Népsport, 1979. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-05 / 30. szám

2 NÉPSPORT XXXV. 30. + 1979. február 5. REVÜ • LABDARÚGÁS • REVÜ • LABDARÚGÁS • REVÜ • LABDARÚGÁS • REVÜ • LABDARÚGÁS • REVÜ • Emberség : Az idős néni a kapun ki­lépve bizonytalan léptekkel indult el a járdán, ahol ha­marosan magával ragadta a reggeli emberáradat. Egy da­rabig megpróbált velük lé­pést tartani, de be kellett látnia, nyolcvan év felett, fő­ként mióta annyira megrom­lott a látása, bizony, már nem telik rá az erejéből. Időn­ként megállt, kis retiküljé­­ből zsebkendőt vett elő, ap­ró, szöszmötölő mozdulatok­kal gondosan megtérülgette minduntalan bepárásodó szemüvegét, aztán a röpke pihenő után új erőre kapva indult az orvosi rendelő irá­nyába. Felülvizsgálatra igye­kezett, ahova — jól tudta már — legjobb elsőként ér­kezni. Akkor még mindig volt néhány kedves szava hozzá az orvosnak, nővérnek egyaránt. És ha végzett, né­hány percre majd leül az előtérben egy kis tereferére az asszonyokkal. Talán ma is elmondanak egy jó recep­tet. A múltkorival milyen si­kere volt otthon, amikor megsütötte az ajánlott süte­ményt. Egyszerre hirtelen erős szúrást érzett, majd elsöté­tült előtte a világ. A járóke­lők a retikü­s tompa puffaná­sára figyeltek fel. Ebben a pillanatban fordult be a sarkon egy Lada, amelyben két fiatalember ült. Ők is siettek. Egy járó­kelő kétségbeesetten intege­tett a járda szélén, amikor odaértek. A Lada vezetője ösztönö­sen a fékre lépett. Nem kér­dezősködött, egy pillanat alatt kiugrottak a kocsiból, majd óvatosan beemelték a nénit a hátsó ülésre. Közel volt a kórház, de bárhogy is siettek, elkéstek. Az orvosok már tehetetlenek voltak. Mire a kétségbeesett rokonok megérkeztek, a La­da két utasát már nem ta­lálták ott. Nem tudták meg­köszönni a fiatalembereknek, amit édesanyjukért tettek. Egyedül a kocsi vezetőjének a nevét tudták meg. Az illetőt Nyilasi Tibor­nak hívják. Zs. ) Ité szülnél”. „A fejezetekből most már könyvet kell A legközvetlenebb kezdeti sza­k­asz már lezárult a románok el­leni olimpiai előselejtezőre ké­szülő válogatott keret számára, a következő találkozások már bizonyos mértékben „emelkedet­­tebb szintet” követelnek. Ugyan­azok a játékosok kaptak meg­hívást a hétfői, keddi összejö­vetelekre, akik eddig már leg­alább egyszer bemutatkoztak, most azonban „kevert” a kár­tyákon egy alaposat dr. Lakat Károly, a csapat szakvezetője, aki, bizony, már szeretne a dolgok mélyére nézni. A keret mostani programja meglehető­sen rendhagyó, hétfőn és ked­den egyaránt két-két előkészü­leti mérkőzés szerepel a mű­soron. • Miért rendelt el erőltetett menetet a keret tagjainak? – Tudom, hogy ez a szerve­zés meglehetősen furcsa, s tu­lajdonképpen szokatlan miná­­lunk, én azonban természetes­nek tartom, hogy egy napon akár két teljes mérkőzés vé­gigjátszására is képes legyen egy olyan játékos, aki éppen a felkészülés vége felé jár, no, meg az olimpiai csapatba is szeretne bekerülni. Most már egyszerűen nincs idő másra, mint arra, hogy a fejezeteket mihamarább „nyomdakész” ál­lapotba hozzuk, s könyvet ke­rekítsünk belőle. — Az eddig lejátszott két előkészületi mérkőzés milyen tapasztalatokat hozott? — Meglehetősen furcsa dolog lenne, ha egy-egy órányi játék után — ennyi jutott eddig va­lamennyi kerettag számára — személyre szóló véleményt mon­danék. Voltak, akik kifejezet­ten jól játszottak, akadtak gyengébb teljesítményt nyúj­tóik, de egyáltalán nem biz­tos, hogy a most következő kétszer két mérkőzésen nem fordul majd nagyot a kocka ... A ta­pasztalatok élére inkább általá­nosnak tűnő, de feltétlenül fi­gyelemre méltó megállapítás kí­vánkozik, miszerint azok, akik a Ganz-MÁVAG, majd az Épí­tők SC ellen pályára léptek, majd megszakadtak az igyeke­zettől, a bizonyítási vágytól, ki­vétel nélkül, szinte pályára lé­pésük pillanatától a befejezésig megállás nélkül végigrohanták a számukra kiszabott játékidőt. Nagyon kedvező jelnek tekin­tem továbbá, hogy a mérkőzé­sekre kilátogató érdeklődők egyetlen rossz szóval sem ma­rasztalták el a játékosokat, a partvonal mellől úgy tűnt, át­­érezték helyzetünket, máris szívükbe zárták ezt a csapatot. Mindez sokkal, sokkal fonto­sabb, lényegesebb kérdés annál, mint talán első pillanatban lát­szik ... • Milyen szempontok szerint osztotta kétfelé a keretet? — Tulajdonképpen elsősorban a kíváncsiság vezérelt. Nagyon szeretném tudni ugyanis, hogy egy-egy klubban már összeszo­kott sorok, szárnyak válogatott csapatba építve miként funk­cionálnak, lehet-e egyáltalán teljes, egész csapatrészekre épí­teni? Nem véletlenül kerültek az első napoa meghívottak közé a Bp. Honvéd, a Salgótarján, a Békéscsaba és a Dunaújváros játékosai, akiket kedden majd a diósgyőri, a székesfehérvári, a tatabányai és az Üllői úti kü­lönítmény vált fel. Szilárd el­határozásom: teljes sorokat kül­dök a pályára, hogy aztán majd a legközelebbi alkalommal is­mét a turmixgépbe lehessen tenni az egészet, s megnézni, mit tudnak mondjuk a Honvéd­játékosok a diósgyőriekkel ke­verve? — Két nap leforgása alatt pá­lyára lépnek a majd a Volán, a Pénzügyőr, a Vasas Ikarus és a BVSC ellen. Úgy érzi, meg­felelő edzőtársak lesznek az olimpiai válogatott számára? — Egy NB II-es együttes ma­napság már feltétlenül erős any­­nyira, hogy bármilyen csapat el­len helytálljon, de mi egyébként sem nagyon válogathatunk az ellenfeleik között. Szinte örül­nünk kell, ha edzőtársat talá­lunk! A mérkőzések eredménye egyébként sem fontos, kizáró­lag arra vagyok kíváncsi: ismé­telt „fellépésük” eredményeként kik azok, akiknek feltétlenül helyük van egy szőkébb. im­máron közvetlenül a selejtezőre NÉGY FÉLIDŐ AZ OLIMPIAI KERETBEN , így legalább a „harmadik félidőt" is a pályán töltik a fiúk­­l l készülő keretben is.„OBSITOSOK” Májer Lajos Májer Lajos átkacsázott a jégen. Szabályos katonai öl­tözékben kicsit furcsán ha­tott a melegítős Videoton-já­­ték­osok között. Amerre el­haladt, barátságosan hátba veregették, köszöntötték. Köztük a másik katona, Sza­bó József is, aki beugrott egy kis edzésre. Májer kicsit sá­padtan, soványan állt a mun­dérban Lantos Mihály elé. — Mester, megyek lesze­relni. Amint végeztem, azon­nal jövök. Azt hiszem, hét­főn már itt leszek az edzé­sen. — Hogy érzed magad? — Nem a legjobban. Meg­viselt a mandulaműtét. Le is adtam néhány kilót. — Igyekezned kell. Hiá­nyoztál az ősszel a csapat­ból ... — Vehetem ezt dicséret­nek? — Hát persze. Szabó Józseffel az edzés után beszélgettünk. — Jólesett újra gyakorol­ni? — De még mennyire. A srácok igazán örömmel fo­gadtak. — Úgy fest, van egy kis súlyfeleslege. — Rövidesen leadom. — Számít arra, hogy már­cius elején ott lesz a kezdő csapatban ? A játékos helyett Lantos Mihály válaszolt. — Van mit bepótolnia Jó­zsinak meg Májernek is. De külön foglalkozunk majd ve­lük, hogy ne legyen fenn­akadás. Akkor kerülnek be az első csapatba, ha kifogás­talan lesz az erőnlétük, s az együttesbe is be tudnak újra illeszkedni. Igaz, pontosan még egy hónapunk van a rajtig. Addig sok mindent el lehet rendezni. Ahogyan én ismerem a két fiút, úgy ér­zem, egyenesbe jönnek. Per­sze, segítünk nekik, hogy fel­gyorsuljon a tempójuk. Szabó egyetértően bólintott az edzői véleményre. — Igyekezni fogunk, Miska bácsi, ezt ígérhetem. — Mi lenne a kívánsága, ha most kérhetne valamit? Egyből rávágta: — Hogy az alábbi három név legyen a Videoton csa­társorában egymás után a Népsport tudósításában már­cius 3-án, a Csepel ellen: Májer, Szabó, Tieber. És ha már kívánhatok, akkor lenne egy ráadás is. Harmadik ka­tonatársunk, a műtéten át­esett Csongrádi Feri legyen minél előbb közöttünk. A videotonos „obsitos”­trió most ruhát vált. Újra a csapat rendelkezé­sére állnak. Mi tagadás, nagyon várták őket. Nem is csoda, az elmúlt bajnokságban 32 gólt rúgtak a 77-ből. V. B. Szabó József A Mester utcaiak voltak az elsők A sok srác pillanatok alatt elözönlötte a helyiséget. Elvegyültek a kiállított tárgyak között, ki az egykori pla­kátokat vette szemügyre, ki a tablók, csapatképek előtt ücsörgött rövidebb-hosszabb ideig. Másokat a régi képek, megint másokat a szép mívű trófeák vonzottak legtovább. Legtöbbjük a klubházat ez idáig még csak kívülről látta, kedvenc csapatának történelmét pedig alig-alig ismerte. Most áhitatosan tébláboltak fel és alá, s mire a végére értek a minitárlatnak, már sok mindent tudtak a régi időkről, a patinás egyesület elmúlt évtizedeiről. Fennállásának 80. évfordulóját ünnepli idén az FTC, s a jubileum alkalmából archívumának ereklyéiből kiállí­tást rendezett. A megnyitó után a Mester utcai szakközép­­iskola diákjai elsőként tekintették meg a rendezvényt, a legkisebbek közül pedig a Tárnok utcai iskola V/B. osz­tályos tanulói szerveztek kirándulást az Üllői útra, s hall­gatták nagy figyelemmel az egyesület múltjáról tartott előadást. A kiállítás hétfőnként látogatható 14—18 óra között. BABONÁBÓL... Fékcsikorgás, pisztolylövések, rohanó léptek zaja. A bűnös természetesen ismét elnyerte méltó jutalmát, a kopasz hadnagy elégedetten nyugtázta a sikeres akciót Szombaton délelőtt épp az utolsó lövést követően toppan­tunk be a Sportkórház sebészeti kórtermébe, hogy Pintér Sándorral, a Bp. Honvéd válogatott középpályásával vált­sunk néhány szót, érdeklődjünk állapota felől. Jobbra számítottunk. A televíziót már elzárták, de Pintér arckifejezéséből ítélve ezúttal nem különösebben izgatta fel a középpályást Kojak legutóbbi kalandja. Bal lábát kidugva a takaró alól, félkönyökre támaszkodva merengett, amikor az üdvözlések után kérdőn néztünk rá. — Megmondom őszintén, legszívesebben nem beszélek semmit a sérülésemről, már csak babonából sem... Az ősszel az utolsó négy mérkőzésen csak injekcióval tud­tam pályára lépni, aztán három hete műtét lett a vége. Utána hazamentem, de egy hete ismét a Sportkórház lakója vagyok. Hogy még meddig, azt talán az orvosok sem tudják. Az Achillesem... Nem erőltettük a beszélgetést, látva Pintér Sanyi meg­lehetősen savanyú ábrázatát, majdnem térdig gipszkötés­ben levő lábát. Búcsúzás közben az járt az eszünkben, vajon tudja-e, hogy a Duisburg edzője, amikor értesült a sorsolás ered­ményéről, miszerint a Bp. Honvédot kapták ellenfélül az UEFA Kupában, pezsgőt bontatott a játékosok számára. Előre ittak a medve bőrére... A márciusi összecsapásokon Pintér még nem játszhat De a Tichy Lajos által a továbbjutás esetére beígért pezs­­gős vacsorán már minden bizonnyal részt vehetne. A leg­jobb négy között pedig már a játékban is... Mihamarabbi gyógyulást, Sanyi! „Boldog lennék, h­a a% össz eL*/^ Luigi Riva, minden idők egyik legeredményesebb olasz csatára 1970. október 31-én a bécsi Práter stadionban Hof k egyetlen belépője után zokog­va hempergett a füvön. Comb­csonttörés: Olaszország—Auszt­ria 2-1... Két pont az ola­szoknak, de hónapokig nélkü­lözték gólkirályukat. Januárban örömünnep Szardínia szigetén, harangszó adja a világ tudtára az örömhírt, a gipszcsizma le­vételét. 1971 februárban pedig bajnoki mérkőzésen Riva is­mét magára öltötte a Cagliari mezét. Zámbori Mihály, a SZEOL AK középpályása 1978. április 1-én­­ Szegeden a Székesfehér­vári MÁV Előre elleni kiesési rangadó 4. percében felugorva belsővel továbbította a labdát. A mozdulatot követően olyan szerencsétlenül fogott talajt, hogy közvetlenül a jobb bokája felett eltört a szárkapocscsont­­ja, s a bokaszalag is elszakadt. Az elmúlt tíz hónap éter­­szagú, fehérköpenyes esemé­nyeiről számolt be a még sán­­tikáló 26 éves labdarúgó. " Néhány álmatlanul eltöltött éjszaka után április 6-án fél­csőlemezzel és öt csavarral rög­zítették az elmozdult csontvé­­geket. A gipsz május utolsó napjaiban került le a lábamról, s az eseményt követően az egyik anyacsavart újjal váltot­ták fel. Júniustól fizikoterápiás kezelésre jártam, a parafinpa­­kolás és a gyógytorna bokám mozgékonyságát lett volna hi­vatott visszaállítani. A nyári hó­napokban sokat úsztam, kerék­pároztam, futásra azonban még nem vállalkoztam. December 12- én távolították el a lemezt, va­lamint a csavarokat. Az új év második napján én is elkezdtem a felkészülést a tavaszi idény­re. Ma már ott tartok, hogy 800 métert egyhuzamban le tu­dok futni, igaz, iszonyú kínok közepette. Február első hetében tíznapos utókezelésre Hajdú­szoboszlóra utazom. Nagyon bol­dog lennék, ha az ősszel tel­jes értékű játékosként ismét pá­lyára léphetnék. Riva a súlyos sérülést köve­tő negyedik hónapban ismét bajnoki pontokért játszott. Zámbori a legjobb esetben másfél év múlva állhat csapata rendelkezésére. t. i. Mad­ecolf két év telt el ■ illeg­roari felszabadulás óta. Nagy erővel folyt a háború következtében ezer sebből vérző ország újjáépí­tése. Gyorsan éledt újjá a sport is, de a nagy vérvesz­teséget szenvedett labdarúgó­csapatoknak szükségük volt a vérátömlesztésre. A győ­ri ETO vezetői is nagy erő­vel kutattak új tehetségek után. Kerestek és találtak is. Felfigyeltek arra, hogy Mo­­sonmagyaróvárott egy közép­­termetű, átlagosnál gyorsabb, kapura veszélyes fiatal szél­ső kiemelkedik társai közül. Domsich Ágoston Péternek hívták. Át is igazolták. Azóta 32 év telt el. Domsich Ágostonból Dom­bos Péter, a játékosból ed­ző lett és az évek múlásá­val a közkedvelt Peti bácsi­vá „lépett elő”. Jelenleg az utánpótlás technikai vezető­jeként szolgálja egyéniségé­re jellemző alázattal a győri zöld-fehérek érdekeit.­­ Tíz évig játszott az ETO 7-es számú mezében és 281 NB I-es mérkőzésen való szereplésé­vel nem egy esetben felejt­hetetlen alakításokkal írta be nevét a csapat történel­mébe. Többször öltötte ma­gára a B-válogatott mezét. 1957-ben akasztotta szögre a­­ bőrszöges cipőt. Előbb a ser­dülő, majd az ifjúsági csa­patnál töltött egy évet, 1959- ben pedig nevelő egyesülete kölcsönkérte és az ETO hoz­zájárulásával három éven át vezette a Mosoni Vasas ed­zéseit. Irányítása alatt a csapat a megyei bajnokság alsó házából az NB IIl-ba küzdötte fel magát. 1 %?-ban került vissza 170.& UCI1 Győrbe és nyolc örök emlékezetű esztendő­­ következett. Szusza Ferenc, Hidegkúti Nándor, majd Mé­száros József mellett dolgo­zott, mint pályaedző. 1970 őszén aztán váratlan fordulat következett. Az ETO számá­ra a bajnoki táblázaton a sereghajtó szerepe jutott, s mint ilyenkor lenni szo­kott, az edzőnek, Mészáros Józsefnek távoznia kellett. A vezetés Dombost bízta meg az első csapat edzéseinek irányításával. Másodhegedűsből — prí­más! S mindez akkor, ami­kor az egész „zenekar” ha­misan játszott. Újra kellett hangolni. A vállalkozás sike­rült, a kiesőjelölt a kilencen­dik helyen fejezte be a baj­noki évet. A 70-es évek elején egyre jobban előtérbe került az utánpótlás-nevelés. Az NB I-es csapatok egymás után állítottak munkába utánpót­lásuknál főfoglalkozású edző­ket. A sorból a Rába ETO sem maradt ki. A vá­lasztás nem okozott kü­­lösebb gondot. Egyértelműen arra az emberre gondoltak, aki korábbi tevékenységével igazolta, hogy érti ezt a munkát, szereti a fiatalokat, tud bánni velük. Arra az emberre, aki addigi munká­jával is igazolta rátermett­ségét, s aki olyan játékoso­kat nevelt már az első csa­pat számára, mint Pálla, Pozsgai, Glázer, Póczik, Hor­váth László. Dombosra esett a választás. Az új feladatnak nagyon örült. Igaz, a munkában so­ha nem válogatott, ha a lab­darúgásról, az ETO-ról volt szó. Azt azonban soha nem tagadta, hogy a fiatalok, a gyerekek állnak legközelebb a szívéhez. Érthetően nagy lelkesedéssel végezte ezt a feladatát, s az eredmény nem is maradt el. Megerő­södött a Rába labdarúgó­utánpótlása, s Dobos, Tamá­si, Csonka, Pölöskei bebocsá­tást kért az első csapat öl­tözőjébe. Ilyen eredmények utá£j*’ nagy volt a meglepetés, mi­kor az elmúlt év őszén Dom­bos új szerepkörbe került, az utánpótlás technikai ve­zetőjévé nevezte ki az elnök­ség. — Sajnos, az évek múlásá­val a szervezetem is kopott. Magas a vérnyomásom és orvosi tanácsra búcsút kel­lett mondani a kispadnak. Az egyesület vezetői megér­tették helyzetemet és segí­tettek. Új beosztásomban is a fiatalokkal foglalkozom. Hét csapat ügyeit intézem. Ritka szerény, köztisztelet­nek örvendő, szorgalmas em­ber. Ilyen volt, mint játékos, ilyen maradt, mint edző és ilyen ma is mint vezető. A labdarúgás köztisztelet­ben álló, csendben, de ered­ményesen dolgozó közkatoná­ja... H. B. három !

Next