Népsport, 1979. november (35. évfolyam, 259-284. szám)
1979-11-01 / 259. szám
XXXV. 259. ♦ 1979. november 1 LABDARÚGÁS Kiküldött munkatársaink, Borbély Pál és Németh Gyula jelentik Wroclawból. Olimpiai selejtező mérkőzés UNC VEK ORSI ACMAGYARORSZÁG 1-0 (1-0) A mérkőzés napján hűvös időre ébredtünk, kora délután olykor a hó is szállingózott. A télies időjárásnak a mieink nem nagyon ürültek, mert a pálya talaját már kedden este, az edzés alkalmával is mélynek találták. Hétfőn ugyanis egész nap havazott. Kedden fél tizenkettőkor taktikai értekezlet volt, ez kiterjedt a legapróbb részletekre is, mind a csapatrészek, mind az egyének szempontjából. Ennek lényege az volt, hogy döntetlenből kiindulva győzelemre kell játszani, azaz biztonságos védekezésből a lehetőségekhez képest támadni! A csapat már negyed ötkor megérkezett a pályára. Nyomban jöttek a lengyelek is. Így tudtuk meg, hogy tervezett csapatuk két helyen is megváltozott. Ziemtara kapitány szombaton, behívta a keretbe Rustot, a Legia Warszaka balszélsőjét, aki a hétközi kupamérkőzésen öt gólt rúgott, s tulajdonképpen a sajtó óhajára került a csapatba. Rajta kívül Wojczicki, az Odra Opole középpályása is játszik. A bemelegítés előtt Weimper és Fekete megnézte a pályát. Weimper keserűen mondta. ..Nagyon mély... Óriási csata lesz...” Feltűnően kevesen voltak a nézőtéren, amikor a csapatok kivonultak a pályára. Wroclaw, Olimpiai Stadion, 3000 néző. Vezette: Mateev (Paniakov, Harisanov, mindhárom bolgár). Lengyelország: Burzynski — Topolski, Janas, Majewski, Wojtowicz — Lipka, Milosewicz, Wojczicki — Malnowicz, Ogaza, Kuslo. Magyarország: Katzirz — Szántó, Salamon, Nagy, Kutasi — Oláh, Tatár, Weimper — Borostyán, Kiss, Fekete. Csere: Malnowicz helyett Chojnacki az 59. percben. Fekete helyett Kuti a 71. percben. Gólszerző: Kusto a 2. percben. Sárga lap: Salamon az 56. percben. Szögletarány: 9:3 (3:2) Magyarország javára. A 2. percben Mannowicz a jobbösszekötő helyen kiugrott. Kutasi megpróbálta szerelni, becsúszott eléje, de a hátvédről balszerencsésenpattant fel a labda. A csatár kézzel maga elé tette, a keresztezni induló Salamon előtt laposan középre játszott. Kuslo a 11-es pont magasságában jól érkezett és védhetetlenül a jobb felső, sarokba pörgette a labdát. 1-0 kezdés után Kiss egyedül húzott kapura a jobbösszetötő helyén, végül az alapvonal közeléből, nehéz szögből kapura lőtt, a léc alá tartó labdát Burzynski szögletre ütötte. A beívelést követően Kiss közelről a léc fölé fejelt. A 11. percben egy előrevágott labdánál Katzirz feleslegesen futott ki a 16-os vonalára, és Kutasi csak az utolsó pillanatban tudott menteni Ogaza elöl. Ezután Topolski 25 méteres, hatalmas bombája kerülte el a magyar kaput. A 15. percben egy gyors váltás után Ogaza jó helyzetből, 12 méterről nem sokkal lőtt a bal kapufa mellé. Kihagyott hazai helyzetek Egy perc múlva majdnem újabb gólt kaptunk. Védelmünk bizonytalankodása után Kusto tíz méterről alig lőtt a bal sarok mellé. A másik oldalon Feketét középen, 17 méterre a kaputól felvágták, de Oláh a sorfalba lőtte a szabadrúgást. A 23. percben közvetett szabadrúgás után Topolski 28 méterről lőtt. Katzirz előbb kiejtette a középre tartó labdát, majd sikerrült megkaparintania azt. A 25. percben Mannowicz a balösszekötő helyéről, 20 méterről nagy erejű lövést küldött kapura, a léc alá tartó labdát Katzirz szögletre ütötte. A beívetés után Wojczicki elé pattant a labda, aki a balösszekötő helyéről, tíz méterről, óriási erővel a jobb kapufát találta el. Két perc múlva Wojtowicz balól ívelt a magyar kapu elé. Nagy felett átszállt a labda, de Ogaza egyedül állva, középről, hét méterről, nagy helyzetből a jobb sarok mellé fejelt. A 32. percben Topolski lesről lőtt érvénytelen gólt. A 37. percben Mannowicz kapta a labdát a félvonal közelében, nagy lendülettel kapura tört, már a 16-oson belül járt, amikor a lövés pillanatában Katzirz bravúrral kivetődött és menteni tudott. Meddő mezőnyfölény Szünet után Nagy erőtlen fejese halt el Burzynski kezében, a másik oldalon Mannowicz beadását húzta le Katzirz. Az 50. percben Kiss egy csel után elRosszabbul nem is kezdődhetett volna! Hiába beszélt dr. Lakat és Mészöly Kálmán a taktikai értekezleten negyed órán át az első percek jelentőségéről, hiába figyelmeztették védőinket a hazaiak várható rohamaira, már a 2. percben a hálónkban táncolt a labda! Nem fogta senki Mannowiczot, de a beadást követően Kusto közvetlen közelében sem volt senki!... Kis a csapat védekezése ezek után sem javult fel. A csatárok nem követték az előretörő hazai védőket, középpályásaink azt várták, hogy majd velük szemben érkezik valaki, de a lengyelek keresztben is sokat mozogtak, befutottak csatáraink mögé és sorozatosan létszámfölényt, gólveszélyes helyzetet teremtettek. Ökölvívó nyelven szólva „megfogta, elkapta” az ellenfél válogatottunkat, rá lehetett volna számolni a magyar csapatra! Egyetlen ember sem azt játszotta és főleg nem azt nyújtotta a mezőnyben, amit vártunk tőle. Feleslegesen vezetgették a labdát, s a végén vagy belevitték az ellenfélbe, vagy kényszerhelyzetben rossz helyre passzolták, vagy behunyt szemmel ívelgették Jarzynski kapuja elé. Annak ellenére, hogy a hazai védelem egy fejjel a mi támadóink fölé magasodott és emiatt is abszolút úr volt a levegőben. A lengyelek ezzel szemben okosan kihasználták a vezetés taktikai lehetőségeit. Minden eszközzel lassították a mieink játékát, s ha nem sikerült gyorsan indítani, a hátul játszók addig adogattak a saját térfélen, amíg valaki a mieink közül meg nem támadta őket, s ezzel fel nem lazultak a soraink. Az egész félidőben nagy fölényben voltak a vendéglátók, csak — szerencsénkre — helyzeteiket elpuskázták. Szünet után is volt egy vérfagyasztó védelmi hiba, de utána a mieink is vezettek néhány, az ellenfél kapujáig eljutó támadást. Hiába került mezőnyfölénybe az utolsó negyedórára húzott a bal oldalon, középre ívelését Borostyán testtel ügyesen fedezte addig, amíg Fekete érkezett és 15 méterről lőtt alig mellé. Egy perc múlva Szántó hibájából Ogaza középen egyedül törhetett kapura, becsapta az eléje futó Katzirzot, majd 14 méterről az üres kapura ívelt. Salaimon óriási vágtával utolérte, majd becsúszva a jobb kapufára rúgta a labdát, amely visszapattant és kapusunk megszerezte. Az 56. percben Salamon buktatta a bal oldalon rohamozó Mannowiczot, söprögetőnk ezért sárga lapos figyelmeztetést kapott. A lengyel csatár az esetnél megsérült és három perccel később Chojnacki állt be a helyére. A 65. percben Weimper jobb oldali szöglete után Burzynski kiejtette a labdát, de Wojczicki hatalmas rúgással felszabadított. Válaszként Chojnacki 14 méterről pattogós lövést küldött kapura, Katzirz vetődve tisztázott. A 74. percben Oláh 28 méteres szabadrúgása csúszott el a jobb kapufa mellett, majd Kiss 8 méteres lövése vágódott szögletre a lengyel védőktől. Ezután Weimper szabadrúgása jutott a kapu fölé. Az utolsó húsz percben teljesen visszaestek és beszorultak a vendéglátók, de a magyar csapat nem volt képes gólra váltani fölényét Az utolsó lehetőséget. Tatár hibázta el a 89. percben, amikor 7 méterről mellé fejelt csapatunk, hiába hibázott most már az egyre inkább időhúzásra berendezkedő ellenfél, a mieinkből hiányzott a célratörő támadójátékhoz szükséges erő és elszántság. Késett a csere is! Talán ha hamarább kerül a pályára a friss, önbizalmában még nem összetört Kuti — és esetleg még egy társa! — új színt hozhatott, vagy hozhattak volna a magyar csapat játékába. Mert most már az nyilvánvaló volt, hogy az elejétől játszót képtelenek fordítani, változtatni. A mieinknél jobb együttes is kikapott már ezen a pályán és — ne feledjük — a vereség ellenére ott lehetünk Moszkvában, ha a hátralevő találkozókon sorra sikerül megszerezni a két pontot. A mutatott játék azonban messze elmaradt a jogosan elvárhatótól! Ennyire elgondolás nélküli, szervezetlen csapatmunkával, ilyen gyenge egyéni teljesítményekkel ma már nem lehet semmit sem keresni a nemzetközi porondon! Többségében rossz teljesítmény Katzirz a gólról nem tehet, csak dicsérni lehet, hiszen két nagyon jó ütemű kifutásával góltól mentette meg csapatunkat. Szántó lelkesedése egymagában véve kevésnek bizonyult. Néhányszor becsapták, gyakran kapkodott, s a második félidőben szarvashibát is elkövetett. Salamon nagyon akart, többször szerelt is, de egészében véve elmaradt a tőle megszokott teljesítménytől. Néhányszor rossz ütemben keresztezett, a ezekből két gólhelyzet alakult ki. Nagy a védekezésben megfelelt, megpróbált rugalmas felfogásban játszani, gyakran felnyomult, de az esetek, többségében ellenfélnek adta a labdát. Kutasi aránylag megbízhatóan játszott, bár az első félidőben a helycserékkel néha őt is zavarba hozták. De ő több támadást indított, mint hátvédtársai együttvéve. Oláh jól kezdett, néha feltűnt a jobb szélen is, ekkor még megfelelően passzol, de aztán ő is elszürkült, kevés labdát szerzett meg és egyénileg sem vállalkozott. Tatár képtelen volt a játék szervezésére, nem mert vállalkozni cselekre, ritkán zárkózott föl a támadásokhoz, alig szerelt, átadásainak nagy része is, pontatlan volt Weimper többnyire embere hátát nézte, s csak a legritkább esetben tudta leszerelni. Az felső félidőben percekre kiesett a játékból, csak szünet után javult fel, amikor is csatérszerűen játszott. Borostyánról most sem lehet jót mondani, nem tudott átvergődni a védőjén, a kapura pedig semmi veszélyt nem jelentett. Kiss elég nagy területen játszott, a mezőnyben néha sikerültek a cselei, de ezzel együtt nem sok hasznára volt a csapatnak, mert elég gyakran rossz helyre adta a labdát, s helyzetbe sem tudott kerülni. Fekete csetlett-botlott, de sehogyan sem volt képes lefutni, kicselezni a védőjét. Egyáltalán nem volt gólveszélyes. Kuti beállítása sem segített, csupán 2—3 jó beadása "volt. A lengyelek közül az első félidőben néhányan kitűntek. Burzynski volt a csapat egyik legjobbja, nagyon határozottan, magabiztosan védett. Topolskiaz első félidőben felfutásokra is vállalkozott. Janas és Majewski felváltva látta el a középhátvéd, illetve a beállós szerepkörét, szerelésben — jól. Wojtowicz viszont gyakran vaktában rúgta el a labdát. A középpályán Lipka főleg az első félidőben jól mozgatta a csapatjátékot és ebben az időszakban ügyesen épített Wojczicki és Miloseivicz is. Elöl az első félidőben Matnowicz és Kusto remekül változtatta a helyét, de szünet után Valósággal eltűntek. Mateev bíráskodása számunkra hátrányos volt, néhány lengyel szabálytalanságot nem fújt le és nem adott meg egy 11-est. Nyilatkozatok Edmund Zientara: — Végre legalább egy félidőn keresztül úgy játszottunk, ahogy joggal elvárható egy válogatott csapattól. Gondolok itt mindenekelőtt a megbízható védekezésre, a középpályások sok mozgására, a gyakori helycserékre és a támadások határozottságára. Szünet után túlságosan vigyáztak a mieink az egygólos előnyre, emiatt szorultunk olykor be, de úgy érzem, hogy helyzeteink alapján rászolgáltunk a győzelemre ! Dr. Lakat Károly: — Nem voltszerencsés mérkőzés! A gól előtt, a középre játszó játékos kézzel tette maga elé a labdát, s később a játékvezető nem adott meg a javunkra egy büntetőt . . . Ettől függetlenül el kell mondanom, hogy az első félidőben várakozáson aluli teljesítményt nyújtottak a játékosok. Szünet után sikerült mezőnyfölénybe kerülnünk, de a kapu előtta támadókból hiányzott a megfelelő határozottság, találékonyság. Nagy hibának bizonyult, hogy a középpályások nem tudták megszűrni az ellenfél akcióit és megfelelően segíteni a támadásokat. A selejtező csoport állása: 1. Csehszlovákia 2 2-------2-0 4 2. Lengyelor 3 1 — 2 1-2 2 3. Magyarország 1-------10-1 — Sokkal többet vártzunk a magyar csapattól! Jubileumi Revü Műsor a BÉKE Kupolában ZENE - UNGÁR ZENEKAR • NYITVA * 2001 ÓRÁIG MŰSORKEZDÉS * 2 2- 30 SZÜNNAP - HÉTFŐ ASZTALFOGLALÁS - 323 300 NÉPSPORT 3 „SÁRGALÁZ" !Így, az őszi célegyeneshez közelegve már nem időelőtti a megállapítás: a sárga és piros lapok zavarmentesen visszailleszkedtek labdarúgásunk fegyelmező eszközrendszerébe. Valljuk meg, nem titok, a Játékvezető Bizottságban tartottak az átállási időszak kártékony melléktermékétől, az „álproblémásgátástól”. Okkal. A sportág közelmúltjának krónikájában tallózva fellelhettünk ilyen példákat. Nyolc esztendeje egy csapásra az érdeklődés főáramlatába kerültek a figyelmeztetést és a kiállítást szimbolizáló apró lapocskák és kezelőik, a játékvezetők. A labdarúgótársadalom élénk vitákban taglalta a kártyák osztogatását, lépten-nyomon összehasonlítgatta a szabálysértéseket, érvek hangzottak el pro és kontra. Majd minden mérkőzésről hazavittünk egy-egy játékvezetőhöz kapcsolódó emlékképet. És ez így volt — rossz! Ugyanis alapjaiban elhibázott focielőadás az, amelynek címlapjára a bíró nevét nyomtatták a legnagyobb betűtípusból. Még egy tényező közrejátszott abban, hogy kétéves, sikerekben szűkölködő fennállás után a fegyelmezés elvesztette színeit és visszaváltozott a hagyományos szóbeli formára. A szabálytalanságok elburjánzásának a felmutatott kártyák egyszerűen nem tudtak gátat szabni. Mindezeket mérlegelve a JB 1974-ben szigorú, de az általánosan bevett gyakorlattól elütő szankciórendszert léptetett életbe. Emlékezzünk csak. A labda sípszó utáni elrúgáséért, a legyintgetésért, a reklamálásért, az időhúzásért igencsak szorultak az atyai szigortól elszokott magyar labdarúgók. A bírói tekintély tagadhatatlanul megszilárdult, mégis — minden erénye mellett — volt ennek az elgondolásnak sebezhető pontja. Egyrészt eltért a nemzetközi gyakorlattól, így a kupa-, valamint a válogatott találkozókat irányító külföldi játékvezetők értelemszerűen figyelmen kívül hagyták a szigorúbbmagyar módszert. S a járt útról letérést nemegyszer a mi csapataink, sínylették meg. Ellenfeleink Ugyanis nyugodt lelki derűvel elrugdosták a labdát, húzták az időt, szimuláltak, ápoltatták magukat a játéktéren, álltak sorfalat a szabadrúgás helyétől 5—6 méternyire és tiltakoztak olykor csoportosan egy-egy döntés ellen. Nem a fentiek miatt veszítettünk úton-útfélen, de hogy feszesebb fegyelmünkkel nehezen mérhető előnyökhöz juttattuk riválisainkat, az vitathatatlan. Egyéb gondokat is felvetett, a hazai pályákon kézzel jelzett figyelmeztetés. A játék a 70-es évek derekán a korábbinál nemcsak gyorsabb, de ennek örve alatt durvább, uram bocsá’, alattomosabb lett. A ,,csontkovácsok” árulkodó szándékossággal talpalták le, taposták földbe a vigyázatlanokat. Aztán félrefordulva somolyogtak, mert gyakran megúszták a lovagiatlan ügyet egy figyelmeztetéssel. A rendszeres mérkőzéslátogató kapásból felsorol féltucatnyi esetet, amikor a súlyos sérülést okozó a pályán maradhatott. Ugyanakkor a másik egyetlen udvariatlan mozdulatért, grimaszért (!) indulhatott a zuhanyozóba. Célszerűnek látszott mielőbb visszatérni a nemzetközi gyakorlathoz és a visszatérés kiiktatta szankciórendszer helyett feltámasztani a külhonban addig is viruló színes lapokat. És most nincs huzakodás, kavargás körültöttük, írásunk sem a témakör fő helyreállítását szorgalmazza, pusztán néhány feltámadt, gondolatot összeget, is a jövőt firtatja. Mert ha pillanatnyilag nincs is számottevő ellenvetés a gyakorlati alkalmazás ellen, az elkövetkezendőkben még fájhat a fejünk. A sárga és piros lapokat régebben és megszakítás nélkül alkalmazó európai országok néhány gondja és sajátos megoldási formája feltétlenül gyarapíthatja ez irányú tapasztalat-készletünket. Végezzünk hát röpke körsétát. Ausztriában koránt sincsen béke a színes műanyag lapok frontján. Fritz Seipelt, a Játékvezető Bizottság elnöke ez ideig hasztalanul győzködi Hans Reitinger ligaelnököt. A sárga lapok szorgos gyűjtögetőit semmiféle büntetés nem fenyegeti! Svájcban már továbbléptek. Három sárga lapos figyelmeztetés után pénzbüntetéssel sújtják a renitenskedőt és a befolyt összeget az utánpótlás-labdarúgás támogatására fordítják. Öt „sárgára” pedig már hoszszabb eltiltás a válasz. Az NSZK Bundesligájában is saját tévedéseikből tanultak az illetékesek. A kiosztott sárga lapok szánta évadról évadra emelkedett — a rakéta gyorsaságával. Tavalyelőtt 561-et, tavaly 673-at számláltak össze a statisztikusok. A rossz fiúk listavezetője a brémai Reindans 11 sárgából álló gyűjteményre tett szert. Tehette, hiszen csak a negyedik figyelmeztetést követte kényszerpihenő. Idén már a pénztárcát is érinti a szabályok felrúgása. Egy sárga 200 márka, egy piros lap 1000 márka fizetéslevonást von maga után! Csehszlovákiában is dúl a „sárgaláz”, ugyanakkor szembeszökően alacsony a kiállítások száma. Márpedig ez a jelenség a szisztéma gyermekbetegségéről árulkodik. Érdemes figyelnünk, hiszen a magyar élvonal is hasonló tüneteket árul el. Az NB 1-ben eddiga tartalékbajnokság adatait nem számítottuk be — a szerte 94 sárga kártya talált gazdára. Több a sok ... Kiváltképp, ha figyelembe vesszük azt a példás, de egyben az egész kontinensen példátlan kérlelhetetlenséget, amellyel a sárga lap rovatba bejegyzetteket „díjazzuk”. Nálunk ugyanis két sárga felér egy kiállítással, azaz egy mérkőzéstől való elliltu-il. Ezzel egyidőben elenyészőben van a kiállítás. Elgondolkoztatóan kevesen (öten — a szerte) hagyták el a pályát büntetésképpen az őszön. Botorság lenne azt hinni, hogy játékosaink valami „sugallat” hatására egyszeriben lesangyalokká szelídültek. Nem erről van szó. Játékvezetőinké az „érdem”. Előfordul, hogy a kirívóan durva törlesztésekért járó piros lap helyett a sárga téved a kezükbe. Jóllehet a XII. szabály félreérthetetlenül kimondja: ki kell állítani azt a játékost, aki durva játékban vétkes. Tehát hátulról rugdos, gáncsol, vagy éppen földre rántja ellenfelét. Nem atürelmetlenség fogalmazza szarvainkat. Tudjuk, hogy játékvezetőink még nem sajátíthatták el tökéletesen a színes kártyák ésszerű és célravezető alkalmazását. Petri Sándor, az országos JB elnöke a „feketeruhások” népstadionbeli edzőtáborozásán markánsabban összegezte észrevételeit, miszerint ha egy mérkőzésen hatszor-hétszer is előkerül a sárga lap, akkor ott már korábban megértettek a körülmények egy józanító hatású kiállítást. Messzemenően osztjuk a nézetét. Végezetül egyetlen „apró” észrevétel. Legkönnyebben a reklamálást, a gesztikulálást megtorlandó lendítik a magasba a sárfát bíróink. Pedig — szerintünk — ez a figyelmeztetés elsősorban a játék folyamatosságát, tisztaságát hivatott elősegíteni. Egyre sűrűbben tapasztaljuk, hogy labdarúgóink a szabálytalanság lefújása után kézbe veszik, eldugják, elpöccinti-e a labdát, s így elveszik a lehetőséget az ellenféltől, hogy hasznot hajtson a szabadrúgás gyors elvégzéséből. Játékosaink pontosan felmérték, hogy a játék késleltetése bocsánatos bűn a bírói ítélet vitatásához képest. Reméljük, a szabálytalanságok súlyozásában is hamarosan kialakul az egészséges értékrend, és bízunk abban is, hogy a pirosat érő tésztátalanságok is csak ideigóráig süllyednek le a sárga értékére. Török Péter