Népsport, 1976. december (32. évfolyam, 288-313. szám)
1976-12-12 / 298. szám
XXXII. 298. ♦ 1976. december 12 LABDARÚGÁS Biztosan nyert az FTC és az Újpesti Dózsa AZ MNK-BAN A LEGJOBB 18 KÖZÖTT ÖT MÉRKŐZÉST JÁTSZOTTAK A CSAPATOK • MEGLEPETÉS EZÚTTAL IS AKADT: A DOROG PONTOT SZERZETT ZALAEGERSZEGEN, A BÉKÉSCSABA DÖNTETLENT ÉRT EL TATABÁNYÁN. SZÜNET UTÁN a 48. percben Arany került jó helyzetbe, s a kivetődő kapus mellett, 8 méterről a kapu jobb oldalába helyezte a labdát. 1—1 A 63. percben Nagy ívelt kapu elé, Halász közelről kapu fölé fejelt. Arany közeli lövése után a labda a kapus lábán akadt el, majd Jakab közeli, erős lövését hárította. A 75. percben Nagy átadása után Sallói futott el, középre adott. Jakab gólhelyzetben 10 méterről kapu fölé vágta a labdát. A 80. percben gyors ellentámadás végén Csepregi került helyzetbe, 14 méterről laposan lőtt, a bal sarokba tartó labdát Kiss bravúrral szögletre hárította. A kellemetlen, csípős, hideg szélben nagy becsvággyal játszott mindkét együttes. A vendégek gyorsan elért gólja után a hazaiak irányították a játékot. Gólhelyzeteket is teremtettek, de azokat rendre elhibázták. A békéscsabai védők keményen, jól romboltak. A gólhelyzetek alapján a Tatabánya közelebb állt a győzelemhez. Jó: Zielbauer, Németh, Magyar, Csepregi, ill. Szabó, Juhász, Arany, Nagy. J. L. III. csoport 1. I. Dózsa 2 2-------4-1 4 2. SZEOL 2 1—1 3-42 3. Tatabánya 1 — 1 — 1-1 1 4. Békéscsaba 2 — 11 2-3 1 5. Dunaújváros 1-------1 0-1 — I. csoport FTC-SETC 3-0 (1-0) Salgótarján, 3000 néző. Vezette: Nagy B. FTC: Kollár — Martos, Bálint, Hab, Megyesi — Hámori, Onhausz, Ebedli — Pusztai, Vad, Nérey. SETC: Szűcs — Cséki, Kmetty, Kovács II, Tóth — Varga, Horváth F., Básti — Kovács III, Mohácsi, Loci. Csere: Hámori helyett Mészöly a szünetben, Básti helyett Angyal, Horváth F. helyett Orosházi, mindkettő a 67. percben, Pusztai helyett Giron a 75. percben. Kiállítva: Cséki a 40. percben. Góllövő: Pusztai a 22. percben, Pusztai a 60. percben, Mészöly a 80. percben. Szögletarány: 4:4 (2:2). Az első percekben a ferencvárosi kapu előterében folyt a játék. Kovács III két ízben is jó helyzetbe került, de Kollár tisztázott előle. A 13. percben szabadrúgáshoz jutott a Ferencváros. Ebedli 30 méteres, éles lövése a kapufáról pattant ki. A 16. percben Kovács III az alapvonalról visszagurított, Mohácsi 3 méterről mellé lőtt. A 22. percben szabadrúgáshoz jutott a Ferencváros. Ebedli a mozgó labdát a lesen helyezkedő Pusztai elé ívelte, a szélső a leálló védelem mellett 8 méterről laposan a jobb alsó sarokba lőtt. 1—0 A félidő hátralevő részében is a tarjániak játszottak mezőnyfölényben. Mohácsi, majd Kovács III lőtt kapu fölé. SZÜNET UTÁN az első negyedórában még nyílt volt a küzdelem. Helyzetek egyik kapu előtt sem adódtak. A 60. percben Ebedli szögletet ívelt középre, labdája a gólvonal közelében esett le, és a beugró Pusztai a hálóba sodorta. 2-0 A 62. percben Vad ugrott ki a védők között, 14 méterről hatalmas erejű lövést zúdított kapura, Szűcs nagy bravúrral mentett. A 72. percben Loci az ötös vonaláról Kollárba lőtt. A 76. percben az előrehúzódó Tóth a kapufát találta el. A 80. percben Szűcs és Kovács II között pattogott a labda, a szemfüles Mészöly elcsípte előlük és közelről az üres kapuba lőtt. 3-0 Az SBTC jó talajú, salakos edzőpályáján 60 percig nyílt volt a küzdelem. A mezőnyfölényben játszó hazaiak dolgoztak ki több helyzetet. A Ferencváros játéka ekkor nem volt meggyőző. Lényegében a második gólt döntött, utána az FTC játéka sokat javult. Határozottabbak voltak, a hazaiak viszont elügyetlenkedték a kínálkozó lehetőségeket. Jó: Bálint, Megyesi, Ebedli, Nérey, ill. Kovács II, Kovács III. M. L. I. csoport 1. FTC 11-------3-0 2 2. Pécsi MSC 1-1—2-21 3. Salgótarján 2 — 11 2-5 1 4. MTK-VM — -------------------- III. csoport Újpesti Dózsa-SZEOL 3-1 (2-0) Megyeri út, 1000 néző. Vezette: Szávó. V. Dózsa: Kovács — Viczkó, Sarlós, Tóth J. — Dunai III, Kellner, Tóth A. — Stemler, Törőcsik, Fekete, Gyöngyösi. Edző: Várhidi Pál. SZEOL: Nagy — Szalai, Egervári, Hojszák, V. Tóth — Hanga, Hágelmann, Zámbori — Kádár, Hegedűs, Wenner. Edző: Himer István. Csere: Wenner helyett Csillag a szünetben, Stemler helyett Bene az 57. percben, Hangai helyett Gyovai a 65. percben. Góllövő: Dunai III a 34. percben, Sarlós a 45. percben, Fekete a 47. percben, Hegedűs a 49. percben. Szögletarány: 6:3 (6:2) az Ü. Dózsa javára. A szélről támogatott Dózsa vezette az első támadásokat, de a kapura nem sok veszélyt jelentettek akciói. Negyedóra után feljavult a Szeged is. A 17. percben Hegedűs vezette a labdát, 20 m-ről váratlanul lőtt, a jobb sarokra tartó labdát Kovács csak másodszorra tudta megkaparintani. A 34. percben bal oldali partdobás után Hojszák lyukat rúgott, Dunai III 17 m-ről a kapu jobb sarkába lőtt. 1—0 A 45. percben Tóth A. ívelt szögletet a kapu elé. Nagy kapus a labda alá szaladt, és Sarlós 5 m-ről a jobb sarokba fejelt.2—0. SZÜNET UTÁN a 47. percben Törőcsik gurított középre. A szegedi védők egymásra vártak, a jobb oldali kapufától Stemler visszagurított, és Fekete 5 m-ről a hálóba lőtt. 3—0 A 49. percben Hegedűs 30 m- ről váratlanul lőtt és a labda a bal kapufáról a hálóba pattant. 3—1 A 81. percben Gyöngyösi jól adott középre, Törőcsik átlépte a labdát, majd Bene is, de Kellner futtából Nagy kapusba rúgta a labdát. A 83. percben a lesre játszó Dózsa-védők között Szalai kiugrott, de beadás helyett Kovács kezébe emelt. A kellemetlen, hűvös időben jobb játékot várt a közönség, főleg az U. Dózsától. A hazai középpályások nem sok használható labdát adtak a csatároknak. Lassúk, körülményesek voltak. A Szeged a mezőnyben pontosabban játszott, de csatárai a kapu előtt gyámoltalanok voltak. A vendégek vereségét a kapushibik és a védők kapu előtti bizonytalankodása okozta. Alacsony színvonalú mérkőzést hozott a két csapat találkozója. Jó: Sarlós, Viczkó, Gyöngyösi, ill. Hágelmartn, Hegedűs, N. M. Békéscsaba-Tatabánya 1-1 (1-0) Tatabánya, 1000 néző. Vezette: Körös. Békéscsaba: Tóth — Zsömbörgi, Kerekes, Vágási, Zielbauer — Németh, Pogács — Ravasz, Magyar, Csepregi, Mártai. Megbízott edző: Mészöly Kálmán. Tatabánya: Kiss — Szabó, Juhász, Bánfi, Knapik — Halász, Arany, Müller — Hegyi, Jakab, Nagy. Edző: Moór Ede. Csere: Müller helyett Sallói a 32. percben, Ravasz helyett Vozár a 57. percben, Pogács helyett Hegyesi a 70. percben. Góllövő: Magyar a 12. Dér'-1'''- - ' percben. Szögletarány: 5:4 (2:3) a Tatabánya javára. A jól előkészített edzőpályán nagy lendülettel kezdtek a csapatok. A 8. percben Jakab I0 méteres lövése után Tóth a bal kapufára ütötte a labdát. A 12. percben Pogács adott labdát a jobb oldalra, Ravasz laposan kapu elé gurított, Magyar jókor érkezett és 5 méterről a kapu közepén helyezte hálóba a labdát. 1—0 A gól után a Tatabánya lendült előre. Halász 8 méteres fejesét védte Tóth, majd ismét Halász veszélyeztetett, de Vágási mentett. Élénk iramú volt a játék, fölénybe kerültek a hazaiak. A 37. percben Knapik tört előre, Jakabhoz továbbított, aki Arany elé tálalt, de a középpályás elől Kerekes az utolsó pillanatban mentett. A 43. percben ismét gólhelyzetben hibáztak a bányászok. Legurított jobb oldali szöglet után. Juhász ívelt kapu elé, a labda átszállt a védők felett, de Arany 4 méterről, senkitől sem zavartatva, kapu fölé fejelt. IV. csoport Csepel-Bp. Honvéd 3-2 (1-0) Csepel, 500 néző. Vezette: Marton. Csepel: Lévay dr. — Rácz, Dalia, Aszalai, Godán — Varga, Somogyi, Gulyás — Ozsváth, Branikovits, Tóth B. Edző: Kóczián Antal. Bp. Honvéd: Rabcsák — Kelemen, Kocsis I., Szűcs, Varga I — Pál, Horváth, Pintér — Kozma, Weimper, Fodor. Megbízott edző: Tichy Lajos. Csere: Fodor helyett Póczik a 38. percben. Góllövő: Somogyi a 35. percben, Ozsváth az 55. percben. Pintér a 62. percben, Kozma a 67. percben, Gulyás (11-esből) a 76. percben. Szögletarány: 7:2 (4:1) a Bp. Honvéd javára. Már a 2. percben gólt érhettek volna el a vendégek, de Fodor gólba tartó labdája Kozmáról kivágódott. Válaszként Branikovits veszélyeztetett két ízben is, de lövésénél az irányzékkal volt baj, fejese után pedig szerencsével hárított a Honvédvédelem. A 35. percben Tóth B. a jobb oldalon, a Honvéd 16- osának magasságából végzett el partdobást. Varga visszagurított hozzá, a balszélső jól indította Somogyit, akinek 14 m-es, éles szögből leadott lövése a jobb kapufa tövéről a hálóba pattant. 10 SZÜNET UTÁN az 55. percben Kocsis I. felszabadító fejese után Kelemen érthetetlenül saját kapuja irányába, visszafejelte a labdát. A kifelé induló védelmi fal mögött ragadt Ozsváth senkitől sem zavartatva, 5 m-ről a jobb alsó sarokba helyezett. 2—0 A gólt követő támadás végén Varga M. a felső lécet találta el. Két váratlan ellentámadásból öt perc alatt egyenlített a Honvéd. A 62. percben Weimper megszerezte a labdát, majd látványosan Pintér elé sarkalt, és a középpályás 12 m-es, lapos lövése utat talált a jobb alsó sarokba. 2—1 A 67. percben Pintérrel szemben elkövetett szabálytalanság miatt a csepeli 16-os bal sarkáról Kozma végezhetett el szabadrúgást. Csavart labdája a későn mozduló Lévay dr. kezéről a jobb sarokba perdült. 2—2 Néhány téves játékvezetői ítélet alaposan elszabadította az indulatokat. Branikovitsot leterítették a büntetőterületen belül, Marton nem adott 11-est, majd Kocsis 1. az ötösön kilökte a labda alól Ozsváthot, a játékvezető ezúttal is továbbot intett. A 76. percben a Honvéd 16-osán belül Szűcs és Gulyás szabályos körülmények között, testtel küzdött a labdáért. Ezúttal nem történt szabálytalanság, Marton mégis a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Gulyás a jobbra mozduló Rabcsák mellett félmagasan a kapu közepébe helyezte. 3—2 Végig heves iramú, test test elleni párharcokban és szabálytalanságokban bővelkedő játékot hozott a találkozó. A Honvédot fűtötte a visszavágás vágya, de a görcsös erőlködésből csak a két gólt jelentő fellángolásra futotta. Akkor is inkább a támadásban levő, fellazuló Csepel védelmi megingásait használták ki a piros-fehérek. A vasgyáriak egyes időszakokban élvezetes, kombinatív játékot nyújtottak. Megérdemelten győztek, bár a harmadik gólt durva játékvezetői hiba előzte meg. Jó: Aszalai, Varga, Somogyi, Ozsváth, ill. Kocsis I., Horváth, Szűcs, Pintér, T. P. Zalaegerszegi TE—Dorogi AC 0-0 Zalaegerszeg, 1000 néző. Vezette: Somlai. ZTE: Bolemányi — Fodor, Antoni, Mihalecz, Molnár — Csepregi, Pusztai, Tóth — Bogáti, Szentes, Péter. Edző: Szőcs János. Dorog: Schnitzer — Farszki, Varga, Csapó, Kapitány — Gabala, Szabó, Szilasi — Kiss, Rozgonyi, Ecker. Edző: Ivanics Tibor. Csere: Szentes helyett Kelemen a 31. percben, Tóth helyett Rácz a szünetben, Gabala helyett Goldschmidt az 59. percben. Szögletarány: 14:2 (5:2) a ZTE javára. Napsütéses időben, jól előkészített, salakos pályán játszották a mérkőzést. Az 5. percben egy dorogi szöglet után Szabó emelt kapura, a labda már túljutott Bolemányin, de a gólvonalról Mihalecz kivágta. A 10. percben a Dorog kapuja előtt kavarodás keletkezett, Szentes öt méterről lőhetett, de Schnitzer kiütötte a labdát. Fokozatosan átvette a játék irányítását a ZTE, de csatárai a jól és néha túl erélyesen játszó dorogi védőkkel nem boldogultak. A 25. percben egy összecsapásnál Szentes megsérült, nem is tudta folytatni a játékot. A 43. percben Bogáti elfutott Kapitány mellett, túljutott a kifutó Schnitzeren is, de lövését a kapufa mentette. SZÜNET UTÁN negyedóráig kiegyenlített játék folyt. A 60. percben Kiss saját térfeléről indulva, egyedül vezette a labdát a 16-osig, tiszta helyzetből leadott lövését azonban Bolemányi lábbal védte. Ezután ismét rákapcsolt a ZTE és nyomasztó fölénybe került. Pusztai 25 méteres éles, lapos lövése a kapufát találta el, azután sorozatban maradtak ki szinte minden ZTE-csatár előtt a legjobb helyzeteit is. A 85. percben Péter megszerezte a labdát ellenfelétől, Kelemenhez játszott, de a csatár öt méterről sem talált a kapuba. A befejezés előtt közvetlenül Rácz már csak Schnitzerrel állt szemben, de lövését a dorogi kapus kiütötte. Az első félidő élénk iramú, de nem túl magas színvonalú játékot hozott és helyzet is kevés akadt. Szünet után átmenetileg kissé lanyhult az iram, később döntő fölénybe került a zalaegerszegi csapat. Számolatlanul maradtak ki a jobbnál jobb helyzetek. Igaz, a Dorog ekkor már csak a védekezéssel törődött, de ezt nagyon jól csinálta. A helyzetek alapján a ZTE-nek több góllal kellett volna nyernie. Jó: Antoni, Pusztai, Péter, 111. Csapó, Varga, Szabó. G. B. IV. csoport 1. Csepel 2 2-------5-3 4 2. ZTE 2 11—2-03 3. Dorog 2-110-21 4. Bp. Honvéd 2-------2 3-5 — NÉPSPORT 3 MNK, NB II SÍPSZÓ ELŐTT Vasárnap befejeződik a labdarúgó NB II őszi idénye, megszületik majd a végeredmény, ismertté válik az őszi első, s a helyezések is véglegesen kialakulnak. Az élet azonban a 19. forduló után sem áll meg, hiszen — a tavalyi gyakorlatot követve — az utolsó forduló után még következik majd a „rájátszás”, azaz az előrehozott első tavaszi forduló lebonyolítása. Kétszer kilencven perc vár tehát még a csapatokra ebben az esztendőben, s ez a két forduló bizony nincsen híján az érdekes mérkőzéseknek. Vasárnap például a Tábor utca felé fordul majd a legnagyobb figyelem, a remekül szereplő Vasas Izzó a Budafokot fogadja. Minden jel arra mutat, hogy rangadó lesz ez a javából, hiszen az Izzó számára soha közelebb nem volt még a dobogós helyezés, mint ezúttal, míg a BMTE minden bizonnyal feledtetni akarja majd a PMSC-től elszenvedett vereséget. Ha az időjárás is kegyeibe fogadja a rangadót, akkor minden bizonnyal szép számú közönség várja a csapatokat. A két együttes a jelek szerint a lehető legjobb összeállításban veszi fel a küzdelmet. Az Izzó edzőjének, Kovács II Józsefnek van ugyan gondja, hiszen egyik legjobb játékosa, Varga a pénteki edzésen még nem tudta megmondani, hogy vállalhatja-e a játékot. Ha nem játszhat, akkor Schuszter kerül a csapatba , minden bizonnyal alapos taktikai megfontolások miatt. Hogy mi dönthet a rangadón? Eddigi tapasztalataink szerint az, hogy miként birkózik majd meg az Izzó rendkívül szervezett, kemény védelme a gólerős budafoki csatársorral, illetve sikerül-e az egyik oldalon Esterházyt, a másik oldalon pedig Hanzelt és Vargát kikapcsolni a játékból. A Budafok idegenben is képes jó játékra, győzelemre, s ezért az Izzó — annak ellenére, hogy nagyszerű formában van — nem mehet ellene biztosra. Az neki állása Szilágyi S. János Vasas Izzó—Budafok x Ganz-M—Szol. MÁV 1 KKFSE—Fűzfő 1 SZMTE—Szekszárd 1 Olajbányász—BVSC 1 MÁV DAC—Volán X PMSC—Eger 1 Várpalota—MÁV Előre 2 Ózd—Debrecen 2 Oroszlány—Komló 1 Így kezdenek VASAS IZZÓ-BUDAFOK Tábor utca, 13.00. Vasas Izzó: Horváth - Révész, Szántó, Kovács, Által - Antal, Rozsnyó — Vágvölgyi, Hanzel, Varga vagy Schuszter, Szekeres. Budafok: Lengyel — Spacsek, Horváth, Gergely, Vízi — Tátrai, Tóth K., Harangi — Zöldi, Esterházy, Tóth. GANZ-MÁVAG-SZOLNOKI MÁV Kőbányai út, 13.00. Ganz-MÁVAG: Kovács - Stammler, Vida, Vaskor, Nagy Z. — Geiger, Serenka, Simon I. - Nagy M., Végh, Simon II. Szolnoki MÁV: Farkas I. - Rácz, Csontos, Árvai, Tóth Gy. - Repka, Szabó, N. Szabó - Molnár, Sugár, Papp. KOSSUTH KFSE-FŰZFŐ Szentendre, 13.00. KKFSE: Menyhárt — Csider, Bodoki, Török, Gálhidi — Bartha, Újvári, Lazsányi — Pogány, Magos, Göncző. Fűzfő: Takács — Gál B., Kovács L., Gál I., Szentesi - Tóth, Gertsmár, Kovács E. — Poczmann, Durgonits, Gellei. SZOLNOKI MTK-SZEKSZÁRDI DÓZSA Szolnok, 13.00. SZINTE: Szendrei — Kántor, Simon, Kolláth, Kábák — Porhanda, Sebők, Lódi — Garics, Szakács, Budavári. Szekszárd: Pólyák — Glavatity, Korner, Vágó, Lubastyik — Tóth, Somodi,Varga — Meszlényi, Orosz, Szőcs. NAGYKANIZSAI OLAJBÁNYÁSZ-BVSC Nagykanizsa, Vasutas-pálya, 13.00. Olajbányász: Megyimorecz - Savanyó, Kovácshegyi, Simon vagy Nagy, Müller - Keszei, Pávucz, Horváth — Bogáti, Derdák, Füledr. BVSC: Pálinkás - Bodnár, Varga, Dani, Gara - Turtóczki, Krommer, Aranyosi - Bazsánt, Bartos, Kaszás. MÁV DAC-VOLÁN SC Győr, 13.00. MÁV DAC: Tóth L. — Kiss, Pálos, Kalmár, Kovács L. - Hanisch, Csizmazia, Molnár — Csollány, Gyomoroi, Varga. Volán SC: Andrus - Vigh, Kű, Ebedli, Márkus T. — Hajdú, Urbán, Márkus F. — Stefán, Németh, Bartosik. PÉCSI MSC-EGRI DÓZSA Pécs, 13.00. PMSC: Katzirz — Iványi, Torna, Schulteisz, Kincses — Kiss, Dárdai P., Lőrincz — Kardos, Dohány, Jónás. Eger: Flak — Birincsik, Zsidói, Patvaros, Csató vagy Fodor — Csuhás, Galántai, Lengyel — Bartha, Vigh, Dudás vagy Homonnai. VÁRPALOTAI BANYASZ-SZÉKESFEHÉRVÁRI MÁV ELŐRE Várpalota, 13.00. Várpalota: Palotai - Albu, Kisber, Csapó, Harmath - Kozma, Ladányi, Szöllősi — Bertalan, Horváth, László. MÁV Előre: Paulusz - Mester, Szabó, Meggyes, Tóth — Hartyáni, Lechner, Burka — Bús, Fülöp, UI. ÓZDI KOHÁSZ-DEBRECENI VSC Ózd, 13.00. Ózdi Kohász: Szögedi — Márton I, Szilágyi, Fükő I, Murányi - Ligeti, Biró, Vidáts - Fükő II, Csukány, Stane. Debrecen: Szabó vagy Kun - Kiss J., Potyák, Puskás, Lipők - Herczeg, Szabó I., Waczlavik — Rácz, Maczkó, Gottdiener. OROSZLÁNYI BÁNYÁSZ-KOMLÓI BÁNYÁSZ , Oroszlány, 13.00. Oroszlány: Papp L. — Rimbacher, Kiss, Vizkeleti, Koródi - Kavalák, Galambos, Papp — Horváth, Dukai, Babai. Komló: Erdősi - Tresch, Kovács, Steib, Kelemen — Bányász, Tóth, Pál — Gulyás, Farkas, Radics. (20. forduló műsora: MÁV DAC—Ganz-MÁVAG, Várpalota—Szó. MÁV, Olajbányász— MÁV Előre, Oroszlány—BVSC, KEFSE—Komló, PMSC—Fűzfő, Izzó—Eger, Ózd—Budafok, Szó. MTE—DVSC, Volán—Szekszárd). 1. PMSC 18 9 7 2 33-15 25 2. Szív. MÁV 18 9 7 2 33-21 25 3. V. Izzó 18 9 4 5 35-25 22 4. Eger 18 9 4 5 37-29 22 5. SZMTE 18 10 1 7 35-27 21 6. BVSC 18 6 9 3 33-25 21 7. Szekszárd 18 8 5 5 22-23 21 8. Budafok 18 9 2 7 50-37 20 9. Debrecen 18 8 3 7 26-22 19 10. Volán 18 6 6 6 28-23 18 11. MÁV DAC 18 8 2 8 29-31 18 12. KEF SE 18 7 3 8 30-29 17 13. Komló 18 6 5 7 18-21 17 14. Fűzfő 18 6 5 7 22-27 17 15. Ganz M. 18 6 5 7 25-31 17 16. Kanizsa 18 5 6 7 23-29 16 17. Várpalota 18 4 5 9 19-26 13 18. Ózd 18 4 4 10 22-33 12 19. Sze. MÁV 18 3 5 10 13-26 11 20. Oroszlány 18 1 6 11 14-47 8