Népsport, 1970. július (26. évfolyam, 153-178. szám)
1970-07-02 / 153. szám
LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚG ontaerdélci torna Ifjúsági Kupa 1945-1970 A SZOT sportalosztálya, az MLSZ-szel karöltve július 5—11. között nemzetközi ifjúsági labdarúgótornát rendez. A torna célja, hogy segítséget nyújtson a sportegyesületekben folyó utánpótlás-nevelés helyzetének felmérésére, tehetséges fiatalok felkutatására, s megkönnyítse a jövő évi UEFA-csapat kialakítását. Az Ifjúsági Kupa 1945—1970 elnevezésű tornán négy külföldi és négy magyar együttes vesz részt. A hazai színeket szakszervezeti válogatottak képviselik, mégpedig: a vasas-, a bányász-, a vasutasszakszervezet és az ÉDOSZ csapata. A vendégek között találjuk a moszkvai Szpartakra és Torpedóra épülő szovjet szakszervezeti ifjúsági válogatottat, az NDK-beli FC Magdeburgot, a lengyel SC Stahl-t és az olasz AS Casale Monferratót. A magyar csapatokat kitűnő szakemberek készítik fel a küzdelmekre, akik széles körű válogatás után állították össze az egyes kereteket. A bányászokat Szűcs György, az élelmezésieket Friedmanszky Zoltán, a vasasokat Vadász Károly, a vasutasokat Gyarmati János irányítja. A csapatokat a kiírás szerint két négyes csoportba osztják. Az elsőben szerepel az FC Magdeburg, az SC Stahl, a Vasas- és a Bányász-válogatott, míg a másodikban Moszkva, az AS Casale, az ÉDOSZ- és a Vasutas-válogatott. A selejtezőmérkőzések július 5-én, 7-én és 9-én Tatabányán, Kecskeméten, Szolnokon, Dunaújvárosban, Salgótarjánban és Székesfehérvárott kerülnek sorra. Az első három hely sorsát eldöntő mérkőzések július 11-én a csepeli stadionban lesznek. A találkozókon NB I-es játékvezetők működnek közre. A szervező bizottság a győztesnek járó Ifjúsági Kupa mellett külön díjazza a legsportszerűbb csapatot és játékost, valamint a torna legjobb és legeredményesebb játékosát. A SZOT sportalosztálya, az MLSZ és a Csepel úgy határozott, hogy a döntő mérkőzés bevételét az árvízkárosultak javára ajánlja fel. A torna műsora: Július 5. Tatabánya: Vasutas-válogatott— Moszkva, Bányász-válogatott— Magdeburg. Kecskemét: Vasasválogatott—SC Stahl, ÉDOSZ- válogatott—AS Casale. Július 7. Dunaújváros: ÉDOSZ-válogatott —Moszkva, Vasas-válogatott— Magdeburg. Szolnok: Bányászválogatott— SC Stahl, Vasutasválogatott—AS Casale. Július 9. Salgótarján: Vasas-válogatott— Bányász-válogatott, AS Casale— Moszkva. Székesfehérvár: ÉDOSZ-válogatott—Vasutas-válogatott, SC Stahl—Magdeburg. Július 11. Csepel: a csoportok 2. helyezettjei a 3. helyért mérkőznek, utána a csoportgyőztesek döntője következik a kupáért. A MEXIKÓI LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG TAPASZTALATAIBÓL A braziloknál a művészek is cipelik a zongorát! (I.) Elég volt néhány óra, egyegy szippantás a hazai levegőből és minden kétséget kizáróan tudtuk, a brazilok meghódították Budapestet! Róluk nem írta meg előzőleg senki, hogy hány kilométert futottak alapozáskor, emelnek-e súlyt, hetenként hányszor edzenek. Kiestek a látókörből, így nem váltak ellenszenvessé a példaképként állítással: „Bezzeg, a brazilok . .. Azok igen!” Jöttek, láttak, győztek. Már ami a szíveket is illeti, mert Rivelino bal lábáról áradozik az edző és Jairzinho cseleit tanulgatja minden srác, akiben van valami spiritusz. Nekünk is nagyon tetszettek. A Mexikóban járt kisszámú magyar küldöttség egyöntetű véleménye volt, hogy jó helyre került a Jules Rímet Kupa. Ha valaki, a brazilok feltétlenül megérdemlik, hogy végleg az övék legyen. Nincs még egy ország a földön, ahol ennyire szeretnék a labdarúgást. A VB előtti kapitányválság — Saldanha ihenesztése és Zagalo kinevezése — megrázta a közvéleményt, mert a háttérben ellentéteket, veszélyt éreztek. Több mint hétezer ember otthon maradt a kifizetett jeggyel a zsebében, de amikor Guadalajarában a csapat legyőzte az angolokat, elindultak. Bérelt repülőgépek sokaságával, éjjelnappal felváltva vezetett autókkal, ahogy lehetett. Nem tudom, kaptak-e valamennyien helyet a szállodákban. Valószínűleg nem. Dehát, a riói karnevál idején sem alszik az ágyban az ember, csak itt-ott egy órácskát, hogy erőt gyűjtsön a továbbünnepléshez... Nekünk, magyaroknak fogalmunk sincs a szurkolásról, mások sem lehetnénk mellettük! Három-négy órával a mérkőzés kezdete előtt kinn vannak a stadionban és táncolnak. A férfiak hozzák a dobokat, trombitákat, kereplőket, a nők a rumbatököket, zászlókat és BRASIL feliratú fehér szalagokat, amiket — japán módra — a homlokukra kötnek. Valaki elkezdi, megadja az ütemet, a többi dobos átveszi, s ötezren, tízezren helyben járják. Nem kötekednek senkivel, egyszer sem láttam, hogy valaki az ujjával mutatta volna a korláton túl gyülekező ellentábornak: „enynyit kaptok” ... Egyáltalán rá sem néznek senkire, egymásnak örülve rumbáznak, szambáznak és időnként — talán amikor azt kellene mondani, hogy „Hu .. — felkiáltanak: Brasila Nem tudtunk olyan korán érkezni a stadionokba, hogy már a lépcsőn ne hallottuk volna őket. És franciák, olaszok, németek, magyarok egymásra nevettünk, kettesével vettük a lépcsőket, hogy mielőbb lássuk őket — a futball szeretetétől bódultakat. Koffert egyszer magukkal ragadták. Attól kezdve tisztes távolból szerettük a boldog tömeget , és irigyeltük a játékosaikat... A brazil válogatott magyarországi népszerűségében biztosan van jókora adag nosztalgiás átérzés: így játszott a mi nagycsapatunk! Szellemesen, csillogóan, az ellenfél góljára kettővel válaszolva ... Ebben a kérdésben nem merek állást foglalni, mert ha más véleményem lenne, úgysem fogadná el a többség. Helyette átadom Zagalónak a szót: — Ha valaki, én csak tudom, hogy ez a mai csapatunk jobb, ütőképesebb, mint amelyik Svédországban, majd Chilében aranyérmet nyert. Az angliai kudarcból megtanultuk, hogy visszavonhatatlanul vége a labdarúgás klasszikus hőskorának. Tizenegy sztárral továbbra is lehet szépen játszani, de a tornákat a jól szervezett, sokoldalúan felkészített és megedzett csapatok nyerik. Most nincs pszichotechnikusunk, de bárki erőt meríthet a majdnem kéthónapos közös munka emlékeiből ... Dél-Amerikában sokáig legyintettek az európaiak precízségére, fontoskodásnak ítéltük az óvatosságukat. Ezután a VB után úgy érzem, változik majd a helyzet: Brazíliába jönnek tapasztalatcserére a patikamérleget is ellenőrző öreg kontinensbeliek. Ezt mondta az Uruguay elleni mérkőzésük előtt, s bármennyire követelte a közönség, a győzelem bebiztosítása után sem küldte a pályára a Pelé utódaként kiszemelt Edut. Az „Év játékosa”, a Santos húszéves csodacsatára tehát mindössze 20 percet játszott a világbajnokságon (a románok ellen, 3:1 után), mert túlzottan egyéni játékos! Azaz kizárólag a támadásra összpontosít, csak a kaput látja. Ha rálőheti a labdát, nem veszi észre a jobb helyzetben levő társát. S amikor az ellenfél lendül előre, lesipuskásként ottfeledkezik a félvonalon. Zagalo szerint még éretlen az olyan „ütközetek” sikeres megvívásához, ahol narancshéjon is elcsúszhat a csapat. A több mérkőzésen át mellőzött Haller haza akart menni, és állítólag Mazzola is megsértődött lecserélése miatt. Edu szó nélkül fogadta a sorsát. Talán mert tudta, hogy hiába tiltakozik, nem talál partnert sem társai, sem az újságírók között. Akik a sárga-zöld szerelésben végigjátszották a világbajnokságot, valóban mindenekelőtt fegyelmezett emberek voltak. A mérkőzéseik után annak idején többször érzékeltettem azt a furcsa ellentétet, amely a brazil csatárok és a védők játéktudása között mutatkozott. Félix, Piazza, Brito, Everaldo, Marco Antonio lelkes kiegészítői voltak a csapat klaszszisokból álló vázának. Nálunk a szurkolók nem egyformán mérnek , hajlamosak arra, hogy elnézőek legyenek az „aranylábú” tehetségekkel szemben. A brazilok sikerének okát kutatva, beszéljünk tehát most csak Carlos Albertéról, Gersomról, Clodoaldóról, Peléről, Jairzinhóról, Tostaóról, Rivelinóról. Valamennyien artistaként kezelik a labdát, azt hiszem, ezt bizonygatnom sem kell. Ha holnap játszana a világválogatott, alapos gondban lenne az összeállítással megbízott edző, melyiket hagyja ki, hogy „nemzetközibb” legyen a csapat. És tessék emlékezni: van-e olyan „napszámos munka” egy csapaton belül, amiből ezek a játékosok kivonták volna magukat?! Pelé Anglia után kényszerképzetekkel küzdött: úgy érezte magát, mintha nyúl lenne, akire vadásznak az ellenfél védői és kijelentette — soha többet nem vesz részt VB-n, mert egészséges emberként szeretné befejezni pályafutását. Tostaónak kétszer operálták a szemét Mexikó előtt, hogy nem volt gyerekjáték az egész, mi sem bizonyítja jobban: jól megérdemelt pihenés helyett ismét a kórházba kellett bevonulnia, újabb operációra. De elfogadni sem tudta a gondolatot, hogy ne legyen ott a válogatottban. Rivelino és Gerson megsérült az első, románok elleni mérkőzésen. Ki kellett hagyniuk egy-két edzést, Gerson az angolok ellen nem is játszhatott. És mégis , felvillan-e egyáltalán egyetlen kép az emlékek közül, hogy ezek valamelyike is kitért az összecsapások elől, visszahúzta a lábát? Nem a kapu előtt, amikor arról van szó, hogy esetleg gólt szerezhet, hanem a saját 16-os előtt, ahol szerelni kellett! ... Amikor a brazilok szállásán jártunk és arról beszéltünk, miért bízzák a játékosokra, hogy a közös bemelegítésen és gimnasztikán túl, ki mit és mennyit dolgozik az edzéseken , Zagalo azt mondta: Aki bekerül a brazil válogatottba, annak tudnia kell, hogy számára mi az előnyös, hogyan tudja legjobban hozni magát a következő mérkőzésen. De különben is, más kell Toszaónak és Petének, mint Britónak. Vannak művészek és vannak, akik a zongorát cipelik ... Jót nevettünk ezen a rendkívül ismerős fogalmazáson. Akár itt is születhetett volna a pesti lelátók valamelyikén. De Zagalo csak poénként használta, mert Britónak például háromszor annyi fekvőtámaszt kell végeznie, mint a húsz kilóval könynyebb Tostaónak. Viszont Tostaó is elvégezte magától a saját adagját, hogy a mérkőzésen kivételes tudásával, mozgékonyságával segíthessen a nehézkesebb, darabosabb Britónak. Úgy érzem, a brazil sikernek éppen az az egyik magyarázata, hogy a legjobb játékosaik, a sokmillió dollárt érő sztárok szolgálták legalázatosabban a csapat ügyét! Ők töltötték be a játékteret elől és hátul, lefogták az ellenfél legveszélyesebb támadóit és ugyanakkor megoldották a góllövés nehéz feladatát. Borbély Pál (Folytatása következik) Egymást segítik a brazil játékosok. Brito (a földön) és Gerson egyesült erővel szereli Mazzolát. Második lett a Honvéd ificsapata az NSZK-ban A Bp. Honvéd, ifjúsági labdarúgói az NSZK-ban, Lohr am Mainban nemzetközi tornán vettek részt. A csapat visszaérkezett Budapestre. — Kitűnő mérkőzéseket vívott együttesünk — mondta Sindler Ernő, a csapat egyik vezetője. — Nagy közönségsikert aratott a Honvéd. Hat csapat vett részt a tornán. Mi bekerültünk a döntőbe, de ott, sajnos, nem volt szerencsénk. — Miért? — A rendes játékidőben 1:1 volt az eredmény. A hosszabbításban százszázalékos helyzetet hagytak ki a fiúk, így az eredmény nem változott, s következtek a 11-es rúgások. Ebben, sajnos, alulmaradtunk, így az NSZK-beli FC Offenbach került az első helyre. — Mi volt a vélemény a Honvédról? — Jellemző, hogy a mérkőzés után a város polgármestere nem az Offenbach, hanem a Honvéd vezetőinek gratulált. Azt mondta, az volt a modern labdarúgás, amit Fehérvári, Lukács és a többi Honvéd-fiú mutatott be. Úgy gondolom, ez komoly dicséret. Az NSZK, amelynek válogatottja a mexikói VB-n nagyszerűen helytállt, most is jó utánpótlással rendelkezik. Ebben a mezőnyben a mi csapatunk dicséretesen szerepelt. Hát még ha a büntetőket is berúgták volna Fehérváriék... KIZÁRATOTT Újsághír: Molnár Mihályt, a SZEOL labdarúgóját sorozatos, súlyos fegyelmi vétségei miatt a sportkör kizárta tagjai sorából. Ritka dolog, hogy ilyen súlyosan bűnhődjék egy labdarúgó sportszerűtlenkedéseiért. Miért is történt, mit követett el Molnár Mihály? 1969: utolsó figyelmeztetés Szeged. Igazi nyár. Az ember legszívesebben félmeztelenül járna. A levegő szinte áll. Subits Lajos, a SZEOL edzője is sűrűn törölgeti a homlokát. Az Sz. Dózsa pályáján vagyunk. Az edző a játékteret körülölelő korlátnak támaszkodva beszél Molnárról. Minden indulat nélkül. — Tavaly is voltak Molnárral problémáink. A strandon közbotrányt okozott. Olyan dolgokat művelt, amelyet le sem lehet írni. Ugyanazon a napon, este ismét botrány, majd később verekedés. A mentők vitték el. — Amikor az együttes az NDK-ban portyázott, Molnár hasonlóan viselkedett, mint itthon.. Nem tehettem Apást, javasoltam, zárjuk ki. Szavazás alapján azonban még bizalmat kapott. Azt mondták: ez az utolsó lehetősége, így aztán Molnár ebben az évben már „priusszal” indult. Nem bírta sokáig . Idén határozott javulást láthattunk. Fegyelmezett volt, nősülni készült. Magam is éreztem, helyesen tettük, hogy nem zártuk ki. A Ferencváros elleni győztes mérkőzés után, felhívtam a játékosok figyelmét: sorozatmérkőzések előtt állunk. Csak tízig van kimaradás! Molnárnak, Kerekesnek és Várhelyi III-nak külön is szóltam. Vigyázzanak, mert ellenőrzés lesz! Ennek ellenére mind a hárman kimaradtak. Egyhónapi kalóriapénz-megvonással sújtottam őket. — Salgótarjánba mentünk. Molnár lovaglóizom-húzódásra panaszkodott. Nem vállalta a játékot. A mérkőzés utáni este ismét kimaradt. Javasoltam: most már valóban távolítsuk el a szakosztályból. A többit már ismerik... Újból nevelik? Csizmeg István, a SZEOL ügyvezető elnöke nem szívesen beszél erről a témáról: — Kellemetlen számunkra, hogy ilyen ügyünk van. De az, amit most Molnár tett, mindennek a betetőzése volt. És mi mégis meg akarjuk őt nevelni. Elküldtük dolgozni Algyőre. Természetesen munkaidőkedvezmény nélkül. — Egyébként már fellebbezett Molnár, de elutasítottuk. Most kegyelmi kérvényt nyújtott be. Molnár Mihály a határozat után is szorgalmasan járt a mérkőzésekre. Mert az edzéseket természetesen nem látogathatja. Csak hat fröccs... A pálya üres. Csupán néhány munkás serénykedik az öltöző épülete mögött. Molnár — szőkésbarna, dús barkójú legény — első kérdése: — Muszáj ezzel foglalkozni? — Miért? — Mert nagyon bánt a dolog. Szégyellem. — Jogosnak érzi? — Tavaly jogosabbnak éreztem volna. Idén nagyon sokat javultam. Nősülni készültem a nyáron. Megkomolyodtam. Nem mondhatták rám, hogy nézök, s egyszer sem maradtam ki. — A Ferencváros-mérkőzés után? — Akkor először, örültünk a győzelemnek. Ünnepeltünk. Pedig a Lajos bácsi külön szólt nekünk. De ki gondolta volna. Nem ittunk sokat. Három helyen voltunk, összesen hat fröccsöt és egy üveg sört ittam meg. Az olyan sok? — No, és Salgótarjánban? — Ott az orvos nem engedett játszani. Utána pedig sajnos megint kimaradtunk ... — Mit tud mentségére felhozni? — Nagyon megbántam. Egyetlen gyerek vagyok. Pesten éltem, s itt Szegeden valahogy olyan furcsa volt. — De Pesten, a Bp. Honvédnél is voltak fegyelmi ügyei... — Hat hónapra tiltottak el. — Most mit tervez? — Nagyon remélem, hogy viszszavesznek. — Mit tenne a szakosztályvezetőség helyében? — Nem tudom... Számvetés A nap időközben lebukott a környező házak mögött. Molnár is — menyasszonyával — elindult hazafelé. Az újságíró egyedül maradt jegyzeteivel. Vajon érdemes-e újból próbálkozni Molnárral? Eltiltás a Honvédnél. Állandó kimaradozás, közbotrány Szegeden. Utolsó figyelmeztetés. Ismét kimaradás. Szép lista... És Molnár fogadkozik: megváltozik. De ezt már tavaly is megígérte... A kegyelmi kérvény mindenesetre ott nyugszik a SZEOL vezetőségénél.. Júliusban előveszik. Hogy miként döntenek, ezt ma még nem lehet tudni. Ha következetes marad a SZEOL, s nem bízik a csodákban, hanem sokkal inkább óvja tekintélyét, akkor az ügyirat tetejére csak egy pecsét kerülhet. Kizáratott!Németh Péter Csütörtök, 1970. július 2. 3