a csapat vezetője vagyok, a rosszmájúak — ilyenek is akadnak a mi drága Budapes­tünkön — elfogultnak tartanának és rámfognak, hogy dicsekszem. Rábízom ezt hát másokra, akiknek ez hivatásuk. Mégis a két újoncról külön kell megemlékeznem. Déri jó csatár, ezt tudják odahaza. De belső csatárjátékának szellemes és célirányos fordulatai — ha így folytatja odahaza is — a tavasz meglepetései közé fognak számíta­ni. Ahogy leviszi a labdát a földre, küldi előre pontos kiadással szél­­sőjét, vagy ahogy pompás kereszt­­labdáival gólhelyzetbe hozza a jobbszárnyat, a klasszis csatár címére kvalifikálja. De meg kell őszintén mondanom: a klasszis csatárnak fejelni is kell tudni. És ahogyan én Potyát ismerem, majd megtanítja, Déri meg bizo­nyára boldogan megtanulja. A centerhalf posztja nehéz, de hálás szerep. És Szűcs úgy tudta szerepét, hogy tapadni kell neki. A jóalakú fiú jól fejel, van érzéke a helyezkedés, a labda­osztás iránt és amit a legjobban kell értékelni a kezdőnél, a szélső­ket úgy tudja rohamra küldeni, mint hevesen a magyar centerhalá­sok közül. Persze, még nem érke­zett be teljesen, de van szíve, tü­deje és akarása és ha rutinra tesz szert, ha szerény és ambiciózus marad, ott lesz a helye első csata­sorunkban. Külön fejezet illeti meg a sport­­szerető, igazságos, kedves néző­sereget. Vagy húszezer ember tapsolt a magyar akcióknak, lelke­sült a magyar góloknak, ünnepelte kendőlobogtatá­sa­ a­tila-fehér csapatot és köszöntötte a mieink fair, úri viselkedését Hogy aztán a négy gól ellenében nullát nyújtó fiait viszont elkese­redésében kifütyülte , az ugyebár megbocsátható. Mi boldogan, meg­elégedetten hagytuk el a pályát őrültünk a sikernek és büszkén pillantottunk fel a Los Corts fő­árbocán lengő címeres, piros-fehér­­zöld lobogóra. A második nap győzelme­ kent har­cossal csatázó Barcelona karácsony másodnapján úgy kezdi a játékot, mintha elsöpörne mindent, ami magyar. Röpülnek az ívelt kereszt­­labdák és röpülnek a labdára a fe­jelő spanyolok. Szorongatják ka­punkat és a küzdelem hevében a labda Kővágó karját éri: tizen­egyes ! Nagyon akar a büntetőrúgás vég­rehajtója, hát persze, kapu fölé lő. De tovább tart az ostrom és egy­ 40 méterről ívelő szabadrúgást Samitier, a nagy rutinié nyugal­mával a kapu védtelen sarkába emel. 0:1. A spanyolok első és egyetlen gólja! A halfsor rákapcsol. Jaksinak küldi a labdát, ő Dérinek passzol, ahonnan a hátvédet semlegesítve, P. Szabóhoz kerül a labda. Szél­sőnk mint a villám lerohan, ponto­san centerez és a rárohanó Avar elcsúszik, de estében úgy megvágja a labdát, hogy a kapus már csak a bal felső sarokból tudja kiszedni. 1:1. Az egyenlítő gól újra mesterlövés volt és a közönség percekig tap­solja. A játék most mindvégig válto­zatos, szédítő iramú, erős, de fair. A nézőnek ugyancsak öröme telhe­tik benne. Egymást követik a sa­rokrúgások itt is, ott is. Egy jól ívelt kornert Avar felugorva fejel és kész a második gól. (8:1). — A csapatok többet nyújtanak, job­ban játszanak és keményebben ve­rekszenek, mint az első mérkőzé­sen. Több veszélyes helyzet adódik, de — hál’ Istennek — védelmünk energikus és kapusunk is mintha megtalálta volna az ősszel elveszett szívét. Szünet után sem lohad az iram. Cikázik a labda egyik kaputól a másikig. Ki tudhatja, ő fog győz­ni?! Az én érzésem a játék izgal­mai közben az, hogy az nyeri a mérkőzést, aki a második félidő első gólját lövi. Ha tehát a spanyolok 2:2-re állít­ják a gólarányt, kikapunk. Szeren­csére Jávor egy csatárkombináció befejezéséül kitör, „bal lábáról a jobb lábára” veszi a labdát és nagyszerű lövése meghozza a har­madik gólt. 3:1! A spanyolok még néhányszor javítani készülnek, de aztán megadjál­ magukat és az utolsó negyedóra pompázó magyar iskolajáték periódusát jelenti. A nézők zsebéből előkerülnek a kendők és — nagyszerű, színes támadá­saink közben, — lobogtatva búcsú­zik tőlünk a hálás, vendégszerető Barcelona. Mi pedig azzal az érzéssel bú­csúzunk Barcelonától, hogy becsü­lettel elvégeztük küldetésünket . Megyünk új csatákra, Germánia felé. Mire ott pályára lépünk, fordul egyet a földgolyó. Boldog újeszten­dőt kívánunk tehát minden ma­gyarnak! A magyar rónákból nőj­­jön ki áldást hozó kalász és legyen végre boldog, megelégedett a sze­gény, agyoncsigázott magyar. Langfelder Ferenc. © A l­eváns vágyó he- nyv vés, szágul­,T­ar­tó rohamra­­ sarkalta a spanyolo­st xj. megerősí­­tet*­ tett, hat pi­ kombinációk, finom technikai és taktikai variációink lassanként fel­őrölték a spanyolok száguldozó, ro­hamozó, teli szívvel lelkesülő ere­jét és a modern középeurópai fut­ball — ha úgy tetszik, a magyar iskola — győzedelmeskedett a la­tin labdarúgás felett. Persze ehhez nem volt elég a tudás, ehez nagy magyar akarás is kellett és büsz­kén mondom, ebben sem volt hiány. Sűrűn ismétlődő attakjaink jutalma egy úgynevezett „nagy gól” lett. Olyan, amint a közönségnek leginkább tetszik és amilyenért percekig képes tapsolni. Finom húzások, átgondolt kombinációk után a labda a tizenhatoson Ricsi­hez kerül, egyet még igazgat raj­ta, aztán jól leszorítva kapura vágja. A kapus, mint a tigris ug­rik utána, a felső sarokban eléri és kibokszolja, Avar az ívelő lab­dára tart és a bombalövés most már a kapu másik sarkában tán­col fel- és alá vagy ötször, amíg a bíró középre nem dirigálja. Férfiak . Sok borostásarcú embert látunk a városban, akik most részben anyagi, részben kényelmi okokból ritkábban borotválkoznak, de so­kan vannak, akik érzékeny arc bőrüket óhajtják erre­­kímélni. Azért szükségesnek tartjuk közöl­ni, hogy az önborotválkozók circa 3 fillérért az eddigi 20—25 perc helyett 2 perc alatt kitűnően meg­borotválkozhatnak az új Dr. Mo­­risson borotválókrémmel. Ma már a gyakori borotválkozás nem rontja, nem szárítja az arcbőrt, sőt minél többször használja a Dr. Morisson borotválókrémet, an­nál simább, annál finomabb lesz az arca. Vevőinek­­ és versenyzőinek Boldog új évet kíván RUSOVSZKY MIHÁLY, Budapest, VI., Vörösmarty­ utca 18 a. SMÜT Magyar—osztrák munkásválogatott labdarúgó mérkőzés lesz január 6-án vagy 8-án Bécsben. Ries István dr., a BT elnöke, aki tudvalevőleg végignézte az angol— osztrák válogatott mérkőzést és még néhány londoni meccset, angliai ta­pasztalatairól január 8-án délelőtt fél 10 órakor számol be a magyar fut­­ball társadalmának. Az érdekei-nek ígérkező előadás a Törekvés SE he­lyiségében tesz (Kőbányai­ út és Hungária­ körút sarkán). Kispesti túralevél breton földről, ahol a közönség tiltakozik a szabálytalan gól ellen,még ha a Kispest kapta is Egy ritka eset: bírót dícsér a túra­­csapat Báthory Ferenc útilevele Lorient, december 26. Tegnap játszottuk második mér­kőzésünket. Brestben, az AS Bresto­ce ellen győztünk 2:0 (0:0) arányban. A nyugati kerület 8-ik helyén áll ez a csapat, az FC Lo­­rientais (ezt szombaton 5:2-re ver­tük) és a Stade Quimpérois (ez el­len újévkor játszunk) mögött. Jó kis csapat s otthon különösen erős ellenfél. Három hónappal ezelőtt a prágai Sparta 1:0-ás verést ka­pott itt, a Viktória Zsiskov pedig pár hete győzött ugyan, de csak 2:1-re. Itt is van két angol játékos, a centerhall és a balhátvéd. Főleg az utóbbi tud nagyon. De a francia kapus is megállná a helyét otthon bármelyik első ligaklubnál. És az angol tanítóktól sokat tanult a csapat mindegyik tagja. Az ellenféllel azért valahogy csak megbirkóztunk volna, de a talaj minden képzeletet felülmúlt, pedig mi e téren nem vagyunk túlságo­san elkényeztetve. Hiába füves a pálya, a sár olyan mély és olyan ragadós, hogy a másfélórás sárda­­gasztás maga derekas teljesítmény számba megy. A csapat ilyen nehéz viszonyok között is képes volt jó játékra, de hiába volt­­ a kezdeményező fél, a feltűnően keskeny pályán a tömörülő és amel­lett kitűnő helyi védelem szilárdan állta az ostromot. Sőt időnként a francia csatársor is veszélyes volt, mert védelmünkben csak Szemere és Dobozy állt biztosan a lábán, Laky folyton csúszkált. Purczeld könnyebb sérülése és kiválása is hátrányt jelentett, mert a helyére állt Szenes jóval gyengébbnek bi­zonyult, főleg a védekezésben. Szünet után hevesen támadtunk, de vagy­ a kapus, vagy a kapufa véd. Alig tíz perccel a mérkőzés vége előtt érdekes eset adó­dik: Laky (vagy 30-szor) elcsúszott, az ellenfél balszélsője tisztán kapta a labdát és zúgó­s kapufát rúgott A kifelé pattanó labdára Dobozy rávetette magát s meg is fogta, még fordult is egyet a lendülettől, Clemante bíró a gólt ítélt! óriási zsivaj támadt erre a néző­téren. Főleg a kapunk mögött, ahol szintén álltak nézők, mert a kis pályán másképp el sem fért volna 5000 ember. Először azt hittük, hogy a gólnak örülnek a jó fran­ciák, mert nem értettük a francia kiáltásokat Fő, hogy a bíró meg­értette és­­■ szófogadóan érvénytelenítette a megadott gólt. Mert a közönség tiltakozott az íté­let ellen s azt kiabálta, hogy nem volt bent a labda! Le a kalapot a bresti közönség sportszelleme, de a bíró előtt is! Kicsit kellemetlen még, hogy a bíró a kapunk előtt feldobja a lab­dát, de Szemere tisztáz s a fellé­legzett csapat hatalmas rohamot vág ki: Serényi feltartóztathatat­lanul száguld előre, egy pasai Sze­­pesinek, visszakapja, ágyúszerű lö­­vés: 1:0! Három perc múlva Scrdin­i-beadást Kormos fejjel Szepes elé tálal, újabb bombagól 15 méterről: 3:0! Meccs után Serényit vállon viszi ki a kö­zönség. A csapatot rögtön lekötötték a jövő évre, mert —­ mint mondták — jobban játszott a nemrég itt járt csehszlovák csapatoknál. Mi is meg vagyunk elégedve magunkkal, mert a franciák rohamléptekkel fejlőd­nek s ha így megy, hamarosan a fejünkre nőnek. Boldog újévet kívánunk az ottho­niaknak. Báthory Ferenc. Édesanyám! az Ha még nem látta az „Édesanyám" című gyö­nyörű színdarabot és az Andrássy­ úti Színház hí­res műsorát, sürgősen nézze meg, mert már csak 10-szer kerül színre. Ada és péntek d. u. 4 órakor is van előadás, olcsó helyórakkal Vasárnap, 1933 január í- Tői mint amatőr, vagy akik télen havat lapátolnak, hogy tavaszra legyen bíródíjra — Saját tudósítónktól — Hó borította a pesti utcákat, mikor kiléptünk a szerkesztőség kapujából. No, ennek örülnek a sí­sport hívei, meg a munkanél­küliek. A körúton ismerős arco­kat pillantottunk meg, furcsa öl­tözetben, melegen bugyolálva. Az egyik negyedik osztályú csapat játékosai és az intéző úr. —• Nini, hát maguk mit keres­nek erre,ilyen későn? Csak nem játszanak valami éjjeli mérkő­zést?­­ — Dehogy játszunk, melózni megyünk — mondja az intéző úr angyalföldi tájszólással és érezni rajta a rumos tea, de inkább a teás rum szagát. Ezenkívül a szó is csak úgy árad belőle és már magyarázza is, alig várták, hogy leessen a hó. — Csak nem sí-tréninggel ké­szülnek a tavaszi évadra? — Nem, nem. Havat megyünk lapátolni, hogy megkeressük a tavaszi bíródíjakat. Tavaly ilyen­kor — sopánkodik — már egy felszerelésre valót is kerestünk. Idén még a hó sem akar esni. A fiúk nagyobb része állás nélkül van. Nem tudják fizetni még a heti 10 filléres tagdíjat sem, hát így akarjuk megkeresni a tavaszi bíró és rendőrségi díjakat. Tes­sék nézni ezt a klubfegyelmet, még azok is itt vannak, akiknek rendes melójuk van. Sőt itt van a Csuli is, pedig ő „góré”. Újságot árul a Röppentyű­ utcában. Amit keresünk, annak a fele az egye­sületé, mert a csapat fenntartá­sához pénz kell és ezt a fiúk a legnagyobb önfeláldozás árán is megszerzik, mert szeretnek fut­ballozni és ragaszkodnak az anya­egyletükhöz. Eddig tart az éjjeli beszélgetés és vígan mennek tovább, hogy la­páttal a kezükben keressék meg a sportolási lehetőséget is! Korkép, vagy inkább kórkép az amatőr­­futballról. m. f. Hollandia is benevezte csapatit az 1934. é­vi világbajnokságra. Az ola­szok, franciák, belgák és spanyolok mellett Hollandia az ötödik nemzet, amely már biztosan részt vesz a SL világbajnokság küzdelmeiben.

Next