Népsport, 1953. január (9. évfolyam, 1-22. szám)

1953-01-01 / 1. szám

"2 1953 január 1. csütörtök A tatabányai sportolók új otthonában Távolról csalk egr füs­tösfiko­t láttez, amint 1 ómban száll a halmok fölött éti eggyé válik , a szürke felhőikkel. Aztán­­karcsi­ s­yá­rikéménye­k abadnak ki a dombok mögül s egy kanyarodó után eléd tü­ni­k az egész város, a kopasz fáktól körül vett bán­y­ás­zl­ak­áso­k, a hatalmas ü­zeme­k sokasága: Tatabánya. Befutunk a házaik közé. Hatalmas te­­hera­utók robognak el mellet­tün­k, fe­jeink fölötti a drótkötélpályán megra­kott és üres csillék járják szakadat­lan útjukat. Az üzem­ekből a munka sokrétű z­aja szűrődik ki hozzánk és vegyül el az utca zajával. Nem látni i­tt céltalan­ul sétáló, embert: itt min­denki siet, minden­kine­k dolga va­n. A munka városa ez, a harc városa ea, a széncsata színhelye és míg fentn a föld felszínén a gépek százai hordolják füstbe az eget, addig lent a föld a­latt, talán éppen a lábunk alatt is, ezer és ezer fáradhatatosan bányász­ik, é­z rejti a feketén csillogó szenet. Megyünk tovább és t­artjuk a hatal­mas, újonnan épült üzemrészeket, amott az lld, csillogó kirakató állami áruházát, az új Népbüffét, a most­ épült Bányászvigadó frissen festett falait, kijjebb, a város széle felé a hat­almas fák közé épített nagy, eme­letes bányászlzakásokat, az­tá­n az ifj teniszpályát, amelyen most vaskítóan csillog a jégpálya­­tükörsima jege és befordulunk a sporttelep kapucsán. A régi látvány fogad bennünket: aa T­­alaikban épített klubház látványa. Csak­­ éppen friss a festés a falakon. No lám, itt is tataroztak. Benyitunk a klubházba. Központi fűtés m­él­ege csapja meg az arcunuk­at és már ott a folyosón ke­rekre nyúlj­k a szemünk a csodálko­zást. Ú­j padló, gyönyörűen festett falak, hatalmas dísznövény a sarok­ban, két óriási üvegszekrényben száz és száz cssillogó serleg, a sok nagy küzdtelem­ben szerzett díjak sokasága. Szép, vil­lájgoeibarrba, lakkozott ajtók mindenütt. Valósággal megöletődötten nyo­mjuk le az egyik kilincset. Nagy terem lát­ványa tárad elénk és szinte szólni sem tudunk a csoldálkozásról. Művészi fes­tés a fal­on, olyan, mint­ha tapéta volna. Czeipikesfüggön­yök a széles ab­lakokon, fe­hér abrossznal leteríte­tt, vi­rágokkal díszített asztalok, két billiárd­­aszttal, lakkozott székek, piros futó­­szőnyeg, sárgán csillogó parkett, tü­kör, festmények a falon és a mennye­zetre erősített neoncsövekből nappali Világosság árad. Jobbra újabb helyi­­©ég. Mozialkilapokból összerakott ab­lakaiin sportoló ala­kok, keresztbe a termen hat­almias, világos fával dí­szített­ pult, beépített üvegfalú hűtő­­szek­rén­yekkel, rád ta­k­á­v­érf­őzőg­ép, üvegfalú büf­fészek­rén­y. A harmadik teremben hatalmas, ké­nyelmes piros karosszékek, csipke­­terítők­kel takart üveg tetejű asztalok, könyvespolcok, nagy kandalló, min­den asztalon újság, folyóiratok, , gyönyörű függöny az ablakokon, Le­­nin, Szitájk­u, Rákosi képe a falon. Üzem­kívü­li még egy kisebb étterem, korszerűen felszerelt konyha, iroda­helyiség és számos mell­ékhel­y­iség egé­szíti ki a Muliciházat, amelyet a legna­gyobb budapesti sportkörök is bizo­nyára büszkén vallanán­ak magukénak. És pezsgő élet mindenütt Sportolók, sportvezetők, unkái­ cson­tos bányászok beszélgetnek, vacsoráznak, bi­liárdoznak, olvasnak. Otthon ez, ba­rátságos, m­­éreg otthon és mindenki ott­hon érzi magát benne, hiszen az övé, hiszen neki építették. Kaszás István, a sportkör elnöke, akit a vájárok közül emeltek ki annak idején, éppen úgy a magáénak érzi ezt a klubházat, mint a sportkör bármelyik tagja. Annyival is inkább a magáénak érezheti, mert alaposan kivette a ré­­szét az építéséből is, akárcsak a sport­kör többi tagja. — Ugye, szép? — kérdezi olyan hang­súllyal, amely már nem is annyira kér­dés, mint inkább állítás. — Szép. Igen szép. A tatabányaiak büszkék lehetnek rá, hogy ilyen klub­­házat kaptak. — Pedig ez még nem is minden. Nem­csak ezt a klubházat hagytuk mi ebben az évben, hanem még sok minden mást­ is. Tatán, a tó m­ellett felépült az új csónakházunk, készen van a tenisz­pályánk, most jég van rajta, épül a korszerű, fedett négyes tekepályánk és már tervezgetjük a tatabányai sport­­csarnokot is. Igazán, csak a legnagyobb hála hangján beszélhetünk á Hamunk­nak ezekről a gyönyörű ajándékairól. Beülünk a kényelmes karosszékekbe. Beszélgetünk. Csendben folyik a szó erről, arról, szóba kerülnek az apróbb, nagyobb tatabányai örömök, tatabányai gondok. Nyílik az ajtó. Tajkov András jól­­isme­rt alakja jelenik meg az ajtó­­nyílásban. Felélénkülnek a tekintetek. A dekzesedőhajú sztahanovista vájár mosolyogva ráz kezet mindenkivel és bélésü­ppied az egyik karosszékbe. Mind­járt a társaság középpontjává válik, pedig szereplési viszketegséggel, fel­tűnni vágyással aligha lehetne őt rá­dőlni. De van valami megkapó ebben a kis emberben. Szinte mágikus erő árad a tekintetéből és szavainak mintha külön súlyuk lenne, pedig elég csende­sen beszél. Mindig érdekes, amit mond, mindig fontos, amit mond, oda kell rá figyelni, hallgatni kell őt, nézni, ho­gyan húzódik apró ráncokba a bőr a szeme sarkában, ha vidáman hunyorít, figyelni két kérges, kemény kezét. Amint beszéd közben magyaráz velük. Nem használ nagy szavakat, egyszerűen beszél, mégis mindenkit lenyűgöz, min­denkit meghódít már az első pillanat­ban. Nagy ember Tajkov András, és nagysága nemcsak az 1000 százalékos termelési eredményekben mutatkozik meg. Aztán újra belép valaki. Magna, bajhi­­szom fiatalember, jól szabott dhrappszínű ruha van rajta. Akik délelőtt látták őt szakágasan,­­ szénpoiros arccal, kémény­seprőhöz ..1110“ munkaruhában,­­ bá­­nyászsapkában, előbb idegenül nézik, s csak lassan eszmélnek rá, hogy az ele­gáns ruha, a frissen vasalt fehér ing­­a, selyem nyakkendő Viskovics Istvánt, a 14-es aknas sport felel­ősét takarja. Otthonos, természete­­rm­ozd­u­lattal ül le közénk, mint az olyan ember, aki hazajött. És míg a beszélgetés hullá­mai hol magasabbra csapnak, hol elül­nek, egy pillanatra átve­nnn az agyun­kon, hogy ha valaki ezt a beszélgető bányász-cso­portot, s háttérnek a klub­­hoz, egy részletét megfestené, nyugod­tan írhatná a kép alá: Íme, ez a mi új életünk. Tajkov András viszi a szót: — Tudjátok, mit mondtak nekem teg­nap a bányában? Azt mondták, a veze­tőség bűne, vagyis a mi bűnünk, hogy még mindig nincs NB I-es labdarúgó­­csapatunk. — És te mit feleltén — kérdi Ka­szás István. — Azt feleltem, hogy a bírálat he­­lyes. A vezetőség hibás. De ki fogjuk harcolni az N­B I-es csapatot. — Kiharcoljuk. .. Azt könnyű mon­dani . . . De hogyan? Hiszen eddig is mindent megtettünk ... — mondja Várszegi Gyula, a sportkör elnökhe­lyettese. — Igaz, hogy mindent megtettünk felel az elnök. — D­e úgy látszik, az nem volt elég, vagy nem jól csináltuk a dolgokat. Vannak pillanatok, ami­kor egészen tanácstalan vagyok ezzel a problémával szemben. Több élspor­tolónk is van, akik jobbnál jobb ered­ményeket érnek el, a labdarúgó-csa­pat viszont nem képes bejutni az AB 1-be. Elmondta, hogy az úszóspont milyen komoly fejlődésen ment keresztül az utóbbi időikben. A tatabányai úszók és különösen a vízilabdázók a fővárosiak­nak is méltó ellenfelei. Most Bánshi­­dán megépítették az uszoda új öltö­zőjét ki úszóval együtt, ez további len­dületet ad majd a fejlődésnek. Kitű­nően dolgozik a Tatabányai Bányász ökölvívó-szakosztálya is. Egyike a leg­erősebb vidéki szakosztályoknak, szá­mos I. osztályú sportolója is van, akik a különböző versenyeken méltó­képpen képviselik a bányászváros szí­neit. Kitűnő eredményekkel dicseked­het a kézilabda-szak­osztály is, csapata az idén is az országos bajnoki döntő résztvevője volt. — Most elhatároztuk — mondja az elnökhelyettes, — hogy komolyan meg­er­ősí­tjük azokat a szakosztályokat is, amelyekben még nem sikerült meg­felelő eredményeket elérnünk. Elsősor­ban az atlétikai szakosztály fejleszté­sére fektetünk nagy súlyt. El akarjuk érni, hogy ez­en a sportágiam is fel­­küzdjék magukat sport­olóink a leg­jobbak közé. Játékos Pállal és Heréig Jánossal, a szakosztály két edzőjé­vel mindent alaposan megbeszéltünk úgy állítottuk össze a jövő évi versenynap­­tárt is, hogy az jól támassza alá a szakosztály fejlesztését. Az úszáson és az atlétikán kívül a tornában és a ke­rékpár­omin is komoly lépéseket aka­runk tenni előre a fejlődés útján. A torna szakosztályunk még fiatal, a nyáron alakult. Első dolguk az volt, hogy megfelelő szakembert biztosít­sunk tornászaink nevelése céljára. Ez sikerült is: Fejes Zol­tán testnevelő tanár lett a­z edzőnk, akinek a keze alatt bizonyára rohamléptekben fej­lődnek majd a sportolók. A kerékpár szakosztályunk már két éve működik, eddigi működésével azonban nem vol­tunk megelégedve. Most ezen a terü­leten is erősítünk. Legutóbb kaptunk hét versenykerékpárt, ez mindenesetre jó alapja lesz a további fejlődésnek. Foglalkozunk azzal a gondolattal is, hogy nemcsak országúton, hanem a pályán is indítunk majd versenyzőket, az új idényben. — Most csónakházunk is felépült, s megerősítjük a kajak szak­osztályt. Jövőre már minden kajakozón­­kat minősíteni akarjuk. A tél folyamán új hajókat is szerzünk be, úgy, hogy ta­vasszal, az idény kezdetekor már 20- 22 hajónk lesz. Komolyan hozzákez­dünk a súlyemelő szakosztály fejlesz­téséhez is. A súlyemelés nagyszerű téli é­­sport, hiszen teremben is lehet űzni. Nem kell hozzá sok kellék, in­kább sok erő, az meg van itt bőven Tatabányán. A tekepálya felépítése nagyot lendít majd a tekeszakosztály fejlődésén és az új jégpálya a korcso­lyázó szakosztály gyarapodásának ad majd alapot. — Sok feladatot tűztünk magunk elé és ezeknek a feladatok­nak a megoldását a sportnaptárral is igyekeztünk alátámasztani. Úgy állí­tottuk össze a naptárt, hogy a súly­pont-sportágakban és azokban a sport­ágakban amelyekben fokozni kívánjuk a munkát, versenyzőink megkapják a kellő versenyzési lehetőséget egyrészt itthon, másrészt a többi egyesület, vagy sportkör versenyén. Szakosztá­lyaink jól dolgoztak a naptár össze­állításánál, az edzők, vezetők, sőt a sportolók is belefolytak a naptárké­­szítésbe, így nálunk ez a m­unka nem mechanikus másolását jelentette a te­rületi elnökség naptárának. Fejlő­dünk tehát a sport minden területén, csak az a labdarúgó-szakosztály... Kaszás István mosolyogva bólint: — Ez a mi legnagyobb­ problémánk. Eleget áldoztunk már eddig is a lab­darúgó-szakosztályra, mégsem érjük el a kívánt eredményt. Jó lenne, ha va­laki megbírálna bennünket és meg­mondaná, mit csinálunk rosszul. Nevetve meséli el Kaszás István, hogy amikor megnyitották az új klubházat és a megnyitó ünnepély után megkérdezte az egyik öreg bá­nyászt, hogy tetszik neki a klub­ház, akkor az öreg a fejét vakarva ezt válaszolta: — Hát iszom tetszik, mert szép, az biztos. De ha én itt egyszer az NB I-be jutást ünnepelhetném, hej, akkor tetszene csak nekem igazán! . . . Emiatt ment el a Tajkov András­vezette küldöttség is Budapestre, ezért vette át most az edzői tisztet a csa­pat mellett Királhy Tivadar, aki a nyáron a lengye labdarúgó-csapatot készítette elő az olimpiára. — Most szervezzük az általános szak­osztályt is — mondja Kaszás István. Ez a­ szakosztály h­a­tonnára fel­színre hoz majd sok tehetséges spor­tolót. Általában minden területen erősíteni akarunk a munkám, mint ahogy a sportköri tagok is erősítenek * lenn a bányá­ban, hogy a Rákosi elvtár­snak tett ígéret teljesüljön. El akarjuk érni, hogy Tatabány­a a bányász­sport köz­pontja legyen. Minden támogatást megkapunk hozzá, hiszen csak végig kell gondolnunk, mit kaptunk ebben az évben. A klubház megnyitása al­­kalnával még maga a tröszt igazga­tója is ön­bírála­tot gyakorolt és a lá­tottakon felbuzdulva azt mondta, hogy ezután sokkal jobban fogja támogatni, a sixtrtot. Nagy segíté­get kapunk a megyei, városi pártbizottságtól, a szak­­szervezetektől és a tanácsoktól is, most már aztán csak n­gitan egyedül rajtunk múlik, hogy felvirágoztassuk T­a­tabán­ya sportját. — És hogy bejussunk az NB I-be! — teszi hozzá felemelt ujjal Tajkov András. Már hozzákezdtek az év végi beszá­molójelentés elkészítéséhez is. A nyom­tatványokat megkapták és a pontosan vezetett szakosztályi naplók valamint a sportköri munkanapló számadatai alapján Kaszás István vezetésével hoz­záláttak az eredmények összegezésé­hez. Van mit, jelenteni, de az is biz­tos, hogy jövőre még sokkal több lesz. Lassan széled a klubház , vendég­serege. Tíz óra elmúlt. Egymásban lobbannak ki a neonfények, hazafelé tartanak a sportköri tagok. Cipőjük szaporán kopog a keményre fagyott földön. Erős szél tépdesi a hatalmas kem­é­nyek száján kiomló fekete füs­töt. Millió villanylárm­­i fehér fénye vibrál a tiszta esti levegőben, fenn, a fekete égen a csillagok versenyt hu­nyorognak a­ lámpáikkal. A gép­ek zaja át- meg átszövi az éjsz­aka csendjét, a drótkötélpálya csilléi fáradhatat­­lanul hordják ■ a föld alól a fekete gyémántot, a tatai szenet­­lent, mélyen a földben sok-sok­ ■ezer fejtőkalapács veri fáradhatatla­nul a mi életünknek, a mi boldog építő munkáinknak egyre fokozódó ü­­emet. Bzombathy István ! NEM KOMOLY SPORT Ott álltak a csepeli gyorsvasút Bor­áros­téri állomása előtt, szét régi jóbarát ta­lálkozott véletlenül, ahogy a beszélgeté­sükből kivehető volt. Ezen a ködös va­sárnap délelőttön is a sportról beszélget­tek." Az alacsonyabbik férfi így szólt a magasabbhoz: — Sajnos, Ferikém, befejeződött a labdarúgóidény. Számomra tavaszig nincs sport. Hiába, nincs olyan nagyszerű sport­játék, mint a labdarúgás! tudod, azok a villámgyors, előre ki nem számítható tá­madások . . . mintha most is látnám ... Puskás rohan a labdával, lő, gól . .. Most Kocsis fejel — de lehet az Hidegkúti is... — Gól. Tudod az valami nagy­szerű! ... Egy kis csend következett. — Jóska, te egy kicsit elfogult vagy a labdarúgás iránt. Nem gondolod. — Nem. Ferikém. Egyáltalán nem. De csak nem akarod azt mondani, hogy a labdarúgáshoz felér akármelyik sportág? — Dehogy akarom mondani! Neked úgyis hiába mondanám . . . Fiatal emberek, lányok, és fiúk siettek el a két beszélgető előtt.. Vállukon háló­­szatyor, benne sportfelszerelés. A két jó­barát érdeklődve figyelte a csoportot. A fiatalok jókedvűek voltak. Talán túlságo­san is zajosak. — Hová mennek ezek? — kérdezte Jóska. — Hát nem tudod­ Csepelre. Ott nagy kézilabdamér­kőzések vannak. Én is oda­tartok .. . — Ne tréfálj! Te, a hajdani labdarúgó? — Én bizony! Én is nagy­on szeretem a labdarúgást, de ma elhatároztam, hogy kimegyek Csepelre és megnézem a terem­­kézilabda mérkőzéseket. Tarts velem! " — Kézilabda, kézilabda ... — hangzott kissé fitymáló hangon a válasz. Tudod, lehet, hogy valakinek szép sport, de ne­kem nem­ sport az, amelyben a labdát kézzel dobják és nem lábbal rúgják. Kis­lányoknak való az ilyesmi. A magasabbik elmosolyodott. — Nem akarlak „ál szipká­zni** a kézi­labdázókhoz — mondta, — de kivételesen gyere ki velem Csepelre. Nézzük meg azokat a kézilabdázókat. Józsi elgondolkozott egy kicsit, aztán elnevette magát. — Üsse kő — mondta. — Ha ló nincs szamár is jó. Kimegyek. De előre meg­mondom, hogy legföljebb egy óra hosz­­szat maradok. Nekem elég lesz a kézi­labdából ennyi is. A gyorsvasút pénztáránál megváltották a jegyeiket. Józsi, meglepődve vette észre, hogy a kocsik zsúfoltak. — Tán valami népünnepély van Csepe­len? — kérdezte a kalauztól. — Ugyan! — hangzott a válasz. — Kézi­labdára mennek. Ha kézilabdaforduló van Csepelen, mindig ilyen tömöttek a kocsik. Elvtárs még nem­ látott kézilabdamérkő­­zést? Ráncnd­ én láthatnám a mai rang­adót. . .. A csepeli sportcsarnok pénztáránál sorba kellett állniok a belépőjegyért. A ruhatárban is sorba álltak, miközben a kabátjukat el akarták helyezni. Aztán megindultak a terem bejárata felé. Ekkor pontosan déli 12 óra volt. — No ebédre még hazaérek — mo­ndta Jóska. A zsúfolt teremben éppen akkor kez­dődött az első komoly mérkőzés. Jóska eleinte unottan pislogott, ide-oda. Aztán hamarosan „sílnnyé a mindenségit! Ezt Puskás se helyezhette volna pontosab­ban a jobb felső sarokba“ felkiáltás hagyta el a száját. Két test összeütkö­zött a pályán. „Mintha csak Lóránt meg Palotás csapott volna össze, úgy szikrá­zott“ mondta elismerően. Egyre jobban figyelte a játékot. A Honvéd—TF mérkőzés következett. Nagyszerűen játszott a Honvéd pár­baja. Bajai, a Honvéd kapusa rem­ek védéseket mutatott be. „Gr­osit s!­fír­o­­sits!tt — kiabált Jóska. Aztán gyorsan javított. „Mondd hogy hívják azt a kapust.“ — Úgy hallom, hogy Bajai a neve. — Hát akkor „Hajrá Bajai! Bráró Bajai! Gyerünk fiúk! Honvéd! Hon­véd­“ Magasra emelkedett a hangja. Aztán ijedten hallgatott el. R­eszel­ket­­ve né­zett körül, nincsenek-e itt ismerősök a Honvéd-pályáról, akik esetleg megmo­solyogják, hogy ő, a nagy labdarúgó­­szurkoló a többi sportág konok tévé­zőjé, most ilyen lelkesedi szurkol a kézi­­labdásoknak. De nem látott senkit, aki ismerős lett volna. Arról teljesen meg­feledkezett, hogy mellette áll Feri ba­rátja. Feri a kabátja gallérja mögé rejtve az arcát, már régóta mulatott rajta. — Hát nem mondom — bökte később oldalba a barátját Jóska — lehet ezt a kézilabdát is érdekesen játszani. — Ugyan — mondta Feri fitymáló hangon — hol van ez a labdarúgástól. — Várj csak! Gól! Gól! Gól! Sza­vamra mondom, ez gyönyörű akció volt. Kocsis és Puskás se csinálhatt­a volna szebben . . . Mit is mondtál? Hogy a labdarúgás mégis . . . Várj egy kicsit! Alig bírom szemmel követni ezeket a betyárosan gyors támadásokat. Hiszen ez még gyorsabb mint a futball.. . — Ne túlozz — mondta Feri ravaszul! A futball az mégis egészen más. — Gól! Gól! Gól! Ferikém. Ez va­lami csudaszép volt! — Nem mondom — hangzott a hamis­­kás válasz — én is így beszélnék, ha ezt a gólt lábbal rúgták volna és nem kézzel dobták volna. Jóska szemrehányólag nézett a barát­jára: — Nem gondolod, hogy egy kicsit el­fogult vagy a labdarúgással szemben? — mondta. Feri nem szólt semmit, csak nevetett. És mindketten ott maradtak késő estig. Amíg csak az utolsó kézilabda-mérkőzés is véget nem ért.1. ! Jelentősen emelkedett nemzetközi viszonylatban számottevő atlétikai eredményeink száma 1952. évi eredményeink rangsora Amióta a férfi atlétisrkában a n­e­m­zet­­közi pontozási táblázat vas zilálta­tb­a­n van, szokásos az év végién a legjobb eredményeiket , a pontozási táblázlat a­lap­­ján is rangsorba állíttani. Bár ezek a táblázatok sohasem teljesen alkalmasak a különböző remén­y­számok e­red­mén­ye­i­nek valóban igazságos összehasonlítá­sára, azért mégis képet adnak az előző éveikhez viszonyítv­a az eredményeik szímn­­yomalán­ak fejlődéséről. Miivel a tá­­blá­­za­tokban általában 1000 pontnál kez­dődnek a nemzetközi viszonylatban már jó eredményeik, az 10b) pontot szokás a rangsor al­­só határául venni. _Ismeretes, hogy a nemzetközi szövet­ség 19961­ben új pontozási táblázatot ho­zott használatba a régi, ú. n. finn táb­lázat helyett Az­ új táblázat körül m­a is á­l­lan­dó vita folyik, hiszen a több mint kétéves gyakorlat éppen eléggé bebizonyította, hogy egyál­talánban nem jobb a réginél és aránytalanságai lép­­ten-nyomon él­őhullik annak. Általános vélemény, hogy a régi táblázat hibái ellenére még mindig alkalmasabb az eredmények összehasonlítására, mint a mostani. Éppen ezért az idén is mindkét táblá­zat szerint állítottuk rangsorba az 191­2-ben elért legjobb magyar ered­ményeket. Az összehasonlítás révén a két táblázat közötti különbségek ismét megmutatkoznak. A régi közismerten előnyben részesítette a közép- és hosszd­­távokat, valamint a dobószám­ok­at,, le­értékelte viszont többek közö­tt a távol- és hármasugrást. Az új aránytalanul a két pontozási táblázat szerint magasan pontozza a rövidtáv futó erad­­m­ényokat (a m­.T-ps 100 mi p­lilául még 1000 'pont felett van), a középtávok kö­zül pedig az 1VM) és a 201K1 m-t fa t'O'l ni t viszont már nem). Az­ ugrószámok közül különösen mostohán értékeli a rúdugrást (44-? cm csak Oliíi pontnak fa­lal meg!) továbbá általában a dobá­sokat is. Ezeket a különböző elveket c, aránytalanságokat ily­en tükrözi ered­ményeink egymás mellé, állított kétféle rangsora. Mindegyik rangsorban talál­ható néhány olyan eredmény, amelyet a másik táblázat csa­k láírt ponton alul értékel. Az új táblázat szerinti rangsor élén túlsúly­ban vannak az főfi­­asok, és A'­ies nagyszerű diszkoszvető csúcsa (amelynél eddig mindössze heten dob­­tak nagyobbat a világon) csak a kilen­cedik helyet foglalja el (a 10.é­­s 100 m mögötti. A régi táblázat szerint Ku­rr eredménye a harmadik is ez felel meg értékének is) s itt inkább az éCo0-esek kerülnek előtérbe. A két táblázat közü­ kiildnbségt® füg­getlenül azonban mind­enképpen bizo­nyos az, hogy nemzetközi színvonalban számottevő eredményeink száma jelentősen nö­vekedett. Az új táblázat szerint 1*11 ben 20, l­*52-ben viszont már 1* 10­ ponton felüli eredményünk volt. Összesen 10 atlétánk ért el ilyen ered­ményt. A régi táblázat szer­it az jód pont-k is eredmények száma 1-1, noha az alk­ad­ályhatást ez a táblázat nem pon­tozta. “EREDMÉNYEINK rangsora Az új táblázat szerint: Sem a régi, sem az rtj táblázatban nem szerepelnek a gyalogló számok és a marathoni futás. A Szovjetunióban azon­ban ezekre a számokra is pontozási táb­lázatot készítettek. Ezek szerint Debronyi 2:98:04.8-as marathoni ideje SMS, Róka 4:31:31.6­08 és László 4:34:36.8-as 50 km-es gyalogló ideje pedig 1017, illetve 1001 pontot ér. 1288 Csermák (kalapács 60.34) 1283 Németh (kalapács 60.31) 1155 Béres (1500 m­­3:43.2) * 1155 Garay (1500 m 3:48.2) 1143 Iharos (2000 m 5:17.2) 1125 Iharos (1500 m 3:49.4) 1125 Csányi (100 m 10.5) 1105 Tölgyesi (1500 m 3­50.2) 1100 Klics (diszkosz 53.44) 1097 Apró (3000 m ak. 9:00.4) 1095 Jeszenszky (3000 m ak. 9:00.6) 1093 Béres (5000 m 14:19.6) 1090 Kovács (3000 m 8:17.6) 1085 Apró (1500 m 3:51) 1076 Iharos (3000 m 8:19) 1070 Garay (10.000 m 30:19.4) 1070 Kovács (5000 m 14:23.6) 1070 Béres (3000 m 8:19.6) 1069 Béres (10.000 m 30:19.8) 1067 Apró (2000 m 5:21.8) 1062 Pénzes (5000 m 14:25.2) 1061 Kovács (2000 m 5:22.2) 1060 Bakos (800 m 1:49.9) 1040 Kovács (1500 m 3:53) 1035 Bakos (1000 m 2:24.7) 1028 Goldoványi (100 m 10.7) 1025 Bárkányi (1000 m 2:25) 1025 Garay (5000 m 14:31.8) 1023 Juhász (10.000 m 30:37) 1014 Petiké (ka­lpács 54.75) 1013 Lippay (400 m gát 52.7) 1010 Pénzes (10.000 m 30:41.8) 1007 Goldoványi (200 m 21.6) 1005 Bonyhádi (kalapács 54.56) 1003 Pénzes (3000 m 8:26.6) 1003 Kovács (10.000 m 30:44.2) A régi táblázat szerint: 1176 Csermák (kalapács 60.34) 1176 Németh (kalapács 60.31) 1160 Klics (diszkosz 53.44) 1095 Béres (5000 m 14:19.6) 1082 Béres (1500 m 3:48.2) 1082 Garay (1500 m 3:43.2) 1080 Kovács (5000 m 14:23.6) 1080 Kovács (3000 m 8:17.6) 1079 Iharos (2000 m 5:17.2) 1073 Pénzes (5000 m 14:25.2) 1070 Iharos (3000 m 8:19) ~ 1066 Béres (3000 m 8:19.6) 1064 Iharos (1500 m 3:49.4) 1062 Bakos (800 m 1:49.9) 1053 Tölgyesi (1500 m 3:50.2) 1048 Garay (5000 m 14:31.8) 1045 Garay (10.000 m 30:19.4) 1044 Béres (10.000 m 30:19.8) 1041 Apró (1500 m 3:51) 1031 Apró (2000 m 5:21.8) 1029 Bakos (1000 m 2:24.7) 1029 Homonnay (rúd 426) 1027 Kovács (2000 m 5:22.2) 1022 Bárkányi (1000 m 2:25) 1021 Pénzes (3000 m 8:26.6) 1020 Petike (kalapács 54.75) 1016 Lippay (400 m gát 52.7) 1015 Bonyhádi (kalapács 54.56) 1014 Tanay (800 m 1:51.5) 1014 Kovács (1500 m 3:53) 1014 Juhász (10.000 m 30:37) 1009 Bárkányi (800 m 1:51.7) 1009 Juhász (3000 m 8:28.6) 1007 Lévai (diszkosz 49.20) 1005 Pénzes (10.000 m 30:41.8) 1002 Szabó M. (3000 m 8:29.6) 1001 Kovács (10.000 m 30:44.2) 1000 Csányi (100 m 10.5) |{r Jltoelek és s­zerkeszte yvq Itez g|| Síelők az alapfokú tornász-csapatbajnokság indulói között M,a mák­ maradeu ©port©ló tisztáiban vian raz­zia.1, hoigy a maikoldallá edziószaiuuka j-e- HeintoH mé­rséikben segíti a fejlődését­. A síelők is enne­k az elvnek a szem előtt tarifásé­v­al készült neik versenyeikre. Az idén mi különösen alaposan készültünk a sí-idényre. Nem is fordult elő egyi­künknél sean izomláz az első verseny u­tán. Különösen sokat foglalkozatunk az el­őik te­rületek során a gimnasztikával, valamint a torna másfajta mozgásaival. A gimnasztika lehetővé teszi a szerve­zet­­ minden izmának, ízületének megfe­lelő megerősítéseit, ny­újítását, lazítását, a különféle szén­gyakorlatok, ugrások, mászás, függeszkedés nagyszerű előké­szítés­t jelent az ugrók számára. Az előkészítő edzések során m­eggyőződtünk róla, hogy a gimnasztika, a torna nagy­­hasznunk­ra vált. Ezért határoztuk el, hogy rész­t veszünk az alapfokú tornász CstB-in is. Két teríti és egy női csapatot nevezett­ szakosztályunk erre a nagy je­lentőségű tömeg­verseny­re. Biztosak va­gyunk benne, hogy a ve­rseny-élőtkészü­­­­lete­k és a versenyen való részvétel elő­segíti további fejlődésünket és„ eredmé­­nye­ink javulását a síelésben is” Viczián József, a Vasas Elektromos­­síszakosztályának tagja. Az ifjúsági labdarúgók oktatásának és nevelésének kérdéséről Az ifjúsági labdarúgók oktatása és nevelése, a fiatalokkal való tervszerű, rendszeres foglalkozás minden labda­rúgó edző elsőrendű feladata. Nem két­lem, hogy valamennyien tisztában va­gyunk azzal, milyen fontos a fiatalok tudásának minél magasabb fokra való fejlesztése, a jövő labdarúgóinak alapos képzése és nevelése. Most, az 1953. év kezdetekor a legnagyobb gonddal, körül­tekintéssel kell megszerveznünk a fiatal labdarúgók egészért foglalkoztatását. Le kell szűrnünk 1952 ezirányú tapasztala­tait. Tavaly az országos megyei ifjú­sági torna során sok zavart okozott, hogy az 1934 éves alsó korhatárt később 1933-ra­ t­olták ki. Gondoskodni kell ar­ról, hogy a megyék ifjúsági labdarú­gói egész éven át rendszeresen részt­vehesse­nek mérkőzéseken. Minden me­gyében ki kell■­­rni az ifjúsági bajnok­ságokat. Kötelezni kellene minden me­gyei, NB II-s és NB I-es csapatot, hogy ne csak elindítson , hanem egész éven át szerepeltessen is ifjúsági csapa­tot. Gondoskodjunk az ifjúságiak rend­szeres képzéséről és továbbképzéséről. A tehetségesebb játékosokat, állandóan fi­gyeljük, ellenőrizzük, fejlődésüket mun­kahelyükön, iskolájukban, családjukban kísérjük figyelemmel. Mindenütt helye­sen kellene megoldani a­ patronálás fon­tos kérdését, lehetővé tenni az iskolai bajnokságok megrendezését. Zádori László, a Kaposvári Vasas és a Somogy­­megyei ifjúsági válogatott edzője. Irt.aj Urbár­ Ernő, Kossuth-díjás, rendezte: Fábry Zoltán, operatőr: K­lei György, Kossuth díjas, Nemzetközi Béke-díjas. Főszereplők: Bihari József, Kos­suth díjas, érdemes művész: Bessenyei Ferenc, Olthy Magda, Kiss Manyi, Molnár Tibor és még sokan mások. SZIKRA SZABADSÁG FELSZABADULÁS (prol.)­­ (prol.) (prol) ALKOTMÁNY (Újpest) TÁTRA (Pesterzsébeti (proL)MUNKÁS

Next