Népsport, 1972. február (28. évfolyam, 27-51. szám)

1972-02-01 / 27. szám

LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS „Cifraszűr” a ruhatárban ül egy fiú Újpesten. Csend­ben, szerényen, úgy, mintha Bem is a többszörös magyar bajnokcsapat tagja lenne. Dumas 777 Edéről, a lila-fehé­re­k középpályásáról nem köny­­y­nyű feladat portrét rajzolni. Hiányoznak a portré elkészíté­séhez elengedhetetlenül szüksé­ges színek. A rikító vörös ■ugyanúgy, mint a halvány szür­ke. Nincsenek „ügyei”, melytől hangos a jól értesült szurkolók hada. Mindenki szépe­n, csend­ben tudomásul vette: Dunai III Ede van, él, létezik, játszik és Újpesti szemszögből nézve a dolgot — jó, hogy játszik! Az azonban nem véletlen, hogy több éves NB I-as múltja, csa­patának kétszeres magyar baj­noki címe, többszörös váloga­tottsága ellenére őt elkerülte a népszerűség. Ki tudná megmon­dani hány magasztaló, vagy éppen ledorongoló írás énekelte m­eg csapattársainak „tetteit”. Szentmihályi bravúrjait, Noskó keménységét, Maurer átigazolá­sát, Juhász Péter válogatottsá­gát, Horváth becsúszásait, Fa­zekas ördöngős cseleit, Bene bombáit, Dunai II szemfül­essé­gét, góljait, Zámbó parádés ala­kításait? A tizenegyedik újpes­tiről azonban nem sokat be­szélnek. Csak azt veszik ter­mészetesnek, hogy ő a jobbfe­­dezet. Évek óta, megszakítás nélkül, megdönthetetlenül. Akik laikus szemmel nézik a játékot, azokban felmerülhet a kérdés: mi predesztinálja ezt a cérnavékony fiút arra, hogy ő töltse be a megtisztelő kö­zéppályás posztot? Hiszen ké­pes úgy végig játszani egy mér­kőzést, sőt, talán e­gy idényt is, hogy az ember észre venné: egyáltalán a pályán van. Nem ^‚lí¥‘i.\,«fiíTKQi,, ír „meghökkentőt, n emnyi olyant­, ami,tői ..a .Szirláá­­ló szíve dobogni, kezd, csettint egyet és azt mondja... ez igen, igy kell futballozni! A laikus aztán elgondolkodik ítélete he­lyessége fölött akkor, amikor a fiú edzői nyilatkoznak. Baráti hajós azt mondta róla, hogy ő a Dózsa játékának nélkülözhe­tetlen fogaskereke. Van olyan játékosa, akit sérülés esetén pótolni tudna, de Edét... Baráti elfogult volt? Lehet. De jött az új mester, Kovács Imre és alig félévnyi ismeret­ség után így nyilatkozott: — Dunai Ede csapatunk já­tékstílusának megformáló­ja! Két szaktekintély véleménye. Nem tévedhetnek mindketten.­­ A januári zord idő után jól esik az Ipoly presszó, simogató melege. Beszélgetünk. Nehezen indul, mondhatni döcögősen. — Ede, írni szeretnék magá­ról. Valami jó sztori, érdekes történet kellene. Van? Sajnálkozva tárja szét a ke­zét. Dr.­­Sajmos, nincs. Mert az, hogy január 3-a óta annyit fu­tottam, hogy a földjét is körbe­járhattam volna, az ugye kevés embert érdekel. Azt mondják: futballista, ez a dolga! Igazuk van. Mondhatnám azt is, hogy lassan négy éve állandó tagja vagyok a legjobbnak tartott magyar csapatnak, de különö­sebb sztorit ebben sem érzek. Becsületesen, szorgalmasan dol­gozom, edzést ki nem hagyok _____________ _ semmi pénzért, nem járok szó­rakozni, nem iszom. — A felsoroltak nagyon szé­pek és megnyugtathatom, hogy az olvasókat nemcsak a zűrös, botrányos hírek hősei érdeklik, hanem igenis örülnek annak, ha valaki becsületes módon végzi azt, amire vállalkozott. Ami vi­szont érdekelne: nem érzi néha túl egyszerűnek a játékát egy olyan csillogó-villogó stílust ját­szó csapatban, mint az Újpest? Az ilyesmi végeredményben ve­szélyes is lehet... — Szerintem nem. Sőt! Vé­leményem szerint kell is olyan játékos, aki inkább lemond a góllövés öröméről, egy-egy szé­pen kivitelezett cselről csak azért, hogy zűrös helyzetben is ellophassa a csatár elől a lab­dát, vagy éppen saját támadóit indítsa jó ütemű átadásokkal. A mi csapatunkban volt már olyan játékos, aki sokkal pará­­désabban játszott, mint én, még­sem tudott megélni. Én aho­gyan a pályára lépek, mint a ruhatárban a kabátot, úgy ha­gyom a „cifraszűrt” az öltöző­ben. Nincs villogás, egyszerű, sima, célszerű játék van , csu­pán. Felhozni­­ a labdát egé­szen a támadók vonaláig és azt lesni, mikor fut lyukra va­laki. Ha aztán az én átadásom­ból rúg gólt Bene Feri vagy Dunai Anti, esküszöm, boldo­gabb vagyok, mint a góllövő! — Az Újpestre nagyon nehéz feladatok várnak ebben az esz­tendőben. A bajnokság megvé­désén kívül a BEK-ben is helyt kell állnia a csapatnak. Sike­rülni fog? — Meggyőződésem: most érett meg igazán a mi gárdánk. Ha a Celticet legyőzzük — semmi sem lehetetlen... .— ígérje meg, hogy ha a Dózsa BEK-döntőt játszik, a nagy mérkőzésről elmesél egy sztorit. Rendben van? — Szavamra ígérem, ha ve­lem valami említésre méltó tör­ténik, azonnal elmesélem. Csak a döntőt játszanánk már! Attól kevésbé félek, mint a mesélés­­től... I Hyen fiú Dunai Ede. Példát­lanul csendes, szerény, talán túl­ságosan komoly. Ma a Dózsa nélkülözhetetlen tagja. Pedig milyen messziről indult. Óbu­dáról az UFC-ből, a téglagyár környékéről. L. T. K. Rizzoli úr híres könyvkiadó és mellesleg az AC Milán el­nökségi tagja volt. Az 1950-es évek­ végén ő találta ki a „Mi­­lanello” ötletét. Mindent ide akart telepíteni, csak az irodát hagyta volna bent a városban. Mivel kezdjem el ennek a helynek bemutatását? E területhez a hátteret a 4000 m feletti Monte Roma lát­képe adja. Néhány közelebbi adat: a terület nagysága 114 000 m3 (külön erdővel, egy kis me­­zeizésre!), a mesterséges tó víz­­mennyisége 6000 m3, ezzel lo­csolják a parkot, a virágágya­kat és a négy pályát, amelyek közül három szabályos méretű , (különböző füves talajjal) és a negyedik föld­pálya, a fiata­loknak, télre. Ezenkívül 75 ágyas szálloda, 20 főnyi sze­mélyzettel, irodák, orvosi rende­lők, klubszobák és külön öltö­zők fiataloknak és öregeiknek. „Milanello” létesítményei közé tartoznak még: két teniszpálya, két tornaterem (az egyiknek nincs oldala, csak teteje). Az uszoda most épül... Itt ebben a festői ideális környezetben készülnek a Milán labdarúgói péntektől és többször visszajön­nek vasárnap is­ a mérkőzés után. De nem ezért híres „Mila­nello”. Ez a tábor az egyesület örök bölcsője, itt nevelődik az után­pótlás. Mert való igaz, hogy a profi klubok adják, veszik a já­tékosokat, de a legjobb befekte­tés itt is a saját nevelésű után­pótlás. Jelenleg 23 fiatal él, itt és készül arra, hogy futballista le­gyen. Reggel autóbusz viszi őket Vareséba, Galaretéba, Mi­lánóba, iskolába. Délben jönnek vissza, négy-öt edzés van min­den héten, és külön egyéni fog­lalkozás, szakosított képzés. Dicsekedve említik, hogy itt kezdte edzői pályafutását Lied­­holm és a „nagy” Kubala is ide küldte fiát tanulni. Rövid név­sor a futball eme akna matér­iának végzős diákjairól: Prati, Zignonoli, Villa, Vecchi, Belli, Maldera, Scala, Lopetti, Salva­doré, Trapattomi, Rádióé — és lehetne még folytatni a sort... Természetesen edzéslátogatás­ra érkeztünk. A látottakról nem tudok semmi érdekeset leírni, legfeljebb dicsérhetem a han­gulatot, és a gyakorlatozás tem­póját. Utána azonban érdekes beszélgetést folytattam Roccó­­val, a Milán világhírű szakve­zetőjével. Én voltam a vendég, így én is kezdtem. — Tudom, hogy az edzők nem szívesen árulnak el műhelytit­kokat, de miután téged nem úgy ismernek, mint aki titko­­lódzik, mond el a heti „me­nüt”, amit a Milán konyháján főzöl — „a la Rocco”. — Nincs ebben semmi titok! Nem is azért vannak a zárt ed­­­zések nálunk is! De — melyik színház hív vendégeket­­ az „ol­vasópróbára”? Kinek mi köze hozzá, csak az előadás legyen jó! Az elkerülhetetlen kritika a szurkolók előtt — bátor­talanná teszi a játékost, szé­gyenérzete támad. No, meg — a szurkolókat is ki kell éheztet­­ni! Ha egész héten ingyen lát- A heti „menü" Hétfő: akik nem játszottak, edzenek: 40 perc gimnasztika, futás, 40 perc játék. A többiek szabadok, hétfő a játékosoké! Kedd: a klubban 10 órakor „kiértékelés”. Ha győzünk hosszú, ha vesztünk — rövid. (Kinek van ilyenkor kedve ér­tekezni?) Utána edzés: 40 perc (ezt láttad!) fürdő, gyúrás. Szerda: edzés délelőtt, 80—90 perces. Ebből 40 perc labdás ed­zés, 30 perc „kondicionálás”, 20 egyéni foglalkozás. Csütörtök: „Mindent labdá­val!” — a jelszó. Labdás be­melegítés, egyéni-, páros-, cso­portos technikai gyakorlatok, labdajátékok 25 percig, majd 45 perces kétkapuzás van.­ Ez a „taktikai” előkészület gyakorlati része — vasárnapra. Utána 15 perc egyéni foglalkozás, 11 -es, szöglet-, szabadrúgások gya­korlása, „bumlizás”. Péntek: a „gyorsasági” edzés napja. Összesen 60—70 percig tart, már edzőtáborban: 20 perc cica közben, 20 perc atlétikai mozgás, 20 perc játék. Szombat: legtöbbnek nincs ed­zés, csak a „nehezek” mozog­,­nek, vagy akik hét közben ki­hagytak edzést. Nagy séta, film­vetítés, pszichikai felkészülés. — Hát ez van — egyszer egy kicsit több, egyszer egy kicsit kevesebb! — tárja szét karjait, mint aki őszintén mindent „bevallott”. — És nálatok? Olvastam, mondták, tudom, több az edzés Legalább is időben több! Per­sze mindenhol különböző körül­mények vannak. A mi országunk egy ország három változatban!!! Nápolyban dögmeleg van, Fi­renzében sár, Vicenzában esik a hó, vagy fagyos a talaj. Na­gyok a távolságok, esetleg 1000 km-t kell utazni. A Cagliari minden második héten repül. Más a szokás, más a szituáció, más a konyha ... És most egy kis szünetet tart: — Azután nálunk sok a válo­gatott játékos és ilyen kupa, olyan kupa, különféle „búcsú­játékok” (mert a profik na­gyon összetartanak!). De a végére hagytam: a jó tanulók a világon mindenütt ke­vesebbet tanulnak — és az én játékosaim most „eminens” diá­kok! Boldog ember, boldog edző... Az A-ligában működő edzők nestora Rocco. Kérdés nélkül mondja: ő a hosszútávú edzős­ködés híve. „Kapásból” sorolja edzői pályafutásának főbb állo­másait: 9 év Padova, 4 év Triest, 4 év Torino, 3 Trevizo és 2­0 év AC Milán. Itt, két részletben. — Nálunk gyakori az edző­változás — legyint. — Nem is kényszerből, szakmai okokból. Sok helyen kell a látványosság, az új „primadonna”! Évente cserélik az edzőket. Én amon­dó vagyok, legalább 3 év kell ah­hoz, hogy egy edző a keze nyo­mát egy csapaton hagyja! Ezután egy kicsit messzire néz, felemeli poharát és elő­ször velem, majd Maldinivel koccint, ízlelgetve issza az egri bikavért. — Ez igen! Ennek van tüze, zamata, van benne fantázia! Mert a jó bortól szárnyal a gondolat! Két hónap múlva 60 éves leszek, ez az utolsó évem, júniusban leteszem a lantot. Ha­zamegyek Triesztbe, és a sző­lőhegyen fogok visszaemlékezni a mailandi szép napokra. De — szépen akarok búcsúzni!. .” — mondja csupa melegséggel. Ekkor magamban elhatároz­tam: ha „sima” búcsú lesz, egy üveget, de ha újabb csillag ke­rül a Milán piros-fekete lobo­gójára (ahány csillag, annyi bajnokság!), akkor három bika­vért küldök a jóságos öregnek... (VÉGE) Lésként Károly dsz.: ITÁLIAI JEGYZETEK A Milán örök bölcsőjénél Hocco, a Milán mestere ja a csapatot, miért fizessen vasárnap? Kiküldőit munkatársunk, Nagy József jelenti Rio de Janeiróból: Fazekas végre megtalálta a góllövőcipő­t Flamengo—Magyar válogatott 2:2 (2:0) Amikor kilencnapos Sao Paulo-i, illetve a curittibai tartóz­kodás után az egyetlen riói, il­letve utolsó brazíliai mérkőzés előtt alig négy órával megér­kezett csapatunk a mérkőzés színhelyére, aligha volt elkép­zelhető, hogy a pápás, 30 fokon felüli melegben helyt tud majd állni az egyik legismertebb bra­zil csapat ellen. — Kicsit fáradtak vagyunk — hangzott el nem is egyszer­ a játékosok körében, s ez a fá­radtság a legteljesebb mérték­ben érthető volt. Joao Saldanha, a volt szövetségi kapitány, aki most az egyik tévévállalat kom­mentátora, a mikrofon előtt is ezt mondta: — A magyar válogatott jó csa­pat, de olyan programot állítot­tak össze számára, ami alapo­san igénybe veszi a játékosok izomzatát, fizikumát. Egysze­rűen nem értem, hogyan játsz­hatnak egymás után két mérkő­zést! Igaza van: ilyen éghajlat mel­lett, ilyen körülmények között, s nem utolsósorban ilyen „ve­­gyes” repülőutak után vélemé­nyem szerint is teljesen érthe­tetlen. De — talán mondanom sem kell — ugyanígy vannak ezzel a magyar csapat vezetői. Kész helyzet elé állítottak ben­nünket a rendezők. Egyszerűen nem volt más megoldás, mint vállalni ezt a nagy kockázatot. Annak ellenére, hogy tudtuk: a 900 méter magasan fekvő Sao Paulo levegője egészen más ha­tással van a szervezetre, mint a riói nedves, párás levegő, ahol a légkondicionált és lefüg­gönyözött szobában is szinte éj­jel-nappal vizes az ember... A mérkőzés — szerencsére — nem igazolta teljesen kétsé­geinket, bár szinte egyöntetűen állították a játékosok, hogy az első 30 percben erős oxigén­hiánnyal küzdöttek. De men­j­­ünk sorjában. A világ legnagyobb labdarúgó­stadionjában, a Maracanában mintegy 40 000 néző foglalt he­lyet a lelátókon, amikor Es­­tado Mario Filho brazil játék­vezető középkezdéshez kivezette a két csapatot. Flamengo: Ubirajara — Alui­sio, Ered, Reyes, Neto — Limin­­ha, Paulo Cesar, Rogerio — Du­val, Fio, Arisson, Fazekas László Magyarország: Rothermel — Páncsics, Kovács, Fábián, Ju­hász P. — Szalai, Szűcs — Szőke, Fazekas, Bene, Tóth A. Biztatóan kezdett csapatunk, már az első támadásból szög­letet értünk el. Ezután Bene ugrott ki, de fellökték. Lendü­letben volt a válogatott, amikor a 8. percben, hajmeresztő védel­mi hibából, gólt kaptunk. Bal oldali Flamengo-támadás után Juhász elfejelhette, Rothermel megfoghatta volna a labdát, a kapus azonban elfelejtett szólni hátvédjének, mindketten egy­másra vártak és a válogatott Paulo Cesar mintegy 12 méter­­ről nyugodtan helyezhette háló­ba a labdát. 1:0 Egymás után vezette továbbra is támadásait válogatottunk, helyzet­helyzet után adódott, de a brazil védelem az utolsó pil­lanatokban mindig menteni tu­dott. A 22. percben Tóth labdája már a kapus­on is túljutott, de Neto a levegőben úszva, hátra­felé ollózva hárított a gólvona­lon. A 28. percben jobb oldal­ról, 22 méterről kapura rúgott Fio, s az óriási erővel eltalált labda bombaként vágódott a bal sarokba. Rothermel meg sem mozdult... 2:0 Azt hittük, továbbra is ilyen eredményesen játszik az ellen­fél. Szerencsére azonban sike­rült megtörni rohamait. A ki­tűnő formába lendült Fazekas és a nagy játékkedivel cselez­gető, vállalkozó Szőke vezér­letével újra és újra meleg hely­zeteket teremtettek csatáraink a Flamengo kapuja előtt. A gól minden percben várható volt, de Szűcs, majd Bene, két­szer Tóth, bázott, végül Fazekas ki- A SZÜNETBEN mindkét, együttes cserélt. Rother­mel lekéredzkedett, helyére Gé- Csi állt be. Dóval és Fio helyett Caio és Ze Mario futott ki a csapattal. Nagyon elszántan kezdett a magyar válogatott. Rögtön átvet­te a kezdeményezést és az 53. percben megszületett a hosszú portya első gólja. Páncsics futott fel a labdával, a 16-os magassá­gából beadott, a nagyszerűen ér­kező Fazekas három jól sikerült csellel lerázta a védőket, Bené­­hez adott, aki ügyesen vissza­­pörgetett klubtársához és Faze­kas nyolc méterről most már nem hibázott. 2:1 Négy perccel később Tóth lőtt közelről, teljesen tiszta hely­zetben, de a kapus bravúrral szögletre mentett. A beívelt labda ismét Fazekashoz került, most is csinált két nagyszerű cselt és 7 méterről imponáló nyugalommal a bal sarokba he­lyezett. 2:2 A hátralévő időben mindkét kapu többször került veszélybe, de a védelmek most már na­gyon ügyeltek. A 79. perc hozta a mérkőzés legszebb jelenetét: Fazekas hét (7) cselével jobbra balra döntögette a brazil játé­kosokat, végül óriási lövése a felső sarok mellett suhant el. A már fentebb említett ne­héz körülmények ellenére jó mérkőzést vívott a magyar vá­logatott az egyik legnépsze­rűbb brazil klubcsapat ellen. Rio kedvencei ezen a mérkőzé­sen nem tündököltek. Elsősor­ban azért, mert a magyar együttes — amelyen a javulás kétségtelen jelei mutatkoznak — ezt nem engedte meg, és ha csatáraink nem olyan gólkép­telenek, most nem döntetlen­ről, hanem több gólos győze­lemről számolhatnék be! A jó iramú, de közepes szín­vonalú találkozó legjobb magyar játékosa kétségtelenül Fazekas volt, aki látványos cseleivel, két szép góljával nagy közönségi si­­­kert is aratott. Rajta kívül Ko­vács, Géczi és Szőke játszott jól, de Szalai és Tóth játéka ellen sem lehet különösebb kifogást emelni. A brazil játékvezető ki tűnőé® vezette a mérkőzést. Most, amikor ezeket a soro­kat diktálom, válogatottunk für­dőben van. Melegvízzel és ala­pos gyúrással igyekeznek meg­szabadulni a két nehéz mérkő­zés utóhatásaitól. Brazíliában már nem játszunk több mérkő­zést, a tervek szerint szerdán utazunk Limába , ha addig megérkezik perui vízumunk. Rio de Janeiro, január 11. m v­ív A VILLANYSZERELŐIPARI VÁLLALAT FELVESZ­tető villámvédelmi munkákhoz tetőfedő, ács, bádos, szak- és betanított munkásokat budapesti és vidéki munkahelyeire. Jelentkezés: 4. sz. szerelőipari ÜZEM, Budapest VII., Sip utca 23. „A”­ép. II. emelet, Lendvainénál. Kedd, 1972. február 1. (3 if

Next