Népsport, 1976. július (32. évfolyam, 155-183. szám)
1976-07-21 / 173. szám
1 _ _____________________ Grúner Hétfőn a puskások is bemutatkoztak a Montrealtól 46 kmre fekvő olimpiai lőtéren, a L’Acadien. Sajnos a mieinknek nem a legjobban sikerült a 60 lövéses fekvő testhelyzetű verseny... Hammers első sorozata 96, második 95-re sikerült. Papé 96- ra és 97-re. Míg azonban a külföldiek között a verseny közép- 60 harmadában és a végén sokan voltak, akik javítani tudtak, addig a mieink ott folytatták, ahol abbahagyták. Hammers végeredménye 587, Papé 590 kör lett. Az eredményhirdetés előtt sikerült beszélnünk a két magyarral és az újdonsült olimpiai bajnokkal is. Az illem azt kívánja, hogy az olimpiai bajnoké legyen először a szó. Karlnzinz Smieszek, a nyugatnémet biztosítási ügynök 1948-ban született, fiatalembernek számít tehát a kisöbű sportpuskások között. A versenyről érthető örömmel, boldogan beszélt: — Nagyon jó napot fontam ki, minden remekül sikerült és ne vegyék szerénytelenségnek, de úgy érzem, hogy az otthoni válogató versenyeken a csapatbakerülést nehezebb volt kiharcolni. Hammers érthetően borús arccal lépett ki a lőállásból: — Az bosszant a leginkább, hogy a magasságom végig megvolt. De egyszer jobbra, egyszer balra mentem el a 9-esbe, attól függően, hogy kevésbé vagy jobban fújt-e a szél. Egyetlen magassági hibám sincs. De hát vigasz ez nekem? ... Pap Lajos tulajdonképpen nem is mondott semmit. Az arcára volt írva, hogy nem úgy sikerült, ahogy szerette volna. Egyébként Gruber is javított vasárnapi teljesítményén. Az első 50 lövését megint 5 hibával fejezte be, az utolsó 25 lövéses rottóban pedig 22 találata volt. Előrelépett az első napi 21. helyről a 17.-re. KISÖBŰ SPORTPUSKA, 60 LÖVÉS, FEKVŐ. Olimpiai bajnok: Karlheinz Smieszek (NSZK) 599, világ- és olimpiai csúcsbeállítás, 2. Lind (NSZK) 597, 3. Lucsikov (Szovjetunió) 595, 4. Müller (Svájc) 595, 5. Frescura (Olaszország) 594, 6. Sorensen (Kanada) 593, ... 19. Pap Lajos (Magyarország) 590, ... 37. dr. Hammerl László (Magyarország) 587. A trapverseny állása 150 korong után: 1. Baldi (olasz) 144, 2. Haldeman (amerikai) 143, 3. Marques (portugál) 142, 4. Primrose (kanadai) 140, 5. Dixon (amerikai) 139, 6. Colon (belga) 138, ... 17. Gruber György (magyar) 132. Kedden az utolsó két rottéval (azaz: két 25-ös sorozattal) befejeződött a traposok háromnapos vetélkedése. Az élen megcserélődött, a sorrend a hajrában: a 150 korong után vezető olasz Baldi csak bronzérmes lett, míg a két nap után második illetve harmadik helyen álló amerikai Haldeman, illetve portugál Marques egy-egy hellyel előbbre lépett. Grúber György 5 hibát vétett, 45 korongot talált el az 50-ből, s végül a mezőny első felében végzett, 18. lett. Az eredményekből világosan kitűnik, hogy az olimpiai koronglövőpályán a körülmények mindennek nevezhetőek, csak éppen ideálisnak nem ... TRAPLÖVÉSZET. Olimpiai bajnok: Donal Haldeman (Egyesült Államok) 190 korong, 2. Marques (Portugália) 189, 3. Baldi (Olaszország) 189, 4. Hoppé (NDK) 186, 5. Androskin (Szovjetunió) 185, 6. Smelczynski (Lengyelország) 183, ...18. Gruber György (Magyarország) 177. 173. i1__________1 Réczi és Toma tussal nyert Az első hivatalos olimpiai birkózóesemény hétfőn volt, összehívták a bírákat és az edzőket és megbeszélték, hogy a küzdelem eseményeit hogyan fogják értékelni. Ezt a megbeszélést Lukács Béla, a FILA technikai bizottságának magyar tagja (tisztségét megerősítette a kongresszus) tartotta. Hangsúlyozta: — Különösen a zónába menekülést fogjuk szigorúan elbírálni. A meneküléseket nem tűrjük, nyílt küzdelmet követelünk. De a küzdelem képe függ attól, hogy ki kivel áll szemben. Ez a sorsolás szeszélyének függvénye. A sorsolás pedig nemigen kedvezett nekünk. Gurics György szerint: — Hegedűs és Farkas nem panaszkodhat, de Toma Misi nehéz feladat előtt áll. A többiek sorsolása közepes, az első két fordulóban van könnyű és nehéz ellenfél is. Rácz például a görög Holidisszel kezd, akitől kétszer már kikapott. Rácz azonban rácáfolt az aggodalomra. Nagyszerű birkózása után őt hozták ki győztesnek, s utána boldogan mondta: — Egyszer már sikerülnie kellett. Még jó, hogy éppen itt, Montrealban. Ha tekintélyről beszélünk, a bolgár Kirovnak (52 kg) bizony volt a küzdelmek előtt. Volt már világ- és olimpiai bajnok, s a felkészülést is EB-győzelemmel zárta az idén. De előtte edzésen Doncsecz küzdött vele, és ezt mondta. — Nagyon gyenge, valami baj van vele. S amikor meghallotta, hogy a román Ginga ellen Kirov feladta a küzdelmet vállsérülés miatt, csak ennyit mondott Doncsecz: — Számomra nem meglepetés, vártam valami ilyesmit. Rácz Lajos pedig, aki ebben a súlycsoportban érdekelt, enynyit mondott: — Egy nagy ellenféllel kevesebb, de még van elég ... Ginga tehát nem tisztelte a tekintélyt és elérte a nagy szenzációt jelentő eredményt. Annál inkább Doncsecz Musztafin ellen bátortalanul, félénken kezdett. Mint később kiderült, feleslegesen. Musztafinnak ugyanis a harmadik fordulóra elfogyott az ereje és bár 8:0- ra vezetett, egymás után kétszer is megintették. Ekkora előny után a bírák, persze, nem léptették le. Hajdú Imre: — Nagy dolog az is, hogy Doncsecz 9 percig küzdött Musztafinnal, hiszen egykori, Frigics elleni vereségétől eltekintve, minden ellenfelével hamarabb végzett mostanában. Mégis, ha Jóska bátrabb, akkor most szép helytállás helyett talán szenzációról beszélhetnénk. A szenzációkat azonban más országok versenyzői szolgáltatták. Elsősorban a román versenyzők jeleskedtek. Az 57 kgban Botila 4 hibapontot „ragasztott” a lengyelek világbajnok és kétszeres VB-ezüstérmes versenyzőjére, Jozef Lipienre. A 68 kg-ban pedig a junior világbajnok és felnőtt EB-ezüstérmes Rusu a lengyelek nagynevű Európa-bajnok birkózóját, Supront győzte le. Supron így vélekedett: — Hosszabb nálam a fiatal román fiú, így felülről zárta le a karjaimat, s ez ellen nem tudtam mit csinálni. Betegeskedtem is az utóbbi időben, emiatt még gyenge is voltam. Még ennél is nagyobb meglepetést jelentett ebben a súlycsoportban, hogy a finn Isotalo tussal verte a svédek idei Európa-bajnokát, Skjöldöt. Sor került az első szovjet— bolgár párharcra is, szintén a 68 kg-ban. A biztos esélyes, Hiszamutgyinov helyett „beugrott” fiatal Nalbaldjan csapott össze az 1973. évi EB-ezüstérmes bolgár Nedevvel. Nos, ez is szenzáció! A fiatal junior Európabajnok teljesen egyoldalúvá tette a küzdelmet, amely végül is Nedev leléptetésével ért véget. Ebben az eseménnyel teli súlycsoportban Torna Ferenc jól kezdett, két vállra fektette argentin ellenfelét. Az alsó 5 súlycsoportban befejeződött az 1. forduló — három magyar győzelemmel és két vereséggel. JEGYZŐKÖNYV: Július 20. A magyar versenyzők eredményei (elöl a győztesek). 1. forduló. 48 kg: Sumakov (szovjet)—Seres F. 24:1. 52 kg: Rácz—Holidisz (görög) 13:10. 57 kg: Musztafin (szovjet)—Doncsecz 9:2. 62 kg: Réczi—Ghassab (iráni) 5:49 perc, kiemelés, hátravágás, tuss 68 kg: Torna Ferenc—Fiszman (argentin) 5:26, pörgetéskontrából fuss. A magyarok további ellenfelei az első és a második fordulóban. 1. forduló. 74 kg: Tomna M.—Sopov (bolgár, az 1976. évi Európa-bajnok). 82 kg: Hegedűs Csaba—Ciandler (amerikai). 90 kg: Séllyei—Dicu (román, akitől az idei EB-n leléptetéssel kikapott). 100 kg: Farkas—Ndiaje (szenegáli). Nehézsúly: Rovnyai —Codreanu (román, akit Rovnyai többször legyőzött már, így a katowicei VB-n is.) 2. forduló. 48 kg-tól felfelé: Seres—Farina (amerikai), Rácz—Sirani (iráni), Doncsecz—Lindholm (svéd), Réczi—Alexander (amerikai), Torna F.—Aluzadeh (iráni), Torna M.— Bikov (szovjet, az 1975. évi világbajnok), Hegedűs—Diop (szenegáli), Séllyei—Nisavics (jugoszláv, aki 1972—73-ban az EB-n 3., ill. 4. volt, de mostanában nem ért el különösebb eredményt), Farkas—Albrecht (NDK- beli, akitől Farkas Ludwigshafenben öntussal kikapott. Albrecht 1975-ben EB és VB második helyezett volt, Rovnyai Wolff (NSZK-beli, az 1976. évi EB 5. helyezettje). Szűcs Gábor bejutott a nyolcaddöntőbe A vasárnap délelőtti 100 kmes országúti csapatverseny után, amelyben nagyszerű szovjet siker született, kedden pályaversenyekkel folytatódtak az olimpiai kerékpáros küzdelmek. Az olimpiai parkban levő Vesodrom kerékpáros pályán a 4000 m-es egyéni üldözőverseny selejtezőjében 28 versenyző állt rajthoz, köztük az egyetlen olimpián szereplő magyar kerékpáros, Szűcs Gábor. A selejtező tétje az volt, hogy ki jut tovább a szerda délelőtti nyolcaddöntőbe. A húszéves magyar fiútól nem remélhettünk szenzációs eredményt a nagyon erős nemzetközi mezőnyben, de titokban reménykedtünk abban, hogy kiharcolja a legjobb tizenhat közé jutást. Ezért szurkoltunk Gábornak, aki az ötödik futamban indult az új-zélandi Mike Richards-dal párban. Szűcs nagyon jól kezdett és a táv elejéig vezetett. Ezután azonban az új-zélandi fiú „beletaposott” és átvette a vezetést. Szűcs nem adta fel a küzdelmet, harcra késztette Richardsot és több körön keresztül felváltva vezettek. A hajrára a magyar fiú azonban elfáradt és a kitűnően finisező ellenfele több mint öt másodperccel jobb időt ért el nála. Szűcs célba érkezésekor 5:00.39 percet mutatott az óra és amint az a verseny végén kiderült, eredménye éppen a 13. helyhez volt elegendő, így Szűcs Gábornak sikerült a legjobb 16 közé kerülnie. Szerda délelőtt rendezik meg a nyolcaddöntőt, ahol a selejtező győztesével a szovjet Oszokinnal indul majd párban. Szűcs a verseny után elmondotta, szerencséje volt, hogy ilyen kitűnő ellenfelet kapott, mint Mike Richards, aki nagyszerűen „meghúzta” és jó iramot diktált. Eredménye alig valamivel rosszabb, mint az általa tavaly felállított országos csúcs. Reménye lehet a Velodrom fapadlóján még ennél jobb teljesítményre is. A selejtező küzdelmei során különösebb meglepetés nem született, az elmúlt évek világversenyeinek főszereplői érték el a legjobb eredményeket. 4000 m-esegyéni üldözőverseny. Selejtező: 1. Oszokin (szovjet) 4:48.31, 2. Huschke (NDK-beli) 4:48.75, 3. Ponsteen (holland) 4:49.51, 4. Braun (NSZK-beli) 4:50.00, 5. Pizzoferrato (olasz) 4:50.44, 6. Sutton (ausztráliai) 4:50.57, 7. Jankiewicz (lengyel) 4:51.48, 8. G. Iversen (norvég) 4:51.86,... 16. Szűcs Gábor (magyar 5:00.39. Réczi — Akkor is én szakítom el a szalagot... Szűcs Gábor 4 NÉPSPORT Hibapontok és kiesés A birkózást kieséses rendszerben bonyolítják le. A különböző minőségű vereségekért és győzelmekért hibapontot kapnak a versenyzők. Akinek 6 hibapontja összegyűl, kiesik a versenyből, kivéve, ha az utolsó mérkőzésén győzött pontozással és azzal lett 6 vagy annál több pontja. Tehát győztes versenyző nem esik ki. 4 hibapontot kap a versenyző, ha tussal kikap, ha leléptetik (kettős leléptetés esetén mindkettő), ha 12 vagy annál nagyobb pontkülönbségű vereséget szenved. 3.5 hibapontot kap a versenyző, ha 8—11 pont különbséggel veszít, 3 hibapontot kap a versenyző, ha 1 — 7 pontkülönbséggel veszít. Döntetlen eredmény nincs, egyenlő pontszám esetén az veszít, akinek kisebb értékű, vagy kevesebb akciópontja van, vagy rajta hajtják végre az első értékelhető akciót. 2 hibapontot kap a versenyző, ha ellenfelét leléptetik, de ő sem csinált értékelhető akciót és őt is intették. 1 hibapontot kap a versenyző, ha pontozással győz, vagy ellenfelét leléptetik, de neki akciópontja nincs és nem is intették. 0.5 hibapontot kap a versenyző, ha 8—11 pontkülönbséggel győz. 0 hibapontot kap a versenyző, ha tussal győz, az ellenfelét leléptetik s addig ő akciópontot csinált. . XXXII. 173. ♦ 1976. július 21. XXL NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK ♦ XXL NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK ♦ XXL NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK @ Hollandia két győzelme . A gyeplabdában mindkét csoportban folytatódtak a küzdelmek. A hollandok a kétszeres olimpiai bajnok, India felett aratott győzelmük után Malaysiát is két vállra fektették. Eredmények: A-csoport: Hollandia—Malaysia 2:0 (0:0), Kanada—Argentína 3:1 (2:0). A-csoport: Ausztrália—Kanada 3:0 (2:0). Hollandia—India 3:1 (1:0). (Hétfőn játszották.) Az A-csoport állása: 1. Ausztrália 2 2-------5:0 4 2. Hollandia 2 2-------5:1 4 3. India 2 1 — 1 5:3 2 4. Kanada 2 1 — 1 3:4 2 5. Malaysia 2 — — 2 0:4 — 6. Argentína 2 — — 2 1:7 — Az első hromban Hsán a 16. Kingstonban is megkezdődött! ... ... Egy nappal később, mint Montrealban, vasárnap az Ontario-tó partján fekvő gyönyörű városban, a vitorlásversenyek színhelyén is megtartották a hivatalos megnyitót, két érdekességgel. Az 1673-ban alapított városba az olimpiai lángot futva, lovagolva, kerékpáron, csónakon és motorcsónakon vitték. A másik érdekesség, hogy itt a Kanadában dúló nyelvi vita az angol javára dőlt el. A játékokat angol nyelven nyitották meg és csak később franciául! Éppen fordítva tehát, mint Montrealban ... A versenyek azonban itt is ugyanolyan izgalmasak, mint a játékok bármely színhelyén. Hétfőn délután megkezdődtek a küzdelmek. Valamennyi hajóosztályban az első futamra került sor. A finn dingiben dr. Haán révén mi is érdekeltek voltunk. A magyar fiú az első futamban a 16. helyen végzett, s mivel az esélyesek (Maury, Balasov, Bertrand) az élen végeztek, a következő futamokban Haán Andrásnak alaposan javítania kell teljesítményén, hogy a pontszerzők között végezzen. Az első futam eredményei: Finn dingi, 1. Riley (kanadai) 0 pont, 2. Bertrand (ausztrál) 3, 3. Schumann (NSZK-beli) 5.7, 4. Balasov (szovjet) 8, 5. Maury (francia) 10. 8 Biekarck (brazil) 11.7, ... 16. Haán András (magyar) 22 pont. Repülő hollandi: 1. Nagy-Britannia (Pattisson, Houghton) 0.0 pont, 2. NSZK (1. és E. Diesch) 3, 3. Szovjetunió (Leontyiev Zubanov) 5.7 pont. . Tornado 1. Nagy-Britannia 0.0 pont, 2. NSZK 3, 3. Svájc 5.7 pont. Tempest: 1. Szovjetunió 0.0 pont, 2. Egyesült Államok 3, 3. Olaszország 5.7 pont. Soling: 1. Franciaország 0.1 pont, 2. Dánia 3, 3. Svédország 5.7 pont. 470-es hajóosztály: 1. NSZK 0.0 pont, 2. Szovjetunió 3, 3. Új- Zéland 5.7 pont. • Kroon krónikája Megszületett a vízilabdatorna legnagyobb meglepetése, a holland válogatott, amely csak Nigéria visszalépése után lehetett részvevője az olimpiának, legyőzte a legutóbbi olimpia bajnokát, a tavalyi világbajnokot, a szovjet együttest. A hollandok ezzel biztosították helyüket a hatos döntőben és amennyiben kedden döntetlent játszanak a románokkal vagy éppen — furcsa dolog — vereséget szenvednek tőlük, akkor a szovjetek nem kerülnek a döntőbe, hanem Hollandia mellett Románia jut tovább! A holland—szovjet összecsapás hőse, a holland kapus Evert Kroon volt. Amit ez a hosszúra nőtt, szeplős, fehér bőrű, vörös hajú pólós művelt, arra eddig szinte nem is volt még példa. Dr. Milan Muskatirovics, a jugoszlávok egykori világhírű kapuvédője mondta a mérkőzés után: — Az volt mindig az álmom, hogy egyszer ilyen teljesítményt produkáljak, mint amilyent most Kroon. Nekem sajnos nem sikerült. Ez volt a legcsodálatosabb kapusteljesítmény, amit valaha is láttam, pedig annak idején szemtanúja lehettem Boros és Kovacsics szenzációs védéseinek is. Százszázalékos gólhelyzetekben tisztázott, emberhátrányban „ziccerhelyzetekben” hárított. A legkáprázatosabbak azok a védései voltak, amikor az ívelt labdákat kaparintotta meg. Olimpiai hírek De folytassuk csak tájékoztatónkat egy más hangulatot kiváltó témával... Sokat beszéltünk már a belépőjegyek árának igen gyors emelkedéséről, a legújabbról azonban, a szinte már csúcsnak számító esetről még nem szóltunk. íme, az úszók viadalára eddig öt dollárt kértek a belépőjegyekért. Aztán jöttek a világ- és olimpiai csúcsok az uszodában és ez megnövelte a keresletet. És ez azt jelenti, hogy a zugárusok az eredeti ár nyolcszorosáért árulják az uszoda belépőit. Nagy pénz a negyven dollár igaz viszont, hogy ritka látvány egy igazi világcsúcs.