Népsport, 1972. február (28. évfolyam, 27-51. szám)
1972-02-01 / 27. szám
LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS „Cifraszűr” a ruhatárban ül egy fiú Újpesten. Csendben, szerényen, úgy, mintha Bem is a többszörös magyar bajnokcsapat tagja lenne. Dumas 777 Edéről, a lila-fehérek középpályásáról nem könyynyű feladat portrét rajzolni. Hiányoznak a portré elkészítéséhez elengedhetetlenül szükséges színek. A rikító vörös ■ugyanúgy, mint a halvány szürke. Nincsenek „ügyei”, melytől hangos a jól értesült szurkolók hada. Mindenki szépen, csendben tudomásul vette: Dunai III Ede van, él, létezik, játszik és Újpesti szemszögből nézve a dolgot — jó, hogy játszik! Az azonban nem véletlen, hogy több éves NB I-as múltja, csapatának kétszeres magyar bajnoki címe, többszörös válogatottsága ellenére őt elkerülte a népszerűség. Ki tudná megmondani hány magasztaló, vagy éppen ledorongoló írás énekelte meg csapattársainak „tetteit”. Szentmihályi bravúrjait, Noskó keménységét, Maurer átigazolását, Juhász Péter válogatottságát, Horváth becsúszásait, Fazekas ördöngős cseleit, Bene bombáit, Dunai II szemfülességét, góljait, Zámbó parádés alakításait? A tizenegyedik újpestiről azonban nem sokat beszélnek. Csak azt veszik természetesnek, hogy ő a jobbfedezet. Évek óta, megszakítás nélkül, megdönthetetlenül. Akik laikus szemmel nézik a játékot, azokban felmerülhet a kérdés: mi predesztinálja ezt a cérnavékony fiút arra, hogy ő töltse be a megtisztelő középpályás posztot? Hiszen képes úgy végig játszani egy mérkőzést, sőt, talán egy idényt is, hogy az ember észre venné: egyáltalán a pályán van. Nem ^‚lí¥‘i.\,«fiíTKQi,, ír „meghökkentőt, n emnyi olyant, ami,tői ..a .Szirlááló szíve dobogni, kezd, csettint egyet és azt mondja... ez igen, igy kell futballozni! A laikus aztán elgondolkodik ítélete helyessége fölött akkor, amikor a fiú edzői nyilatkoznak. Baráti hajós azt mondta róla, hogy ő a Dózsa játékának nélkülözhetetlen fogaskereke. Van olyan játékosa, akit sérülés esetén pótolni tudna, de Edét... Baráti elfogult volt? Lehet. De jött az új mester, Kovács Imre és alig félévnyi ismeretség után így nyilatkozott: — Dunai Ede csapatunk játékstílusának megformálója! Két szaktekintély véleménye. Nem tévedhetnek mindketten. A januári zord idő után jól esik az Ipoly presszó, simogató melege. Beszélgetünk. Nehezen indul, mondhatni döcögősen. — Ede, írni szeretnék magáról. Valami jó sztori, érdekes történet kellene. Van? Sajnálkozva tárja szét a kezét. Dr.Sajmos, nincs. Mert az, hogy január 3-a óta annyit futottam, hogy a földjét is körbejárhattam volna, az ugye kevés embert érdekel. Azt mondják: futballista, ez a dolga! Igazuk van. Mondhatnám azt is, hogy lassan négy éve állandó tagja vagyok a legjobbnak tartott magyar csapatnak, de különösebb sztorit ebben sem érzek. Becsületesen, szorgalmasan dolgozom, edzést ki nem hagyok _____________ _ semmi pénzért, nem járok szórakozni, nem iszom. — A felsoroltak nagyon szépek és megnyugtathatom, hogy az olvasókat nemcsak a zűrös, botrányos hírek hősei érdeklik, hanem igenis örülnek annak, ha valaki becsületes módon végzi azt, amire vállalkozott. Ami viszont érdekelne: nem érzi néha túl egyszerűnek a játékát egy olyan csillogó-villogó stílust játszó csapatban, mint az Újpest? Az ilyesmi végeredményben veszélyes is lehet... — Szerintem nem. Sőt! Véleményem szerint kell is olyan játékos, aki inkább lemond a góllövés öröméről, egy-egy szépen kivitelezett cselről csak azért, hogy zűrös helyzetben is ellophassa a csatár elől a labdát, vagy éppen saját támadóit indítsa jó ütemű átadásokkal. A mi csapatunkban volt már olyan játékos, aki sokkal parádésabban játszott, mint én, mégsem tudott megélni. Én ahogyan a pályára lépek, mint a ruhatárban a kabátot, úgy hagyom a „cifraszűrt” az öltözőben. Nincs villogás, egyszerű, sima, célszerű játék van , csupán. Felhozni a labdát egészen a támadók vonaláig és azt lesni, mikor fut lyukra valaki. Ha aztán az én átadásomból rúg gólt Bene Feri vagy Dunai Anti, esküszöm, boldogabb vagyok, mint a góllövő! — Az Újpestre nagyon nehéz feladatok várnak ebben az esztendőben. A bajnokság megvédésén kívül a BEK-ben is helyt kell állnia a csapatnak. Sikerülni fog? — Meggyőződésem: most érett meg igazán a mi gárdánk. Ha a Celticet legyőzzük — semmi sem lehetetlen... .— ígérje meg, hogy ha a Dózsa BEK-döntőt játszik, a nagy mérkőzésről elmesél egy sztorit. Rendben van? — Szavamra ígérem, ha velem valami említésre méltó történik, azonnal elmesélem. Csak a döntőt játszanánk már! Attól kevésbé félek, mint a meséléstől... I Hyen fiú Dunai Ede. Példátlanul csendes, szerény, talán túlságosan komoly. Ma a Dózsa nélkülözhetetlen tagja. Pedig milyen messziről indult. Óbudáról az UFC-ből, a téglagyár környékéről. L. T. K. Rizzoli úr híres könyvkiadó és mellesleg az AC Milán elnökségi tagja volt. Az 1950-es évek végén ő találta ki a „Milanello” ötletét. Mindent ide akart telepíteni, csak az irodát hagyta volna bent a városban. Mivel kezdjem el ennek a helynek bemutatását? E területhez a hátteret a 4000 m feletti Monte Roma látképe adja. Néhány közelebbi adat: a terület nagysága 114 000 m3 (külön erdővel, egy kis mezeizésre!), a mesterséges tó vízmennyisége 6000 m3, ezzel locsolják a parkot, a virágágyakat és a négy pályát, amelyek közül három szabályos méretű , (különböző füves talajjal) és a negyedik földpálya, a fiataloknak, télre. Ezenkívül 75 ágyas szálloda, 20 főnyi személyzettel, irodák, orvosi rendelők, klubszobák és külön öltözők fiataloknak és öregeiknek. „Milanello” létesítményei közé tartoznak még: két teniszpálya, két tornaterem (az egyiknek nincs oldala, csak teteje). Az uszoda most épül... Itt ebben a festői ideális környezetben készülnek a Milán labdarúgói péntektől és többször visszajönnek vasárnap is a mérkőzés után. De nem ezért híres „Milanello”. Ez a tábor az egyesület örök bölcsője, itt nevelődik az utánpótlás. Mert való igaz, hogy a profi klubok adják, veszik a játékosokat, de a legjobb befektetés itt is a saját nevelésű utánpótlás. Jelenleg 23 fiatal él, itt és készül arra, hogy futballista legyen. Reggel autóbusz viszi őket Vareséba, Galaretéba, Milánóba, iskolába. Délben jönnek vissza, négy-öt edzés van minden héten, és külön egyéni foglalkozás, szakosított képzés. Dicsekedve említik, hogy itt kezdte edzői pályafutását Liedholm és a „nagy” Kubala is ide küldte fiát tanulni. Rövid névsor a futball eme akna matériának végzős diákjairól: Prati, Zignonoli, Villa, Vecchi, Belli, Maldera, Scala, Lopetti, Salvadoré, Trapattomi, Rádióé — és lehetne még folytatni a sort... Természetesen edzéslátogatásra érkeztünk. A látottakról nem tudok semmi érdekeset leírni, legfeljebb dicsérhetem a hangulatot, és a gyakorlatozás tempóját. Utána azonban érdekes beszélgetést folytattam Roccóval, a Milán világhírű szakvezetőjével. Én voltam a vendég, így én is kezdtem. — Tudom, hogy az edzők nem szívesen árulnak el műhelytitkokat, de miután téged nem úgy ismernek, mint aki titkolódzik, mond el a heti „menüt”, amit a Milán konyháján főzöl — „a la Rocco”. — Nincs ebben semmi titok! Nem is azért vannak a zárt edzések nálunk is! De — melyik színház hív vendégeket az „olvasópróbára”? Kinek mi köze hozzá, csak az előadás legyen jó! Az elkerülhetetlen kritika a szurkolók előtt — bátortalanná teszi a játékost, szégyenérzete támad. No, meg — a szurkolókat is ki kell éheztetni! Ha egész héten ingyen lát- A heti „menü" Hétfő: akik nem játszottak, edzenek: 40 perc gimnasztika, futás, 40 perc játék. A többiek szabadok, hétfő a játékosoké! Kedd: a klubban 10 órakor „kiértékelés”. Ha győzünk hosszú, ha vesztünk — rövid. (Kinek van ilyenkor kedve értekezni?) Utána edzés: 40 perc (ezt láttad!) fürdő, gyúrás. Szerda: edzés délelőtt, 80—90 perces. Ebből 40 perc labdás edzés, 30 perc „kondicionálás”, 20 egyéni foglalkozás. Csütörtök: „Mindent labdával!” — a jelszó. Labdás bemelegítés, egyéni-, páros-, csoportos technikai gyakorlatok, labdajátékok 25 percig, majd 45 perces kétkapuzás van. Ez a „taktikai” előkészület gyakorlati része — vasárnapra. Utána 15 perc egyéni foglalkozás, 11 -es, szöglet-, szabadrúgások gyakorlása, „bumlizás”. Péntek: a „gyorsasági” edzés napja. Összesen 60—70 percig tart, már edzőtáborban: 20 perc cica közben, 20 perc atlétikai mozgás, 20 perc játék. Szombat: legtöbbnek nincs edzés, csak a „nehezek” mozog,nek, vagy akik hét közben kihagytak edzést. Nagy séta, filmvetítés, pszichikai felkészülés. — Hát ez van — egyszer egy kicsit több, egyszer egy kicsit kevesebb! — tárja szét karjait, mint aki őszintén mindent „bevallott”. — És nálatok? Olvastam, mondták, tudom, több az edzés Legalább is időben több! Persze mindenhol különböző körülmények vannak. A mi országunk egy ország három változatban!!! Nápolyban dögmeleg van, Firenzében sár, Vicenzában esik a hó, vagy fagyos a talaj. Nagyok a távolságok, esetleg 1000 km-t kell utazni. A Cagliari minden második héten repül. Más a szokás, más a szituáció, más a konyha ... És most egy kis szünetet tart: — Azután nálunk sok a válogatott játékos és ilyen kupa, olyan kupa, különféle „búcsújátékok” (mert a profik nagyon összetartanak!). De a végére hagytam: a jó tanulók a világon mindenütt kevesebbet tanulnak — és az én játékosaim most „eminens” diákok! Boldog ember, boldog edző... Az A-ligában működő edzők nestora Rocco. Kérdés nélkül mondja: ő a hosszútávú edzősködés híve. „Kapásból” sorolja edzői pályafutásának főbb állomásait: 9 év Padova, 4 év Triest, 4 év Torino, 3 Trevizo és 20 év AC Milán. Itt, két részletben. — Nálunk gyakori az edzőváltozás — legyint. — Nem is kényszerből, szakmai okokból. Sok helyen kell a látványosság, az új „primadonna”! Évente cserélik az edzőket. Én amondó vagyok, legalább 3 év kell ahhoz, hogy egy edző a keze nyomát egy csapaton hagyja! Ezután egy kicsit messzire néz, felemeli poharát és először velem, majd Maldinivel koccint, ízlelgetve issza az egri bikavért. — Ez igen! Ennek van tüze, zamata, van benne fantázia! Mert a jó bortól szárnyal a gondolat! Két hónap múlva 60 éves leszek, ez az utolsó évem, júniusban leteszem a lantot. Hazamegyek Triesztbe, és a szőlőhegyen fogok visszaemlékezni a mailandi szép napokra. De — szépen akarok búcsúzni!. .” — mondja csupa melegséggel. Ekkor magamban elhatároztam: ha „sima” búcsú lesz, egy üveget, de ha újabb csillag kerül a Milán piros-fekete lobogójára (ahány csillag, annyi bajnokság!), akkor három bikavért küldök a jóságos öregnek... (VÉGE) Lésként Károly dsz.: ITÁLIAI JEGYZETEK A Milán örök bölcsőjénél Hocco, a Milán mestere ja a csapatot, miért fizessen vasárnap? Kiküldőit munkatársunk, Nagy József jelenti Rio de Janeiróból: Fazekas végre megtalálta a góllövőcipőt Flamengo—Magyar válogatott 2:2 (2:0) Amikor kilencnapos Sao Paulo-i, illetve a curittibai tartózkodás után az egyetlen riói, illetve utolsó brazíliai mérkőzés előtt alig négy órával megérkezett csapatunk a mérkőzés színhelyére, aligha volt elképzelhető, hogy a pápás, 30 fokon felüli melegben helyt tud majd állni az egyik legismertebb brazil csapat ellen. — Kicsit fáradtak vagyunk — hangzott el nem is egyszer a játékosok körében, s ez a fáradtság a legteljesebb mértékben érthető volt. Joao Saldanha, a volt szövetségi kapitány, aki most az egyik tévévállalat kommentátora, a mikrofon előtt is ezt mondta: — A magyar válogatott jó csapat, de olyan programot állítottak össze számára, ami alaposan igénybe veszi a játékosok izomzatát, fizikumát. Egyszerűen nem értem, hogyan játszhatnak egymás után két mérkőzést! Igaza van: ilyen éghajlat mellett, ilyen körülmények között, s nem utolsósorban ilyen „vegyes” repülőutak után véleményem szerint is teljesen érthetetlen. De — talán mondanom sem kell — ugyanígy vannak ezzel a magyar csapat vezetői. Kész helyzet elé állítottak bennünket a rendezők. Egyszerűen nem volt más megoldás, mint vállalni ezt a nagy kockázatot. Annak ellenére, hogy tudtuk: a 900 méter magasan fekvő Sao Paulo levegője egészen más hatással van a szervezetre, mint a riói nedves, párás levegő, ahol a légkondicionált és lefüggönyözött szobában is szinte éjjel-nappal vizes az ember... A mérkőzés — szerencsére — nem igazolta teljesen kétségeinket, bár szinte egyöntetűen állították a játékosok, hogy az első 30 percben erős oxigénhiánnyal küzdöttek. De menjünk sorjában. A világ legnagyobb labdarúgóstadionjában, a Maracanában mintegy 40 000 néző foglalt helyet a lelátókon, amikor Estado Mario Filho brazil játékvezető középkezdéshez kivezette a két csapatot. Flamengo: Ubirajara — Aluisio, Ered, Reyes, Neto — Liminha, Paulo Cesar, Rogerio — Duval, Fio, Arisson, Fazekas László Magyarország: Rothermel — Páncsics, Kovács, Fábián, Juhász P. — Szalai, Szűcs — Szőke, Fazekas, Bene, Tóth A. Biztatóan kezdett csapatunk, már az első támadásból szögletet értünk el. Ezután Bene ugrott ki, de fellökték. Lendületben volt a válogatott, amikor a 8. percben, hajmeresztő védelmi hibából, gólt kaptunk. Bal oldali Flamengo-támadás után Juhász elfejelhette, Rothermel megfoghatta volna a labdát, a kapus azonban elfelejtett szólni hátvédjének, mindketten egymásra vártak és a válogatott Paulo Cesar mintegy 12 méterről nyugodtan helyezhette hálóba a labdát. 1:0 Egymás után vezette továbbra is támadásait válogatottunk, helyzethelyzet után adódott, de a brazil védelem az utolsó pillanatokban mindig menteni tudott. A 22. percben Tóth labdája már a kapuson is túljutott, de Neto a levegőben úszva, hátrafelé ollózva hárított a gólvonalon. A 28. percben jobb oldalról, 22 méterről kapura rúgott Fio, s az óriási erővel eltalált labda bombaként vágódott a bal sarokba. Rothermel meg sem mozdult... 2:0 Azt hittük, továbbra is ilyen eredményesen játszik az ellenfél. Szerencsére azonban sikerült megtörni rohamait. A kitűnő formába lendült Fazekas és a nagy játékkedivel cselezgető, vállalkozó Szőke vezérletével újra és újra meleg helyzeteket teremtettek csatáraink a Flamengo kapuja előtt. A gól minden percben várható volt, de Szűcs, majd Bene, kétszer Tóth, bázott, végül Fazekas ki- A SZÜNETBEN mindkét, együttes cserélt. Rothermel lekéredzkedett, helyére Gé- Csi állt be. Dóval és Fio helyett Caio és Ze Mario futott ki a csapattal. Nagyon elszántan kezdett a magyar válogatott. Rögtön átvette a kezdeményezést és az 53. percben megszületett a hosszú portya első gólja. Páncsics futott fel a labdával, a 16-os magasságából beadott, a nagyszerűen érkező Fazekas három jól sikerült csellel lerázta a védőket, Benéhez adott, aki ügyesen visszapörgetett klubtársához és Fazekas nyolc méterről most már nem hibázott. 2:1 Négy perccel később Tóth lőtt közelről, teljesen tiszta helyzetben, de a kapus bravúrral szögletre mentett. A beívelt labda ismét Fazekashoz került, most is csinált két nagyszerű cselt és 7 méterről imponáló nyugalommal a bal sarokba helyezett. 2:2 A hátralévő időben mindkét kapu többször került veszélybe, de a védelmek most már nagyon ügyeltek. A 79. perc hozta a mérkőzés legszebb jelenetét: Fazekas hét (7) cselével jobbra balra döntögette a brazil játékosokat, végül óriási lövése a felső sarok mellett suhant el. A már fentebb említett nehéz körülmények ellenére jó mérkőzést vívott a magyar válogatott az egyik legnépszerűbb brazil klubcsapat ellen. Rio kedvencei ezen a mérkőzésen nem tündököltek. Elsősorban azért, mert a magyar együttes — amelyen a javulás kétségtelen jelei mutatkoznak — ezt nem engedte meg, és ha csatáraink nem olyan gólképtelenek, most nem döntetlenről, hanem több gólos győzelemről számolhatnék be! A jó iramú, de közepes színvonalú találkozó legjobb magyar játékosa kétségtelenül Fazekas volt, aki látványos cseleivel, két szép góljával nagy közönségi sikert is aratott. Rajta kívül Kovács, Géczi és Szőke játszott jól, de Szalai és Tóth játéka ellen sem lehet különösebb kifogást emelni. A brazil játékvezető ki tűnőé® vezette a mérkőzést. Most, amikor ezeket a sorokat diktálom, válogatottunk fürdőben van. Melegvízzel és alapos gyúrással igyekeznek megszabadulni a két nehéz mérkőzés utóhatásaitól. Brazíliában már nem játszunk több mérkőzést, a tervek szerint szerdán utazunk Limába , ha addig megérkezik perui vízumunk. Rio de Janeiro, január 11. m vív A VILLANYSZERELŐIPARI VÁLLALAT FELVESZtető villámvédelmi munkákhoz tetőfedő, ács, bádos, szak- és betanított munkásokat budapesti és vidéki munkahelyeire. Jelentkezés: 4. sz. szerelőipari ÜZEM, Budapest VII., Sip utca 23. „A”ép. II. emelet, Lendvainénál. Kedd, 1972. február 1. (3 if