Népsport, 1972. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1972-01-08 / 6. szám

LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÓ Egy edzés Újpesten A Megyeri úton Tolna az idő. Fent, a lelátó szélén, ugyan­azon a helyen, ahol legutóbb, most is ott állt az ifiedző, Ba­logh Sándor. Egyik kezében csonkig égett a cigaretta, olyan magas éledten nézte a csapatot. A játékosok ugyanúgy rótták lent, a salakon a köröket, mint hétfőn. Három csoportban, nyol­casával. A két edző, Kovács Im­­­­re és Várhidi Pál, hasonló moz­dulatokkal vezényelte a társa­ságot, s a vezetőedző a kanyar­ban most is futott mellettük, mint három nappal korábban. Kísértetiesen megegyezett min­den. Legalábbis első ránézés­re. — Azóta futnak ? — kérdez­tem a fiatalok mesterét, az egy­kori kitűnt válogatott hátvédet, Balogh Sándort. Nevetett. — Azóta — mondta. Ott dübörgött el előttem az egyik csoport. Káposzta arcából csak egészen kis részleteket lát­tam, s Göröcs szemeiből is csak sejteni lehetett valamit. Csak az bizonyította, kilátnak a sísapka alól, hogy egyik kanyarban sem futott le senki a salakról. — Az ifiedző még munka nél­kül van? — érdeklődtem a szak­embernél. — Már nincs — nyugtatott meg. — Kedden mi is elkezdtük. — Persze, azért nem így? — mutattam le a salakra. — De. Pontosan így. Az ifjú­sági csapat is ugyanazt csinál­ja, mint a felnőttek. Csak mi he­ti négy alkalommal. — Ez igen... — Csak így lehet lépést tar­tani az egyre növekvő követel­ményekkel, biztosítani a fiata­lok zökkenőmentes előrelépését. Fel, a felnőttek közé! — jegyez­te meg Balogh edző. És sorolta a neveket, akik nemrégen még nála rúgták a labdát, s most ott róják a köröket Kovács és Vár­hidi edzők előtt. A túlsó fertályról el°rov­* Imre is. Egy csoport mellett, amely „kikapcsolódásképpen” a gumi kötelekkel bíbelődött. Pon­tosabban: a játékosok a fejük fölött, meg a mellük előtt fe­­szítgették azokat. — Mester, én már letehetem? — mutatta fel a szóbanforgó erőfejlesztő szerszámot az egyik fiú. — Ugyanis már széttép-­ tem ... Az edző megnyugtatta: csak tépje nyugodtan apró ficnikre. Ha elfogy, kap újat. — Nagy vagány ez a Nagy Zoli! — mutatott utána. — Hogy vannak? — érdek­lődtem a kitűnő szakembernél. — Én jól. Ők — és a játéko­sok után nézett — talán már kevésbé mondanák mindezt. Mert ez már nem az első nap. A kezdésnél frissek voltak, s lényegesen kedélyesebb volt a hangulatuk, mint például a je­len pillanatban. Érdemes meg­nézni a futásukat. Merevebbek, túlságosan hátul hordják a „nadrágjukat”, felsőtestükkel előbbre dőlnek a kelleténél. Meg­viseltek egy kicsit. A „morgók” már biztosan elmondták a magu­két. Ismerem az ilyesmit, s sze­retem a morgókat, is. Mert csi­nálják. Mindenki csinálja. És nem fogyunk. Ami ugyancsak nagy dolog. Senki nem keres ürügyet a kihagyásra ... — Ma mennyit futnak? — Négyszáz méter híján hat kilométert. Öttel kezdtük, vagy­is kettővel többet, mint tavaly kezdte a Dózsa. De nekem ez volt a normám a Videotonnál. Most is ennyi. Ezen a héten még csak egy foglalkozás van naponta. Szabadtéren. A jövő héttől kezdve aztán a tornate­remben is dolgozunk. Feljebb tolta homlokán a sapkát: — Ráférne ez a munka a vá­logatottjainkra is... Kitelt az ötezerhatsz­áz mé­g Horváth, hozzon egy lab­dát, mi meg megyünk tovább egy házzal — rendelkezett az edző. Az egy házzal odább a salakos edzőpálya volt. — Göröcs és Bánkuti beme­het — mondta a két játékosnak. — Még a futást megcsináljuk, aztán a játék előtt befejezzük — így a csatár, s mentek ők is. — Mindketten érzik az operált lábukat — magyarázta az edző. — Nem szeretném, ha megeről­tetnék ... A salakos pályán négyszer száz méter futottak a játékosok. A gyakorlaton némiképp nehezí­tett az edző azzal, hogy min­den futó hátára egy játékostár­sat felültetett, így zötyögtek, alapvonaltól alapvonalig. — Még első pár félerőtámasz, s Utána játszunk — mondta az edző. A pár — harminc volt. Utána fociztak... T. S. Csak a Szovjetunió Az UEFA az EB elődjének te­kinti az 1958 és 1964 között le­bonyolított két NK-, illetve N­EK-tornát, amelyet szintén országos válogatottak részére rendeztek Európában. A mosta­ni EB tehát­­ a negyedik. A korábbi tornák is hasonló rendszerűek voltak, a legjobb nyolc küzdelme mindig azonos formában zajlott le, tez első négy helyezést ■feldöntették, de rangot jelentett az 5—8. hely is. Érdemes a válogatottak Európa­­tornájának helyezéseit megvizs­gálni. összesen: 3 3 3 3 20 32 Megjegyzés: az 1. a győzelmet, a 2. a második, a 3. a harma­dik, a 4. a negyedik helyezés, az 5—8. a legjobb nyolc közé va­ló jutás, az 6. az összes szerep­lés számát jelenti. A mostani nyolc közé jutást értelemszerűen az 5—8. helyezések között mu­tatjuk ki, ezért van három-há­rom 1— 2., 3., 4. helyezett és , háromszor négy + nyolc­ 5—8. helyezett. Szembetűnő érdekessége a táblázatnak, hogy csak a Szov­jetunió szerepelt mindig a leg­jobb nyolc között, ahová eddig 18 (!) ország válogatottja került. Három újonc is van a mostani nyolcas döntőben: Belgium, Bul­gária és az NSZK. A­­ magyar csapat ezúttal harmadszor jutott a negyeddöntőbe, jugoszláv ba­rátainkkal egyetemben. A spa­nyolok­­ és a franciák viszont most estek el a negyedik sze­repléstől. A legértékesebb szereplést kétségtelenül a Szovjetunió vá­logatottja vallhatja magáénak, egy-egy arany- é­s, ezüstérem mellett egyszer a negyedik he­lyen végeztek. Egyszer-egyszer a spanyolok és­ az olaszok is nyertek, s figyelemreméltó a ju­­goszlávok két ezüstémre is. A magyar csapat egyszer bronzér­mes volt (1964-ben), s ennyit mondhatnak magukénak az an­­glist és a csehszlovák labdarúgók is. Mit hoz a negyedik nyolcas döntő? Bizonyosan érdekes küz­delmeket, de — úgy érezzük — sok függ a sorsolástól is. Novák István NK NEII EB 1958 1971 1. 2. 3. 4. 5-8. 6. Szovjetunió 11 — 1 1 4 Spanyolország ,1 —------------2 3 Olaszország 1 ----------------1 2. Jugoszlávia - — 2------------1 3 Magyarország— —11— 2,3 Anglia -------1 — 1 2 Csehszlovákia ------1 — — 1 Franciaország — ------1 2 3 Dánia ------------1 — 1, Románia ------------------2 2 Ausztria ------------------1 1 Portugália--------------------1 1 Írország­­ ■----------------1 1 Svédország--------------------1 1 Luxemburg---------------------1 1 Bulgária ------------------1 1 Belgium ------------------1 1 NSZK-----------------------------1______1 Tíz gólt rúgott a válogatott (Folytatás az 1. oldalról) m­egsérült a Pegaso elleni edző­mérkőzésen , összefejelt az egyik spanyol játékossal és az arccsontját fájlalta. Botár dok­tor — biztos, ami biztos — egy­két napi pihenőt rendelt szá­mára. A Pegaso ellen 10:1-re nyer­tünk úgy, hogy az amatőr csa­pat kapuját az első félidőben Géczi, a másodikban pedig Rothermel védte. A mérkőzésen mind a 17 játékos szóhoz ju­tott. A gólokat Dunai II (4), Bo­né (4), Juhász I. (2), illetve Zambrino szerezte. Csatáraink arra is gondoltak, hogy ne sértődjön meg Géczi és Rothermel sem ... Mindkettő­nek 5—5 gólt rúgtak! Egyébként nagyszerűen érez­zük magunkat, jó talajú pályá­kon edzhetnek a fiúk. És a hő­mérsékletre sem lehet panasz, mert 15 fokot mutat általában a hőmérő. Páncsics sérülését le­számítva mindenki jól van. A szombati programról csak annyit: délelőtt egyórás edzés , délután mérkőzés. Az ellenfél a Real Madrid ifjúsági csapata lesz. Börzsei János ALAPOZÁS Ajándék ez a január eleji eny­heség. Az ember megbocsátón és dudorászva kerülgeti a pocsolyá­kat és örül, hogy a ködöt elker­gette a szél. A futballszerető ember ilyenkor nem tud nyugod­ni. Valami belső kényszer űzi­­hajtja a pályák irányába­, ahol különös varázsú ritmusával dong a labda. Aztán föláll, mondj­uk egy téglára a sóstói stadion kerítése mellett, s át­kiabál Kalocsay doktornak:­­— Mondja, Mester, mikor lesz már itt valami kis foci?! — Majd új hónap. „ —­ Az sokét lesz ! —­­És folytatódna tán tovább a párbeszéd, de az edzőnek más dolga is van. Például utasítást adni egy kis újabb futásra, ter­mészetesen gumikötéllel, hogy aztán a Videoton labdarúgói me-J.­CLt 1UU1J■dlrt­ tt. iNfe?in LLLL Vte­hemensen, nem túl nagy lelkese­déssel, de mégis futva, körbe a salakos edzőpályán. És mit tesz ilyenkor a hű székesfehárvári szurkoló? Marad még, s várja, hogy újra előkerüljön a labda, dobogva szívderítő ritmusát. Talán még jobban várja, mint a játékosok! Pedig a játékosok is várják... Mert most alapoznak, alapozni pedig annyit jelent, mint... Mit is jelent számukra ala­pozni? j gsujjgn^súlyzókkal gyakorta­: «x› ‚*ni ? yBordú.'-Jafra és_„ köt­él­re ’ mászni? ""vilöglelKosárlabdázni”? - Gimnasztikázni? Ahogyan mind­ezt délelőtt láttam a hatalmas tor­na­teremben? Vagy futni gumi­kötéllel és anélkül, hajladozni gumikötéllel és anélkül? Aho­gyan mindezt délután láttam a sóstói stadion salakos edzőpá­lyáján? Vagy csupán az izom­lázat, az esti ólmos fáradtsá­got jelenti, amely nem egysze­rűen egy test jóleső fizikai­ fá­radtsága, hanem a szellemé és a kedélyé is? Mit jelent számukra­­ ala­pozni?­ Kalocsay Géza dr., a Videoton edzője, leül a zsebkendőnyi szobácskájának negyedét elfog­laló kanapé szélére, ráncolja homlokát — tán ő maga sem veszi észre — és beszélni kezd. — Talán nem is alapozás ez, amit mi csinálunk. Csupán fel­készülés az új bajnoki idényre, hogy olyan erőállapotba kerülje­nek játékosaink, amely a ver­senyidény nagy igénybevételét is játszva kibírja. Nem, nem ala­pozás ez, hiszen csak két hét­ szünet volt, s így nem nullá­ról, hanem 50 százalékról kell indulnunk... — És mégis komoly feladatot jelent! — Igen, azt. Az edző is­­elké­szíti év végi mérlegét. Újra számba veszi tapasztalatait és javítani igyekszik. Erre lehető­séget ad, hogy nincs tétre me­nő mérkőzés, de van idő. Napi két edzésre. Délelőtt teremben, délután pályán. Hál’ istennek, olyan az időjárás, hogy pályán is. Másfél-kétórás­ foglalkozások ezek, egyelőre probléma nélkül. Mindenkinek egyformán adago­­golhatom a terhelést. Később Posch és Bodnár, a két idősebb, olykor-olykor „abbahagyhatja”. Bár Posch bírja, de Bodnárral vigyázni kell. Persze, Burka és Wollek esetében mindennek a fordítottja igaz: nekik több­ ed­zés kell, tehát nekik még rá­adok ... . —_ Vagyis mindenekelőtt az edzőnek gond az alapozás? — Gond? Ajaj! Fél éve va­gyok itt, már sejtem, hogy ki mit bír. De ki tudja ezt egé­szen pontosan?! És még vannak gondjai ennek az időszaknak. Például a csapatformálás. A kapusposzt csapatunk Achilles­­sarka. Vajon sikerül-e úgy fog­lalkozni velük, hogy ne legyen az? Aztán a védelem. A hátvé­dek lazán fognak embert, nem akadályozzák meg az ellenfél labdaátvételét, nem gyötrik elég­gé. Középpályásaink is területet védenek a védő­fázisban. Ál­talában az egész csapatba be­­idegződött a területvédés... Csatáraink meg sem tudnak pontosan rúgni, s nem túl jó a helyzetfelismerésük... Mindeze­ken most kellene javítani, de — idő kell. Idő, idő, idő! ■ Nagy 11 szinte leckét mond: — Ha az alapozás jól sikerül, akkor idény közben a csapat többre lesz képes... — Ez axióma! — Hát persze! Ha több az erő, még a gondolkodás is gyorsabb. Aztán, ha erős az alapozás, akkor egy mérkőzés meg sem kottyan! Olyan ez, mint az a gerendás vicc az oroszlánnal. Tasziló cipel egy vasbetongerendát a sivatagban. Jön Arisztid és kérdezi: miért viszed, kérlek alássan? Hát csak azért, hogy ha jön az orosz­lán, ledobom és gyorsabban tu­dok futni... Ugye érti?! Nem jó ez, nehéz, de muszáj csi­nálni. És ha már csináljuk, ak­kor lelkiismeretesen csináljuk. És ne nyafogjon senki! Ki nem állhatom, amikor egyik-másik jajgat: „Jaj, itt fáj, ott fáj!”... Az a jó, ha előre megmondják, ránk mérik a „penitenciát”, az­tán mi megcsináljuk... Elfeledkeztünk az időről. Nagy II már nem leckét mond. Meg­győződést! ■ Kácsor. Fiatalember. Egyetem­­ista. Egyszerre alapoz az élet­re és a focira: — Azt hiszem, nekem többet jelent ez az alapozás, mint a többieknek. Nekem ez az első NB I-es alapozásom, hiszen ko­rábban NB I B-s csapatnál vol­tam, s így ősszel eleve nem ve­hettem fel komolyan a versenyt a többiekkel. De most... Ugye érti, hogy sokat várok az alapo­zástól, hiszen ha becsülettel vé­­gigcsnálom, jobb esélyekkel ve­hetem fel a versenyt a csapat­ba kerülésbe. Számomra az ala­pozás annyi, mint remény... — És nehezebbet várt? — Nehezebbet. De így is szo­katlan, így is van izomlázam ... és — játszani én is jobban sze­retek, mint edzeni. ■ , Wollek mosolyog a kérdésen, s azonnal kész a válasz: — Az alapozás nem a legkel­lemesebb edzésfajták közé tar­­­tozik.­­Épp ezért szívesen csak­­ kevésen csihálják, muszájból an­nál többen. Jómagam, ha nem is szívvel, de legalábbis lélekkel, s azért testtel is, csinálom, mert erőt csak általa lehet sze­rezni. Szóval, amolyan szüksé­ges rossz. Legfeljebb időnként belefásul az ember, nincs sem­mihez sem kedve. De aztán ez is elmúlik . .. Mindezt szinte egy szuszra mondja. Félbeszakítom: — Na és a lazsálás? A „le­nyelt” gyakorlatok? Mosolyog. — Van! Azaz vannak ilye­nek! De hát az ember önmaga nemigen számolja, s ha a másik abbahagyja, akkor miért ne hagyja abba a harmadik?!__ Az más, ha az edző számolja és ellenőrzi! Akkor már nehe­zebb bármit is „lenyelni”... Áll fel, mosolyog, indulni ké­szül. De még a combjára ver és úgy mondja: — Most még, az első edzések után, sajog, de aztán!... És kissé húzva a lábát, kibal­lag a szobából. ■ Sötét este van. Elröpült a dél­után. Ballagok fütyörészve, ke­rülgetve a pocsolyákat, s vala­miféle tanulságot szeretnék ösz­­szeeszkábálni a hallottakból. Például ilyesfélét: a legjobb alapozás nélkülözhetetlen össze­tevője a tudatosság. Az, ha a „páciens” tudja, hogy mit és miért kell csinálnia?) Mert ha ezen túl van, akkor a nehezén van túl. Az izomláz ehhez ké­pest semmiség. Ezt tudni — talán a legfonto­sabb! Rózsa András Teremfoci a javából! Wollek elöl ment spárgázva Magyar. A győ­zelmet végül is a védők szerezték meg Fejes igen aktív játéka révén. Mit csinál télen az ifjúságiak kapitánya? A Népköztársaság útja 47-ben, az MLSZ székházában ilyenkor télen azt hinné az ember, hogy nagy nyugalom és csend honol. Semmi sem igaz belőle, sőt... Lázas munka folyik, értékelés, jelentéskészítés és főként tervez­­getés. Az ifjúsági válogatott szö­vetségi kapitánya, Sárosi László, messze kalandozik a fűtött iro­dahelyiségből. Gondolatai vala­hol spanyol­honban járnak. A következő ifjúsági UEFA-torna ugyanis ebben az országban ke­rül sorra. Mielőtt azonban rátérnénk a tervezgetésre, megkértük a ka­pitányt, készítsen gyors mérle­get eddigi tevékenységéről. — Tavaly nyáron, a megyei if­júsági labdarúgótornákon néze­gettem a játékosokat és ábrán­doztam egy csapatról. Előttünk állt a Barátság Kupa-torna, de akkor még csak névsorom volt. Tudtam, hogy az idő rövidsége miatt ütőképes együttest nem le­het kialakítani, ezért kísérleti ■ csapattal szerepeltünk ezen az ifjúsági seregszemlén. Az NDK- ban augusztusban megrendezett tornán az NB I-es játékosokat nem vettük figyelembe.­­ Így a magyar ifjúsági válogatott tíz együttes közül a hatodik helyen végzett. A tornán játszottunk jól, de­­ kiábrándítóan is. Kitűnő teljesítménnyel megvertük Ku­bát 3:0-ra, majd gyenge játékkal kikaptunk 2:1-re Lengyelország­tól. Aztán imponáló fölénnyel megvertük a szovjet válogatottat 2:0-ra. A következő találkozón 2:2 az NDK II ellen, és végül 1:0-ás vereség az NDK I-től. Ezen a tornán csupán az egyéni teljesítményeket lehetett megfi­gyelni. A játékosok vizsgáztak, mennyire alkalmasak a nemzet­közi szereplésre. — Aztán jött az ősz és az ifjú­sági válogatott jól szerepelt. Ho­gyan sikerült ezt elérni? — Komoly segítséget kaptam a labdarúgósport vezetőitől. He­tenként találkozott a keret, ter­mészetesen most már az NB I-es játékosokkal kiegészítve.- Sok edzőmérkőzést játszottunk, s így sikerült összhangba kerülnöm a fiatalokkal. A csapaton belül nyugalmat teremtettünk. 8—9 poszton biztos játékos állt ren­delkezésemre, akik érezték, hogy felelősséggel tartoznak a csapa­tért. Guinea válogatottja ellen győztünk 2:1-re, az osztrákokat megvertük 3:0-ra, Jugoszláviát 2:1-re, az NDK-t pedig kétszer is 2:0-ra. Főleg az NDK-beliek elleni két mérkőzés volt érték­mérő, hiszen ellenfelünk számot­tevő játékerőt képvisel. Az igaz­sághoz tartozik, azonban, hogy ezeket a találkozókat hazai pá­­lyán játszottuk, Így nem tudom, mire lesz képes az együttes a határokon túl! — Kialakult már az UEFA­­tornára készülő csapat gerince? — Nagyjából. Dombai a kapu­ban, Csontos, Erős, Csemetzki, Szigeti a hátvédsorban. A csapat erőssége a középpályás sor: Komjáti, Ladányi, Horváth L. Itt még Orsós is számításba­­jö­het. A támadósorban sok a kér­dőjel: Vedrődi, Somogyi, Balogh, Kovács, Ozsváth és az újpesti Fekete közül kerülnek majd ki a­­ csatárok.... — Kiktől vár többet az elkövet­kezendőkben? — Annak ellenére, hogy a kö­zéppályás sor a csapat erőssé­ge, tőlük várok még sokat. Re­, mérem, nem csalódom majd bennük, hiszen nekik kell for­málni az együttes játékát. — Milyen lesz a téli munka? — A játékosok klubjaikban kezdik az alapozást, csak feb­ruárban találkozom velük. 10-én és 15-én játszunk edzőmérkőzést, majd február 20-tól március 2-ig Bakuban szerepel a csapat. Már­cius 22-én és 24-én a lengyel ifikkel játszunk. Áprilisban lesz­nek a területi döntők Pécsett, majd a hónap végén az NDK-ba látogatunk, de — a tervek sze­rint ide fiatalabb garnitúrával megyünk ... Május 10-től együtt lesz a társaság, készülünk Spa­nyolországba, az UEFA-tornára. — Véleménye szerint fejlődött valamelyest ifjúsági labdarúgá­sunk az elmúlt évben? — Erről nehéz szívvel beszé­lek. Még a fővárosiban csak-csak rendben mennek a dolgok, de vidéken általában egy-egy NB I-es csapat ifjúsági együttese kiemelkedő erőt képvisel, több góllal veri ellenfeleit. Át kell szervezni az ifjúsági bajnoki rendszert, sokkal kiegyensúlyo­­lyozottabbá kell tenni a gyere­kek bajnokságát. — Mit látott az ősszel elkez­dődött megyei ifjúsági tornán? — Jobb volt, mint az előző. Több ügyes játékossal találkoz­tunk, s mert az idén ismét visz­­szatérünk a területi válogatot­tak rendszeréhez, bízom benne, hogy színvonalas döntőt látunk majd Pécsett. — S mivel foglalkozik most a kapitány? — A számadás mellett újra­játszom a mérkőzéseket — az edzésnapló előtt. Keresem a hi­bákat és a lehetőségeket. Készü­lök a tavaszra, mert nagyon sze­retném, ha a csapat jól szere­pelne az UEFA-torrnán. Van már vagy tíz éve, hogy a magyar ifjúsági válogatott győztesként tért haza az UEFA- tornáról. De jó lenne, ha ebben az évben a fiatalok megörven­deztetnék labdarúgásunk közvé­leményét — valami hasonlóval! A lehetőségek adva vannak. A százszor igaz közhely szerint: élni kell velük! , Boross Dezső -----------­Szombat, 1972. január 8. A A Dunántúli Napló Kupáért Már hagyomány, hogy a for­­mábahozás időszakában megren­dezik a Dunántúli Napló Kupa küzdelmeit. Az idén is pályára lépnek a csapatok a trófeáért. A két csoportban 8 csapat küzd az elsőségért. Az elsőben a Pé­csi Dózsa a listavezető, míg a másikban a Komlói Bányász. Nagy küzdelem várható a kupa birtoklásáért. Érdeklődéssel vár­­juk a mérkőzéssorozatot.

Next