Népsport, 1980. július (36. évfolyam, 154-183. szám)

1980-07-02 / 154. szám

XXXVI. 154. ♦ 1980. JÚLIUS 2 LABDARÚGÁS Játékvezetői rangsor Ismét Palotai Károly a Népsport Kupa győztese Az 1979 80-as első osztályú labdarúgó-bajnokság 34 játék­napján összesen 22 játékvezető működött közre. Munkatársaink — az immáron több mint fél évtizedes hagyományokhoz hí­ven — fordulóról fordulóra csil­lagokkal minősítették a síp mes­tereinek teljesítményét. A kifo­gástalan játékvezetés öt, a leg­gyengébb teljesítmény egy csil­lagot ért. Az osztályzatoknak tekinthető csillagokból kiállítot­tuk a „végbizonyítványokat'', az­az kiszámítottuk az élvonalbeli bírók átlagteljesítményét, össze­állítottuk rangsorukat. A bajnoki év legjobbjának — 1977 és 1979 után harmadízben — Palotai Károly bizonyult. Összesen 22 mérkőzést vezetett, 17 jelest kapott, négyszer jóra értékeltük bíráskodását, s mind­össze egyetlen közepes­ csúszott csak az „indexbe”. Palotai az elmúlt évek legmagasabb átla­gával diadalmaskodott, s ezért külön is elismerést érdemel! Megilleti a gratuláció a má­sodik helyezett Mohácsi Lajost is. Az őszi első mindvégig ki­élezett versenyt vívott Palotai­val, de az utolsó fordulóban csak hármast kapott, s ez­ min­dent eldöntött. Az első osztályban 1978 őszén bemutatkozott Bánfai Róbert mindvégig megőrizte harmadik helyét. Ha belegondolunk, nagy élvonalbeli működésének, elején tart, szereplése mindenképpen ígéretes. A helyezéseket eldöntő vetél­kedésben csak azokat a játék­vezetőket vettük figyelembe, akik legalább 12 mérkőzésen működtek. Ily módon a 22-es mezőnyből kiesett Rúzsa, Soós Ferenc, Nagy Béla, Csarnafal­­vy, Hartmann, Pálvölgyi és­ Büki. Az értékelt bírók teljesítmé­nyének legérdekesebb jellemzőit táblázatba foglaltuk. A nevet követő zárójelben a tavaly őszi helyezési szám, majd az egész bajnokságban vezetett mérkőzé­sek száma olvasható. Ezután következik a csillagokból szá­mított átlagteljesítmény, majd azt tüntettük fel, hányszor vá­lasztottuk az illető bírót a for­duló játékvezetőjének. Az utol­só előtti oszlopba beírtuk az „ötcsillagos” mérkőzések számát, az utolsóban pedig az általa ki­osztott sárga lapok mennyiségét tüntettük fel. Ezek után követ­kezzék az összesítő táblázat: Tatabánya—II. Dózsa (2-0. ápri­lis 5.) összecsapáson Kőrös hat­hat alkalommal részesítette sár­ga sajnos figyelmeztetésben a renitenskedőket. .. • A bírók rangsorában — az őszihez viszonyítva — jelentős változásokról nem számolhatunk be. Az őszi 12, Nagy Béla ki­esésével 15-re­­csökkent az ér­tékelhető játékvezetők száma, s ők nagyjából ugyanúgy szere­peltek, mint az első felvonás­ban. Hatan javítottak. A legtöb­bet — mindössze három helye­zéssel — Nagy M. és Szávó ju­tott feljebb. Hatan, rontottak. A legtöbbel — két hellyel — Ja­czina csúszott lejjebb. Maczkó csak eggyel lépett hátrább, de ez a mezőny szűkülése miatt mindjárt a sereghajtó pozíció elfoglalásával járt. Szilánkok ■ Bírói szempontból a leg­eredményesebb forduló az augusztus 29-i, második NB I-es játéknap volt. Ekkor kilenc já­tékvezető közül hét érdemelte ki a legmagasabb minősítést je­lentő öt csillagot. A „fekete ru­hások” tavaszi teljesítménye kiegyensúlyozottabb. Nyolc olyan fordulót találunk, amikor leg­alább öt játékvezető kapott je­lest. ■ A leggyengébb kollektív teljesítést a 11. fordulóban (szep­tember 15.) és a 15. játéknapom (december 8.) jegyeztük fel. E két napon mindössze egy-egy „dirigensnek” sikerült kiérde­melnie a legmagasabb csillag­számot.­­ Összesen kilenc elégtelen talált gazdára a bajnokságban. A „gazdák”: Nagy M., Győri, Lauber. Nagy B. Urbán (két­szer), Bártfai. Soós, Maczkó. A gyengélkedés látszik is helye­zésükön. Igaz, Bártfai harma­dikként végzett, de ha elkerüli a „szekundát”, akár az első he­lyért is versenyben lehetett vol­na. Maczkó elsősorban az egyes­nek ,,köszönheti” a sereghajtó titulusát. ■ Az 1977—73-as bajnokság­ban 46, az 1978—79-as küzdel­mekben 39, most viszont csak 20 labdarúgó jutott a kiállítás sorsára. Bíróink csak a hajrá­ban nyúltak bátrabban a piros lapokhoz. A 31. és a 32. fordu­lóban például összesen négy lab­darúgót parancsoltak le a pá­lyáról. A legszigorúbbnak Mo­hácsi­ bizonyult öt kiállítással, őt követi Kőrös és Tompa há­rom-három felmutatott piros lappal. A további sorrend: Ja­czina és Szávó (2—2), Győri, Kuti, Lauber, Nagy M. és Pádár (1-1). ' ■ ■ A táblázatból 1 — az értéke­léshez nem elegendő mérkőzés­­száma miatt — kimaradt Soós Ferenc egyszer a forduló játék­vezetője volt, és 11 sárga kár­tyával járult hozzá a fegyelme­zés sikeréhez. Az őszi­­ekő for­dulóban elbúcsúztatok Cserne­­falvy László hattyúdala öt csil­lagot ért, s ez a minősítés a forduló játékvezetője címet biz­tosította az ünnepeknek. A nem értékelhetők közül Rúzsa hat, Nagy B. két, Hartmann hat, Pálvölgyi négy, Büki pedig egy ízben fegyelmezett sárga lappal. ■ A lajstromon egyetlen ér­tékelhető újoncot találtunk Nagy Miklós személyében. Ő az őszi 13. helyezése után felnyomult a 12. helyre, és összességében el­mondható, hogy megfelelően mutatkozott be az NB I-es ke­retben. 1. Palotai Károly( 2.) 22 4.724 17 23 2. Mohácsi Lajos ( 1.) 20 4.653 15 16 3. Bártfai Róbert ( 3.) 22 4.366 16 16 4. Kuti Sándor ( 4.) 24 4.293 12 29 5. Lauber Gyula ( 6.) 20 4.102 9 24 6. Tátrai László ( 7.) 20 4.052 8 20 7. Jaczina Róbert ( 5.) 19 4.002 7 28 8. Szávó János (11.) 18 4.002 7 16 9. Kőrös László ( 8.) 14 4.001 6 20 10. Tompa István ( 9.) 18 3.830 5 23 11. Pádár László (10.) 17 3.762 6 28 12. Nagy Miklós (15.) 13 3.690 4 8 43. Győri László (13.) 18 3.381 3 21 14. Urbán Árpád (16.) 16 3.373 4 23 15. Maczkó József (14.) 13 3.230 2 8 Palotai Károly Érdekességek • A legtöbb mérkőzést (24-et) Kuti vezette az 1979—80-as év­ben. Bizonyára nem a véletlen m­űva, hogy húsz vagy annál több találkozót éppen a lista első hat helyezettje dirigálha­tott. • A forduló játékvezetőjének (akárcsak félévben) legtöbbször Bánfait választottuk. Szám sze­rint hat alkalommal. A mezőnyt vezető négyes ebben a tekintet­ben is kiemelkedik. • A legtöbb jelest Palotai ér­demelte ki. Az év játékvezető­jének neve után 17-szer írtunk öt csillagot. Ebben a „műfaj­ban” csak ketten tartottak lé­pést Palotaival: Bártfai és Mo­hácsi. Ezért lettek „dobogósok”.­­ Az NB I-es bajnoki talál­kozókon „kiosztásra" került 329 sárga lapból Kuti egymaga 29-et vállalt. De gyorsan villant a sárga kártya Pádár és Jaczina kezében is. Mindezt egyébként nem érdemként hoztuk fel, pusz­tán az érdekesség kedvéért rög­zítettük a tényeket. Két talál­kozón valóságos sárgaláz tört ki. Az FTC—Vasas (1-1. szep­tember 29.) bajnokin Pádár, a A Népsport Kupa győztesei: 1979—70: Palotai Károly 1978—79: Palotai Károly 1977—78: Marton László 1976—77: Palotai Károly és Somlai Lajos 197­7­—76: Petri Sándor 1974—75: Petri Sándor Kinek és miért jutott osztályrészül öröm, illetve bánat? Már több mint két hete vé­get ért az 1979—80. évi labda­­­rúgó-bajnokság, a végküzdelmek azonban — osztályozók kereté­ben 20 csapat küzdött 10 NB II-es helyért — csak most va­sárnap fejeződtek be. Az előz­ményeket az első forduló jelen­tette, amikor a Szeghalom és a Soroksár otthonában kikapott, a Csorna és a Honvéd Toldi SE pedig 4-0-ás vereséget szenvez­dett Fűzfőn, illetve Dombóval von. A Sellye nem kis megle­petésre 3-0-ra győzött a Siófok ellen. A Keszthely csak egygó­­los előnyt tudott szerezni a Répcelakkal szemben, a Recsk és a Honvéd Rákóczi SE pedig még ennyit sem: döntetlennel utaztak ellenfelük otthonába. És mi történt a visszavágó­kon?■ A recski döntetlen után a Borsodi Volán nem tudott győz­ni — a saját pályáján. — Már a sorsolásnál tudtuk, hogy nehéz ellenfelet húztunk — jegyezte meg Balázs András, a borsodiak edzője. — A 3-3, persze, biztató előjel volt, de a recskiek Miskolcon is megmu­tatták, hogy öt-hat évvel idő­sebb átlagéletkorú tizenegyük igen nehéz ellenfél. Idegtépő másfél óra volt. A II. félidő­ben beszorultunk, de védel­münk mindent hárított. A 0-0 után az idegenben lőtt három gól (a két döntetlen ellenére) az NB II-be juttatott bennünket.­­ A Siófoki Bányász április vé­géig ragyogóan szerepelt, baj­nokságbeli­­előnye még azt is megengedte, hogy alaposan fel­készülhessen az osztályozó küz­delmekre. A Sellye is óriási előnnyel nyerte a bajnokságot. Jónak ígérkező mérkőzésekre volt kilátás a két csapat között. Nem így történt. A sellyeiek háromgólos előnnyel és több száz szurkolóval érkeztek Sió­fokra. A vendégek védekeztek (méghozzá nem is akárhogyan), a hazaiak pedig támadtak. Né­ha nemcsak négy csatárral, ha­nem a középpályáról előrehúzó­dott Csépán és a szélsőhátvédek segítségével. Az egykori NB I- es pécsi kapus, Kollár hálóját azonban nem tudták bevenni. Nagy György, a siófokiak ed­zője így kesergett: " A két jó csapat­ közül csak az egyik kerülhetett tovább. Mi Sellyén szalasztottuk el a nagy lehetőséget!• Szegeden 3000-en voltak kí­váncsiak a most már harmadik szegedi NB II-es csapatnak a bajaiak elleni mérkőzésére. A Tisza-parti együttes 2-0-ás győ­zelemmel érkezett Bajára. Az eredmény ismert: 2-0-ás szege­di vezetés után 3-2-re fordítot­tak a bajaiak, végül is 3-3 lett. Szegeden azonban városszerte úgy tudták, hogy a bajaiak ju­tottak tovább, és ez jó néhány furcsaságot eredményezett. A mérkőzés után a DÉLÉP SC azonnal hazaindult, s hamar meg is érkezett­­ az ünnepi vacsorára! Kőműves Mihály technikai vezető (a Tatabánya, majd a SZEOL AK egykori já­tékosa) hazaérve feleségét is meghívta a vacsorára, aki így válaszolt: — Nem elég, hogy kiestetek, még mulatni van kedvetek ... Keszthelyen nagy az öröm. — Minden dicséretet megér­demel a csapat, mert tudatosan játszott és bírta idegekkel is — nyilatkozta a mérkőzés után Gellei Imre, a keszthelyiek ed­zője. A keszthelyieknek az első mérkőzésen szerzett 1-0-ás elő­nyét a Répcelak csak a 84. percben egyenlítette ki. (Az eredmény lapunk hétfői számá­ban tévesen — 1-0 helyett 1-1 — jelent meg. A szerk.) A hosz­­szabbításban nem született újabb gól, ezért 11-esek következtek. Ekkor végleg bebizonyosodott, hogy a Keszthely játékosai ide­gileg jobban bírják. A répcela­­kiak ugyan 2-1-re vezettek, vé­gül mégis 4-2-re vesztettek, s így elestek az NB II-től. A Honvéd Rákóczi SE a múlt héten Tatán csak 1-1-et ért el az ÉGSZÖV MEDOSZ ellen. Az 1978—79. évi bajnokságban még NB II-ben szerepelt együttes saját pályáján igen gyengén játszott és — úgy tűnt — nincs esélye Lacházán az ÉGSZÖV el­len, de a Honvéd rácáfolt a kétkedőkre, mégpedig egy olyan csapattal szemben, amelyben ru­tinos labdarúgók­ is — mint Stander, Vaskor, Rozsnyó, Pi­­risi és Gendur — szerepelnek. — Játékosaim elemi hibákat követtek el, a legfontosabb tak­tikai utasításokat sem tartották be, ráadásul idegesen játszottak. A 2-2 aztán a kiesésüket jelen­tette — mondta szomorúan Ra­­duly József, az ÉGSZÖV edzője. Ezt a m­érkőzést egyébként végignézte Mészöly Kálmán szö­vetségi kapitány is. A Dombóvári VSE 1967-ben esett ki az NB 11-ből. Nemré­gen létrehozták Dombóvárott az új egyesületet, a DMSC-t, amely ezúttal kitűnően vizsgázott. Megnyerte a megyei bajnoksá­got, s az osztályozó első talál­kozóján 4-0-ra győzött a Hon­véd Toldi SE ellen. Ezen a meccsen , Kuti játékvezető két 11-est ítélt a Dombóvár javára (mindkettőből gól lett), kiállított egy Honvéd-játékost, és néhány sárga lapot is kiosztott a két csapat játékosai között. Vasár­nap Enyingen ugyanúgy kezdő­dött, mint Dombóvárott, csak, éppen most nem­­ a Dombóvár,­ hanem a Toldi SE rúgta az el­ső gólt­­ a 3. percben. Az 52. percben 2-0-ra vezetett a Toldi SE, s már csak két gól hiány­zott ... De a 68. perc (2-1) vég­legesen eldöntötte, hogy melyik csapat kerül az NB II-be.­­ Majdnem 60 ezer nézője volt a 20 osztályozó mérkőzésnek, s ez közel 3000-es átlagnak felel meg. Bajára majdnem ezer sze­gedi utazott, 4500 nézője volt ennek a találkozónak. 4000-en voltak az első fordulóban Fűz­főn, Csornán, Karcagon és Tu­­zséron 3300—3500, Kiskunlachá­­zán és Szegeden pedig mint­egy 3000 néző szurkolt, szórako­zott. És mégis: az osztályozó szin­te a „legkegyetlenebb” módja a feljebbjutás eldöntésének, de ezt igazán csak azok tudják, akik már maguk is részesei vol­tak ilyen idegtépő küzdelem­nek, örömöknek és bánatoknak... Nagy József NÉPSPORT 3 Mérleg '19:80 Feledteti-e az FTC az elmúlt bajnoki évet? Valami újólag megroppant a patinás klub háza táján, a futballcsapatnál! A nemrég még tettvágytól feszülő, ifjonti hév­től hajtott, alkotni vágyó gárda széthullott, lassan kihunyt a régi tűz, hiszen egyre kevesebben táplálták, ritkult azok száma, akik mindennap többet, jobbat akartak, s nőtt az a tábor, amelynek tagjai inkább csak a mának éltek, megelégedtek a középszerű­séggel, ellene voltak a megerőltető munkának, s lehurrogták az igyekvőket. És nem csak a lángolás hiányzott már, hanem az egység is. Ki erre, ki arra húzott, ki ezért sértődött meg, ki másért. Ki az egyik társat nem állta, ki a másikat. Ki menni akart, ki valóban ment is, és így tartópillérekben is meggyengült az együttes. Már az Üllői úton sem volt a régi, a félelmetes, ott sem tudott a hajdani, mindent elsöprő vehemenciával roha­mozni a Ferencváros, s mivel nem csak a jó játékot, a szívet is hiányolta a szurkolóhad, lassan kopaszodtak a lelátók. Egyre többen tépázták meg a csapat tekintélyét azok közül az együttesek közül, amelyek korábban féltek tőle, s már az igazán nagy feladatok sem tudták felrázni a zöld-fehér tizenegyet. Hulltak a rangadókon is a pontok, el­úszott az őszi második hely, aztán a dobogó is, s végül csak hatodik lett az FTC! Miért csak ennyire telt, mennyi a felelőssége a mérsékelt szereplésben a klub- és a szakosztályvezetésnek, s mennyi a játékosoknak? Erről beszélgettünk Marót János ügyvezető elnök­kel, Mészáros József szakosztályelnökkel, s a klub volt vezető edzőjével, F­riedmanszky Zoltánnal. — Véleménye szerint megfelelően sikerült felkészülnie a csa­patnak a tavaszi­­idényre? FRIEDMANSZKY ZOLTÁN: — Jó pályán, ideális körülmé­nyek között átjátszani a telet, ez, azt hiszem, megfelel napjaink szakmai igényeinek. Egy évvel korábban ezt tette az Újpesti Dó­zsa, s most télen a Bp. Honvéd is. Nekik jó volt? Az ő fel­készülésüket segítette, csak a miénket nem? Azt hiszem, nem itt a probléma, hanem ott, hogy túl hosszúra nyúlt és nem a tervezett menetrend szerint bonyolódott ez a túra! A hat mér­kőzésből 12 lett, és sok volt az utazgatás. Ha kevesebb a játék, s több lehetőség jutott volna az edzésekre, akkor feltétlen töb­bet profitáltunk volna belőle. De még így sem ennek rovására írandó a hatodik hely. — A bajnokság végére, egyre inkább „hiánycikk” lett a len­dület, az erő! Változott ebben az időszakban a munka mennyisé­ge és időtartama az elmúlt hónapokhoz képest? — Nem álltunk át csökkentett munkatempóra, s főleg nem a játékosok igényei és óhaja szerint edzettünk, ezt szeretném nyo­matékkal leszögezni. Hogy időtartamban csak a sok az üdvözítő, azt szakmailag már rég megcáfolták a labdarúgásban élen járó külföldi klubok szakemberei. Hatvan-hetven perc alatt is lehet korszerűen edzeni, de másfél óra sem elég. ■ ha ímmel-ámmal végzik dolgukat a já­tékosok. Sajnos, egyre kevesebb azoknak a száma, akik nemcsak kényszer hatására, hanem egyéni, jól felfogott érdekükből vég­zik az edzésmunkát. Viszont a szilárd háttér nem volt bizto­sított az igazán hathatós munkához! Gondolok itt arra, hogy ne legyenek úgymond „filléres” gondok, hogy például szállás híján ne a gyúrópadon aludjon a vidéken lakó játékos, ne hozzák ki rendszeresen apróbb-nagyobb gondjaikat a gályára a futballisták. S még egy mondatban visszatérve az erőnlétre:• én azt hiszem, nem elsősorban ezzel volt baj a mieinknél, annál inkább az akarati tényezőkkel! A régi, küzdőszellem, szív hiányzott. HAHÓT JÁNOS véleménye szerint a téli túra nem szolgálta a kívánt célt! Az ügyvezető elnök kifejtette: nem elég erős a játékosállomány a nemzetközi porondon való helytálláshoz, vi­szont a magyar bajnokságban szereplő Csapatoknál nem gyen­gébb. Több van benne, mint amennyit ebben a bajnoki eszten­dőben nyújtott, s ez szakmai és morális problémákra vezethető vissza. Önkritikusan leszögezte, hogy a vezetés felelősségét sem­mi sem menti, ugyanis nem léptek fel elég határozottan és kö­vetkezetesen a hibák ellen! Nem követelték meg az igazán ke­mény, sokrétű edzésmunkát, túlságosan „becsomagolták” a vé­leményüket, s egy-egy győzelem után elsikkadt a szembeszökő hibák elemzése is. — Ami a mi felelősségünk, azt nem akarjuk sem kisebbí­teni, sem áthárítani — mondta többek között Harót János. — Munkánkon javítani fogunk, s a játékosoknak ugyanez a kö­telességük. Amit a pályán elrontottak, azt ott kell helyrehozniuk! A hétköznapokon, s a hét­végeken egyaránt! Sok mindent vág­tak a fejünkhöz az utóbbi időben. Kezdve azzal, hogy elkótya­vetyéljük a jó játékosainkat, s folytatva: nem hozunk a csapatba való, képzett, kiforrott labdarúgókat. Esterházy esetét emlegetik. Nos, ezt a fiút Dalnoki és Friedmanszky is kipróbálta. Tény és való, a Honvédban — úgy fest — magára talált, de kérdezem én: ha ősszel majd kimarad a piros-fehéreknél, az kinek az iga­zát bizonyítja? Ami pedig az erősítést illeti, az nem tehetség, hanem lehetőség kérdése. Tudnánk, kit hozzunk, csak éppen nem tudjuk a feltételeket megteremteni hozzá. Lakást szerezni — ez nálunk szinte megoldhatatlan feladatot jelent... MÉSZÁROS JÓZSEF kifejtette, hogy emelni kell a szakmai munka színvonalát, keményebben és többet kell dolgozni ahhoz, hogy előbbre lépjen a csapat. — Egy NB I-es játékosnak lényegében egyetlen dologra kell koncentrálnia: a futballra! Az én véleményem: a futballistá­nak a napi edzés után ne legyen kedve lézengeni, tekeregni, csak a tévét nézni és aludni. Ehhez pedig nem elég egyórás, lezser edzésmunka. Esetleg egy profi szinten átdolgozott óra — igen. De edzenek-e ilyen intenzitással a mieink? Ameddig nem, addig úgy kell adagolni a terhelést, hogy mindenki bőven része­sedjen belőle. — Tekintve, hogy egyre nehezebb idegenből erősíteni, alap­tételnek tekintjük az elkövetkezendő időben a nevelőmunkát! Nekünk még ma sem kell toborzót kiírnunk, nem kell félni, hogy nem nyitják ránk az ajtót a gyerekek. A Ferencvárosnak ma is megvan a maga vonzása, tehát a magas szintű nevelőmunkát kell biztosítani. Sokoldalúan kell képezni a kezünkben lévő fiatalo­kat! Mindez, persze, nem jelenti azt, hogy várnunk kell, amíg eljönnek hozzánk a tehetségek. Igenis keresni, kutatni kell őket! A régi „Zsazsa” bácsikra van szükség, akik az iskolákban, a tereken felkutatják a kis palántákat, akik meglátják az apró­ságokban az „isteni” szikrát. Jó kezekben van nálunk az utánpótlás, a tizennégy-tizenöt éves korosztályban van néhány kifejezetten ügyes fiú, akikből pár év múlva jó NB I-es játékos lehet. Az edzőinken a sor, hogy fejlődésük töretlen legyen. A szemünk mindenesetre rajta lesz az utánpótlás-nevelési munkán. Az ifjú­sági csapatunk beköltözik az Üllői útra, a nagyok mellé, s igyek­szünk számukra minden lehetőséget megadni. — Visszatérve az első csapathoz, az új bajnoki évre szeret­tük volna leigazolni a győri Pölöskeit és Nagy Il-t Dunaújváros­ból, ám egyikük kiadatásához sem járult hozzá egyesületük. Visszatér­ viszont az Üllői útra volt középcsatárunk, Szabó Ferenc. Ő még egy bizonyítási lehetőséget kért nálunk, s ezt megadjuk neki. Az új „tanévben”, remélem, mindenki javítani akar. Nem­csak mi, vezetők, hanem a játékosok is emelt fővel akarnak jár­ni, és tesznek érte, hogy feledtessék az 1979—80-as bajnoki esz­tendőt!! Az FTC eddig az alábbi játékosokkal kötött szerződést: Zsibo­­rás, Hajdú, Kakas, Tepszics, Rab, Jancsika, Major, Horváth R., Judikt, Nyilasi, Takács, Ebedli, Mészöly, Pusztai, Murai, Szokolai, Szabó F., Pogány, Koch. A huszadik helyre Mucha, Ádám, Néder és Csima közül választanak. Vépi az ÉGSZÖV MEDOSZ-hoz igazol, s valószínűleg Megyesi egy NB II-es együtteshez tá­vozik. Elmegy a klubtól Nagy M., Józsát pedig kölcsönadják az Építőknek. Várkonyi Sándor

Next