Nemzeti Sport, 1940. október (32. évfolyam, 192-213. szám)
1940-10-01 / 192. szám
SteM, 1940 október 1. . W Állóhelyi riport a amerikasizésről, amelyet 0:0-ra „elvesztettünk" Azt mondják, hogy az időjárás nagyon befolyásolja a kedélyállapotot és az esős, borús idő szomorúvá, reményvesztetté teszi az embert. Nos, a jugoszláv-magyar mérkőzésen az állóhely népe határozottan megcáfolta ezt a tételt. Pedig a szurkolók ugyancsak szenvedtek a kellemetlen időtől. Néhányan ki is nyitották esernyőjüket, de az elemi erővel kitörő tiltakozás kényes választás elé állította őket , vagy vállalják a többiekkel együtt az időjárás viszontagságait, vagy beletörődnek ernyőjük idő előtti kimúlásába. Az „ernyős kisebbség" — mit tehetett egyebet — karjára akasztotta a derék szerszámot és szorgalmasan ázott. Ennek ellenére a hangulat osztatlanul vidám volt az állóhelyen. Egy bőrkabátos úr szórakozottan majszolta ebédjének utolsó foszlányait, miközben fölényesen magyarázta a szomszédjának: — Uram, ez nem is vitás. A Fradi mindig hatot lőtt az utóbbi időben. A védelmünket megerősítettük, így legfeljebb csak egyet kaphatunk. Élvezetes kis meccs lesz! A közhangulat általában négy-ötgólos győzelmet várt. A jugoszlávok múltheti veresége alaposan felpaprikázta a kedélyeket. Egy „borúlátó" szurkolót, aki szerényen megkockáztatta, hogy kétgólos győzelemmel is megelégedne, a társai lehurrogtak. — Szégyen lenne, ez ellen a csapat ellen szégyen lenne — harsogta valaki. — Uram, ezek között olyanok vannak, akik ma látják egymást először. A csapat egyik fele haragban van egymással, a másik felét az utolsó napon szedték össze. Nagyon kell győznünk. Ez volt körülöttünk a várakozás, amikor Lesnik elindította útjára a körlabdát. A lelátón zúg a „Hajrá Fradi" és amikor már az első percben Glaser csak bravúr árán ment Gyetvai elöl, az emberek összemosolyognak. Mi lesz itt ma! A magyar támadások továbbra is szépen gördültek a jugoszláv kapu felé, csak éppen a befejezéssel volt egy kis baj. Az első bosszús felhördülést Sárosi III. egyik cselezése hozza. Lesnik végül elveszi tőle a labdát és Welker beadását Czimmermanncsics alig vágja fölé. • * — így van ez. A Béla cselezését két perccel ezelőtt mindenki megtapsolta. Most, hogy a befejezés nem sikerült, majdnem gólt kaptunk miatta — állapítja meg valaki. Az egyik támadásnál Pósa csak kézzel tudja elcsípni a bőrt. — Szerencsére nem magyar a bíró, mert ezért a mieink kiállítanák .— szögezi le egy szurkoló. Minden rendben van, csak az a góllövés nem akar menni. Valaki aggodalmaskodik mellettünk, de egy örök bizakodó leinti: — Nem kell a jugoszlávoknak a kedvét elvenni. Előbb egy kicsit játszunk velük, aztán bevágjuk azt a négy egyformát. A percek egymásután múlnak, de az „egyformák" nem akarnak megszületni. A vendégcsapat „egyelőre" tartja magát. Szünetben sajnálkozva szól valaki mellettünk: — Még mindig nincs gól, pedig nekem már el kellene mennem. De már bosszankodók is akadnak. A szurkolók szidják a körömpasszokat, mások Kincsesnek követelnek több labdát. Egy idősebb úr megjegyzi mellettünk: — A legjobb ember eddig — a kisdobos. A folyamőtzenekar kisdobosának csakugyan nagy sikere van. Az emberek bámulva nézik fürge pörgetését és titokban arra gondolnak, hogy a két összekötőnknek kellene látnia a dolgot. Talán ragadna rájuk valami a gyorsaságból... A második félidő nagy magyar rohamokkal indul. Úgy látszik, a fiúk belátták, hogy azt a három gólt, amellyel állítólag „testvérek között is" jobb a magyar csapat, mindenesetre be kell rúgni. Borosi dr.-nak van óriási gólhelyzete, jobbösszekötőnk hibáz. (Zzzzz — hangzik mögöttünk a repülőgéprúgásra emlékeztető morajlás.) Kiszely nem váltotta be a hozzáfűzött nagy reményeket. Egy csepeli szurkoló (a második félidőben többször „elszurkolta" magát) dühösen kiabálta: — Hajrá, Tihanyi!!! A hangulat fokozatosan átállítódott körülöttünk. A második félidő közepén már öreg Fradi-szurkolók szidták a csatársort, és a hatgólos győzelmet váró szurkoló így kiabált: — Védelembe a két összekötővel!! —— ? ? ? — Csirájában folytanak el minden támadást. Talán a jugoszláv csatársorral is így tesznek majd. Szerencsére a vendégcsapat csatársora sem nagyon tüntette ki magát Az azonban bizonyos, hogy az a néhány lefutás nagyon veszélyes volt és ha nem védekezünk olyan jól, még ki is kaphattunk volna. A szurkolók még a vége felé is reménykedtek. De hiába. A magyar csatároknak nem ment a kapuralövés. Sőt, a belső csatárok kerülgették a labdát. — Kiszely, ne menj arra, ott labda van — harsogta egy elégedetlen. Már csak egy-két perc van hátra. Talán a kellemetlenül szemerkélő eső, talán a gyatra játék okozza, de tény, hogy az állóhely — amely mindig az utolsó percig kitart — megmozdul. Mellettünk egy idősebb ember fúrja magát a tömegen keresztül, amikor hirtelen megszólal a kisfia: — Apa, várj, most rúgjuk a gólt! A szurkoló „egyből" megfordul — bár a csatáraink lettek volna így — és a pályára mered. A pályán? A magyar csatársor elveszti a labdát és Lesnik ravasz lövését Boldizsár alíg-alig tolja kapu fölé. « — Te, ha engem még egyszer visszahívez... — a derék szurkoló az apai szigor teljes súlyával nézett a megszeppent fiúra, így végződött a mérkőzés, amelyet a papírforma szerint simán kellett volna megnyernünk, de végül 0:0-ra elvesztettünk. e» „A mi játékosaink más külföldön is félnek a féléves kitiltásoktól!“ Fábián József és Lenkey Imre „megmagyarázza a bizonyítványt” Megjött 1. B) válogatott „A belgrádi gyors 17 percet késik" — harsogja a hangosan beszélő. A tíz perc alatt sem gyűlik össze fogadóközönség. Az MLSz-t nem képviseli senki. Még Zsengellér Gyuszit sem várja a felesége. Vert seregnek nem jár fogadás?... Kissé levertek a játékosok, amint leszállnak, de csaknem mindegyik azt mondja, hogy a csapat nem játszott rosszul. Csak puhán... Fábiánnal és Sinksyvel, a két vezetővel beszélgetünk. A védelmet mind a ketten dicsérik. A három hátvéd kitűnően játszott. Különösen Kispéter, aki a mezőny legjobb embere volt. A két fedezet közül Pázmándy pompásan játszott, csak Dudás volt gyenge. A csatársor... itt már bajok voltak. A jobbszárny gyengécske volt, igaz, hogy Ádámot kíméletlenül aprították. Sütőnek minden mozdulata lassú volt. Zsengellér volt a csapat leggyengébb embere. Igaz, hogy őt is megfélemlítették. A balszárnú játéka elfogadható volt. A védelem szóval jó volt, mégis három gólt kaptak... — Mégis csak azt mondom, hogy sose legyen rosszabb védelmem, mint ez volt — mondja Fábián. Lenkey bólint. Tóth Matyi elmeséli szabályos gólját: — Adám Sanyi beívelte, én befejeltem. Ennél tisztább gól nincs a világon. Senki nem érintette közben a labdát, úgy látszik, Adámnak kellett volna befejelnie a saját szögletét. . Szűcs Gyula mint tartalék így beszél: — Az első öt percben szépen játszottak a jugoszlávok, aztán harmincöt percig át sem jöttek a félvonalunkon. Csak a csatárok ne lettek volna olyan puhák... — A magyar csatárbetegségnek egyik ijesztő példája volt ez a mérkőzés — mondja Lenkey. Meghalljuk azt is, hogy milyen balszerencsések voltak a bekapott gólok, a jugoszlávok második góljánál például Kispéter érthetetlenül lehajolt, ahelyett, hogy kifejelte volna a lassan ívelt, labdát. A harmadik gól is nagy balszerencse volt. Ha az ember mindezt végighallgatja, mégis csak bosszankodik, hogy a jugoszlávok kemény játéka ellen nem volt semmi ellenszerünk. Kiveszett volna a magyar labdarúgásból a magyar virtus? Hogyan lehetséges az, hogy Pesten is, Belgrádiján is egy szóval lehetett jellemezni a csatárok játékát: puha ... Fábiánnak van magyarázata erre: — Sajnos, külföldön nem fegyelmeznek úgy, mint nálunk, nem állítanak ki úgy, mint nálunk és nem tiltják el a játékosokat olyan súlyosan. A szigor helyes és ez az út a magyar labdarúgás megtisztításához vezet.. Az volna azonban jó, ha más országokban is ilyen szigorúak lennének a játékosokkal szemben. Mert így csak mi isszuk meg ennek a levét. A jugoszláv B-csapatból hármat nyugodtan el lehetett volna tiltani örökre, olyan dolgokat csináltak. A mi játékosaink pedig még külföldön is félnek a féléves kitiltásoktól. A sok szigorú ítélet egy kicsit puhára főzte őket. Mondom, minden rendben lenne, ha például a jugoszláv szövetség is szigorú lenne. Lassan szétoszlik a társaság. Sütő így szőke kislánnyal megy haza. Bocsánat, visszavonjuk azt, amit cikkünk elején mondtunk. Mégis csak volt fogadtatás... Andrejevics dr., a jugoszláv főszövetség elnöke: „Még mindig tanulhatunk a magyar labdarúgástól** A vasárnapi nagy mérkőzést követő esti társasvacsorán csak a szigorú értelemben vett „család" vett részt. A magyar és jugoszláv vezetőkön kívül Rasics Szvetozár jugoszláv követ volt az egyetlen vendég az estebéden. Két szónoklat hangzott el mindössze. Gidófalvy Pál dr. miniszteri biztos egészen rövid, baráti megszólítást intézett a két csapathoz, majd kiosztotta az ajándékokat. Érdekes és figyelemreméltó volt Andrejevics Mihály dr-nak, a Jugoszláv főszövetség elnökének tűzzel, érzéssel és meggyőződéssel elmondott beszéde. Ebben a többek között ezeket mondotta: ,Mi jugoszlávok úgy jövünk még mindig Budapestre, a szépséges magyar fővárosba, hogy ismét és ismét tanuljunk a magyar labdarúgástól. A magyar küzdőképesség, a magyar vitézi harckészség, a labdarúgás magas színvonala számunkra még mindig elérendő foka ennek a szép sportnak. Mi, jugoszlávok, olyan játékosokon, keresztül ismertük meg és tanultuk tisztelni a magyar labdarúgást, mint Turay, Toldi, Szabó, Korányi, Lázár és Sárost. Ezeket az egyedeit a nemzetközi labdarúgóklasszisnak irigykedve és tisztelettel emlegetjük ma is a mi országunkban, és az a törekvésünk, hogy ilyen remek, példaadó csillagokat termeljünk ki mi is a magunk anyagából .Annak örvendünk legjobban, hogy ez a mi, talán szerényebb labdarúgócsapatunk ismét bebizonyította, hogy érdemes ellenfél a legnagyobbak számára is. A küzdeni tudás olyan példáját mutatta be a csapat, amely felér sok-sok ügyes labdarúgótrükkel, sőt — véleményem szerint — nagyobb értékű is azoknál.“ Végül Andrejevics dr a magyar és a jugoszláv igaz barátságra ürítette poharát és a jugoszláv válogatott háromszoros „zdravo" kiáltással búcsúzott el a magyar bajtársaktól. Az NB II. e heti legfőbb tizenegye Az NB II-ben nincsen „lefutott" mérkőzés. Ezt mutatja az, hogy a Duna-csoport utolsó veretlenje — az MTK — is elszenvedte első vereségét, a hatodik forduló után. Az ózdi MOVE váratlanul nagy, a Rusj viszont biztos győzelmet aratott és természetesen így újabb nevek, friss erők követeltek helyet maguknak a hét 11-ében. Az izgalmas forduló után így alakult ki az NB II e heti legjobb 11-e: Raffai (Postás) — Hodály (Ózd), Wéber MTK — Erdész (Zugló), Bursi BSK, Bokor (Postás) — Tóth II (Rusj), Anocskai (Ózd), Sidlik DVSC, Hermann (Vasas), Felvidéki (ózd). A tartalékcsapat: Pajtás (Rákóczi) — Erdős LaFC, Hering (Pénzügy) — Farkas (Egyetértés), Dóczy (Vasas), Futó (Pereces) — Komprettó MÁVAG, Kovács (Pénzügy), Tóth (ózd), Csuti (D. Magyarság), Tolvaj I.aFC. 3 Hahnemann-Binder- Conen a valószínű német belső hármas Egyelőre csak 14-es kerete van Herbergernek Bécs, szept. 30. Herberger birodalmi edző még mindig nem állította össze végleg a Budapesten vasárnap kiálló német válogatott csapatot. Kijelölt azonban 14-es keretet, amelyből természetesen pontosan kiismerhetők a budapesti csapat körvonalai: Kapus: Klodt Schalke 04, tartalék:John BSV 92. Hátvédek: Jones Fortuna Düsseldorf, Moog Köln 99. Fedezetek: Kupfer Schweinfurt, Schneider Waldhof, Kitzinger Schweinfurt, tartalék: Zwolanovsky Fortuna Düsseldorf. Csatárok: Lehner Blau Weiss Berlin, Hahnemann Admira, Binder Rapid, Conen Kickers Stuttgart, Pesser Rapid, tartalék: Walter FC Kaiserslautern. A védelemben és a fedezetsorban a helyzet világos. A csatársorban vasárnapig Walter volt a birodalmi, edző elsőszámú jelöltje. Binder azonban Stuttgartban olyan remekül játszott a Rapid Tschammer-Kupa mérkőzésén, hogy minden valószínűség szerint őt teszi be a csatársor tengelyébe Herberger. A német csapat pénteken érkezik Budapestre. Bécsben a bécsi válogatott Krake válogatottjai ellen fog játszani a következő összeállításban: Brandstätter FC Wien — Kopetko Austria, Burg WSC — Wawra WSC, Hochstätter Rapid, Marek FC Wien — Fitz Rapid, Schors Rapid, Reitermayer Wacker, Riersch Austria, Kucharsky Wacker, Howorka Ottó. „Belső" bajok... Néhány ufózamos megjegyzés . Még a mérkőzés előtt kifogásoltuk a sok kétkapus edzést. Reméljük, a németek elleni előkészületek nemcsak kétkapus játékból állnak majd. A részletek kidolgozása különösen a támadásban nagyon fontos most. A szélsők szakistését be kell sulykolni mind a két összekötőnek és szélsőfedezetnek. Egyenesen csodálatos, hogy Sárosi III. milyen ritkán szöktette Gyetvait. Holott Sárosi III. jobblábas, tehát egy kis befelé húzódás után a legremekebbül tudná jobbal kitenni Gyetvait. Reméljük, bőségesen gyakorolják a helycseréket is. Jó lenne, ha a sok középre adott labdáról lebeszélnék játékosainkat. Ha a jugoszlávok régi rendszer szerint játszottak volna és Finta a két hátvédközött lesipuskáskodott volna, akkor a középen hosszan előrevágott labdákkal sikerei lehettek volna. Az ilyen labdák útját azonban lezárták. Szélsőtámadásokkal lehetett volna megbontani a jugoszlávok védelmét. A középen helycserékre van szükség, az összekötők pedig ne feledkezzenek meg a kipattant labdákról. Ha Finta és Jazbinsek fölment a labdára, számíthattak volna arra igen sokszor, hogy Jazbinsek fejeli ki a labdát. A hétközi gyakorlások során a szabadrúgások kidolgozására is súlyt kell vetni. Ezek a sorfalba való bevagdosások primitívek voltak. Továbbá: a szélsőszöktetések valóban sz álljanak el a hátvéd feje fölött (a hátvéd ne tudja azokat rendre viszszafejelni), amikor pedig a földön van rá alkalom, akkor valóban lapos legyen a passz. Bőséges műsort lehet összeállítani erre a hétre, ez mozgásnak is megfelelő s tanulásra is alkalmasabb, mint a kétkapus játék a kicseréléstől remegő játékosokkal. 2. Hogy a válogatott csapat új, háromhátvédes támadórendszerével mennyi helyzetet lehet kidolgozni, arra nézve tanulságos az a statisztika, amely szerint a jugoszláv kapura 12 lövés ment, mellé 11, fölé pedig 5. Tehát összesen 28 lövés. Csatáraink gyatra játékát, jellemzi, hogy ennyi lövés közül egy sem lett gól. Pedig voltak olyan mellélövések is, amelynél a kapus már verve volt. Hátha még ehhez a számhoz hozzávesszük azokat az elpepecselt helyzeteket, amelyekben a csatár lövés helyett passzolt. Három hátvédünk s a játékban állandóan résztvevő Boldizsár kitűnő játékára jellemző, hogy a magyar kapura mindössze öt lövés ment, mellé egy és fölé 3. Tehát összesen 8. Ebből nyugodtan levonhatunk kettőt, mert a jugoszlávok kétszer fütty után vágták be a kapunkba a labdát, Boldizsár nem is nyúlt utánuk. Ilyen a másik oldalon csak egy volt. Az igazi lövésarány tehát 27:6. Világosan mutatja ez az adat, hogy a védelmünk pompásan játszott, csatáraink — a szélsők elhanyagolása ellenére is — elegendő helyzetet dolgoztak ki, a befejezés azonban szörnyen gyenge volt. 3. Ha a magyar JT szigorú intézkedései a nemzetközi, életben is elterjedtek volna, akkor a jugoszláv csapatból jónéhány játékos került volna a kiállítás sorsára szándékos kezezésért, kapaszkodásért", mezfogásért. 4. Polgár nagyszerű játékának nem az a magyarázata elsősorban, hogy Polgár jó hátvéd volt. Hanem az, hogy jó középfedezet volt azelőtt. Sajnos, a háromhátvédes védőrendszerek megalkotásakor egyre jobban hódít az az alibiszerű megoldás, hogy egy volt hátvédet állítanak középre. Holott a kullancsjátékban a gondolkozó fej, a taktikai érzék, a helyezkedni tudás a legfontosabb. Gyors, jól fejelő és szerelő hátvédeknek lehet sikerük ebben a szerepkörben, nehéz helyzetben azonban könnyen zavarba jönnek. Polgárnak esze van ehhez a játékhoz. 5. A lelki egység fontosságáról is írtunk vasárnapi számunkban. A németek elleni mérkőzés előtt is figyelmeztetjük az illetékeseket: csak az méltó a válogatott szereplésre, akinek minden gondja az, hogy jól játsszék, aki hisz vezetői útbaigazításaiban, utasításaiban, aki fegyelmezett és tud engedelmeskedni s küzdeni is akkor, amikor a címeres mez feszült a mellén. „Hinni, engedelmeskedni és harcolni!“ — Mussolininak ezt a híres jelmondatát az olasz játékosoknak is gyakran az emlékezetükbe idézték. Valóban nem árt emlékezni rá. Mit is mondak vendégeink Belgrád felé indultakban A jugoszláv válogatott csapat belgrádi különítménye vasárnap az éjféli órában utazott el Budapestről. A belgrádiak saját, külön kocsijukban utaztak, tehát kényelemben tették meg az utat Budapestre épúgy, mint vissza Belgrádba. A belgrádi játékosok is legalább úgy örültek a számukra nagyon hízelgő döntetlen eredménynek, mint a zágrábi csapattagok. Pedig azok nagyon büszkék voltak. Jakopics, a Gradjanszki elnöke büszkén jelentette ki: — Nem a magyar csatársor volt gyenge, hanem a jugoszláv védelem volt kitűnő. Ha ez a magyar labdarúgás legjobb csatársora, akkor Zágrábba el se jöjjenek! A magyar csatársorok az utóbbi években kemény védelmek ellen sehol sem voltak. Márpedig mindenütt a világon keményen játszattak a védelmek. Még keményebben, mint a miénk játszott. A belgrádiak ezúttal szerényebbek voltak, ők csendben ültek asztaluk mellett és csendben búcsúztak, amikor 11 óra felé elérkezett a búcsúzás pillanata. Bozsovicstól hallottunk csak a mérkőzésről véleményt: — Ha még valaki van kívülem a csatársorban, vagy ha csak Welker nem ijed meg annyira, akkor győztünk is volna, bár elismerem, hogy a magyar védelem kezd nekünk is imponálni. Pedig eddig nem volt valami nagy véleményünk a magyar védelemről általában. A Nyugati pályaudvarról Indult a belgrádiak vonata. Barcsay János, a BLASz ügyvezetője búcsúztatta a délszláv vendégeket, akik örömtől sugárzó arccal integették vissza az induló vonatról. Nagyon elégedettek voltak a belgrádiak is az eredménnyel. A kettőre kitűzött Aranyosi fk.Piter*ssenyi tr. mérkőzés elmaradt, mert a Berzsenyi g. nem jelent mc£.