Népsport, 1954. május (10. évfolyam, 87-108. szám)

1954-05-28 / 106. szám

A MAGYAR népköztársaság Min­i­s­z­t­ert­anácsa mellett működő ____________ORSZÁGOS TESTNEVELÉSI ÉS S­PORTBIZOTTSÁG LAPJA » PÉNTEK, 1954 MÁJUS 28 Ára 60 fillér X. ÉVFOLYAM, 106. SZÁM A hétvégi hazai események közül magasan kiemelkedik a Bp. Vörös Lobogó nemzetközi atlétikai versenye a többi sportágban is számos igen jelen­tős összecsapásra, kerül sor.. A hétvégi sportműsor kiemelkedő ese­ménye a Népstadionban sorra kerülő nagy­szabású nemzetközi atlétikai viadal, de A férfi gerelyhajítás, 1500 m­, 5000 m­.es akadályfutás, a női 800 m­ es diszkoszvetés ígérkezik a legérdekesebbnel a Bp. Vörös Lobogó nemzetközi versenyének első napján A hét végén három európai városban, Budapesten, Párizsban és Kölnben­­ eli­dőznek nagy atlétikai versenyt..Az azonos időpont, továbbá az a körülm­ény, hogy aránylag még a versenyidény elején va­gyunk, kétségtelenül közrejátszott abban, hogy a Bp. Vörös Lobogó kétnapos viada­lára meghívott kül­öldi atléták közül töb­ben nem tudtak eljönni, ennek ellenére szombaton és vasárnap a Népstadionban 9 ország számos neves versenyzője méri majd össze erejét. A Bp. Vörös Lobogó versenye, amely a Béke Kupa egyéni­ csapat­verseny első fordulójának keretében kerül sorra, egyben a­ magyar él­gárda idei első nagy erőpróbája, felkészü­lésének komoly értékmérője lesz, hiszen ha már láttunk is a májusi versenyek folyamán néhány komoly összecsapást, tulajdonképpen még egyszer sem kerültek teljes számban össze legjobbjaink. Ami­kor az esélyek latolgatásába bocsátko­zunk, természetesen, ez­t a körülményt is figyelembe kell venni, továbbá azt is, hogy a külföldi résztvevők közül is többen most indulnak az idén először igazán ko­moly mezőnyben. Szombaton, a verseny első nap­ján 16­­szám szerepel műsoron (a 10 km­-es gyaloglást vasárnap délelőtt rendezik­ meg). Ezek közül a súly­lökés és a váltók kivételével mindenütt lesz kül­földi résztvevő. A férfi számok közül kétségtelenül a gerely hajítás váltja ki a legnagyobb figyelmet. Európa első 80 m-es gerely hajító­ja, a lengyel Sidlo ki­tűnő f­ormában van és neki egyik a stadioncsúcs (73.48) lett­, az ellenfele, froutótársa, fradziwono­­wic* és a norvég Hivnie­lsen is 70 m es do­bó, Krasztlai ’ c*»ifk’ a k t'Oi* szerepelk­et Kitké­­jesen el'emi'k, ha nyugodtan versenyez. Mögöttük Lukács kemény kü­zde­'met vív majd a 03 ra-en falul tartó bolgár Pm. Ijocal. A síkfu­tószámo­k közül KOD - en indul a legerősebb mezőny, itt H. Her­mátas (NDK), Pot­rzebowski, Le­w­andow­­ski (lengyel), Sarló (norvég) és Csikel (csehszlovák) veszi fel ) küzdelmet Rózsa­­völgyivel, Iharossal, Gornyval, Kissel, és Béressel. Ez a szám éppen olyan nagy ,e eze­ni küzdelmet ígér, mint a 3$i N)­ni­ee aka­dály amelyben Jeszenszkynek és Aprónak a hor­vég Lantén, a csc Joarú­k Slavicsek és a­­ ny­ugatném­etországi Heh­matz lesz az elllenfele. Jeszimszkytől formája alapján 9 percen belüli idő vár­­ható, dá­ in­en legjobb­ja:rík, Szentgáli, Adamik, Solymosi, Bánhalmi és Karádi most indulnak először egymás el­len, a kiülöbb­ek — Tíz­hei­mer (nyuga­­tném­­et­­ország), Grömbe­rger (NDK­) és Savei (román) — is mind 49-en­­beüli futók. Itt tehát már a döntőbe­­jutésért­ is nagy harc várható.­­Nyílt, szám a T-fé­m gát, amelyben Bele zár, a n­y­ugat­nem oto réteg! Stemnes és a román Opris közel egyenlő képes­sége futó, ifte­m­en a torok­ Goldoványi és Va­rasdia nélkül ki­álló magyar gárdának mincs sok esélye a bolgár Gavrilov és a csehszlovák csúcs­tartó (10.5) Brozs ellen. Ugyanez a hely­zet hármasugrásban, ahol Puskás sérü­lése folytán a kitűnő Rékák (csehszlo­vák) és Dagorov­­(bolgár) között dől el az elsőség sorsa. Rúdugrásban Homon­­agytól legutóbbi szereplése alapján csúcs­eredmény is lehetséges. Súly­lökésben Mi­hály­, 4xP10 m­-en a Bp. Dózsa az első­számú esélyes. A női számok közül elsősorban a 100 m­­ emelkedik ki a világcsúcstartó Jurewitz (NDK) és a mieink tavalyi legyőzője, a csehszlovák Mullerová indulásával. Csúcstartónk­ Kazi Aranka kitűnő formában van és hármuk között végig izgalmas küzdelem­ várható. Kívülük kitűnő futók indul­nak Oros, Bácskai, Fürér, Hazucha stb. személyében is. Drezszos­zv e régiben a 44­ m-en felüli magyar hármas tagjai (Se­­rédi, Józsáné, Szál ménné) igen erős el­len­felet­­kapnak az olimpiai helyezett ro­mán Manoliu személyében, aki az idén már nagyobbat dobott náluk. I00 m-en az NDK-flilének, elsősorban a nagyhírű Se­láger szereplése lesz az esemény. A ma­gyarok közül eddig a serdülőkorú Nesz­­mélyé szerepelt a legjobban. Magasugrás­ban a romániai Balázs a legjobb a­­me­zőnyben, az idén már 160 cm-t is ugrott 4x200 ra en a Bp. Dózsa és Bp. Vasat, csap össze. Magyarország 1954. évi ifjúsági tornászbajnokságát szombaton és vasárnap rendezi meg az OTSB. A férfi és női egyéni bajnokságon a megyék és a főváros legjobb ifjúsági versenyzői állnak rajthoz Közel száz fia­tal tornász és tor­násznő indulása vár­­ható. Szombaton 16 órától a Nemzeti 8port és a r­ue­ktv­á­n h­ férfiak gy­űrűn, lólen­­­glésben és korláton műi Inas­be előírt és szabad­on választott­ gyakorlatokat, a nők talajon és gerendán előírt és szabadon vá­lasztott,­ kéziszerben­ és nyújtón peddig csak előírt gyakorlatokat hajtanak végre. Vasárnap ugyancsak a Sportcsarnokban 14 órai kezdettel a férfiak nyújtón, tala­jon és lóugrásban, a nők lóugrásban és korláton i­s uta­znak be előírt és szabadon­­választot­t gyakorlatokat. Után­pótlásunk­nak ezen a nagy seregszemléjéül színvona­lon, szép küzdelem várható. Érdekes eseménye lesz még a torna­­sportnak vasárnap az úttörők „Ifjú béke­­harcosok"a torna versen­yének országos dön­tője, amelyen több mint háromszáz út­törő tornász áll rajthoz, a döntő reggel fél kilenckor kezdődik a Sportcsarnokban• kétnapos úszó versenyt rendez a Bp. Előre a Sportuszodában szombaton és vasárnap. Tö­bb számban igen érdekes és színvona­las küzdelemre van­ kilátás, hiszen a kö­zelgő nemzetközi versenyekre való tekin­tettel remélhető, hogy ezúttal vala­meny­nyi élvonalbeli versenyző rajthoz áll. Az egyes számok érdekesebb nevezései. Szom­­baton. 400 m gyors: Csordás Záborszky, Nyéki, Sebtisztei*, Kettesi, Har­ák. 100 m női há­túszás: Hunyadfi, Szőke, Pajor, Esztergályos, Littomericzky.­­200 m mell: Kunsági, Fábián, Bocskai, Kováts. 200 m női mellús­ás: Kcicrmann Bács, Székely­fi. 2­0 m hát: Magyar Hoffmann, Kli­­ment, Györgyák. 200 m­ pillangó: Tumpek, Fejér, Áts, Papp. Vasárnap. 200 m mell: Abassy, Fábián, Kunsági, Dubszky, Bo­s­­kiai. 100 m női pillangóúszás: Gyenge, Lit­­tomer'c­­ky. Svillermann Garai. 100 m hát: Magyar, Gyöngyösi Valent, Kliment, Hoffmann. 100 m pillangó: Tumpek, Áts, Papp. 100 m női mellúszás: Killermann. Bács. 200­ m­ gyors: Nyéki, Kettesi, Ipares, Dömötör. Garai Záborszky. Csordás, Kár­páti, Hanák, Lehnszter 200 m női hát­­úszás: Hunyadfi, Táttomericzky. 200 m női gyors: Gitvai, Szőke. Az országos vízilabda-bajnokságban szombaton és vasárnap három-három­ mér­kőzést játszanak le. A Bal Vörös Lobogó a Lokomotív-uszodába­ viszi ellenfelét, a Gheorghin Dsj Hajógyá­r csapatát. Ha a hajógyáriak megismétlik legutóbbi nagy­szerű játékukat, akkor pontok esetleg pontokat szerezhetnek. A Vasas Tito az újpesti uszodában sem remélhet sikert a Bp. Vasassal szemben, ugyanígy a Bp. Fáklya sem a Bp. Honvéddel szemben. Vasárnap két mérkőzést játszanak le a Sportuszodában. A Bp. Kinizsire nem le­het veszélyes a még szint nélkül álló Egri Fáklya. .Jó játékot ígér a Bp Dózsa és a Bp. Lokomotív találkozása. Szolnokon a hazai csapat folytathatja győzelmi soro­zatát a szegediek ellen is. A Határőrség és a Belső Karhatalom bajnokságára birkózásban, ökölvívásban és atlétikában május­ 28-a és június 2-a között Sopronban kerül sor. Birkózásban a selejtező küzdel­met 28-án és 29-én a Lotex-kultu­rh­ázban, a döntőt ugyanott 30-án rendelik me­g. Az ökölvívás selejtező küzdelmeit 28-án és 29-én a járási ku­ltúrházban, a döntőt art mát ugyancs­ak a járasi kultúrházban bonyolítják le. Az atlétikai versenyeket jú­nius 1én és 2-án az Angerréti-sporttelepen rendezik. Birkózásra 72, ökölvívásra 80, atlétikára pedig több mint 200 nevezés ér­kezett. Motorcsónak versenyzőink vas­ár­n­ap Bud­a­pes­t 1954. évi tá­li bajnok­­sngáért csapnak össze a Dunán. Délelőtt 10 órakor a hajógyári öbölben rajtol­nak a versenyzők és a szentendrei szi­get­ , északi csúcs útj­át elhelyezett ■ellen­őrzőim jót megkerülve a­ római parti Má­jus 1 csónakház­aelatt futnak be a célba. Eddig 140 nevezés futott be. Kosárlabdában vasárnap ismét nemzetközi mérkőzés színhelye lesz a Sportcsarnok. Ezúttal a hazánkban tartózkodó pekingi „Augusz­tus 1" csapata a­­Honvéd válogatottal játszik. Ez lesz a kiírni­ kosárlabdátok utolsó magyarországi mérkőzése. A nem­­zetközi mérkőzés előtt a Légierő és a Petőfi Tervhivatal női csapata játszik bemutató m­érk­őzést. A lengyel atléták már Budapesten vannak A Bp. Vörös Lobogó nemzetközi atléti­ka'' ver­sen­yének külföldi résztvevői közül, elsőnek a lengyelek érkeztek meg. Zyg­­mun­t Szelest és Jan Maiak edzők vezeté­­sével -Jamis­ Sidló, Zbygniew Radziwono­­w­icz, Jerzy Chromik, Edm­und Polrzebotw­­ski és S­tefann Le­ivando te síd csütörtökön délután repülőgépen érkezett meg. A len­gyel vendégek elmondták, hogy a légiór kellemes volt­, azután elsősorban az ellen­felek után érdeklődtek. A magyarok vi­szont Chromik­na­k gratulál­tak, aki né­hány nappal ezelőtt a Waltzban rendezett versenyen -1:49.,5 mp-cel beállította Létrán­­do­cski 1500 rv-es lengyel csú­csered­mén­yét. — N­agyon jól ment a futás — mondta Chromik. — Az indulók mind hosszútáv­­futók voltak és azt hiszem,­­sikerült volna a csúcs­ja­vítás is, ha lett volna közöttünk egy igazi középtávfutó, aki az első kör­ben erősebb iramot vezetett volna. Az első három kör ideje 60, 63 és 62 másod­­perc volt, így is elégedett vagytál­ az ered­­ménnyel, bár a gyorsaságomon még van ja­vítanivaló. A vvali­.i versenyein Chromik mögött Graf 8:.V.8-c£ij .e-, má­sodA és Ozeg 3:52.2-vel harmad­a. Utóbbi két napnál ké­sőbb azlerit ív­en 14:20.4 e-t farolt! Süllő az utolsó héten nem indult versenyen A len­gyelek közölték, hogy két közé­ptávfutójuk közül Le­wandou­sk­i l'(K) on, Poniecowski pedig 801­ ort és 1500 on is indul. A verseny többi külföldi résztvevője közül a román és a­zzh­el­sz­lovák atléták repülőgéppel érkeznek Budapestre. Von­at­ját várják Prága felől a norvég é­s a belga versenyzőket pénteken reggelre, míg a Német Demokratikus Köztársaság csa­pata előreláthatólag pénteken este érke­zik meg. A nyugatnémetországi atléták szombat reggelre jelezték érkezésüket. Válogatott keret II—Bp. Kinizsi 7:3 (4:2) OHai­ út, 8000 néző V: Clark (angol). Válogatott keret II: Fa­rag­o — Rajna, Kárpáti, Várhidi — Kovács I, Szojka — Budai II, Machos, Csordás, Palotás, Tóth M Bp. KiniZili: Gulyás — Ombodi, Kis­­péter, Dalnoki — Szabó, Dékány — Láng, Borsos, Mészáros, Vilezsal, Fenyvesi. Csak az első félidőben volt igazán élve­zetes, jó iramú, színvonalas a játék.-­Eb­ben az időszakban különö­vett a válogatott c­sapat, tagjai játszottak ötletesen és gólratörően. A 8. percben Machios isyilálta meg a gólok sorát. Két perccel később, Machos, a 17. percben pedig Budai Ts lőtt gólt. 3:0. Az élelmezésiek­ is vezettek né­hány formás támadást. Ezek egyik éj­ek végén a 26. percben Mészáros a hálóba fe­jelt­ 3:1. A 30. percben Csordás lőtt gólt, a 41. percben pedig Mészáros bombázott a léc alá. 4:2. Szünetben mindkét csapat eperéit. A válogatottban­ Sándor lett a jobbszélső, a Bp. Kinizsiben Henni II a középhátvéd, s Kertész a jobbszélső. Ebben a­ félidőben a válogatott nuára ki­­seb­b erő­bedobással játszott,­­ az élelme­zésiek­ időn kint vő­lényt harcol­ak ki, de a válogatott csatárai jobban kihasználták helyzeteiket. Az 51. percben Szojka lőtt a balsarokba (1­:2) , az 54. pe­rben Csőr dús n­övelte ,a gólok számát. (6:2). . Egy perc-­ cel később Mészáros Iiresből szépítettt. (6:3). Sok lövés ment ezután Faragó ka­pujára, de ezeket a kapus szépen hárí­totta,­­ főleg a szöglet­rúgásokat­ húzta le ügyesen. A 70. percben Sándor közelről nagy lövést zúdított a jobb sarokba. (7:3). Az utolsó negyedórában meglehetősen csapkodó, tervszerűtlen volt a játék. A válogatott keret tagjai közül Machos, Palotás, Kovács J, Tóth M. az első fél­időben, Faragó pedig szünet után nyújtott­­ kiemelkedőt. A Bp. Kinizsiben Mészáros végig, Fenyvesi, Vitezsai és Henrii 11 pedig időnk­ént átlagon­­­elül játszott. ha a atlétikai Népstadion-csúcsok A Népstad­onban megnyitása, tavaly augusztus 20-a ót a r ö­sze­sen hét -r­ ebből né­­gy - nemzetközi — atlétikai verseny ke­rült sorra. A Népstadion-csúcsok listáján azonban máris egész sereg kiváló ered­­mény szerepel Ha sorba vesszük a Bp. Vörös Dobogd ketnap('6 nemzetközi 'viada­lának szá­m­ait, akkor nyomban megálla­píthatjuk, hogy azok közül két számban Márt m gát, 4x109 m női) ,a Népstadion­­csúcs a hiteles vilá­gcsúrcsal azonos. A két v­lagcsi­ucson kívül is s­erepel azonban még néhány egészen kiváló, a világcsúcs­hoz közeli, eredmény a listában. A legtöbb számban nem lesz könnyű dolga annak, aki szombaton vagy vasárnap csúcsot akar ’ .i'' í­ni. Ezek a stadion­csúcsok szombaton dél­után 16.30 óráig: FÉRFIAK 100 m­: Goldoványi (magyar) 10.7. 200 m: Ignatyev (szovjet) 26.3. 400 m­: Ignatyev (szovjet) 46.9. 500 m: Bárkány.­ (magyar) 1:50. 1500 m: J. Ericsson (svéd) 3:50.6. 5000 m: Kovács .1. (magyar) 14:1L2. 110 m gát: Retezár (magyar) 14.7. 400 m gát: Litujev (szovjet) 50.4. 3000 m­ akadály: Kazancev (szovjet) 8:49.S. Magasugrás: B. Nilsson (svéd) 200. Távolugrás: Földessy (magyar) 770. Rúdugrás: R. Lundb­erg (svéd) és Knyazev ( zovjet) 4­0. Hárm­asugrás: L. Seserbakov (szovjet) 16.00 ■ Súly­lökés: Fj­ Idorov (zovjet) 16.46. Diszkoszvetés: K!:cs (magyar) 53.35.­­Gerelyhajítás: V. K* /. ■ • v C'zzvby*) 7­­.1. Kalapácsvetés: Csermák (magyar) 60.22 4x100 m: Magyarország 10­9. 4x400 m: Szovjetunió: 3:11.9 NŐK 100 m: Dvalisvili (szovjet) és Turova (szov­jet) 11.9. 200 m: Dvalisvili (szovjet) 24.5. 300 m: Otkalenko (szovjet) 2:08.3. 80 m­ gát: Gyarmat (magyar) és Golub 'go'csata, (szovjet) 11.5. .Magasugrás: Csudina (szovjet) 163. Távolugrás: Csudina ( zovjet) 624. Súlylök­és Zibina (szovjet) 15.79. Diszkoszvetés: Povomarjova (szovjet) 51.33 Gerelyhajítás: Csudina (szovjet) 51.59. 4 x100 m: Szovjetunió 45.6. Balogh Ambrus a világcsúccsal azonos eredménnyel győzött Lvovban a hadipuska összetett versenyben Újabb külföldi vélemények a 7:1-ről Válogatott labdarúgóink elutaztak Luxembourgba Ülést tisztolt Bucsn­pesten az FVB nemzetközi szervező bizottsága Férfi kosárlabdázóink nagyszerű győzelmmel kezdtek Milánóban az olasz válogatott ellen A Szovjetunió és Csehszlovákia csapata is biztosan nyert a Maizano Kupa első fordulójában — Távbeszélő jelentésünk — (Milánó, május 27.) A feldíszített sport­pályában mintegy 80-1­0 néző előtt került sor a megnyitó ünnepségre. Scuri, az olasz kosárlabda-szövetség elnöke mon­dott beszédet, majd megkezdődtek a mér­kőzések. Csehszlovákia—Franciaország 68:47 (37:30) Vezette: Kassai (magyar) és Reverberi (olasz). A csehszlovákok így kezdtek: Rylich, Sip­a— Mrázek — Koler, Tátivá. A francia kezdő­csapat ez volt: Antoine, Zaguri — Monclar — Perniceni, Freimüller. A zó­­názó csehszlovákok mindjárt az elején nagyszerű,­gyors indításokkal elhúztak az embertfogó, de lassan indító franciák el­len, majd kitűnő játékkal a 1I. félidőben még nagyobb fölényt harcoltak ki, és biz­tosan győztek. Ált­alános vélemény szerint ilyen jól az utóbbi években nem­­­ játszott a csehszlovák válogatott. Egyénileg Mrázek és Tetiva, illetőleg Monclar tűnt ki. S­ovjetunió—Belgium 129:34 (61:19) Vezette: Wahbi (egyiptomi), Novotny (csehszlovák). Szovjetunió: Ko­iyev, Vlaszov — Kor­kija — Ozerov, Butautas. Csere: Kulam, Silvis, Stoncius, Bod­karjov, Szemjonov, Kozakov. Belgium: Cabolet, Meuris —­ Van Harck — Wouters, Goosemans. Csere: Terace, Grisart,' Verhaegen,'' Lepeert, Bertrand, Dujardin, Cabeke. Erőteljes, rendkívül gyors indításokkal percek alatt nagy előnyt szerzett az Európabajnok szovjet válogatott. A belgák „dominó­­ites­zériá­ já.ik teljesen felbontot­ták ötletes, pontos­ támadásaikkal és TúTZ- t-os dobásaikkal. Az I. félidőt a kezdő csa­pat játszotta végig, a­ TI. félidőben pedig egy újabb „ötös”” lépott pályára Kulam irányításával. A belga védelem tehetet­­lennek bizonyult a minden teki­ntetben jobb szovjet kosarasokkal szemben. Külö­nösen Ozerov, Vlaszov Kulam, Butautas és Silvis mutatott átlagon felüli formát. A belgáknál Meuris, Goosemans tűnt ki. Magyarország—Olaszország 95:63 (39:23) Vezette: Nyikityin (szovjet), Skilojan­­nis (görög). Magyar­ország: Bogár, Bánhegyi — Simon — Greminger, Hódy II. Csere: Zsíros, Cselkó, Papp, Mezőfi, Bokor, Czinkán, Bencze. Olaszország: Margheretini, Alesini — Cerioni — Calebotta, Di Cera. Csere: Stefanini,­ Rovnaritti, Paga­ni,­­Rapini, Macora­tti, Pa­ve­tti. Kosárdobó: Zsíros (31 ), Bánhegyi (10), Bogár (9), Greminger (6) Simon (7), Hódy II (7), Bencze (6­­, Mezőfi (5), Czin­­káv (5), Bokor (3), Papp (2), Csenkó (2), dl. Rom­anulli (17), Calebo­ta (14), Ste­­fanini (11 ), Cerioni (6), Margheretini (5), Pagani (3), Macorani (2), Riesini (2), Paveli (2), Rapini. Gyor­s iramban kezdődött a mérkőzés, a rajt nekünk sükerü­­.­.. jobban: 5:0-r­a el­húztunk, majd 8:3 ra alakult az eredm­ín­s­ny. A közönség óriási lármával, sípok­­kal, dobokkal, kereplő­k­kel bíztatta csa­patát. A magyar játékosoknak eleinte szo­katlan volt­­a rugalmatlan, dübörgő desz­kapadlózat, amelyről nem pattant fel a klaibda eléggé Csapatunk rövid megtor­panását mindjárt kihasználták az olaszok és egyenlítettek: 8:8. Ekkor Simon he­lyére Zsíros állt be. g ,a csere bevált. A 12. percben már 22:12 arányban vezet­tünk. Az­­olaszok is cseréltek, a közön­ség tombolása közepette lépett pályára Stefániai és Romanitti, akiktől az ered­mény megfordítását várták. Ettől­­kezdve keményebbé vált a küzdelem, sok volt a személyi. A büntetőket eredményesen haj­tották­ végre játékosaink, így nem csök­kent, hanem tovább nőtt az előnyünk és 39:25 arányú vezetéssel fordultunk. Szünet után az olaszok zónavédelemre rendezkedtek be, mi pedig két középjá­­tékossal játszottunk. Csapatunk ekkor így­ festett: Bánjiegyi, Greminger, Zsí­ros, Simon, Papp. Magas közép­játékosain­kat nem tudta, az olasz védelem tartani, s csakhamar feladták a zónát és ismét szorosan védekeztek. Ettől kezdve ellen­áll­hatatlanul játszottak a fiúk, s az 5. percben már 20 pontos előnye volt a csa­patnak. Az olaszok még ekkor is teljes er­őb­edob­áss­al, határtalan lelkesed­éssel harcoltak minden labdáért é­s sokat tör­tek kosárra, d© véde­lmünk biztosan állt a lábán, támadósorunk pedig a közben pályára lépő kétméteres Benczé­vel to­vább növelte kosaraink számát. A hajrá­ban a csapat motorja, Greminger a bo­káján megsérült, s nem játszhatott to­vább. A­­ befejezés előtt három perccel már 40 pont (!) volt a különbség a két csapat között. Ezután büntetődobásokkal sikerült szépíteniük az olaszoknak, s így végeredményben 95:63 arányú nagyszerű magyar győzelemmel fejeződött be a ta­lálkozó. Válogatott férfi kosárlabdázóink igen értékes és nem várt arányú gy­őzelmet arattak az­ eiuópai telvon­al­bá tartozó olasz válogatott ellen. A győzelem értékeit nö­veli, hogy az olaszok hazai pályán, hazai közönség előtt voltak kénytelenek meg­hajolni a magyar­ együttes nagyobb tu­dá­­sa­ és jobb felkészültsége előtt. Válogatott­jaink elsősorban jó küzdőszellemüknek, kitűnő csapatmunkájuknak és bátor kez­deményezési­ké­szségü­knek köszönhetik a győzelmet. Erőnlétből is kitűnően vizs­gáztak játékosaink, mert a végig heves iramot jól bírták. A II. félidőben több­ször előfordult, hogy a magyar támadá­sok oly gyorsak voltak, hogy 3—4 támadó­val szemben csak 1—2 olasz védő tudott lépést tartani. Válogatottjaink közül Zsíros, Gremin­ger, Bánhegyi, Mezőfi és Hódy II nyúj­tott átlagon felüli teljesítményt, a töb­biek közül Bogár, Bokor és Bencze érde­mel még dicséretet. A olaszok csak egy félidőn át­ voltak egyenrangú ellenfelek. Főleg saját fegy­verükkel vertük meg őket a gyorsaság­gal. Legnagyobb hibája az volt az olasz együttesnek, hogy tagjai csak egyéni já­tékra törekedtek. Romanutti, Stefanini, Calebolla teljesítménye érdemel dicsére­tet. Páder János★ (A torna csütörtökön lapnak a lirta után folytatódott.) A Óriásit m­fi csapata verd lenni nyerte a Bp. I. asztalija tenisz-csapatversenyt A Bp. I. osztályú''tenisz-csapatverseny küz­delmei során kedden a férfi, szerdán pedig a női csapatok bonyolítottak le egy fordu­lót. A nők csoportjában a­ szerdai találko­zókkal befejeződött az 1954. évi csapatver­seny. Az első helyet a legjobban felkészült és legkiegyensúlyozottabb csapat, a Dózsa veretlenül szerezte meg. Kiesett a női 1. osz­tályból a Cs. Vasas. A férfiak csoportjában még egy forduló van hátra. Férfi mérkőzések Dózsa—Vasútépítők 8:1. Bartók Béla­ út, Katona—Simon 6:3, 6:2, Bujtor—Pogány­­6:0, 6:1, Lénárt—Csongár 6:0, 6:1, Gulyás—Pin­tér 4:6, 6:2, 6:0, Komáromi I­-­Borovi 6:4, 0:6, 4:6, Korpás—Károlyi 3:6, 6:2, 6:1, Buj­­tor, Gulyás—Simon, Koós 6:4, 6:2, Katona, Frigyesi—Pogány, Csongár 6:3, 6:2, Komá­romi I, Korpás—Károlyi, Némethi 6:0, 2:6, 6:4, Kinizsi—MÁVAUT 7:2. Üllli­ út: Dénesi—­­ Kiss 6:1, 2:6,­ Bardóczi—Sey 6:1, 4:6, 6:3,­­ Székely—Bende 6:1, 6:2, Szemenyei—Győri 6:4,­ 5:7, 6:4, Sávolyi—Temple 6:4, 0:6, 6:3, Vitányi—Pataki 6:0, 6:1, Gáncsi, Vitányi— I Kiss/Sey 6:1, 5:7, Ato, Bardóczi, Szemenyei—­­ Alberti­, • Temple 6:3, 6:2, Székely, Sávolyi— Bende. Győri 6:1, 7:5. VTS­K—Autotaxi 5:4. Városmajor, Vadócz— Mezei 5:7,­­6:2,.­ 4:-6, Péli— Molnár 2:6,­ 6:8, Koós—Z­vircsik 6:2, 6:3, Szikszai—Mité 6:3, 6:2, Markóczi—Szőke 0:6, 4:0, Kovács—Szil­­vás'­ • 6:4, 6:3­, Vadócz, Péli—­ Mezei, Molnár 2:6, 2:6, Koós, Szikszai—Zwirc­sik, Szőke 4:6, 6:1, Kovács, Markóczi—Mi­le, Szőke 4:6, 6:3, 6:3. Bp. Vasas—Vörös Meteor 7:2. Pasaréti­ út: Birkás—Vad 2:6, 6:4, 5:7, Szentpéteri—Tóth 2:6, 6:0, 6:1, Sikorszki— Pető 6:4, 6:4, Prich­­ladin—Bánhidi 6:0, 6:4, Fehér—Bánó L. 6:2, 6:4, Franciszci—Eress 6:2, 7:5, Birkás, Fran­­ciszcl—Vad, Pető 6:1, 1:6, 2:6, Sikorszki, Fehér—Tóth, Bánhidi 6:4, 6:3, Szentpéteri, Prichradni—Erőss, Muttnyánszky 3:6, 6:2, 6:3. N­ői mérkőzések : Dózsa—Gyárépítők 7:2. Népliget: Erdőcsiné —Pákainé 6:0, 6:1, Jusits—Hackerné 6:3, 6:1, Gallnerné—Kisvárdainé 6:0, 6:0, Vajda—Vár­­szeginé 6:3, 6:2, Szabó— Rhé 6:3, 5:7, 2:6, Kiss (Gyárépítők) j. n., Erdődiné­, Jusits— Pákainé,­­ Kisvárdainé 6:0.. 6:4, Jávori. • Gall­­nerné—Hackerné, Várszeginé 6:2, 6:0, Pome­­zsánszky, Vajda—Rhé, Kiss 6:4, 3:6, 8:6. Bp. Vasas—VTSK 7:2. Pesaréti-út: Hi­­dassynné—Telekesné 6:2, 6:2, Peterdi­—Kovács 6:0, 6:1, Somogyi—Zimándi 6:3, 6:2, Bob­roghné—Rajkainé 6:4, 6:4, Csendesné—Kis­­f­aludiné 6:0, 6:0, Szedresiné—Lebédeiné 3:6, 1:6, Peterdi, Somogyi—Telekesné, Kovács 18:5, 1:6, 6:3, Hidassyné, Boldoghné—Rajkai­né, Zimándi 7 5, 6:2, Csendesné, Szedresiné­­ —Lebédeiné, Regöcz 6:3, 3:6, 4:6,­­ Vörös Meteor—Vasútépítők 5:4. Aladár,v. Vad Zs.—Deákné 6:1, 7:5, Szilágyiné—Do­básná 8:3, 7:5, Sólyom—Bártfainé 6:3,­ 6:1,­ ­ Brodszkyné—Csapó 2:6, 4:6, Telegdiné—Bo­­r­dócsné 6:4, 4:6, 4:6, Takács—Brucknerné 0:6,­­ 1:6, Vad Zs., Sólyom—Deák, Hutirainé 6:3,­­ 8:4, Szilágy­iné, Telegdiné—Dobálná, Bo­­r­dócsné 5:7, 12:10, 6:4. • Takács, Rhé—Bárt­­i­falná, Brucknerné 1:6, 0:6,­­ Kinizsi—Cs. Vasas 8:1. Csepel.­­ Az 1954. évi Bp. 1. osztályú csapatverseny végeredménye • Nők : 1. Dózsa 7 7 —. — 58: 5 14 2. Bp. Vasas 7 6 —1 47: 16 12 1 . 3. VTSK 7 5 - 2 37:26 10 * [ 4. Kinizsi 7 3 — 4 27:36­­6 5. Vörös Meteor 7 3 — 4 24:39­­ 6. Gyárépítők 7 2 — 5 31:32 4 7. Vasútépítők 7 2 — 5­ 24:39 4 8. Cs. Vasas 7 ------ 7 4:59 — A férfi csapatverseny állása : 1. Bp. Vasas 6 6—­— 50:4 12 1 . 2. Dózsa 5 5 — — 38: 7 10 1 3. Vörös Z Meteor 6 4 — 2 32:22 8 1. 4. VTSK 6 4 - 2 28:26 8 5. Autótaxi­k 6 2 — 4 26:28 4 6. Kinizsi 6 2 — 4 25:29 4 7. ALL VAUT 5 ------ 5 6:39 — 8. Vasúscipőzök 6----------6 2:52 —

Next