Népsport, 1966. december (22. évfolyam, 245-264. szám)
1966-12-19 / 258. szám
Vasárnapi jelentések Európa labdarúgásáról A kontinens légterében áthúzódó meleg légtömegek megmentették az újabb gondoktól, problémáktól a labdarúgó-szakembereket: ezen a héten Európa-szerte csak kevés mérkőzés maradt el köd, hóvihar stb. miatt. Tamping csúcsot döntött Arugsiáben a hét mérkőzése a londoni West Ham a Chelsea rangadó volt. A játékosok Angliában is fehér hollónak számító gólözönnel, tízgólos döntetlennel „kedveskedtek" a 47 ezer szurkolónak. Egyes lapokat úgy is könyvelik el, mint kellemes a karácsonyi ajándékot, és a lejátszott mérkőzés boncolgatésával szeretnék megtalálni a lehetőségét annak, hogy a további összecsapások is ennyire eredményesek, gólokban bővelkednek ,a *1*nek. A mérkőzés a West Ham fölényével kezdődött, Brabrock és Peters révén 2:0 arányú vezetésre tett szert, de a félidő végéig a Chelsea szépíteni tudott. A II. félidőnek az első húsz perce fergeteges iramot és■ hat szenzációs gólt hozott. A Chelsea elhúzott3:2-re, majd a közönség hatalmas biztatása közepette a West Ham fordított a játék képén: 5:3-ra vezetett. A 80. percben Tarmboung 11- esből egy gólra csökkentette a hátrányt, majd a volt angol válogatott bal szélső az utolsó percben szédületes lövéssel ki is egyenlített, és ezzel vissszahozta a sírból az egyik pontot.Bambing ezzel a 129. góljával csúcsot javított a Chelseán belül. Az első gólt 1959-ben szereztek szintén a West Ham ellen .. . A Chelsea pontszerzése kapóra jött a nagy formába lendült Manchesternek, ezen a héten is két pontot hozott el idegenből, a West Bromwich Albion ellen. Az I. félidőben hét gól esett, szünet után csak küzdelem folyt a pályán, így Herd mesterhármasa és Dennis Law fejese biztosította a 4:3 arányú győzelmet. Angliában elékeztek az idény közepéig. A legtöbb csapat 21 mérkőzést játszott. Matt Bueby együttese, a Manchester United két ponttal vezet a bajnoki listán, és egyes angol szakírók szerint most már nehéz lesz őket befogni. Továbbra is kritikus helyzetben van az Arisénál, mert bár kéthónapos szünet után végre győztek a saját közönségük előtt, de még mindig a kiesési zónában tartózkodnaik. Az utóbbi hetek viharos öszszecsapásai után megelégedéssel vették tudomásul az angolok, hogy a heti forduló csendes volt. Senkit sem állítottak ki, csupán hét játékos neve került be a bírók noteszébe. A góllövőlistát Hurst (West Ham) vezeti 21 góllal, 2. Davies, (Southampon) 19, 3. Lockhead (Burnley) 16 góllal. Tambling, Law-val és Doogannal (Leicester City) a negyedik helyen van, valamennyien 15 gólt rúgtak.tak, továbbá egy ízben megnyerték a kupát és háromszor szerepeltek a döntőben. Szorosan mögötte van. Arkagyev, az ismert vívóvezető ikertestvére, aki ugyancsak hat bajnokságot nyert csapataival, négyszer volt helyezett, négyszer védték a kupát és egyszer játszottak a döntőben. Az eredményes edzők sorába tartozik még Maszlov, az idén bajnokságot és kupát is nyert kijevieknek a mesteredzője is. Érdekes, hogy Maszlovnak ugyanilyen bravúrja volt 1960- ban a Torpedó Mosztivával is. . . A fiatal edzők közül Szimonyan, a Moszkvai Szpartak egykori válogatott középcsatára került a fényszórók kereszttűzébe, ■aki együtteseivel, a Szpartakkal 1962-ben bajnokságot, 1963-ban és 1965-ben pedig kupát nyert. .Szimonyan pillanatnyilag Kacsaimnál együtt a szovjet olimpiai válogatott felkészítési tervén dolgozik. A lap megemlíti, hogy a kimutatás nem lehet teljes, mert olyan kitűnő szakemberek, mint például Kacsalin, idejük nagy részét a Szovjetunió válogatottéi-val való törődésre fordították. S Kacsalin nevéhez nem fűződik elnyert bajnoki cím, viszont az ő vezényletével hódították el . Melbourne-ben a szovjet labda- rúgók az aranyérmet a vetélytársak elől. Kacsalin volt az edzője annak a csapatnak, amely Franciaországban megnyerte a Nemzetek Kupáját stb. Egyébként a szovjet élvonalbeli csapatoknak a többsége pillanatnyilag külföldön szerepel, az olimpiai válogatottal, az ukrán utánpótás-válogaottal együtt. Eredményeikkel odahaza általában elégedettek, mert mérkőzéseik zömét megnyerik. A milánói szurkolók számára izgalmas rangadó van hátra decemberben: az év utolsó napján a San Siróban az Inter a Juventusszal mérkőzik! Olaszország. I. osztály, A- csoport: Bologna—Brescia 2:0, Fogigia—Roma 2:2, Lamerossi— Manitova 2:2, Baroo—InternazioSaante 1:0, Lecco—Spal 1:1, Milán —Atalanta 0:0, Napoli—Cagliari 1:0, Torino—Fiorentina 2:2, Venezia—Juventus 0:2. Elmaradt mérkőzések: Fiorentiima—Lamerossi (I. 4.), Spal—Mirem. Olaszország. I. osztály, B- csoport: Gutatiki—Alessamdria 1:0, Catanzaro—AS Reggolma (Reggio Canaibria) 1:1, Genoa— Vedrese 2:0, Livorno—Novara 0:0, Messima—Potenza 4:1, Modena— Pisa 2:2, Palermo—Sampdoria 0:1, AC Reggiana (Reggio Emilia)—Salernitania 3:1, Savonia— Arezzo 3:2 (a jelentés szerint ez volt az eredmény 3 perccel a befejezés előtt), Verona—Padova 0:0. 1. Juventus 12 8 3 1 17: 4 19 2. Inter. 12 9 1 2 23 : 6 19 3. Cagláari 12 6 4 2 14: 2 16 4. JSTnoold 12 7 2 3 12: 6 16 5. Bologna 12 7 2 3 20:12 16 6. Roma 12 6 3 3 12:10 15 7. Fiorent. 11 5 4 2 21:10 14 8. Torino 12 2 7 3 12:11 11 9. Mamtova 12 1 9 2 9:11 11 10. Milán 11 2 6 3 12:13 10 11. Spal 11 3 4 4 9:10 10 12. Brescia 12 2 6 4 7:10 10 13. Atafenta 12 3 4 5 12:23 10 14. Lamerossi 11 2 5 4 9:11 9 15. Lazio 12 2 5 5 8:15 9 16. Lecco 12 1 4 7 6:16 6 17. Foggia 12 2 2 8 10:27 6 18. Venezia 12 — 5 7 8:24 5 1. Sampd. 14 6 8 — 17: 6 20 2. Varese 14 8 3 3 16: 6 19 3. Modena 14 6 6 2 17:15 18 4. Catanz. 14 7 3 4 19:16 17 5. Potenza 14 6 4 4 15:13 16 6. Catania 14 6 3 5 14:12 15 Pisa 14 3 9 2 7: 6 15 8. Messina 13 4 6 3 14:10 14 9. Reggina 14 4 6 4 10:10 14 10. Salem. 14 5 4 5 13:14 14 11. Padova 14 3 8 3 12:13 14 12. Genoa 14 4 5 5 13:12 13 13. Livorno 14 4 5 5 13:14 13 14. Palermo 14 4 5 5 8:10 13 15. Reggiana 13 3 6 4 10:13 12 16. Novara 14 3 5 6 9:13 11 17. Verona 14 2 7 5 6:14 11 18. Arezzo 14 4 2 8 18:18 10 19. Savona 14 3 4 7 9:17 10 20. Alessand. 14 2 5 7 14:22 9 Elmaradt mérkőzés: AC Reggiana—Messina. Portugália. Benfica— Setubal 1:0, San Joamemse— Betemenses 0:0. FC Porto—Beira-Mar 4:1, Quimaraes—Braga 3:2. Academica — Leixoes 2:1, AtJetico— Verzim 4:1. Sporting—CUF 3:1. 1. Benfica 19 pont, 2. Academtca 17 p. Belgium. A 14. fordulóban a Standard Liege 1:1 arányban döntetlenül mérkőzött az Antwerpen csapatával, és jelenleg» táblázat 5. helyén á,ll. R z NDK-htsn várgák n BonSicát Az NDK labdarúgópályái csendesek. Karbantartási munkálatok folynak, a játékosoknak egy része szabadságra ment. Február közepéig szünetel a bajnokság, és egyik csapat sem megy portyára. De azért a színfalak mögött náluk is pezseg az élet. A berlini „Rozmaringban és Brazilban", a német szakembereknek és törzsszurkolóknak a kedvenc találkozóhely,in még ma is órákig vitatkoznak a nagy szenzációt keltő edzőtanfolyamnak egyes előadásairól, Ramseynek, a világbajnok angol válogatott edzőjének egy-egy megállapításáról. Divatos téma lett most a fejlődés irányának a boncolgatása, annak találgatása, hogy merre halad a labdarúgás? Természetesen különböző nézeteket valló csoportok alakultak ki. Vannak akik amellett kardoskodnak, hogy előbb utóbb meg kell változtatni a szabályokat, még többen azok, akik ellentmondanak nekik! Sokan hangoztatják, hogy újra a technikai fejlesztés felé kell fordítani a figyelmet stb. És természetesen állandóan napirenden van a nagy esemény: a Benfica szerdai vendégszereplései Lipcsében, a 100 000 nézőt befogadó stadionba várják a portugál bajnokcsapatot, ahol a VVK-ban első mérkőzésüket játsszák majd a Lokomotival. Nagybetűs plakátok toborozzák mindenfelé a közönséget, s talán érdekes lehet, hogy a világbajnokság tapasztalata alapján Eusebiót többre értékelik, mint a brazilok fekete csillagát, Pelét. . . . Szovjet edzők a mérlegen A kb. kétmillió példányban megjelenő Futbol című szovjet hetilap érdekes összeállítást készített azokról az edzőkről, akik elsőosztályú csapatoknál működtek és működnek 1936, az első szovjet bajnokság, és az első kupadöntő óta. Ebből az összeállításból kiderül, hogy a legeredményesebb szovjet edző Jakusev (a Dinamó Moszkva, a Dinamo Tbiliszi é© jelenleg a Pahtakor szakvezetője), akinek a csapatai hat bajnokságot nyertek, hatszor másodikak, kétszer harmadikak vol Az Egri Dózsa, labdarúgó-csapatának dicsőségtáblája megalakulása óta. 1961. Egri Dózsa néven először szerepelnek a legjobb egri labdarúgók. 1961—62. NB II. Északkeleti csoport, 1. helyezés. 1862—63. NB II. Keleti csoport, 9. helyezés (a 2—8. helyezettek az NB I B-be jutottak). 1963. Egyidényes bajnokság. NB II. Keleti csoport, 1. helyezés. 1964. NB II. Keleti csoport, 2. helyezés. 1965. NB II. Keleti csoport, 1. helyezés. 1966. NB I B, 1. helyezés. Amikor az év elején Szentmarjay Tibor edző vezetésével az újonc Egri Dózsa Dobogókőn megkezdte az alapozást, a legtöbb hazai szurkoló így summázta az egri óhajt: „Ha sikerül megkapaszkodnia az NB I B- ben együttesünknek, akkor nagyon elégedettek lehetünk.” Az egyesületi vezetőség álláspontja hasonló volt. Az új edző kemény munkára fogta a játékosokat, folyton ezt hajtogatta: „Ennek a munkának még hasznát veszítek majd . ..” Közel negyven edzés után az egriek elhagyták Dobogókőt, s erőben, jó hangulatban gyarapodva folytatták otthon az edzéseket. Aztán megkezdődött az eddigi Hétfő. 1966. december 19.2 MekSoudi öt napja hölyiön — de gát játszik... A francia bajnokság első „tavaszi" fordulójában akövetkező eredmények születtek: St. Étienne— Toulouse 3:0, Lyon —Nantes 1:2, ACP Sedan — Lens 3:0, Lillé — Reims 1:1, Monaco—Strasbourg 1:1, Nimrs— Angers 1:4, Valenciennes—Marseille 2:1, Rennes—Bordeaux 0:1, Stad© de Paris—Rouen 1:2, Sochaux—Nice 4:0. Néhány szó a fordulóról: ASt Etienne biztosan győzött, annak ellenére, hogy egyik legjobb csatára — öt napja böjtök azaz csak egyszer eszik napjában. Mekloufi hithű mohamedán, tizenharmadika óta vallásának rendelkezései szerint, önmegtartóztató életet, él. Ennek csak egyik pontja, hogy egyszer, este vehet magához könnyű ételeket, de a csatáron ez egyáltalán nem látszik meg. Most, a Toulouse ellen is igen jó formában játszott. A Nantes győzelmével kapcsolatban el kell mondani, hogy De Miichele újra elfoglalta a csapatban a helyét. Meggyógyult a többi sérült — köztük Gondét — is, de Arribas úgy döntött, hogy egyelőre nem szerepelteti őket, nehogy visszaessenek . .. A Lens veresége teljesen, megérdemelt. Georges Lech mellett most játszott testvére, B. Lech is, de a két fiú nem értette meg egymást. A forduló meglepetése a nizzaiak súlyos veresége volt. Tartalékosan álltak ki: Rodzik helyén egy amatőr játékost , Albertét próbálták ki, aki nem váltotta be a szerepléséhez fűzött reményeket. Az élmezőny: 1. sz. Etienne 28 2. Nantes 27, 3. Len® 24, 4. Lillé 23 (31:24) és Strassbourg 26 02:30). Az Enter második veresége A Herrerák harca tehát tovább folyik, s úgy látszik, most Heribertónak kedvez a szerencse: a 12 forduló után az olasz bajnokságban a Juventus feltornázta magát az élre! Azonos pontszáma van az idei bajnokságban most második vereségét elszenvedő Interrel. Megismétlődött tehát a négy évvel ezelőtti eset. Karácsony táján akkor is éppen ilyen körülmények között talált magára a torinói csapat és vette át a milánói fekete-kékektől az elsőséget a bajnoki táblázaton. A Verezia ellen 2:0-ra győzelmet aratott Juventus most is igazolt a felfelé ívelő formáját. A mérkőzés sportszerűtlen jeleneteikben is bővelkedett, a játék három percig szünetelt. A velenceiek ugyanis vitatták Salvadore góljának jogosságát és az I. félidő végén a játékvezető le is küldte a pályáról a hazai csapat jobbfedezetét. De még utána sem higgadtak le a kedélyeik: néhány perccel később a Juventus 11-eshez jutott, és beállította a végeredményt . .. Az Inter Rómában, a Lazio ellen, most már valóban fáradt csapat benyomásét köttette, étter vállán játszottak H. H. fiai. Mazsola ugyan most is jól kezdett, mindjárt az elején nagy kapufát is rúgott, mégis a 35. percben D'Amato góljával a római csapat szerezte meg a vezetést. A második félidőben pedig erősen védekező játékkal tartani tudta az eredményt... A táblázaton a Napoli beérte a Cagliariit (otthon Orlando góljával győzte le vetélytársát). Nagy örömmámor fogadta a stadionban az Argentínábó visszatért Sivorit, aki a csapat legjobbja volt. Altfini ezúttal két hatalmas erejű bombával találta el a kapufát. A Vasas Kupában első a Vasas birkózócsapata A vasasszakszervezet által minden, évben megrendezett birkózó kupaversenyen a ,,hazai csapat” magas pontfölénnyel győzött. A legérdekesebb küzdelem pehelysúlyban, alakult ki, ahol Szabó és Baracsi között még a mérlegelés sem tudott dönteni, s így holtversenyben végeztek az első helyen. Eredmények: Felnőttek. Lepkesúly: 1. Pepp (Csepel), 2. Major (Vasas), 3. Banai (Sárvári Vasas). Légsúly: 1. Gorda (DVTK), 2. Gyesike (Ganz-MÁVAG), 3. Szabó (Esztergom). Pehelysúly: 1. Szabó (Vasas) és Baracsi (Csepel). 3. Rácz (DVTK). Könnyűsúly: 1. Wágner (Vasas), 2. Seres (Kiskunfélegyháza), 3. Hermann (Dunaújváros). Váltósúly: 1. Deli (Vasas), 2. Tiszeklker (Vasas), 3. Molnár (Vasas). Középsúly: 1. Bajkó (Vasas) 2. Agócs (Csepel), 3. Riheczky (Csepel). Félnehézsúly: 1. Hajdú (DVTK), 2. Zsótér (Csepel), 3. Porók (Esztergom). Nehézsúly: 1. Kozma (Vasas), 2. Pállay (Vasas). Serdülök. Lepkesúlytól felfelé. Berecz (Törökszentmiklósi, Danczi (Vasas), Bodor (Vasas), Cseh (Kiskunfélegyháza), Baráth (Vasas), Seres (Erskánfélegyháza), Körösi (Vasas), Juhász (Diósgyőr), Porteleki (Diósgyőr), Zagyva (Ózd). A pontverseny végeredménye: 1. Vasas 74 pont, 2. Csepel 26 p, 3. Diósgyőr 22 p. Váratlan, sőt páratlan bravúris Egri Bassa Az Ebe Játékja — talán a legérdekesebb, legfurcsább magyar bajnokság. A 11. helyen kezdett az egri Bla-fehér gárda, de a harmadik forduló után már mindössze háromszor volt az 5. helyen (lejjebb sohasem!). Az ötödik forduló után a 3. a 15. után a 4. a 20. után az 5. a 25. után (5 héten át) az első. És csak a 30.-ban előzte meg a Szeged, a bajnok (az egriek viszont azzal vigasztalódhattak, hogy Egerben is, Szegeden is kétvállra fektették a SZEAC-ot!) A bajnokság befejeztével Szentmarjay edző elsősorban azokat emlékeztette a dobogókői szavaira, akik néha kissé fanyalogva „gyúrták” a km-eket, gimnasztikai gyakorlatokat, a sok-sok rövid vágtát stb.,__stb. — Akkor tudtunk erősíteni, amikor arra a legnagyobb szükség volt, a hajrában — emlékezik vissza az edző. — A 21—28. fordulóban (tehát a csapat feljutásáig), 8 mérkőzésen 13 pontot szereztünk, 5 győzelem és 3 döntetlen volt ennek az időszaknak az eredménye... A 29. és 30. fordulóban, amikor feljutásunk már biztossá vált , kétszer vereséget szenvedtünk. Hatszor volt úgy, hogy a mérkőzés után elsők lehettünk volna. Nem sikerült! Hetedszerre — sikerült! A legjobbkor! Akkor, amikor a csapat nem győzött, viszont a riválisok kikaptak. De hát miért éppen ez lett volna „szabályos”, s amikor az NB I B-ben legtöbb-ször minden a feje tetejére állt?__Mert, ha nem így lett volna, hogyan kerülhetett volna például egy csapat passzív gólaránnyal az NB I B-be? És lehetne tovább sorolni... Azt mondják az egriek: minden mérkőzésük „sorsdöntő” volt, a legérdekesebb mégis a 30, az utolsó volt. A nagymúltú MVSC-nek a bentmaradása, az első helyezett Egernek a bajnoksága függött a találkozótól. És győzött az utolsó (miért éppen ez a mérkőzés végződött volna a bajnoki táblázat „törvényeinek” megfelelően?). Amikor ugyanis már szinte mondjanki biztosra vette a kettős bravúrt (NB I-be jutás és bajnokság), a csapat kicsit „megbotlott”. Ezt a botlást azonban közvetlen a 29. mérkőzés előtt bármelyik NB I B-s együttes szívesen vállalta volna. Hiszen akkor már az egri újoncnak sikerült az, ami a hét, NB I-et is megjárt NB I B-snek nem sikerült. A jelenlegi együttes jó néhány játékosát még az NB III-as csapattól örökölte. Ennek az évnek az elején az edző négy új játékost épített csapatába , sikerrel. Vannak, akik a szerencsét is emlegetik az egriek bejutásával kapcsolatban. Hogy is néz ki ez a „szerencse”? Legnagyobb ellenfelei közül a Debrecent, a BVSC-t, a Ganz- MÁVAG-ot idegenben győzte le, a hajósok Szegedet tavasszal és ősszel egyedül az egrieknek sikerült legyőzniök. A MÁV-DAC ellen ősszel Egerben 2:0-ra vezettek,, az utolsó 10 percben vesztették el az egyik pontot. A Komló elleni egri mérkőzésen óriási gólhelyzetek kihagyása után a 77. percben az egri Ataxad (?!) szerezte meg a komlóiak győztes gólját__ Ha nincs ez az öngól, akkor az Eger a bajnok! Hát így fest az a bizonyos egri szerencse... A legtöbbször szerepelt játékosok csapata (zárójelben: ki hányszor játszott): Papp (18) — Mészáros (30), Kiss (23), Winkler (39), Szász (22), Alaxai (27), Nagy Károly (15), Sárközi (27), Zilahi (25), Varga (26), Csizmadia (24). Rajtuk kívül játszott még Faliszek (15), Harus (14), Kovács (12), Prommer (10), Szabó L. (3), Üsztöke (2), Szabó B. (1). Nagy Károly tavasszal történt eltávozása után Prommer, illetve Faliszek játszott jobb szélen. A csapat 42 gólja közül a legtöbbet Sárközi (12) és Varga (11) szerezte. A védelem oszlopa a kitűnő alakú, kemény Kiss (28 éves), a csatársor „karmestere” pedig az egykori del- szereni Zilahi (30) volt. Alaxainak (26) a feje. Sárközinek és Vargának a lába ért „aranyat”, de legtöbbször a többiek is minddent megtettek, amire erejükből és tudásukból futotta. Az egri átlagéletkor nem magas, 25 év (hatan 26-on felüliek). A két 19 éves (Sárközi és Kovács) a legfiatalabb, a 30 éves Zilahi a legöregebb, ő a hátravont középcsatár szerepében szinte egész éven át igen jól játszott. Középen a 190 cm magas Ajaxas, hátul pedig a nagyszerű adottságokkal rendelkező Kiss János emelkedett ki. Ami érdekes, figyelemre méltó és a csapat jó szereplését illetően feltétlenül megemlítésre kívánkozik: a 11 játékos közül 9 nős, heten tanulnak, iskolába járnak. Faliszek 4:2-del végezte a gimnázium I. osztályát. Egerben sem ritka az idegenbeli mérkőzésre tankönyvvel utazó labdarúgó ... S ami szintén feltűnő: úgyszólván évenként (néha évente kétszer is) váltakoztak a szakosztályban az edzők. Molnár Péter, Juhász Attila, Kemény Tibor után jött a csapat volt játékosa, Szentmarjay Tibor. Az NB I-ben szintén ő irányítja majd a csapatot. Egerben nagyon szeretik a sportot. Elültették a sport szeretetét már a régebbi időit kiváló úszói, vízilabdázói. Hasonlóan az előbbiekhez, nagyon szeretik a labdarúgást is, amit a 15 egri NB I B-s mérkőzés 76 000-es nézőszáma is bizonyít. Ami viszont meglepő: a sokkal izgalmasabb őszi idény 7 mérkőzését úgyszólván fele annyian (28 000) látták, mint a tavaszi nyolcat (48 000). A BVSC elleni (1:3) mérkőzésen 10 000 egri szomorkodott, az őszi fővárosi viszszavágó (2:0) 5000-es nézőserege közül viszont 1500-nál is több egri örvendezett (ennyien kísérték a fővárosba a csapatot). Különben az egriek 30 mérkőzését 128 000-en látták. Legkevesebben (500) Győrött, legtöbben Debrecenben (15 000) voltak rájuk kíváncsiak. De a győrieknek és a debrecenieknek nem sok örömük tellett a mérkőzésben (pontosabban saját csapatukban), mindkét helyen az egriek győztek. Győrött az NB I B legfurcsább (5:4) eredményével (9 gól egyedül ezen a mérkőzésen esett, sőt nyolcra, ill. hétre sem futotta egy mérkőzésen az NB I B-s csapatok erejéből. A váratlan, sőt páratlan egri sikerben nagy része volt a lelkesedésnek — de természetesen nemcsak ennek! A nagyszerűen sikerült felkészülésnek, a jó taktikának, a taktikai fegyelmezettségnek, s nem utolsósorban a tudásnak is jelentős szerepe volt a mérkőzések eldöntésében. Arról nem is beszélve, hogy egy-egy nehezebb feladat a kitűnő kiiektívát maximális erőkifejtésre késztette ... Az ünnepek az előző vasárnap a jól megérdemelt ezüstérmek és az ajándékok átadásával vécét értek. Rövidesen elkezdődnek ismét a dolgos hétköznapok, s ha a rokonszenves egri labdarúgók úgy készülnek majd mint az előző években, bizonyára tovább erősödik majd a város labdarúgása és sok örömük ♦élik a város 'aktinak az Egri Dózsa labda'"’ cé'ben . .. Nagy József Szentmiklósi második lett Moszkvában A moszkvai nemzetközi műkorcsolyázó-versenyen a nők szabadon választott gyakorlata után a német Klausner megelőzte Szentmiklósi Zsuzsát. Végeredmény: 1. Klausner (NDK) 975,3 pont, 6 hsz... 2. Szentmiklósi (magyar) 960, 11 hsz........ 9. Wágner (magyar) 648.9. 43 hsz. 10. Sarkadi (magyar) 822.4 . 50 hsz. I !ISZA^|V^RLET^HFZ»|AZ UTAZÁSI BÉRLETEK HAVI ÉRTÉKSZELVÉNYEI 1 AZ^ÉRTÉKSZELVÉNYT ^IT AZ ELŐZŐ HÓ-25 TŐL MÁR MEGVÁLTHATÓK !