Nemzeti Sport, 1943. június (35. évfolyam, 106-125. szám)
1943-06-25 / 122. szám
S £ ■ f " 3? * CZ 4 vagy -jrjo/b-n gfl PéntekiSSS xxxl921,rTML2L-nmet, L I tó keze Immm. WmajsMsmsfo. jork afBH SS Havaveri ÍWa©* s távd lesz.1 a hibát is.4kb«» ----- - **«, P Bangha Örök élet Igéi MJ Hor,«or,*áeb»a ----- 8 km« A Magyar Kupa úra a Ferencváros és a Salgótarján győzött, ezek vívják vasárnap a Magyar Kupa 1942-43. évi döntőjét Az NB I-be jutásért folyó körmérkőzés során tegnap a BSzKRT legyőzte a DSSC-t, a Szegedi Vasutas pedig a BVSC-t Kolozsvárott a vezetőképző tanfolyamon Jekelfalussy György vívóelőadásának volt eddig a legnagyobb sikere. Az egyetem nagyterme zsúfolásig megtelt és Jekelfalussynak három órán át kellett beszélnie a nagy magyar kardsikerekről. Komoly sikere volt a csütörtöki előadásoknak is. Ekkor Bollner Pál (kézilabda), Enyedi Ferenc (kosárlabda) Zsigmondy János (korcsolyázás) beszélt. A pénteki műsoron Tatár István, Kolosváry Béla dr. Varga Jenő, Szeleczei János és Gulyás Kálmán előadása szerepel. Ma folytatják a BPLE Hősök céllövő emlékversenyét A BPLE rendezésében sorra kerülő céllövő viadal II. részét, a hadipisztolyszámokat ma, pénteken kezdik el a Marcibányi téri lőtéren. A verseny műsorán a céllövő, önműködő és a hadipisztolyszámok szerepelnek. Vasárnap a kispuskaszámok kerülnek eldöntésre. MA ESTE II. OSZTÁLYT BUKÓSISAKOS VERSENYEK A MILLENÁRISON Az MKSz tanácsa, mint arról már beszámoltunk, úgy döntött, hogy a jövőben a motorvezetéses sport utánpótlását biztosítandó, időről időre bukósisakos újoncversenyeket fog lebonyolítani a Millenárison. Az első ilyen újonc versenyre ma, június 25-én, pénteken délután hét órakor kerül sor 20-ra 25 km-es távon. A verseny mezőnyében igen sok jónevű fiatal vágtázó és porfelhőlovag szerepel. Millenáris sporttelep (Szabii József-u. és Thököly-út sarok) Június 26-án, szombaton este 7 órakor I. Magyar spanyol országok közötti ökölvívó viadal Jegyek 2 pengőtől 10 pengőig elővételben kaphatók: a Függetlenség jegyirodájában (VIII. József-körút 5), az Éden-eszpresszóban (VIII, Rákóczi-út 42), az EMKE-dohánytőzsdében (VII, Erzsébet-körút 2), a Színházjegyirodában (Berlini-tér 6), a Színházpropaganda irodában (VI, Teréz-körút 56), az Arató hirdetőirodában (VII, Erzsébet-körút 14) és a Pesti Hírlap kiadóhivatalában (VII, Erzsébet-körút 1 és V. Vilmos császár út 78). Péter és Pál napján az Üllői úton játsszák a Horthy István Kupa második döntőmérkőzését „Valahol Oroszországban 1’ — mint ismeretes —, hosszú hetekig folyt a küzdelem a Horthy István Kupáért. Két csoportban játszottak a csapatok s mindegyik csoportban egyegy magyar csapat vett részt öt-öt német csapattal szemben. S mind a két csoportban a magyar csapat végzett az első helyen! A Horthy István Kupa döntőjébe tehát két magyar csapat került! Hírt adtunk már arról, hogy a nagy siker hatása alatt a kinti parancsnokság szabadságot adott, a magyar játékosoknak s hozzájárult ahhoz, hogy a második döntő mérkőzést Budapesten játsszák le a csapatok. (Az első döntő — mint lapunk más helyen megírtuk — június 18-án zajlott le s azt nagy meglepetésre a B-csapat nyerte meg 4:1 arányban. A szerk.) A budapesti mérkőzés megrendezésének ügyét Vághy Kálmán vette a kezébe s ő közölte velünk tegnap, hogy a felettes parancsnokságok a mérkőzés lejátszásához az engedélyt megadták s igy a budapesti döntő megválásul. A mérkőzést, június 23-én, Péter és Pál napján, 1/26 órai kezdettel az üllői úti pályán bonyolítják le. Előtte a budapesti kerületi leventebajnokság döntőmérkőzése kerül sorra. ÖKÖLVÍVÁS spanyoloknak nagyon tetszik Budapest, ismerik a magyar ökölvívókat és tisztességesen akarnak szerepelni Látogatás a spanyol öklözők edzésén Szerdán délután fél 4-kor érkeztek meg a spanyol ökölvívók, a szombat esti nemzetközi összecsapás vendégei, este fél 7-kor azonban már a Sportcsarnok edzőtermében voltak. Itt olyan kiadós edzést tartottak, hogy a mieinknek elállt a szájuk. Alapos torna után árnyékökölvívást végeztek és jónéhány meneten át olyan iramban mozogtak, olyan villámgyorsan forogtak a képzeletbeli ellenfél körül, olyan pompásan és olyan sokat ütöttek a levegőbe, hogy még a legöregebb edzők is elámultak. — Ezek nem „lötyögnek" úgy az árnyéköklözés alatt — mondotta Viniczei János szövetségi kapitány —, mint a mieink szoktak. Ezek villámgyorsan mozognak. Tényleg feltűnő gyorsak voltak a spanyol ökölvívók és mozgékonyak. — Pedig ugyancsak fáradtak vagyunk a hosszú utazástól — árulta el az edzés után Tabanera főtitkár. — Vasárnap indultunk el és Francia- és Németországon át utaztunk egyfolytában, pihenés nélkül. Csak Bécsben aludtunk hét órát. Éppen elég volt ez a több mint hetvanórás utazás! De, mint a spanyol vezetők beszélőből kiderült , megérte. Nagyon tetszik nekik Budapest. Vasquez Azpiri pontozóbírónak azonkívül még a magyar nők is megnyerték a tetszését. Farkas Zoltán dr-nak, a spanyol követség ügyészének a tolmácsolásával beszélünk a spanyol vezetőkkel. — Én már 1933-ban is jártam itt, a világjamboreen — árulta el Tabanera főtitkár — s csak azt mondhatom: azóta még szebb lett a magyar főváros. Átutaztunk szinte egész Európán. Hálásak vagyunk a magyar szövetségnek a meghívásért és a szíves vendéglátásért. Ez a magyaros vendéglátás szinte felülmúlhatatlan. Nagyon dicsérte Tabanera a Sportcsarnokot is.. — Sok sportcsarnokot láttam már — mondotta —, de ilyen szépet, ilyen pompásan berendezettet még nem! A mérkőzés esélyeiről nem szívesen nyilatkozik a főtitkár: — Láttam a magyar ökölvívókat tavaly Boroszlóban is, meg Rómában, is, bizony nem lehetnek túlzottan vérmes reményeink. Pláne, Marti nélkül. Én azonban így is bízom a tisztességes szereplésünkben.. Nem mondja ki nyíltan, de kiérezni a hangjából, hogy bízik csapatában. Bízik ökölvívói gyorsaságában és keménységében. Bízik a spanyolos tűzben és lelkesedésben, amely ökölvívóiban lobog. Az edzés legalábbis azt mutatta, hogy mind gyors, lelkes és kemény. — Legjobb versenyzőnk Diaz I. — tette még hozzá kérdésünkre Tabanera, — utána Calpe és Sasot következik. De a többiek sem rosszak. Az összeállítást egyelőre nem volt hajlandó megmondani a spanyol csapat vezetője. Udvariasan kijelentette, hogy még maga sem tudja. Véleményünk szerint összeállításuk valószínűleg a következő lesz: Diaz I., Diaz II. (Portillo), Zaragoza, Sasot, Calpe, Folgado, Ibarrondo, Mercurio. M AC-páiya III., S/.«nt Marg;it-sxiget Június 27-én, vasárnap délután 4 órakor a MAC országos női atlétikai viadala Indulnak a legjobb magyar válogatott hölgy atléták A jegyek szigeti belépőül is szolgálnak Filléres helyárak! Kik utaznak Topolyára? Frohlich Sándor, a Budapesti kerület szövetségi kapitánya összeállította azt a keretet, amelyből a vasárnap Topolyán szereplő amatőr válogatott tizenegy tagját ki fogja választani A keret: Szabó (Vámmentes), Kapcsos KTK, Dínász (Gáz) Szépföldi KAG, Csanádi FTC. Pápai (Ganz), Holzsteier SAC Bern UTE. Bihari (Hungária), Hernek (Hungária), Ztonszky (Elektromos), Sasvári (Hungária). Aapa GSE. A csapat szombaton délután 4 órakor indul a Keletiről, kísérők: Benedek János titkár, Zalatnay Gyula titkár, Kiss Gábor szövetségi edző. KANSz-bajnoksáf: GKSC—Kíilügy. Berlini-u., K. v. Frkute Árpád. — Tanítók —Gazdák: Kőbányai-út. u. Nyitrai. Barátságos mérkőzés: MaSU—1Tisztviselők Forgács-u., Ma.SC uj p. á. Skiltéty Dániel. KANSz-bajnokság: Fu Iu ra - Mer.Ognzd Bertailan-u., férfi. Somlai. — Dailuvia— RAI . Donát-u., fél 5. Pusztai — Shell— Esse. Gyömrői-út, Kavn. SE.p. 3 Nyitrai. Taxi házibajnokság: Főműhely—Futó Szőnyi-út, 3. Kőhegyi, — Sofförők—Szerelők. Szőnyi-út 6. Molnár István. Barátságos mérkőzés: Nagyvárad—Törekvés Nagyvárad 8. Énekes. Vasárnap Magyar Kupa döntő fznapi győztesek. MOVE-pálya (Hungária út, fél 6. Vezeti: Kiss M. Ernő-Osztályozó az NB I-be jutásért BVSC-DVSC, Szőnyi-út, fél 6. Huszár (Felvidéki) pj. Fosa Bp., Sárossi L. (Felsőtiszai) , ETO—SzVSE, Győr, fél fi. Deák (Közép) pj. Belányi—Szalontai (Bp.), BUDAPESTI KERÜLET I. osztály bajnoki-címéért: BMTE—VI. ker. SC, Budafok, fi. Szőke II. József. (Herbály—Fogarasi.) II. osztály bajnoki-címéért: Fér. Vasutas—UVASC, Gyáli-út, fi. Gerlei (Rosta —Boór). Tartalékbajnoksáág I. osztály. Déli-csoport: ETC—BMTE, Erzsébet u., 10. Bernáth János. Ifjúsági döntő az országos döntőbe jutásért: FTC—ÚTE, Üllői-út, 10. Tassi (Vajai—Paksi). Ifjúsági bajnokság, II. osztály. Déli csoport: FSC—Ganz TE, Fehérvári-út KaSC-u. 10. Berdó. Zvölyökbajnokság, IV. csoport: ETC— Ganz TE, Erzsébet-u., 2. Porkoláb. — KTE—BSzKRT, Rákoskeresztúr, 4. Hortobágyi. Kölyöktorna: VI.— IT csoport győztese —IV.—III. csoport győztese, Béke-u. Vasas-p. háromnegyed 10. Bálla (Bonta). VII.—V. csoport győztese—I. csoport. 13. Béke-u., Vasas-p, Boros Géza (Hamvas). Barátságos mérkőzések: B. vál—Pelsa Tiszai vál.. Debrecen, fél fi. Farkas ,1. (kerületi pj-) — TLK vénfiúk—Föd. vénfiúk, Béle*u., VI. ker. SC— p., fél fi. Palásti. — Pestszen tér zsebet vál—Budapest vál.. Erzsébet u. fél .fi. Lantos (Benedek—Bihari). MOVE KERÜLET I- osztályú döntő: MeSC—Szentendre, Kén-u.. fél fi. Pintér (Genedics, Vörös). II. osztályú döntő: FTSE—Buda téten , Vágóhíd-n.. fél fi. Csepreghy I. (Rimarcz, Firniki). Ifjúsági bajnokság: Szent László—Cs. MOVE, Vágóhíd-n, 10.Thuróczi. Kedd Horthy István hadsereg kupadöntő Magyar A)—Magyar B. Üllői-út fél 6. Vezeti: Horváth dr. Levente-bajnokság Budapesti kerületi döntő mérkőzés első mérkőzése: VII. ker SE—Gamma Üllői - út fél 4. A félbeszakadt MOVE RTSK-Ceglédi MOVE mérkőzést a pályán elért 3:3-as eredménnyel igazolta Nagy Zoltán, az XB III fegyelmi egyesbírája.