Népsport, 1963. június (19. évfolyam, 108-128. szám)

1963-06-02 / 108. szám

A forgalmas kaposvári dohányárudába egyszerre 4—5 gyer- teóc „robban be”. Arcuk kipirult, hajuk csapzott. Mintha kergették volna őket. A legnagyobb — lehet vagy 13—14 éves — aprópénzt szorongat a markában. — Bizonyosan egy teli „tilos*’ cigarettára gyűlt össze néhány forint — gondoltam, « már csak azért ja, hogy meggyőződjem a gondolat helyességéről, előreengedtem őket. — Bácsi kérem, kaphatunk olimpiai sorsjegyet?— szól a „vezér”. Még igen s hangzik a felelet. — De nekünk tíz darab kelene — vette át a szót egy másik: fiúcska. S a gyerekek, összekaparták a tíz sorsjegy árát. Nem, érintttuk meg a kérdést: — Honnan vám, nektek pénzetek az sorsjegyre? Szikiote kórusban, hangzott a válasz: — Hetek óta spórolgattuk az uzsonnapénzből. A Kaposvári Petőfi Iskola kézilabda-csapatának tagjai ugyanis már csaknem mindnyájan vettek sorsjegyet. — Ezzel is támogatjuk az olimpiai kiküldetést— mondotta nagy komolyan a csapat pénztárosa! Hogy milyen agitatív erővel hangzottak szavai, azt bizonyítja, hogy azon nyomban még heten vásároltunk olimpiai sorsjegyet ott az árudában.k. s. Sorsjegy - uzsonnapénzből A csodálatos szekrényke Egyszer volt, TM a Köpecei ás-tengeren (de még a Dunán is) volt egyszer egy csodálatos szekrényke. Ez a csodálatos bútordarab Komlón, a városi TST irodájának egyik sarkában álldogált. Olyan szerényen húzódott meg ott, hogy senki sem gondolta volna róla, hogy az iratok őrzésén kívül egyebet is tud. Magam is csak véletlenüljöttem rá ... De ne vágjunk a dolgok elébe. Komlón jártamban felkerestem Vastagh Lászlót, a TST elnökét. Az ajtóban ütköztem össze vele. Elhadarta, hogy nagyon rohan valahová, de félóra múlva visszatér. Üljek le és várjam meg, így la tettem. Kényelmesen belesüppedtem egy fotelba, úgy, hogy ki sem látszottam belőle és a helyi sajtót kezdtem tanulmányozni. Kis idő múltán élénk vita zaja ütötte meg a fülemet. Nagyon meglepődtem, hiszen a teremben rajtam kívül egy teremtett lélek sem volt. Azután füleltem és rájöttem a rejtély nyitjára. A sarokban álló szekrényke fiókjai vitatkoztak, valahogy ilyenformán. — Akármit is mondtok, a paolágam dicsekedhet a legszebb eredményekkel — a KÉZILABDA felírású fiók éles hangja még az általános zsivajban is jól hallható volt — mi fejlődtünk a legtöbbet az utóbbi két évben. Emlékezzetek csak! Nemrég még mindössze egy csapat volt a városban, a Bányász NB II-s férfi együttese, most télen pedig már nem kevesebb, mint harminckét csapat küzdött az Új Komló szerkesztőség által felajánlott kupáért ... — Nemcsak a mennyisé® a fontos — vágott közbe az egyik heves vitatkozó. — a minőség is lényeges, a színvonalt ... Ezzel sem volt baj, megnyugtatlak — torkolta le az első fiók az akadékoskodót. — Elég, ha azt elmondom, hogy a Bányász csapata csak az ezüstérmet tudta megszerezni. A fegyelemről pedig csak annyit, hogy nehéz helyzetben volt a KISZ, amikor arról kellett döntenie, hogy kik kapják az általa a legsportszerűbb játékosok és csapatok részére felajánlott értékes díjakat és okleveleket... — No, ami a fegyelmet illeti, az én sportágamnak nem kel szégyenkeznie! — mordult fel az egyik, iratokkal degeszre tömött fiók, amelynek címkéjén ez állt: LABDARÚGÁS. — Tizenhat csapattal folyik a kétfordulós, körmérkőzéses bajnokság a város üzemeinek, hivatalainak és a bányának a részvételével, de még soha, egyetlen mérkőzés sem maradt el! Amióta pedig csak tornacipőben szabad játszani, a sérüléseket csak hírből ismerjük ... — Mert jók a játékvezetők! kiírítetta diadalmasan a mellette levő fiúk, a JT feliratú. — Kézilabda bíróink például messze földön, az egész megyében jó hírnévnek örvendenek, állandóan hívják őket mérkőzéseket vezetni. Jut belőlük bőven, hiszen két év alatt már három tanfolyam volt — most folyik a negyedik — és jelenleg harminc végzett játékvezető kartonját őrzöm. Az ASZTALITENISZ jelzésű fiók is beleszólt. Hangja pattogott, mint a pingponglabda. — Tavaly alakult az első női együttes és azóta már hétre nőtt ez a száml. .. — Nézzétek csak jó! meg ezt a könyvecskét! — szakította félbe a legjobban teletömött hangoskodó. — Sok száz van nálam belőle. Ilyen igazolványt kap mindenki, aki valamelyik csapat színeiben részt kíván venni egy sportág bajnokságában. Nincs ám Itt semmi bürokrácia! Egy-egy igazolás elkészül tíz perc alatt, nem kell rá hetekig várni. A jelentkezőt igazolványa sorszáma szerint beírják egy füzetbe, semmi egyéb gond nincsen vele. Természetesen nem lehet csak úgy ukk-mukk-fukk csapatot változtatni, kicsiben Itt is megvannak az átigazolási szakabályok . .. így azután egészen egyszerű a versenyzők nyilvántartása, pedig tizennyolc sportággal foglalkozik a lakosság, s közülük kilencben rendszeresen bajnokságokat lerendeznek a szövetségek! A mellette levő fiók csöndesen figyelte az érdemek áradatát. Szégyellte magát, hogy őbenne csak egyetlen dossziét tartanak, az is egészen beporosodott, hiszen két év alatt mindössze háromszor nyúltak hozzá... Majd' elfelejtem mondani, a címkéjén ez állt: FEGYELMI ÜGYEK. Hirtelen félbeszakadt a társalgás, nyílt az ajtó és belépett Vastagfi László. Elnézést kért, hogy ilyen sokáig váratott, majd beszélni kezdett Komló sportjáról. Nagyjából ugyanazokat mondta el, amelyeket az imént a csodálatos szekrényke fiókjai. Nem akartam elmesélni neki a történteket, úgy is azt hitte volna, hogy mindezt csak álmodtam. Különben is ... már magam sem vagyok benne egészen bi- szonyos , nem szunyókáltam-e el a várakozás hosszú percei alatt... Bellák Ferenc . Szabadság-híd és a Bejráros téri híd között végtégig a budai Duna-parton egymás mellett sorakoznak a Műszaki Egyetem épületei. Az öreg főépület mellé az idő folyamán újakat emeltek, mígnem lassan egy egész egyetemi város alakult ki a Gellérthegytől Lágymányosig. Az ország iparosodik, egyre több mérnökre van szükség — nő, bővül, terebélyesedik a „mérnököket gyártó nagyüzem”, a Műszaki Egyetem is. De közben a város is helyet kért magának a dél-budai prérik szűzföldjeiből. Kinőtt a földből az új lakótelep, amely a „lágymányosi” jelzőt kapta. Családok ezrei költöztek erre a régebben elhagyatott vidékre, ahol azelőtt csak elszánt horgászok ütöttek tanyát. Ennek a környéknek a legnagyobb sportegyesülete a MAFC, a Műszaki Egyetem hallgatóinak klubja. Legnagyobb egyetemi sportegyesületünk. Látogassunk el hozzájuk.★ Mit tud a sport iránt érdeklődő, egyszerű, újságolvasó az egyetemi sportról? Körülbelül annyit, hogy a MAFC-nak van egy jó kosárlabda-csapata, az orvosegyetemnek kiváló vívógárdája, a szegedi alma maternek elsőosztályú labdarúgó-csapata. Igaz, kicsit össze vannak keverve a dolgok. Mert ezek a kitűnő kosárlabdázók, futballisták, atléták — egyetemi sportolók, de — nem mind egyetemi hallgató. Másfelől van egy csomó egyetemi hallgató, aki nem egyetemi sportoló. A miniszteri rendelet kötelezővé teszi az egyetemi hallgatónak az iskolája sportegyesületében való versenyzést, de ez alól felmentést lehet adni más egyesület javára. És mit csinál a többi sok ezer egyetemista, aki nem tartozik az élvonalba, de sportol, vagy sportolni szeretne? Hogyan kapcsolódik egymáshoz ez a két szféra: az egyetemi sportegyesület és a diákság? Népszerűség ? Beszélgettünk a MAFC két vezetőjével, Vincze Ernő helyettes elnökkel és Hevesi Károly ügyvezetővel. A beszélgetés lényege szinte jegyzőkönyvi szárazsággal így hangzik: — Népszerű-e a MAFC az egyetemen? — Nehéz kérdés ez. Hallgatóságunk meglehetősen túl van terhelve tanulmányi feladatokkal, nem kíséri kellő figyelemmel az egyetem sportegyesületének tevékenységét. A hagyományos MAFC—Honvéd kosárlabda-rangadóra még csak elmennek, de például a budapesti I. osztályban szereplő labdarúgóinknak nincs közönségük. — Igaz lenne az az állítás, hogy a MAFC és az egyetemi ifjúság külön életet él? — Nem, ez nem igaz. — Mit tesz a MAFC az egyetemisták tömegeinek sportolásáért? — Ma már a tömegsport is a szakosztályok kezében van. A MAFC kosárlabda-szakosztálya például nemcsak az I. osztályú csapattal foglalkozik, hanem szervezi a kari bajnokságokat is. — A tanárok támogatják a sportéletet? — Néhányan igen lelkesen. Sokat köszönhetünk elnökünknek, Cholnoky Tibor Kossuthdíjas professzornak, Vékássy Lajos tanszékvezetőnek, a tenisz-szakosztály elnökének, Macskássy Árpád tanszékvezetőnek, a kosárlabda lelkes pártfogójának, Lukácsy Miklós tanszékvezetőnek és Lebovits Imre adjunktusnak. — Azt lehet tehát mondani, hogy a tanárok is részt vesznek az egyetemi sportéletben? — Nem. Ez így nem felel meg a valóságnak. Tanáraink, oktató, tudományos és egyéb munkákkal nagyon elfoglaltak. Zömükben nem foglalkoznak a sportélettel és nem is sportolnak. Klubhűség — Hogyan foglal állást a MAFC vezetősége a hallgatók esetében akkor, ha a sportolás ütközik a tanulmányi feladatokkal? — Hallgatóink elsődleges kötelessége, hogy jó mérnökökké váljanak. Első a tanulás. Ezt az elvet képviseljük, de magukévá teszik ezt sportolóink is. Találomra egy példát. A kosárlabdázó Palik lemondott egy franciaországi mérkőzést, mert vizsgára kellett készülnie. Igazat adtunk neki. Ez nem jelenti azt, hogy élsportolóink nem részesülnek bizonyos kedvezményekben — egyes órák, foglalkozások alól való mentesítés stb. —, amikor ezt edzéseik vagy versenyeik feltétlenül indokolják. — Jelentős kedvezményeket kapnak-e a MAFC sportolói? — Nem. A MAFC-istáknak csak keveset nyújthat az egyesület. Aki nálunk sportol, nem számíthat jó állásra, lakásjuttatásra és más előnyökre. Ilyen szempontból „szegény” egyesület vagyunk. Viszont éppen ezért biztosak lehetünk abban, hogy sportolóink őszintén és nem érdekből ragaszkodnak a klub színeihez. Egyiket-másikat sokszor csábítgatták máshova — eredménytelenül. Új sportkombinát «- Mennyi hallgatója van az egyetemnek és van-e ehhez mérten elegendő sportlétesítmény? — A műszaki és az építőipari egyetemnek együtt mintegy 8000 hallgatója van. Jelenlegi pályánk ehhez a létszámhoz kicsi, de a tervezett vásárváros építése miatt amúgy is veszélyben van. Az egyetem vezetősége most fogadta el a 20 éves fejlesztési tervet, és abban egy nagy sportkombinát építésének javaslatát. Mellettünk, az úgynevezett Nádor-kertben készül majd el a hatalmas telep 2 labdarúgó- és atlétikai pályával, fedett uszodával, torna- és játékterekkel. A munka előreláthatólag 1967-ben kezdődik. — Véleményük szerint, mi az egyetemi sport sajátos feladata? — Az előadásokon és a gyakorlatokon szellemileg elfáradt fiataloknak testedzési alkalmat adni és lehetőséget teremteni arra, hogy a sportpályákon is egészséges szellemet sajátítsanak el. — És a minőségi sportban adhatna-e többet az egyetem? — Sokkal többet, de ennek számos feltétele van. Az egyik, hogy minden szerv ismerje fel az egyetemi sport fontosságát, vegye észre, hogy a főiskola nálunk, is fellegvára lehet a sportnak, ha komolyan veszik és a nagy társadalmi egyesületekkel egyenrangúnak tekintik. Megjegyzések a párbeszédhez: A MAFC és a diákság. Helyes, hogy a tömegsport a szakosztályok irányítása alá került, de a diákság sportolása korántsincs megoldva ezzel. Kívánatos volna, hogy a MAFC elsőrendű feladatának tekintse a főiskolások tömegeinek sportoltatását. Alig hisszük, hogy a társadalmi egyesületek belenyugszanak a jövőben abba, hogy az általuk gyermekkortól nevelt versenyzőket el kelljen veszíteniük, amikor az egyetemre kerülnek. Sokkal inkább arra kelene törekednie a MAFC-nak, hogy maga neveljen új sportolókat. Hogy honnan? Például az egyetem környékén felépült hatalmas új lakótelepről. Ehhez szabad kezet kell kapnia a MAFC-nak, s akkor egyre kevésbé kell az átigazolásokra alapoznia az egyesület minőségi sportját! N. S. A MŰSZAKI EGYETEM SPORTKLUBJÁBAN HOBBHM31 m 3 13 Ha az ember az ifjakat tanítja*** A Testnevelési Főiskola egyik szobájának ajtaját halkan nyitjuk ki, hogy a vizsgát ne zavarjuk. Egy fiatalember és egy lány ül a csipketerítővel letakart kerek asztal mellett. Az asztalon két leckekönyv és a testnevelő tanárnő — a főiskola egyik docense — előre hajolva figyeli a kollokvium anyagát. ---4 tanárnő, ® os°né ^ így ült harmincegynéhány évvel ezelőtt — Kael Annuska korában —, amikor az utolsó vizsgákon átesett. Lehet, hogy ő is úgy szorította magához leckekönyvét, mint most Marton Vera, miután a vizsgán sikeresen átesett. Balogh Lajosné, amikor végzett, nem vett búcsút az Alma Matertől. Itt maradt, hogy újabb és újabb utódokat neveljen. Itt maradt a falak között, ahol a pedagógusok és a tanítványok kapcsolatára a négy éven át tartó vállvetett törekvés a jellemző. A tantermekben és a sportpályákon alakul át ez a tanár-diák viszony közvetlen és felejthetetlen barátsággá. — Ha még egyszer kezdeném, újra csak testnevelő lennék — említi most Baloghné. — Többet jelent ez a hely nekem, mint második otthont... Kerezsi Endre is itt élte le utolsó diákéveit. Itt lett belőle tanár, még nem töltötte be a 21. évét, amikor megkapta a diplomát. A TF tanszékvezető tanára most íróasztala mellől emlékezik a múltra. Arra az időre például, amikor fizetés nélkül kezdte el itt hivatása gyakorlását. — Fél esztendő múltán már annyi fizetést kaptam, amely arra volt elég, hogy a bennlakást és a kosztot ki tudjam a főiskola internátusában fizetni ... Mi hajtja őket, a testnevelőket, amikor más szakmában, más hivatásban talán jövedelmezőbb állást is elnyerhetnének? Kerezsi Bandi „bácsi” válasza e kérdésre: — Szerettem a gyerekeket, szeretem ma is. Szeretem átadni azt, amit megtanultam és amit most is tanulok, mert saját hallgatóimtól is tanulhatok... „ lelkendezés, L-pupa tűz, amikor az ötvenöt esztendős kiváló testnevelő szakember a hivatás élményeiről és örömeiről beszél. És sok-sok száz régi tanítványáról, akik közül többen sűrűn visszatérnek a tanítókhoz. Szóban vagy írásban számolnak be életútjukról, sikereikről, csalódásaikról, családi dolgaikról is. Még valami Kerezsi Endre önvallomásából: — Ha az ember az ifjakat oktatja, velük foglalkozik, maga is fiatalnak érzi magát és nem fárad el... így beszélnek az ifjakról tanáraik, akiket június első vasárnapján hálatelt szívvel köszöntenek a tanítványok. Itt ül például melegítőruhájában, az egyik padon atlétikai tankönyvének lapjait forgatva Gál László utolsó éves hallgató, Csurgóról. Édesanyja is pedagógus. Zoltán bátyja két éve végzett a TF-n. — Tehát régi pedagógus család vagyunk. Még négy vizsgám hiányzik, júliusban teszem le az államvizsgát... Ősszel márén is testnevelő tanár leszek... — Itt a fővárosban? — Nem ... Szeretném a Mosonmagyaróvári Agrártudományi Főiskolán elnyerni a tanári állást... A női internátus egyik szobájában két lány hajol könyve fölé. ősszel a nagykőrösi Pászti Mária is elkezdheti már a hivatást, amelyért nemegyszer nappallá tette az éjszakáit is. A miértre így válaszol: — Sokat sportoltam az iskolában ... Tagja voltam az NB II-s kosárlabda-csapatnak is, és edzőm, Molnár Ferenc ecsetelte előttem a főiskolai élet és a testnevelői hivatás szépségeit ... Pór Irén Kecskeméten érettségizett, és az ő családjukban is hagyomány, hogy minden generációban akad egy pedagógus. — Eddig csak testnevelő nem volt... Most az is lesz... -jjz __'Ilkotai utcai Alma Matertől nehezen vettek búcsút a végzős növendékek. A ballagás megható és örömteli percei közül a lányok most kiemelnek egy mozzanatot, azt, amikor a TF vezetői és pedagógusai nevében Krizsanecz Károlyné elbúcsúzott tőlük. Edith néni útravalóját idézik, hogy itt a főiskolán megtanulták elméletben és gyakorlatban mindazt, a jövő testnevelői, amikre hivatásukban szükségük lesz. De a sok tanítás közül egyet soha ne feledjenek el: legyenek mindig és mindenkor emberségesek a tanítványaikhoz! Két izmos, a tanulásban és sportban megedzett fiatal lány tekint ki a májusi napfényben úszó főiskolai park fáira. Már a jövőt idézgetik. Az első pillanat fenségét, amikor az új testnevelő találkozik — a nála nem is olyan sokkal fiatalabb tanítványaival. Nem emlékezem rá, lyik szólalt meg — Mária-e vagy talán Irén. — Arra intettek minket a tanáraink, hogy legyünk majd emberségesek ... Ezt nem könyvből tanultuk, hanem tőlük, a tanárainktól... Fekete Pál Ballag már a „vén” diák... A Testnevelési Főiskola idén végző növendékei a hagyományos ballagáson búcsúznak a sport Alma Mater-étől, ősszel már mint testnevelő pedagógusok működnek. (Vikman István felvétele.) a sátrak körül -SZÓFIÁBAN ? Kiküldött munkatársunk távbeszélő-jelentése — . (Szófia, június 1.) A címben szereplő sátrak ott pompáznak a stadion gyepszőnyegén, a kék vásznak alatt kemény csaták dúlnak. Ezek a sátrak most olyanok, mint a gyerekjátékban a várak. Aki többször szerepel alattuk , az nyer. Sajnos, a mieink közül Varga és Kupcsik hamar elbúcsúzott a sátraktól és most már csak a nézőtérről figyelhetik, mi is történik alattuk. Pillantsunk csak be a sátrak világába. Vatanabe győz Rubasvili, ellen. A szovjet birkózó ezzel elbúcsúzott a világbajnoki mezőnytől. Hullanak a nagy nevek... A bolgár Vjacsev, a szovjet Beriasvilitől szenvedett vereséget. Ezekben a pillanatokban a világbajnoknak alig van annyi ereje, hogy kezet fogjon ellenfelével. A szőnyeg szélén sokan gratulálnak Beriasvilinek. — Alaposan felkészültünk erre a világbajnokságra — mondta Balavadze, a szovjet csapat egyik edzője. Odajön a csoporthoz Aliev, a szovjet csapat kedvence. Lepkesúlyban háromszor nyert világbajnokságot. Eddig mindössze 11 percet töltött szőnyegen — 2 mérkőzésen. A sátor mellett a szőnyeg előtt ott ül Kellermann, Vigh, Hollósi és Reznák. Eddig jól szerepeltek. Vajon milyen lesz a folytatás ? Kellermannt szólítják a szőnyegre. Óriási pontfölénnyel nyer. Három hibaponttal igen jól áll a súlycsoportjában. Szünet van. Körülnézünk a nézőtéren. Mintegy 15 ezren ülnek a lelátókon. Nem mennek haza, várják a délutáni folytatást. Igen sok a vidéki. Vonaton, autóbuszon érkeztek, hogy megnézzék kedvenceiket. Eddit nem is csalódták. Vicsev kivételével minden bolgár jól szerepelt. Leülünk, jegyzeteinket rendezgetjük. Egy idős férfi odatelepszik mellénk. Megszólít. Akkor ismerjük meg. ő Szrtojev, a leghíresebb bolgár birkózó. Persze már a hatvan felé jár. Fiatal korában „aranylábúnak hívták. Azért kapta ezt a nevet, mert nagyon jó volt a lábmunkája. — Jók a mai fiatalok — mondja —, csak egy bajuk van, főleg az európaiaknak. Nem elég mozgékonyak. A szovjetek, a japánok, a törökök igen jók és meglepetésre jók a mongolok is. Véget ér a szünet. Megszólal a hangszóró, folytatódik a küzdelem. A két sátor ismét megtelik. Varga Béla Vasárnap, 1963. június 2. )