Népsport, 1983. december (39. évfolyam, 285-310. szám)
1983-12-15 / 297. szám
4 NÉPSPORT Sport és gazdasúg! KÉT SZOMSZÉDVÁRM iközben a fejlett tőkés országokban a textil-, a textilruházati és a cipőipar csaknem egy évtizede képtelen kilábalni a válságból, a sportruházatot előállító ágazat évről évre értékesítési rekorderedményeket ér el. A sportruházat, a sportos szabadidőruházat területén tehát nincsen jele a válságnak, a szakma patinás cégei — elsősorban a nyugatnémet Adidas és Puma — kedvező eredményekről adhatnak számot. A megnövekedett szabadidő, az emberek mozgás utáni vágya és nem utolsósorban a sportos divat megnyitja a vásárlók pénztárcáját a „menő fazonok” iránt. Napjainkban már nemcsak státusszimbólumot jelent egy-egy márkás melegítő, edzőcipő, fürdőruha, kocogóöltözet viselése, hanem a Vásárlók azt is tudják, hogy a márkás cégek sportruházatának minőségében, tartósságában nem csalatkoznak. Ezért is hajlandók megfizetni a borsos árakat. Kontinensünk nyugati részén a sportruházati iparág két éllovas vállalata az Adidas és a Puma. Szorosan nyomukban halad a fecskefarokra emlékeztető márkajelzést használó ausztrál Speedo, valamint a francia krokodilos emblémájú — Lacoste gyár. A szakma két NSZK- beli császárának azonban egyelőre nem kell tartania a trónkövetelők versenyétől. Legalábbis Európában nem. Az igazi üzleti veszélyt az Adidas és a Puma számára az amerikai Nike-konszern jelenti, amely korábban szinte ismeretlen volt az óceán innenső partján, ma viszont nem kevesebbre készül, mint a piaci elsőség megszerzésére, hét esztendőn belül. A Nike piachódításának — a jó minőség mellett — igen egyszerű a módszere: a cégreklámokhoz népszerű és sikeres sportembereket toboroz. (Napjainkban többek között Nike-felszerelést használ az atléták közül Sebastian Coe, Thomas Wessinghage. A cég vezetői szerint a következő „nagy ugrás” a nyugatnémet labdarúgó-válogatott „megvásárlása” lenne.) A Nike kibontakozó támadásához természetesen lesz néhány szava az Adidasnak is, jelezve, hogy a következő esztendőkben éles küzdelemre van kilátás az óceán két partja között a sportruházati cikkek piacán. A fáma szerint az Adidas és a Puma két testvér összeveszésének „eredménye”. Miután a két üzletembernek az általuk gyártott sportcipők értékesítésében nem sikerült közös nevezőre jutnia, külön vállalkozásba fogtak. Mindkét vállalat rövid idő alatt komoly sikereket ért el az üzletágban, ám a vezető szerepet a háromágú tulipán, vagyis a háromcsíkos emblémájú Adidas szerezte meg. Az Adidas kiváló termelési, üzlet- és marketingpolitikával sikert sikerre halmoz. A kereslet hirtelen növekedését meglévő gyártókapacitásával már képtelen volt kielégíteni, ezért a saját üzemek fejlesztése mellett előtérbe került a termelés kihelyezése. Az Adidas sportruházati cikkeit ma már a világ több tucat országában gyártják, a „központ” tervei alapján és természetesen szigorú minőségellenőrzése mellett. Az Adidas megvizsgálja és jóváhagyja az alapanyagokat, ellenőrzi a termelést és a minőséget, majd az elkészült árut saját maga hozza forgalomba. A céget általában nem kötik hosszú lejáratú, szerződések, így a kereslet csökkenése esetén a megrendelések csökkenthetők, sőt, a termeltetés meg is szüntethető. Az úgynevezett bérmunka-forma a nyugatnémet vállalatnak azért előnyös, mert nem kell beruháznia, nem kell alapanyagról gondoskodnia, illetve állandó alkalmazásra munkaerőt felvennie. A beszállítók mindezt elvégzik helyette. Ráadásul a fejlődő országok alacsony bérszínvonala — az Adidas többnyire ezekben az államokban termeltet — további versenyelőnyöket biztosít számára. Az Adidas termékeit jelenleg 150 országban árusítják, s a forgalmára jellemző, hogy csupán a cipőkből évi 1 milliárd dollár bevételre tesz szert. Jelenleg a világ első számú sport- és szabadidőcipő-gyártója, naponta 2110 ezer pár (!) cipőt készít. Nem panaszkodhat a forgalom alakulására a Puma sem, amelynek eladásai az elmúlt öt esztendőben évi 45 százalékkal növekedtek. Az ugró állat emblémájáról ismert cég üzleti forgalma ugyan csak egy harmada az Adidasénak, elért pozíciói azonban meglehetősen szilárdak. A két szomszédvár között bizonyos szakosodás jött létre — mintegy hallgatólagosan — a sportruházati és kiegészítő termékek gyártásában. Van persze jó néhány párhuzamos termék is — például cipő, sporttáska, melegítő stb. —, de a gondos megfigyelő hamar rájöhet arra, miként is alakul az egyes sportágak ruházatának, felszereléseinek piacmegosztása. Mindkét nyugatnémet cég meglehetősen sokat költ reklámra és propagandára. A nagy forgalom erre kínál is bőséges lehetőséget, a reklám módozatai azonban meglehetősen sajátosak. Legalábbis, ami a szokásos üzleti életet illeti: a sportban ugyanis a reklámmódszerek eltérnek az egyéb üzletágakétól. Mindkét vállalat viszonylag keveset költ a nyomtatott reklámra, vagyis a nagy képes magazinokban, a pályák szélén csak elvétve lehet olvasni vagy találni Adidas-, illetve Puma-hirdetést. Nem így a sportpályákon. Mindkét cég egész sportágakat „öltöztet fel” tetőtől talpig szerte a világon, s a sportolók — különösen a képernyőn — a legjobb reklámhordozók. Szinte az egész világon Adidas-felszerelésben játszanak a focisták, az atléták jelentős része Puma-trikót, cipőt, melegítőt, sporttáskát visel. A nagy világversenyeken, az olimpián egész csapatok viselik elsősorban az Adidas, másodsorban a Puma felszereléseit, öltözeteit. •Érdemes megjegyezni, hogy [•is mindkét vállalatnál külön divattervező részleg foglalkozik az egyes nemzeti sajátosságok —színkombináció stb. — figyelembe vételével a csapatok „felöltöztetésével”. Természetesen mindkét cég szigorúan ügyel arra, hogy az ingyen juttatott felszereléseken, öltözeteken jól látható legyen a megkülönböztető jelzés. Nincsen semmi kivetnivaló ebben a reklámban. Az egyesületek, a válogatottak — amelyek általában sehki sem dúskálnak a pénzben — térítés nélkül jutnak jó minőségű öltözethez, felszereléshez, „cserében” pedig a viselést, a mozgó reklámot biztosítják. Az élő reklámnem elsősorban a sportolók megnyerését hívatott szolgálni, hiszen ők — és egyesületeik — általában tisztában vannak a márkás cikkek előnyeivel. Az ingyen juttatások sokkal inkább a „civilek” megnyerését (a márkának) hivatottak szolgálni. A vezető sportruházati cégek bevételeinek többsége ugyanis nem a hivatásos sportolóktól, hanem az utca emberétől származik. Vagyis a felszerelések és öltözetek folyamatos, ingyenes juttatása a versenyek jelenlévő nézőinek, valamint a tévénézők tízmillióinak hivatott kedvet csinálni a vásárláshoz. S a hatás az üzleti eredmények tanúsága szerint nem is marad el... Mint minden márkás cikket, „természetesen” az Adidas és a Puma termékeit is sokan hamisítják szerte a világon. Mindkét márka védettséget élvez az egész világon, tehát az Adidas- vagy a Puma-emblémát jogtalanul felhasználók nem számíthatnak kíméletre. A két cég „nyomozói” rendszeresen járják a világot, s a márkahamisítók, -bitorlók ellen bírósági eljárást kezdeményeznek, függetlenül a következő évekre vonatkozó gazdasági konjunktúra-előrejelzésektől, az Adidasnak és a Pumának nem kell viszszaeséstől tartania. Mind a két vállalatbirodalom kedvező üzletmenetre számíthat, s joggal bízhat abban, hogy üzletága nem fog lesüllyedni az úgynevezett válságiparágak sorába. S ma már a két testvér leszármazottai sem tartják a haragot... Gara Szabolcs Magyarokkal Kuvaitban (11.) Numero 1.: labdarúgás A sorozat félelmével azt ígérem, hogy a Kuvaitban dolgozó 28 magyar edző képviselői is megszólalnak. A későbbiekben valóban így is lesz, engedtessék meg azonban, hogy hazánkfia csak a harmadik részben jusson szóhoz. Úgy gondolom, előbb nem árt betekinteni a kuvaiti sportéletbe. Ebben nagy segítségemre volt az egyetlen sportlap, az Alriyadhi vezetése. Ghassan Gharib főszerkesztő és George Marta, a lap egyik szerkesztője fogadott. — Az Alriyadhi színes nyomású hetilap — mondta bevezetőben a főszerkesztő. — Országunkban nem jelenik meg sportnapilap, nincs annyi sportesemény, amely a sűrű megjelenést szükségessé tenné. Igyekszünk sokféle témával foglalkozni, megpróbáljuk nyomon követni a hazai és a nemzetközi sporteseményeket. Lapunk arab nyelven jelenik meg, nemcsak Kuvaitban, hanem a környező, Arab-öböl menti országokban is. Hetenként százezer példányt nyomunk saját nyomdánkban, harminc munkatárs készíti a lapot. Tudósítóink dolgoznak Franciaországban, Angliában, Svájcban, az Egyesült Államokban és Kanadában, s valamennyi arab országban. — Bennünket, magyarokat érthetően elsősorban a kuvaiti sportélet érdekelne, erről szeretnék bővebben hallani ... — Kuvaitban, hasonlóan a világ sok más országához, a labdarúgás a legnépszerűbb sportág — veszi át a szót George Marta. — A fociért errefelé is élnek-halnak, különösen az 1982-es világbajnokság óta. Talán még Magyarországon is emlékeznek arra, hogy csapatunk bravúrosan szerepelt Spanyolországban. A csehszlovákokkal 1-1-et játszottunk, az angoloktól csupán 1-0-ra kaptunk ki, a franciákkal, emlékezetesen botrányos mérkőzésen, 14-et játszottunk. Azon 3 meccsen akarta lehívni a csapatot a pályáról őfelsége, Sheikh Fahed Al-Ahmad Al-Jaber Al-Sabah. — Egy ponttal csoportutolsók lettek. Ennek ellenére elégedettek voltak? — Uram, gondolja végig az egészet! Tizennégy csapat játszik az első osztályban, másodosztály nincs is. Ha húsz játékost számolunk együttesenként, akkor ez kétszáznyolcvan labdarúgó! Enynyiből kellett válogatnia a szövetségi kapitánynak. Gondoljon alig néhány évtizedes sportmúltunkra, körülményeinkre, a rendkívüli melegre! Ezek tudatában egygólos vereség az angolodtól, ön szerint nem siker? — Mi történt a válogatottal a világbajnokság után? — Úgy érzi, milyen volt a fogadtatás? — Erre is, meg arra is, hogy mi lett a játékosokkal? — Őfelsége, az emír fogadta a csapatot és megfelelő jutalmakat osztott szét. — Mit kell megfelelő jutalmakon érteni? — Nézze, nálunk az autó igazán nem luxuscikk. A játékosok amatőrök, de nem élnek roszszul. Így aztán a jutalmazás is elég nehéz ... — A világbajnokságot követően együtt maradt a csapat? Netán néhányan profinak szerződtek? — Senki nem ment profinak, mindenki idehaza maradt. Néhányan azonban lemondtak a válogatottságról. A kapus, Ahmed Al-Tarabulsi, már 36 éves volt, úgy gondolta, abba kell hagynia a játékot. A csapatkapitány Saad Al-Houti 32 évesen mondott búcsút a válogatottnak. A középcsatárunk, Jaszem Jacum, akit az arab világ legjobb játékosának tartottak, már csak a Qadilában játszik. Távozásukkal alaposan meggyengült a válogatott, de szerencsére van néhány jó képességű fiatal, a szakvezetés most velük próbálkozik. A VB-t követően a brazil edző, Carlos Alberto Ferreira is elbúcsúzott. Ki jött helyette? — Egy másik brazil, Lopez. — Úgy tudom, a régi nagy sztár, Didi is Kuvaitban edzősködött, de felmondtak neki... — Ő klubcsapatnál dolgozott, tudomásom szerint, elég magas fizetésért, havi tizenötezer dollárért. Nem élt a legsportszerűbben, ezért két hónap után hazaküldték, de előre kifizették az egész évi járandóságát... — Melyik jelenleg a legjobb kuvaiti futballcsapat? — Az Arabi. Megnyerte a bajnokságot, az Emir Kupát és az öbölmenti országok bajnokságát is. Az 1966-os világbajnokság nagy sztárja, az angol Geoff Hurst, a csapat menedzsere, de az igazi edző honfitársa, Dave McKay. Jó néhány válogatott is játszik a csapatban, így Al- Bausi, Abdul Aida Abbas és Mohammad Karam. — Kilenc magyar edző is dolgozik a csapatoknál. Mennyire elégedettek velük? — Tudomásom szerint elismerik tevékenységüket. Közülük Kárpáti Béla van a legrégebben Kuvaitban, legutóbb egészen jól szerepelt csapata, a Tadhamon. A 4. helyen végzett. — Milyen a bajnoki rendszer? — Mint már említettem, tizennégy csapat játszik, kieső nincs. A rangadókon 30—35 ezer ember is tolong a lelátókon, de előfordul, hogy csak 100—150. Valamennyi pálya füves, négy stadionban tökéletes a világítás, így esti mérkőzéseket is rendezhetnek. — Alaposan kielemeztük a labdarúgást, ideje szót ejteni más sportágakról is ... — Jelentőségében messze kiemelkedik a labdarúgás, az öszszes többi jóval szerényebb érdeklődést vált ki. A kézilabda érdekli még az embereket, egy kicsit az atlétika meg a tenisz. Csak egy-egy nagyon nagy verseny vonja magára a figyelmet, mint például a közelmúltban befejeződött 5. Ázsiai Atlétikai Találkozó. A sportvezetés szeretné népszerűsíteni a teniszt, költséget, fáradságot nem kímélve. Olyan versenyzőket hívnak meg egy-egy viadalra, mint Lendl, Gerulaitis, Frawley, Nastase. Minden márciusban nagy nemzetközi versenyt rendeznek, ami elég szerencsétlen időpont, mert akkor még elég hideg van. Természetesen kuvaiti mércével, hiszen a hőmérséklet úgy 25 fok körül alakul. — Ha a sportágak többsége nem népszerű az emberek körében, akkor miért nem koncentrálnak csupán háromra-négyre? — Az ország sportszerető vezetőinek az a szándékuk, hogy valamennyi nagy sportágat meghonosítsák Kuvaitban. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mindahányban világszínvonalra törünk. Pusztán arról van szó, ha valakinek vívni van kedve, az vívhasson, ha valaki teniszezni akar, az teniszezhessen. Ettől függetlenül a labdarúgás volt és marad is a legnépszerűbb sportág, s talán az egyetlen, amellyel világszerte rangot szerezhetünk a kuvaiti sportnak. Jakab József Az Aliyadhi egyik számának címlapja: kéretik balról lapozni ... XXXIX. 297. ♦ 1983. december 15