Népsport, 1965. február (21. évfolyam, 22-41. szám)
1965-02-01 / 22. szám
BOHÓKÁS fiAMSMNtf Még a tokiói olimpia után sem jutottam annyira közel a japán nyelvhez, hogy megértsem azt a múlt idejű mondatot, amelyik a hét végén a Jégszínházban csengett a fülembe. Imigyen hangzott: — Miután a bíró azt mondta, hogy hadzsime, Laci a tatamira vitte partnerét, mindketten csírváltak egy tokaiét, majd a male után egy oszájkomi következett, s ekkor letelt a dzsikan. A csodálatos mondatot Gyöngyösi Gáspár, a Kertészeti Technikum tanulója állította össze Budapest serdülő cselgáncsbajnokságán. — Hányasod volt magyarból? — kérdezte tőle edzője, Rajmon Gyula. — Ötösöm! — Akkor ismételd meg magyarul, hogy a kezdő gyerekek is megértsék. A fordítás megoldotta a rejtvényt. Kiderült, hogy Baka László és ellenfele a bíró szavára megkezdte a küzdelmet, aztán Laci a szőnyegre vitte Jakabot. Ezután elhangzott az állj, majd egy leszorítás következett, s ekkor letelt az idő. Kilencven dekás gyerek avatta fel a cselgáncsozók Párizsból érkezett vadonatúj műanyagszőnyegét, amelynek az a sajátossága, hogy keményebb az előzőknél, így nem süllyed bele a láb. Gyorsan mozogtak rajta a gyerekek, vagyis azok a serdülők, akiknek már jócskán kell borotválkozniok. A felső korhatárok ugyanis tizennyolc év. korosodtak tehát a serdülők is, de gondjaik még mindig gyermeki gondok. Iskola és sport. — Hogy megy a sportolás? — kérdeztük Baka Lászlót, a Fürst Sándor Gimnázium tanulóját. — Ara pompásan ment! — És a tanulás? — Nem vagyok színjeles, de nem is panaszkodhattam. Ma osztották ki a félévi bizonyítványokat az iskolákban. Az élet egyforma. Nemcsak itt a szőnyegen, hanem a bizonyítványosztás során is akadtak meglepetések. Az iménti győztes Gyöngyösi Gáspár is egy ilyennek részese. — Elszámítottam magam! Nem vagyok rossz tanuló, hiszen hat ötöst és hét négyest kaptam, de becsúszott egy egyes is. — Miből? —Matekból! Elrohant az öltözőbe a friss bizonyítványért, s máris mutatta: — Volt négy egyes és kétnégyes feleletem, az átlagom tehát kettes. — Mi lesz otthon? — Beszámolhatok majd apámnak egy szép győzelemről, és egy súlyos vereségről. Vállalták a veszélyt A Trabantos kisasszonyt felkérte a Wartburgos úr, aztán jött az Opelos ifjú, s alaposan megdobogtatta a kisasszony szívét. Bohókás autósbál volt. Karambol nélkül, azaz... Ki tehet róla, hogy annyira megszaporodott az autótulajdonosok száma, hogy két garázsnyi ember kint rekedt. Végeredményben nem jártak rosszul, akiknek nem jutott hely, mert nem taposták le a lábukat. A légszűrőjüket nem vette erősen igénybe a sok égési termék, a dohányfüstös levegő. Akik tehát bennmaradtak, azok vállalták a veszélyt. Még talán záróra után is. Elvégre világos, hogy az autósbálra gépkocsival jöttek a vendégek, és az is, hogy az idény első nagy bálján jólesik egy pohár bort fogyasztani. Az is természetes, hogy aki gépkocsival jött, az azzal is ment. Mit is tehetett szegény bálozó? Táncolt, nevetett, evett és ivott. Úgy látszik, a balesetmentes közlekedésért folytatott küzdelmet a bál idejére felfüggesztették. Mert a gazdagon terített asztalokról csak az üdítő italok hiányoztak, mondván, hadd rúgjon ki egyszer igazán a hámból az a szegény autós is. Ródlifesztivál helyett... Sok gyerek húzta a száját a Szabadság-hegyen. Mert a vizes hó miatt elmaradt a vasárnapra tervezett szánkóverseny. De az idő nem foghatott ki az élelmes gyerekeken, ők versenyen kívül is viaskodtak egymással. Az egyik például bemutatta, hogyan lehet állva szánkózni a lejtőn. A tanulság az, hogy nehezen, mert rendszerint bukás a vége. No, de nem maradt esemény nélkül a hegy. Budapesti természetjárók jöttek, s terepszemlét tartottak. A Budapesti Természetjáró Szövetség vezetősége, Bérces Jenő, Szőnyi László, Magyarszéki Béla, dr. Szilágyi Géza és a többiek megvizsgálták, hol lehetne majd a nyáron állandó tábort létesíteni. Ezúttal ők taposták az erdei ösvényeket, a havat. — Sikerrel? — Igen. Találtunk egy holdnyi olyan területet, amelyet bekeríthetünk, s amely kiesik a sípályákból. — Mire kell a tábor? — Kevés a hely a kempingekben, így saját erőnkből igyekszünk javítani a nehéz körülményeken. A táborépítés most országos feladat, s ennek a sikere további lendületet adhat a természetjárásnak. Valaki úszik a Dunában... A Margit-híd alatti rakparton hatalmas tömeg. Egy embert figyel, aki a Duna közepén úszik. — öngyilkos lett? — kérdi rémült tekintettel egy asszony. Szó sincs róla. Schirilla György, a Vasas SC futója hetente kétszer is leúszik a Bem tértől a Batthyányi térig. Schirilla tempózik, s közben valaki megméri a víz hőmérsékletét: — Két fok! Őrület, mit kibír! Negyed óra múlva vidáman fut vissza a fürdőnadrágos fiatalember. — Milyen volt? — kérdezzük. — Mindjárt, csak előbb megszáradok! — válaszolta, s tovább fut. Még törülközőt sem hozott magával. Libabőrös háttal hallgatjuk: — Kísérletezem! Először mindig nagyot futok, aztán megfürdöm a Dunában, így akarom a szervezetemet igazán ellenállóvá tenni, így akarom elérni, hogy futás közben ne merevedjek el. Mert az idén igazán nagy távot akarok futni. Háromszor annyit, mint amennyi a maratoni táv. Pontosan 126 kilométert és 600 métert. Néhány szemtanú megkérdezi: — Hogyan szokott rá a hideg vízre? — A 96 éves egri nagyapám szoktatott rá! — Nem az édesapja? — Nem, ő kissé elütött a családtól. — Nem fél a náthától? — De igen! Félek, hogy a három gyerekem megfázik, mert ők még nem úsznak. — Hány éves? — Huszonöt! Még tartott a diskurzus, amikor egy taxi fékezett a rakparton. A gépkocsivezető lehúzta az ablakot, aztán odakiáltott: — Kolléga úr, ne mossam meg a hátát ? Schirilla nevetve visszaintegetett, aztán magára kapta a melegítőjét, s futásnak eredt. Tornacipőben Solymárra és viszsza nem lehet rossz program egy ilyen kiadós fürdés után. Csak legyen, aki bírja! Szabó András Derűlátó riport túrázóknak 1964 a kemping és a túrázás éve volt. A kempingcikkek iránti növekvő keresletet találta a tavalyi év legjellegzetesebb tényének "Urbán György, a Sport, Hangszer és Játékáru Kiskereskedelmi vállalat osztályvezetője, amikor arra kértük, foglalja össze a múlt évben szerzett tapasztalatokat, és ismertesse, mire számíthat a sportboltok vásárlóközönsége az idén. A főváros 12 sportboltja közül tavaly a Bajcsy-Zsilinszky úti és a Mártírok úti üzletet láttuk el elsősorban a kempingezéshez szükséges árukkal. Bár a választék nagyobb volt, és egyes cikkekből mennyiségileg is több állt a vásárlók rendelkezésére, mint 1963-ban, mégis sokan kénytelenek voltak dolguk végezetlenül távozni boltjainkból. Kevés volt és gyorsan fogyott az összecsukható kempingbútor, akadozott a sátorellátás, főleg a kétszemélyes sátrakat keresték hiába. Hiány volt takaróban, termoszban, sátorcövekben és a keresett vietnami saru szállításában néha zökkenők voltak, a méretválaszték sem volt mindig kielégítő. A gyorsan népszerűvé vált gumimatracból 5—6 ezerrel több volt az üzletben tavaly, mint az előző évben, a választékra sem lehetett panasz. — Hogyan készül a kiskereskedelem az idei várhatóan nagy rohamra? Számítanak-e arra, hogy a kemping- és túracikkek iránt tovább növekszik az érdeklődés és a minőségi igény? — Igen, készülünk rá. A választék és a mennyiség növelésén túl arra kell törekednünk, hogy az áruellátás folyamatosabb legyen. Ennek érdekében már az elmúlt év decemberében megkezdtük a raktárak feltöltését, több ezer kempingbútor, matrac, saru van raktáron, és már a boltokban kapható sátor. A nagykereskedelmi vállalatunknál decemberben szintén bejelentettük áruigényünket. A listán szerepel takaró, hőpalack, turista-evőeszköz, sportpresszó, gyorsfőző, sátor, sátorkövek, gumimatrac és párna, pumpa, gumitulaj és -csónak, függőágy, békafelszerelés, kempingbútor, tábori étkészlet, fürdősapka saru. A Belkereskedelmi Minisztériumban megalakult egy kempingbizottság. Erre azért volt szükség, mert a kempingezéshez szükséges cikkek már kiléptek a sportcikkek birodalmából. A jó ellátás érdekében több kereskedelmi szerv munkáját kell összehangolni. A bizottság tevékenységétől sokat várunk. — Mi hír a Váci utcában megnyíló kemping- és turista- boltról? •*— Az átalakítási munkálataikat már megkezdték, a tervek szerint április 1-én nyílik. Ez lesz az országban az első ilyen jellegű boltunk. A kirakatból belátni majd az üzletbe, ahol a középen egy emelvényen állandó kempingcikk-kiállítás is lesz. Természetesen, ennek a boltnak a megnyitása nem azt jelenti, hogy a többi sportszerboltban nem lehet kempingezéshez, túrázáshoz szükséges cikkeket vásárolni. Sőt fokozatosan kialakítunk egy hálózatot úgy, hogy a város más pontjain is legyenek később a Váci utcaihoz hasonló jellegű üzletek. Az azonban biztos, hogy az áprilisban megnyíló Váci utcai kemping- és turistabolt ilyen jellegű felszerelése jóval gazdagabb lesz. Itt kívánjuk megoldani például a piackutatást; egyes cikkek készítésére, melyek nem tömeges igényt elégítenek ki, szerződést kötünk különböző ktszekkel. Valószínűleg ilyen módszerrel bővítjük a sátortípusok választékát, és így kapható majd ebben a boltban néhány kisebb, kényelmi célokat szolgáló cikk. — Mi kerül még a kempingbolt polcaira? — Azt szeretnénk, hogy itt a túrára, kempingezésre készülő vevő ne csak a sátrát, gumimatracát, hátizsákját vehesse meg, de mindazt, ami egy ilyen túrához, sátorozáshoz kell. Elemlámpát, horgászfelszerelést, elemmel működő sátorventillátort, konzervnyitót, motorosfelszerelést, bukósisakot csakúgy, mint melegítőt, anovákat, pulóvert. A szórakozásról sem feledkezünk meg: kaphatók lesznek a kempingben űzhető játékok, sportok felszerelése, sakk, társasjáték, tollaslabda, kempingtenisz ... Az első negyedév végén megjelennek az üzletekben a Tisza Cipőgyárban készült, sokak által keresett, könnyű, vízhatlan, terepjárótalpú, olcsó turistacipők. Szeretnénk a műanyagot egyre jobban felhasználni a túracikkeknél, elsősorban a habszivacsot, melyből kempingbútorok és -felszerelési tárgyak készülnek majd. Persze, sok tervünk van még, de ezekről nem beszélünk, mert nem szeretnénk olyan reményeket kelteni, melyekben aztán esetleg csalódniuk kell vevőinknek. Annyit azonban a hallottak alapján remélhetünk, hogy 1965 több örömet hoz a túrázás és kempingezés híveinek, mint az elmúlt év. 5 és 1/2 Pontosabban hat és fél. Ennyi ugyanis a fővárosban levő fedett teniszpályák száma. De ezek közül egy, az epzseben, olyan állapotban van, hogy Saroveczki Gyula, a teniszszövet-ség főtitkára szerint: — Helyrehozatala annyiba kerülne, mint egy új építése. Marad tehát öt és fél. Ennyi pályán kell átvészelniük teniszezőinknek a téli évadot. Nem is olyan régen — egykét éve — az áttelelést a pályahiányon kívül más is megnehezítette. A klubsovinizmus. A gazdaegyesületek nem nagyon adtak módot játékra azoknak, akiknek nem volt teniszcsarnokuk. Mi most a helyzet? Reggel 7-től este 10-ig A választ először az Újpesti Dózsa Németvölgyi úti fedett pályáján kerestük. Gyönyörűen rendben tartott pálya, fényárban úszó csarnok. A pályákon edzés folyik. Természetesen mind dózsások ... — Szó sincs róla — mondja Homolya Lajos, a belügyiek edzője. — Ezek a BVSC lányai. Nálunk különben is sok egyesület vendégeskedik. A klubhelyiségbe vezet. A fekete hirdetőtáblán ott függ a pályabeosztás. Mindennap reggel héttől este tízig valamennyi pálya foglalt. A dózsások nevei mellett fehér papiroson ott sorakoznak a vendégegyesületek nevei is. Spartacus, Tervhivatal, Előre, Vörös Meteor, VTSK, Gyárépítők. . . Ezenkívül a férfiválogatott itt edz hetente háromszor, itt játszik egy-egy alkalommal a női és a Galeakeret is. — Nem veszik igénybe túlzottan a pályát? — Azért van, hogy játszanak rajta — mondja az edző. — Esténként tíz után dolgoznak rajta a pályamunkások, reggelre rendbe hozzuk. Minél több munka van vele, annál jobban örülünk. Azt jelenti, jól kihasználtuk a lehetőségünket. Telt ház a Pasaréten és a Klapka utcában A Vasas-pályán barátságosan izzanak a hősugárzók. A lelátókon melegítők, sportzsákok és teniszütők hevernek. A pályán pedig itt is játék folyik. Kalauzunk ezúttal Vágó Róbert, a tornacsarnok gondnoka. — Nálunk is megfordul egy sor egyesület — mondja. — Összesen tizenöt sportkör legjobbjai kapnak edzéslehetőséget. Ezenkívül a női és az ifjúsági válogatott keret is többször játszik pályánkon. A női válogatottak másik főhadiszállása a Klapka utca. A pálya tulajdonképpen a honvédség tulajdona. Ez azonban nem jelenti azt, hogy más sportegyesületek nem kapnak módot itt a felkészülésre. Az egykori lovardában látogatásunkkor is zajlik az élet. Két pálya hálója feszül a csarnokban, no meg egy harmadiké is. Ez azonban nem igazi teniszpályát vág ketté, mert a háló mögött fal következik. Ez csak amolyan gyakorlópálya is: a félpályától eltekintve itt is ugyanaz a kép, mint a másik két teniszcsarnokban. Labda pattog a salakon, akinek pedig nem jut pálya, a sarokban gumikötelezik. És a pályabeosztás is ugyanazt mutatja: a Bp. Honvéd sportolóin kívül öt másik egyesület teniszezői is felkészülhetnek itt. És, természetesen, a válogatott keretek. — Ebben az évben nagyon jól kihasználják a fedett pálya lehetőségét — foglalja össze a látottakat Saroveczki Gyula. — Ez elsősorban a pályatulajdonos egyesületeknek köszönhető. Az előző évekhez képest nagyot léptünk előre. Reméljük, jövőre — ha újabb pályák épülnek — még jobb lesz a helyzet. (kereszty) Sikeresen működik a franciaországi rokkantak sportszövetsége A franciaországi rokkantak sportszövetsége Coubertin báró egyik mondatát tűzte zászlajára, amely szerint a sporthoz minden-kinek joga van. És a franciák igyekeznek is élni ezzel a joggal. A másfélmillió rokkantból a lelkesedéssel és szakszerűen végzett sportolás 4000 embert már teljesen meggyógyított és visszaadott a társadalomnak. A francia rokkantak sportszövetsége 1954. július 31-én alakult meg, és azóta egyre nagyobb szerepet játszik hazai és nemzetközi viszonylatban. Tagjai közé tartozik az észbeli fogyatékosokon kívül minden rokkant és lehetőséget adnak mindenkinek a gyógyulásra — a sport áldásain keresztül. Jelenleg a rokkant sportolók átlagos életkora 40 év, ez azonban fiatalodási irányzatot mutat. A tagoknak évenként 20 frankot kell fizetniük, és ezzel jutányos áron látogathatják a különböző, számukra kijelölt sportpályákat és létesítményeket. Részükre 13 sportágban rendeznek versenyeket: síelésben, kosárlabdában, tekézésben, asztaliteniszben, vívásban, úszásban, íjászatban, kerékpárostúrázásban, atlétikában, autózásban, kerékpározásban, röplabdában és vitorlázásban. ^\\\\\\\\W\\VCWXV\\\Vv\\\\N^^^ | BEVÉTELEK | Mióta Montecuccoli osztrák császári tábornok a hadviselés mindhárom alapfeltételét lakonikusan a pénzben jelölte meg, könnyű az anyagi feltételek jelentőségére megragadó módon felhívni a figyelmet. Nem valljuk ugyan, hogy a sportmozgalomban is mindenható ereje lenne a pénznek, hiszen ha így lenne, akkor a szigorúan anyagias alapon, üzleti vállalkozásként működő profi kluboknak minden esetben diadalmaskodniuk kellene a nem hivatásos sportolókat foglalkoztató egyesületeken. A gyakorlat azonban igazolja, hogy ez nincs így. Sőt a bajnokok, a kiváló játékosok, a nagy versenyzők sokaságának a példája tanúskodik róla, hogy a tehetség és az akarat diadalmaskodni képes még a legrosszabb anyagi feltételeken is. De ha nem is ismerjük el a pénz, az anyagi feltételek mindenhatóságát, azt feltétlenül hirdetjük, hogy a rendszeres sportoláshoz minden szinten elkerülhetetlenül szükség van anyagiakra, az élvonalban pedig kifejezetten csak akkor lehet versenyben lenni a világ legjobb sportolóival, ha anyagi feltételeink átlaga legalább eléri a versenytársakét. Pénzre tehát minden sportszervezet működéséhez szükség van, a kérdés csupán az, hogy mennyire és még inkább az, hogy honnan származik, honnan szerezhető meg a szükséges pénzösszeg. A kapitalista országokban a tömegsportban résztvevők, tehát az alapfokon sportolók színte százszázalékosan maguk fedezik sportolásuk költségeit, az élsportot pedig részben az állam, részben szervezetek, részben pedig mecénások támogatják. Nálunk a tömegsport és az élsport fejlesztésének terheit egyaránt túlnyomórészt a társadalom, illetve az állam vállalja magára. Felszabadulásunk lassan húsz esztendeje alatt annyira hozzászoktunk ehhez a kényelmes helyzethez, hogy hajlamosak vagyunk sültgalamb-várók módjára mindent csak az állami-társadalmi támogatás összegétől függővé tenni. Pedig a sport nemcsak társadalmi ügy, hanem kinekkinek a magánügye is. Úgy illik tehát, hogy aki szereti a sportot, aki szívesen sportol, az adott feltételeket a maga anyagi és erkölcsi hozzájárulásával is javítgassa, fejlessze. Van is erre szépen példa. Elég ha csak a társadalmi munkában épített sportpályák százaira utalunk, vagy a lelkes sportemberek tízezreire, akik ingyért, sportszeretésből végzik vezetői, szervezői munkájukat. Fejlődés tapasztalható a tagdíjbevételekben is, ami a sportegyesületi tagok minimális, sokszor szinte csak eszmei hozzájárulása az anyagi alap növeléséhez. A legnagyobb lehetőséget azonban szinte minden sportegyesület számára azok a forintok jelentik, amelyek a versenyek, a mérkőzések nézőitől, tehát a szurkolóktól, a sportkedvelőktől származnak. Úgy véljük, hogy ebben a tekintetben még nagyon messze vagyunk lehetőségeink határától. 1962-ben 39 millió, 1963-ban 40 millió, 1964-ben előreláthatólag — a felmérés ugyanis még tart — 42 millió forintra rúgott a sportrendezvények összbevétele. A tervek 1965-re 47 milliós rendezvénybevételt írnak elő. Ha azonban meggondoljuk, hogy szervezetlenség, rossz előkészítés, hiányos propaganda, nemtörődömség miatt milyen sok egyébként érdekes, jó színvonalú sportesemény került az utóbbi esztendőkben is megrendezésre a nézők szinte teljes kizárásával, akkor láthatjuk igazán, hogy a 47 milliós előirányzatot bizony kis ügybuzgalommal alaposan túl lehetne teljesíteni. S ez jó lenne általában a magyar sportnak, de különösen azoknak a sportegyesületeknek, amelyek bevételeiket ily módon fokozni tudnák. ] 12 ország legjobbjai a csehszlovák nemzetközi asztalitenisz-bajnokságon — Távbeszélő-jelentésünk. (Prága, január 31.) Fokozott érdeklődés előzi meg a csehszlovák nemzetközi asztaliteniszbajnokságokat, 12 ország legjobbjai jelezték részvételüket a hétfőn kezdődő viadalra. Vasárnap már megérkeztek az angolok, a svédeik, a jugoszlávok, az osztrákok, a lengyelek, az NDK, az NSZK sportolói és a magyarok is. Rendkívül erős a mezőny, az európai asztaliteniszsport legjobbjai adnak egymásnak találkozót a Vinohrady-stadionban. Alser, Johansson, Korpa, Vecke, Barnels, Neale, Shannon, Rowe, Buchholz, Kriegelstein neve már egymagában fémjelzi a csehszlovák nemzetközi bajnokságot. Itt nyerni tehát egyáltalán nem lesz könnyű. A háromnapos verseny hétfőn reggel a csapatmérkőzésekkel kezdődik. A női és a férfi csapatversenyben egyformán 12— 12 együttes vesz részt, a csehszlovákok több csapattal rajtolnak. A magyar férfi csapat az NSZK—Csehszlovákia II találkozó győztesével, a női csapat pedig a Jugoszlávia—Lengyelország győztesével kerül először szembe. Kozák Mihály Hétfő, 1965. február 1. – Vihar után NAPSÜTÉS A kosárlabdasport hívei közül még sokan emlékeznek az 1962- 63-as bajnokság végküzdelmeire, amikor a DVTK férfi csapata hosszú idő után ismét kiesett az NB 1-ből. A kiesés fájó volt, de hasznos. Megszületett az elhatározás bizonyítani kell és visszakerülni az NB I-be! Letek László, a csapat edzője az NB II-s mérkőzéseket arra is felhasználta, hogy szakítson a diósgyőriek „hagyományos zónavédekezési” formájával és az emberfogásos védekezés változatait gyakoroltatta, kiegészítve új taktikai és technikai elemekkel. Edzéstervében azt tűzte ki célul, hogy csapata a bajnokságot követő osztályozó mérkőzéseken érje el csúcsformáját. Tíz osztályozó mérkőzés közül kilencet megnyert a DVTK és megnyerte az NB II abszolút bajnokságát is. Annak ellenére, hogy a bajnoki küzdelmekben 28 mérkőzésein 21 játékos jutott szóhoz, az eredményt egy jól összeszokott együttes érte el. Judt, a csapatkapitány 28, Letek, Király, Héresz 27—27, Králik 26, Szabados 25, Almeder I 23 mérkőzésen szerepelt. Ezeket az idősebb, tapasztalt játékosokat nagyszerűen egészítették ki a tehetséges fiatalok: Monori, Szabó, Harcos, Almeder II, Sztanev. És amikor a játtékosok nevét említjük, nem hagyhatjuk el a veteránnak számító Káló Istvánt, akit a csapat nélkülözött a bajnoki mérkőzéseken, mert bejelentette visszavonulását. Amikor azonban az osztályozó mérkőzésekre került a sor, újra csatasorba állt. E példamutató elhatározás szinte megsokszorozta a fiatalok harci kedvét az osztályozókon, de segítette őket Káló István nagy tapasztaltsága, higgadt játéka is. A diósgyőri szurkolótábor mindig nagy érdeklődéssel figyelte a kosárlabda-szakosztály eredményes munkáját. Most is várakozással tekint a bajnoki rajt elé. — Milyen elhatározással indulnak az új bajnoki küzdelmeknek? - tettük fel a kérdést Papp József szakosztályvezetőnek. — A múlt évi eredményes szereplés fokozott munkára ösztönözte a szakosztály vezetőségét és a sportolókat. Felkészülésünket azzal az elhatározással kezdtük el, hogy biztosítani kell bennmaradásunkat az NB I-ben. Ha változatlan marad a csapat küzdőszelleme, fegyelmezett csapatjátéka, nem lehet baj az NB I-ben sem. Hiszen a csapatban NB I-es rutinnal rendelkező játékosok vannak szép számmal, de még többen tehetséges fiatalok. Több csapatunk szerepel az alsóbb osztályokban, a nevelőmunkára fektetjük a súlyt, amely kiterjed a játékosok tanulmányi, munkahelyi eredményeinek ellenőrzésére is. Mindez záloga lehet a sikernek ... Nemes Péter