Népsport, 1962. szeptember (18. évfolyam, 172-192. szám)
1962-09-02 / 172. szám
Viták helyett tettekkel Több mint két esztendő választ még el bennünket a naptól,, amikor a távoli Tokióban felharsalló fanfárok hírül adják a világnak a XVIII. nyári olimpiai játékok kezdetét. A sportemberek azonban jól tudják, hogy az erők tömörítése és szervezése már világszerte nagy lendülettel folyik, s az idei év nagy világversenyeit a szakemberek már abból a szemszögből is nézik, hogy milyen tanulságokat vonhatnak le belőlük a két év múlva sorra kerülő fő versenyre, az olimpiára. Vívásban is lezajlott a nyáron az évenként esedékes világbajnokság, s mivel ez a sportág magyar szempontból talán a legeredményesebben szerepelt az eddigi olimpiákon, nem lesz érdektelen felmérni, hogy a torinói világbajnokság nagy csalódása után hol tart ma vívósportunk, milyen helyet foglal el a világ vívósportjában és milyen esélyekkel nézhet Tokió elé. E sportág történetében először került megrendezésre a világbajnokság a dél-amerikai földrészen, s bár a résztvevők számát ez a körülmény bizonyos mértékig csökkentette, mégis azok az országok, amelyek a vívósportban számítanak, mind, legjobb versenyzőikkel álltak rajthoz Buenos Airesban, így az eddigi világbajnokságokhoz hasonlóan, ott is nagyon érdekes és az olimpia szempontjából sokat mondó küzdelmek alakulhattak ki. Eredményeiből pedig nyilvánvalóvá vált, hogy a folyamat, amely a villanyzsűrinek a tőrvívásban történt bevezetése óta tart, ma már igen tanulságos állomáshoz érkezett. Az elmúlt évtizedben forradalomnak lehettünk tanúi a vívásban. Óriási eltolódások következtek be a nemzetközi élvonalban. Olyan nagy vívóhagyományokkal rendelkező országok, mint Olaszország és Franciaország kénytelenek voltak megelégedni egy időre a világversenyeken a statiszta szerepével. " A szovjet vívósport új ,,nagyhatalomként” jelent meg a porondon, s az elmúlt években már úgy látszott, hogy vívóinak valamennyi fegyvernemben elért kitűnő átlagával tartós hegemóniát harcol ki magának............. Figyelem reméltó átalakulás jelentkezett' ”a' vét' Vz/űrofeffyver technikájában és taktikájában is. e ezeknek akadtak olyan tünetei, amelyek arra utaltak, hogy a sportág hívei joggal féltik elsősorban a tőrvívást a teljes elszürküléstől. Már tavaly a torinói VB és még inkább idén a Buenos Aires-i világbajnokság a jelen volt szakemberek egybehangzó tanúbizonysága szerint eloszlatta ezt a félelmet és tanúsította, hogy a villanyzsűri sajátos követelményeihez alkalmazkodott, fizikailag jól felkészült kitűnő tőrvívók nemcsak eredményes, hanem rendkívül színes, változatos, nagy technikai felkészültséget követelő vívóstílust alakítanak ki. Úgy tűnik tehát, hogy a vívósport elmúlt évtizedben lezajlott nagy forradalmának első szakasza, Buenos Airesben lezárult. Bizonyítják ezt elsősorban az eredmények. Buenos Airesban az elmúlt években oly lenyűgözően jelentkezett szovjet fölény már csökkenő irányzatot mutatott, az eredmények alakulása inkább arra utalt, hogy számolni kell az erőviszonyok nagyfokú kiegyenlítődésével. Ha a szovjet és a Buenos Airesban ismét régi fényében csillogó magyar vívósport éppen valamennyi fegyvernemre kiterjedő jó átlagával az élen is jár, szorosan a nyomukban lépkednek a lengyelek most már férfi tőrben és párbajtőrben is eredményes versenyzőikkel, a franciák, , elsősorban a szúrófegyverekben átmentett kitűnő hagyományaikkal és az olaszok valamennyi fegyvernemben jelentkező iskolázottságukkal, amely valamivel jobb fizikai felkészülés esetén bármikor új világklasszisokkal lepheti meg a vívás híveit. S ide kell még sorolni az egy-egy fegyvernemben kiemelkedő képességű versenyzőkkel, sőt csapatokkal rendelkező románokat, angolokat, svédeket, németeket, akár minden világbajnokságon felvonultathatnak első helyre is esélyes versenyzőket. Az utóbbi évek világversenyein jól végig lehet kísérni a kiegyenlítődésnek egyre határozottabb jeleit. A szovjet vívósport, amely 1959-ben a budapesti világbajnokságon még 16 versenyzővel szerepelt a döntőkben, Buenos Airesban már kénytelen volt megelégedni 11 döntőben versenyzővel. Magyarország némi visszaesés után a budapesti 11 döntőbeli szerepléssel szemben 1962-re 12-t tudott felmutatni. Lengyelország 5-ről 8-ra, Franciaország 4-ről 8-ra lépett előre Olaszország pedig a nagy visszaesés után meg tudott állapodni az 5 döntőbeli szereplés átlagánál. Az erőviszonyok nagyfokú kiegyenlítődésének irányzatára a legjobb példát talán a párbajtőrvívás adja, amelyben az olasz egyeduralom felszámolása óta évről évre más ország adja a világbajnokokat és ahol minden további nélkül előfordulhat, hogy az egyéni középdöntőben hat, a döntőben három versenyzővel szereplő magyar együttes nem jut be a csapatverseny legjobb négy együttese közé. Nagy a valószínűsége annak, hogy az erők kiegyenlítődése az elkövetkező években folytatódik, hiszen egyre több ország veszi észre a vívásban rejlő lehetőségeket, s egyre többen teremtik meg tehetséges versenyzőik számára a felkészülés ma már közismert, szükséges feltételeit. Ami a magyar vívósportot illeti — a Buenos Aires-i eredmények ismeretében — meg lehet állapítani, hogy a tavalyi torinói rossz, szereplés olyan kisiklásnak tekinthető, amely sok balszerencsés körülmény közrejátszása folytán jött létre, de amely ugyanakkor élesen rá is mutatott az e sportágban elkövetett hibákra. Hogy a magyar vívósport erejét nem a torinói szereplés határozta meg, arra a legjellemzőbb példát éppen a Buenos Aires-i eredmények adták, amikor ugyanis minden lényegbevágó változtatás nélkül — pusztán a körülmények szerencsésebb összejátéka folytán — az eredmények egyszeriben akkorát javultak, hogy együttesünk újra el tudta hódítani a Nemzetek Díját. Amikor azonban mindezt megállapítjuk, nagyon határozottan kell azt is látnunk, hogy vívósportunkban az az örvendetes folyamat, amely körülbelül tíz évvel ezelőtt kezdődött és az 1955-ös világbajnokságon érte el csúcspontját, tulajdonképpen már akkor meg is rekedt, s azóta sem tudtunk alapvető kérdésekben döntő változást elérni. Szakembereink körében — főleg kicsinyes egyéni érdekek miatt — ma sincs kellő egyetértés, éppen a legfontosabb kérdésben, a versenyzők felkészítésének ügyében. Ma is dúl még a vita, néha nyíltan, de mégis gyakrabban csupán csak a tetjetekben, hogy a vívóedzések mellett kell-e egyáltalán, s ha igen, milyen mértékben az ál- taláno® fizikai felkészítést biz-;! tosító edzés. , Lényeges különbségek van- ■ nak e tekintetben még a válogatott keretekben is , egyes versenyzők és egyes |i fegyvernemek között, se a káros vita eredményei még !' inkább jelentkeznek a ' | szakosztályokban, amelyek j' ben az ifjúságot nem a || korszerű követelmények- nek megfelelően oktatják ' és nevelik. Bár az elmúlt évben bizonyos íj módosítások történtek a ver- r senyrendszer fejlesztése célja- i | ból, a vívósport versenyrend- szere változatlanul elavult, nem is képes olyan követelmények elett állítani a versenyzőket, ame-ilyek a nemzetközi feladatok megoldását maradéktalanul le-11hetővé teszik, s versenyzőink 11 zömét magasabb szintű "felké i" szülésre késztetik. Annál na-1a gyobb hiba ez, mert a világ-1 versenyek lebonyolítási módja-jinak újabb módosításai, a kör-1 mérkőzéses és az egyenes kijeséses rendszer kombinálása a i világbajnoki küzdelmekben, Ji nemcsak nagyobb fizikai, ha-il nem fokozott idegi terhelést is ki ró a Versenyzőkre. Erre pedig i1 csak nagyon következetes ed-zésekkel és igen sok hasonló i. versennyel, lehet felkészülni. ] Változatlanul nem kellően meg-1oldott vívóversenyeinken a i bíráskodás tárgyilagos, és a fejlődést segítő rendszere, e élversenyzőink körében még mindig nem szilárdult meg eléggé az azáldozatkész szemlélet, amely minden sportban a siker elsőrendű feltétele. A Magyar Vívó Szövetség tavaly nem vesztette el a fejét a torinói balszerencsés szereplés után is alapjában véve helyesen értékelte a magyar vívósport nemzetközi helyzetét és az e helyzetből adódó következményeket. Bizonyos vagyok benne, hogy nem fogja elámítani a Buenos Aires-i valóban szép siker sem, hanem tisztánlátását megőrizve most is reálisan fogja értékelni a valódi helyzetet. Erre annálra inkább nagy szükség lesz, mert mint bevezetőmben már írtam, közeleg az olimpiai küzdelmek ideje, ezen a nagyszabású világversenyen az egyre inkább kiegyenlítetté vált, erős nemzetközi rivalizálásban csak azoknak az országoknak versenyzői állhatják meg a helyüket, akik nemcsak szavakban, hanem tettekkel is bizonyítják, hogy haladni tudnak a korral. Úgy hiszem, a nagymúltú magyar vívósport szakembereinek, természetesen elsősorban a vívószövetség elnökségének azzal is példát kellene mutatnia más sportágaknak, hogy bátran szembe néz a vitás problémákkal, egységes és helyes döntéseket hoz s azokat következetesen végre is hajtja. Két év van még a tokiói olimpiáig, a verseny fokozódik a küzdelem élesedik. Nagyon szeretném, ha a jövő évi világbajnokság után nemcsak szép sikerekről,a világbajnokságokróls helyezésekről számolhatna,hirbe, hanem arról is, hogy éppen a felesleges viták felszántalásának eredményeként bevezetett korszerű felkészülési és versenyzési módszerek következtében legjobb vívóink tudása, felkészültsége, áldozatkész küzdőszelleme is lényeges fejlődést mutatott. Ez lenne a legreménytkeltőbb jel Tokióra. Csanádi György dr., a Magyar Vívó Szövetség elnöke Jf© munkát, J© sportolásit! edVe© és megtisztelő kötelességet hoz minden esztendő szeptemberének első vasárnapja: az ország népe a széncsaták kemény hétköznapjainak egyszerű hőseit köszönti. Nem paradoxon — egy szentek, igazak ők, mint a szén amelyet védünk, mert gyémántnál drágább kincsünk — és hősök, a mélység mindennapos csatáinak harcosai. Most, amikor köszöntjük őket — sötéten ásító mélységek jutnak eszünkbe, hegyek gyomra, titkok és kincsek fészke, ahol halkabbá válik az emberszó, homályossá a látás, érzékenyebbé a fül, ahol robbanó anyag, gép és izmos karok ereje vív örök küzdelmet: a fényért, melegért — az életért. Ezer és ezer hőst köszöntünk adózunk nekik tisztelettel, és elismeréssel a legnehezebb munkáért. És — ezen a napon köszöntjük a bányászsportolókat is Sokan vannak — hiszen nekik különösen fontos kiszellőztetni tüdejükből a leülepedett szénport, üdítő testmozgással elűzni izmaik fáradtságát. A mélység után az ózondús levegőit, a karok erejét növelő, fejlesztő sportot kínáljuk azoknak, akiknek életében mérhetetlenül fonta© a kikapcsolódás, felüdülés. Ezernyi ezer bányászsportoló él — és szívesen él — ,azokkal a sportlehetőségekkel, amelyeket népállamunk bőségesen juttat neki. A felszabadulás után még csak 36 bányász sportkör volt az országban. Saját erejükből tartották fenn magukat, tagdíjaikból tevékenykedtek. A szakosztályokban bizony kevés tag akadt — Tatabányán mindössze 6 szakosztály működött, 300 sportolóval, Dorogon 3, Salgótarjánban 4 szakosztály volt csupán. S ma? . . . íme néhány adat: 93 egyesület 16 ezer aktív bányászsportolót foglalkoztat, 24 ezren vesznek részt emellett a különböző bányásszkupákt küzdelmekben. Csupán Tatabányán 1200 tagot számlál a sportkör. A fejlődés ugrásszerűen következett be a szakszervezeti sport mozgalom előretörésével — több anyagi támogatás adott újabb és újabb lendületet. Ma már mindennapos jelenség, hogy a bányászok körében biztos bázist talál az elég magas szinten tevékenykedő élsport mellett a tömegsport, ebben is elsősorban a Kilián Testnevelési Mozgalom. A mindennapos sporttevékenység nyomán kiváló sportegyesületek, országos, sőt nemzetközileg jól ismert sportolók nőnek fel a bányászvárosokban, településeken. Szeretjük, ismerjük Dorog, Tatabánya, Salgótarján kitűnő bányászsportolóit De megbecsülésnek, elismerésnek örvendenek a kisebb sportkörök is, amelyek szorgalmasan tevékenykednek a bányászok tömegsportmozgalmának fellendítéséért, azért, hogy még több fiatal és idős bányász lépjen be a sportpályák kapuin. És a bányászsportolók száma egyre nő. A bányatelepeken felépült ás épülő pályák, lelátók, tornatermek Igazgatótól az egyszerű csillésig kedvelt helyei ma már a dolgozóknak úsznak, túráznak, atlétikálnak, hogy a labdarúgásról ne is beszéljünk. Sok milió forintot költ az állam a sportolási lehetőségek megteremtésére, s a bányászok tekintélyes része szívesen is él a sportolási lehetőségekkel. Büszkén mondhatjuk: a felészínre hozott széntornák tízezrei mellé — eredményként — méltán sorakoznak a bányász sportolók szép sikerei is. S ez jó, jelzi, hogy helyes úton járunk. A sportmozgalom egységesítéséből, az új verseny- és bajnoki rendszerből fakadó előnyök és a nagyobb lehetőségek pedig még élesebb távlatokat tárnak a bányász sportmozgalom elé is. Biztosak vagyunk benne, hogy a sportmozgalom centralizálásából fakadó újabb lehetőségekkel is élni tudnak majd és hasznosítják valamennyit a magyar sportmozgalom épülésére. Ma vidám nótaszóval, szórakoztató, üdítő sporteseményekkel ünnepli az ország bányászainkat. Természetesen az anyagi elisimerés sem marad el — esztendőnként ismétlődő jutalom a szakma iránti hűségért. További jó munkát és újabb sportsikereket kívánunk a mélység harcosainak, minden bányász sportolónak. Csécsey József Beszélgetés egy melléfogásról — Kiküldött munkatársunk lavbeszélő-jelentése. — (Salo, szeptember 1.) Tizenkilencszer négy sportember készült a „nagy összecsapásra”. Ki régebben, ki rövidebb ideje. Ki úgy, hogy nyerni akar, jó helyezést szeretne elérni — ki talán másképpen. A roncabellói két 54 000 méteres kör csötörtökön délután „ítéletet hirdetett”. — adták szinte teljesen egyöntetű nyilatkozatukat az eredményhirdetés után az újságíróknak. És bár egyáltalán nem lekicsinylendő a szovjet együttes negyedik helyezése, Viktor Kapitonov mégis bosszús volt, amikor gépéről leszállt. A római olimpia bajnoka szerette volna ugyanis a csapatverseny aranyérmét magáénak tudni. Ő és társai azonban nemcsak a roncabellói két körre készültek. Mindenki vágya természetesen nem teljesülhet. Egy versenyszámban csak egy győztest hirdetnek ki. Négy olasz fiú és sok ezer vagy millió szurkoló öröme volt teljes az országúti versenyek első száma után. Igaz, Grossi, Maino, Tagliani és Zandega kellően alapozta meg 45 400 méteres átlaggal elért győzelmét. És két lovat igen nehéz lehet egyszerre megnyergelni. .. De miért söprögetünk a más portáján? A saját házunk táján is van tisztogatnivaló elegendő. — Ötödikek, vagy nyolcadikak lettünk? — kérdezte tájékozatlanul Viszt edző a befutás után. A jegyzőkönyv már birtokunkban volt és így reményeit le kellett hűtenünk. Nem akarta hinni, hogy a 19 együttes közül csak kettőt előztek meg Megyerdiék. És bár a verseny után nem volt túlzottan vidám a társaság, mégsem látszott (vagy csak nem mutatták?), hogy különösebben bántotta volna őket a balsiker. Mintha csak tisztában lettek volna előkészületeik következményeivel. — Alig két hete ért véget a jugoszláv körverseny — mondta egyikük. — Kevés volt az időnk a felkészülésre... —Ó, toldotta meg a másik. — Kevés volt iiz idejük? — kérdeztük csodálkozva. — Nos, akkor nem lett volna helyén való a jugoszláv körversenyen való résztvételt megfontolni? És csak a VB-re készülni? A válasz csak egyöntetű hümmögés volt, aztán sürgősen másra terelték a szót itt a Hotel Lidóban. Egy másik szálláshelyen, a Hotel Serenellában, az olimpiai bajnok Kapitonov bosszúsága később már alábbhagyott és igen reálisan értékelte az eredmény következtében adódott helyzetet. Nem úgy kezdte, hogy balszerencsésen versenyeztek, hogy meleg volt, meg nem szokták és nem ismerték a terepet és hogy alig kaptak levegőt — mint a mieink. — Mellé fogtunk a felkészülésben — mondta. Mert ez is lehetséges. — Biztos vagyok benne, hogy ha csak a csapatversenyre készülünk, nyerünk is! Majd legközelebb másként alakul a helyzet. Már két teljes éjszaka elmúlt a csapatverseny után és ezekben a pillanatokban az egyénit futják. Lehet, hogy az egyéni verseny során javul a magyar versenyzők teljesítménye, a Roncabello mellett született eredményeket azonban nem lehet már kitörölni a sportág történetéből. Pedig fogadkozás volt odahaza elegendő. A fogadkozásokon kívül azonban elkelne valami más is. Szántó György : Csak erre a versenyszámra készültünk... ÍGY KEZDŐDIK Augusztus vége, szeptember eleje. A játékos, nagy vakációnak vége már, együtt int búcsút a szeszélyeitől megfáradt nyárral. A PISZ-szezon köszöntött be. Hangosan zsongó, felbolygatott méhkas szinte minden papír- és írószerbolt. Csillogó szemű, mohó gyerkőcök, s a kedves gondoktól terhes szülők igyekeznek lázas sietséggel megszerezni minden szükséges holmit. A tudomány merész csúcsainak meghódítására új, friss erővel indul rohamra ifjú diákseregünk, s „harci fegyvereinek” hiánytalanul kell készen állniok. Készülődnek a szülők, készülődnek a gyerekek, de — az iskólák is. Vezessék közösségüket — már most... A Kertész utcai általános iskóla igazgatói szobája — amikor beléptünk — olyan volt, akár egy tervező iroda. Kimutatások, statisztikák, tervezetek az íróasztalon, felettük meg egymással éppen élénk eszmecserébe temetkezve Kiss Béla igazgató és Polgár Gyuláné testnevelő. Kedvezőbb alkalom egy riporter számára el sem képzelhető. 1961 októberében iktatta törvénybe országgyűlésünk az új oktatási rendszert, de ezt megelőzően már az oktatási reform próbaéveként telt el az 1960— 61-es tanév is. Az eddig nyert tapasztalatok vajon milyen terveket, elképzeléseket érleltek meg most a szünidőben pedagógusainkban, s ami bennünket közelebbről érint: hogyan változik, alakul — egész évben iozgásba jött pedagógiánkkal együtt — az általános iskolai testnevelés? Az igazgató, mielőtt a testnevelőhöz, a gyerekek rokonszenves Jucsit nénijéhez fordultünk volna, azokról a törekvésekről beszélt, amelyek — kísérleti jelleggel — a tanulók általános tudásának minél precízebb, pontosabb megállapítását teszik lehetővé. — A legfontosabbak egyike — mondta —, hogy úttörő szeretetünk fokozottabb irányító munkát fog végezni ebben az évben az iskola életében; kóstolgassák, tanulják csak meg gyermekeink is a közösséget előre vivő, felelősségteljes irányítómunkát már most, életük kezdetén. Érdekes kísérlet Minden iskola kissé kísérleti műhely is, ahol a legnemesebb anyagon, a gyermekek lelkén, szellemén, testén munkálkodnak. A Kertész utcai iskola sem kivétel, és testnevelőnője készséggel bizonyítja is ezt: — A Testnevelési Főiskolától érdekes kísérletre kaptunk megbízást. Két ötödikes osztályban heti négy óra testnevelést iktatunk be, de az egyikben kizárólag atlétikai anyaggal, a másikban pedig csak tömőanyaggal. A következő év májusában és szeptemberében összehasonlítást teszünk a két osztály között, s az eddig hagyományos módon foglalkoztatott osztályok között is. Az eredmény sok hasznos támpontot fog nyújtani az általános iskolai testnevelés további előbbreviteléhez. — Sok mindent tudnánk végezni — tette hozzá —, de még egy szerényke pályánk sincs. A nyilvánosság erejével... A VII. kerületben valóban szegényes a sportlétesítményhelyzet, s ez annál komolyabb probléma, hiszen gyerekekről van szó, mozgásra, sportra éhes gyerekekről. . A testnevelő elpanaszolta, hogy a somszéd lakóház udvarán — az Iparitanulók Szívvizsga Ip Intézeteis ebben az épületben működik — 14x18 méteres aprócska kézilabda-pályát szeretnének létesíteni. Kéréssel fordultak az Egészségügyi Minisztériumhoz, ahol először elutasították őket, majd később kijelentették, hogy tulajdonképpen nem is az ő hatáskörükbe tartozik, döntsenek a lakók. Azóta a Házkezelőségen és különböző fórumokon járt az ügy, egész kis íróasztalnyi aktahalom jelzi lelkes törekvésüket, s egyszersmind a szívtelen elutasításokat. Az udvart egyébként senki semmire nem használja, csakis az intézet várakozói üldögélnek olykor itt-ott padjain. — Pedig, ha tudnák, hogy ezek a gyerekek mennyire szeretik a sportot, s mennyi hasznos energia feszül bennük, amelyet nekünk erővé, mindennek ellenálló egészséggé kellene fejlesztenünk — tette hozzá sóhajtva a testnevelő. Kedves Kertész utca 32 öszszes lakói! A gyermekek és köztük a ti gyermekeitek érdekében is kérjük most a nyilvánosság erejével ezt a kis áldozatot. Legyetek a kerület egyik általános iskolájának segítségére, a magatok örömére is, hiszen az erőtől duzzadó, egészséges gyermeknél semmi nem lehet nagyobb öröm egy felnőttnek, egy szülőnek. Még néhány nap, elindul ismét egy munkával, tanulással, szülői és tanári gondokkal teli tanév. Könnyítsünk a nehézségeken ott, ahol csak lehet. S ezúttal nagyon is könnyen lehet! Gallov Rezső A kapu mögött még csendes várakozás, de holnap évnyitó, s ismét vidámzsivaj tölti majd be az egész iskolát. (Poduba Foto.) ii is is Vasárnap, 1962. szept. 2. ) Mi lesz veled kaposvári ökölvívás? Az utóbbi hetekben gyakran teszik fel a kérdést azok, akire tudják, hogy a magyar ökölvívósportban milyen szerepük van a somogyi bokszolóknak. Azt mondhatná valaki, miért kell a vészharangot kongatni, hiszen a Kaposvári Dózsa most „félidőben’’ ott van a CSB I. osztályának élmezőnyében. Valóban ott van, de hogy marad-e, arra ma még Kaposvárott senki sem merne igennel válaszolni. Nyílt titok ugyanis, hogy a kaposváriak ökölvívó-szakosztálya válsággal küzd. Egyik jele ennek a válogatott Dorogi távozása. Aztán, hogy az MTSZ által engedélyezett NDK-beli portyát a vezetőség kénytelen volt lemondani, mert még jóformán meg sem kezdhette a felkészülést a csapat az őszi idényre. A szakosztály vezetői is lemondtak. Szóval, baj van a kaposvári szakosztály körül. Jó lenne ezeket a bajokat sürgősen orvosolni. Addig, amíg nem késő ...